Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)
1954-10-15 / 245. szám
i954 OKTOBER 15 NÄPCÖ s Az érem másik oldala A pártoktatás előkészületei a bonyhádi járásban A BOGYISZLÓI DOLGOZO PARASZTOK is elismerik, hogy igen jelentős támogatást kapnak a párttól, az államtól. Totóén beszélik a faluban, hogy gyökeresen megváltozott a helyzet. A kormány sorozatos intézkedései elősegítik a dolgozó parasztok termelési eredményeinek fokozását, hathatósan hozzájárulnak a kisáru termelő egyéni parasztok boldogulásához is. Azt is elismerik már a bogyiszlóiak, hogy ügyeik intézését nem úgy kezelik, mint eddig. A tanácsnál meghallgatják egyik, vagy más:k gazda kérelmét, sérelmét és ha arra mód van, a tanács vezetői el is intézik. De ezenkívül is számtalan példával lehetne bizonyítani, hogy megváltozott sok minden. És ezt a bogyiszlói dolgozó parasztok mind elismerik, örülnek neki, helyesnek tartják. A község vezetői is elismerik, hogy az új szakaszban minden máskép van, új módon kell vezetni, irányítani. A tanácselnök, vagy egyes tanácsvezető kérelmére vagy sérelmére nem úgy reagálnak a felsőbb szervek, mint eddig. A le- dorongolásokat mindinkább segítség, segítőkészség váltja fel. Ez az érem egyik oldala, ami rendben van, így van jól. Az éremnek azonban két oldala van. És bizony a másik oldalával sóit baj van ... AZZAL KELL KEZDENI, a bogyiszlói dolgozó parasztok és a tanács vezetői csalt szavakban ismerik el, hogy az új szakaszban cselekedni is máskép kell. Uj módon kell viszonyulni például a begyűjtéshez is mindenkinek, mert szavakban elismerni, hogy meg kell szilárdítani az államfegyelmet, tettekben pedig pont az ellenkezőjét tenni, ez valahogy nem egyezik ... — Annyira rosszul állunk a begyűjtési tervek teljesítésével, hogy nem is merem megmondani, — mondja mosolyogva a világ legtermészetesebb hangján Lidika, az egyik begyűjtési előadó. Szavainak hitelességét mindjárt bizonyítja is. Felsorolja: „Kenyérgabonából 64, takarmánygabonából 61, sertésből 65, baromfiból 27, tojásból 56, tejből 65, kukoricából 3, burgonyából 31 százalékra teljesítette begyűjtési tervét községünk." Mosolyát most már indulat váltja fel, elkezdi magyarázni, a lemaradás alapvető okait: — HIÁBA, SOK A MUNKA. Egyedül vagyunk, az istenen kívül senki sem segit nekünk. Ezzel pedig nem megyünk semmire. Sokat próbálkoztunk már, de ha megfeszülünk se tudunk hárman fordulatot teremteni. Keveset mondott ezzel a begyűjtési előadó. De mégis sokat. Ha ebből kiindulva kezdjük keresni a lemaradás okát, hamarosan rájövünk, hogy miért van ennyi baj, miért nem „fénylik“ az érem másik oldala is. A községi tanács vezetői úgy vélik, hogy megtették a maguk kötelességét azzal, hogy tanácsülésen ismertették az új begyűjtési rendeletet. A többi már megy magától is, mert hiszen a begyűjtés törvény, azt mindenkinek teljesíteni kell. Az igaz, hogy törvény, az is igaz, hogy teljesíteni kell. No, de mégsem megy. Itt van a kutya elásva ... Egész őszintén megmondom, nem vagyok meglepődve azon, hogy Bo- gyiszlón nem úgy megy a begyűjtés ahogy kellene. Hiszen ennek a rendkívül fontos „területnek’' nincs gazdája. Van ugyan, begyűjtési hivatal, az előadók nagyon szépen elvégzik a papírmunkát, tervfelbontást, ilyen ütemezést, olyan ütemezést, amolyan kimutatást, jelentést stb. Meg a formaság kedvéért kijárnak a faluba is. De ez még nem hozhatja meg a várt. eredményt. A begyűjtés- nem