Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-07 / 56. szám
4 ÍN A F L O 1954 MÁRCIUS 7 Tizennégy éve halt meg Hollós Lászlót a „bolond gonihakifálw** NEMZETKÖZI SZEMLE és érvényt is szereznek a tárgyalások gondolatának. Nem úgy az imperialisták, akik Berlinben vereséget szenvedtek a genfi értekezlet összehívásának kérdésében is. Az amerikai politikusok beszédei és irányított sajtójuk hangjai azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok agresszív körei továbbra is akadályokat szándékoznak gördíteni a nemzetközi feszültség enyhítésének útjába. Ezért van az, hogy az amerikai reakciós kommentátorok szánt- szándékkal kétséget keltenek a genfi tanácskozás sikerét illetően. Walter H. Judd amerikai szenátor például nyíltan kijelentette, hogy nem örül az értekezletnek és úgy véli, hogy az „lélektanilag rossz eredményt“ fog hozni. A United Press hírügynökség már a berlini értekezlet befejezése utáni napon igyekezett borúlátást kelteni és egy február 19-1 tudósításában hangoztatta, hogy „a jelek egyáltalában nem mutatnak sikerre." Könnyen látható, hogy ezek a szavak azoknak az amerikai köröknek a nevében hangzanak el, amelyek félnek attól a lehetőségtől, hogy Koreában a fegyverszünetet békeszerződés követi és Indokínában megteremtik a békét. Minthogy azon ban a/ imperialistáknak most már mindenképpen el kell menniök a genfi értekezletre — a maguk amerikai módján legalábbis megkísérlik, a genfi tanácskozás „előkészítését.“ Moszkva: A „Za Szocijaliszticsku jugosziláviju“, a Jugoszláv Hazafiak Szövetségének Moszkváiban megjelenő lapja a jugoszláviai áremelkedéssel kapcsolatban a többi között a következőket írja: Jugoszláviában az utóbbi néhány év óta szüntelenül emelkedik az ipari és mezőgazdasági termények ára. A Nova Trgovina című folyóirat adatai szerint a vaskohászati termékek ára 1952-ben az 1938. évinek több, mint 24-szeresét, a .textilipari terítékek ára pedig több, mint 25-szörö- sét, az élelmiszeripari termékek ára pedig több, mint 12-szeresét érte el. Ezerkilencszázötvenhárom áprilisában az élelmiszerek és iparcikkek ár® körülbelül 26 százalékkal, a meFokozzák a nyomást a közel- és középkeleti országokra, Pakisztánt szerződésileg hozzáláncolják támadó támaszpont-sorozatukhoz, Vietnamba hadianyagot és embert küldenek, Li Szín Man délkoreai bábelnökkel provokáló nyilatkozatokat tétetnek — egyszóval: előzetes mesterkedésekkel kátyúba akarják szorítani a genfi értekezletet, még annak megnyitása előtt. Politikájuk kudarcai azonban azt is bizonyítják, hogy a népek nem amerikai módra akarják megoldani a kérdéseket. Nchru indiai miniszter- elnök minapi nagyjelentőségű nyilatkozata. amelyben elítélte a Pakisztánnal* nyújtandó amerikai kalo- uai segélyt és visszautasította az Indiának felajánlott „segélyt", ebből a forrásból táplálkozott. Nehru az indiai nép követeléseinek tett eleget, a nép hangjának adott kifejezést. — „Az Egyesült Államok politikája — amint ezzel kapcsolatban irta a Daily Worker — leplezetlen imperialista készülődés amerikai támadásra és amerikai uralomra Kelet felé. És ha helyes dolog, hogy Nebru elutasítja a szövetséget Amerikával Keleten, mennyivel helyesebb lenne vé- getvetni az amerikai szövetségnek Nyugaton is...“ Ezt követelik a népek. ilyen a népek akarata, amely az imperialistákat a berlini tárgyaló- asztalhoz kényszerítette s a zöld asztalhoz ülteti őket Genfben is. zőgazdasági termények, ára pedig 31 százalékkal volt magasabb az előző év úgy amazon hónapjánál. Jugoszlávia uralkodó körei az áremel kediést elemi csapásokkal, miint például az 1952 évi rossz terméssel igyekeznek indokolni. Érvelésük alap ta,lanságát bizony!.ja azonban az a lény, hogy az 1953. évi jó termés után sem csökkentek az árak, ellenkezőleg tovább emelkedtek. Ezemkilemcsaázötvennégy elején újabb áremelkedés volt tapasztalható. A bÚ7.a, a hús- és a zöldségfélék ira a szerbiai városok túlnyomórészé ben januárban 20—30 százalékkal emelkedett. „Szabad ember lettem, nem vagyok rabszolga!