Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-29 / 126. szám
Í9W MÁJUS ?<’ N A P L O 8 PÁRT ÉS PÁRTÉP1TÉS Rojkó elvfárs propagandista módszere A dunaföldvári Alkotmány termelőszövetkezetben befejeződött az elsőéves politikai iskola. A tsz-ta- gok részére ez volt az első politikai irányú nevelési tanfolyam. Mintegy tizenketten jelentkeztek, hallgatóul, s mindannyian rendszeresen látogatták a foglalkozásokat. Az előírt tananyagot végig tervszerűen sikerült megtárgyalni. A hallgatók befejezéskor szép tudósról. tettek bizonyságot, igazolásul arra, hogy jó munkát végeztek a tanfolyam ideje alatt. A tsz vezetője, Vártig János elnök elvtárs, majd utóda Horváth Viktor elvtárs és Jnhász József párt titkár elvtárs maguk is jó példával jártak elől, midőn minden egyes foglalkozáson résztvettek és hozzászólásaikkal segítették a megbeszélések színvonalának emelését. A tanfolyam eredményes vezetésében különösen jó munkát végzett Rojkó József nevelő elvtárs, mint propagandista, aki ősztől kezdve égé szén a befejezésig minden héten alaposan felkészülve jelent meg a megbeszéléseken. Az anyagot a terv szerint és a hallgatókat érdeklő módszerekkel dolgozta fel és azokat helyi eseményekkel is kibővítette. Ily- módon gyakran voltak vendég hallgatók is. A téli időszakban egy-egy megbeszélésen 18—20 tag is megjelent. Igaz az is, hogy Rojkó elvtárs minden alkalommal alkalmazkodott a hallgatók kívánságához és a tsz folyamatos munkaidejéhez. Hol este, hol délután, vagy késő délután tartotta meg az iskolát aszerint, ahogy abban előzőleg a hallgatókkal megállapodott. A tanfolyam sikerének titka tehát Rojkó elvtárs kiváló alkalmazkodásában, a hallgatóságot lekötő közvetlen előadói készségében keresendő. Nem tartotta vissza Rojkó elvtársat a téli nagy hideg sem, hogy ki ne menjen arra az időre, amikorra a megbeszélés ideje történt, bár a tsz 3 kilométerre van a községtől. ígér gyakran mezőgazdasági tárgyú diafilmet is mutatott be hallgatói részére. Ezeken keresztül ismertette meg az élenjáró szovjet nagyüzemi mezőgazdaságot. A tanfolyam sikerét igazolta a hallgatók kejlő materialista világnézeti tudása is, amelyről a vizsgán tettek tanúbizonyságot. Láthatjuk a nem könnyű körülmények között megszervezett politikai iskola sikere is elsősorban a propagandista jó munkájától is függ. Természetesen ennek párosulnia kell — mint ahogy itt meg is volt — a vezetők példamutatásával is. A termelőszövetkezet vezetősége a legjobb eredményt elérő hallgatókat, mint Hatala Gyula, Horváth Viktor és Kovács Lajos elvtársakat könyvjutalmazásban is részeltette. Eigner György községi párttitkár, Dunaföldvár. «favult a verseny nyilvánosságú a Paksi Ivonzervgyárlmn Szovjet módszert vezettek be a verseny fokozására Sokszor hallottuk már a rádióban és olvastuk az újságban, hogy az üzemekben és vállalatoknál, de a mezőgazdaságban is a tervek túlteljesítése nagyban függ attól, hogy milyen a verseny nyilvánossága. A versenynyilvánosságon keresztül képet kapunk arról, hogy milyen lelkesedéssel küzdenek a fizikai dolgozók a feladatok végrehajtásáért. De felvilágosítást kapunk arról is, hogy a vezetők, különösen az üzemi bizottság mennyire törődik a dolgozókkal és mennyire segíti azokat a tervek sikeres végrehajtásában. Nemrégen a Paksi Konzervgyárban voltunk, ahol először egyes személyektől érdeklődtünk a gyár versenynyilvánosságáról, majd • azután az üzemrészekben meggyőződtünk az elmondottak igazáról. Hankó elvtárssal, a gyár főmérnökével csak pár szót beszélgettünk erről a kérdésről, de Tárnok László normás elvtárssal