Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-06 / 106. szám
1954 MÁJUS 8 NÄPEÖ 3 A Tatarozó Vállalat hanyagsága miatt még ma sem épült fel a tamási áruház A Tolnamegyei Szövetkezetek Szövetsége és a megyei tanács kereskedelmi osztálya a lakosság jobb áruellátása érdekében még az elmúlt évben elhatárolta, hogy Tamásiban 1 emeletes áruházát építtetnek. Megyei szövetségünk a beruházási igazgatóság bevonásával kivitelezési szer ződést kötött a Tatarozó Vállalattal 1953 augusztus 18-án az áruház felépítésére. A szerződés szerint 1953 szeptember 1-én kellett volna az építkezést megkezdeni és december 31-én átadni az illetékeseknek. A Tatarozó Vállalat az előírt határidőben meg is kezdte az építkezést, — de oly alacsony létszámmal, hogy már előre látszott, hogy az építkezést határidőre befejezni nem tudjak. A vállalatai közölte megyei szövetségünk és a beruházási igazgatóság az építkezés felőli aggályait, azonban a vállalat vezetősége ígéretet teilt, hogy a szerződésben megjelölt határidőre befejezik az építkezést. Későbbi időpontban a tél közeledtével téliesítési költségvetési,készítettünk, melybe a Tatarozó Vállalattal az 1953-as évre 2.3 ezer forint értékű szerződést kötöttünk, hogy az áruház építkezését befejezhessék. Az építkezés megkezdése után — amikor a falazatokat annyira elkészítették, hogy a vasszerelési munkálatokra került volna sor. — a kivitelező kénytelen volt az építkezést kb 3 hétre 'leállítani, mert nem volt megfelelő mennyiségű vasanyag. — Végre sikerült vasanyagot biztosítani, de akkor szakemberek hiányában újabb 3 hétig szünetelt a munka. •— Három heti „pihenés" után vasszerelési szakembereket is szerzett a vállalat, akik el is végezték ezt a munkát. Később ácsszakembereket is szerzett a vállalat, de azok is sokat pihenhettek, mert nem volt elegendő faanyag a zsaluzáshoz. Ebben az időben már december 21-ét írtunk és vészesen közeledett a szerződésben előirt határidő az áruház átadására. 195.3 december 21-től 1954 március 22-ig teljesen szünetelt a munka, annak ellenére, hogy a téli építkezésre szükséges (fedezetet a hitelező rendelkezésére bocsátottuk. A téli építkezéshez készített külön szerződésben tételenként megjelöltük azokat a munkákat, melyhez pénz' is biztosítottunk. A Tatarozó Vállalat azonban a 23 ezer forintból csupán 3 ezer forint értékű munkát végzett el, ami abból állt, hogy egyes anyagokat nádpadlóval le takartak. A 704 ezer forintos kivitelezési költségből csupán 202 ezer forintot használtak fel és így megyei szövetségünk 502 ezer forint beruházási hitelt veszített el az elmúlt évi tervhitelből. A Tatarozó Vállalat hanyagsága és nemtörődömsége miatt nem tudtuk 1953. érd hálózatfejlesztési tervünket teljesíteni, nem beszélve arról, hogy az elveszített 502 ezer forintos tervhitelből jónéhány bolt átalakítását és felfejlesztését tud tűk volna elvégezni. 1954 március 22-én ismét megkezdte a vállalat az építkezést. A zsaluzáshoz szükséges faanyagot azon ban nem tudták biztosítani, ezért téglafalazattal kellett a zsaluzást pó- ’olmi. Végire elkészítették ezt a munkát is, azonban anyag- és munkaerő hiányában a vállalat r’ezetősége a munkálatokat ismét leállította. Ezek Mi, a Bonyhádi Zománcművek MNDSZ asszonyai megszívleltük a párt- és a kormány határozatát. — Most az üzemünkben újra megalakult az MNDSZ, s a pártkongresz- szusra úgy készülünk, hegy . jobb munkánkkal bebizonyíthassuk: harcot indítottunk a pár:- és kormányhatározatok megvalósításáért. — Az üzem MNDSZ-asszonyai éppen ezért elhatározták, hogy versenyre hívják ki a Bonyhádi Cipőgyár, a Simon- tomyai Bőrgyár, a Tolnai Textil- gyár és a Tolnai Selyemfonó női dolgozóit a következő versenyszempontok alapján. 