Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)
1955-03-03 / 52. szám
TOLNAI HDP TOLNAHEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAP) A XII. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM ARA 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1955 MÁRCIUS 3 A sárpilisi Márciusi Ébredés termelőszövetkezet tagsága is türelmetlenül várja, mikor javul meg az idő. Tennivaló lesz éppen elég, ezért sze retnék, ha minél előbb meg lehetne kezdeni a munkát. — 160 mázsa műtrágya vár kiszórásra. 140 hold búzaveté- sülket fejtrágyázzák majd és 20 hold kender alá szórnak ki belőle a vetés előtt. A tagság nem marad tétlen addig sem, amíg a határba nem lehet kimenni. Bent is éppen elég munkát lehet találni, főként a tavasszal vetésre kerülő vetőmagok elő- :<észítésében. Az elmúlt héten egy nap alatt SS mázsa kuko- > ricát morzsoltak, le, erre a murúkára az egész tagságot' mozgósították. A 88 mázsa ku-‘ köriedből kerül ki a vetőmag. Nemcsak a kukoricát, a többi vetőmagot is előkészí- tették. Beszerezték már a cukorrépa és a lucernavetőmagot, a burgonyavetőmagot is, amelyet hat holdon fognak elvetni. A tagság bizakodva várja a muvlkak megkezdését. — Tavaly jobban mentek a munkák, mint az előző években, az idén még jobban dolgozunk, mint tavaly — mondják, — mert csak így várhatunk nagyobb jövedelmet. A Hazafias Népfront-bizottsájr javaslatára öttagú permetező brigáil alakult Alsónyéken Alsónyéken a Hezüfias Népfront-bizottság javaslatára egy öttagú permetező brigád alakult, s elhatározták, hogy az egyéni gazdák házatáján mintegy 2000 gyümölcsfát permeteznek meg, ezenkívül a szőlőhegyen közel ötezret. A permetező brigád megalakítása nagyjelentőségű esemény Alsónyék községben, mert a gazdáknak külön-külön az udvarukban lévő egyikét gyümölcsfa miatt még a permedé elkészítése is gondot okozott. Most a permetező brigád egy- tömegben készíti a permetlevet, szakszerűen elvégzi a permetezést minden eldugott kis udvaron. Végül kiszámítják az össz-anyag értékét, s a gazdák csupán az önköltségi árat fizetik meg, amiből nem jut több egy gyümölcsfára, 40—50 fillérnél. Az alsóTiyékl permetező brigád pár nap múlva megkezdi a rügyfakadás előtti permetezést. Eléri-e a felszabadulási verseny legjobbjait Szekszárd város? Szekszáraon a városi begyűjtési hivatalnál egymás kezébe adják az emberek a kilincset. Az irodában 8—10 embert is lehet látni. Most folyik a tervmegbeszélés a dolgozó parasztokkal ki hogyan és mikor tudja teljesíteni kötelezettségét egyes terményfélékből. — A baromfibeadásban még félkiló sovánnyal maradtam vissza, majd ha beadom a 3 kiló hízottb&romfit. akkor rendezem azt is — mondja az egyik asszony. — így folyik tovább a megbeszélés. Mindenki elmondja, mikorra adja le a sertést, hogyan rendezi a tej-, vagy a termények beaoását. A városban 322 dolgozó paraszt tett felajánlást a beadási kötelezettségek teljesítésére a felszabadulási verseny során. Eddig kétszázkilencv mhatan teljesítették felajánlásukat. A 10 holdas Sípos József már teljesítette évi sertésbeadását. Azonkívül háromnegyedévi tojás- és baromfibeadását is rendezte. A 10 holdas Pnantner József ugyanúgy évi sertés-, háromnegyedévi tojás- és baromfibeadásának tett eleget. H. Szabó Imre évi sertés beadását, Heimann József félévi baromfibeadását teljesítette, Pikai Ferenc 6 holdas dolgozó paraszt már teljesítette évi sertés, baromfi és I. negyedévi tojásbeadását. Steiner