“ Ezekkel a szavakkal búcsúzott 1912 augusztusában Kecskemétről dr. Hollós László, az akkor már ismert nevű tudós, amikor sok mellőzés és „megaláztatás" után nyugdíjazását kérte és Szekszárdra, szülővárosába költözött. Sajnos ez a szabadságérzése több lett ennél és a lelki hasadáson át egészen az ember- gyűlöletig fokozódott. Mert kevés olyan tragikus sorsú tudósa volt az új magyar kornak, mint Hollós, pe- gid elmondhatjuk — munkásságának felülvizsgálata után — kevés olyan munkáséletű, szorgalmas és hivatás- tudattal teli tudósa volt az akkori Tudományos Akadémiának, mint ő, s amellett az ifjúságnak olyan széleskörű munkássága mellett a lelkes és szeretett pedagógusa..* Sorsa tragikusan magyar sors: az egész világ megbecsülte és elismerte munkásságát, de a magyar tudományos életben egy „hőn óhajtott" nyugalmas múzeum-őri állást sem adtak neki. Pedig azt a lelki csalódást és hasadást levezethette volna egy kis jóindulat és megbecsülés, akkor, amikor iskolájában, a kecskeméti főreáliskolában szerinte elviselhetetlen nagy lelki inzultus érte. összeütközése Kacsóh Pongráeeal Magános és csak a tudománynak élő ember volt Hollós Kecskeméten. a főreáliskola kémiai szertárából még ebédelni sem mozdult ki, csak éppen órára. Amikor 1911-ben az iskola új igazgatót kapott Kacsóh Pongrác, zeneszerző személyében, akinek első intézkedései közé tartozott, hogy a kémiai szertárt — amely ben az akkor már világszerte ismert tudós híres gombagyújteménye is volt — zeneteremmé szemelte ki és kiadta az utasítást a terem kiürítésére és a gyűjtemény elhelyezéséről nem gondoskodott. Ez, a lelki adottságánál fogva is igen érzékeny Hollóst úgy felháborította, hogy egész gyűjteményét a szemétdombra, illetve a túzbevetette. Pedig ez „Az Est" híradása és a szemtanuk szerint 40 nagy ládát töltött meg, és magában foglalta az addig már általa felfedezett 300 új gombát, a külföldről kapott, vagy vásárolt nagyértékú gyűjteményt is. Hollós László 1859-ben Szekszár- don született. Atyja Schwartzkopf Lajos 48-as honvéd főhadnagy, később főtelékbíró, majd ügyvéd. 1881- ben magyarosította nevét Hollósra. Elemi iskoláit Szekszárdon, reáliskoláit pedig Pécsett végezte, a budapesti műegyetemen később fizikát és kémiát hallgatott. Tanári oklevéllel a zsebében nevelősködött, majd ismét az egyetemen van, és állat-, növény-, és ásványtant hallgat és oklevelet szerez. Ezek után a reáliákból már csak a földrajz van hátra, ezt is elvégzi. Közben ,a Műegyetem 100 forintos ásványtani pályadíjjal jutalmazza. Majd az élettani tanszékein tanársegéd lesz. Hajlama és vágyai továbbviszik és 1891-ben Kecskemétre kerül főreáliskolai tanárnak, a következő évben pedig sza kos tárgyaiból bölcsészettudományok doktorává avatják. Kirándulások 6 éves korban Korai és sokoldalú érdeklődési körére jellemző, hogy már elemi iskolás korban az erdőkbe szökött, ahol bogarat, lepkét, színes földeket, ásványokat és virágokat gyűjtött. Szerencsére édesapja éles szeme hamar észrevette kiemelkedő rajzkészségét is, s előbb maga tanította, majd külön rajztanítóval rajzolni is taníttatta. Ennek tudományos működése során nagy hasznát vette, s minden munkáját saját illusztrációval jelentette meg. Nevelő korában állatokat tömött, 600 fajta tojást összegyűjtött, s egy év alatt a Cserey-fcle növény- határozóval 700 növény-fajt határoz meg. Első fizetéséből kirándult Anina, Rosica, Székül, Dognacska, Vaskő és Csiklova vidékére. Ezeken felül egyéb vidékeken is gyűjtött és a kezébe kerülő bronzkori régiségeket az Archeológiái Értesítőben adta közre. Kecskeméten az artézi kút fúrásánál feldolgozta a rétegsorozatokat, majd a városi tanács megbízásából a város környékének növénytani részét is vállalta a Milleneum esztendejében. Razslinszky Frigyes hatása Kecskeméti növénytani kutatásai alatt összeszedte a gombákat is, mivel azonban ezekhez nem értett, az akkor ismert legnevesebb tudóshoz, az eperjesi Razslinszky Frigyeshez fordult. Az élesszemű tudós felfedezte Hollósban a rendkívüli munkabírású és szorgalmas tudóst és rábeszélte a gombákkal való tudományos foglalkozásra. Hollós azonnal szakkönyveket hozatott 900 forintért Leipzigből és mindent félretéve nekilát a gombagyűjtésnek. Eleinte csak Kecskeméten próbálkozik, később azonban 27 megyét bebarangol nagyrészt gyalogszerrel. 