Tolnai Napló, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-20 / 43. szám

1955 FEBRUAR SO NAPLÓ 7 Fő feladatunk: a termelékenység emelése, . az önköltség csökkentése Az 1954. évi tervteljesítésről szóló statisztikai jelentés nagy eredményeink mellett megálla_ pította, hogy az 1953. évhez viszonyítva csökkent a terme­lékenység, ugyanakkor emelke­dett az önköltség. A Bonyhádi Zománcművek- ben az 1963. évi eredmények­hez képest 1964. I. félévében az egy munkásra eső termelés 2 százalékkal csökkent, míg az önköltség 2,2 százalékkal emel­kedett. Csak a Központi Veze­tőség októberi határozata után állott be javulás ezen a téren, mert a II. félévben már 13,4 százalékkal növeltük az egy munkásra eső termelést és 6,7 százalékkal csökkentettük az önköltséget. Eredményein­ket a fokozottabb ellenőrzés­sel, a munkaidő kihasználásá­val, a veszteségidők csökken­tésével értük el, de figyelem­mel kísértük a vaslemez és zománcanyag felhasználásánál előírt normákat is. A termelékenység növelésének sok módja és eszköze van. Legfontosabb a gyártás tech­nológiai állandó javítása, a nehéz fizikai munkák gépesí­tése, a gépek jobb karban­tartása, új, nagyobb teljesít­ményű gépek alkalmazása. Ezenkívül rendkívül fontos a dolgozók szakképzettségének emelése, a munkaszervezés ál­landó javítása, a munkaver- seny kiszélesítése, az újító- mozgalom elterjesztése. Üzemünkben következetesen hajtjuk végre azokat az intéz­kedéseket, melyeket a termelé­kenység emelése érdekében ki­dolgoztunk. A gyártás techno­lógia fejlesztése érdekében le­rövidítjük az edényfülek gyár­tását, új szerszámok alkalma­zásával ugyanannyi idő alatt több merőkanalat, bögrét gyár­tunk majd mint eddig. Uj le- mezszabási eljárásokkal na. gyobb mennyiségű terméket állítunk elő mint eddig. A nehéz fizikai munkák gépesí­tésére tervbevettük egy emelő- szerkezet készítését, ezzel meg­gyorsítjuk a húzószerszámok présgépbe való emelését. Gépeink jobb karbantartásával csökkenteni tudjuk a kieső időket. Tervünknek megfele­lően már január hónapban el­végeztük 5 gép teljes kijaví­tását. A dolgozók szakképzett­ségének emelése érdekében az év folyamán több dolgozónkat technikumra iskolázunk be, át- képzett géplakatosaink részére pedig továbbképző tanfolyamot szervezünk. A munkaszervezés megjavítására megvizsgáljuk a műszakok közbeni veszteség, időket. A termelékenység emelése és az önköltség csökkentésé szo­ros összefüggésben áll. Ha egy terméket a jelenleginél rövidebb idő alatt állítunk elő, úgy növeljük a termelé­kenységet. Ha azonban csök­kentjük az anyag, vagy ener­gia felhasználását, a termék önköltsége ugyan csökken, de nem feltétlenül jelenti a ter­melékenység emelkedését. Üze­münk nemrég értékelte az 1954. IV. negyedévi önköltségi A nagyon kedvező téli Idő­járás megmozgatta a dalmandi gépállomást is. Vállalásuk tel­jesítése is buzdította őket a gépek minél előbbi kijavítá­sára. Igen ám, de sok az olyan munka, ami jó szakembert kí­ván. Nem sokat töprengtek. A gépállomás vezetője bizalom­mal fordult patronálójukhoz, a dombóvári fűtőházhoz, ahonnét már többször kaptak jelentős segítséget. — Most sem csalat­kozott bennük, bár igaz, hogy a fűtőház Is szorult helyzetben van, a gépjavítás itt is eléggé „égető kérdés”. Szükség van itt is minden szakmunkásra, főleg az esztergályosokra. A gépállomás pedig éppen e^ter- gályost kér ... „De meglesz, segítünk” — volt az elhatáro­zás. — Máté Mihály vállalko­zott a munkára. Máté elvtárs jó szakember, ezt