Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)

1955-03-24 / 70. szám

N A P L ö 1955 MÁRCIUS 24 2 Kimagasló eredmények a szarvasmarha!örzsfenyészeiekben A földművelésügyi miniszté­rium értékelte az ország ti­zenegy törzstenyésztő állomá­sának munkáját. Az állomások nak főfeladata a körzetükbe tartozó állami gazdaságoknak, termelőszövetkezeteknek és egyéni gazdálkodóknak segítsá get nyújtani. szarvasmarha törzstenyészetek alakításához. Az állomások jó munkáját di­cséri, hogy segítségükkel ed­dig már- tizennégy állami gaz­daságban, 'hetvenöt termelő- szövetkezetben és huszonhat községben alakítottak szarvas- marha törzstenyészetet. A száz tizenöt törzstenyészetnek je­lenleg háromezernyolcszáznegy venhat törzstehene van. A törzstenyésztő állomások dolgozói azonban nemcsak a tenyészanyag kiválogatásához adtak segítséget, hanem állan­dóan ellenőrizték a. tenyésztő­munkát, segítették a fejlett módszerek szakszerű alkalma­zását. Elsősorban ennek kö­szönhető, hogy a törzstenyé­szetekben az egy tehénre jutó évi átlagos tejhozam 1954-ben az előző évihez viszonyítva nyolcszázhatvanegy kilogram­mal emelkedett, ami azt jelen­ti, hogy több mint hárommil­lió liter tejjel, termeltek töb­bet, mint 1953-ban. Különösen kiugró volt az emelkedés a moháesszigeü Vörös Fény ter­melőszövetkezet törzstenyésze­tében, ahol az évi átlagos tej­hozam ezernyolcszázíizennégy kilogrammal növekedett és el­érte tehenenként a 4.143 kilo­grammot. A törzstenyésztő ál­lomások és a törzstenyészetek dolgozóinak célja, hogy ebben az évben elérjék a legalább háromezerkettőszáz kilogram­mos évi fejési átlagot. Az egész társadalomnak segítenie kell a vasgyűjtést A tavasz beköszön tével szín te egyidejűleg megkezdődik a városokban és a falvakban a nagyobbarányú vas- és fam- huEadéjtgyüjtés. Az ezzel kap­csolatos kérdésekről Sós György, a könnyűipari mi­nisztérium MÉH gazdasági iro­dájának vezetője többek kö­zött a következeket mondotta a Magyar Távirati Iroda mun­katársának: — Termelőiparunk fokozódó nyersanyagszükséglete megkö­veteli, hogy az eddiginél is nagyobb gondot fordítsunk a vas- és fémhulladék gyűjtésé­re, az üzemekben és á háztar­tásokban található rejtett anyagtartalékotk feltárására. A vas- és fémhulladékok össze­gyűjtése jelentős megtakarí­tást eredményez különféle ipa­ri termékek előállításánál. Ha például egy tonna acélt aka­runk nyersvasból előállítani, akkor előzőleg két és fél ton­Angol labdarúgó- csapat jön Budapestre London: Úgyszólván vala­mennyi angol lap hírt ad ar­ról. hogy a Tottenham IIoís- pur, az egyik legnépszerűbb angol labdarúgó csapat má­jusban Budapestre jön. Aza.n- gol együttes három mérkőzést j átszik Magyarországon. Az angol lapotk ezzel kap­csolatban megállapítják, hogy 1939 óta ez lesz az első eset, hogy angol klub-csapat Ma- gyarországrn látogat el. na vasércet kell kibányászni. A kibányászott ércet különbö­ző technológiai műveleteknek kell alávetni, s ehhez a folya­mathoz két tonna elsőrendű kokszolható szenet kell bizto­sítani. Ezzel szemben, ha az acélt vashulladékból állítjuk elő., megtakarítjuk az érc bá- nyászásét, a 'közbeeső techno­lógiai műveleteket és, az érté­kes szán felhasználását. Ez az egy példa is igazolja, hogy az acélgyártás növelését nemcsak a