Tolnai Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)
1954-09-03 / 209. szám
»64. SZEPTEMBER 3. NAPLÓ 3 Nakon is a nagyüzemi gazdálkodás javára billent a mérleg (Kiküldött munkatársunk jelenti) AZ ELMÚLT 1—2 EV alatt megyénk nyugati ré tzén elterülő község neve különösen a termelőszövetkezet révén lett ismert. Az országos hírnevet szerzett „Ut a szocializmus felé” termelőszövetkezet évről-évre gazdagabb lett. Egy évvel ezelőtt még sokan voltak a községben olyanok, akik kétségbe vonták azt, hogy a termelőszövetkezet tagjainak jövedelme rövid időn belül meghaladja majd a jól gazdálkodó középparasztok jövedelmét is. Az év nagyobb része letelt, éppen napjainkban kapják meg a kételkedők a választ. A számok bizonyító erejével a termelőszövetkezeti tagok elmond hatják: „Nálunk is a nagyüzemi gazdálkodás javára billent a mérleg.1’ Nézzük meg a csalhatatlan tényeket: A községben köztiszteletben áll Balogh Pál Imre 9 holdas dolgozó paraszt, szorgalmasan, odaadóan dolgozik a család három tagja, az idei kedvezőtlen időjárás ellenére is jó termésátlagot ért el kenyér- gabonából. Szépek a határban még kint lévő terményféleségei is. Példamutatóan eleget tesz adófizetési és beadási kötelezettségének. A család szükségleteinek fedezésére közel 6.5 mázsa búzája maradt. A termelőszövetkezetben dolgozik Tóth György és felesége, őket is úgy ismerik a községben, mint akik szorgalmasan dolgoznak. Ök ketten a munkaegységük arányában részesedve közel 7 mázsával több gabonát visznek haza, mint amennyit Balogh Pál Imre harmadmagának tudhat. NEM EZ AZ EGYETLEN PÉLDA, amely a termelőszövetkezeti tagc% magasabb jövedelmét bizonyítja: Markovics György sertésgondozó egy maga mintegy 17 mázsa búzát visz haza. Nem is beszélve az árpáról, a pillangósokról és a közel hétszázszor nyolc forintról, amit a szerzett munkaegységre kapott és kap. Ez csupán egy szövetkezeti tag jövedelmének is csak egy részét teszi ki. A JÓ EREDMÉNYEK ismertek a község egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjai előtt is. Amit még egy évvel ezelőtt elképzelni szinte vakmerőségnek számított, az ma már megszokott hétköznapi dolog. Nem múlik el egyetlen nap sem, hogy a termelőszövetkezet központját 4—5 egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt fel ne keresse, vagy ne nézné meg a nagyszerű jövedelmet adó sertésállományt. A terme lési tapasztalatcsere is igen gyakori Nakon. Ha a termelőszövetkezet földjén valamilyen munka folyik, az egyénieket is ott lehet találni. Elmondják egymásnak az eddig szerzett termelési tapasztalataikat és észrevételei két. A termelőszövetkezet és az egyénileg gazdálkodók kapcsolata egyre szilárdabb lesz. A termelőszövetkezet, ha a helyzet úgy kívánja, szívesen nyújt segítséget az egyénieknek. KÖZISMERT a már ebben az évben 300.000 forint jövedelmet adó ser tésállomány. A na.ki Ut-a szocializmus felé termelőszövetkezet a kedvezőtlen időjárás ellenére is bebizonyította, hogy a dolgozó parasztok felemelkedésének egyetlen útja a szövetkezés. Elnéző a íanáes: gyengén halad a begyűjtés Bonyhá d vara sdon Államunk a begyűjtési rendeletén keresztül sok kedvezményt biztosított a dolgozó parasztok számára. Az új begyűjtési rendelet azt is megszabta, hogy állampolgári kötelezettségének minden dolgozó maradéktalanul tegyen eleget. Bonyhádvaras- don is tisztában vannak ezzel a határozattal, mégis sok spekuláns és notórius nemteljesítő akad a községben, akik igyekeznek megszegni a törvényeket. Ezt bizonyítja a község begyűjtési tervteljesítése is. A cséplést még augusztus 12-én befe- fejték, de a begyűjtés már nem ment ilyen gyors ütemben, mert