Tolnai Napló, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-06 / 133. szám
2 NAPLÓ 1954 JÚNIUS 6 Az elmélet napi kérdései VASÁRNAPI JEGYZETEK A kapitalizmus politikai gazdaságtanának ismétléséhez A politikai gazdaságtan I. évfo- lya*m anyagának ismétlése és az ösz- szetoglalók jó előkészítése komoly feladat elé állította és állítja a propagandistákat. El kell érniök, hogy a hallgatók alaposabban, mélyebben sajátítsák el az év folyamán tanult anyagot. Ez pedig azért nagy feladat, mert különböző okok miatt a tanfolyam legtöbb konferenciáján az anyag eddigi tanulása elvont, száiaz, apolitikus volt. Az ismétléseknek tehát minőségileg jobb eredményekhez kell vezetniük. Vagyis úgy ismerjék az elvtársak a kapitalizmus politikai gazdaságtanát, hogy lássák annak összefüggéseit, alkalmazni tudják a kapitalista világ jelenségeire. Ez pedig — elsősorban a propagandistától — alapos felkészültséget, elmélyült munkát, sok tanulást követel. A különböző ankétok, konzultációk, propagandista konferenciák tapasztalatai szerint az anyag tanulásának elvontsága, apolitikus jellege főként onnan ered, hogy propagandistáink nagy része előtt nem egészen világos. milyen módon kell a kérdéseket valóban a társadalmi viszonyok szempontjából vizsgálni, hogyan kell a látszólag legelvontabb kategóriákat, törvényeket is élőén, a gyakorlatnak megfelelően megmagyarázni. Propagandistáink erről csak részben tehetnek, mert sokszor nekik is így tanították az anyagot. Nem lesz tehát fölösleges, ha az ismétlés anyagának 1—2 fontosabb kérdését ebből a szempontból megvizsgáljuk. A marxi-lenini politikai gazdaságtan az emberek termelési- társadalmi viszonyait, törvényszerűségeit, törvényeit és ezek összefüggéseit kutató és feltáró tudomány. A marxi politikai gazdaságtan valamely társadalom gazdasági alapjának (a termelési viszonyok összességének) tudományos feltárását úgy végzi, hogy a számtalan társadalmi jelenség közül kiválasztja és minden oldalról megvizsgálja a leginkább el terjedt, gyakran megismétlődő és összefüggő gazdasági jelenségeket s ezeket dialektikus módszerével a politikai gazdaságtan kategóriái és törvényei alakjában álffalártyáítja.''Ezért helyes tehát azt mondani, hogy olyan törvények — mint például: az érték törvény, az értéktöbblettörvény, a tőkefelhalmozás általános törvénye, az anarchia és konkurrencia törvénye stb. és olyan kategóriák — mint például: az áru, pénz, tőke, munkabér, profit, kamat,- .f oldj ára-, dék stb. — a tőkés gazdasági alapnak és ezen alap fejlődésének elméleti visszatükröződései. A kapitalizmus politikai gazdaságtanának törvényei és kategóriái tehát nem valami „kigondolt” a valóságtól távolálló, „tisztán elvont” dolgok. Ellenkezőleg. Bennük a tőkés társadalom mozgása, élete van összesűrítve, s ha helyesen alkalmazzuk őket a kapitalizmus jelenségeire, elénk vetítik a tőkés társadalom ellentétekben végbemenő fejlődését, e társadajpm alapvető osztályainak — a tőkésosztálynak és a munkásosztálynak — kibékíthetetlen és állandó harcát ,és visszatükrözik a kapitalizmus elkerülhetetlen bukását. Ennek az alapos megértése most jóval könnyebbé válik, mivel hallgatóink a kapitalizmus politikai gazdaságtanát (az imperializmus kivételével) már egyszer végigtanulmánybz- ták és most már képesek összefüggésükben látni a legfontosabb kérdéseket. Nézzük meg tehát röviden ebből a szempontból az ismétlés anyagának következő kérdéseit; az úgynevezett tőkefelhalmozás lényege, a munkaerő áruvá válása a kapitalizmusban; a tőke mint társadalmi viszony; aá újratermelés lényeg,e (16. kérdés); Marx átlagprofitről szóló tanításának jelentősége. Az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozás lényegét konferenciánkon legtöbbször leegyszerűsítettük. Még min dig gyakori volt az a helytelen nézet, amely ezt a folyamatot — helytelenül — csak a pénz és a termelőeszközök, a tőke Erőszakos felhalmozására korlátozta és nem látta ugyanennek