kohászok segíthetik elő a kohóknál és martin-kemencék pél, nemcsak a bányászok az érc- és szénbányászatban. — hanem a városok ép a közsé­gek Vas- és fémgyüjtői is. Érdemes néhány példát em­líteni, hogy egy-egy mázsavas hulladékból mi mindent lehet előállítani. Egy mázsa hulla­dékból háromezer hatszáz mé­ter távvezeték készülhet, más­fél mázsa hulladé&vas fel­dolgozásával tíz kerékpár, v.as- alikatrészeit fedezhetjük, hu­szonöt mázsa vashulladék már egy traktor előállítását teszi lehetővé. .Érdemes tehát alapo san körülnézni falun és vá­roson egyaránt. A gyűjtést a MÉH vállala­tok is végzik, eredményesen azonban csak akkor dolgoz­hatnak, ha széleskppj társa­dalmi segítségben részesülnek. A feladat kettős. Az egyik: állami vállalatoknál, intéze­teknél gyűjteni a vashulladé­kot termésáfetesen csak aáofkat, amelyek ténylegesen hulladék nak tekinthetők. A másik lehetőség: a lakó- területi gyűjtés. A feladat itt már lényegesen nehezebb. S éppen ezért különösen nagy szerepe van a társadalmi és tomegszervezeti segítségnek. Itt is elsősorban a fiatalok, a DlSZ-eseSc és az úttörők vé­geztéik már eddig is jó mun­kát. — Feltétlenül számítunk 3 tanácsokra is, s a tanácsoknál dolgozó hulladékgyűjtő al­bizottságokra. Mi-nt a legfon­tosabb és legátfogóbb • tömeg- szer vezetünk, a fémgyüjtő bi­zottságok útján hatalmas len­dületet adhat a városi és fa­lusi gyűjtésnek. Churchill durva nyomása Franciaország kormányára Párizs (TASZSZ) A március 21-i párizsi esti lapok ismerte­tik azt a levélváltást, amely ez év januárjában zajlott le Mendes-France volt francia miniszterelnök és Churchill angol miniszterelnök között. Január 5-i levelében Men­des-France aiTÓl tájékoztatta Churtíhiilit, hogy végétért a párizsi egyezmények ratifiká­ciós vitája a nemzetgyűlésben és hangsúlyozta, hogy „a vi­ta igen nehéz volt”. Mendes- France azokra a nehézségekre is rámutatott, amelyeket még le kell küzdeni annak kivívá­sa érdekében, hogy Köztársa­sági Tanács jóváhagyja a szó- banforgó egyezményeket. Ez­zel kapcsolatban ajánlotta a közvélemény meggyőzését ar­ról, hogy a párizsi egyezmé­nyek ratifikálása „nem akadá­lyozza a békepolitíka folytatá­sát.” Mendes-France a levél- héz mellékelt feljegyzésben négyhatalmi tárgyalásokat ja­vasol májusra ..azzal a felté­tellel, hogy eddig az időpontig Franciaország ratifikálja a pá­rizsi egyezményéket’1.., Mendes-France hírül adta: a Szovjetunióval való tárgyalá­sokra vonatkozó javaslatát az a törekvés diktálta, hogy meg nyugtassa a nemzetközi nézet­eltérések békés rendezését kö­vetelő francia közvéleményt. Hangsúlyozta, hogy a nemzet­gyűlési - vita során ilyen tár­gyalások lehetőségére történt A moszkvai „Szergo Or- dzsonikidzeri szerszámgépgyár olyan szerszámgépeket gyárt sorozatban, amelyekkel a var­rógépek főalkatrészeit munkál­ják meg. Az új szerszámgépek egyidejűleg több műveletet vé geznek és leiére csökkentik a kézierővel végzett munka mennyiségét. A képen: Szerelőlakatos bri­gád szereli az új szerszámgé­peket. (Foto: N. Szitnyikov) utalása „elősegítette azt, hogy bizonyos számú képviselő a párizsi egyezmények mellett szavazott.” Ugyanakkor Men­des-France elhallgatta azt, hogy az általa javasolt tárgya­lásoknak érinteniök kell-e a német kérdést. Mendes-France