annál többet. Ugyanis a verseny nyilvánossága érdekében Tárnok elvtárs tett a legtöbbet, akit különben az élelmezési minisztérium a Budapesti Konzervgyárból azért küldött ide ezelőtt 3 hónapja, hogy értékes javaslataival, szervező munkájával javítsa az üzemben a munkakedvet. Mert bizony az elmúlt évben mi is tapasztaltuk, hogy az üzemi bizottság nem végzett jó munkát e téren. Tárnok elvtárs kérésünkre elmond ta, hogy milyen intézkedések történtek a kongresszusi verseny sikeréért a verseny nyilvánosságán keresztül. — Május 13-án indult meg üzemünkben a vegyesíz gyártás, mely jelenleg is három műszakban fokúk. Az előírt mennyiséget pontosan a hónap végéig kell légyártani. A vegyesíz készítő dolgozók pedig a határidő előtt legyártják ezt a mennyiséget, mert május 25-ig minden nap túlteljesítették tervüket. Én azt hiszem, hogy a terv mindennapos túlteljesítéséhez nagyban hozzájárult a verseny nyilvánossága. Papírtáblákat akasztottunk ki az üzemben „Á kongresszusi hét termelési híradója” címmel. Erre a táblára minden nap ráírjuk a napi tervelőirányzatot. az elért mennyiséget, a legjobb vákumkezelők és a legjobb műszakvezető nevét. Legelsősorban azok neveit tüntetjük fel a versenyhíradóra, akik a minőségi munkában is élenjárnak. Különben nézze meg az elvtárs, az a legbiztosabb.” Mindketten a vegyesízgyártó üzemrészbe mentünk, ahol valóban meggyőződtünk az elmondottakról. De azután Tárnok elvtárs a kultúrhe- lyiségbe vezetett, ahol egy nagy versenytábla áll „Akikre mi büszkék vagyunk” felirattal. — Az új verseny megindulásakor fogjuk ezt táblát használatba állítani — mondotta Tárnok elvtárs. — De mos még érdekesebbet mondok. Mi má ju= 1 óta napi bérelszámolási kimutatást végzünk, ami a kapubejáratná] van kifüggesztve. Minden egyes dolgozónk látja, hogy naponta mennyit keresett. Ez szovjet módszer, s könnyűiparban mindössze két üzemben, a Kiskőrösi Konzervgyárban és nálunk van bevezetve. — Megnéztük ezt a napi bérelszámolási táblát, s bizony, amikor néztük egy-egy dolgozó keresetét, meggyőződtünk .arról, hogy igen jó módszer ez. Hiszen a dolgozók ezután maguk tudják azt, hogy milyen ütemben kell dolgozniok, hogy .az előző napi fizetésüket is javítani tudják. Szel- mann Henrikné sztahánovisfa brigádvezető például május 15-én 35.35 forintot keresett, május 24-én már 39.62 forint értékű munkát végzett. Ezek az intézkedések, amelyeket a Paksi Konzervgyár, vezetősége, Tárnok elvtárssal az élen tettek, nagyban javítják a munkakedvet, de emelik a mennyiségi termelést és nem utolsó sorban javítják a minőségi munkát is. Tárnok elvtárs búcsúzóul elmondta azt is, hogy az elkövetkezendő három hónap alatt — amíg ebben a gyárban tartózkodik, — igyekszik új módszereket belevinni a verseny nyilvánosságába, hogy ezen keresztül ne csak a termelés, hanem a dolgozók keresete is emelkedjen. Mit szólnak ehhez az illetékesek? A palánki téglagyárat körülvevő zöld lombok közül új épület csupasz falai meredeznek az ég felé. A munkába arra járó szekszárdi parasztok találgatva kérdezik — ugyan mi épül itt? — Ami úgy készül, mint a „lucaszéke". Bíz, igazuk van azoknak, akik ezt mondják, — mert a Tolnamegyei Tatarozó Vállalat aligha fejezi be a kitűzött határidőre (június 1- re) a Palánki Téglagyár dolgozói részére épülő 4 lakást, a fürdőt és az öltözőt. Pedig a dolgozók már nagyon várják, Bálint Mátyás és Juhász Antal kézivető, akik 258, illetve 250 százalékban teljesítették nyerstéglagyártási tervüket a kongresszusi műszakban, már igen sze retnének családjukkal együtt, egész séges lakásban lakni. De