Tolnai Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-27 / 176. szám
litöl JULIUS 27 NÄPCö S Miért nem keresnek jól Tolnán a csépió munkacsapatok Egy patronáló levelet „Várhatunk-e eredményt ott9 ahol nincs pórtélét...? 1954 JULIUS 23. Péntek. A tol- ai tanácsnál vagyunk. Szokatlanul agy itt a sürgés-forgás, egyik szóéban is, meg a másikban is cseng telefon, a tanácselnököt; keresik. )e ebben a pillanatban „befut“ egy sinos menyecske is, aki szintén a anácselnökkel akar beszélni. De még ■1 sem intézi ügyes-bajos dolgait, náris megérkezik egy újabb küldött, ég, szintén a tanácselnököt keresi, íz a küldöttség parasztokból, csép- őmunkásokból tevődik össze. A najp- ól barna emberek arca kipirult a néregtől, keresetlen szavakkal szidják, átkozzák a gépállomást, a vezetőket, meg mindenkit. — Tegyék bolonddá a jó ..., de ne engem. Micsoda munka ez! — Most már két nap óta ott ülök a szérüskertben. Hitegetnek, hogy ekkor, meg akkor csépelik a gabonámat, aztán sehol semmi. Hát szabad ilyent megcsinálni! (?) — csetepatézott egy asszony a tanácsház előtt, de annyira, hogy összecsődültek a csodájára. A tanácselnök és az elnökhelyettes csitítgattáík, próbálták megmagyarázni a cséplés kezdeti nehézségeit. De hiába volt, az asszony csak mondta tovább a magáét. Alaposan kidühöngte magát, káromkodott még egy kacskaringósat és elment. A tanácselnök megvakarta a fejét, s köziben felhívta a párttitkárt, hogy tanácsot kérjen tőle. A beszélgetést még be sem fejezte, már ott volt egy futár. Azt hozta hírül, hogy a cséplőmunkások ott akarják hagyni a, gépet, mert nem keresnek. — Elnök elvtárs, intézkedjen, mert hiba lesz — mondta kétségbeesetten a futár. A TANÁCSELNÖK még ezek után sem vesztette el lelkmyugalmát, türelmesen magyarázta tovább a helyzetet. De közben szólt a tanácselnök helyettesnek, hogy menjen ki a csép- lőmunkásoikhoz. A tanácselnökhelyet tessel én is elmentem a cséplőmunkásokhoz. Olyan szomorú dolgokat tapasztaltam itt a közös szérűn, ami feltétlen újságba kívánkozik. Mert ha tovább tart és másutt is megismétlődik ez az állapot, akkor hiba lesz... Nem kell különösképpen magyaráz, gatni, hogy milyen jelentősége van a gabona gyors elcséplésének. Tolnán meg is értette ezt mindenki. Közösen egy-kettőre össeehordták a gabonát, a cséplőmunkacsapatok is munkára készen várták a cséplést. Ez eddig rendiben is van, így van jól. Most jön aztán, ami nincs rendben ... A MÖZSI GÉPÁLLOMÁS — amelyen tulajdonképpen a cséplés befejezése múlik, — hiányosan készült feil a cséplésre. A gépek nagy részénél hiányoznak a tartalékok. Pásti György munkacsapata például azért nem tudott csépelni, mert nem volt a géphez szalmahordó létra. Ha tárgyilagosan vizsgáljuk a dolgot, akkor igazat kell hagyni a cséplőmunkacsapat tagjainak, akik azt mondják, hogy a gépállomás vezetői köny nyen beszélnek, mert megvan a havi fizetésük, kivágják magukat; azzal, hogy nincs keret, semmiből nem lehet várat építeni. — A helyzet ugyanis az, hogy ezzel magyarázta meg Rém György, a brigádvezető, hogy nincs létra. Abban igaza van Rém elvtársnak, hogy tégla nélkül nem lehet házat építeni, no de volt idő november 1-től egészen eddig kijavítani a gépeket, beszerezni a tartozékokat. Hogy mégis miért nem ezt tették a mözsi gépállomáson, arra egyedül csak ők tudnának választ adni. Egy biztos: ez nem válik becsületére a gépállomás vezetőségének. A korábban elkövetett hibákat most tetézi az, hogy nem intéz senki semmit. Rém