Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)
1954-10-06 / 237. szám
1954 OKTOBER 6 NAPCO 3 §zekszárdon is megalakult a Hazafias Népfrontbizottság Vasárnap délelőtt 11 óra körül a város apraja-magyja igyekszik a járási kultúrház felé, hogy résztvevője, szem- és fültami ja legyen a nagy ünnepi eseménynek, a szekszárdi Hazafias Népfrontibdzottság megalakulásának. A fiatalokon kívül számos dolgozó paraszt, üzemi munkás, orvos, pedagógus, a néphadsereg tagjai, kisiparosok, alkalmazottak mintegy ötszázan vettek részt az ünnepi nagygyűlésen. Az előkészítő bizottság tagjai elfoglalják helyüket a szépen díszített színpadon, a város társadalmának minden rétegét képviselték. Kezdetét veszi az ünnepi nagygyűlés. Hatvan úttörő lány ajkán hangzik fel a Himnusz, utána szavalat következük, majd Teszler Vendel elv- társ, a városi tanács elnöke, a Hazafias Népfront előkészítő bizottságának tagja megnyitja az ünnepi nagygyűlést. Megnyitó beszédében röviden méltatta a nap jelentőségét. László Istvánná pedagógus, az előkészítő bizottság tagja mono ünnepi beszédet. Beszédében rámutatott arra a történelmi jelentőségű változásra, amely hazánkban a felszabadulás után történt. Méltatta a nemzeti összefogás nagy jelentőségét. — A nemzeti összefogásnalt minden feltétele adva van — mondotta A minisztertanács és a SZOT balesetelhárítási határozata kimondja: „A vállalat igazgatója, vagy megbízásából a főmérnök, az egyes üzemrészek vezetői, a szakszervezet és ha az üzemben orvos működik, az üzemorvos bevonásával köteles havonta egyszer az egész üzemrészre kiterjedő balesetelhárítási biztonsági szemlét tartani.“ Megyénk üzemeiben általában megtartják a havi biztonsági szemléket, azonban vannak olyan vállalatok, ahol sem a vállalatvezetők, sem a szakszervezeti szervek nem tekintik szívügyüknek a balesetelhárítást. A Tokiamegyei Szakszervezetek Megyei Tanácsa Elnöksége az elmúlt napokban foglalkozott a Paksi/Téglagyár és a Dunaföldvári Kendergyár munkavédelmi helyzete felülvizsgálásával, megnézték a munkavédelemmel járó feladatok végrehajtását és a télre való felkészülést. A vizsgálat megállapította, hogy bár a Paksi Téglagyár megyénk egyik legjobban felszerelt téglaüzeme, a gyártelepein rendetlenség uralEGESZ HETEN ARRÓL BESZÉLGETTEK a tsz-beliek, hogy vasárnap szemle lesz. Készültek is erre. minden istállót kívül-belül kimeszeltek, tisztára seperték portájukat. Biztosan arra is számítottak, hogy a háztájuk kinézése alapján is megítélik gazdaságukat. Bizony jól is gondolták, mert reggel, amikor a vendégek megérkeztek, azt mondta Finta János sióagárdi mintagazda: „Meg akarunk nézni mindent. Ott az istállónál akarjuk elbírálni, hogy a termelőszövetkezeinek milyen állatállománya van, milyen lehetőségek vannak a továbbfejlesztéshez? Ha jót tapasztalunk, azt mi is alkalmazzuk. Ha hibát látunk, azt is megmondjuk." De reggel a megnyitón, ahol Szegedi József, az Úttörő termelőszövetkezet elnöke beszélt, nem is olyan sokat tétováztak a vendégek. A szekszárdi járás állattenyésztési igazgatójának, Braum Mihálynak vezetésével megtekintették a mö- zsi Úttörő termelőszövetkezet gazdaságát. A vendégek sorra vettek mindent. Elsőnek a sertésállományt nézték meg. A termelőszövetkezeti tagoknak és az egyéni parasztoknak nagyon tetszettek a sertések. Győrök elvtárs, mözsi egyéni gazda jónak látta, hogy a törzsállomány többfajtából tevődik össze. Vannak fehér hússertés kocák, mangalicák és berksiri fajták. Bosnyák elvtársnőnek, a