1. Május 31-ig üzemünkben 10 nő dolgozónak adjuk át az élenjárók munkamódszerét. Ezzel elősegítjük tervünk teljesítését és könnyebbé tesszük nő dolgozóink munkáját. A munkamódszerátadással hozzájárulunk, hogy minden MNDSZ-asz- szony elérje a 100 százalékos termelést, s ígérjük, hogy június 1-től 100 százalékon alul teljesítő MN- DSZ-asszony nem lesz. után újabb szerződést kötöttünk, melynek alapján ez év július 5-ig kell befejezni az áruház építését. Az elmúlt negyedévben mindössze 16 ezer forint értékű munkát végzett el a vállalat. így bizonytalannak látszik az áruház július 5-ig való befejezése. Jobb munkaszervezéssel kell ezt a fontos munkát megoldani. A tamási áruház építkezést „minta munkahellyé" nyilvánította a Tatarozó Vállalat, Ezekután kérdezzük, hogyan szervezték meg az építkezési munkálatokat azokon a helyeken, amelyeket nem nyilvánítottak „minta munkahelyekké." Ha továbbra is így folytatja a Tatarozó Vállalat a tamási áruház építését, akkor a falusi lakosság még ebben az évben sem tudja megvásárolni ebben az üzletben azokat az iparcikkeket és mezőgazdasági felszereléseket, melyek a megnövekedett igényeik kielégítéséhez és a mezőgazdaság felfejlesztéséhez okvetlenül szükségesek. Trieber Dezső 2. Az MNDSZ állandó ellenőrzést gyaikorol a szociális intézmények felett föltöző, mosdó, étkező), valamint szem előtt tar,ja a nő dolgozók munkakörülményeit. Az észlelt hiányosságokat jelentjük a vállalat vezetőségének, s népszerűsítjük az elért eredményeket. Ezért kéthetenként ellenőrzést végzünk és havonta az üzemorvos bevonásával együttes szemlét tartunk. 3. Az MNDSZ. a DISZ és szakszervezettel karöltve augusztus 20- ig egy kuLúrcsoportot hozunk létre, amely augusztus 20-án már kultúrműsorral szórakoztatja a dolgozókat. 4. Felvilágosító munkával odahatunk, hogy üzemünk ossz nő dolgozói betartsák a baleset elleni óvó- intézkedéseket, amelyet negyedévemként értékelünk, s nyilvánosan ismertetjük az elért eredményeket, vagy hiányosságokat. Az üzemi MNDSZ asszonyainak nevében: Novák Györgyné titkár h. A Bonyhádi Zománcmüvek MNDSZ-asssonyainak versenye Megkezdőin az 1954. évi beadási kötelezettség termelőkkel való megtárgyalása Pártunk és kormányunk az új begyűjtési rendelettel 3 évre egyöntetűen állapította meg a termelők beadási kötelezettségét, mely komoly mértékben csökken valamennyi cikk féleségben, az elmúlt évhez viszonyítva. Az új 3 éves begyűjtési rendszer, mivel a kötelezettségek 3 éven keresztül nem változnak, lehetőséget biztosít valamennyi beadásra kötelezettnek a kötelezettség maradéktalan teljesítésére, illetve arravaló fel készülésre. A teljesítésre való felkészülés egyik alapja az, hogy a kötelezettséget, melyet a termelők tényleges földterülete alapján állapítottak meg a termelők meghallgatásával legyenek beütemezve. Ezt a célt szolgálják a községi tanácsoknál, begyűjtési: megbízottaknál a most beindult begyűjtési tervtárgyalások. A kötelezettségek helyes ütemezése, mely úgy népgazdaságunknak, mint valamennyi termelőnek egyéni érdeke, akkor biztosítható, ha minden beadásra kötelezett a községi tanács által kiküldött értesítésre jól felkészülve pontosan megjelenik. Hogyan készüljön fel a termelő az egyéni tervtárgyalásra. 