elvtárs, a brigádvezető azt mondja, hogy minden meg- mozgathatót megmozgattak már, de — hiába — nincs, létra. — „Ha plafonig ugrálok, akkor se tudok teremteni!" — jelentette ki határozottan. A csodáik csodájára mégis lehetett létrát „teremteni“. A tolnai párt. bizottság titkárának, Komáromi elvtársnak csupán egy telefonbeszélgetésbe került és a Tolnai Tatarozó Vállalat csinált létrát. Hipp József elvtárs, az építésvezető készséggel ajánlotta fel a segítségét, mondván: „Mindennél előbbrevaló most a cséplés.'1 Míg végül az is kiderült, hogy a gépállomás csak egy létra készítésére adta be az igénylést, holott ők tudták legjobban, hogy ez nem lesz elég. Pedig, mint az építésvezető mondja, akár három létrát is megcsináltak volna. Tehát valaki tudatosan gátolja Pásti György munkacsapatának munkáját. NÉZZÜNK MEG EGY MÁSIK GÉPÉT. Győri József munkacsapata három nap alatt negyvenkét mázsa huszonhárom kiló gabonát csépeltei összesen. Itt nem a létra hátráltatja a munkát, hanem az, hogy egyszerűen rossz a gép. A 35-ös Hoffher, — amelyik a cséplőgépet hajtja — most jött ki a szerelőműhelyből (legalábbis Bata Imre, a vezetője ezt mondja) és mégis rossz a csapágya, nem tudják vele meghajtatná a csép lőgépet. Mire vall ez? Csak arra, hogy a mözsi gépállomás vezetőinek teljesen mindegy, hogy mikorra fejeződik be a cséplés. Hiszen azt se lehetne mondani, hogy ezekre a hibákra nem lettek figyelmeztetve. — Nagyon jól emlékszem: a cséplésre való felkészülés szemléjén még a legkisebb hibára is rámutatott a szemlebizottság, utasította a gépállomás vezetőit, hogy a rosszul javított gépeket javítsák ki mégegyszer. Ki is javították és mégegyszer rosz- szul. Lehetne ezeket hibákat a végtelenségig sorolni, hiszen Tolnán a mözsi gépállomás hét cséplőgépe három nap alatt alig aolgozott valamit. De ha átlátogatnánk Faddra, ott is ugyanezt tapasztalnánk. A hibák felsorolása azonban nem vinné előbbre az ügyet. Az a legfontosabb, hogy a mözsi gépállomás vezetőiben felébredjen a felelősségtudat. Mert aligha lesz jó vége annak, hogy a tolnai dolgozó parasztok 100 forintokat fizetnek csak azért, hogy négy napra kölcsön vegyék a zsákokat. — Pfundtner Géza 100 forintot fizetett a kölcsönkér^ zsákokért, mert három nap alatt nem tudták elcsépelni gabonáját. Arról nem is beszélve, hogy három napig kiesett fogatával együtt a termelésből. Meg aztán nem a gépállomás jó hírnevét öregbíti az sem, hogy Győri József munkacsapata három nap alatt csak 10 kiló gabonát keresett. Azt hiszem ezek után érthető, hogy miért van olyan szokatlanul nagy sürgés-forgás a tolnai tanácsnál. A „Gábor Áron“ budapesti Vas- öntő és Gépgyár pártbizottsága megbízott, hogy az általunk patronált nagyszékelyi Dózsa Népe tsz-ben végezzek politikai munkát. A felszabadulás után 1947-ben kezdtem el a népnevelő munkát falun és azóta is állandóan folytatom. Nagyon szeretem e pártmunkámat, annál is inkább, mert jómagam is vidékről kerültem fel Budapestre segédmunkásnak. A múlt rendszerben pedig mezőgazdasági cseléd voltam tizennégy évig, s így látom, hogy nagy segítséget tudok nyújtani a falusi pártszervezeteknek. Tíz napja, hogy itt vagyok Nagyszékelyben a Dózsa Népe tsz-nél. E rövid idő is meggyőzött arról, hogy pártélet nem igen van a csoportban, de még a községben sem. Tudom azt, hogy nagy nehézségbe ütközik a falusi pártszervezetek munkája, például benne él az emberekben a kapitalista szellem, hogy mindent nekem, a más nem érdekel. Ez a tsz-en