sióagárdi Béke tsz egyik tagjának pedig a rend tetszett, meg az, hogy Horváth Matyi bácsi, az őszhajú sertésgondozó minden kértöbbek között. — Felszámoltuk a burzsoáziát, a földbirtokokat felosztottuk, az agrárproletárolt és a kispa- rasztok között, létrejött a munkásegység, a proletárdiktatúrát a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály gyakorolja. Az értelmiség is egyre inkább támogatja a párt politikáját, segíti azt tudása legjavával megvalósítani. Est a harcot, melyet a népjólétért, a szocializmus megvalósításáért folytatunk, a Hazafias Népfront fogja össze. A népfrontbizottság munkájában résztvehet minden becsületes dolgozó, aki harcol a nép- jólét emeléséért. — A kommunisták feladata, hogy a Hazafias Népfrontbizottságiban olyan légkört teremtsenek, hogy mindenki hallathassa véleményét, elmondhassa kezdeményezését, hogy alkotó módon járuljon hozzá nagy céljaink megvalósításához. — Az előkészítő bizottság a munkája során igyekezett olyan javaslatot kidolgozni és azt a tisztelt nagygyűlés elé terjeszteni, amely szerint a város társadalmának minden rétegét képviselnék a Hazafias Nép- frontbizottságban. Az ünnepi beszéd elhangzása után Teszler Vendel elvtárs, a Hazafias Népfront előkészítő bizottság nevében megtette a javaslatot. A javasolt koddá. A „placcokon" felhalmozódott selejttégla szerteszét dobálva éktelenkedik, amely sok baleset forrása lehet. Az üzemi bizottság nem ismeri az egészségvédelmi rendeleteket, de nem tartják meg a hava szemlét sem. Ezek után nem is csodálkozhatunk, ha nagyobb a balesetek száma, mint a többi üzemekben. A szakszer, vezetek megyei tanácsa a hibák kiküszöbölésére megjelölte a feladatokat:, az üzemben rendszeresíteni kell a hain biztonsági szemle megtartását, de be kell indítani a dolgozók között is a balesetelhárítás ismertetését, mert az egészségvédelemnek, az egészségügynek igen nagy szerepe van az emberi élet megóvásában. — Éppen ezért a vállalati és szakszervezeti vezetőknek erkölcsi felelőssége e téren igen nagy. A Dunaföldvári Kendergyárban valamivel jobb a helyzet. A gépek balesetedhárító berendezése általában megfelelő, s már hozzáfogtak a téli felkészüléshez, pótolják, a hiányzó ablakfiókokat, de megtették a fűtés40 személy valójában a város egész társadalmát képviselte: volt dolgozó paraszt, termelőszövetkezeti tag, üzemi munkás, pedagógus, orvos, ügyvéd, lelkész, kisiparos. A javaslatot a nagygyűlés egyhangúlag elfogadta. A nagygyűlés ezután megválasztotta küldötteit a megyei Népfront- bizottságba. 13 küldöttet — köztük Simon Ferencné varrónőt, dr. Reglő- di József orvost, Hprvai Ár-pád pedagógust, Takács József dolgozó parasztot — ugyancsak egyhangúlag elfogadta. Szekszárd város lakosságát a Hazafias Népfront országos kongresszusán 10 dolgozó fogja képviselni: Szendy Pál, a városi párt - végreha j tóbizott - ság első titkára, Sörös Sándor dolgozó paraszt, Győrfi István kovácsmester, László Istvánná pedagógus, Tatai István parasztfiatal, Veszter- gombi Ferenané dolgozó parasztasz- szony, Máté Géza őrnagy, Töreki Miklós hadnagy, dr. Benes Lajos orvos, Stier Antal termelőszövetkezeti tag. Az előkészítőbizottság javaslata nagy tetszést váltott ki a nagygyűlés résztvevői körében, és valamennyi javaslatot elfogadtál!. A megalakult Hazafias Népfrontbizottságot a Garay János úttörőcsapat köszöntötte. re való előkészületeket is. A 'kendergyárban is hiba az, hogy az üzemi bizottság elnöke, bár ismeri feladatait, nem tartja