Tolnai Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)

1954-09-11 / 216. szám

1854 SZEPTEMBER 11 N A P E ö 3 VITA A TANÁCSTÖRVÉNY-TERVEZETRŐL KOMÁN DINGER LÁSZLÓ: télül keli vizsgálni n községi r. (/.-apparátus létszámát, szakképzettségét Mint a szekszárdi járási tanács in­struktort csoport vezetője, a terüle­ten szerzett tapasztalatok alapján az alanti javaslatokat, illetve észrevéte­leket teszem a tanácstörvény-terve­zettel kapcsolatban: 12. § (3) pont: Helyesbíteném olyan formában, hogy a következő ülés napirendjét és a napirend egyes pontjait nem megállapíthatja, hanem megállapítja. Ha csak megállapíthatja, akkor ez el lesz hanyagolva, erre gondot nem fordítanak. Ellenben, ha meg kell, hogy állapítsa, akkor az ülésen je­lenlévők már ott tudomást szerez­nek róla, ki is viszik a lakosság kö­zé, tehát a következő ülésre nagyobb lesz a felkészülés, a tanácstagnak több idő áll rendelkezésére a napi­renddel kapcsolatban a lakosság vé­leményének meghallgatására és a napirendi pontokat a lakosság maga is meg tudja vitatni. 12. § (2) pont: A felsőbb államha­talmi szervek, a felettes v. b.-k és a minisztertanács a megtárgyaltatni kí­vánt napirendi pontra vonatkozóan javaslatát olyan időben tegye meg. hogy az alsóbb tanács végrehajtóbi­zottságainak a tárgyalásra való kitű­zés idejéig legalább egy hónap áll­jon rendelkezésére. Ez alatt az idő alatt az alsóbb tanács végrehajtóbi­zottsága köteles a javasolt napirendi pontról saját tanácsának tagjait kü- lön-külön írásban kiértesíteni, úgy, hogy a tanácstagoknak a kiértesítés­től, a tanácsüléstől legalább 2 hét álljon rend étkezésükre. A tanácstagoknak legyen ideje a napirendi pontot választóival meg­vitatni és a néptől jövő javaslatokat, kezdeményezéseket a tanácsülés elé terjeszteni. A 27. §-t a következőkkel bővíte- ném ki: A városi, kerületi, községi tanácstag köteles a tanácsülés előtt legalább 2 héttel akár kisgyűlés, akár egyéni beszélgetés formájában a meg vitatásra kerülő napirendi pontokat megbeszélni, a ‘választók javaslatait, észrevételeit a napirend tárgyalásá­nál a tanácsülés elé terjeszteni. — Ugyancsak köteles a tanácsülés után 2 héten belül akár kisgyűlés formá­jában, akár egyéni elbeszélgetés for­májában választóival a tanácsülésen hozott határozatokat közölni, megvi­lágítani azoknak elvi, politikai, nép- gazdasági jelentőségét. Ezzel az eljárással a tanács és a dolgozó nép közötti kapcsolat a leg- szorosabbá válik, a legjobban érvé­nyesül az alulról jövő kezdeményezés és a tanács munkájában érvényre jut a népakarat. így érvényesül leg­jobban a törvénytervezet 6. § (7) pontja. A 7. paragrafust kiegészíteném az­zal, hogy a hozott határozatok, ren­deletek, megfelelő Indokolással is el_ látandók, melyek a határozatok, ren­deletek elvi, politikai, népgazdasági jelentőségét támasztják alá röviden. Ezzel a tanács segítséget nyújt a tanácstagnak, amikor a határozato­kat, rendeleteket ismerteti választói­val, az ismertetés egyöntetű lesz és elkerülhető vele az esetleges félre­magyarázás. A végrehajtó bizottságok munkája: Ahhoz, hogy a tanács és a végre­hajtóbizottság jó munkát tudjon vé­gezni, feltétlenül szükséges az, hogy a tanács, illetve a v. b.