Tolnai Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-03 / 79. szám
2 NAPLÓ <154 ÁPRILIS 3 Az SZVSZ Végrehajtó Bizottságának deklarációja a világ dolgozói szakszervezeti jogai alapokmányának alapelveiről Bécs (TASZSZ) A Szákszervezeti Világszövetség Végrehajtó Bizottságának záró ülésén deklarációt fogad tak el, amely a többi között megállapítja: A kormányok és a vállalkozók fokozott mértékben támadják a szak- szervezeti jogokat. A szakszervezeti jogok kivívásáért, illetve megvédéséért folyó harc ezért elengedhetet- lenebb, mint valaha. Éppen ezért a III. Szakszervezeti Világkongresz- szus szükségesnek tartotta, hogy még jobban megszilárdítsák a dolgozók szolidaritását a szakszervezeti jogokért vívott harcban. A Szakszer vezeti Világkongresszus c célból azt a határozatot hozta, hogy dolgozzák ki a dolgozók szakszervezeti jogainak alapokmányát. A deklaráció ezután megvitatásra javasolja a dolgozók szakszervezeti jogai alapokmányának alapelveit. — amely a többi között a következőket tartalmazza: minden fizikai és szellemi dolgozónak joga legyen korra nemre, fajra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül, szakszervezetet alapítani, szakszervezetbe belépni és résztvenni a szakszervezeti munkában. Minden szakszervezetnek joga legyen szabadon megválasztani vezetőit a kormányhatóságok vagy a vállalkozók bármiféle beavatkozása vagy ellenőrzése nélkül. A szakszervezetek minden dolgozó érdekeit védelmezhessék: vegyék figyelembe a dolgozóknak a sztrájkra és a sztrájk különböző formáira való jogát. Adjanak jogot a dolgozók érdekeinek védelmezésére irányuló bármely akcióban való részvételre. A szakszervezeteket vonják be a szociális és gazdasági politika' meghatározásába és a dolgozókat közvetlenül vagy közvetve érintő törvények kidolgozásába. A szakszervezetek egyesülhessenek helyi és országos méretű szövetségekben. A Szakszervezeti Világszövetség Végrehaitó Bizottsága ülésszakának záróülésén nyilatkozatot fogadtak el a III. Szakszervezeti Világkongresz- szus által az egység kérdésében hozott határozatok végrehajtásáról. . A nyilatkozat a többi között hang súlyozza: A végrehajtóbizottság kijelenti, hogy az akcióegvségre szükség van és azt a dolgozóknak el kell érniük: a gazdasági és társadalmi haladásért; az életszínvonal és a munkabér emeléséért; a munkanélküliség ellen; a munkanélküliek létfontosságú követeléseinek teljesítéséért; a szakszervezeti jogok és a demokratikus szabadságjogok védelmében; a nemzeti függetlenségért és a né- uek kollektív biztonságáért; a nemzetközi feszültség további enyhítéséért, az államok közötti — társadalmi rendszerüktől független —i gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztéséért folyó harcban, ír A Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtóbizottsága záróülésén határozatot hozott az SzVSz Nemzetközi Szakmai Szövetségeinek munkájáról. A határozat a többi között javasolja a Nemzeti Szakmai Szövetségek vezető szerveinek: Minden erőfeszítésüket arra irányítsák, hogy megszilárdítsák a nem zeti és a nemzetközi akcióegységet a különböző kategóriájú és szakmáju dolgozók, valamint a mezőgazdasági és értelmiségi dolgozók követeléseinek teljesítéséért folytatott harcban. Fokozzák a tapasztalatcserét az alábbi célokért folytatott harc szervezeti formái és módszerei terén: A bérek emeléséért, a bérek rögzítése ellen és a bérrögzítés igazolását célzó