belül is megmutatkozik. — Vannak olyan tagok, akiknek háztáji gazdasága felér egy kisparaszti gazdasággal. Akik csak azért léptek be a csoportba, hogy ne kelljen adót fizetni, terményt beadni. Vannak olyan tagok, akiknek egy hold szőlőjük mellett még más szántóterületük is van. A múlt ősszel eladtak 15—20 hektó bort, s így nem igen érdekli őket a munkaegység. Szomorú példa az, ami július 18-án megtörtént. A Simontornyai Bőrgyár dolgozói jöttek aratni, a megyei pártbizottság 3 küldötte is kivette részét a mun kából. De a csoport tagságának egy része otthon maradt. Nem tartották érdemesnek vasárnap is dolgozni. Várhatunk-e eredményt ott, ahol nincs pártélet? — bizonyára, hogy nem. Ahol van pártélet, ha nem is mindjárt, de később mutatkozik jó eredmény. Az is baj, hogy a párttitkár. Fésűs elvtárs, aki tudomásom szerint elvégezte a 3 hónapos párt- iskolát, nem viselkedik úgy, ahogy egy párttitkárnak kellene. Nagyon sűrűn felkeresi a vendéglőt, ami tcr. mészetesen rossz példamutatás. Megtörtént az, hogy népnevelővel együtt ittak munkaidő alatt. Hogy beszélhet egy párttitkár a munkafegyelem ről, amikor ő az, aki elsősorban vél ellene. Ez rányomja bélyegét az egész csoportra. Nem tudok a párttagsággal együtt beszélni, mert nem jönnek össze teljes létszámmal. De úgy látom, hogy a vezetőség is köny nyen hagy mindent. Tudom azt, hogy az aratás-cséplés nagyon leköti őket, elfáradnak, de azért niégis lehetne vaiamit csinálni, csak akarni kellene. A községi és a csoportban lévő fiatalság is panaszkodott, hogy nem tudnak sehol összejönni szórakozni, mert nincs DISZ-élet. Én azt válaszoltam, hogy amíg a községi pártlielyiségben sem nappal, de még este sem lehet látni senkit sem, addig nem lehet DISZ élet sem. Addig csak a vendéglőbe megy a faitalság, megszokja az ivást s ilyenekből van itt éppen elég. Felajánlottam segítségemet a községi alapszervezet párttitkárának is. Már kétszer is beszéltem vele, de még a mai napig sem jött hozzám problémáival. Pedig volna 'probléma. A szőlők például úgy el vannak hanyagolva ezen a híres, jó bortermő vidéken, mint még soha. Hová fog ez vezetni? Mit csinál itt a pártszervezet, mit csinál a tanács? így látom én a helyzetet Nagyszékelyben. Bízok azonban benne, hogy itt is javulás fog bekövetkezni, ami persze nem megy egyik napról a másikra. Ha itt tudnék lenni az ősszel és a télen, amikor szemináriumon lehetne velük foglalkozni, mindjárt más lenne a meglátásuk. Csak így lehet és kell a harcot továbbfolytatni, aminek meg is lesz a gyümölcse. RÉF4 KÁLMÁN Nagyszékely. Dózsa Népe tsz. Vöröskeresztes aktívák munkája az árvízveszély idején Dombóvári Lengyár: Hozzáfogtak a kongresszusi határozatok megvalósításához A III. pártkongresszus határozatainak megvalósítása nem egyszerűen pártügy, hanem az egész magyar nemzet ügye. Ahhoz, hogy népünk további sikereket érjen el, a szélesebb rétegek előtt kell világossá tenni, hogy további felemelkedésünk legfőbb biztosítéka a határozatok végrehajtása. A Dombóvári Lengyárban — mely a kongresszusi versenyben elnyerte a megyei pártbizottság ver- senyzászlaiját — hozzáfogtak a határozatok végrehajtásához. A vezetők nagy gonddal tanulmányozzák Rákosi és Gerő elvtárs útmutatását, mely többek között az önköltség csökkentésének rendkívül nagy jelentőségét szervezet kommunistáinak, akik első sorban személyes példamutatásukkal vesznek részt a szervezésben, a terv teljesítésében. Megyénk üzemei között ők voltak az elsők, akik