-vezető, irá­nyító funkcionáriusai a beosztásuk­nak megfelelő munkájukra tudják összpontosítani erejüket és idejüket. Vonatkozik ez különösen a községek­re, különösen pedig a kis községek­re. Jelenleg egy kisebb községben a v. b. apparátus összes létszáma áll az elnökből, a titkárból és egy hivatal- segédből. Az elnök adminisztrációs munkát nem végez, nem is végezhet, mert idejét teljes egészében leköti az elnöki teendők ellátása, az ügyfelek­kel való tárgyalás, a mezőgazdasági munkálatok végzésének irányítása, ellenőrzése, stb. A titkárra hárul te. hát a feladat, hogy a v. b. és a v. b. elnöki szervezeti és adminisztrációs feladatokat ellássa, de ezen kívül el kell látnia az összes szakigazgatási munkálatokat is, az iktatástól, pos­tázástól, községi háztartás vezetésé­től kezdve az anyakönyvezés, marha, levél-kezelés, stb-ig. A felsőbb ható­ságok szakigazgatási szervek, a kü­lönböző társhatóságok, vállalatok, in­tézmények ugyanúgy öntik a rendel­kezéseket, megkereséseket ezekbe a kis községekbe is, mint a városokba, nagyobb községekbe, melyekre, ha nem is olyan terjedelmes, sokoldalú intézkedést kell foganatosítani, mint nagyabb helyeken, de intézkedni kell. És mi következik mindebből? Az, hogy az elnök és a titkár ideje felaprózódik, nem tudják teljes erejü­ket a hivatásuknak megfelelő mun­kára fordítani. De nézzünk meg egy nagyabb köz. séget. A v. b.-apparátusban az elnö­kön, titkáron, elnökhelyettesen kí­vül egy-két, esetleg 3 adminisztrátor tartozik, van mezőgazdász, község­gazda, háztartási előadó. Itt a létszám elegendő volna ahhoz, hogy a funk­cionáriusok a hivatásuknak megfele­lő munkára fektessék egész erejüket, azonban itt sem tudják azt megten­ni, különösen pedig a titkár nem, mert az adminisztrátorok kellő szak- képzettség hiányában szakigazgatási vonalon önálló munkát végezni nem tudnak. így a szakigazgatás teljes . egészében a titkárra hárul. Vannak ► kivételesen szerencsés helyzetben lé-p vő községek, ahol az adroinisztráto-£ rok tudnak önálló munkát végezni, t de ez kevés. Szükséges volna tehát ► felülvizsgálni a fent elmondottak fi- ► gyelembevételével egyrészt a közsé- £ gi végrehajtóhizottsógok apparátusé-► nak létszámát, máshol a munkaerőké szakképzettségét. Ha a fenti hiányos-► Ságokat kiküszöböljük, nagyban mcg£ tudjuk javítani a községekben a ta- ► nácsok és a v. b.-k munkáját. ► Szakigazgatás kiépítése: szakieaz- f gatásá vonalon olyan munkaerőket t kell beállítani, akik kellő szakkép- ► zett9éggel rendelkeznek. Különösen ► vonatkozik ez a felsőbb szervek in-£ strulktoraira, ellenőreire, akik leg- £ több esetben nem rendelkeznek any-t nyi szakképzettséggel, mint az alta-f luk ellenőrzött alsóbb szerv dolga-* zói. Az ilyen instruktorok tudásuk £ hiányosságait legtöbb esetben . )-► rcmbasággal palástolják, ezzel lejá- ► ratva nemcsak saját magát, hanem ► az őt kiküldő felettes szervet is. Meg £ kell szüntetni azt, hogy egy-egy al-£ sóbb szerv ellenőrzésére napot .a, ► nem egy esetben 5—10 ellenőr men-F jen ki, akik csak a munkájában tart-£ ják fel, de a fent leírt oknál fogva ► sem elvi, sem gyakorlati segítség'tt adni nem tudnak. ► Á Műszaki Tanács a sztahanovista módszerek elterjesztéséért „Nem elegendő nekünk, ha né­hány hónapon át újból emelkedik a munka termelékenysége. El kell érnünk, és el fogjuk érni, hogy a munka termelékenysége állan­dóan, rendszeresen, folyton-foly- vást, visszaesés nélkül emelked­jék. Ez mindenek előtt a vezeté­sen múlik. De ugyanakkor múlik a dolgozók összeségén is” — mon­dotta Gerő elvtárs pártunk 111. kongresszusán. A kongresszus határozatainak meg­valósítását tűzte ki célul a megyei párt-végrehajtóbizottság ipari osz­tálya irányítása mellett működő megyei műszaki tanács, melynek tagjai az elmúlt napokban beszélték meg a határpzat végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Az önköltség Csökkentésének alap­vető módszere a munka termelé­kenységének növelése. Ezért a ta­nács tagjai tervezetet dolgoztak ki a termelékenység növelésére, a sztahánovista munkamódszer elter­jesztésére, népszerűsítésére. Elhatá­rozták, hogy az üzemeken belül ta­nulmányozzák a legjobb munka- módszereket, melyben