Tolnai Napló, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-09 / 135. szám
1954 JÜNIUS 9 N Ä P C <5 3 Á Zománcgyár dolgozói válaszolnak a kongresszus szavára Gylmesi Ferenc párttitkár: A párttagok 80 százaléka versenyben Olyan áruféleségeket kell most gyártanunk a kongresszus után, ame lyek a legkeresettebbek a vásárló közönség részéről. Erre hívta fel figyelmünket Rákosi elvtárs is beszámolójában. Mi ugyan a kormány- programm megjelenése óta gyártunk közszükségleti cikkeket, de nem kellő mennyiségben. Főleg apróbb áruféleségeket kell gyártanunk, ami ugyan munkaigényesebb és több időt vesz igénybe. Reméljük, hogy erre az időre nem is lesz olyan magas tervünk, mint olyankor, amikor nagyobb árudarabokat gyártunk. A további feladatok sikeres megvalósításához mi párttagok egyéni példamutatásunkkal járulunk. A héten már a párttagok 80 százaléka tett újabb felajánlást a minőségre és az önköltség csökkentésére. De máris végzünk az üzemben népnevelő munkát és ismertetjük a dolgozókkal a kongresszusi határozatokat. Megmagyarázzuk nekik, hogy menynyire fontos most az életszínvonal emelkedése érdekében kiváló minőségű árut termelni. Munkánk eddig még eredménnyel járt, mert az elmúlt héten nem lanyhult az üzemben a munka üteme, az utóbbi héten is túlteljesítettük tervünket. Szabó Ferenc DISZ-titkár: Versenyre hív'uk a Tolnai Textilgyár fiataljait Üzemünk DISZ-ifjúsága a terv túlteljesítésével köszöntötte az MDP III. kongresszusát. De a „Kongresz- szusi Hét” alatt sem volt egyetlen ifi-dolgozó, aki 100 százalékon alul teljesített volna. E szép eredményekhez nagyban hozzájárult a Tolnai Textilgyár fiataljaival folytatott párosverseny, melyben több mint 40 fiatal vett részt. A III. pártkongresszus az elkövetkezendő nagy feladatok jó elvégzésére hívta fel az ifjúság figyelmét is. Én azt hiszem, hogy mi akkor segítjük elő igazán a kongresszus határozatainak sikeres megvalósítását, ha eddigi teljesítményünket megtartjuk, s emellett legfőbb feladatunknak tekintjük az önköltség csökkentését, valamint a minőségi munkát. Egyenlőre az a tervem, hogy az Alkotmány ünnepe tiszteletére minőségi és önköltségcsökkentési versenyre hívjuk ki a Tolnai Textilgyár fiataljait. De ezenkívül üzemünkön belül is lendületes versenyt alakítunk ki a kongresszusi határozatok megvalósításáért. Kretzler János ÜB. elnök h.: Növeljük a verseny lendületét A III. pártkongresszus világos képet adott arról, hogy a szakszervezeteknek mit kell tenni ezután az életszínvonal emelkedése érdekében. Én, mint az üzemi bizottság elnök- helyettese, ismerve a kongresszus határozatait, ugyanolyan lendülettel végzem szervező és felvilágosító munkámat, mint a kongresszusi verseny alatt. A fizikai dolgozókat 100 százalékban beszervezem a versenybe, s a verseny állását ’ hangoshíradón, versenytáblán keresztül naponta ismertetem a dolgozók előtt. Versenyt indítunk 100 százalékos minőségi termelési eredmény elérésére is, versenyt hirdetünk a szakma legjobbja cím elnyerésére. A verseny nyilvánosságával el akarjuk érni azt, hogy az üzemben ezután se legyen olyan dolgozó, aki 100 százalékon alul teljesítene. Sőt növelni akarjuk ezzel azok számát, akik élenjárnak az éves terv teljesítésében. Győré Dezső, a nyersáru üzemrész dolgozója például már teljesítette éves tervét a kongresszusi műszak alatt. Kovács András égető: ,Jobbét, jobbat és olcsóbbon termelni — ez a legfőbb feladatom" Hat éve már, hogy a