mesterkedések leleplezéséért; olyan kollektív szerződések me>- kötéséért, amelyek biztosítják a dolgozók érdekeit és személyét minden nemi, faji, nemzeti és politikai megkülönböztetéssel szemben, a minden eddigit meghaladó kizsákmányolás ellen; a munka jogának megvédéséért, a munkanélküliség, az elbocsátások ellen, a gyárak, bányák, építkezések leállítása ellen; a városi és falusi dolgozók baráti kapcsolatainak fejlesztéséért és követeléseik kölcsönös támogatásáért; a gyermekek kötelező oktatásának kiterjesztéséért és a pedagógusok érdekeinek megvédéséért. II bonni kormány reniivöli minisztertanácson lojla'kozntl a szovjet kormánynak a szovjet-német kapcsolatról tett nyilatkozatával Berlin (MTI) A bonni* kormány csütörtökön Adenauer elnök'etéve’ tartott rendkívüli minisztertanácson foglalkozott a szovjet kormány nyilatkozatával, amely teljes szuveré- nitást biztosít a Német Demokratikus Köztársaságnak. A nyusatnéme’ sajtó nem titkolja, hogy Washington a szovjet kormány nyilatkozatával kapcsolatban negatív á’iásfog'a- lást követel a bonni kormánytól. A nyugatnémet kabinet csütörtök) renfikívüli ülésén Adenauer rábeszélése ellenére sem tudott megegyezni a kívánt „negatív állásfoglalás" szövegében, mivel a bonni miniszterek egy része kijelentette, hogy Szovjetunió lépése egész Németország számára történelmi jelentőségű cselekedet, amelyet a nyugati hatalmaknak is követniük kellene. A bonni kormány az eredménytelen minisztertanács végén elhatározta, hogy a jövő héten folytatja megbeszéléseit a szovjet nyilatkozatról. Megbénul! az olasz főváros forgalma a közlekedési dolgozók csütörtöki 24 órás sztrájkja miatt Róma (MTI) Csütörtökön Rómában egyetlen autóbusz, trólibusz és villamos sem volt forgalomban a közlekedési dolgozók huszonnégy órás sztrájkja miatt A sztrájk teljes sikerrel zajlott le, a főváros forgalma megbénult. Csak néhány magánkézben lévő autóbusz és teherautó szálDaladier volt francia miniszterelnök a Német Demokratikus Köztársaságba látogat Berlin (MTI): A Weimar közelé- oen lévő Büchemvaldban, a hitleri 'asizmus egykori hírhedt koncentrá- :iós táborának színhelyén április 11-én felszabadulási emlékünnepélyt tartanak a német és a külföldi antirasiszía ellenállási harcosok, a fasiszta koncentrációs táborok volt foglyai. Az emlékünnepségen résztvevő kétszázötven főnyi francia küldöttség tagjai között lesz Daladier. volt francia miniszterelnök is. lított utasokat. A sztrájkot három szakszervezeti szövetség egyöntetűen határozta el az olasz főváros közlekedési dolgozói béremelésének támo gatására. Nyugafeurópa széles közvéleménye a Wehrmacht újjáélesztése ellen Irta: A. SZERGEJEV A mit önöknek javasolnak, elő95^ vigyázatlanság, szörnyű elővigyázatlanság“ 1— jelenhette ki Eduard Herriot a párisi „Wagram“1 teremben a radikális szocialista párt kongresszusán. A francia nemzetgyűlés tiszteletbeli elnöke újra felemelte szavát a német militarizmust és revansizmust felélesztő „európai védelmi közösség“’ létrehozása ellen. Az európai kontinensre baljós árnyékként borul az új német agresz- szió veszélye. Ez a veszély talpraállítja és tiltakozásra készteti a legkülönbözőbb politikai nézetű és tár- sadalmi állású emberek millióit. A bonni szövetségi' gyűlés határozata, amely jogot ad Adenauer kancellárnak az álltalános hadkötelezettség bevezetésére, újra megmutatta, — mennyire alaptalanul állítják egyes nyugata politikusok, hogy az „európai védelmi közösség" megköti a német revansiszták kezét. Jól írja a Reynolds News című londoni lap: „Azt mondják nekünk, hogy ezúttal példás németekről van ?zó, akik az európai védelmi közösség engedelmes tagjai lesznek. Mi ezt nem hisszük!... A mi nemzedékünk életében a németek mindig azt tartották, hogy’ az a jó Európa, ahol s főszerep Németországé.