résztvesznek a műszaki vezetők irányításával: mérnökök, művezetők, egyszóval az üzem műszaki dolgozói. A továbbiak ban az összegyűjtött jó tapasztala­tok alapján, melyeket bevezetésre javasolnak, műszaki oktatásokat szerveznek elsősorban a művezetők számára, majd a sztahánovisták be- rcnásával az üzem dolgozói előtt is­mertetik a bevált módszereket, mely lyel a termelékenység jelentős emel­kedését kívánják biztosítani. Nagy gondot fordítanak a dolgo­zók napi munkájának megszervezé­sére. Figyelemmel kísérik egy-egy munkadarab fogását, elkészítésének időtartamát, különös tekintettel a minőség javítására, az anyagtakaré­kosságra. A kiválaszott módszerrel figyelmet fordítanak a munkavé­delmi intézkedések betartására, va­lamint arra, hogy a dolgozók fizi­kai ereje ne legyen túlzottan fel­használva. A továbbiakban egyhangúan elha­tározták, hogy a termelékenység emelése érdekében, a kialakult jó módszer elterjesztésére megszer­vezik az üzemeken belül az instruk­tor hálózatot, melynek tagjai a mű­vezetők, normások, időfelelősök, csoportvezetők és sztahánovisták, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a munka jobb megszervezésével, a termelékenység emelését, a sztahá­novisták élenjáró módszereinek el­terjesztését segítsék elő, melyben az üzem valamennyi dolgozója rcszt- vesz. /Ve csak tanácstag, hanem más megfelelő dolgozó is lehessen á. b.-tag AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA4 15 áUathislalásról A törvénytervezettel kapcsolatosan az alábbi javaslatokat és észrevéte.e- ket teszem: A IV. fejezet 1.8—24. §-okhoz: A 19. § (1) bekezdés első mondatát javasolom az alábbiak szerint kiegé­szíteni: „A tanács az állandóbizottság''k elnökét és tagjait a tanácsülésen vá­lasztja a rátermettség és lehetőleg a szakmai * képzettséget is figyelembe- véve." A 19. § (2) bekezdés szövegét ja­vasolom az alábbiak szerint módosí­tani: „Az állar.dóbizottság elnöke és tagja lehetőleg tanácstag legyen, de indokolt esetben lehet nem tanács­tag, minden tefcihtétben megbízha­tó, köztiszteletben álló, szakmailag képzett egyén is." A 21. § (2) bekezdésének szövegét pedig az alábbiak szerint javaslom kiegészíteni: „Az állandóbizottság a végrehajtó bizottságnak javaslatot tehet, ame­lyet a végrehajtóbizottság a javaslat beterjesztésétől számított 30 napon belül köteles megtárgyalni és elfoga­dás esetén a lehetőség határain be­lül végre is hajtani.“ Az állandóbizottságob, különösen a járási és megyei vonatkozásban a 20. és 21. §-oktoan körülírt feladataikat akkor tudják a tömény szellemének megfelelően, életrevalóan és eredmé­nyesen ellátni, ha az elnök is és a tagok is hivatásszerűen, lelkesen végzik munkájukat és nem várják azt, hogy ezt helyettük az illetékes szakelőadó végezze, vagy végeztesse el. Az eddigi gyakorlat ugyanis külö­nösen járási és megyei vonatkozás­ban az volt, hogy az á. b.-ojt mun­kája kevés kivételtől eltekintve pa­pírforma volt és jegyzőkönyvek fel­vételéből és ’ azok továbbterjesztésé­ből állott. A tett javaslatokat a vég­rehajtóbizottságok, r^agy meg sem tárgyalták, de a legtöbb esetben rég­re nem hajtották, elvéve ezzel a ra­gok munkakedvét, legfeljebb az ille­tékes szakelőadót hívták fel, ho-íy hajtsa azokat végre, jóllehet a szak­előadó éppen azért kérte a javaslat megtevését, illetve a v. b.-ok segít­ségét, mert azt eddig saját hatáskö­rében elintézni nem tudta. Az elnököt és a tagokat eatíig rsa’- a tanácstagok közül választhatta a tanács, legtöbbször nem véve figye­lembe az önként jelentkezést, vagy n szakmai rátermettséget. Ezek azután a járás, vagy megye különböző köz­ségeiből és munkahelyeiről nagyon gyakran vagy egyáltalán nem jelen­tek meg, vagy pedig nem lelkesen, hanem kényszeredetten jöttek be a? á. b.