gyárban vagyok, de igazán jókedvűen csak az utóbbi hónapokban dolgozom. Látom, hogy az országban minden intézkedés értünk, dolgozó emberekért történik. Pártunk is az életszínvonal emelése érdekében hívta össze május 24-re III. kongresszusát. Pék Antal ifi kollégámmal szorgoskodunk együtt az égető kemence mellett. A kongresszus tiszteletére tékt ígéretünket va'lónaváltottuk, 180 százalékos teljesítésit értünk el. Mint párttag, igyekeztem az elmúlt versenyszakaszban is példát mutatni. De most, a kongresszus után is az a jelszó lebeg állandóan előttem munka közben: ,,Többet, jobbat és olcsóbbat termelni". Ezek betartásával jó áruféleségek kerülnek a boltokba, s egész dolgozó népünk meg fog győződni az életszínvonal további emelkedéséről. Harteinstein Adám ifi: Ismerem a Kongresszusi határozatokat, még iolan dolgozom megvalcsJásukért Amióta ebben a gyárban dolgozom, mint bádogos, mindig teljesítettem, az utóbbi hónapokban peoig magasan túlteljesítettem tervemet. De nagy gondot fordítok a minőségre is. Az elmúlt hónap első két dekád- jában 100 százalékos minőség mellett 154 százalékos mennyiségi eredményt értem eL A kongresszusi hét alatt pedig 214 százalékra emeltem termelési százalékomat. így bízok abban, hogy Szabó Ilona, textilgyári versenytársnőm nem előzött meg. Az ünnepi műszák alatt igen megható esemény történt. Úttörők kerestek fel munkahelyemen, s virágcsokorral a kezükben köszöntő tek jó munkámért. Most, hogy megismertem a kongresszusi határozatokat, még jobban akarok dolgozni megvalósításukért. Megmondtam már a DISZ-titkámak, hogy részt akarok venni a tolnai textilgyáriakkal beinduló minőségi versenyben is. Én is azt akarom, hogy ezután a mi gyárunk ne csak több, de jobb minőségű közszükségleti cikkeket is biztosítson az ország dolgozói számára. Hegedü.9 Ferenc munkához lát a pártkongresszus után A tolnai dombok mögül még elő sem bújt a nap, amikor Döbrö- köz községben ébredeznek a gazdák. Az istállókban csakhamar enni kapnak az állatok s a trágyadombokon szemmelláthatóan párolog a frissen kihordott értékes trágya. A házak előtt egymásután nyílnak ki a kapuk és sorakoznak a szekerek a mezőre. — Egyik lókapát, a másik boronát visz, némelyek kaszálni, mások pedig a szőlőbe igyekeznek permetezni. Egy félholdas burgonyaparcellában szaporán lépkednek a lovak és az egyenes sorok között friss barázdát hagy az ekekapa. Hegedűs Ferenc egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt elégedetten nézegeti a méregzöld, dúsan növő burgonya- bokrokat és egyre nógatja a lovakat, hisz neki reggeli után lucer nát kell kaszálnia. — Megkéstem egy kicsit, — mentegetőzik szerényen. — Csaknem tíz napig voltam távol. De megéri! Behozom én duplán, amit mulasz tottam, de semennyiért nem adnám, hogy részt vehettem a párt III. kongresszusán. Amikor azután érdeklődünk, hogy számára mi volt a legnagyobb tanulság a kongresszuson, összevonja a szemöldökét, mint aki mélyen elgondolkodik. Napbarnított kövérkés ujjaival a kalap alá simítja őszülő haját és sokára válaszol: — Nem lehet azt olyan egyszerűen elmondani. Hisz eddig is azért agitáltam a dolgozó parasztok között, mert tisztában voltam azzal, hogy amit pártunk mond, amit tesz, az mind helyes. De ott a kongresszuson értettem meg igazán, hogy a nagyüzemi gazdaságok mellett milyen szerető gondoskodással segíti a párt az egyéni parasztgazdaságok fejlesztését is. — Legjobban annak örültem — folytatja