Dapír- munka, nem csupán ez a három ember dolga. Sajnos mégis valahogy így néz ki a kép: beszélnek arról, hogy az életszínvonal emelése, a termés- eredmények fokozása nélkül, a csökkentett beadási tervek maradék nélküli teljesítése nélkül nem valósul meg. És ezt három embertől teszik függővé. VITATHATATLAN, hogy a begyűjtési előadók munkájától sok függ. No, de mégis csak nevetségesen hangzik, hogy három ember a felelős azért, hogy egy községben 779 állampolgár eleget tegyen kötelezettségének. Szóval a tanács most mér teljesen „levette a kezét“ a begyűjtésről. Merthát van egy szerv, „akit" ezért mindenkor felelősségre lehet vonni. A bogyiszlói tanács vezetői tévednek, ha azt hiszik, hogy a begyűjtési tervek nem teljesítéséért csupán az előadókat vonhatják felelősségre. Egyáltalán nem a begyűjtési előadók közömbösségére vall, hogy nincs állandóbizottség. Fordítva. Pontosan a tanács közömbösségét igazolja, hogy mióta a begyűjtés külön vált a tanácstól, a begyűjtési állandóbizottság megszűnt létezni. AKI AZT ÁLLÍTJA, hogy Bo- gyiszlón egyáltalán nincs becsületes, a beadását mindig pontosan teljesítő gazda, az téved. Fa tiszt László 8 holdon gazdálkodó parasztnak egyáltalán nincs hátraléka. Terményből is, élőállatból is, tojásból is, tejből is teljesítette már egészévi beadási kötelezettségét. Szente János 13 holdas középparasztnak is csak a kukoricabeadása van vissza. Ezek a dolgozó parasztok szívesen elmennének a hanyag, nemtörődöm gazdákkal beszélgetni, megmagyarázni nekik, hogy miért kell teljesíteni a beadást, milyen hátránnyal jár, aki ezt mégis elmulasztja. De nem bízza meg őket senki, ők maguktól pedig nem csinálják meg. * LEHET, HOGY ROSSZUL SIKERÜLT A KÉP. Többet kellett volna foglalkozni azzal, hogy a helybeli begyűjtési hivatal munkájában is vannak fogyatékosságok. S azzal, hogy a járási begyűjtési hivatal vezetője, Vágány elvtárs, a hibák kijavítását ledorongolásokkal, fegyelmi vei való fenyegetésekkel akarja elintézni. De azt hiszem ezek után nem fontos még külön felsorolni a járási tanács, a járási pártbizottság és a megyei begyűjtési hivatal mulasztását. Mert ha egy kicsit gondolkodnak, hamarosan rájönnek, hogy hol a hiba, miért van ennyi baj az érem másik oldalával. Ez itt a helyzet! Pesti Erzsébet Még néhány nap és megkezdődik a pártoktatás a politikai iskolákon, a párttörténeti- és politikai gazdaságtan konferenciákon. A bonyhádi járásban szinte mindenütt nagy lelkesedéssel készülnek erre az oktatási évre. Az eddigi előkészületek azt bizonyítják, hogy lényegesen magasabb színvonalú lesz az oktatás, mint tavaly. Ezt nemcsak abból lehet következtetni, hagy nagy az érdeklődés és a pártszervezetek csak az arra legérdemesebbeket, legjobbakat engedik résztvenmi az oktatásban, hanem abból is, hogy a gyakorlati munkában szerzett tapasztalatokkal rendelkező propagandistái! vezetik a szemináriumokat és a konferenciákat. A propagandisták között találjuk Csaba János lengyelt, Tóth Bálint ladományi és Szelesi László elvtárs Bonyhád cipőgyári propagandisták neveit is, akik évek hosszú sora óta vezetnek politikai oktatást és az ő konferenciájuk, politikai iskolájuk a legjobbak között volt a járásban. * A Bonyhádi Zománcgyár pártszervezetének vezetősége úgy határozott, hogy minden egyes pártvezetőségi tag egy-egy politikai iskolát patronál. Ezzel a jó kezdeményezéssel nemcsak azt éri el a pártszervezet vezetősége, hogy rendszeresen