1. Állítsa össze vetésterületét, úgy a saját, mint bérelt területére, a községi tanács által kiadott értesítés hátlapján. 2. Végezzen előzetes számítást otthon, hogy például takarmánygabona beadását árpával, vagy zabbal, vagy mindkettővel és milyen arányban kívánja teljesíteni. 3. Kukoricabeadási kötelezettségébe hüvelyest, babot, borsót, vagy len csét kíván-e beadni, vagy .esetleg egész kukoricabeadási kötelezettségét hüvelyessel kívánja-e teljesíteni. 4. Használja ki a kormányzat által kiadott kukorica kedvezményt azzal, hogy sertésbeadásának teljesítését most a tárgyalások során üte- meztesse a II. vagy III. negyedévre. Ugyancsak módja van arra a termelőnek, hogy takarmánybeadását hízottsertéssel teljesítse ha ez számára előnyösebb. Minthogy az egyéni tárgyalások során történik a mérséklések végleges rögzítése és megadása, szükséges, hogy minden beadásra kötelezett a nála előforduló jogos mérséklést megfelelően igazolni tudja. Milyen okmányok szükségesek az igazoláshoz. 1. Termelési szerződések. 2. Szociális és gyermek-kedvezményhez szükséges igazolások (gyermek és öregek születési anyakönyvi kivonata, munkaképesség csökkenést megállapító orvosi igazolás). 3. Uj telepítési szőlőről vagy 20 százalékot meghaladó tőkehiány pótlásról szóló igazolás. 4. Az elmúlt évről esetleg fennmaradt hátralékok pontos megállapítása és egyeztetése végett a mult- évi könyv és vételijegyek. A jól végrehajtott tervtárgyaláson a termelők részleteiben is megismerik, hogy mit jelent részükre az ú.j többévre szóló begyűjtési rendelet, amikor könyveikbe valamennyi cikk be a csökkentett beadást bizonyító számok kerülnek be. A beadási kötelezettség egyenkénti megtárgyalása során messzemenően érvényesül a beadási rendszer demokratizmusa, amikor a törvény keretén belül a termelők egyéni adottságainak figyelembevételével állapítja meg államunk a termelők beadási kötelezettségét. Éppen ezért jelenjen meg minden termelő pontosan kötelezettségének megtárgyalásán. Párlif*ásiyítás a szovjet államapparátus munkájában „A falu gazdája én vagyok, tehát én parancsolok . . A szovjet állam — tehát a szovjet államapparátus is azért erős, mert munkáját a kommunista párt irányítja. A párt dolgozza ki azt a politikát, amelynek valóraváltása aszov jet apparátus tevékenységének legfontosabb feladata. A párt neveli politikailag a szovjet értelmiséget, az államapparátusban dolgozó kádereket a párt mozgósítja őket harcra a hibák ellen. A XIX. pártkongresszus az SZKP Központi Bizottsága 1953 júliusi teljes ülésének útmutatásai alapján megszilárdult a pártirányítás a párt és az államapparátus minden láncszemében. A pártszervezetek az eddigieknél színvonalasabban irányítják a szovjet és gazdasági szerveket. A pártbizottságok vezetőségi ülé seken és teljes üléseken egyre gyakrabban vitatják meg egy-egy gazdasági ág irányításának, a dolgozók mindennapi életében felmerülő szükségletek kielégítésének, a kereskedelmi szervezetek, a közétkeztetési vállalatok irányításának kérdéseit. V. I. Lenin azt tanította, hogy minden szervezési munka kulcsa a káderkiválasztás