kötelességének azok teljesítését. A hibák megszüntetésére és a dolgozókról történő fokozottabb gondoskodás éraekében a fürdő bővítését és a műhelyrészek portalanítását kell megvalósítani. A szakszervezetek megyei tanácsa a vizsgálat után a szükséges változásokat jegyzőkönyvibe foglalta, kijelöl, te a munkálatok határidejét és a felelősöket, amelynek alapjául ellenőrzi a feladatok végrehajtását. A minisztertanács és a SZOT balesetelhárítási határozata azonban nemcsak a Paksi Tégla-, és a Dunaföldvári Kendergyárra vonatkozik, hanem érvényes megyénk valamany- nyi üzemére. Ennek megfelelően min den üzemben minden hónapban meg kell szervezni a bizottsági szemlét, de a dolgozóikat is be kell vonni a bal- esetelhárításba, hogy ezzel csökkentsük üzemeinkben a balesetek számát. A pártkongresszus határozatainak megvalósítása, nagy feladatokat hárít megyénk könnyűipari jellegű üzemeire, így a Bonyhádi Cipőgyárra is. A határozat maradéktalan végrehajtásához szükségszerű üzemeinkben a szakmai utánpótlás biztosítása, egyrészt a termelés felfuttatása, másrészt a minőség további megjavítása céljából. Ismeretes az, hogy szerte az országban hatalmas intézmények létesültek, ahol államilag biztosítják az egyes iparágak számára az utánpótlást, a szakmai továbbképzést. Egyre fejlődő gyáriparunk számára bőséges forrást jelentened! ezek az intézmények, azonban vannak egyes területek, mint például a cipőipar — különösen a vidéki gyárak, ahol ezen a területen „önellátóknak“ kell lenniük a vezetőknek, hogy ezt a fontos feladatot végrehajthassák.- — Nem kis felelősséget jelent a Vidéki gyáraiknak az utánpótlás biztosítása, hisz alig áll más lehetőség számukra, mint a mezőgazdasági dolgozók gyermekeinek bevonása az ipari mun kába. Járásunk telepes községeit fi- gyelembevéve, ahol úgyszólván eddig teljesen ismeretlen fogalom volt az ipari termelés, különösen nagy gondot jelent az utánpótlás kiválogatása, A Bonyhádi Cipőgyár már évek óta foglalkozik a szakmai utánpótlás biztosításával, azonban lényeges fejlődés csak a kormányprogram megjelenése után következett be. 1954 március havában 28 főt szerződtettünk, akik közül eddig már 5 fő felszabadult, s a futószalag mellé került. Még nagyobb fejlődés várható az 1954 IV. negyedévében, ami- koris 53 új dolgozó betanítása indult meg. Erre az időpontra már le is szerződtettünk 31 fiatalt. Az „átképzős" dolgozód! az ipar minden területén szakmai oktatásban részesülnek. A női átképzősök főleg a tűződei üzemrészben a liöny- nye-bb alja és szabászati munkára, a férfi átkópzősöket pedig aljamunká- ra képezzük ki. Az átképzés ifi dolgozók nemcsak szakmai oktatásban, hanem elméleti oktatásban is része— A szekszárdi állami könyvesbolt dolgozói az Ünnepi Könyvhét első két napján több, mint 1000 darab szépirodalmi és egyéb könyvet adtak el. Jókai Mór, Móricz Zsig- mond, Karinthy Frigyes válogatott művei nagy érdeklődést keltettek és már az első napon csaknem teljes egészében elfogytak. Sokan vásárolták meg Gárdonyi Géza Egri Csillagok című művét is.- Traktor pótkocsikat gyárt a mfezőgazdasági szállítások meggyorsulnék, ahol megszerzik a kalkulációs ismeréteket, emellett láb-anatómiát tanulnak és írásbeli, valamint számolási ismeretekre is szert tesznek. Az elméleti oktatás Szerves része a gyakorlati oktatásnak, s a kettő együtt biztosítja azt, hogy az újonnan betanult dolgozó átfogó ismeretekkel rendelkezzen, tisztában legyen az egyes műveletekkel, s annakidején', amikor már a futószalagon lei me1, ismerje a gyártási műveletek összefüggését. Megismerje és értékelni tudja a Zsédely-mozgalom jelentőségét, ami annyit jelent , r.e add tovább a minőségileg kifogásolható, hibás munkadarabot!