Mihály ß holdas dolgozó paraszt sertésbeadását, negyedévi baromfibeadását, ifj. Praniner Antal sertésbeadását, háromnegyedévi baromfibeadását rendezte, Vesztergombi István még a múlt évben teljesítette ezévi sertésbeadását. Mindezek ellenére a város, elég gyengén áll kötelezettségének teljesítésével. A sertésbeadás az április 4-i verseny értékelés alapján alig haladja meg a 27 százalékot, a baromfi- begyűjtés nem éri el a 25 százalékot, a tojás- és tejbeadás pedig nem sokkal 10 százalék felett áll. A begyűjtési hivatal dolgozóinak, a begyűjtési állandó- bizottság tagjainak széleskörű aktívahálezat kiépítésével el kell jutniok minden dolgozó paraszthoz, hogy felvilágosító, meggyőző szavuk nyomán Szekszárd város is felzárkózhassék a megye legjobbjai mellé. Jelentjük a felszabadulási versenyről A íuajosK gazdák vetélkedés — AZ ÉN SZAVAM SZENT amit megígértem, meg is ‘ártom — mondja Lovász Boldizsár 15 holdas majosi gazda. — Április 4-ne teljesítem a félévi tojásbeadásomat és félévi adómat is kifizetem. — Most folyik Majos községben a begyűjtési tervek elkészítése. Minden gazdával megbeszélik, egy-egy terményíéV ségbő! hogyan tudja teljesíteni kötelezettségét, mikorra tudja beadni sertését. A község az elsők között akar lenni a kötelezettségek teljesítésében. Ahhoz, hogy az első helyet megszerezzék, még sok a tennivaló. Sertésbeadásban nincs nagyobb fennakadás. A januári tervet 100 százalékban teljesítették. Februárban csupán két gazda nem szállította le sertését, de a héten ők is teljesítik kötelezettségüket. A tói'ás és baromfi-beadás terén azonban még v.an . tennivaló. A negyedévi begyűjtési tervet baromfiból 40 százalékra, tojásból 50 százalékra teljesítette a község. A TERVMEGBESZÉLÉSEKET használják most fél arra hogy a hátralévő idő alatt teljesítsék a negyedévi tervet. Már eddig is, az elmúlt 2—3 nap alatt több gazda tett felajánlást Lovász Boldizsárhoz hasonlóan. A nyolc holdas Szőts Lajos egészévi tojás-, baromiiibeadásának teljesítését vállalta, azonkívül tejbe adásának pontos teljesítését és negyedévi adójának túlfizetését. Meg kell még jegyezni azt, hogy évi sertésbeadásának már eleget tett, s most versenyre hívta ki Kiss János 11 holdas mintagazdát. Borsos Ferenc 10 holdas dolgozó paraszt vállalta, hogy április 4-re rendezi félévi tojás- és baromfibeadását, azonkívül túlfizeti negyedévi adóját. — Sántha Menyhért 11 holdas gazdával versenyez a kötelezettségek teljesítésében. Szőts Rudolff 10 holdas gazda félévi tojástoeadásának teljesítését vállalta. Sántha Imre félévi tojás, baromfi és tejbeadásának rendezését, azonkívül negyedévi adójának túlfizetését vállalta. Ezt a felajánlást tette Szőts Ferenc, Gáspár János és Mázán András is. Eddig 20 gazda lépett versenyre egymás sál, ki teljesíti jobban kötelezettségét a felszabadulás ünnepére. A FELTÉTELEK MEGVANNAK ahhoz, hogy a község teljesítse kötelezettségét. Az elmúlt év hasonló időszakának beadási eredményei mesz- sze elmaradnak az idei mögött. A tanácsválasztás óta jelentősen javult a helyzet. A megválasztott új tanácstagok sokat foglalkoztak a begyűjtés sei, ugyanúgy az állandóbizott ság tagjai, Csányi András, Bencze Gyula, Kató Antal és Szőts József, akiknek munkáját még 10 aktíva segíti. Most, a beadási tervek megbeszélésénél is segítenek a tanácsnak. Beszélgetnek a dolgozó parasztokkal, hogyan tudják teljesíteni kötelezettségüket. Nekik is részük van abban, hogy egy másután