és a végrehajtás ellenőrzése. A párt az. államapparátus munkájának megjavításáért folyó harcban mindig szem előtt tartotta ezt az útmutatást. A végrehajtás ellenőrzésének célja, mint azt az SZKP XIX. kongresszusán hangsúlyozták, elsősorban az, hogy felfedjék a hiányosságokat, a tömény- sértéseket és segítsék a becsületes szovjet embereket, megbüntessék a visszaeső bűnösöket és küzdjenek a határozatok végrehajtásáért. A pártszervek gondoskodnak arról, hogy a vezető szervek határozatait helyesen, minden ferdítés nélkül váltsák valóra, hogy az apparátus pontosan és lelkiismeretesen dolgozzék s ne végezzen fölösleges munkát. Az utóbbi időben jelentékenyen aktivizálódott számos minisztériumi pártszervezet tevékenysége. A Szovjetunió pénzügyminisztériumának pártbizottsága például egyik taggyűlésére készülve széleskörű felvilágosító munkát végzett az aktívák, a kommunisták, a minisztérium összes dolgozói között arról, mennyire fontos a jelenlegi viszonyok között az államapparátus munkájának megjavítása. A felvilágosító munka nyomán fokozódót, a kommunisták és pár tónk í v ü Liek aktivitása: a minisztérium dolgozói több, mint 500 javaslatot tettek az államapparátus munkájának leegyszerűsítésére és olcsóbbálé telére. A párt megköveteli összes szervezeteitől, hogy állandóan erősítsék az államapparátus minden láncszemének irányítását, rendszeresen vizsgálják felül az összes intézmények és hivatalok munkáját — mind a központi, mind a helyi' intézmények, — s állandóan ellenőrizzék minden funkcionárius tevékenységét, bármilyen tisztséget töltsön is be. Nem szabad elfeledni, hogy a pártellenőrzés elhanyagolása ahhoz vezet, hogy a funkcionárius elbürokratizá- iódik, elszakad a tömegektől s gyakorlati munkája kudarcba fullad. A pártszervezetekben rendszeresen meg kell vita-ni az államapparátus munAz utóbbi hónapokban a dolgozó asszonyoknak igen sok bosszúságot okozott a Sidol fómtisztító használata. Hiába dörzsölték vele a tisztításra szánt tárgyat, nem fényesített. A minőségvizsgáló intézeti szakértők megállapították, hogy az utóbbi időben a Sidol minőségében huszonötkáját, rendszeresen irányítani kell az államapparátusban dolgozó kommunistákat, és a pártonkívüli szervezetekben működő pártcsoporíokat. A pártszervezetek feladata, széleskörű harcol folytatni az államapparátus munkájának minden elferdítése ellen, segíteni a kommunistákat és pártonkívülieket, hogy bátrabban fedjék fel a hiányosságokat, messzemenően előmozdítani a bírálat és az önbírálat kibontakozását. Az intézmények pártalapszervezetei harcoljanak még aktívabban az államapparátus munkájának megjavításáért és a bürokrácia gyökeres kiirtásáért. A pártszervezetek kötelessége, hogy neveljék a kommunisták felelősségérzetét intézményük jó munkájáért, fokozzák az alkalmazottak körében végzett nevelőmunkát. Minden alkalmazott legyen tisztában azzal, hogy munkája országos jelentőségű, hassa át az a tudat, hogy munkájával a népet szolgálja. A szovjet intézményekben folyó egész pártpolitikai munka irányuljon arra, hogy az államapparátus kádereit a kommunista párt- iránti odaadás, az állami fegyelem szigorú betartásaira, a vezető szervek határozatainak és útmutatásainak pontos teljesí lésére nevelje. harminc százalékos romlás következett be. A Budapesti Tisztaság Szappan és Mosóporgyár felelős vezetői szem elől