augusztus 24-ig búzából 68.3, rozsból 53, árpából 61, zabból 57 százalékra teljesítette a község begyűjtési tervét. A 130 termelő közül mindösz sze harmincán teljesítették 100 százalékra gabonabeadási kötelezettségüket. Vontatottan halad az állat- és az állati termékek begyűjtése is. Különösen nagy a lemaradás a tej, tojás- és baromfibegyűjtés vonalán, de nem különb a helyzet az adófizetés terén sem. Az elmúlt negyedévre több, mint 12.000 forint hátraléka van a községnek. Ez mind abból fakad, mert a tanács nem vonja felelősségre a nemteljesítőket, hallgat a siránkozásra; gyenge volt a termés. Hogy ez a siránkozás mennyire nem állja meg helyét, azt legjobban bizonyítja a Petőfi termelőszövetkezet, mely amellett, hogy egészévi gabonabeadását teljesítette, a tsz-tagok közt 3 kiló búzát osztott ki munkaegységenként. De igen jó példa e téren Kajtár József 10 holdas középparaszt is, aki 78.6 fajsúlyú búzát tudott termelni, nincs is most gondja a beadás teljesítésével, a vetőmag biztosításával és a kenyérnek valóval, mert mindenre futotta terményéből. Kajtár József jó termésének titka az, hogy jól munkálja földjeit. Az elmúlt tél folyamán mintegy 120 kocsi istállótrá-' gyát hordott ki és szántott le a földekre. Az idén igen jó volt a termés a takarmánynövényekre. Bonyhádva- rasdon ennek ellenére mégis vontatottan halad a tejbeszolgáltatás. Az elmúlt héten a községi tanács' közhírré tette, hogy minden hátralékos termelő rendezze tej- és tojásbeadását. Erre a spekulánsok ostrom alá vették a begyűjtési megbízottat, hogy tejbeszoigáltatásukat ütemezze át baromfira. Ennek a spekulációnak is megvan a háttere. A község baromfivész miatt zárolva van, s most mindenki a begyűjtőnek akarja átadni a vész ellen baromfiját. Míg zárolás nem volt, addig vajmi kevesen igyekeztek baromfi- beadási kötelezettségüket teljesíteni. A községi tanácsra ezen a téren komoly feladat vár. Fel kell számolnia az eddig megmutatkozó spekulációt. Vonja felelősségre a notórius nemteljesítőket, s az eddiginél jobban támaszkodjon az élenjáró dolgozó parasztokra. Lovak András. A személyes példamutatás •• • A Bonyhádi Zománcművek fülosztályán dolgozik Musska Miklósné sztahanovista. A szeszélyes, nehézjárású présgép kifogástalanul működik keze alatt. így aztán senki sem csodálkozik azon munkatársai közül, hogy a fülkészítésnél .rendszeresen túlteljesíti normáját, selejt- je pedig egyáltalán nincs. Muszka Miklósné három éve dolgozik az üzemben, s nagy szorgalma jutalmául 1953. április 4-re megkapta a sztahanovista oklevelet, november 7-re pedig jelvényes sztahanovista lett. Muszka elvtársnő azóta is rendszeresen túlteljesíti a műhely átlagát az új feltételek szerint' is. Május 1-re elérte a sztahanovista címet, augusztus 20-ra pedig okleveles sztahanovistává terjesztették fel munkatársai, miután napi előirányzatát 140—150 százalék között teljesíti.-— Nem kis dolog vele versenyezni, mert könnyű keze van —.. mondogatják munkatársai. — Nem a könnyű kézen múlik, hanem az igyekezetén — szól közbe Szabó Mihály elvtárs, az üzemrész művezetője. Valóban igaza van Szabó elvtársinak. Ez a munkájáért lelkesedő, : mozgékony fiatalasszony minden reg gél nagy gonddal készül fel a napra. Gépét állandóan rendbentartja, időközönként gondosan olajozza. A feldolgozásra kerülő anyagot a géphez közel, kéz alá helyezi. Kihasználja a 480 percet, s minden nap azzal az elhatározással kezdi meg a munkát „ma ismét túl akarom teljesíteni tervemet.'’ — Bizony takarékoskodni kell az idővel — mert sok kicsi sokra megy — mondja. — A gépi munkánál a tizedpercek is igen sokat számítanak, ezért úgy kell megszervezni a munkát, hogy minden felesleges kezes testmozgást elkerüljünk, ezzel sok időt takaríthatunk meg. Ez tulajdonképpen az a módszer, amellyel Muszkáné elvtársnő huzamosan tartja a sztahanovista szintet. Példáját már sokan követik, s úgy néz ki, hogy az üzemrész a legközelebbi termelési értekezleten már hét sztahanovistát avat. Jó teljesítménye mellett ez az ügyeskezű, fürge asszony időt talál arra is, hogy az új munkatársakkal, az „újoncokkal“ foglalkozzék. — Megvan-e a norma, mennyi hiányzik még? — kérdezi naponta többször a mellette dolgozó fiatal- asszonyt, Vértesnét, aki nemrég került a gyárba. — Tudjátok a műhely becsületéről van szó! Sokáig voltunk elsők a műhely részek közötti versenyben, s a legutóbbi termelési értekezleten kitűnt, hogy bizony lemaradtunk egy kissé. — Ezt kell most behozni. — Évi, iparkodj — biztatja szomszédnőjét, aki a mentődoboz gumi- tartókeret véglecsípésén dolgozik. Nézz csak ide egy percre, én egyszerre több munkadarabot veszek a kezembe, így gyorsabban tudom a gép alá rakni, mert pem kell mindig lehajolgatni. Kiszámítottam, ezzel a módszerrel egy óra alatt 8—lü percet takaríthatok meg, ami szintén emeli a termelékenységet. így foglalkozik a fiatalokkal, akik közül már többen jóval túlteljesítik a 100 százalékot. Az üzemrészben ugyan jelenleg sincs 100 százalékon alul teljesítő, de a fülkészítő műhely kollektívája elhatározta, hogy még ennél is többet tesz a termelékenység emelésére, hogy a legközelebbi termelési értekezletig újból megszerezhessék a vezető első helyet, s az üzem szép vörös selyem versenyzászlaját. Mikor szerzi vissza jó hírnevét a dalmandi gépállomás? A dalmandi gépállomásnak igen jó híre volt a tavaszi és a nyári munkálatok során. Jó szakemberei és jó traktorosai vannak, olyanok, mint Kálózdi János fiatal traktoros, aki a cséplés utolsó napjáig megtartotta a vándorzászlót. Az utóbbi időben vesztett jó hírnevéből a gépállomás. A naki Ut a szocializmus felé tsz a járásban a legjobb termelőszövetkezetek közé tartozik, szép állatállománnyal rendelkezik, s az agrotechnikai eljárásokat ők alkalmazzák legnagyobb mértékben. Jövőre már kidolgozták a 8-as árutermelő vetésforgót és egy 6-os takarmánytermelő vetésforgót. De a terv megvalósításának már az első lépésénél hiányosságok vannak, mert a gépállomás még a tarlóhántást sem végezte el a tsz-nél, holott már vetés alá kellene szántani. A tsz közel 300 holdra kötött tarlóhántási szerződést, ebből csak 100 holdon végzett tarlóhántást a gépállomás. Amikor Pálinkás elvtárs agronómus megkérdezte a | gépállomás vezetőségét, hogy miért nem szántanak, azt a választ kapta, azért, mert nincs alkatrész, de arra is hivatkozott a gépállomás, hogy a terület nincs letakarítva, pedig a tsz már el is csépelt régen. Azon a területen pedig, ahol a kombájn aratott a szalma letakarítást a gépállomás vállalta, de azt sem végezte el teljes egészében. Már azon gondolkodik a tsz, hogy lófogattal áll neki a szántásnak, de mi lesz akkor a trágyakihordással, mert azt is most kell elvégezni 'az őszi betakarítás előtt. Jó lenne, ha az illetékesek megvizsgálnák a gépállomás munkáját, hogy ezekért a hiányosságokért kit terhel a felelősség. HORVÁTH LAJOS BALÁZS LAJOS Parasstfiatalok bistos jövője — a termelőszövetheset Az elmúlt hetekben, hónapokban a termelőszövetkezetekben dolgozó parasztfiatalok között többen is feltették maguknak a kérdést: érdemes-e a termelőszövetkezetiben dolgozni, biztosíthatja-e a termelőszövetkezet terveik, vágyaik megvalósulását, a jobb életet. Régebbi, jól dolgozó termelőszövetkezeteinkben a fiatalok könnyen válaszoltak az ilyen