tájékozódik az oktatásról, hanem azt is, hogy mindjárt a helyszínen segítséMagyarkeszi község tanácsa és dolgozó parasztsága november 7 és a tanácsválasztások tiszteletére munka felajánlást tett, melynek megvalósítása érdekében versenyre hívta ki Nagyszokoly községet. A verseny-noz galom kiterjed az őszi mezőgazda- sági munkálatok, a begyűjtés és a pénzügyi tervek teljesítésére is. Az őszi mezőgazdasági munkálatok elvégzésére vállalják, hogy a búzavetést október 17-i.g, a cukorrépa szedést október 15-ig, a kukoricarörés- sel együtt befejezik, kivéve azt a pár hold kukoricát, melyet később vetettek. A vállalásban szerepel az is, hogy a kukoricaszárat a töréstől számított 8 napion belül levágják, get lúd nyújtani a propagandistáknak. A pártvezetőségnek ez a határozata újabb lendületet, nagyobb kedvet adott a propagandistáknak felelősségteljes munkájuk végzésé-* hez. * Brückner Ferenc, a bonyhádi gépállomás igazgatója arra tett javaslatot a járási pártbizottság v. b.- nak, Ijiogy bővítsék ki a pártoktatást., több dolgozót vonjanak: be a szemináriumokra, mert azt tapasztalja, hogy azok, akik rendszeresen resztvettek az elmúlt években az oktatásokon, azoknál gyorsabban, jobban megy a munka. A gépállomáson két. párttörténeti konferencáin mintegy 35 dolgozó vesz részt. * A zombai Vörös Csillag termelő- szövetkezetben is megtörtént a politikai oktatásba résztvevők kiválogatása. Azonban ebben a termelőszövetkezetben olyan nézeteket vall egyik másik tsz tag — közöttük párttagok is, — hogy a politikai oktatás felesleges időtöltés. A tsz pártszervezetének be kell mutatnia helyi példákon keresztül, hogy igen is, azok a tsz tagok, akik a pártoktatás- ban resztvettek, hogyan bővült látókörük és hogyan alkalmazzák a tanultakat a gyakorlatban, s ezen keresztül hogyan növekedett azok jövedelme. november 7-ig pedig betakarítják. Az őszi mélyszántás elvégzését november 25-ig vállalták. Váila'ast tettek még arra is, hogy az őszi kapások begyűjtését a betakarításul párhuzamosan teljesítik. A termények beadásával egyidőben pedig rendezik a pénzbeli adófizetésüket is. A versenyt menetközben értékelik és azt tanácsülésen és a termelési bizottság ülésein, valamint egyéb összejöveteleken hozzák nyilvánosságra. A versenykihívást a község tanácselnökén, v. b. titkáron, mező- gazdasági előadón és a termelési bizottság elnökén kívül aláírták még Smátrola István és Smicek István dolgozó parasztok is. Magyarkeszi község dolgozó parasztjainak versenye Még nincs minden rendben a tojás- és baromfibeadás terén A Tolna megyei földművesszövetkezeték III. negyedévi beadási kötelezettsegüket tojásból 109.8, baromfiból .pedig 82.7 százalékra teljesítették. A baromfi- beszolgáltatási tervben mutatkozó lemaradásnak egyik legnagyobb oka az, hogy a baromfivész miatt a megye sok községe zárlat alatt volt, így sok oolgozó paraszt nem is teljesíthette kötelezettségét. Tojásból túlteljesítették a tervet föidművesszövet- kezeíeink. Ennek ellenére mégsem mondhatjuk el, hogy minden rendben van. A nagyvej kei. a csibráki, a várdombi és a németkéri szövetkezetek az egész évi tojás- beadásukat teljesítették, a medinai-, a nagyszékelyi és a biikácsi szövetkezetek pedig a III. negyedév végéig többet gyűjtöttek be, mint az előírt mennyiség. Ezzel szem ben sok az olyan szövetkezet, amely adós maradt az államnak: Kakasd 41 ezer, Szakcs 49 ezer, Fürgéd 35 ezer, Szedres 24 ezer darab