elkeseredetten szidják a féligkész fürdőt Maróti Károly kemencemunkás és a többiek is, akik sokszor 70 fokos hőségben dolgoznak, s napközben is szeretnék lemosni a maró, tégla és szénport izzadt testükről. Ugyanis az a helyzet: a Tatarozó Vállalat még az elmúlt évben elkezdte az építést. Felhúzták a fa lakat, s ennek a munkának az el végzésében 12 téglagyári munkás is segédkezett. Azóta „sorsára bízták“ a féligkész épületet, s a helyszínre szállított cementet azóta kocsira rakták és más építésre használták fel. Az épülethez szükséges gerendát, tetőfedő-cserepet pedig már belepi a gyom, ami a tavaszi eső hatására gyorsan nő. A szigetelő bitumen a tűző napban szét- folyott, az állásdeszkák, bakok pedig ebek harmincadjára szanaszét hevernek. — Ki ezért a felelős, mikor épül fel lakóházunk, fürdőnk, — kérde zik, mégpedig joggal a téglagyár dolgozói, akik nyersgyártási tervü két a kongresszusi műszakban ed dig 13.500 darab téglával túltelje sí tették. A Kisipari Szövetkezetek tagjai nagy várakozással tekintenek VI. küldöttgyűlésük elé. A küldöttgyűlésnek az lesz a feladata, hogy megállapítsa a legutóbbi küldöttgyűlés óta eltelt idők munkájának eredményeit, valamint hiányosságait, továbbá megszabja az elkövetkezendő idők feladatait. A legutóbbi (1953 nov. 21-i) küldött gyűlés óta szövetkezeteink túlnyomó többsége jelentős fejlődésen ment keresztül és eredményesen oldották meg azokat a feladatokat, amelyek reájuk hárultak. Míg az 1953-as esztendő I. és III. negyedében a terv nem teljesítése jellemezte szövetkezeteinket, addig az 1954. év I. negyedében, de a II. negyed első két hónapjában is teljesítették tervüket. A terv részleteiben való teljesítését kedvezően befolyásolta az a körülmény, hogy KTSz-einkben javult a vezetés színvonala. A vezetők jelentős része levetkőzve azt a pesszimizmust, amely korábban magatartásukat, elvi szilárdságukat jellemezte, és optimista előrelátással, következetes munkával biztosították a terv teljesítéshez szükséges előfeltételeket. Bár az utóbbi évben egyes szövetkezeti vezetők gyenge munkája és elvi szilárdság hiánya miatt néhány szövetkezetét fel kellett számolni, azonban ennek ellenére a feladatok azon részét, mely ránk hárult, sikeresen végre tudtuk hajtani. Az elmúlt idők eredményeihez képest kedvezően emelkedett a lakosság felé végzett javítások és szolgáltatások aránya. A lakosság szükségleteinek minél jobb kielégítése érdekében a megyében öt kereskedelmi boltot szerveztünk, melyekben hibás és maradék anyagokból készített teljes értékű közszükségleti cikkeket árusítunk. Különösen jelentősek azok az eredmények, melyeket mezőgazdasági és vegyesipari szövet kezeteink a párt Központi Vezetőségének múlt év október 30-án hozott határozata óta a mezőgazdaság megsegítése terén értek el Az említett eredményeket befolyásolta a szövetkezetekben kibontakozott munkaverseny-mozgalom, amely az MDP III. kongresszusára soha nem tapasztalt méreteket öltött. A szövetkezetek összlétszámához viszonyítva a dolgozók 80—90 százaléka állt, illetve áll versenyben. S ennek természetesen megmutatkozik az eredménye. Április 4-én, hazánk fel- szabadulásának 9. évfordulójának ünnepén 33 szövetkezeti tag kapta meg a sztahánovista oklevelet, illetve jelvényt. örvendetes itt az, hogy a sztahánovisták között három újító is volt, akiknek újítása országos jelentőségű és összefüggésben van a kormányprogramm célkitűzéseivel. Az említett újítók, Kaszás Li- pót és Újvári Ferenc elvtársak, a Dombóvári Vas- és Mezőgazdasági KTSz-ből, Holmár József pedig a Dunaföldvári Cipész