kérdésekre. őket meggyőzte az évközben fizetett pénzbeli előleg, az elmúlt évek .biztos jövedelmet nyújtó zárszámadása, a termelőszövetkezet föld jein pompázó gazdag vetés. Azoknak a fiataloknak azonban, akik komoly nehézségekkel küzdő termelőszövetkezetekben dolgoztak, már problémát okozott ez a kérdés. Pártunk múlt év júniusi határozatában felfedte azokat a hibákat, amelyek a termelőszövetkezetek munkáját nehezítették és akadályozták a termelőszövetkezetek erősödését. Az elmúlt években elhanyagoltuk a mezőgazdaság fejlesztését és ezzel a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítését is. Ezenkívül a termelőszövetkezetbe tömörült dolgozó parasztság egy része nem ismerte a közös gazdálkodás . módját, nem érezték eléggé magukat a termelőszövetkezet gazdájának és nem dolgoztak teljes erővel a szövetkezet, tehát saját maguk gazdaggá tételéért. Sok helyen rossz volt a munka megszervezése, a szövetkezetek tagságát nem engedték beleszólni a szövetkezet ügyeibe. A termelőszövetkezetek egy- részé a fennálló hibák miatt kevés jövedelmet biztosított tagjai számára. Pártunk határozata a hibák feltárása mellett megmutatta a hibák kijavításának módját is. A határozat nyomában szinte nap, nap után jelentek meg újabb és újabb határozatok, kormányrendeletek, melyek a mezőgazdaság fokozott fejlesztésére és elsősorban a termelőszövetkezetek megerősítésére irányultak. A határozatok és rendeletik megjelenése után az ellenség mindent megtett, hogy félremagyarázza pártunk, kormányunk intézkedéseit és a dolgozó parasztság előtt csökkentse azok jelentőségét. A termelőszövetkezeteiknek nyújtott közvetlen segítség a határozatok és rendeletek azonban meggyőzték a kételkedők többségét. Száz és száz termelőszövetkezeti fiatal győződött meg arról, hogy jobb életét csak úgy biztosíthatja, ha továbbra is a termelőszövetkezetben marad. Sok egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztfiatal is a.rra az elhatározásra jutott a kormány határozatainak, rendeletéinek hatására, hogy belép a termelőszövetkezetbe. A termelőszövetkezetben dolgozó parasztfiatalok nyugodtan elmondhatják, hogy jó utat választottak. A kormányprogramm nyomán megszületett rendeletek azonnal javítottak a legégetőbb problémákban és állandóan éreztetik hatásukat a termelő- szövetkezetek életében. Bizonyítják, hogy pártunk, kormányunk fokozottan segíti a termelőszövetkezeteket és minden támogatást megad, hogy termelőszövetkezeteink dolgozóinak gondtalanabb, boldogabb legyen az élete. A termelőszövetkezetekben dől. gozó fiatalok nagyszerű feladatokat vállaltak magukra. Horváth József, a sárpilisi Sarló Kalapács tsz DISZ-titká.ra a következőket mondta: „Sokan azt mondják, hogy a tsz-ben nem fenékig tejfel. Ez igaz! Azonban rajtunk múlik, hogy minden jó legyen. Nem szabad vámunk a sültgalambot, mert akkor nem lesz soha semmink. Aki becsületesen dolgozik, annak nem kell félni a holnaptól. Ha tovább is jól dolgozunk, altkor év végén meg látjuk majd a nagyszerű eredményt.1' Termelőszövetkezeteink fiataljai saját gazdagabb jövőjükért, boldog jelenükért szálltak harcba. Nemcsak saját jövőjük formálói, hanem országunk építői is. A szocializmus építésének fontos szakaszén, a termelő- szövetkezetek frontján állnak helyt. Kormányunk dolgozó népünk életszínvonalának emelése érdekében számos rendeletet hozott a termelő- szövetkezetek megerősítésére. Ezek a rendeletek azt bizonyítják, hogy kormányunk bár jelentős kedvezményeket biztosít az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztságnak is, fokozottan támogatja a termelőszövetkezeteket. A rendeletek azáltal, hogy biztosítják