tojással adott kevesebbet, mint az előirányzat. Még súlyosabb a lemaradás Duna- földváron, Madocsán és Pakson. A lemaradásban nagy részük van a baromfi- és tojásfelvásárlóknak is, akik nem végeztek megfelelő felvilágosító munkát. Ha Bus Ambrus, kakasdi felvásárló olyan jó munkát végzett volna a tojásbegyüjtés- nél, mint a papír- és rongybegyüjtésnél, akkor ma nem kellene neki szégyenkezni a lemaradás miatt. Bogos Andrásné Madocsán, Stein János Mucsfán a véletlenre bízták munkájukat. Ezekek a felvásárlóknak ebben a negyedévben még nagyobb a feladatuk, mert nemcsak a IV. negyedévi tervet kell teljesíteni, hanem pótolni kell az előző negyedévi lemaradást is. Dolgozó népünk joggal elvárja mánaen dolgozó paraszttól, hogy mielőbb teljesítse baromfi- és tojásbe- szolgáltatást kötelezettségét. Elvárja a felvásárlóktól is, hogy jó felvilágosító munkával segítsék a dolgozó parasztságot abban, hogy az év végéig valamennyien teljesítsék a tervet, hogy az év végéig egyetlen hátralékos gazda ne legyen a faluban. Ahogy ezt a feladatot sikerrel oldották meg Németkéren Regős Nándor, Csib- rákon Péntek Józsefné, Várdombon Galls Jánosné és Nagyszékelyben Knoch János felvásárlók, ugyanúgy a többi községekben is meg lehet jói oldani. A Téglagyári Egyesülés jelenti: Biztosítva van a „holtidényre" a készáru terv teljesítéséhez szükséges nyerstégla A Tolna megyei Téglagyári Egyesülés szeptember havi tervét kisméretű nyerstéglából 103.5 százalékra, míg készáruból 101,6 százalékra teljesítette. A készáru terv túlteljesítéséből származó téglamennyiségből két családi ház épülhet fel. A nyersáru terv túlteljesítésével vállalatunk biztosítja az 1954 évi fordulókészletet. Ez annyit jelent, hogy az 1955. év I. negyedévében — tehát a holtidényben — további 7 családi ház - építéséhez elegendő égetett téglával tudunk többet termelni. A vállalat szeptemberi eredményét béralaptúllépés nélkül érte el. A tervtúlteljesítés eredményét fokozza az a körülmény, hogy az “egy órára eső, tehát a tiszta termelési értéket a tervezettel szemben 101.1 százalékra teljesítettük. A munkafegyelem komoly javulására mutat az, hogy az igazolatlanul mulasztott napok száma az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 46.5 százalékkal csökkent. A vállalati terv teljesítéséiben a mázai és a szekszárdi téglagyárak jártak az élen. A mázai téglagyár készárutervét 107. a szekszárdi téglagyár pedig 105.5 százalékra teljesítette. E két gyárunk nemcsak terveit teljesítette túl de az anyagfelhasználás terén is jó eredményt értek eL A mázai téglagyár a 951 ezer szénkalória norma helyett 1000 darab téglát 887 ezer kalóriával égetett ki, a szekszárdi téglagyár az 1 millió kalória helyett 995 ezer kalóriát használt fel 1000 darab tégla kiégetésére. A minőség terén ügyancsak a szekszárdi gyárat kell kiemelni. A központi műszaki osztály, valamint a gyárigazgató gondos és előkészítő munkája eredményeként szekszárdi téglagyárunk gépi készárutermelvénye elérte a nagyszilárdságú szintet. Ha figyelembe vesszük, hogy a nagyszilárdságú téglát csak vánaorprésen állítják elő, akkor ezt a körülményt igen komoly eredménynek kell tekinteni. A nyerstégla terv teljesítésében gyáraink közül a hőgyészi halad az élen, mely tervét 137.3 százalékra teljesítette. EZt követte a szekszárdi téglagyár 108 százalékos teljesítéssel. A tervteljesítés során dicséret illeti meg a kézi nyerstéglavetőinket, akik