“ Nyugat-Németország gyorsítja hadiipari potenciáljának visszaállítását, volt náci tábomakok-vezette félmilliós hadsereg felállítására készül (ez csak a kezdet!) és gátlástalan revans- propaga/ndát folytat. A mai nyugatnémet valóság e vonatkozásai már önmagukban aláhúzzák, mennyire veszélyesek valamennyi európai országra nézve az „európai hadsereg" létrehozásának amerikai tervei. — Ezek a tervek csak fokozhatják a bonni revansiszták háborús készülődését. Az utolsó hetekben jelentékenyen erősödött a francia néptömegek ellenállása a hat nyiigateurópai ország agresszív csoportosulásának meg valósítása ellen. Az „Information" című lap megjegyzi, hogy az Egyesült Államok kormánya, amely a párisi szerződés haladéktalan ratifikálását követeli a francia parlamenttől, — nincs eléggé tisztában az „európai hadsereg“ elleni tiltakozó tömegmozgalom méreteivel. A hírhedt „Egyesült Európa" politikája, — írja a lap. — „kétségkívül ellentétes a francia nép többségének álláspontjával." Eddig több, mint nyolcszáz francia községtanács tiltakozott a német hadi gépezet helyreállítása ellen. Erősödik a bonni és párisi szerződések ratifikálása ellen tiltakozó beadványok aláírására indult mozgalom. Az utolsó hetekben például Pas de Calais megyében 400 ezer új aláírást gyűjtöttek. Az ország számos városában március 13-án a háború áldozatainak emlékműveinél Nyugat-Németország üjrafelfegyvérzését elítélő tömegtüntetések folytak le. A francia nemzetgyűlés külügyi bizottsága a tömegek nyomására nemrég tiltakozott a bonni szövetségi gyűlés határozata ellen, amely lehetővé teszi az általános hadkötelezettség bevezetését. Gordon Schaeffer, az angol országos békebizottság elnöke az alábbi szavakkal jellemezte a széles angol közvélemény hangulatát: „Nyugat- Németország felfegyverzésének ellenzése a nép széles rétegéit átfogó országos mozgalommá váidk Angliában.” Mint ismeretes, a parlament labourista képviselőinek csaknem fele Attieenek és Morrisonnak Nyugat-Németország újrafelfegyverzését támogató politikai vonala ellen foglalt állás’-. A párt számos helyi szervezete rendkívüli pártkonferencia ősz szehívását követelte, azzal a céllal, hogy érvénytelenítsék a végrehajtó bizottságnak a Wehrmacht felélesztését helyeslő határozatát. „Megelégeltem mái’ egyre azt. hallani: nem engedhetjük meg. hogy’ Németország Európa légüres tere legyen — .jelentette ki A. Greenwood, latoowista képviselő. — Inkább legyen légüres tér, mint ágyukkal telitűzdelt fegyvertár." Olaszországban az „európai védelmi közösség“ létrehozása ellen tiltakozó tömegtüntetések folynak le. — Nemrég Modena tartomány sok helységében és másutt tartottak ilyen tiltakozó gyűléseket. Mindenfelé a német militarizmus felélesztése ellen tiltakozó kiáltványokat, plakátokat és röpcédulákat terjesztenek. Egy olasz politikusokból és jogászokból alakult bizottság jogi oldaláról ítélte el a párisi szerződést. A vitában többen megjegyezték, hogy az „európai védelmi közösség" Olaszország nemzeti függetlenségét veszélyezteti. Belgiumban