Tolnai Napló, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-01 / 1. szám
tm. 9AWVMM fi. NAPLÓ 7 t V. Ovecskin: FALUSI HÉTKÖZNAPOK AZ EMBERI LELEK MÉRNÖKÉI XXXI. — Elküldtük a kerületi tanácsba taggyűlésünk jegyzőkönyvét — folytatta Hrapov. — Magam is írtam Rugyenko elvtársnak, nemcsak a ml kolhozunkról, hanem általában arról, hogy mi a helyzet ma a malmok frontján. így feleltek: „Panaszukat elküldtük a területi végrehajtó bizottsághoz...” Az én apám malomgépész volt, híres szakember, gye rekkorom óta jártam vele a falvakat és segítettem neki. Hol új malmot szereltünk, hol a régit javítottuk. Nincs olyan malom a kerületben, amelyiken ne dolgoztunk volna. Én aztán igazán tudom, mi hogy volt És miből mi lett? Erről is írtam Rugyenko elvtársnak. Minden faluban legalább egy szélmalom vagy vízimalom volt, de néha kettő-három is. Akinek nem volt lova, az hátára vett egy zsák búzát és elvitte a malomba, megőrőltetni. Nem volt nagy eset, mert nem kellett messzire menni. Ma már csak egy malom maradt a kerületben, a kerületi központban. Az ember két napig is várhat, amíg a gabonájára kerül a sor. Most, hogy ezt a malmot is javítják és emiatt leállt, kész a szerencsétlenség! Adhatunk mi tíz kiló búzát is egy munkaegységre a kolhozparasztnak; ha nem tudja meg erőltetni, mi haszna van belőle!? És mennyi takarmány megy nálunk kárba! Hát szabad ép, szemes gabonával takarmányozni? A takarmány így a trágyába kerül. Az ilyen takarmánynak feleannyi tápértéke sincs, mint az őröltnek!... Martinov hátradőlt a széken és elgondolkozott. * — Miért mentek ennyire tönkre a malmaink? — Miért, megmondom én, Martinov elvtárs, miért... A malomtulajdonosok kulákok voltak. A kuláko- kat felszámolták, de a malmokat nem hozták rendbe. Egyrészüket a kolhozoknak adták, másokat a trösztöknek vagy egyéb szervezeteknek. Nem volt gazdája a malom,kérdésnek. Aztán elkövettek mindenféle ostobaságokat is. Például, ha a kerület rosszul teljesítette a gabona- beszblgáltatást, vagy még nem gyűjtötték, össze a vetó'magvat, kiadták az utasítást: „Tessék a malmokat bezárni!” Nehogy a gabona eltűnjön, nehogy megőröljék esetleg azt is, ami az államot illeti meg, vagy azt, ami vetőmagnak való. A malmot becsukták, a szakemberek elszéled- tek, ki merre látott, a berendezés tönkre ment vagy széthordták. Amikor aztán értesítés jött, hogy indulhat a malom, akkor már nem volt ki üzembe helyezze és nem is volt mit. Aztán az őrlési illetékkel is folytogatják a malomtulajdonos kolhozt, akár jó a termés, akár rossz, akár sokat őröl a malom, akár többet áll, mint forog — mindegy, annyi illetéket kell befizetni, ameny nyit egyszer kivetettek rá! így aztán inkább bezárták a malmokat... De hogyan lehet gazdálkodni, földet Előfizetők figyelmébe! Kösö l j iiI: kedves előfizetőinkkel^ olvasóinkkal, hogy a Tolnai Napló 1955. évi ssínesnyomású falinaptárát lapunk 1955. január 5-i számához díjmentesen mellékeljük. művelni malom nélkül? Ha van te egy nagy malom a kerületben. ;. az bizony édes-kevta. Minden kolhoznak azüksége lenne legalább egy daráló malomra a belső gazdasághoz, akár vízimalomra vagy szélmalomra! Ahol pedig se* a tőzeg, egy gőzgépet is kellene állítaná Vagy most talán nincs is olyan gyárunk, amely kis malmok berendezését gyártaná? — Én kovács vagyok, — folytatta Hrapov — de molnár Is vagyok és ahhoz is értek, hogyan kell a malomkövet megvasalni és beállítani. Egyébként bognár is, ács is vagyok— De van még egy baj a mi kolhozainkban, Martinov elvtárs. Az hogy az ott megmaradt mesteremberek már mind öregek. Ha kihalnak, kiket állítunk a helyükre? Az ifjúság a nagy gépekre kacsintgat, a gépállomáson a Dieselre, a kombájnra. A kisipari szakmák nem érdeklik a fiatalokat A gépállomás, persze fontos dolog, az egész gépesítés központ ja, de a kolhozban 16 is kelt Ki fogja megpatkolni? Vagy ki fog