javaslataira Churchill élesen visszavágott. A levél ismét leleplezte Chur- chillt, — az angol parlament­ben nemrég elhangzott kijelen lései ellenére — mint a Szov­jetunióval való tárgyalások el­lenzőjét. „Nem tudom elkép­zelni — írja Churchill — hogy a jelenlegi körülmények között közös ügyünk érdeké­ben hasznos lehetne egy négy hatalmi értekezleten bármi­lyen tárgyalás a szovjetekkel — még az egyezmények elő­zetes ratifikálásának feltétele mellett is.” Churchill a továbbiakban a diplomáciai gyakorlatban pél­dátlan fenyegetésekhez folya­modott Franciaországgal szem ben, ..nemzetközi elszigetelés­sel” fenyegetve meg Francia- országot arra az esetre, ha nem rendeli magát alá az amerikai angol diktátumnak és nem ra­tifikálja haladéktalanul a pá­rizsi katonai egyezményeket. „Attól tartok — folytatódik a levél, — hpgy a végtelen halogatások az Atlanti-óceán oldalán tanulmányozott más határozatok hozatalához vezet­hetnek. Személyesen határo­zottan ellenzem az amerikai és angol csapatok kivonását a kontinensről.' ön számi that ar­ra, hogy a lehetőségekhez ké­pest ellenzem az úgynevezett ..perifériális” stratégia koncep dóját, viszont mint miniszter- elnök és mint képviselő köte­lességemnek tekintem az úgy­nevezett „üres bársonyszék” politikájának támogatását, jól­lehet ez lényeges katonai és politikai változásokat vonhat magával a NATO összetételé­ben’1. Churchill ilyen formán azzal rámíigeti Franciaországot, hogy „bársonyszéke üres” lesz, vagyis, hogy Franciaor­szágot távol tartják a nemzet­közi kérdések megoldásától. Ezután Churchill leszögezi, hogy a Franciaország részvé­telével kötött „szövetséget” az Egyesült Államoknak „Nagy- Britamniával, a brit nemzet­közösséggel és a Német Szö­vetségi .Köztársasággal" kö­tendő „szövetségével” cserélik fel. Több, mint háromszáz­millió békeuláírás Peking . (Uj Kína): Eddig 307,312.714-en írták alá Kíná- bán a Béke Világion ácsnak az atomfegyverek betiltását köve­telő felhívását. Ilymódon már eddig nyolc­vanmillióval több aláírást gyüj tőitek, mint az atomfegyverek eltiltását követelő 1950-és stockholmi felhívásra. A német felfegyverzés ellen Párizs (MTI): Franciaország bán a német felfegyverzés el- . lénzői hatalmas erőfeszítése­ket tesznek, hogy a szenátorok tudomására hozzák a francia nép akaratát. Kedden az ország különbed ző vidékeiről sok autóbusz szállította Párizsiba a városok, gyárak, üzemek, hivatalok és a frontharcosok küldöttségeit. A küldöttségek a vita során felkeresik majd a köztársasá­gi tanács pártcsoportjait. Szerdán este tömeggyűlés Lesfc a párizsi téli sportcsar­nokban a párizsi szerződések ratifikálása ellen. Szerződések elleni mozga­lom igen hagy hullámokat ver. Az utolsó jelentések sze­rint Drome megye Saint-Paul járásán ak tíz polgármestere közűi kilenc táviratban szólí­totta fel a megye két szenáto­rát, ne írja alá a párizsi szer­ződéseket. Hasonló felhívást intézett Rhome-megye 384 me­gyei, illetőleg községi tanácso­sa a megye szenátoraihoz. A tiltakozást elsőinek Vksnnoy. lyoni . helyettes polgármester írta alá. A két és félmillió ta­got számláló volt francia front, harcosok szövetsége kinyilvá­nította, hogy ellenzi a német nsíLltanzmus feltámasztását. Churchill demagóg módon azt állítja, hogy. „mélységes