KTSz tagja. — Mindhárom újítással jelentős összeget takarítanak meg. Szövetkezeteink gazdasági megerőJÓKAl-EMLÉKEST PAKSON Május hónapban megyeszerte emlékesteket, ünnepélyes megemlékezéseket tartottak a nagy magyar regényíró, Jókai Mór halálának 50. évfordulója alkalmából. Az alábbiakban Horváth Istvánné levelezőnk a Pakson megrendezett ünnepélyről számol be: ,.A járási kultúrház csoportja rendezte az emlékestet. Bevezetőül az énekkar dr. Rézbányái karnagy vezetésével az „Ünnepre jöttünk'' című dalt énekelte. A kórus minden tagja lelkesen és mély átérzéssel énekelt. Ezután még egy orosz és egy magyar énekszám következett. Kántor Antalné Petőfinek Jókaihoz írt versét szavalta. Kántor- nét, illetve az ő szavalóművészetét jól ismerik és szeretik Pakson. Szavalatát most is fergeteges taps dicséri, amely mindig felhangzik, ha csak pár sor verset mond is, P á k o 1 i c z István pedagógus mon dott ünnepi beszédet. Mint irodalom tanár, szépen, szemléltetően ismertette tél évszázad távlatából Jókai művészi fejlődésének útját. Regényein keresztül értékelte munkásságát. Jókai egyik legnagyobb büszkesége irodalmunknak — mondotta. — mindenekelőtt hazaszeretetre nevelte a magyar népet, ez látszik egész életművéből. Végül részletesen ismertette és értékelte a „Kőszívű ember fiait“ című regényt. Ezután a kultúrotthon színjátszó csoportja vette át a szót. Egy jelenetet mutatott be az együttes a „Kőszívű ember fiai"-ból. A közönség azzal a gondolattal távozott a műsor végeztével, hogy Jókai ma inkább a miénk, mint valaha volt és nagyon büszkék va gyünk rá.“ Megjelent a „társadalmi Szemle66 májusi száma A „Társadalmi Szemle” most megjelent májusi számának első cikkében Béréi Andor elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártjának III. kongresz- szusát méltatja és a kongresszus előtt álló feladatokat tárgyalja. — Kürti András elvtárs „A magyar munkásosztály helyzete és ' szerepe a szocialista építés feladatainak meg valósításában” címmel írt cikket. — Rriss István elvtars „A szocialista verseny népi demokráciánk fejlődésének új szakaszában” c. cikkében a versenymozgalom jelenlegi helyzetét elemzi. Matusek Tivadar elvtárs cikkében azokkal a feladatokkal foglalkozik, amelyek a pártszervezetek előtt állnak a termelés pártellenőrzésének megszervezésében és megjavításában. A nyugatnémet imperializmus új terjeszkedési törekvései által fenyegetett Ausztria helyzetét ismerteti Komjál Irén elvtársnő „Uj Anschluss fenyegeti Ausztriát” c. cikke. Gyenes Antal elvtárs cikkének címe: „Az anyagi érdekeltség elve és alkalmazásának néhány problémája* mezőgazdaságunkban”. A külkereskedelem szerepével és tervezésének jelenlegi feladataival foglalkozik Illyés Éva elvtársnő cikke. — Czakó Kálmán elvtárs a szocialista törvényesség megszilárdításában a kormányprogramm megjelenése óta I elért eredményeket es az e térén I előttünk álló feladatokat tárgyalja. A „Szemle” rovatban Szamosi Géza elvtárs a hidrogénbombáról írt cikket. Kovács András elvtárs az idei cannesi filmfesztivállal kapcsolatban a filmművészet új jelenségeire hívja fel a figyelmet. A „Folyóiratszemle” rovatban Baranyi Gyula elvtárs a Szovjetunióban megjelent új pártépítési folyóiratot ismerteti. Jogi folyóirataink munkájáról Eörsi Gyula és Markója Imre elvtárs írt bírálatot. „Könyvismertetés” rovatban Hajdú Gyula elvtárs „Schumann-terv és szuverénitás” c. könyvét Vitányi Béla elvtárs elemzi; södése tehát elsősorban annak tudható be, hogy új módszerek és újítások bevezetésével jelentős mértékben nőtt a termelékenység. Ennek