rá- fot húzni a kerékre, szánkót készíteni, tetőt ácsolni vagy amint mondtam, ki szerel majd fel egy malmot?! Úgy gondolom, Martinov elvtárs, felvilágosító munkát kellene végezni az emberek között, hogy meg értsék: a kisipari szakma is komoly dolog, erre is szükség van! Az ifjúságnak kedvet kell csinálni ezekhez a szakmákhoz is ... Talán egy kiállítást kellene szervezni a kerületben a kolhoziparosok legjobb munkáiból. Hírnevet, megbecsülést kellene szerezni a szakmunkásoknak a kerületi újság útján. Jutalmat kellene szétosztani közöttük... Martinovnak félbe kellett szakítania fogadónapját, noha bizonyára vártak még rá olyanok, akik fontos ügyben akartak volna beszélni vele. De a területi bizottságból telefonáltak, hogy sürgősen utazzék az L-i kerületbe. Ebéd után már oda is kellett érkeznie, a kerületi pártbizottságok csoportértekezletére. A napirend: „téli intézkedések a terméshozam fokozása érdekében”. A másodtitkár, Medvegyev, behívta szobájába Hrapovot és a többieket, akikkel Martinovnak már nem volt ideje beszélgetni. — Mi mindenkel kell foglalkoznia a kerületi párttitkárnak! — mondotta Martinov, miközben begombolta kabátját és felhúzta sárcipőjét. Aztán megállt a falióra előtt és tréfásan keresztet vetett. — Ó istenem, adj nekem olyan észt, hogy mindent felfogjon és megértsen, amit egész nap hallok és látok! Megmaradjon tenne minőén, képes legyen jól átgondolni mindent és a helyes tanulságot is le tudja vonni belőle!... Komolyan mondom, egy miniszter mun kája bizonyosan egyszerűbb, mint egy kerületi párttitkáré. Van neki minisztériuma, tudja, hogy ennyit meg ennyit kell termelnie. De itt: gazdaság, ideológia, görög-római birkózás, egészségvédelem, forradalmi törvényesség és óvodák!... No, de mennél bonyolultabb, annál érdekesebb! .». Megkérdeztem Szasa Trubicint: — Borzov idején is ennyi ember járt a kerületi pártbizottságba? — Ó, sokkal kevesebb. Csak az jött, akit hívatott. De az is érdekes, hogy ma későn jönnek személyes ügyben, panasszal vagy kéréssel. A legtöbben javaslatot hoznak, tanácsot adnak. Minden fogadónap után én írom meg a jelentést vagy húsz oldalnyi terjedelemben a területi bizottsághoz! 3 Amikor Martinov Marja Szergejev- na Borzovát végleges lakó- és munkahelyére, a szemidubovkai gépállomásra kísérte, a következő tanácsot adta neki: — Ha kimégy a földre, a traktorosokhoz vagy a kolhozparasztokhoz, mindig aggodalommal közeledj hozzájuk, félj tőlük. — Miért féljek? — Jól érts meg, talán nem egészen jól fejeztem ki magam... nem találom meg a kellő szavakat... Ne tőlük félj, hanem magadtól. Légy nyugodt, de a szíved szorongjon: tudok-e úgy beszélni az emberekkel, hogy ne mondják rám, „fecsegő”, és hogy tartós nyoma maradjon lelkűkben annak, amit mondok. Értesz engem? — Azt hiszem, igen::: A ml feladatunk, pártmunkásoké, látnffl*! nem nehéz. Rém vagyunk orvosok, sem zgronómusok, sem mérnökök. Egyszóval nem vagyunk szakemberek. Az íróasztal mellett sincs más szerszámunk, csak teül és tinta. Semmi egyéb. He kimegyünk a földekre, nem viszünk magunkkal sem mérőzsinórt, sem csavarkulcsot, sem teodolitot Mégis, mivel dolgozunk? Egy fegyverünk van: a szól Nyersen szólva: mi a szavunkkal dolgozunk. Az ember azonban a szavával különbözőképpen dolgozhat! A kártor is ezt a „szerszámot" használja.:: A szó megfoghatatlan dolog. Nem vas, nem fa, nem vetőmag. De a ml szavunkból lehet vas is, fa is, vetőmag is! Attól függ, milyen a szó.:; Hiszen érted? De a szóból nemcsak vas és vetőmag lelhet, hanem lepel Is, amely mögött megbújnak a naplopók. Ha például összehívsz egy gyűlést, ledarálod a beszámolódat — olvasni tudó embernek nem nehéz felolvasni azt, amit betűről-betűre kiírt a „Népnevelő"- ből — megszámolod, hányán szóltak fel, megállapítod, megfelelő volt-e az aktivitás, és a munkatervedben már is kipipálod: „Ezt a feladatot