születnek meg a felajánlások. április 4. tiszteletére. AZ ELMÚLT ÉVEKBEN a baromfivész is akadályozta a község baromfi, tojésbeadásá- nak teljesítését. Most már sikerült elérni azt, hegy a gazdák beoltatták baromfiállományukat, hogy az elhullásnak elejét vegyék. Több mint 3000 darab baromfit oltattak be. A felszabadulási versenyben Majos község dolgozó parasztsága arra törekszik, hogy az elsiik között legyen, a kötelezesse- • gek példamutató teljesítésével viszonozza a párt és kormány eddig nyújtott segítségét. Szaporodik a bonyhádi vörös-tana, emelkedik a lejltozam a zombal Vöícs Csillag tsz-ben A bonyhádi vöröstarka tehenet leginkább tájjellegének megfelelően Bonyhád környékén tartották, tenyésztették az elmúlt időben is legeredményesebben. Az utóbbi esztendőkben azonban hanyatlott Bonyhád környékén is a vörös tarka tenyésztése. A kormányprogram megjelenése óta ismét fellendült Bonyhád környékén is ennek a szarvas- marha fajtának az elszapori- tása. A zombai Vörös Csillag termelőszövetkezet tagjai például a többi között azt a fogadalmat tették hazánk felszaba dulásának tizedik évfordulója tiszteletére, hogy a 38 darab szarvasmarha állományból 20 bonyhádi piros-tarka lesz. A felszabadulási verseny eredményeként máris szaporodott a bonyhádi vöröstarka a zombai Vörös Csillag termelő szövetkezetben. A 38 darab tehén között ma már 14 fajtiszta bonyhádi vöröstarka tehén kérődzik. De mint a szövetként vezetői és tagjai mondják, április 4-re meglesz a 20 darab. A bonyhádi vöröstarka tehenék számával együtt a tejhozam is emelkedik a Vörös Csillagban. A tehenészek azt vállalták, hogy 8.4 literről 9.4 literre emelik a fejest átlagot. Jelenleg 8.8 a fejési átlag a szövetkezeiben. Kétszázötven gazda tett Ígéretet Arról már hírt adtunk a lap hasábjain, hogy a bátai dolgozó parasztok is vállalásokat tettek felszabadulásunk 10. év fordulója méltó megünneplésére. Azóta e mozgalom Bétán is szélesedett, a legutóbbi napokig mintegy 75 dolgozó Saracz Antal az első 3ó minőségű munkái végző zománcgyári dolgozók A bölcskei dolgozó parasztok tudják, hogy a népjólét megvalósítása érdekében nekik is többet kell termelni, mint eddig, pontosabban kell teljesíteniök az állam iránti kötelezettségeiket. De nemcsak elismerik, hanem ennek szellemében dolgoznak is. Az ipari munkások példája nyomán a bölcskei gazdák is csatlakoztak a Rákosi Művek dolgozói által kezdeményezett felszabadulási versenyhez. Ezen belül sok gazda tett olyan irányú ígéretet, hogy április 4. tiszteletére határidő előtt teljesíti I. negyedévi beadási kötelezett ségét és ugyancsak határidő előtt befejezik a tavaszi munkákat. Ezek Között van Saracz Antal, Patai János, akik párosversenyre hívták egymást. Versenyüket a tanács minden héten értékeli. A legutóbbi értékelés alapján a falu dolgozó parasztjainak versenyében Saracz Antal az első. Teljesítette már I. negyedévi sertés, baromfi, tojás és tejbeadási kötelezettségét. — Második Patai János. paraszt tett egyénileg is vállalást a mezőgazdasági, begyűjtési és adófizetési munkák határidő előtti teljesítésére. Eddig már 34 gazda teljesítette is vállalását. Közöttük is élenjárnak a tanácstagok, Tóth Pál, aki évi tojás- és baromfibeadását, Tóth Mihály aki félévi tojás és baromfibeadását teljesítette már. De nem csak azok versenyeznek, illetve kötelezettségeik teljesítésével akarják méltóképpen megünnepelni fel szabadulásunk 10. évfordulóját, akik egyéni