bizonyítja a felszabadulási versenyben elért eredménye is. Nem csekély do­log állandóan változó, külön­böző munkákon állandóan 160 százalék körüli teljesítményt elérni. tervének teljesítését A teljes önköltséget 4 százalékkal, ezen belül az anyagköltséget 7 szá­zalékkal csökkentettük a terv­hez képest. Munkánk további javítására intézkedéseket tet­tünk az önköltségi tervek felbontására és annak részleteiben való is­mertetésére, ellenőrzésére. A ki dolgozott terv kis -befektetés­sel, a meglevő tartalékok fel­kutatásával és felhasználásával tovább biztosítják az önköltség kedvező alakulását. Az önköltség legnagyobb ré­szét az anyagköltségek teszik ki. Ennek csökkentésére to­vábbi anyagfelhasználási nor­máikat készítünk a segédanya­gokra is. Megvizsgáljuk a tü­zelőanyag és energia felhasz­nálást. Rendszeresen ellenőriz, zük a termelési értékhez vi­szonyított anyagfelhasználást, hogy még a negyedév közben intézkedhessünk az esetleges túllépések megszüntetésére. Uj Jó munkát végzett Máté elv­társ a gépállomáson is. Huszon­egy eke-fél tengelyt javított és esztergályozott, -három G 35-ös traktor hajtóágy öntését és megmunkálását végezte el, el­készített 18 kormánygömb- cs-uiklót, hozzá 12 csapszeget, sőt dugattyút készített egy G 35-öshöz és két Sztalinyec- hez. Megjavított két villany- motort és csinált még néhány „apróságot“. De ami a legfon­tosabb, átadta jó munkamód­szerét is, amit köszönettel fo­gadtak és jól alkalmazzák. Di­cséretben részesítette jó mun­káiéért a gépállomás vezetője, mert a legalább tíz napi mun­kát öt nap alatt elvégezte. — „Hogy ne dolgoztam volna szí­vesen — mondja Máté elvtárs — amíg ott voltam, dédelgetett kedvence voltam a gépállo­másnak. Elláttak minden jóval, igazán semmire sem -lehet pa­naszom .. .” — Most már a gépállomáson van a sor, hogy időben befejezzék a további munkákat Várnai László. A dombóvári íűtőház segítsége a dalmandi gépállomásnak A sztahanovista mozgalom laelyzele a Bonyhádi Cipőgyárban Február elején volt egy esztendeje, hogy a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége határo­zatot hozott a szocialista munkaverseny né­hány szervezési elvének módosításáról és a m-unkaversemy rendszeréről. Azelőtt elég volt, ha a dolgozó a mennyi­ségi és minőségi feltételeknek megfelelt, a munkafegyelem terén ellerme kifogás nem me­rült fel. Nem követelték meg a régi feltéte­lek a kitüntetett dolgozótól, hogy jó munka- módszerét átadja a gyengébbeknek, hogy be­kapcsolódjék az újítási mozgalomba, fokozot­tabban vegye ki részét az önköltség csökken­tésében. Hiba volt az is, hogy a dolgozókat nem kérdezték meg a kitüntetés odaítélésénél, így aztán komoly hibák is „becsúsztak”. Az új rendszer többek közt egyenesen meg­követeli a dolgozók kollektívájának részvé­telét a kitüntetés adományozásában. Az új feltételek jobban lelkesítik a dolgozókat a :si- tüntetés elnyerésére, eredményeik fokozására. Üzemünkben a határozat megjelenése előtt 73 sztahanovista volt, köztük 19 egyszer Kapott jelvényt, kettő pedig kétszer. A kilenc okle­veles sztahanovista ifi dolgozó közül egy sem kapott jelvényt, pedig sokan megérdemelték volna. Hiányzott a dolgozók bevonása a jel­vények odaítélésébe. A határozat óta egyes hónapokban több dolgozó érte el a sztahano­vista címet, azonban erős volt a fluktuáció, így 23 dolgozó kapott jelvényt, kilencen pe­dig a „Kiváló dolgozó” jelvényt és- oklevelet. Jelenleg egy dolgozónk van, aki egy év óta folyamatosan teljesíti a