rövid szünet után. — hogy a Központi Vezetőség beszámolója igen komolyan foglalkozott a kulák-kérdéssel. — Az utóbbi időben nálunk is, mint másutt, nagyon megnőtt a szarvuk és az egyik a lakását, a másik a gazdasági felszerelését követelte vissza, amitől néhány évvel ezelőtt nagyon igyekezett megszabadulni. Egyelőre egyéni paraszt vagyok, de azt mondom: nem engedhetjük, hogy csorba essék a termelőszövetkezet vagyonún. Ami törvényesen az 6 tulajdonukba ment át, azt a ku Iáknak vissza nem adjuk soha, még ha akad is néha pártfogójuk. Úgy beszél a szövetkezet vagyonáról, mintha 6 maga is tagja volna. Határozott hangjából mindenki megértheti, hogy mindenkor kész megvédeni a szövetkezetei bármilyen veszély fenyegetné is. Később az állampolgári fegyelemről esik szó. Nagy vonalakban ismertették csak a következő ötéves terv célkitűzéseit, s hogy ezt meg is valósíthassuk, mindenkinek teljesítenie kell törvényes kötelezettségét. Hegedűs elvtárs nemcsak beszél erről, de jó példával jár elöl a tettekben is. Az 1954. évi adóját már hónapokkal ezelőtt kifizette és a beadásból is mindössze a termény} éleség hiányzik. Csak mástól tudjuk meg, hogy Hegedűs Ferenc az elmúlt ősszel Munkaérdemrendet kapott, mert mint a begyűjtési állandóbizottság elnöke, jó munkát végzett. Neki nem kis része van abban, hogy Döbroközt begyűjtés és adófizetésben elsők között emlegetik a megyében. Addig is sokat segített a pártszervezetnek mint vezetőségi tag, a tanácsnak pedig mint VB-tag és a begyűjtési állandóbizottság elnöke, ö mindig elmehet agitálni, akár adót, begyűjtést vagy valamilyen mezei munkát szorgalmazni, mert szavai mellett tettei agitálnak. Hegedűs elvtárs valóban el is ment mindig. Agitált, kis- gyűléseket szervezett, mozgósított egy-egy feladat végrehajtására. — Most azonban a párt- kongresszus után még nagyobb lendülettel igyekszik saját gazdaságában is, mert az eddiginél jóval több időt szeretne dolgozó pa- raszttársai között tölteni. Azt szeretné, ha mindenkivel meg tudná ismertetni a kongresszusi eseményeket részletesen. Ha mindenkivel meg tudná érttetni: A párt célkitűzéseit csak úgy tudjuk megvalósítani, ha mindenki egyemberként küzd a saját munkahelyén a közös célért. Csak úgy tudunk több kenyeret; húst, zöldséget és gyümölcsöt adni a dolgozók asztalára, ha mindenki idejében elvégzi az időszerű munkákat és pontosan teljesíti az állammal szembeni kötelezettségét. ARY RÓZA Akad-e szerencsésebb ember a széles hegyháti járásban, mint ifjú Fónay István hengermalomtulajdonos?! A Mecsek meredek, sziklákat rejtegető erdős háta itt Tolna megye határán, Vásárosdombónál lankás rétekbe szelídül. A hegy nem ér ide, csak hírnökei, a dombról alázuhogó források szelik keresztül-kasul a mezőt, görgetik a köveket és forgatják, hej, hogy forgatják a vízimalom kerekét! De csak ősszel és hóolvadáskor. Aszályos száraz nyárban? Mentsen meg tőle a mindenható — olyankor elapadnak a vizek, megpihennek a malomkövek; és még Muczina János bécsi, — a hatvanéves, liszttől és korától fehér, örökös molnársegéd — ném érez csalhatatlanul esőt jelző sajgást reumás lapockáiéban, vesztegel a malom, nem szaporodik a vám. A vám! A százalék! Pedig, de jól el találta igazítani Fónay ... Isten tudja, mit csinált a mázsával, de csak hatvanötöt mutatott a hetven kiló búzára is. De mit ér a mázsa — ilyenkoi ? Legfeljebb maga-magát méricskélheti rajta. Bőbe] János, a plébános úr hiába mond misét az egek