beindították az augusztus 20-i munkaversenyt, s jelenleg a dolgozók 95 százaléka versenyben áll. A versenywiozgalom eredményeként emelkedik a termelés, csökken az önköltség. így tudták elérni azt, hogy féléves tervük 115 százalékos teljesítése mellett 24.000 forint megtakarításuk volt. A félévben a 100 forint munkabérre eső termelési értéket 107.6 százalékra teljesítették, az egy munkásra eső átlagos termelési érték pedig 112.3 százalék vekedési üteme 3.3 százalékkal meghaladta a munkabérek növekedési ütemét. A Dombóvári Lengyár - dolgozói azonban nem elégedtek meg az eddigi eredményekkel, s a megyei ipari aktíva tanácskozása után a kongresszus határozatainak szellemében a párt, a vállalat vezetősége a műszakiakkal karöltve felmérték, hogy az üzemen belül hol van lehetőség további önköltség csökkentésre. Végül az így kidolgozott önköltségcsökkentési tervet összekapcsolták a termelési tervvel, melynek eredményeként a III. negyedév második dekádjában 103.2 százalékos tervteljesítést, s az elmúlt hónaphoz viszonyítva jelentős megtakarítást értek eb Pakson, amikor a Duna áradása megindult, utasítást kapott a községi orvos, hogy állítson fel egy 100 ágyas kórtermet. Dr. Pataki Sándor összehívta a vöröskeresztes aktívákat és a segítségükkel egy nap alatt berendezte a napköziotthon helyiségét kórteremnek. Az MNDSZ asszonyok derekasan kivették a részüket a munkából, takarítottak, súroltak, hogy készen, tisztán várja a rögtönzött kis kórház a mentési munkáknál esetleg megsérült embereket. * A Vöröskereszt Bölcskén két elsősegélynyújtó helyet állított fel és az orvosok mellett több mint 20 vörös keresztes aktíva tartott elsősegélynyújtó szolgálatot. Dr. Szendéi László községi orvos, Pálfi Eszter vöröskeresztes titkár, Bakai Jánosné egészségügyi védőnő, és Móricz Gé- záné vöröskeresztes aktíva fáradhatatlanul dolgoztak a gátakon küzdők ivóvíz ellátásának biztosításáért. Madocsán 20 vöröskeresztes aktíva teljesített felváltva egészségügyi szol gálatot. A dunaföldvári vöröskeresztes aktívák, amikor megtudták, hogy Bölcske, Madocsa és Paks községek veszélyben vannak, önként jelentkez tek szolgálatra. A vöröskeresztes szervezetek és aktívák a nem közvetlenül veszélyez tetett területeken is készenlétben álltak, hogy szükség esetén azonnal kéznél legyenek. Gerjenben például dr. Szelényi Béla összehívta az aktívákat és megbeszélte velük az árvíz védelemmel kapcsolatos egészségügyi feladatokat. ismerteti az életszínvonal emelkedése szempontjából. Az üzem már eddig is rendszeresen teljesítette a tervet s ebben nagy szerepük van a párt volt, míg az egy munkásra eső kereset 104.3 százalékban lett felhasználva, illetve teljesítve. Mindebből kitűnik,- hogy a termelékenység nöH a n gle ni ezb an gverseny a bonyhádi kultúr ház ban A zenekedvelő közönség régi vágya teljesült, amikor a bonyhádi kultúrotthon vezetősége hanglemezhangversenyt rendezett. Szép számmal jöttek össze zenészek és zenebarátok. Blau László bevezetőiében beszélt a XIX. század operáinak szerzőiről. Kiemelte az olasz, német, francia és orosz opera szépségeit, majd ismertette részletesen Rossini „Sevilai borbély“ című operájának nyitányát. A részleteket összekötő, magyarázó szöveg fűzte egybe. Elhangzott Verdi Rigoletto-jának egy részlete, a legszebb részletek az Aidá-ból, a Vindson víg nők-ből, a Tanhauser-ból, az Igor herceg-bői, és a Bánk-bánk-ból. A zeneest második részében szimfonikus darabok hangzottak el. Az összekötő szöveget