idényszerződésük lejárta ellenére is tovább folytatják a munkát. A tervek túlteljesítése döntő részt ezen dolgozóink szorgalmának köszönhető. Várni Gyula Beszéljenek a számok Levél az alsóleperdi állami gazdaságból Állami gazdaságunk fennállása óta még egyetlen évben sem teljesítette részleteiben is feladatait. Mindig többezer forintos deficittel zártuk az évet. Ennek ellenére mégis évről-év- re emelkedett gazdaságunk dolgozóinak életszínvonala. Ezelőtt egy évvel például még nem volt mozi, hangoshíradó, kultúrotthon, ahol a dolgozók tetszés szerint elszórakozhattak volna. Ma mindez megtalálható, sót van gazdaságunkban 1000 kötetes könyvtár is. És 1954-ben több, mint 60 családnak biztosítottunk lakást, részben átalakítás, részben fjedig új lakásépítés formájában. Ezelőtt gazdaságunk megyei viszonylatban mindig az utolsók között kullogott. De ma már jogos büszkeséggel mondjuk el, hogy a helyzet gyökerében megváltozott. A párt és a kormány segítségén keresztül megnövekedett dolgozóink munkakedve, más ma már a munkához, a közös tulajdonhoz való viszony. Ezek nyomán gazdaságunk tervfeladatainak teljesítése is más. képp alakult, amit most a betakarításnál lehet felmérni. Kenderből például 50—52 mázsát takarítottunk be holdanként, amely jóval meghaladja az előírt tervet.— Cukorrépatermelésünk is meghaladja az elmúlt évit. Az 500 holdból ez~ ideig több, mint 300 holdat felszedtünk, az átlagtermés 140—150 mázsa, ami ugyancsak terven felül van. Kukoricabetakarításunk most van folyamatban. A négyzetesen vetett kukorica 32—35 mázsa átlagtermést ad. Az egyirányban vetett kukorica is többet terem a betervezettnél,., az eddigiek alapján 25—28 mázsa a holdar&énti átlagtermés. Ezévi termelési tapasztalataink alapján már most kidolgoztuk a jövő évi gabonatermelési tervünket és hozzáláttunk annak végrehajtásához. Őszi kenyér, és takarmánygabona vetéstervünk 3260 hold. A jövő évi magasabb gabonatermés érdekében már a korábbi növények betakarításánál olyan talajmunikát • végeztünk,, hogy az őszi kalászosoknak megfelelő magágyat tudjunk készíteni. Korábbi szervezett és jólvégzett munka eredménye az lett, hogy őszi kalászosaink alá négyszeri talajművelést végeztünk. A talaj táperejének pótlása érdekében 120—160 mázsa szem- csézett műtrágyát hordtunk ki holdanként. Kísérletezünk a forgatás nélküli talajműveléssel is. melynek eredménye most még nem igen mérhető fel, de jónak bizonyul. Gazdaságunk ebben az évben a vetési munkálatokhoz sem úgy látott, mint az elmúlt években. Idejében elvetettük az őszi árpát, a 340 hola helyett 437 holdat, őszi takarmánykeverék vetéstervünket is tíz holdanként teljesítettük. Búzavetésünk most van folyamatban, de ennek is felét elvetettük már, legnagyobb részben kereszt sorosan. A fenti számok tehát azt bizonyítják, hogy állami gazdaságunk vezetői és dolgozói megértették, hogy a párt és a kormány mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozata megvalósítása érdekében, a népjóiét emelése érdekében az eddiginél jóval többet kell tenni. Az eredményed::, amelyeket egy év alatt elértünk, szépek, de korántsem kielégítsek. Éppen ezért már most előkészítik az 1955-ös gaz. dasági évet, hogy jövőre gazdaságunk ne csak részleteiben, hanem minden vonatkozásban teljesítse, illetve túlteljesítse termelési tervfeladatait. Ezt várja tőlünk a pért, az egész dolgozó nép. Szilágyi István a szakszervezeti bizottság * ebxfce