szeretet" fűzi Franciaországhoz Levelének befejező, részében ismét fenyegetőzik, hogy .ha Franciaország nem adja bele­egyezését a német mildtariz- mus feltámasztásához, „elszi­geteltségbe kerül, elveszti be­folyását a szabad világ többi részében, s ezzel Franciaor­szágot állítólag „szörnyű sors­csapás” éri. Párizsi újságírókörök szerint a Mendes-France és Churchill között történt levélváltás nyil- vánosságrahozatala kettős célt szolgál. Elsősorban a francia uralkodó körök a Köztársasági Tanács ratifikációs vitája előtt azt a hazug benyomást igyek­szenek kelteni, hogy aktív hí­vei a nemzetközi tárgyalások­nak.. Másodsorban fokozott nyomást szeretnének gyakorol­ni a Köztársasági Tanács tag­jaira és ebből a célból Chur­chill durva fenyegetéseit akar iák felhasználni. Párizsi poli­tikai megfigyelők véleménye szerint azonban az ilyen fényé getések inkább ellenkező ha­tást kelthetnek és a Francia- országra gyakorolt ^példátlan külföldi nyomás bizonyítékául szolgálhatnak. Ami Churchillnek _ a „nem­zetközi elszigetelésre” vonat­kozó érvelését illeti,. a legelő­relátóbb francia _ parlamenti képviselők kitűnően tudják, hogy ilyen „elszigetelés" Fran­ciaországot nem. a párizsi egyezményék. oluta^itáss ~ •én,, hanem a nyugatnémet- országi militariamus újjáterem lésével és Franciaorszagna-v másodrendű hatalommá sül­lyesztésével járó ratifikálása esetén fenyegeti. A Szovjetunió Vörös- kereszt és Vörösfélhold Társaságai Szövetségének végrehajtőbizottsaga nyLlatko zatban tiltakozott amiatt, hogy a NATO tanácsa megbízta az északatlanti szövetség katonai parancsnokságát, dolgozza ki az atom- és hidrogénfegyver és egyéb tömegpusztító fegy­verek alkalmazásának tervét. Az ázsiai és afrikai országok értekezlete elé N ernyőnk (TASZSZ): Kz amerikad sajtó egyes közlemé­nyei továbbit, is arról tanus- kotímak, hogy az Egyesült^ A.­VERME GYULA (1828—1905) könyveit ma is szívesen adjuk az ifjúság kezébe. A tudomány akkori eredmé­nyeit felhasználó és a tudo­mány jövőjéről ábrándozó tör­ténetei nemcsak izgalmas, ér­dekfeszítő olvasmányt nyújta­nak az ifjúságnak, hanem ugyanakkor sok természettudo­mányos ismeretanyagra és problémára is felhívják a fi­gyelmet. Regényeinek egyik csoportja titokzatos vidékekre viszi el az olvasót: földalatti tájakra, a világűrbe, a föld mágneses pólusaira stb: ezzel elégíti ki olvasói kalandvágyát; ugyanakkor az érdek feszítő cse lelemény keretében érdekes geológiai, csillagászati, fizikai ismereteket is közöl: így elégí­ti ki á fiatalok tudásszomját, így ébreszti fel bennük a vá­gyat tudományos hipotézisek megalkotására és megvalósítá­sára. (,.Utazás.a Holdba.”. Uta­zás a Hold körül”, Utazás a Föld középpontja felé”, „A jégszfinksz” stb.) Regényeinek másik cso­portja kalandos utazásokról szól. Ezekben reális földrajzi ismeretek nyújtására töreke­dett. ö maga is sokat utazott, a valóságból gyűjtötte az anya got. ,.Különös utazások:’ cím­mel hatalmas ciklust tervezett, amelyben a Sarkvidéktől az Egyenlítőig a föld minden jel­legzetes táját, országát, népét be akarta mutatni. S miköz'■* ben a fiatal olvasók olvassálc a teljesen meg nem valósult írói terv elkészült regényeit, úgy érzik, ok maguk a köny­vek tengerjárói, utazói, s ezek­kel együtt fedezik fel a föld távoli