Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)
1955-03-23 / 69. szám
i^r> MAÍtCJIUS 23 N Ä P E ö Macdm visszük az egész ifjúságot a párthatározat végrehajtásáért Megbeszélte feladatait, megválasztotta küldötteit a megyei DÍSZ értekezlet Felszabadulási műszakot tartanak a Furkópusztai Kender gyúr DISZ-jiataljai Több mint 100 ifjú gyűlt össze a megyéből Szekszárdion az elmúlt vasárnap, hogy megválasszák küldötteiket a DISZ II, kongresszusára, valamint mélyebben megismerjék a Központi Vezetőség legutóbbi határozatát s megbeszéljék annak végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Nagyszerű példája volt ez az értekezlet annak is, hogy pártunk milyen nagy gondot fordít DISZ-szervezeteinkre. A megye legjobb fiataljai között ott láthattuk Király László elvtársat, a megyei párt-végrehajtó bizottság első titkárát, aki fel is szólalt, továbbá Rév András elvtársat, a megyei párt-végrehajtóbizottság másodtitkárát. Résztvett és felszólalt az értekezleten Perlyési László alezredes elvtárs, a DISZ Központi Vezetőség intézőbizottságának tagja is. Megjelent a megyei tanács végrehajtóbizottságának elnöke, Tuska Pál elvtárs, valamint a megye, a járások, a város számos párt, állami és tömegszervezeti vezetője. A beszámolót Rúzsa János elvtárs, a megyei DISZ-bizottság első titkára tartotta. Beszámolójában kitért igen részletesen a sokszínű DISZ élet minden lényeges kérdésére. Helyesen értékelte az ifjúság között végzett nevelő munka uíqbbi időben bekövetkezett fejlődését, de' bátran rámutatott a még meglévő hiányosságokra is, amelyeket éppen a Központi Vezetőség márciusi határozatának segítségével ki kell az ifjúságnak javítania. Egységes vélemény alakult ki a beszámoló nyomán a DISZ fiatal ~k legjobbjai között, hogy a megye DISZ- szervezeteinek tagjai éppen az elmúlt idők jó eredményeire támaszkodva a hibákat ki is tudják javítani, ki is akarják javítani, hogy a Dtegy tiszteletben tartott és megbecsült pártot köteles ségükhöz híven megfeleW/en segítsék. Szinte minden hozz/iszóló beszélt arról, hogy milyen fonkísnak tartják a párt vezető, segítő eref.'yét számukra, s elmondották, azt is, raknt például Bó~ dis Vera elvtársnő, a dombóvári járási DISZ-bizottság titkárra, hogy ahol a pártszervezet megfe/ijelően segíti a DISZ-t, ott jól dolgozik a DlSZ-szer- vezet. Nem egy kül/iött számolt be arról, hogy éppen a párt és tömegszervezetek nagyfokú segítsége nyomán nemcsak javult a DISZ élet, hanem számszerűleg is ef fősödtek a szervezetek. A varsádi termelőszövetkezetben a fiatalt, a többi szervezetekbe is több, eddig szervezete/A kívüli fiatalt vettek fel a DISZ-be. A számos honzászóló és a beszámoló is nagyszerű ey/sdményeket sorolt fel a munkás, a paraszt, és a tanulóifjúság kulturális és sjportmunkájáról. Egységes volt az ifjak.' véleménye, hogy most a párthatározat sikeres végrehajtása érdekében a 'fiatalok legfontosabb feladata a tey/melőmunkában való kiváló részvétel, Q/lyan fiatalokra van szükség, ahogy Kiüály László elvtárs, a megyei pártbizoti/jág első titkára is hangsúlyozta, Wmt a dalmandi gépállomás DISZ ti/kára, Lengyel Tibor elvtárs, aki az értekezletre úgy jött el, hogy előtte r.»aló éjjel még szántott, Felelősségük , tudatában fogadták az ifjak Király a Ívtárs azon szavait is, hogy kü- lönös/m a falusi DISZ-szervezetekinek minden erejükkel erősíteniök kell a termeli szövetkezeteket. A DlSZ-szerveze- tek, és elsősorban a falusi szervezetek taglétszámának növekedésével kapcsolatban felhívta az ifjak figyelmét, hogy ez csak a kezdet, s arra törekedjenek, hogy minél több parasztfiatalt tömörít- seriek soraikba. A lelkes felszólalások azt bizonyították, hogy megyénk legjobb fiataljai legfontosabb feladatuknak tartják, különösen az értekezlet tapasztalataival megerősödve, — Perlyési László elvtárs, a DISZ Központi Vezetőség intéző bizottság tagja szavai szerint— harcba vinni az egész ifjúságot a határozat végrehajtásáért, s a DISZ munkában is megmutatkozó jobboldali elhajlások sürgős felszámolásáért. A beszámoló és a határozati javaslat elfogadását követő tapsban benne volt az is, hogy ezután harcosabban, bátrabban küzd ifjú ságunk mindenféle ellenséges megnyilvánulás ellen. E felelősségérzetük hozzászólásaikon kívül megmutatkozott a DISZ megyei választmány és a küldöttek megválasztásánál is. A jelölőbizottság által javasolt ifjakat általában nagy helyesléssel ‘fogadták, sokuknál külön fel is szólaltak és elmondották, hogy milyen jó munkájuk alapján javasolják a választmányba. vagy kongresszusi küldöttnek. De néhánynál bátran felvetették, mint például Gyuricza Vendelnél, hogy nem érdemli meg ezt a nagy megtiszteltetést, s helyette, mindjárt javasolták is Led- neczky Katalin dunaszentgyörgyi pedagógust. Sok jó tapasztalatot hozott a megyei értekezlet, melyet — az ifjak megfogad ták — hazamenve gyümölcsöztetmi akar nak, hogy a DISZ II. kongresszusára készülve, megyénk ifjúmunkásai, traktoristái, paraszt és értelmiségi fiataljai új, nagyszerű tettekkel fejezzék ki a felszabadulási versenyben pártunk iránti ragaszkodásukat. Késiek vagyunk fegyverrel is megvédetti msubadságunkat Ünnepi taggyűlés a dombóvári pártszervezetben t i népi pár!taggyűlésen emlékeztek meg Dombóvár község kommunistái az elmúlt na- j. okban a pártszervezet megalakulásának 10. évfordulójáról. Az ünnepi taggyűlést a ,,t>zenkilences veteránok” és az 1043-ös dombóvári párt- szervezet megalakítói szervezték. Lolli ei’, társ, a városi párt-végrehajtóbizottság titka: a köszöntötte az egybegyüL ünneplő párttagságot, maj'l a tauítónöképzö énekkara és a résztvevők közösen elénekeltén aa íntemacicnálét. Ezenkívül az énekkar ncgyvenötös munkásindulókkal idézte fel a, fa- 1 ttjai ók, pártmunkások legszebb dalait. A díszemelvény m negyvenötös U-gárdisták dísz- luliában álltak őrséget. Samu elvtárs beszámolójában méltatta az emberiség szebb, boldogabb jövőjének elindítóját, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét, a Magyar Tanácsköztársaság dicső emlékeit, a kommunisták illegális harcát, mun báját. Majd rátért a felszabadulás, a Szovjet Hadsereg áldozatos harcára, ismertetésére, Hangsúlyozta pártunk mun kaját, a kommunisták harcát, ennek eredményét s ismertette a további feladatokat. A hozzászólásokban egymásután mondták el élményeiket, küzdelmeiket az idős kommunisták, akik a Horthy-fasiz- mus elnyomatása alatt is harcoltak a munkásosztály érdekeiért. A taggyűlés résztvevői nagy figyelemmel hallgatták végig egy-egy elvtárs élményeit és további harcra mozgósító szavait, Kiszoruló szívvel emlékeztek meg a tizen- kiiences vértanukról. Valamennyi elvtárs hozzászólásában köszönetét fejezte ki a pártnak, amely helyesen irányította, vezette őket eddigi munkájukban, ígéretet tettek, hogy továbbra is harcos, kommunista helytállással, példamutatással dolgoznak a párt határozatainak sikeres végrehajtásáért. TOLNAI LAJOS Dombóvár. mutatja, hogy Asztalos Kata- máját. Példa in níaf ó i fj ú 11111 tikin Ünnep Mária ifjúmunkása Simontornyai Bőrgyár csiszolója. Jelenleg fehér nubuk- bőr felüleícsiszoiását végzi. A felszabadulási versenyben elért legutóbbi eredménye 144 százalék. Váljon e’só'rendű feladattá a verseny szervezése, népszerűsítése _Gépállomásainkon, állami- és erdőgazdaságainkban hatalmas méreteket öltött az a verseny, amelyet április 4-re, hazánk felszabadulásának tiszteletére kezdeményeztek. A vállalások, a versenyek akkor" töltik be igazi hivatásukat, ha szók teljesítését értékelik is. Igen nagy szerepe van tehát a teljesítései-, nyilvánosságra hozatalának. Mielőtt azonban ezekről beszélnénk, előbb beszélni kell magáról a versenyről, amelynek megszervezése az üzemi bizottságokon kívül az illetékes gépállomás. vagy állami gazdaság igazgatóját is érinti. A tamási gépállomáson ezzel szemben éppen ellenkező- ^ helyzetet letiet találni. Ugyanis Szlacki József elvtársi a gépállomás igezgatója és,a gépállomás üzemi bizottsága, közeli egyáltalán nincs összhang. A gépállomási igazgató nem^ ad segítséget az ii. b.-nek, nam törődik a verseny kérdésével. Erre pedig annál is inkább fokozottabban szükség lett -volna, mert a téli gépjavításnál is igen gyenge eredményt értek el. Szlacln elvtársinak az ü. b. iránti közönyösségét bizonyítja az is, hogy nem hajlandó az ü. b.-vel karöltve elkészíteni a kollektiv szerződést. Kiss József elvtársat, a MEDOSZ megyebizottsága kiküldöttét sem hallgatta meg a gépállomás igazgatója. Teljesen ellentétes a helyzet a leperdpusztai állami gazdaságban. A gazdaság ii. b.-elnöke úgy látszik nem tartja fontosnak a felszabadulási versenyt, mert azzal egyáltalán nem foglalkozik. A palánki tangazdaságban van verseny. A gazdaság ta- karmányosai kezdeményeztek versenyt a több tej elérése érdekében. Éppen ezt a kezdeményező erőt kellene - a paláaki üzemi bizottságnak felkarolni és a vállalások teljesítését időnként értékelni. Az alsóleperdi állami gazdaságban alig egy hónappal ezelőtt nem is lehetett szakszervezeti életről beszélni. Erről lapunk egyik számában írtunk is. Most pedig arról .számolhatunk be, hogy Alsóleperdan javult a helyzet. Javulás tapasztalható a verseny népszerűsítésénél. Nemcsak a vállalásukat teljesítőket, hanem a vállalásukat nemte-ijesítőket is nyilvánosságra hozzák. Az üzemi bizottságainknak az eddigieknél még jobban kell foglalkozni, még többet kell törődniük a versennyel, annak értékelésével, népszerűsítésével, amely elengedhetetlen feltételé a jobb munkának. Jó érzés fogott el bennünket, amikor Budapestre érkeztünk és találkoztunk a fővárosi testvéreink szerete- tével. Együtt érző testvéri szeretettel fogadtak bennün két. Ha valaki emlékszik a háború borzalmaira, akkor a főváros népe igen. Egésaen a felszabadulás napjáig nly sokat szenvedtek, hogy azt alig lehet szavakban kifejezni, éhen, szomjan dideregtek a sötét pincék mélyén és már,-mér kezdték azt gondolni, hogy részükre nincs Ipbbé élet. Mikor eljött a felszabadulás órája, előjöttek fa romok alól. Volt nekik i tennivalójuk, hogy szép j ki városunkban ismét megiruiiulhasson az 'élet. íme, alig telt el csekély\ tíz esztendő, a magyar nép megmutatta élni- akarástát, szebbé építette fő- városy nkat, mint volt és ezzel anit is bebizonyította, hogy békét akar. Azért tette szebfté, boldogabbá hazáját és á lép fővárosát, Budapestet. /!. magyar nép újjáépítette ha-iáját, de saját magának, nenn pedig az atom és hidrogénbomba kalandorainak. Mi tiltakozunk e szörnyű fegyverek gyártása ellen, mert békét akarunk. Ha tiltakozó iszavaink nem elégségesek ahhoz, hogy békés munkánkat, szabadságunkat és függetlenségünket megvédjük, akkor készek vagyunk fegyverrel is megvédeni azt. Ml nem könyörgünk a békéért, hanem jogosan követeljük, s nemcsak mi tesszük ezt, hanem ugyanezt teszi a hatalmas békeiábor 900 millió embere. Ennek a tábornak egységes a hangja. Amíg mi a békéről tárgyal tunk szép fővárosunkban, addig Bonnban a nyugatnémet hadsereg felállítására hoztak határozatot. Ezt a felfegyver zést ellenzi maga a német nép is. A kongresszuson felszólalt Nyugat-Németország békeküldötte. Ö maga is elmondta, hogy a német nép békét akar. Ugyanígy számol tak be a többi küldöttek is saját népeik békeakaratáról. Szeretnék megemlíteni né * * * hány nevet is. Li-i-Mang, a 600 milliós Kína békeakaratát tolmácsolta. Josef Lukacse- vics Csehszlovákiából jött Magyarországra. Arról számolt be, hogy megállapítása szerint milyen egységes a magyar és csehszlovák nép békeakarata. A Koreai Nép- köztársaság küldötte, Kim- Gi-Szu magyarul mondotta el, hogy az ő népe mennyit szenvedett az imperialisták által reájuk kényszeríiett háborúban, Éppen ezért a koreai nép is teljes egészében csatlakozik a békeharchoz. Ferdinand Sehattaner osztrák békeküldött hangsúlyozta• — Ausztria népéből nem lesz többé ágyútöltelék. Mi fel tudjuk becsülni a béke értékét és ezért áldozatokat is tudunk hozni, lradzs Esz- kandri iráni küldött azt mon dottaz — A nép akarata hatalmasabb minden ágyú erejénél. Valamennyien összefogva megnyerhetjük az emberiségnek ezt a nagy csatáját a pusztulás, a halál, a nyomor és a sötétség erőivel szemben. Befejezésül még csak any- nyit szeretnék elmondani, hogy ezentúl még jobban logom végezni a munkámat a békéért, mindannyiunk elei- körülményeinek még jobbá tételéért. . FRANK JÁNOS Iregszemcse, egyéni dolgozó paraszt A is ívei ■ — A mórágyi DlSE-szerve- zciten a taglétszám ,iaz utóbbi , időben 15-ről 39 -re emelkedett. ie 1 — A Bonyhádi kiománegS'a" DiSZ-ftataijai közi/: 34 sztahi v.o.vista került ki. iK közeljövőben újabb kilenc DISZ-fiatal kapja meg a sztahanovista ok- Lrye.et, három s^dig a „Kiváló dolgozó“ je /vényt. *, • - A majoei DlSZ-szerve-cetben 34-rő.l 7 orra emelkedett a taglétszám. A fiatalok a tavasz folyamán egy utca fásítását vállalti“.. * — A varsádi DlSZ^szerv;:- zet felajánlást tett, hogy a II. kongresszus tiszteletére az uttöiőkkel együtt 1200 facsemetét ü’.teírtk el. — A báiaszéki Búzakalász tér n,előszövetkezeíber. megalakult a DISZ-szervezet, miután ebben az évben 18 fiatal lép? tt be a tagok sorába, — A nagymanyoki úttörőit albumot készítenek a község felszabadulás előtt: es Utáni életéről. — Az ií.úsag kulturális seregszemléjére 207 kultúr-!.«•» port és 500 egyéni versenyző nevezett. v— A megyei tanács DISZ ku:,ú’csoportja nagy sikerrel adte elő a ..bujócska“ című színdarabot lobián és Szálkán, Asztalos Katalin olyan sok szálkendert tilolt-, hogy a' műszak végén a bálábakötéskor Mindenki érdeklődve várja az eredményt. A mázsa .meglin 68 kiló szálkendert tilolt meg. A tíz kiló kóccal együtt 205 százalékra teljesítette norsegítségre szorul. Ferenezi István és Tatai Julianna segítenek neki.