“ A Bonyhádi Cipőgyárban már számos olyan dolgozó van, aki az ilyen átképzés tanfolyamon jól elsajátító!, ta a gyártási műveleteket és jól -meg állja ?. helyét a nagyüzemi termelésben. Sciimidt Anna ifi dolgozó nemrég végezte el a taníolyamot, s kiválóan teljesít a futószalagon. Szeptember havi keresete 986 forint volt. Szőcs Jakab íf<i, szintén fontos kulcs- helyen dolgozik; szeptember havi keresete 810 forint volt. Ez természetesen csak a kezdet, a további gyakorlat a futószalagon további fejlődést biztosít valamennyiül! számára, amely elképzelhetetlen a szakmai és gyakorlati tanulás nélkül. Ha figyelembevesszük az országos viszonylatban megindult hatalmas méretű mozgalmat a szakmai utánpótlás biztosítására, közel van az az Idő, amiket- lényeges változás áll be a lakosság fokozottabb igényeinek kielégítése érdekében. Az evedménv kétszeres lesz. az egyik az, hogy eme’ ketii’.k a minőségi termelés és ezzel együtt a minőségi munka, a másik pedig az, hogy növekszik a szakmai utánpótlás. — sok-sok fiatal válik szakmunkássá, akii! később arra lesznek hivatva, hegy maguk i-s tanítókká váljanak. Ezekből az új káderekből lesznek azok a harcosok, akik Sztaliánov nyomdokain járva fejlesztik a szocialista technikát, s u.i építői lesznek országunk fel virágoz- tatásának. sítására a Budapesti Járműgyár éi a Győri Szerszámgépgyár. Eddig már több mint 650-et leszállítottak, s az óv végéig még mintegy másfélezer pótkocsit adnak át a mezőgazdaságnak. — Tokaji borral töltött csokoládés bombonokat készít a tokaji szüreti hét alkalmából a Szerencsi Csők ->- ládégyár. Az újfajta édességet díszdobozokba csomagolva hozzák nrajd forgalomba. tagból állt. A bizottság az Úttörő termelőszövetkezet 24. számú ..Hajnal" nevű bonyhádi piroslarka tehenét látta legszebbnek és legjobbnak. Ez kapta meg az első díjat. A szövetkezet kapott egy fejő- edényt. A második dijat Föglein Márton egyéni gazda 179. szarná magyarfajta .,Cifra’“ nevű tehene nyerte. A nevezett dolgozó paraszt egy kristály hamutálcát kapott. Első díjat nyert Buzogány István ..Bátor’“ nevű növendék apaállata is. Buzogány István egy ébresztőórát kapott. Első díjat nyert az Ui törő termelőszövetkezet „Pajtás“ nevű növendék apaállata is. A gondozója. Bagdi Béni bácsi 100 forint jutalmat és több szakkönyvei kapott. A felsorolt állatokon kívül még több díjnyertes van, több dolgozó paraszt kapott különböző értékes tárgyakat és több mindent kapott a termelőszövetkezet is. Puxler Mihály például második díjas „Szegfű" nevű tehene lilán kukorica- darálót kapott. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSI BEMUTATÓ és a tsz látogatás este ért véget. A községi kultúrterembe meghívták a község egész lakosságát, ahol értékelték Mözs állattenyésztésének fejlődését és meghatározták a további tennivalókat. Krisztián László, a megyei állattenyésztő állomás egyik szakembere előadást tartott a szarvasmarha tenyésztésről. Utána pedig a község kultúrcsoportja szórakoztatta a vendégeket és a helybelieket. LÁTOGATÓK A IÍZ»BIN Állattenyésztési bemutató Mosson désre megfelelő magyarázatot tudott adni. De nemcsak ő, hanem Braum elvtárs is részletesen megmagyarázott mindent. A vendégek kívánságára elmondták, hogy melyik anyakocának mennyi az évi szaporulata, melyik