véleménykutatást rendeztek az „európai védelmi közösséggel" kapcsolatban. A megkérdezettek 68.8 százaléka ellenezte a párisi szerződést, 28 százaléka nem nyilatkozott, s csak 3.2 százaléka helyeselte azt. A belga szenátus március 12-én 125 szavazattal 40 ellen a nép véleményének és érdekeinek mellőzésével ratifikálta a párisi szerződést. Határozata 'széles körök erélyes tiltakozását váltotta ki és váltja ki. Dániában és Norvégiában nagy felháborodást keltett, hogy az ottan, hatóságok nemrég szabadlábra helyez tek náci háborús bűnösöket. „A háború ellen“ nevű. dán pacifista szervezet véleménykutatást rendezett. A megkérdezettek többsége Nyugat-Né- metorszóg üjrafelfegy vérzésé ellen nyilatkozott. Edvard Beyer, norvég tudós a „Verdens Gang" című lap hasábjain elítélte Nyugat-Németország újrafelfegyverzését, amely szerinte „veszélyekkel terhes". „Ha felállítják a német fegyveres erőket — jelentette ki, — a náci tábornokok KELEPCE A GALL KAKASNAK ■ l u- • ‘ AiiatnoK es Nyugat- Németország reakciós körei rá akar- jak bírni Franciaországot, hogy lépjen be az úgynevezett Európai SS' haíál^f68 ^’ ,m.ely1lek. 1Cple a,alt “jjáteremtlk a ” franci* népnek halaios veszélyt hozo nemet Wehrmachtot. (UjsághiT) J elhííborodiís Fninciaorsz-iirban a Juiu tábornaggyal szemben alkalmazott szankciók miatt Paris (MTI) Franciaországi katonai és politikai körökben nagy felháborodást keltett a kormánynak az a határozata, amely szerint Juin tábornagyot leváltották a francia fegyveres erőknél viselt katonai tisztségeiből. A sajtókommentárok rámutatnak, hogy a francia kormány — tekintettel az „európai védelmi közösséggel“ szemben megnyilvánuló közhangulat ra — kínosan ügyelt arra, hogy Juin leváltását ne a tábornagy beszédével indokolják. A minisztertanács azzal magyarázta a leváltást, hogy Juin „súlyosan megsértette a katonai fegyelmet“. Ez amiatt történt így — mutat rá az „AFP" kommentárja, — mert „a kormánytöbbség pártjai, sőt maguk a miniszterek sem értenek egyet“ a ratifikálás kérdésében. A kommentár a továbbiakban úgy véli, hogy „az ilyen incidensek mégjobban megnehezítik a szerződés ratifikálását.“ * Moszkva (TASZSZ) G. Rasszagyin. a „Pravda" párisi tudósítója a következőket írja „Juin tábornagy ügye“ című cikkében: Juin tábornagy kegyvesztett lett. olyan provokatív és agresszív módon léphetnek fel, ahogy nekik tetszik." Hangoztatta, hogy az „atlanti politika“ hasonlít az „antikomintern paktum“ hitlerista politikájához. Valamennyi európai országban erősödik ez a hangulat. Magában Németországiban egyre terebélyesedik az újrafelfegyverzés ellen, a békéért és Németország egységéért indított mozgalom. A Német Demokratikus1 Köztársaságban eddig 12 millió ember támogatta aláírásával a német kérdés be kés megoldására tett szovjet javaslatokat. A nyugatnémet dolgozók is mind aktívabban vesznek részt ebben a harcban. Óriási felháborodással fogadták a szövetségi gyűlés említett határozatát, amely lehetővé teszi az általános hadkötelezettség bevezetését, Számos nyugatnémet városban és faluban a lakosság gyűléseken és nagygyűléseken foglalt állást a szovjet békejavaslatok mellett, a bonni hábonás politika ellen. A „Fraenkische Tagespost" című nyugatnémet lap azt a következtetést vonja le, hogy „a szövetségi gyűlés politikai határozata ... Németország újraegyesítésére nézve .végzetes következményekkel járhat." Az értelmiség, az üzleti