urához — csak nem telik meg tőle a csonttászáradt patakmeder. — Haladni kell a technikával — iimételgette az esti borozáskor kapott jótanácsot, miután a pap elköszönt. Éjtszaka forgolódott, alig hunyta le szemét, reggel azután befogott. Este jött meg, a kocsiderékba állított féderes ülésen vendéget- hozott. — Szabó mérnök, — mutatkozott be, azután beevett, beivott — másnap reggel tervezgetett, alkudozott, azután eltűnt. Muczina nem sokat értett a sürgés-forgásból, de a kocsi c«ak egyre fuvarozta Komlóról a motort, a kábeleket és mire beköszöntött az ősz — elektromos áram zú- gatta a hengerszékeket. Mivel a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen — ezután is sűrűn járta Komlót a szekér, pupozvást tetézve liszteszsákokkal, egy kis falusi ezzel-azzal. Merthát a vezeték, a motor, meg a mérnöki szaktu ias közismerten drága dolgok ... És tessék — mintha burokban született volna! Negyvennégy decemberében bejöttek az oroszok, Szabó el- szelelt előlük Braziliába, nem kell osztoznia vele, ittmaradt ő egyedül. FóYiay István úr, hengerma lore tulajdonos — ingyen az övé az egész. De nemcsak a malom! A jegyző úr — áldassák a neve haló porába is — ide gyűjtötte be negyvennégy nyarán Geréijvesből, Tőkésből, Kis- vaszarból, Ágból a németeknek szánt gabonát, amit a kamerádok siettüleben ittfelejtettek. Hozzá a gazdák tá rolásra bevitt búzája... jó pár vagon. Roskadozik a garmadába öntött áldástól a padlás, szinültig a szuszék, a pincét most takarítja, szál mázza le az asszony, odazsákolják a kíváncsi tekintetek elöl,.. Micsoda vagyon! Kövér tarkóját kiverte a veríték. Hű az istenfáját, ez azután az üzlet! Gondoltam-e volna ilyenre, amikor negyvenkettőben bolond fejjel 190 kiló olajjal be akartam csapni a dombóvári Weisset és becsuktak érte?! Felállt a lisztesláda széléről, kövér ülepéről leverte a port, azután hangosan befejezte az ábrándozást: — Csak valahogy vissza ne egye a fene Szabó mérnök urat Dél- Amerikából! Április felé már a vásáros- dombóiakat is torkonfogta a kenyér- telenség. Előbb a pályamunkásoknál fogyott ki a zsák aljából is az utolsó gyurat liszt — azután a gazdaasszonyok is a lisztesládák fenekére értek. Nosza kiadták az ordrét: — Ereggy ember, cserélj be lisztet a Fónaynál. De ott ne ragadj, hallod-e? Már tudnivaló, hogy a malom afféle falusi parasztkaszinó. Amíg lemázsálják a lisztet, kocsira rakják a zsákokat, a molnárral, szomszédokkal eldiskurál az ember, hébe-hóba egy kis pálinka is akad... Hát ezért óvják ennyire férjüket a tracs- csolástól az asszonyok ... Pál Jenő is befordul kocsijával a malomudvarra, odaáll a feljáró elé. Fónay már az ablaknál leste, zsíros ábrázata hol sápadtra, hol fehérre játszott. Ugyan, hogy üt ki az ő nagy terve? De már sietett is elébe. — Hozta Isten, Jenő. Cserélni jött? — Azért hát, elküldött az asszony, kenyeret sütne holnap. Hát van-e liszted? A beszéd zajára előjött a malomra nyíló ajtón Fónayné is. Hallja miről van szó, égnek emeli a kezét, kifordul a szeme, dűl belőle a panasz, mintha teli zsák száját oldották volna ki . .. — Jaj, kedves szomszéd, ilyent még nem értem! Ajjaj, mi lesz velünk?! Uram, istenem, ránkjött a hét szűk esztendő. Molnárné létemre nincs egy rántásra való lisztem ... Pál Jenő csak áll, áll a szózuha- tag közepén, szeme hol a haját tépő molnárnéra, hol a bánatos ábrázatu Fónayra téved — nem érti a dolgot. Ugyan miért siránkoznak ezek? — Hát én behoztam ide