a folyamatnak másik oldalát — a szabad bérmunkások kialakulását. A másik ugyancsak vulgarizáló jelenség az volt, hogy ezt a folyamatot a tőkések szubjektív akaratától, erőszakosságától függő folyamatként fogták fel, nem pedig úgy, mint a tőkés termelési mód kialakulásának objektív (az emberek akaratától független) folyamatát. A tőkés termelési mód a feudalizmus keretei között, annak „méhé- ben” kezd kifejlődni. A feudalizmus társadalmi viszonyai — a földesurak gazdasági hatalma és a közvetlen termelők földhöz kijtöttsége — a tőkésfejlődés gátjaivá Válnak. A burzsoázia tehát a földesurak ellenállása ellen jóval a burzsoá forradalmak kirobbanása előtt kezdett har-’ col,ni. Ez a harc a tőke szabad érvényesüléséért folyt és a burzsoázia nem riadt vissza a legvéresebb és legaljasabb eszközöktől sem. (így van ez még ma is). Ennek a harcnak első alapvető megnyilvánulási formája volt az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozás, amikor az egyik oldalon létrejött a termelőeszközök és a pénz felhalmozása a tőkések kezében és a másik oldalon a szabad bérmunkások termelőeszközöktől megfosztott serege. A tőkének ez az egyik legelső „tevékenysége” tükörképe az egész kapitalista valóságnak is és alkalmas arra, hogy gyűlöltté tegye előttünk a tőke rendszerét. Ez azonban elkerülhetetlen, szükségszerű lépcsőfok volt a társadalmi fejlődésben. A termelőerők az adott (feudális) termelési viszonyok között nem tudtak továbbfejlődni. Uj. a ‘er melőerők fejlődését elősegítő termelési viszonj'ok létrejötte vált szükségessé. Ezt követelte a termelőerők és termelési viszonyok feltétlen ossz hangjának objektív törvénye. Ezt a folyamatot tükrözte az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozás. Ez volt ugyanis a tőkés termelés két alapvető feltétele megteremtésének folya mata. Sztálin elvtárs azt írja: „A tőkés termelés ott kezdődik, ahol a termelési eszközök magánkézben összpontosulnak, a termelési eszközöktől megfosztot munkások pedig kénytelenek munkaerejüket áruként eladni.”* Nem elég tehát az, hogy a termelő eszközök egyesek kezében összpontosuljanak — szükség van arra is (és ez ugyanannak a folyamatnak másik oldala), hogy' etzeV *^fehtbén álljon a bérmunkások termelőeszközöktől megfosztott tömege. Az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozás lényege tehát a tőkés termelés alapvető feltételei megteremtésének objektív főfolyamata, amely erőszakos úton ftiegy végbe. Ebben _ a folyamatban alakult ki tehát az a két osztály, amelyeknek a termelésben játszott különböző szerepe és „tevékenységük kölcsönös kicserélése” a tőkés magántulajdon alapján — meghatározta az egész lökés társadalom fejlődését. A munkaerő áruvá válása tehát a kapitalista termelési mod *— és ezzel a társadalom továbbfejlődésének is — alapvető feltételévé vált a feudalizmus bomlásának szakaszában. — Tanfolyamainkon a munkaerő áruvá válásának kérdését általában leegyszerűsítik, egyoldalúan magyarázzák. Megelégszenek azzal a megállapítással, hogy a kapitalizmusban minden, a munkaerő is áruvá válik, amelynek — mint a többi árunak is — van értéke és használati értéke. Esetleg még hozzáteszik, hogy a munkás nem kap többet, mint munkaereje értékét, bár munkájával több értéket termel — s ez az alapja a kizsákmányolásának . Ez önmagában véve helyes is, de nem elég. Az első amit ennél a kérdésnél hangsúlyoznunk kell: az, hogy a szabad bérmun kás, aki rendelkezik munkaerejével, csak jogilag szabad; de azáltal, hogy meg van fosztva a termelőeszközöktől, gazdaságilag oda van láncolva a tőkés üzeméhez, a tőke bérrabszolgája. Ezt a gazdasági kényszert nem jogi törvények, haném objektíy, a munkások és tőkések tudatától függetlenül létező és működő gazdasági törvények tartják fenn.