teljesítettem“. De más kérdés, vajon a munkatervnek ilyenfajta „teljesítése” előrevitte-e akár egy lépéssel Is a gyakorlati munkát? — Még más Is gyakran eszembe ötlik a tömegekkel való érintkezéssel kapcsolatban — folytatta Martinov. — Vegyük például egy területi bizottság titkárát A terület nagy, a titkárnak, bármilyen sokáig él Is, nincs annyi ideje hogy minden kolhozbrigádot meglátogasson. Ha csak a látogatáson nem elégszik meg annyival, hogy azt mondja: Jó egészséget“, „a viszontlátásra“. Ha pedig ennyivel megelégszik, az egyáltalában nem helyes! Inkább ne Is mutatkozzék a kolhozparasztok előtt De ha már elmegy a brigádba, akkor ott tegyen vagy mondjon olyasvalamit, hogy az emberek még három év múlva is emlékezzenek rá és szájról-szárja Járjon, hogyan beszélt a területi titkár az emberekkel, mit csinált, mivel segítette munkájukat A fődolog az, hogy mit cselekedett Ne csak arra emlékezzenek az emberek, hogy milyen adomát mondott, vagy hogy kinek mondta meg jól a véleményét, hanem a munkamódszere Is megmaradjon az emlékezetükben! A területi titkár sohase feledkezzék meg anrél, hogy magatartás sa mindig példakép a többi kisebb és nagyobb vezető előtt!.:; Minden beszélgetés a néppel olyan adott szót jelent, amelyet okvetlenül meg kell tartani. Érezz felelősséget a szavaidért! Félj a haszontalan beszédtől, a fecsegéstől!..; — Amikor magam is traktoros voltam — mesélte Marja Szergejev- na— láttam én olyan vezetőt, aki igazán félt az emberektől. Megérkezett a kerületi központból, elment a traktorosok szállása mellett, ki a me zőre, messze, ott letépett néhány kalászt, tenyerében szétmorzsolta, vizs- gálgatta a szemeket, majd magához intette a brigádirnokot, kérdezősködött tőle a napi teljesítményről, az adatokat feljegyezte, aztán olyan érdeklődéssel bámulta egy órán át az ekéket, a kultivátorokat, mintha még sohasem látott volna ilyesmit Mi, traktorosok, meg dühöngtünk: miért menekül előlünk, élő emberektől a holt vasdarabokhoz? .;; Az emberi lélek mérnökei... — jegyezte meg Martinov. — Kikről beszélsz? — kérdezte Marja Szergejevna. — Rólad és magamról. A pártmunkásokról. Ök az emberi lélek mérnökei. — Úgy emlékszem, ezt az írókra mondták. — Nem baj. Az írók nem sértődnek meg, ha megosztozunk velük ezen a megállapításon, mert ez ránk is illik. Mindenesetre a pártmunkásoknak az emberi lélek mérnökeinek kell lenniük!.;: (Folytatjuk.) ■éHcütőzhetetlan az agitáció« Munkában Az elmúlt évben kaptuk . . . Kétszázezer forint költséggel épfiit meg tat elmúlt évbe« » Paksi Kot»« terv gyár bölcsődéje. Az üzem a vízvezetékszerelési és az ács munkán kívül mindent saját erőből, saját munkásokkal végzett el. Vidáman jétg»11"**. szórakoznak • gyár dolgozóknak gyermekei a Mk csődé „tipegőjében“. Huszonhat új ház épfiit 1954-ben Gérjen községben-A Wlfliisrt többségét az állami gazdaság dolgozói építették, jelentős állami segítséggel Szeleczkyék már az új otthonban ünnepelték a karácsonyt EZT OLVASSUK... Romain Rolland: Colas Breugnon A „Jean-Christophe“ írója ebben az életkedvtől duzzadó írásában szű. ketofo hazája, Burgundia földje és népe felé fordul. A szelíd burgundiad dombokon termett a világ egyik legízesebb szőlője, amelyből vérpezsdítő borok születnek. Ez a pompás táj és az egészséges jókedv a regény kerete, amely a XVII. század elején játszódik és amelynek hőse a szorgos és teremtőkezű álamé- ey-i műbútorasztalos: Colas Breugnon. Romain Rolland olyan örökre feledhetetlen népi hőst gyúrt belőle, add tipikusan képviseli a francia nép apró hibáit és nagy erényeit, Colas Breugnon ugyan kedveli a Jó ételt-italt, szereti a szép asszonyt, de legnagyobb szerelme mégis a sza„ badság, amelyért él-haL A zamatos népi nyelven megírt, sok-sok találó kiszólással, patinás közmondással és kedves rigmussal ékesített rolland-i prózát Jankovich Ferenc fordította. I t l