vidékeinek jellegzetessé­geit, („A li éves kapitány", „Grant kapitány gyermekei” „Strogoff Mihály” stb.) Műveinek külön csoport­ját képezik úgynevezett „robin- sonád”-jai. Ezeknek hősei leg- többnyire elhagyatott szigetek­re kerülnek, Robinson módjá­ra élnek. „A rejtelmes sziget”- ben például egy mérnököt, egy újságírót, egy tengerészt, egy négert és egy fiatal fiút lég­hajón a szél egy szigetre so­dor, s itt szinte a semmiből mindent előteremtenek, amire szükségük van,, elsősorban a mérnök tudása eredményeként. Ilyen „robinson&d” még a „Kétévi vakáció”, „A robinso- nok iskolája” című mű is. Bár a fő mondanivaló általában az, hogy az emberi tudás és a le­leményesség minden helyzet­ben gyözeaelmeskedik, ezeket a műveket mégis bizonyos óva­tossággal szabad csak a fiata­lok kezébe adnunk. „A robin- sonok iskolája” például azt sugározza, hogy az a nevelés készíti elő helyesen az ifjúsá­got az életre, amelyet egy el­hagyatott sziget nyújt az oda- vetődő fiatalembernek. Ez a rousseauista szemlélet többi „robinsonád”-jóiban is kisebb- nagyobb mértékben megnyilat­kozik. Vannak Vernének olyan re­gényei is, amelyekben nem. a tudomány és az emberi lele­ményesség vagy. a nagy felfe­dések hőseit ábrázolja, hanem a hazaszeretet és a szabadság­mozgalmak nagy alakjait. .Sándor Mátyás” című regé­nyében például a magyar sza- mdságharc egyik hőséről ír, '.ki 1060-ban társaival felkelési '.kar kirobban1 ani. a Hahsbur- tok ellenes aki külünbözö iz­kAA Ai*ii«ii*AiAAk4A4»A,*AiiAi»»*l galtnas kalandok árán lászaba-} dúl a börtönből, hogy később» bosszút álljon az árulókon. J Sándor alakját kétségtelenül\ romantikus írói módszerrel áb-J vázolja, de ez nem rosszhatású.) sőt: éppen romantikus feliül-) gyítottságában válik az ifjúság J szabadságharcos eszményképé-) vé. Verne ábrázolta műveiben * a görögök szabadságharcát („A \ lángbanálló szigettenger'’), söt) a bolgárokét is („A dunai ha-l jós”). Több művében szót emelt az embertelen rabszolgarend-» szer ellen is. („Észak a Dél el-t len”, „Kétévi vakáció” stb.) » Mindebből megalkothatjuk a> Verne-kép helyes körvonalait: • Verne Gyula könyvei a fia-j tál olvasók életkori sajátossá-j gaznak nagy mértékben meg-• felelnek. A kalandosság, a fan- \ tasztikum, ugyanakkor a világ) megismerése iránti vágyukatJ úgy elégíti ki, hogy közben) helyes irányú nevelői hatást) sugároznak művei: a valóság) problémái felé irányítja figyel-) műket, fejleszti alkotó képző-) létükét, konkrét ismereteket is'S Hyujt, s közben a szabadság-! eszmék rajongóivá teszi' őket.’ Verne Gyula műveitől tehát nem kell féltenünk ifjúságun­kat. Nem ezek keltik fel benne a kalandvágyat, a romantika iránti hajlamot, hanem inkából helyes irányban vezetik leeze-l ke: az életkorral >egy útijáról hajlamokat. Hazáidban Franciaország- j bán kevés szó esik róla. A lég- ] több francia irodalomtörténet-] ben csak egy-két mondatot ta- j látunk Vernéről. A Szovjet-j unióban viszont napról-napra'. nő a népszerűsége, regényei-j nek több szovjet filmváltoza-l tál mi is láthattuk. Nálunk is egyre több műve jelenik meg újból, s ezeket jól felhasznál­hatjuk erkölcsi és esztétikai' nevelőmunkánkban. ! DR. HOLTA FERENC í A a 50 éve halt meg, 1905. 