-Az értéktörvény nemcsak a többi árura, hanem a munkaerő-árura is vonatkozik. Ezért nem kaphat a mun kás «többet, mint munkaereje értékét. A tőkés nem azért nem fizet többet, men. ő-„rossz ember", hanem az anarchia és konkurencia törvénye erre kényszeríti — különben nem jutna megfelelő értéktöbblethez és tönkremenne. Ezért szokták monda* Sztálin: ..A szocializmus közgazda sági problémái a Szovjetunióban”. 1952. 17, oldal. I ni, hogy a tőkésben a tőke „lelke'' I lakozik. A munkás tehát megszabadulhat az egyik tőkéstől, mert jogilag szabad, de amig a kapitalizmus fennáll, nem szabadulhat meg az ösz- szes tőkésektől a tőke megszemélyesítőitől. A munkaerő különleges áru. Különleges áru elsősorban azért, mert elhasználása .(elfogyasztása a termelésben) nem az értéke egyszerű átvitelét eredményezi az új áruban (mint a termelőeszközök elhasználásánál), hanem a munkaikifejtés során a mun kaerő új értéket hoz létre, mégpedig nagyobb értéket, minit az elhasznált munkaerő értéke volt. A tőkés számára a munkaerő árunak éppen ebben van a használati értéke. A munkaerő különleges áru azért is, mert az összes többi árutól eltérően az el- választha-tíl la-n tulajdonosától a mun kastól és a tőiké számára elválaszthatatlan a bérmunkásak osztályától. Ebből következik: ha a termelési esz közöktől megfosztott munkásosztály munkaereje eladásával elszakíthatatlan ul a tőkések tulajdonában lévő termelőeszközhöz van kötve — a tőkés. ha tőkés akar maradni, és értéktöbbletet akar bezsebelni, termelési eszközei mozgásba hozására feltétlenül munkaerőt kell vásárolnia, vagyis elkerülhetetlenül kapcsolatba kell kerülnie a bélmunkással, a mun kásosztállyal. Ez az a kapcsolat, a tőkés magántulajdon alapján, amely a termelősszközök-at tőkévé és a közvetlen termelőt bérmunkássá teszi, jelenti azt, hogy a tőke társadalmi viszony, — bérmunkások és a tőkések viszonya. A tőkés kezében lévő termelési esz közök -tehát csak akkor válnak tőkévé, ha ezeket összekapcsolja az értéket, sőt értéktöbbletet termelő bérmunkásokkal. Hiába van valakinek hbtalmas gyára, ha ebben a gyárban nem dolgoznak, az tökévé sohasem válik, legfeljebb bizonyos idő elteltével a gépeket, szerszámokat mint ócskavasat értékesítheti. A tőke tehát nem dolog, nem gépek, épületek önmagukban véve — hanem termelési viszony, amely a bérmunkás és a tőkés között jön létre a termelés folyamatában. Marx arra a kérdésre, hogyan válnak tőkévé a különböző áruk a kapitalizmusban, a következő képpen felel; „Úgy, hogy a közvetlen élő munkaerővel való csere útján fenntartja magét és szaporodik, mint önálló társadalmi hatalom, mint a társadalom egyik részének a hatalma. A tőke szükséges előfeltétele Oly osztály létezése, melynek nincs egyebe, mint munkaképessége".** Á töke mint társadalmi viszony feleletet ad a tőkés termelés alapvető kérdéseire: a tőkések és a mun kások egymáshoz való viszonyának kérdésére — és világossá teszi azt az ellentétet, amely a tőkések és .a munkások között fennáll, aminek alapján az elkeseredett osztályharc fo lyik a tőkések és a munkások között. Ugyanakkor azonban azt is világossá teszi a proletariátus számára, hogy ez a viszony — amelyet objektív gazdasági törvények irányítanak — csak akkor szűnhet meg. ha megszűnik e törvények éltet j talaia1 a tőkés magántulajdon. Ez »eszi érthetővé azt is, hogy amiké.- a rrum- kásosztály harcát a tőke szétzúzására irányítja, nem a gyáraxa'. vagy termelési eszközökéi akarna mégsem misíteqi, hanem azt a viszonyt amely a termelési eszközöktől megfosztott bérmunkások között fennáll. A kapitalizmust — a burzsoá közgazdászok és a szociáldemokraták fecsegéseivel szemben — másként nem lehet megdönteni. Az állandóan megismétlődő tőkés termelés újratermelést jelent. Vagyis azt, hogy a tőkés magántulajdon alapján a megismétlődő termelés mindig ugyanolyan formában folyik. Az újratermelés ugyanis akár egyszerű, akár bővített formában, nemcsak egyszerűen a termelési eszközök vagy az elfogyasztott fogyasztási eszközök újratermelése, hanem a tőkés termelési viszonyos: újratermelése is. Mit értünk az alatt, hogy a tőkés társadalmi viszonyok újratermelése? — hogyan lehet a társadalmi viszonyokat újraterme’r.i? A tőSfés termelési viszonyok újratermelése azt jelent’, hogv a bérmunkás a termelés folyamatában újra és újra „megtermeli'' a 'jőkés ter** Marx: ..Bérmunka és tőke” — Marx-Engels Va'ogatott művek 1. köt. 68 old. A fekete pont Andris barátommal, az általános iskola ötödik osztályú tanulójával ülünk a cukrászdában s kanalazzuk a rózsaszínű málnafagylaltot. Jobbára Andris beszél s a tízéves fiúk hallatlan tájékozottságával latolgatja, melyik ország csapata lesz a labdarúgás világbajnoka. Később az iskoláról beszél, arról, hogy futballcsapatuk milyen kemény harcot vívott az ötödik A-val s az utolsó csepp málnafagylalttal elfogynak Andris sportélményei. Egy ideig hallgat, elsimítja makrancos frizuráját, majd hirtelen az iskolai életről, a tanulásról kezd beszélni. Andrisról tudnunk kell, hogy osztálya egyik legjobb rúdmászója, labdarúgója, de egyik legjobb tanulója is. — Tetszik tudni, az úgy van, hogy minden osztály versenyez a tanulásban, egész évben. Az óra végén minden tanár fekete vagy piros pontot ad az osztálynak, aszerint, hogy jól, vagy rosszul viseltük magunkat. Minden héten összeszámolják a piros és fekete pontokat s annál az osztálynál lesz a vándorzászló, amelyiknek legtöbb piros pontja van, — Az ilyesmi bizony nem tréfadolog, s ha az osztály fekete pontot kap, akkor baj van — és Andris szomorúan ingatja fejét. — így volt ez a múltkor is. A Sóhár kiabált, rendetlenkedett, miatta kaptunk fekete pontot, veszélyben volt a zászló, amit már hosszú idő óta mi őrzünk. Óra után felelősségre vontuk, a rajtanácselnök pedig megmondta neki, ha nem javul meg, kizárják az úttörő csapatból. Ez hatott, mert az ilyesmi aztán nagyon komoly. — Persze van néhány fiú az osztályban, akire nagyon kell vigyázni rosszak, néha a leckéjüket sem csinálják meg. Mert a piros ponthoz ez is kell, a jó tanulás. Az ilyenek miatt gyakran az egész osztálynak kell szégyenkeznie... — Az iskolai emlékekkel úgy van az ember, mint a vadászélményeivel: ha valaki elkezdi, a másik is elmondja a magáét. Andrisnak válaszolnom kell, s bármilyen gyakori fogás is, a múltról beszélek, a saját emlékeimről. — Tudod Andris, az úgy volt, hogy nálunk nem volt piros pont. Aki rossz volt, vagy nem tanult, azt egyszerűen kitették az iskolából, az egyik tanárunk kedvenc szavajárása szerint, „az ilyen marhajmenjen kapálni“. Ha pedig valaki szegény is volt, azt már nem lehetett megbocsátani. — Azt is megmondom neked, Andris, hogy a tanárainkat nem szedettük. A legkülönbözőbb csúfneveket találtuk ki, az egyiket például Csipcsalának hívtuk, egy másiknak Hordó volt a csúfneve, de volt egy, akit leegyszerűsítve és közvetlenül Töknek hívtunk. Csóválod a fejed? Igen, Andris csóválja a fejét, mert számára ez ismeretlen, legfeljebb a Pál-utcai fiúkban olvasott ilyesmit. Az ő tanárait Sándor bácsinak, vagy Lujza néninek hívják, ilyen családiasán. — És még valamit, Andris. Nálunk, ha egy diák megbukott, hát megbukott, ki bánta? Sőt, van egy öreg pedagógus barátom, aki egyszer elmondta nekem, hogy annak idején el akarták mozdítani állásából, mert kevesebb gyereket buktatott meg. mint amennyit kellett volna. Andris, aki eddig is hitetlenkedve hallgatott, elhúzza a száját, fanyaron mosolyog s látom arcán, hogy egy szót sem hisz mindebből. Illendőségből nem tiltakozik, megbocsátja, de magában elkönyveli, hogy ezzel a bácsival jó lesz vigyázni, mert úgy látszik, szívesen lódít. Ügy érzem, porba hullott kevés tekintélyem is: Andris gondolatban fekete pontot ad nekem, mert az úttörő szabályzatban az is megtalálható, hogy nem szabad hazudni. Gyorsan, hogy kiköszörüljem a csorbát, rendelek még egy pohár málnafagylaltot s a beszélgetést, egy ügyes fordulattal visszakanyarítom a világbajnokság esélyeihez. APOR SÁNDOR. melés alapvs.ő feltételeit. Újratermeli önmagát, mint bérmunkást — és újratermeli munkaadója:, nrr.nt tőkést. A bérmunkás ugyanis — bár munkaereje elhasználása közben több értéket termel, min: amennyi munkaereje újra előállításához -társadalmilag szükséges, de a tőkés termelés törvényei alapi m c-nk munkaereje értékét kapja meg munkabér formájában. Ez azt jelenti, hogy munkabérből egy meghati’-.z.i'.f idei? (egy napig, egy hájig, vagy egy hónapig — munkabére formájától függően) (<uaja táplálni, ruházni önmagát, és családját. KereseH munkabérén tehát nem tud termelőeszközöket vásárolni, hogy öni’.ón termeljen, hanem kénytelen újra és újra elarin’ munkaerejét, ho ;y meg tudjon élni, hogy önmagát és család;At éleiben tudja tartani. Ugyanakkor munkája folyamatában nz elhasznált termelési eszközök *rt*'<f:t (konkrét munkája eredményeként) átviszi az új áruba és ugyanakkor új értéket termel (absztrakt munkája eredményeként) amelyben munkaereje értékén felül még értéktöbblet is van — amelyből „tőkése“ nemcsak fényesen el tudja tartani önmagát és családját hanem ki is Hídja bővíteni termelésé: is. A munkás tehát újratermeli a tőkés számára a munkaeszközöket, amelynek tulajdona alapján a tőkés újra és újra -ki tudja zsákmányolni őt, sőt — amei.r-’-mi az értéktöbb -, let egy része a termelés kibővítését szolgálja — pr-.t is lehetőségei: teremt, hogy a tőkés ezentúl több mun kást zsákmányodon ki és ezáltal még nagyobb „hatalomra“ tegyen szert munkás tehát újratermelve önmagát mint bérmunkást és a tőkést mint tőkést — ugyanakkor újratermelte azokat a feltételeket is, amelyek alapján a tőkés és a munkás viszonya feiyiáll, vagyis újratermelte magát a bőkét, mint társadalmi viszonyt. Amint előbb már láttuk, a szabad bél-munkás megszabadulhat egy tőkéstől, de nem szabadulhat meg az összes tőkésektől. Amikor a munkás újratermeli az önmaga és „tőkése” közöl t fennálló viszonyt — a munká sok összessége, a munkásosztály újratermeli a tőkésosztály és a munkásosztály közötti viszonyt. Ez pedig nem egyszerűen egyes munkások és tőkéseik közötti viszonyok Összessége valamely tőkés-országban, hanem (már az előbbiek alapján is) minden munkás és minden tőkés viszonya is. Marx ezt a nagyjelentőségű tételét — amely a munkásosztály politikai harcának elméleti alapja — az átlagprofitről szóló tanításban alkotta meg. Az átlagprofilt az a profitmennyiség, amelyet az egész mun kásosztáiy által termelt értéktöbblet összegéből az egyes tőkés befektetett tőkéje arányában kap. A tőkés tehát nem egyszerűen azt a profitot kapja, amelyet „az ő munkásai" tér-, meliek, hanem átlagprofitjához az egész munkásosztály hozzájárult. Más oldalról ez azt jelenti, hogy minden munkás nemcsak „saját tőkésének“ termel profitot, hanem az egész tőkésosztálynak is. A munkát tehát valamennyi (tőkés, az egész tőkésosztály kizsákmányolja. Ebből világosan következik az a nagyjelentőségű politikai következtetés, hogy a munkásnak nem elég egyszerűen csak „a saját tőkése1' elen gazdasági harcot folytatni. Ha a munkás a kizsákmányolástól meg akar szabadulni, akkor az Összes többi munkással, az egész munkásosztállyal össze kell fognia és politikai harcot kell folytatnia az egész tőkés kizsákmányolás megszüntetéséért. A munkásosztály politikai harcában és nem egyszerűen a tőkéskizsákmányolás következményei ellen (abszolút és relatív el- nyomorodás ellen) harcol, hanem azok elen az okok ellen, amelyek mind nagyobb kizsákmányoláshoz ve zetnek — vagyis az egész tőkésrendszer ellen, a i'.őkés magántulajdona ellen, s a tőke megdöntéséért. * A tanult kérdések összefüggő, politikus feltárása ad lehetőséget arra, hogy világosan álljon előttünk a politikai gazdaságtan jelentősége. A kérdések ilyen értelmű feltárása mutatja meg, hogyan válik az elmélet anyagi erővé a tömegekben, és teszi kézzelfoghatóvá azt, hogy a marxi politikai gazdaságtan valóban fegyver a munkásosztály kezében az önmaga felszabadításáért, a szocializmus megteremtéséért vívott harcban. PAKTOKTATÁS HÁZA.