eredménye, hogy az év végén mutatkozó 12 veszteséges szövetkezettel szemben az I. negyedévi mérlegek készítése után már csak négy veszteséges szövetkezet volt. Persze a veszteséges szövetkezetek vezetőinek minden el kell követni, hogy az elkövetkezendő időkre megszüntethessék a veszteséget. Az OKISZ választmányának múlt év november 11-i határozata, mely a minisztertanácsnak a kisipari szövet kezetekre hozott határozatán alapult, jelentős mértékben javította a szövetkezeti dolgozók helyzetét. Az 1953 évi gazdasági eredmény alapján több szövetkezetben a tagok részére kifizetett részesedés az 1952 évihez viszonyítva 30—40—50 százalékkal emelkedett. Ugyanilyen arányban emelkedtek a szövetkezeti tagok szociális és kulturális szükségleteit szolgáló alapok is. Ma már több szövetkezetben munkaruhát kapnak a tagok. Számos szövetkezetben szereltek fel a dolgozók balesetelhárítására védőberendezéseket. Az eddig felsorolt eredmények mellett azonban vannak hiányosságok szövetkezeteinknél. Legveszélyesebb jelenség a munkafegyelem meg lazulása, ami természetesen kihat a bér- és tervfegyelemre is. Nem egy esetben előfordul, hogy a szövetko- zeti tagok minden előzetes bejelentés nélkül önkényes szabadságot vesznek igénybe. Ez természetesen ellentétben áll az OKISZ idevonatkozó határozatával és a szövetkezeti alapszabállyal. Több szövetkezet nem tartja be a szállítási szerződésekre vonatkozó törvényes előírásokat. A tervben meghatározott feladatokat több esetben olyan munkákkal cserélik fel, ahol az ár- és minőségellenőrzés hiánya a megengedettnél nagyobb nyereségre ad lehetőséget. Ezzel súlyosan sértik a lakosság érdekeit, s szembeszállnak a kormány Programm célkitűzéseivel. Súlyos lazaságok mutatkoznak a prémium kifizetések terén: több sző vetkezetben a prémiumot fizetés kiegészítésnek tekintik. A prémiumfel tételek megszabásánál nem veszik figyelembe a szövetkezetekben meglévő hiányosságokat, nem is szerepelnek pontok a hiányosságok megszüntetésére. Szövetségünk területén, — bár hónapról-hónapra globálisan béralapmegtakarítások vannak — több szövetkezetben béralaptúllépés tapasztalható. Gyakori a bérlazításoknak az a módja, amikor a minőségre vonatkozó előírásokat nem tartják be, s ezzel a vásárló közön séget, illetve a megrendelőket kétszeresen megkárosítják. Több esetben tartózkodnak olyan munka elvállalásától, melynél a minőség ellenőrzése biztosított. A minőség ellenőrzés eddig jellemző formája, hogy a gyenge minőségű árut a szövetkezeti boltokon keresztül hozzák forgalomba. Ezzel legtöbb esetben a minőség védelmről szóló törvényt sértik meg, amellett árdrágítást követnek el és aláássák a szövetkezeti mozgalom tekintélyét. Természetesen a felsorolt fogyatékosságok kiküszöbölésében a Tolnamegyei KISZÖV-nek is jelentős feladatai vannak. Az ellenőrzések alkalmával több segítséget kell nyújtani valamennyi szövetkezetnek. A szövetkezeti vezetőket meg kell tanítani a vezetés helyes módszereire. Fokozni kell a politikai felvilágosító munkát a politikai öntudat fejlesz tése szempontjából. Meg kell szüntetni azt a helytelen gyakorlatot, ami az ügyintézések terén még ma is fennáll. Összegezve tehát, ha szövetkezeteink a felsorolt fogyatékosságok kiküszöböléséhez helyes hozzállással fognak, minden remény meg van arra, hogy I. negyedévben és az azt követő két hónap elért eredményei alapján a megyék között folyó versenyben továbbra is megtartjuk az első helyet. Gyerö András fc./. hmíiJmA — PARTÉPITÉS Útmufctdsl nyújt a mindennapi i pártmvnkábem Felkészültek a KTSZ-tagok a FI. küldöttgyűlésre