a termelőszövetkezetek jö_ védelmének állandó emelkedését, hoz zájárulnak a termelőszövetkezeti ifjúság életének szebbé, gazdagabbá tételéhez. Termelőszövetkezeteink fokozott támogatásának egyik döntő bizonyítéka az a törvényerejű rendelet, mely a termelőszövetkezetek beadási kötelezettségéneik 10 százalékos csökkentését írja elő. Ez a rendelet mái- most, az éwégi zárszámadások idején jelentősen emeli a termelőszövetkezetek bevételét, a termelőszövetkezeti tagok jövedelemrészesedését. A termelőszövetkezetek új alap- szabályzata nagy gondot fordít a termelőszövetkezeti ifjúság érdekeinek biztosítására. Leszögezi az alapszabályzat, hogy a termelőszövetkezet tagja lehet minden 16 éven felüli dolgozó paraszt, férfi és nő egyaránt, aki az alapszabályt magára kötelezően elismeri. Ez azt jelenti, hogy a 16. évét betöltött fiatal teljesjogú tagja a termelőszövetkezetnek, a szövetkezet vagyona az ő vagyona is, ő is a szövetkezet gazdája. Az idősebb dolgozók emlékeznek még arra. amikor a 16 éves paraszt- Fatalok, fiúk, lányok . egyaránt, ha dolgozni mentek, hiáiba dolgoztak ugyanannyit, mint a felnőttek, vagy többet, fele bért kapták. Ezzel szemben a termelőszövetkezetek a fiatalok számára biztosítják az azonos munkáért, az azonos fizetést. Jól dolgozó fiataljaink szeretettel, bizalommal tekintenek termelőszövetkezeteinkre. Tanácsaikkal, véleményükkel hozzájárulnak a termelőszövetkezet eredményeinek fokozásához. A fiatalok — természetes, csak a jól dolgozók — lehetnek a termelőszövetkezet vezetői is. Felelős munkát bíznak rájuk. Sok olyan termelőszövetkezet van, ahol fiatal az elnök, számtalan a munkacsapat, amfelyet fiatalok vezetnek és sok az olyan szövetkezet, ahol a szakmai irányító, az agronómus is fiatal. Ez a nagy kitüntetés, hogy a fiatalok a termelőszövetkezetek, munkacsapatok vezetői lehetnek, fokozza ifjúságunk felelősségét is a termelőszövetkezetek iránt. Nagy jelentősége van termelőszövetkezeteink alapszabályában annak a rendelkezésnek, különösen a fiatalok felé, mely a havi, illetve másfélhavi pénzbeli előleg fizetésére vonatkozik. A jó termelőszövetkezetek példájára, melyek már eddig is osztottak pénzbeli előleget tagjainak, az új alapszabályzat leszögezi: hogy a termelőszövetkezetek az évközi bevételből a tagok által teljesített munkaegységének arányában előleget folyósítsanak. Az új alapszabályzat kötelezővé je- szi a termelőszövetkezetek részére a szociális, kulturális alap létesítését. A szociális, kulturális alap rendeltetése. hogy abból az elöregedett, beteg, vagy munkaképtelenné vált tagokat segélyezzék, szakkönyveket, folyóiratokat szerezzenek be, kielégítsék a tagok sport, kulturális és egyéb igényeit. A szociális, kulturális alap biztosítja a fiatalok sport-, és szórakozási lehetőségeit. Természetes a fiatalok munkájától, a termelőszövetkezet termelési eredményeitől függ az, hogy mennyi jut az alapból a sportfelszerelésre, könyvtárra és egyéb ilyen célokra. Ezek a rendeletek, határozatok a termelőszövetkezetek megerősítését, a termelőszövetkezeti tagok gazdag, gondtalan életének biztosítását ségí- tik elő. Biztosítják jó gazdálkodás mellett a termelőszövetkezeti tagok jólétét, a termelőszövetkezeti ifjúság boldog, vidám életét. Ezért az életért a fiatalok a felelősek. Felelős az a fiatal, aki 16 éves kora betöltésével a szövetkezet tagja lesz és minden fiatal, aki a termelőszövetkezetben dolgozik. Minden parasztfiatal, aki még egyénileg gazdálkodik, ilyen formában gondolkodjon ezen a kérdésen és mielőbb döntsön. Molnár László DISZ JB titkár Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az MAGMDATSMGÁLTATÁSi