vállalásokat tettek, hanem a falu dolgozó parasztjainak legtöbbje. Ezt bizonyítja a legutóbbi tanácsülés is. A tanácstagok mellett a falu dolgozó parasztjai, mint egy kétszázötvenen egyhangúlag elfogadták a tanács előterjesztését. hogy felszabadu* lásunk évfordulójára új munkasikerekkel és beadási kötelezettségeik maradéktalan teljesítésével készülnek. Ifj. Pehár Antal nyíró-peremező a felszabadulási versenyben tartja a sztahánovlsta szintet, amellett jóminőségű munkát is végez. Erb Henrikné a vödrökre, bögrékre szórással festi a különböző virágos, figurás mintákat. Sztahánovlsta, legutóbbi teljesítménye 155 százalék, A siniontornyai dolgozó parasztok is állják szavukat Simontornyán a felszabadulási verseny során felajánlást tettek a dolgozó parasztok is jórészt az adófizetés és a begyűjtés terén. A beadási kötelezettség teljesítésére 12. a negyedévi adó kifizetésére 43 dolgozó paraszt tett felajánlást hogy ezzel is elősegítse a község tervéhek teljesítését. A felajánlások teljesítése során eddig 32 gázda fizette ki negyedévi adóját. Többek között Gróf István. Gőgös István, Kovács János, Pech János, Havel István. Horváth Mihály, Petróczi György, Var ga József. Szalai Györgyné. Szalai Györgyné már beadásból is teljesítette felajánlását, rendezte negyedévi tojás- és baromfibeadását. Rajta kívül a beadásban is teljesítette felajánlását több dolgozó paraszt. Á sárpilisi traktorosok meg akarják tartani az első helyet Sokat bosszankodnak az elmúlt napok óta a sárpilisi gépállomás traktorosai. Erre minden okuk megvan. A hóesés miatt ugyanis abba kellett hagyrüok az elkezdett tavaszi munkát. Pedig már nagy lendülettel folyt a szántás-vetés. Több. mint 600 normálholdat szántottak már meg a gépállomás traktorosai. Akadnak már olyan kiváló traktorosok is, mint Kocza János, Báli András, Kovács István, akik tavaszi tervüknek már 50 százalékát teljesítették. Ezzel a sárpilisi gépállomás a tavaszi munkák elvégzésében mór a kezdet-kezdetén megszerezte a vezetést a megye többi gépállomásai előtt. A mostani szeszélyes iaőjá- rás ellenére sem adták fel a reményt a sárpilisi traktorosok. Kijelentették, hogy a tavaszi talajmunkaterv teljesítésében elsőik lesznek a megyében. Ennek érdekében brigád a brigáddal, traktoros a traktorossal versenyez. Sőt elfogadták a sárpiüsiek a mö- zsiek versenykihívását. A Rá- kóczi-brigád nevében Sallai Sándor a brigádvezető írt levelet a mözsieknek. A levélben tpbtoek között ez áll: „Mi, a sárpilisi gépállomás Rákó- czi-brigádjánafc traktorosai elfogadjuk a mözsiek verseny kihívását. Mi is vállaljuk, hogy tavaszi tervünket, határidő előtt 2 nappal minőségi munkával befejezzük, s egyben üzenjük a mözsi traktorosoknak, hogy nem adtuk fel a reményt, továbbra is harcolunk, hogy gépállomásunk első legyen.“ ( Felktszölten várja a tavaszt a sárpilisi Márciusi {Mis tsz MAI SZÁMBAN: \ Külföldi hírek (2. o.) — Nyugat-Németország újrafclíegyveT-1 zése ellen (2. o.) — A gyönki járási párt-végrehajtói)izotteág i munkája a mezőgazdaság fejlesztéséért (3. o.) — Szomorú, 1 de ilyenek is előfordulnak (3. o.) j f A Dombóvári Vasipari KTSZ sokféle gép, szerszám gyártása- • Jvai segíti a mezőgazdaságfcjlesztési határozat végrehajtását. ; t Képünkön az Újvári ifi brigád tagjai a kalapácsos daráló ké- • t szitásén dolgosnak. A felszabadulási versenyben átlagosan : J 14#—1«« saázalékra teljesítik normájukat. j ' a a a a ■■■■•■ * ■ név«, ítmiri.'