5 március 24-én. Bár tulajdon­aképpen a felnőtteknek szánta a műveit, mégis az ifjúsági iro- a dalom legnagyobb klasszikusá­évá vált. Ma is elsősorban a fia a tat olvasók egyik legnépsze- <rűbb kedvence. a Pedig egy időben új ifjúsá- igunkat óvták Verne Gyula iműveitől. Hamis, elavult is- ímereteket terjeszt: ez volt az ’iegyik vád; nem realista író, inem a valóságos élet, hanem a afantasztikumok, a kalandok kiránt kelti fel a fiatalok ér- édeklödését: ez a másik. De ■*mind hiába: Verne Gyula amegtalálta az utat. a mai olva­ssák szívéhez is. a Mi a titka könyvei nagy ha- slásánaJt, Verne Gyula elpusz­títhatatlan varázsának? a Az egyik és bizonyára a leg- ’Zfőbb az, hogy olyan új műfaj­iban alkotott értékeset, amely i azóta is legközelebb áll az ij- +jósághoz: megalapította a tu- Itdományos-kalandos regény 5műfaját. Aki foglalkozik az if- sjúsággal, tapasztalhatta, hogy Aa tizedik év körüli életkorban imilyen nagy mértékben fellán- igol benne a környező világ és a03 alkotó emberi tevékenység 5 iránti érdeklődés. Szinte az gégész világ gyors megismerésé­ire törekszik; mágikus erővel ivofizzák a távoli ismeretlen aországok, a világmindenség a nagy titkai, a kalandok, az aegzotikumok. Hiába adunk irnäst a fiatal olvasók kezébe, imint ami megfelel érdeklődé- isüknek, egyéniségüknek; az aéletkori sajátosságok ellen *nem harcolni kell, hanem eze- i/cet figyelembe kell vennünk <és pedagógiai céljaink szolgála­tába kell állítanunk. Verne <Gyula ezt tette, elsősorban ez a a magyarázata rendkívüli ha­tárának. S ez a ma- igyarázala annak is, hogy rlamolc meg akarja hiúsítani : az ázsiai és afrikai országok ► értekezletének normális mim­ikáját. , „' . ■ Az Egyesült Állam oknak az ► értekezlettel kapcsolatos egga- ) lyait érintve Hamilton, a New ► York Times tudósítója _han- tgeztatja, a Kínai Népköztár­saság megmutathatja az érte- hkezleten, hogy „képes biztos:- ítani és biztosít is olyan tech­nikai segélyt, amely szükséges baráti ázsiai és afrikai or­szágoknak1 gazdasági fejlőde­► Bükhöz. Hamilton a továbbiak­éban elismeri, hogy az ázsiai 1 és afrikai országok nagy f’ ► gyeimet . tanúsítanak a Szo\ ­- je tun lón ak a gazd asagiiag ► gyengén fejlett országok szá­► már®. nyújtandó technikai _se- 1 gíisígről szóló javaslata iránt.. ►Ezek az országok meg varrnak t győződve arról, hogy „jelenie- tgi helyzetük a nyugati kap:- ttalizmus, •különösen az Egya- t sült Államok klzsákmányolá- t sásnak következménye.“ „Figye ► lembevéve azt a lelkesedést, t — folytatja Hamilton, -me­llyel a gazdaságilag elmarad: ► országok nyilvánítottak az ► atomenergiával hajtott viha- 'mcseréművek iránt, még en­nél is fontosabb, hogy aSzov­■ jetunió nemreg javasolva: közli az atomreaktorról szer­inti ismereteit.“ Hamilton koz- ►leményétoől kitűnik, hogy az ► Egyesült Államok, éppen e. ►lenkező álláspontot képvisel, ►amit elítélnek az ázsiai orsza* ►gokban. ► Mint a New York Héráid ►Tribüné tudósítójának közié í mányéből látható, az Egyesük % Államok ■ reményeket tápiái í aziránt, hogy- az Egyesült Ál- £ lámák katonai- szerződéseivel ► behálózott országok az .év.e­► késleten „támogatni fogják »- távolkeleti és ázsiai pairtika- íját.“ Az amerikai sajtó ezek­éhez az országokhoz Törökorszá ► got, Thaiföldet és Pal-risstár. • ^ sorolja. .

Next

/
Thumbnails
Contents