ősszel azt a két mázsát tárolásra. Nem vittem belőle semmit... Csak megvan? Ehol az írás, hová is tettem — és kotorászni kezd a zsebében. A dagadt molnár önmagában hálálkodik. Több esze van, az asszonynak, mint egy ügyvédnek. Csak okosan, okosan... — Hagyja a cédulát szomszéd, tudom én, emlékszem rá, persze, hogy \ idehozta. Hanem tudja. — lehalkítja hangját, körülnéz, aztán az öreg fülébe sugdos. — Elvitte mind az utolsó szemig az orosz tábori pékség! Nem hagyott itt mutatóban, csak egy-kót zsák árpát. Úgy bizony! Kenyér nélkül maradt a falu ... Még félóráig állta valahogy szegény Pál Jenő a szózuhatagot, jobbról a molnár, balról a molnárné vette közre,azután örült, hogy le'doh- tak a kocsijára egy zsák árpalisztet. Ahogy az alkonyban hazafelé kocogott, elgondolkozott. Lám, micsoda lendes ember ez a Fónay. A szájától vonta el, de mégis adott e.-,y zsákra valót... Hű, de elmaradtam — eszmél fel és közibe csapkod a lovaknak. Amikor Dombóvár felé fenséges bíborában leszállt az alkony és a szürkület belepte a falusi házakat, — a tolvajrejtegetö sötétségben meglevenedett a malom. A molnárné őrséget állt az úton, hogy hangos szóval tartsa a netán ilyenkor idetévedő okvetetlenked tkeí. Fónay új kocsisával — az öreg Mu- cz;na együtt halt meg a vízimalommal — görnyedt háttal zsákodat cipel a szekérre. Sötétben is í'ehériő hátukról látszik — jóőrlésü nullás- liszttel merték teli a padláson. — Hányadik? — Tíz volt összesen. Hat mázsa — lihegi a kocsis. Hozzak még? Fónay az ülésdeszkáról elpilledve dirigál: — Dehogy. Maradjon holnapra is. Hanem dobj fel egy-két villa szénát a te.ej éré, meg ne neszeljék a falusiak, mivel szekerezel... Ugyan ki szánta rá magát, hogy éjszaka fuvarozza azt a boglyányi szénát? Valami elkésett fuvaros, aki leitta magát a csárdában és most igyekszik hazafelé? — Nem, " a molnár fekete lova kocog vele. Akkor még nem építették meg a vá- sárosdombói kitérőt, Dombóvárra mehetett, aki utazni, vagy szállítani akart. Azém, de ott visz keresztül az út a falun! Fónay leszáll a bakról, messze előre siet- mint akinek semmi köze hozzá. Úgy szedi a lábát, mintha hímestojásokon járna. Egy-egy ajtócsiikorduláskor hideg futkároz a hátán ... Uramisten, csak meg ne lássák a parasztok ... Hű, ha Pál Jenő tudná, itt lapul jó búzalisztje a széna alatt... A kocsis letér a kövesről, az árokparti dűlőre, ahol a sár elnyeli a vasalt kerekek zaját. Egy-kéf dühös kutya rájukvakkantott, más baj nem érte őket. Tíz órára a dombóvári állomáson voltak. Egy vadászkalapos bilgeri csizmás úr került elő a sötétből, a széna alatt megtapogatta a zsákokat. Azután egy degeszre tömött bőrbukszából lenyálazta gyufafénynél a piroshasú százasokat. — Mind a tizet viszem. Itt a leves ... — Ohó! Csak kilencet. Ebben állapodtunk csak. Csak kilencet. Set.egnek-suttognak. néha-néha oly hangosan, hogy a kocsis attól tart, egymásnak esnek. A pengp már semmitérő! Tudom, te is dollárért árulod a pestieknek! Nekem ruha kell, szövet, arany, bőr, ami falun .érték! Másért nem adom. A vadászkalapos bemegy a váróterembe, azután egy hegedü/tokkal jön a kocsihoz. — Ezért adod-e? — Hegedűért?! Csak nem ettem bolondgombát... A másik már dühös: — Bolond! Nyisd ki, azt hiszed zeneiskolát akarok én nyitni Dombon? Itt a zárja, nézd csak ... A gyufa csak egy percre villan, de lángja fényében megcsillan a he- gedütokbazárt, pompás belga golyóspuska ... (Folytatása következik) A KULÁK-KARRIER