feltételeket, így meg­kapta a „Szakma kiváló dolgozója” megtisz­telő címet és az ezzel járó pénzjutalmat, át­lagkeresete 50 százalékát. Hogy ilyen kevesen részesültek sztahano­vista kitüntetésben, annak megvan a magya­rázata. Ismeretes, hogy az elmúlt évben üze­münk nem teljesítette sem mennyiségi, sem minőségi tervét, laza volt a munkafegyelem, így aztán nem nagyon volt lehetőség a ki­tüntetés elnyerésére. Más a helyzet a gyár­ban most. Üzemünk úgy a mennyiségi, mint a minőségi tervek teljesítése terén jól állja meg helyét. Dolgozóink harcolnak a jobb ered­ményekért, erre serkenti őket vállalásuk: visszaszerezni üzemünk jó hírnevét. E harc­ban egyre többen teljesítik a sztahanovista feltételeket, hogy aztán majd büszkén visel­hessék a .kitüntetést. Horváth József. Pontos, lelkiismeretes munkájával Búzás Mária berakó is hozzájárult ahhoz, hogy szombaton élüzem lett a Tolna megyei Nyomda. Búzás elvtársnő régi, tapasztalt mun­kása a nyomdának, szinte az üzemben nőtt fel. Mint berakónő, a nyomdagépen, de ha | kell, a könyvkötészetben is megállja a helyét. anyagszabási eljárások beveze­tésével csökkentjük a lemezű- felhasználást, gondosan gyűjt­jük a hulladékzománcot és a vasrevét, melyből új zománc­anyagot állítunk elő. A munkabérköltségek vizsgálatához elkészítjük a gyártmányon­ként! munkabérfelhasználási normát. Ugyanakkor meghatá­rozzuk a felhasználható rezsf- bérek és bérpótlékok mértékét is. Az egyéb költségek csök­kentésére az idegenfuvar igény bevételt saját gépkocsink jobb karbantartásával küszöböljük ki. Ahhoz, hogy a termelékeny­ség növelését és az önköltség csökkentését biztosítani tudjuk elengedhetetlen a munkaver. seny szervezése. A felszabadu­lási verseny nagyszerű lendü­letében üzemünk dolgozóit ál­landóan tájékoztatjuk a ter­melékenység emelésének és az önköltség csökkentésének je­lentőségéről. Dolgozóink abban a tudatban harcolnak terme­lési eredményeink emeléséért, hogy ezen keresztül hozzájá­rulnak a cél eléréséhez: több élelmiszer, iparcikk, jobb élet- körülmény, növekvő életszín­vonal az alapja fokozódó jóié. tünknek. Gyopár Ferenc Bonyhádi Zománcművek mb. főmérnöke. A földmfívesszövetkezeti áruellátásról Már számos földművesszö­vetkezetnél megtartották az évi rendes közgyűlést és tag­értekezletet Ezeken a gyűlé­seken igen sok érdekes tapasz­talatot mondanak el a tagok, amely alapján a szövetkezetek áruellátási részlegeinek mun. káját nagymértékben lehet és kell is javítani. A.kisdorogi gyűlésen a tag­ság bírálta az áruellátás terv- szerűtlenségét, amelynek kö­vetkeztében ecetet, cipőkré­met és egyéb fontos közszük­ségleti cikket nem lehetett kapni. Hiányolták azt is a szö­vetkezet tagjai, hogy olcsóbb szöveteket nem lehet kapni helyben, pedig a lakosság többségének éppen erre lenne szüksége, így kénytelenek Bon vitádra, vagy egyéb he­lyekre eljárni vásárolni, ami sok pénzbe és időbe kerül. Pincehelyen kifogásolták a földművesszövetkezeti tagok, hogy nem gondoskodik meg­felelő mennyiségű gyermek- harisnyáról és hiba van a helyi sajátosságú igények ki­elégítésénél: az olcsóbb férfi és női ruhaszövetek olyanok, amelyek nem felelnek meg a helyi szokásoknak, a helyi nép­viseletnek. A szakályi földművesszövet­kezet taggyűlésén panaszkod­tak egy-két áru gyenge minő­ségére. Kérték a szövetkezet vezetőségét, gondoskodjon ar­ról, hogy a nagykereskedelem­től csak jóminőségű árut ve­gyenek át, ne forduljon elő, hogy a sok jó között selejtes is akad. Bírálták a