-i ülésekre. Ha nem jöttek he. azért a v. b. nem a tagokat, hanem a szakelőadót tette felelőssé, mer‘ neki kellett a tagokat az á. b. mű­ködésének fontosságáról meggyőzni. A végrehajtóbizottságok előírták, hogy minden hónapban legyen á. b.- ülés. A tagok meg arra hivatkoztak, hogy nem érnek rá minden hónapban bejönni, meet főfoglalkozásuk teen­dőit is el kell látni. Különösen az agilis, rátermett tanácstagok panasz­kodtak amiatt, hogy alig tudják fő- foglalkozásukat ellátni, mert annyi helyre megválasztották őket,, hogy alig győznek ülésekre és értekezle­tekre járni. A járás, vagy megye kü­lönböző területein és munkahelyein lakó és működő tagok természetsze­rűleg nem ismerhetik az egész járás, vagy megye sajátos problémáit, arra meg nincs idejük és lehetőségük, hogy mint á. b.-tagok a járás, vagy megye területén mozogjanak és tevé­kenykedjenek, így tehát csak lakó­helyükön működhetnek. Ezéft nem volt szerves összefüggés a községi, járási és megyei állandóbizottságok között. Mivel nincs és nem is lesz annyi tanácstag, hogy közülük az összes á. b.-tagokat megnyugtató nióaon ki lehessen választani, azért lenne fon­tos, hogy ne terheljük túl a tanács­tagokat és ne csak tanácstag, hanem más megfelelő dolgozó is lehessen á. b.-tag és itt vegyék figyelembe a rátermettséget és a szakmai képzett­réget is. Az állandóbizottságok így is, sőt még sokkal jobban be tudják tölteni a 20. és 21. §-okban körülírt fontos szerepüket, hisz ha nem is tisz tán tanácstagokból tevődnek össze, de mindenesetre azokból a dolgozókból, akik a tanácstagokat választották és akik önként és lelkesen végzik mun­kájukat. Ne legyen kötelező a havon­kénti ülés. hanem csak negyedévi. — Szükség esetén rendkívüli ülések is tarthatók. Minden egyes községi állandőbd- zottság delegáljon egy küldöttet, akár felváltva is a járási á. b.-ba. a járási á. b. pedig a megyei á. b.-ba. így aztán a negyeoévi ülések ered­ményesebbek lesznek, mert negyed­évenként szívesebben jelennek meg a tagok és a helyi ismereteik alapján szőnyegre kerülhetnek a járás, vagy a megye összes problémái és meg­lesz a szerves összefüggés a közsé­gektől felfelé és a járáson keresztül a megyéig. Az útiszámla és napidíj különbö­zet pedig, amely különösen járási vonatkozásban azáltal adódna elő, hogy minden községből jönne egy küldött, megtérülne azzal, hogy ezen­túl nem havonta, hanem csak ne­gyedévenként lennének ülések. BAJOR JÁNOS a szekszárdi járási tanács mezőgazdasági osztály vezetője: A 8. §. (3) bek. nem világos A tanácsokról szóló törvényterve­zet 8. § (3) bekezdése előttem nem világos, nem tudni, hogy általános rendeletre, vagy szabályrendeletre vo­natkozik-e? Amennyiben szabályren­deletre vonatkozik, úgy módosításra javaslatom a következő: A 7. § (1) és (2), a 8. § (1), (2) és (3) bekezdéseiben, valamint a 9. § ban említett „rendelet" szó helyébe „szabályrendelet" megjelölését kelle- ne alkalmazni. Legfontosabb élelmicikke ink közül a hús, mint élelmiszer kimagasló helyet foglal el az ember étrend­jében. A legjobb minőségű húsokat rendkívül nagy kalória értékük jel­lemzi, bővelkednek könnyen emészt­hető teljes értékű fehérjékben, vi­taminokban, valamint az emberi szervezet anyagcsere forgalmához nélkülözhetetlen ásványi anyagok­ban. A hús termelésre két folyamatot különböztetünk meg — a növeke­dést és a hízást. Az állat, testében a tulajdonképpeni hús mennyiség­nek növekedését csak az első folya­mat, a növekedés szabja meg. A hús’ minőségének a javítását pedig csaknem kizárólagosan a zsír lera­kodás, vagyis a hizlalás jellemzi. Az állatok hizlalásával nemcsak a húsok minőségét és mennyiségét