körök és az egyszerű szociáldemokrata párttagság sok képviselője szintén az ország ketté- szakítása ellen lép fel. Az utóbbi idők eseményei és lényei mind arról tanúskodnak, hogy Nyugat-Európa népei fokozzák harcukat a bonni revansiszták és óceá- nontúli pártfogóik agresszív céljait szolgáló militarista tömb létrehozása ellen. Az európai országok széles közvéleménye az európai biztonság biztosításának szovjet javaslatában alternatívát lét az agresszív „európai közösséggel“ szemben, . amely Európa egyik részét szembeállítja a másikkal és komolyan veszélyezteti az európai békét. A szovjet javaslatokban foglalt békeeszmények biztosan utat törnek maguknak az emberek mil'l'óinak agyához és szívéhez, s növekvő helyeslesre találnak. Mivel vádolják Juint? Mit véteti: Juin? Ezek a kérdések önkénytelenül felvetődnek, mivel Juin egészen ■'* legutóbbi napokig tiszteletben állt és az amerikai sajtó úgy tüntette fel őt, mint az egyik „legmegbízhatóbb“ személyt. Mint kitűnt, Juin tábornagy azért vonta magára néhány francia minisz tér mennydörgéseit és vijlámait, mert most az egyszer vett magának annyi bátorságot, hogy fellépjen az „európai hadsereg" ellen. Ez a fellépés — jegyzi meg a tudósító — ismételten azt bizonyítja, hogy az „európai hadsereg“ létrehozásának terve, amely a nemzeti had-, erők likvidálását és Franciaországnak a német militaristák alá rendelését jelenti, a francia tábornoki és tisztikar körében annyira népszerűtlen, hogy még az ilyen magasrangu személyiségek, mint Juin sem képesek tovább támogatni. Megkezdte tanácskozását a SZÖVOSZ Itt. országos küldöttgyűlése Pénteken reggel kezdődött meg Budapesten az építők Rózsa Ferenc kultúrotthonában a Szövetkezetek Országos Szövetségének III. országos küldöttgyűlése. Dögéi Imre elnöki megnyitója után megválasztották a küldöttgyűlés elnökségét. Az elnökségbe beválasztották Hegedűs Andrást, a Miniszter- tanács első elnökhelyettesét, földművelésügyi minisztert, Kristóf Istvánt és Földvári Rudolfot, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjait, Szalai Bélát, az Országos Tervhivatal elnökét, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának póttagját és Friss Istvánt, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagját. Dégen Imre. a SZÖVOSZ főtitkára, mondotta el ezután beszámolóját. Április 5-tő! életbelép a MflSZOVLET nyári menetrendje — tovább sűrítik a belfödi légijáratokat A belföldi polgári légiforgalomban április 5-én életbelép az új nyári menetrend. Az új nyári menetrend több járatsürítést is tartalmaz. így például Budapestről Debrecenbe a jelenlegi három helyett naponta öt, Miskolcra kettő helyett naponta 4, Szegedre és Pécsre kettő helyett naponta három, Nagykanizsára pedig az eddigi egy helyett naponta két járat indul. Az új nyári menetrend összeállításával a MASZOVLET a jelenleginél jobb utazási és szállítási lehetőségeiket biztosít a belföldi polgári légiközlekedésbe már bekapcsolt nagy- vidéki városok egymásközti forgalmában is. Az új menetrend eredményeként közvetlen légi összeköttetést kap Szeged Debrecennel, Szombathely Nagykanizsával. Sűrűbb lesz a forgalom Miskolc és Debrecen között is. Ezen á vonalon az eddigi egy járat helyett naponta három. Zalaegerszeg és Nagykanizsa között pedig a jelenlegi egy helyett naponta két . járat közlekedik majd. Április 11-től új nyári menetrend lép érvénybe a nemzetközi légijáratokban is. .