zsírátvevőt, mert sokszor nem tartózkodik az átvevőhelyen és az asszo­nyok visszavihetik a zsírt, amelyet a levágott sertés után kell beadniok. — A Dunaföldvári Kender- gyár termelési értekezletén az ézemi tűzoltók is csatlakoztak a felszabadulási versenyhez. Vállalták, hogy az üzem tűz­védelmének biztosítása mellett április 4-ig társadalmi mun­kában tellesen kitakarítanak hét kenderáztató medencét. * — Nyilvánosan rendezik meg március 13-án Szekszárdin a megyei fodrász-versenyt, kö­zösen a Népbolt és a Textil- nagvkereskedelmi Vállalat di­vatbemutatójával. Májusban pedig országos fodrász-verse­nyen vesznek részt a megye legjobb férfi és női fodrászai. HÍREK VASARNAP, FEBRUAR 20 Ügyeletes gyógyszertár: — 11/1. számú Állami gyógyszer- tár. Névnap: Álmos. Váirható időjárás vasárnap estig: erősen felhős, párás idő. Sokfelé 'havaseső, eső. Mérsé­kelt, majd élénkebb déli-dél­nyugati szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható leg­alacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: nulla—plusz hárem, leg­magasabb nappali hőmórsék--. let vasárnap plusz négy— plusz hét fok. A fűtés alap­jául szolgáló várható közép­hőmérséklet nulla—plusz há­rom, Baranya, Bács-Kiskun. Békés, Csöng rád megyékben plusz négy fok felett. — Több járási, községi és megyei tanácstagot újjáválasz­tanak megyénk dolgozói a kö­zeljövőben. * — A Harc-jany&pusztai Uj Élet termelőszövetkezet elnöke Nádori Gyula elvtárs jó mun­kája jutalmaként két heti üdülésre ment Lillafüredre. — Bikácson 6 tanácstag fo­gadónapot tartott a közelmúlt­ban. A panaszosok köziül töb­ben kérték, az utak, kutak megjavítását és felajánlották, hogy társadalmi munkával se­gítik a szükséges munkálato­kat. * — A dunaszentgyörgyi gép­állomás igazgatósága tervbe vette, hogy a község gazdái­nak egy küldöttségét elszállítja Sztálinvárosba, hogy megis­merkedhessenek népünknek ezzel a gigászi alkotásával. * — Alsónánán négy szabad­ságharcos szervezet részvéte­lével (harci túrát és céllövő­versenyt rendeztek. A csapat lóversenyben Alsónána csa­pata, az egyéniben Hévízi La­jos, a helyi DISZ-szervezet tit­kára lett a győztes. A fiatalok este közös táncmulatságon vet. tek részt. * — A megye területén feb. ruár hó 21-től február 26-ig tojásbegyűjtési hét lesz. Társadalombiztosítási Tan ácsadó * * Temetési segélyek A dolgozó elhalálozása ese­tében temetkezési segély jár, ha a dolgozó az elhalálozáskor betegségi szolgáltatásra igény- jogosult volt. Abban az esetben, ha a dol­gozó halálát megelőzően segé­lyezésben részesült és igényét teljesen kimerítette, az igény kimerítésétől számított 2 éven belül újabb munkaviszony hiányában is jár a temetke­zési segély. Ha a dolgozó üzemi baleset, vagy foglalko­zási betegség következtében halt el, a temetkezési segély a halál bekövetkezésének idő­pontjára tekintet nélkül min­den esetiben jár. Családtag halálakor is uta­landó temetkezési segély, ab­ban az esetben, ha a család­tag elhalálozásakor a dolgozó a betegségi biztosítás szolgál­tatásaira jogosult volt és az elhalálozást megelőző két éven belül — akár megszakításokkal is — legalább 180 napon át biztosított volt. A temetkezési segély ösz- szege előre megállapított, füg­getlenül az elhalálozás, vagy az eltemettetés helyétől. A segély összege: az elhat! dolgozó után 800 forint, 10 évesnél idősebb családtag után 600 forint, 10 évesnél fiata­labb családtag után 400 forint. A temetési segélyt annak fize­tik ki, aki igazolja, hogy az eltemettetésről