tévesztették a kormány- programm célkitűzését, „jobb minőséget a dolgozóknak". Az ügyészség a gyár vezetői ellen a bíróság előtt vádat emelt. Ezt a „prófétai“ kinyilatkoztatást Bakó' István, öcsény község tanácselnöke mondotta 1954. április havában a járási pártbizottság egyik munkatársának, Hauszknecht elvtársnőnek. Na, nézzünk csak a dolgok mélyére és próbáljunk eligazodni az útvesztők labirintjában, kezdjük bogozgatni azt, hogy .dicső tanácselnökünket mi késztette e kinyilatkoztatásra. Először is hajtom fejemet Bakó elvtárs tekintélye előtt, én, földi halandó, tisztában vagyok azzal, hogy tulajdonképpen egy tanácselnök idegei sem lehetnek kötélből, különösen, amikor sorozatosan lakásproblémákkal zaklatják. Ilyen esetről akarok röviden, dióhéjban írni: Ifj. Klézli Józsefné öcsényi lakos kérvényt nyújtott be lakásigénylésre a helyi tanácsnál. A kérvényben feltüntetett 3 üres lakást, ahova beköltözhetne. (Megjegyezni kívánom, hogy az említett elvtársnő eddig egy pici kamrának nevezhető szobaféleségben lakott férjével.) Két lakást különböző kifogással elutasított a tanács, többek között, hogy ifj. Horváth József részére van fenntartva, mert az ő lakásában italboltot fognak nyitni.. Szívélyesen — már ahogy lelett — meg nyugtatta az elnök elvtárs ifj. Klézlinét, hogy a legközelebbit biztosan ő kapja meg. Örömmel a szívében sietett ifj. Klézli Józsefné, hogy van még egy üres lakás. Talán ... — Szó sem lehet róla. Ott lesz a napköziottíhon — válaszolta az elnök. Ifj. Klézli Józsefné helyesen, a járási pártbizottsághoz fordult, hogy hallgassák meg és orvosolják panaszát. A járási pártbizottságon nem tudták mire vélni Bakó elvtárs eddigi tetteit és javasolták ifj. Klézli Józsefnének, hogy költözzön be végre a negyedik üres lakásba. A tanács majd biztosan ki fogja utalni. Az ügy biztos elrendezése végett telefonon is átszóltak Öcsénybe. Szinte magam elé tudom képzelni Bakó elvtárs elképedt arcát, amikor értesült a történtekről-. Beköltöztek a lakásba. Csodálat és hódolat ennek a fiatalasszonynak, aki be mert hatolni az oroszlán barlangjába, hogy megkeresse igazát. Hiába akart az elnök elvtárs rövid hetek alatt új napköziotthont, fehér abroszos italboltot nyitni csak azért, hogy egy család ne kapjon lakást. A bosszú nem maradt el. Bakó elvtárs a járási tanács . illetékes osztályánál feljelentette ifj. Klézlinét, s 500 forintra megbüntették azért, mert ezzel a tettével állítólag megakadályozta a napköziotthon létrehozását. — Arról nem is beszélve, hogy még van üres lakás a községben. Egye’őre még az az érdekes, hogy ifj. Klézlinét behívatták a tanácsházára, felolvasták előtte a jegyzőkönyvet, kirhondták az ítéletet; 500 forint, amit 8 nap alatt be kell fizetni. Ezzel még nem fejeződött be az ügy. Utcáról-utcára járva dobszóval hirdettette a tanács, elrettentő példakép, hogy így jár, aki nem engedelmeskedik a tanács akaratának. A „kiskirályok" . uralmát dolgozó népünk alapjában elfojtotta. Megszűnt már az a világ, hogy „amit én akarok, annak úgy kell történnie". „Először a sógor ,koma, jóbarát kap lakást, aztán majd meg látjuk". Arra vagyunk már kíváncsiak, hogy Bakó elvtárs mikor akar rájönni, hogy nemcsak a kebel-barátokat, hanem a többi dolgozókat is megilleti az emberséges hajlék. A Sidol m\mw\ leelösséire mú a Tisztaság Szappan- és Mssöaorgyár vezetőit