itt a kultúrotthon zeneiskolájának vezetője mondotta majd a közönség hanglemezről hallhatta Csajkovszkij Capriccio-ját, Sen Sans-tól a Haláltánc-ot és Bach D- moll toccatáját és fugáját. A közönség igen nagy élvezettel hallgatta a művészi lemezeket és kérte, hogy gyakrabban legyen hasonló zemeest. A kultúrotthon vezetői ezért elhatározták, hogy ezentúl rend szeresítik, minden hónapban megren dezik művészi lemezekből a zene- 1 estet. Mentik a gemenci erdő értékes vadállományát gemenci erdő 27.000 holdját víz borítja. Mindössze 3000 hold az ármentett terület, a roppant erdőséget elárasztotta a Duna. Két évvel ezelőtt itt forgatták a „Gyöngyvirágtól lombhullásig'’ című filmet, melynek főszereplői az erdő lakói voltak, a szelíd őzek, a vaddisznók, farkasok, a borz. A nagysikerű film a gemenci erdő hírét túlvitte az ország határain, s most, ami kor megjelentek az első hírek, hogy a Duna elöntötte az erdőséget, minden kinek ez jutott eszébe: mi lehet az erdei vadakkal, a nagy gonddal nevelt, ápolt állatokkal? Parti István, a rezervátum vezetője napok óta talpon van, hol itt, hol ott bukkan fel gondterhelt arccal. Szinte megállás nélkül folyik a mentési munka: állandóan hatvan csónak járja a tengerré változott erdőt, hogy meg mentse a fatönkökön, ága kon meghúzódó állatokat. A veszély, az egyre növek vő áradat szinte csodát művelt a gemenci erdő vadjaival. Egy-egy tönkön egymás mellett ül a róka és a nyúl, másutt őzek, vadmalacok, néhány borz várja, reszketve a félelem tői a segítséget. A segítség pedig nem ** késik. A hatvan cső nak, melyekben tapasztalt öreg halászok ülnek, halkan, óvatosan siklik a vizen s zajtalanul közeledik a megmenekült állatok felé. öreg vadászok, akik ismerik az állatok minden szokását, hangokat hallatnak, melyre felfigyelnek az őzek s elterelik figyelmüket a másik vadász mozdulatairól, aki hátulról lopakodik közelükbe. Itt hirtelen megragadja őket s a többi már néhány pillanat műve csupán. A átázott, didergő állatot beemelik a csónak ba s már indulnak is a biztos, száraz part felé, ahol azonnal gondozásba veszik őket. A vadászház mellett lévő karámokban már egész sereg kis őz, si- valkodó vadmalac van. — Amint rendbehoztuk őket, rögtön el is szállítjuk valamennyit, — meséli Parti István — van körülbelül 3000 hold tel- sen ármentes területünk. Az állatok legnagyobb része ide menekült, a többit pedig mi próbáljuk megmenteni. JDersze sok állat el■*- pusztult, főleg az idei szaporulata őzek, vad malacok. Itt a veszteség körülbelül 50—55 százalékra tehető. Azonban egyre nagyobbra emelkedik a megmentett állatok nak a száma, mert eddig már több mint 200 vadat sikerült megmenteni. A hősi munka, az elszánt mentések közepette megható jelenetek játszódtak le a gemenci erdőben. A roppant áradatban úszó vaddisznók törnek át, hátukon hozva malacaikat, de megtörtént az is, hogy a kétségbeesetten menekülő anya fülén csimpaszkodott a rémült kis malac. De az is megtörtént, hogy egy vaddisznó leúszott a Dunán Bajáig, ahol felmászott a rakpartra s tanácstalanul sétára indult a városban. A bajaiak persze hanyatt, homlok menekültek a szokatlan látogató elől s a Bajára tévedt vaddisznót végül is le kellett lőni. A gemenci erdő még ■'-* víz alatt áll s nyolctíz napnak kell elmúlnia, míg a víz magassága csők ken. Súlyos károk érték a híres vadállományt, de az időben érkezett segítség, a vadgazdaság dolgozóinak áldozatos munkája a vadállomány legnagyobb részét megmentette (s)