süldő, mennyit hízik naponta. Horváth elvtárs elmondta, hogy a legutóbbi választási átlag 8.3 volt. Braum elvtárs pedig azt mondotta el, hogy a hízók kereszteseitek. Fehér hússertést kereszteztek mangalicával, mert hizlalásra ez a legjobb. FINTA ELVTÁRSNAK, az említett sióagárdi mintagazdának minden tetszett, csak az nem, hogy- szanaszét vannak az állatok. A tehénistálló a közséa egyik szélén van. A lóistálló a falu közepén, a sertések pedig a falun kívül. Jól mondta Finta gazda, hogy ez így mégsem egészséges dolog. Részben azért, mert nehezen lehet az állat- gondozókat ellenőrizni, részben pedig a takarmányozás miatt. — Bizony ez nagy hiba, — válaszolt nyomban Vigh István, az egyik kocsis. — De mindenkinek tudnia kell, hogy kezdeti nehézségekkel küzdünk, hogy 3 év alatt nem építhettünk annyi mindent. De azért már építettünk, és még építünk is. Rövidesen elkészül az új szarvasmarha istálló és a probléma legnagyobb részt megoldódik. Mire jövő ilyenkor viszontlátjuk egymást, minden máskép lesz. A GAZDASÁG MEGTEKINTÉSE a tehénistállóval ért véget. A vendégeket itt Tóth András elvtárs, az egyik tehéngondozó fogadta. — Tóth elvtárs büszke a tehenekre, különösképpen arra, hogy jelenleg 8.3 liter a fejest átlag. Csak az nem nagyon tetszett neki, hogy a vendégek olyan sok mindent kérdeztek. Bartók József mözsi mintagazda például arra volt kíváncsi, hogy mennyi a tehenek napi abraktakar mánya. — Ha tudni akarod, megmondom: 2 kiló, — válaszolt Tóth elvtárs. — Aztán miért nem egyedenként takarmányozzák a teheneket, amelyik több tejet ad, annak több abrak járna, — mondta az egyik vendég, a faddi Szabadság Földje tsz tagja. — Az igaz. Mi is tudjuk, hogy ez így nem éppen a legjobb, de nem tudunk jelenleg semmit sem tenni. Azért adunk 2 kiló abrakot egységesen minden tehénnek, meri több nem jut. Ezt pedig feltétlenül adnunk kell, mert ez minimum, ennyi szükséges ahhoz, hogy az állat megfelelő kondícióban legyen, — hangzott a válasz. EZ AZ, AMIT KIFOGÁSOLTÁK: miért nem gazdálkodik a tsz máskép, hogy több abraktakarmány legyen. — Ne haragudjanak meg az elvtársak, de rosszul csinálják, — mondták többen — nem elsőrendű kérdésnek tekintik az állattenyésztést, pedig ez az alapja mindennek, — így szögezte le Finta János is, a többször említett sióagárdi mintagazda. Finta elvtárs jól mondta. A szövetkezet vezetőségének a jövőben úgy kell a terveket elkészítenie, úgy kell gazdálkodnia, hogy biztos alap legyen az állatállomány további fejlesztéséhez, különösképpen az állatok hozamának növeléséhez. De az Úttörő tsz tagjai tudják is est. Megmondta Szegedi elvtárs, az elnök, hogy minden évben tanulnak, minden éviben jobban gazdálkodnak, az idei tapasztalatok alapján jövőre úgy készítik el a terveket, hogy bőségesen jusson abraktakarmány is minden tehénnek. minden lónak, minden anyakocának és süldőnek. DÉLUTÁN a termelőszövetkezet és a község egyénileg dolgozó parasztjai közösen állattenyésztési bemutatót tartottak. A termelőszövetkezet is, meg a község egyéni parasztjai is felvezették legszebb küllemű, a legmagasabb hozamú állataikat, ahol a járási, illetve a megyei állattenyésztő állomás szak emberei egyedenként elbírálták őket. Az állatok elbírálására külön bizottságok alakultak. A tehénbíráló bizottság elnöke például Takács Vilmos volt, a bizottság maga öt Felülvizsgálták a munkavédelmi felszereléseket a Paksi Tégla-, és a Dunaföldvári Kendergyárban Hire k Szakmai utánpótlás a Bonyhádi Cipőgyárban