ténylegesen gondoskodott. Magának a segélynek az igénylésekor be kell mutatni az SZTK Alközpontnál az el­halt halotti anyakönyvi kivo_ natát, az eltemettetés költsé­geinek számláját, mely az igénylő, s egyben a fizetést teljesítő nevére van kiállítva. Szükséges továbbá a kis alakú munkáltatói igazolvány be­nyújtása is, mely a kívánt biz­tosítási viszonyt igazolja. Családtag után igényelt te­metési segélynél igazolni kell még hatósági bizonyítvánnyal a családtagi jogosultság köve­telményeinek fennforgását is. A temetési segély kifizetése a segély igénylésekor azonnal megtörténik. Bírósági hírek A kafimádi állami gazdaság magtárosa, B o d a i Ferenc összejátszott a Terményforgal­mi Vállalat mözsi telepének átvevőjével, a már többszörö­sen büntetett Kovács Ádám- mal. A gazdaság részére ki­utalt kukoricát Bodai nem vette át, hanem a vállalat te­lephelyén tárolta azzal a meg­egyezéssel, hogy a szabadpia­con értékesíteni fogják és a különbözeién megosztoznak. A múlt év három utolsó hónap­jában 169 mázsa kukorica ér­kezett az állami gazdaság ré­szére. Ezt a mennyiséget nem szántották el teljesen, hanem a szabadpiacon, mint felvásá­rolt terményt „értékesítették”. Kovács Ádám a terményt úgy számolta el, hogy 12 gazda ré­szére hamis vételj egyet állított ki és az érte járó összeget maga vette fel. Ezen az ala­pon Kovács Ádám felvett 23.553 forintot. A megállapo­dást azonban megszegte és Bo­dai Ferencnek csak 10.700 fo­rintot adott át és így Kovács nemcsak a gazdaságot, hanem még a bűntársát is meglopta. Az ügyészség mind a két bűnözőt letartóztatta és rövi­desen bíróság elé kerülnek, ahol megkapják méltó bünte­tésüket. * Csáki Béla a rmilt év augusztusában került Ozora községbe, ahol mint begyűjtési hivatalvezető dolgozott. .Mun­kába állása után pár hét múl­va elhatározta, hogy a szarvas­marhabegy üjtés terén a társí­tást a hivatal fogja elvégezni. Annáik ellenére, hogy ez til­tott dolog volt, az ozorai gaz­dáktól néhány hónap alatt mégis felvett mintegy 9000 fo­rintot. Gyakorlatilag a társí­tást úgy hajtotta végre, hogy azok a gazdák, akiknek marha­beadásuk volt, Csáki Bélánál kifizet+ék annak az árát, majd a községi állatbegyűjtő külön, böző helyeken megvásárolta a szarvasmarhákat, azokat le­vétele egyezte és a vételjegy ellenében a pénzt Csáki fel­vette. A gazdáktól összesze­dett 9000 forintból közel 6000 forintot elsikkasztott. Csáki Bélát a bíróság hiva­tali sikkasztás bűntette miatt két év és hathónapi börtön- büntetésre, ezenkívül 3 évi jog­vesztésre ítélte és kötelezte az okozott kár megtérítésére. VASBETONSZERELŐKET kerwitrtk azonmäli Belépésre különböző Tol' na megyei m unkákéi veink re. Szer ződitetiinik kőműves iparra tanuló­kat. Bérezés kollektív szerint. Szo­ciális jut tat ásóik biztosítva. Jelent­kezés szeméi vrspn. vagy levélben Szekszárd, Rátkóczi ti. 42. Tolna me­gye» Tatarozó. DOMBÓVÁRON a Sportpálya metl- lett. (Szigetkor 2. sz.) 3 szobás szép családi házam, részben beköltözőé sei azooraa.1 eladó. Érdeklődni: Deesi János Dombóvár, Szigetsor 2. sz. BÁCSKAI homokfutó kocsi Vinte: tengelyes, kifogástalan ediadó Sehaniidt. Nagyanánytoik. Petőfi ut. 30. EI.ADÓ 55 literes ktrtter gyorssá gó. Ivánka. Deos. MOZI Goray filmszínház. Február 20-?g. ZŰRZAVAR A CIRKUSZBAN. Vi­dám, zenés, látványos, színes cseh­szlovák fi'lmvígjátők. Kezdések: *6, b órakor, szombaton 4, 6, 8 órakor, vasár- és ünnepnap a matinén kívül 2, 4» 6 és 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents