Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-04 / 104. szám

2 NA P E ö 1954 MÁJUS 4 Megegyezés az indokínai probléma tárgyalásának kérdésében Moszkva. A Pravda genfi külön- tudósítói a lap május harmadiki szá­mában közük, hogy tudomásukra ju­tott, miszerint a genfi értekezleten megegyezést értek el az indokínai probléma tárgyalása kérdésében. Az indokínai kérdés tárgyalásán Fran­ciaország, Anglia, az Egyesült Álla­mok, a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió képviselőin kívül részt­vesznek a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a három társállam: Vietnam, Laosz és Kambodzsa kép­viselői. Franciaország intézkedett a három társállam: Vietnam. Laosz és Kam­bodzsa meghívása felől. A Szovjetunió kormánya intézke­dést tett a Vietnami Demokratikus Köztársaság meghívására. Dulles hétfőn délben elutazott Géniből Genf. Az MTI kiküldött tudósító­ja jelenti: A genfi értekezlet hétfőn kezdődő második hetének első eseménye Dul­les, amerikai külügyminiszter eluta­zása a tanácskozások színhelyéről. Vasárnap Genfbe érkezett Luce asszony, az Egyesült Államok ró­mai nagykövete, aki elkíséri Dul­lest Milanóba és résztvesz az ame­rikai külügyminiszter és Scelba, olasz miniszterelnök rövid megbeszé­lésén, E tanácskozások tárgya lap­tudósítók szerint az „európai védel­mi közösség“ olaszországi ratifikálá­sa és ezzel kapcsolatban a trieszti kérdés. Dulles, aki Bedell-Smith külügy- miniszterhelyettesnek adta át az ér­tekezleten résztvevő amerikai kül­döttség vezetését, délben elutazott 1 Géniből. Dulles távozásával össze­függésben a Neue Zürcher Zeitung „Dulles külpolitikájának kudarcáról“ ír. rníg a Basier Nachrichten és a La Suisse megállapítják, hogy az amerikai, külügyminisztér „teljesen elszigetelődött és magányos ember­ré vált Genfben.“ A zürichi Die Tat ezzel kapcsolatban „A nyugati ha­talmak Washington által oly nagy buzgalommal kovácsolt egységfront­jának bomlásáról ír és azt hangoz­tatja, hogy az amerikai politikával szemben egyfajta „európai izolácio- naliZmus“ fejlődik ki, amelynek az az egyetlen feltűnő jellemvonása, hogy ázsiai kérdés, az indokínai probléma váltotta ki. Svájci sajtóvélemények szerint Washington Ihdokinával kapcsolatos agresszív tervének kudarca minden bizonnyal hatékonyan befolyásolja majd az úgynevezett európai védel­mi közösség létrejöttét is. Dulles Genfben vasárnap zárt­körű sajtóértekezletet tartott, ame­lyen csak amerikai újságírók vettek részt. Az amerikai külügyminiszter búcsút vett az amerikai sajtó GenD ben. tartózkodó képviselőitől és ki­jelentette, hogy „Genfben lehetet­len volt következetesen érvényre jut tatni az amerikai álláspontot, miután az Egyesült Államokat legfontosabb európai szövetségesei cserben hagy­ták.“ Botnes Csandra levele a Magyar Országos Béketanácslioz Romes Csandra, az Indiai Orszá­gos Béketanács főtitkára, — aki résztvett a Béke Világtanács buda­pesti ülésén, — állandó kapcsolatot tart fenn a magyar békemozgalom­mal. A közelmúltban levelet írt a Magyar Országos Béketanácshoz, amelyben beszámol az Ázsiát érintő fontos politikai eseményekről. Le­velében megírja, hogy az indiai bé­keharcosok az utóbbi időben főként az amerikai—pakisztáni egyezmény elleni küzdelemre összpontosítják erejüket. Május 7-től 9-ig Delhiben országos találkozó lesz, amelyen az amerikai—pakisztáni egyezménnyel és a nemzetközi feszültség enyhíté­sével kapcsolatos kérdéseket vitat­ják meg. Különös örömet váltott ki az in­diai nép körében, hogy Nehru mi­niszterelnök milyen határozottan ál­lást foglalt az amerikai—pakisztáni szerződés ellen és visszautasította az Indiának felajánlott amerikai „se­gélyt“ is. Levele befejező soraiban a genfi értekezlettel foglalkozik és megírja, hogy noha India kormánya nem képviselteti magát Genfben, India népe mégis nagy figyelemmel ■ kí­séri a genfi értekezletet és azt óhajt­ja,' hogy ez az értekezlet hozza meg a világnak a vietnami háború be­fejezését, a szilárd és tartós koreai békét, a Kínai Népköztársaság elis­merését és azt, hogy az imperialis­ta hatalmak megszüntetik azokat a kísérleteiket, amelyek Ázsia földjé­nek stratégiai felvonulási területté változtatására irányulnak. 11 törökországi választásokon a Demokrata Párt többséget szerzett Ankaira (MTI): Az ankarai rádió jelentése' szerint a vasárnapi török- országi általános választások- ered­ményeként a Demokrata Párt nagy többséggel ismét hatalomfa került. A. választások hivatalos eredményéi még nam közölték. A baseli National Zeitung kiemeli, higy a múltbeli genfi Események következtében „érezhetően elhide- gült a viszony“ egyfelől az Egyesült Államok, másfelől Anglia és Fran­ciaország között. A svájci sajtó általában úgy vélekedik, hogy Dul­les távozása után sokkal terméke­nyebbé válik a genfi értekezlet mun­kája. A lapok az indokínai kérdés­ben — amelynek érdemleges vitája hamarosan megkezdődik — pozitív, legalábbis kompromisszumos meg­oldást várnak. Nguyen Quoc Dinh, a Bao Daj­félé • Vietnam külügyminisztere va­sárnap Genfbe érkezett és megbe­szélést folytatott Bidault francia, Eden angol és Dulles amerikai kül­ügyminiszterrel. E megbeszélés után — mint a La Suisse jelenti, — Chau- vel, Franciaország berni nagykövete felkereste Gromiko szovjet külügy- miniszterheiyettest és tájékoztatta Bao Daj állásfoglalásáról. ChauVel egyben felkérte a szovjet küldöttsé­gét, hogy hívja meg hivatalosan a genfi értekezlet indokínai vitájában való részvételre a Vietnami Demo­kratikus Köztársaság képviselőjét. A Journal de Geneve és más sváj­ci lapok híradása szerint Genfben a hét közepén, valószínűleg szer­dán megkezdődik az indokínai kér­dés vitája, amelyen kilenc kormány, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársa­ság, Franciaország, Anglia, az Amerikai Egyesült Államok, a Viet­nami Demokratikus Köztársaság, a Bao Daj-féle Vietnam, Laosz és Kambodzsa képviselői vesznek részt. A kilenc kormány képviselői első tanácskozásukon határoznak majd arról, hogy megbeszéléseikbe más or­szágok, mint India, Pakisztán, Indo nézia, Burma, Stb. küldötteit is be­vonják-e. 1? gyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az Egyesült Államok, amikor -beleavatkozik az indokínai ügyekbe, szándékait az ország meg­szállott vidékein fennálló báb-rend­szerekre alapozza, amelyeket annak idején a francia gyarmatosítók hoz­tak létre, elsősorban Bao Dajra. Ez­zel kapcsolatban érdeklődést kelt az a kérdés, hogy milyenek is a való­ságban ezek a rendszerek. 1945 augusztusában a felszabadító népi mozgalom csapásai alatt kártya várként omlott össze Franciaország gyarmati uralma, az „Indokínai szö­vetség“. A gyarmatosító hatalom összpontosítása érdekében erőszako­san létrehozott mesterséges egyesü­lésbe beletartozott négy protektorá­tus: Tonkin (Észak-Vietnam). An­nám (Közép-Viet.nam), Laosz (Patet- Lao) és Kambodzsa (Khmer), vala­mint Kokinkrna gyarmat (Dél-Viet- lam). A francia hatóságok, hogy -az erő­szak és a gyarmati kizsákmányolás rendszerét álcázzák (Kokinkína kivé­telévé!) „protektorátusnak“. nyilvá­nították ezeket az országokat. Ugyan ebből célból megtartották a helyi uralkodókat, megfosztva okét való­ságos hatalmuktól. Annám például hivatalosan „császárság" volt az 1945-ös forradalomig, de az élén ál­ló „császárnak" csak reprezentatív szerepe volt. Engedelmesen keresztül vitte -a tényleges hatalmat kezében tartó főbiztos politikáját. Az anna- mi, kambodzsai és laoszi királyi klikkek mindig szívesen szolgálták az imperialistákat. A gyarmatosítók nem nyúltak a -helyi -nagybirtoko­sok és korrtprádórok földjeihez; meg hagyták nekik a parasztság további könyörtelen kizsákmányolásának le­hetőségét. Ezáltal a lakosság legfel­ső, rétegeiben megteremtették a gyarmati rendszer bizonyos társadal­mi támaszát. Miután Japán vereséget szenve­dett és letette a fegyvert, a vietnami nép 1945-ben kiszakította országát az imperialisták kezéből és megte­remtette a Demokratikus Köztársa­ságot 350.000 négyzetkilométer terü­leten, 22 millió főnyi lakossággal! Ho Si Mi.nih törvényesen megválasztott kormánya állt a fiatal köztársaság élére. A francia gyarmati -hatóságok Indókínába visszatérve, igyekeztek elnyomni a vietnami nép felszaba­dító harcát és visszaállítani a ko­rábbi gyarmati rendszert. Maguk köré csoportosították az összes reak­ANZUS-értehezlet Genfben Genf (MTI) Vasárnap Genfben Dulles amerikai, Casey ausztráliai! és Webb újzélandi külügyminiszter — az ANZUS csendesóceáni egyez­ményben résztvevő országok képvi­selői — -megbeszélést tartottak. Az ANZUS-értekezleten Dulles elnökölt. A londoni rádió szerint a megbeszé­lések középpontjában az indokínai helyzet állott. Május elsejei tüntetés Brüsszelben Brüsszel (TASZSZ): Belgium Kom­munista Pártjának felhívására Brüsz- szelbe-n a dolgozók május elsejei tüntetést rendeztek. A tüntetők pla­kátokat vittek és a békéért, az or­szág nemzeti függetlenségéért, az „európai védelmi (közösség" el-len, a revansiszta Németország újra- felfegyverzése ellen és a- dolgozók jogaiért és jobb életéért vívott harc­ra buzdító jelszavakat hangoztattak. A tüntetők az utcák mentén ösz- szegyült néptömegek üdvözlésétől kísérve a városház előtti térre vo­nultak, aho-1 nagygyűlést tartottak. Edgar Lalmand, Belgium Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának főtitkára beszélt az egybegyűltek­hez. Az amerikai milliárdosok klubjának tagjai Newyark: A Daily Worker írja: a Business Week ál-tal nemrég kő­sóit adatok szerint 1953-ban 29 amerikai nagyvállalat rendelkezett a milliárdosok klubja tagságára jo­gosító vagyonnal. A Business Week azonban e kimutatásbán nem érin­tette a bankokat,, miután januárban már közölte, hogy 1953-ban tizen­nyolc bank vagyona érte el vagy haladta túl az egymilliárd dollárt. A milliárdos, i-pani vállalkozások éién a Beil-Telephone System ha­lad, amelynek vagyona meghaladja a tizenegy egész kilenc tized milli­árd dollárt. Ezután következik a Standard Oil of New. Jersey öt egész három tized milliárd dolláros, a Ge­neral Motors Co. négy egész négy tized milliárd dolláros, az U. S. Steel Corp. három egész ket.ő tized mil­liárd dolláros és a pennsylvaniai Railroad' kettő egész öt tized milli­árd dolláros vagyonával. Villamosgépek segítik a szovjet háziasszonyok munkáját A képen: Villanyszekrények és mosógépek eladása a moszkvai Vörös­téri állami áruház vil'amos-készülékek osztályán. A- villamos cikkek és egyéb háztartási árucikkek ára a legutóbbi árleszállításkor 10 százalék­kal csökkent. A szovjet ipar mind nagyobb . mennyiség­ben gyártja a háziasz- szonyok munkáját meg könnyítő készülékeket. Villanytűzhelyek és főzőlapok,. villamos ká­véfőzők, szamovárok és palacsintasü'.ők, pirí- tottkenyérsütők, pud­ding és húsostekercs- készítő készülékek, stb. találhatók a szovjet üzletekben. Nagymértékben meg­könnyítik .a nők mun­káját a villamos mo- rjgépek. Kiszámították hogy 1 kilogramm fe­hérnemű kézi munká­val történő mosására a háziasszony 50 percet fordít. Az egyszerű villamos mosógép ezt az időt 12 percre, az automata pedig. — 2 percre csökkenti. Az olyan nehéz mun­kát, mint a padlósúro­lást, gyorsan elvégzik a pad'lósúrológépek. — Egy 20 négyzetméteres szoba felsúrolásához a gépnek mindössze fél órára van szüksége. Emellett a villany- áramfogyasztás költsé­ge nem haladja meg az öt kopeket. A háziasszonyok most újabb értékes konyhai gépet kapnak az eddi­gi villamos háztartási készülékek mellé, A különböző speciális gépekkel felszerelt uni­verzális készülékek már a „konyhakom- bájn“ nemhivatal ős elnevezést nyerte. Az új, univerzális készü­lék segítségével szá­mos műveletet gyor­san el lehet végezni, ami rendszerint sok munkájába és erejébe került a háziasszony­nak. Az új készüléken a háziasszony külön­böző kis gépeket kap­csol a villanymotor tengelyére, — egy perc alatt megaarál egy kg húst, két perc alatt megtisztít egy kiló búr gonyát — vagy egy perc alatt felver 1 li­ter tejszínt és három perc alatt elkészít egy kiló fagylaltot. De ezzel még nem merül ki a „kombájn“ tudása. Más kis gépek segítségével éppen ilyen gyorsan kinyom­ja a gyümölcs levét, burgonyapürét készít, tésztát kever, kávét darál, kést tisztít, stb. Egyszóval a háziasz- szony sokoldalú és gyors segítőtársa a „konvhakombájn", — amelynek tömeggyártá sát most kezdik meg. A háztartási munkák gépesítése nagymérték ben megkönnyíti a há­ziasszonyok munkáját, idejük nagy részét fel­szabadítja a társadal­mi munka, a tanulás és a kulturált pihenés számára. Éppen ezért fordítanak olyan nagy figyelmet a Szovjet­unióban, azoknak a gépeknek gyártására és tökéletesítésére, ame­lyek a háztartási mun­kát megkönnyítik. Az indokínai bábrendszerek kulisszái mögött Irta: V. VASZILJEVA ciós, nemzetellenes erőket és gyar­mati háborút indítottak. Igyekeztek megbontani a Vietnam szabadságá­ért és nemzeti függetlenségéért küz­dő harcosok sorait. Ebből a célból bábkormányt alakítottak Bao Dajjal az élén. Bao Daj, voilt aranami császár, a gyarmatosítók bérence, az 1945-ös forradalom után .szégyenteljesen Honkongba menekült. A Kuomim- tang-vezetőség védőszárnyai alatt más renegátokkal együtt megalakí­totta az u. n. „nemzeti egységfron­tot“. Ez a. köztársaság ellen az or­szágban és külföldön aknamunkát folytató szélsőséges rekaciósok kis csoportját egyesítette. A francia ha­tóságok Bao Dajt újra a trónra ül­tették. Ti ao Daj 1949 március 8-án Pá- risban „franci a-vietnami egyez rnényt“ kötött, amely szerint Viet­nam megszállt területén megalakít­ják az. u. n. „társállamokat“ és azt bekapcsolják a Francia Unióbar Ez azt jelentette, hogy ténylegesein visz- szaállították a gyarmati rendszert Vietnam megszállt részén, amely je­lenleg az egész ország területének mindössze 10 százalékát teszi ki. A szégyenteljes egyezmény aláírá­sa után Bao Daj Dalat üdülőhelyén telepedett le (Szajgontól 149 mérföld nyíre). Ez a „miulatóskedvü állam- £ő“> — miint ahogy az amerikai sajtó elnevezte. — mindenekelőtt sajátmagát biztosította. Hivatalos je­lentés szerint Bao Daj és feilesége már 1949-ben 176 millió frankot (félmillió dollár) küldött Európába, gyönyörű luxusvillát vásárolt Can- nesban és földbirtokot Belga-Kongó­ban. A „Newsweek" című folyó­irat tanúsága szerint Bao Daj fenn tartása évente kilencmillió dollárba kerül. Bao Daj és az őt körülvevő semmittevők klikkje teljesen idegen a vietnami néptől. A „Nation" című amerikai lap beismeri, hogy a Bao Daj-kormány „elszakadt a paraszt­ság nagy tömegétől“ O asonlóan népellanes jellegűek azok a rendszerek, amelyeket a gyarmati hatóságok Patet-Laoban és Khmerben, hoztak létre. A mili­tarista Japán fegyverletétele után a francia gyarmatosítók erős nemzeti felszabadító mozgalommal kerültek összeütközésbe Patet-Laoban és Khmerben egyaránt.' Franciaország a helyi feudális ’ elemeknek tett en­gedmények alapján 1947 tavaszán Patet-Laot és Khmert „alkotmányos monarchiáknak“ nyilvánította a Francia Unió keretein belül; de a tényleges hatalom ezekben az orszá­gokban a főbiztosok által képviselt Franciaország kezében van. A megszállók hatalma Patet-Lao­ban és Khmerben erősen korlátozott, minthogy a néphadseregek az ország területének jelentős részét felszaba­dították. Patet-Lao felszabadított ré­sze körülbelül 100.000 négyzetkilo­méter, tehát valamivel! kevesebb, mint az ország területének fele; Khmerben a felszabadított területek széles összefüggő sávban a khmer i- vietnami határtól a kihmeri-tlhaiföldi határig húzódnak és az ország terü­letének több mint egyharmadát te­szik 'ki. Khmer felszabadított terü­letein már 1950-ben megalakult a Népi Felszabadulási Bizottság, amely a későbbiekben a Szón Ngok Mirah elnök vezetése alatt álló népi ellen­állási kormánnyá alakult át. Patet- Lao felszabadult vidékei a Szufanu- vong vezetésévél működő nemzeti ellenállási kormány irányítása alatt állnak. Március végén a két kormány külügyminisztere nyilatkozatban ítélte el az amerikaiak beavatkozá­sát az indokínai háborúba. A népi ellenállás kormányai azok a központok, amelyek köré a viet­nami; patetlaoi és khmeri nép haza­fias erői csoportosulnak. Kétségte­len, hogy az indokínai lakosság túl­nyomó többségének . támogatását él­vezik. Ezt még reakciós francia és amerikai sajtóorgánumok is beisme­rik. A „Paris Presse-lTntransigeant“ című lap azt írja, hogy „ha népsza­vazást rendeznének, Ho Si Mirah hí­vei szereznék meg a többséget“. A „New Republic“ című amerikai fo­lyóirat teljesen osztja ezt a véle­ményt és kijelenti, hogy a népszava­zás „mindfen valószínűség szerint végetvetne a francia uralomnak." Az Indokína három államában fennálló népellenes bábrendszerek csak a külföldi szuronyok segítségé­vei tartják magukat, Bemard La­vergme professzor, neves francia köz­életi személyiség joggal mondja, hogy „azon a napon, amikor a fran­cia expediciós hadsereg elvonul in­nen, egyszeribe összeomlanak ezek a kártyavárak“. Ilyen körülmények között Bao Daj és a Patet Lao-i, Knmer-i bábok ’sietve átállnak az új gazdához, az amerikaiakhoz, abr ban a reményben, hogy annak lesz elég ereje ingadozó trónjuk alátá­masztásához. Bao Daj személyisége már 194Ö- ben, trónraju 1 ása első éveiben magá- ravonta az Egyesült Államok vezető köreinek Ifigyeimét. 1950-ben az ame rikai sajtó csak találgatta még, hogy érdemes-e a vietnami „császárra" tenni, aki akkor még ismeretlen té­nyező volt. A ..császár“ udvarában azonban már akkor is lehetett tenge­rentúli fuvallatokat érezni. Indokí- nába' hamarosan özönlött az ameri­kai fegyver. A „Time" 1954 március 15-én közölte, hogy jelenleg az Egyesült Államok viseli Indokína katonai költségeinek 70 százalékát. 1950-től kezdve évente 560 millió dollárt öntöttek . ebbe' a feneketlen hordóba. 360 repülőgépet, 390 csata­hajót, 1400 tankot és más harci gépet, 175.000 puskát és géppisztolyt, stb. küldtek Indókínába. Az amerikai dollárok és fegyve­rek -a megszállt vidékeket ellenőr­zésük. alatt tartó francia hatóságok kezén át jutnak Indókínába, de Bao Daj és a. többi indokínai bábok rá­jöttek, hogy közvetlenül is kaphat­nak „segítséget“ a tengerentúlról. Ez persze lakájmivoltukon nem vál­toztat, de a jövedelmük növekedhet. Bao Daj és a többi báburalkodó, akik néhány év előtt lázas sietség­gel aláírták belépésüket a Francia Unióba, 1953-ban hirtelen azért kezd tek hadakozni, hogy kikerüljenek az Unióból. XT orodon Szihanuk khmeri ki­^ ” ,rály viselkedéséből különösen nyilvánvaló, hogy milyen szerepe volt az amerikai diplomáciának az indokínai bábkirályok orientációjá­nak gyors megváltozásában. A kihme ri király 1953 áprilisában Washing­tonban utazott és visszatérésekor követelte, hogy biztosítsák király­ságának függetlenségét. Ezután tün­tetőén Thaiföldre menekült és hiva­talosan kijelentette, hogy ezzel kife­jezésre akarja juttatni tiltakozását Franciaország politikája ellen, mint­hogy megtagadták Khmertől a füg­getleinseget, (Folytatása következik^ A

Next

/
Thumbnails
Contents