fo­kozhatjuk, hanem nagymértékben hozzá is járulunk népgazdaságunk rendkívül fontos kérdésének meg­oldásához. Az állami gazdaságaink, termelő- szövetkezeteink, valamint egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztságunk nem eléggé, de inkább mondhatni egyáltalán nem használja ki a levá­gásra, illetve beadásra szánt szarvas marhák istállóban és legelőn való hizlalását. A hizlalástól való idegen­kedés hozza magával azokat a nem kívánatos jelenségeket, hogy a hús­beadás fejében jelentékeny számú és közepesnél is gyengébben táplált szarvasmarhák kerülnek begyűjtés­re, így népünk állama, ugyancsak állami gazdaságaink, termelőszövet­kezeteink és egyénileg gazdálkodó parasztságunk komoly mértékben károsodik és feleslegesen sok szarvasmarhát vagyunk kénytelenek dolgozó népünk élelmezésének biz­tosítására felhasználni. Ennek elke­rülése érdekében a szarvasmarhák hizlalását, de legalább is feljavítá­sát oly mértékben kell megszervez­nünk, hogy minden állat legalább a közepesnél jobb, de lehetőség szerint jó kondícióban kerüljön levágásra. Ezt minden különösebb befektetés nélkül valamennyi állattartó könnyű szerrel meg tudja valósítani, rpivel az állatok feljavításához, de általá­ban a hizlaláshoz 100—120 nap ele­gendő. Ez idő alatt a növendék ál­latnál 45—50 százalékkal növelhet­jük az élősúlyt, megkétszerezhetjük a hús és faggyú .mennyiségét, va­lamint ami leglényegesebb, több mint 200 százalékkal fokozhatjuk a növendékállat húsának kalória érté­két. A kifejlett szarvasmarháknál ugyancsak komoly eredmények ér­hetők el 80—120 napos hizlalási idő alatt, amikor is az állat súlyát 20- 25 százalékkal növelhetjük. Az ál­lat húsának minőségét mintegy 40— 50 százalékkal szintén javítjuk. A hizlalás során nemcsak a vágó értéken és a hús minőségén keresz­tül elért eredményeket kell figye­lembe vennünk, hanem az állattar­tónak a feljavítás, vagy hizlalás során elért komolyabb jövedelmét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Egy rossz kondícióban lévő sovány állatért az átvétel alkalmával egé­szen minimális összeghez jut, viszont a feljavított, vagyis hizlalt állatért egészen komoly összeget kap az ál­latbeadásra kötelezett. Az állatok feljavításánál és hiz­lalásánál. ha figyelembe vesszük a felhasználásra kerülő takarmányu­kat, úgy a fiatal, mint az Idős ál­latok feljavításásál, vagy hizlalás­nál bőségesen megtérül. A fiatal ál­latok 1 kilogramm súly gyarapodá­sára kevesebb takarmányt használ­nak fel, mint az idősek, de viszont idősebb állatok takarmány felhasz­nálása jelent komolyabb értékesü­lést. Nézzünk egy-két példát a felja­vítás terén elért eredményekből; A 40 kiló súlyú borjú testében mint egy 8 kilogramm száraz anyag van és ennek is csak körülbelül fele, ami kimondottan tápláló értékű. Ugyanakkor az I éves növendék­marha testében már 80—85 kilo­gramm száraz anyag van, amivel mintegy 55 kilogramm értékű táp­anyag van. Ugyanígy figyelembe véve egy teljes korú, 500 kilogramm körüli vágóállat teste 210—2?0 kilo szerves anyagot tartalmaz, minek már 75 százaléka teljes értékű táp­lálóanyag. Dolgozó népünk élelmezésének biztosítása érdekében, valamint népgazdasági érdekből fel kell, hogy figyeljünk azokra a vesztéségekre, melyeket az állatoknak nagyon fia­talon, vagy nagyon soványan való levágása által okozunk. Ezeknek a veszteségeknek a kiküszöböléséi minden állattartó gazdaság, vagy dolgozó paraszt szívügyének kell, hogy tekintse és minden erejével hozzá kell, hogy járuljon dolgozó népünk életszínvonalának emelésé­hez. Gy. H. Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az AMG­»■ABATSZOLCÁITáTÍS PR. KOSZTOLÁNYI GYÖRGY járási főorvos:

Next

/
Thumbnails
Contents