1898-ban Déchy Mór meghívja a 6. kaukázusi expedíciójába. Ebből születik első önálló könyve: „Utijegy zetek a Kaukázusból“ címen. Hogy gyűjtött gombáit alaposan feldolgozhassa, cserekapcsolatot létesített a világ számottevő mycologusaival. Volt olyan napja, hogy öt külföldi csomag is érkezett címére, s ez nagy boldogságot jelentett számára. Az amerikai (küldemények közül/ számos gombáról megállapította, hogy újnak vélt, leírt gomba Európában régen ismert fajta. Tudományos munkássága megindul Hamarosan felkeresi a budapesti, bécsi, berlini stb. múzeumokat tapasztalatainak kiegészítése érdekében. Hogy milyen komolyan fogott a gombatudomány megismeréséhez és milyen eredményeket tudott elérni, jellemző, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben őt bízza meg „Magyarország Gaszteromicétái“ című hatalmas tudományos mű megírásával. Négy évvel később 31 folio tábla eredeti Hollós színes rajzzal és képpel kiegészített mű 18 000 forint költséggel magyar és német nyelven is megjelent. E munka után 1904-ben az Akadémia levelező tagja lesz. Egyúttal megbízást kapott ,.Magyarország földalatti gombái és szarvasgombaféleségei“ című mű megírására, mely 1911-ben a Természettudományi Társulat kiadásában jelenik meg. Ezt a művét jutalmazta az Akadémia 1917-ben 50 darab 20 koronás arannyal, mint az elmúlt hét év legjelesebb tudományos munkáinak egyikét. 1913-ban megjelenik „Kecskemét vidékének gombái" mun kája. Közben kétszer megkapta a Schillberszky-féle milleneumi díjat. 1911-ig 300 darab új gombafajt fedezett fel és határozott meg. Ez a szám élete végéig 500 darabra emelkedett. A pálya kettétörik E nagyiramú és odaadó munka idején érte a kecskeméti inzultus és semmisítette meg eddigi tudományos életének munkásságát és eredményeit. S azzal a szándékkal vonul vissza Szekszárdra, hogy a tudományos életnek hátat fordítson. De az új munka mégis csak megindult. Erről maga így ír emlékirataiban: „1911 őszén visszavonultam szülővárosomba megpihenni, nem akartam többé dolgozni. Ámde a következő év tavaszán kimentem azokba az erdőkbe, ahol boldog gyermekkoromban is lepkét, virágot gyűjtöttem, s megtanultam a természetet és Moszkva (TASZSZ): A „Lityeratur na,ja Gazeta" csütörtöki számában arról ír, hogy Finnországban nagy támogatásra talál. W. Aaltone.nnek, a kiváló finn szobrásznak javaslata. az igazságot, a két legfönségesebfoét imádni.“ Ebből a gyűjtésből több, mint ezer gombafaj mikroszkópi vizsgálata után 130 újat talált, s ezt „Uj gombák Szekszárd vidékéről“ címen adták közre 1926-ban. Az egyéb 1386 fajta gomba leírását 1933-ban ..Szekszárd vidékének gombái“ címen ugyancsak az Akadémia adta ki. Az utolsó évtizedet kivéve, amikor már alig látott és a végén teljesen elveszítette szemevilágát, mindvégig fenntartotta kapcsolatait a tudományos világgal. A tudomány emléke Ez a nagyiramú munka azonban csak úgy volt lehetséges, hogy a társadalmi élötről teljesen lemondott és csak a tudománynak élt. Emiatt szülővárosának lakossága különcnek, sőt „bolond gombakirálynak" gúnyolta és minden csúfságot elkövettek lakóháza ellen. Annál nagyobb volt azonban a hitele a tudományos világ előtt. Egyetemek, akadémiák keresték fel egy-egy gombaszakkérdés eldöntése érdekében, sőt tudóstársai még életében róla nevezték el egy-egy érdekes fajt. A nagy német Hennings egy Discisedát (Disci- seda Holiosiana), Schilberszky egy Hypnumót (Hypnum Hollósian), stb. neveztek el, hogy elismerésüket fejezzék ki iránta. Saját feljegyzései szerint 112 tudományos munkát írt, részben könyv, részben pedig dolgozat alakjában az akkori természettudományos folyóiratokba és sok munkájának. levonatát engedte át a külföldi tudományos sajtónak. Halála után Moesz Gusztáv dr, A Természettudományi Társulat ismert gombatudósa emlékbeszédében is elismeri, hogy „1914 óta egy lépéssel sem haladt volna a földalatti gombák ismerete hazánkban, ha Hollós Szekszárd környékén az eddig 16-ról 68-ra nem emelte volna számukat a Terfezia Mattirolonis és a Stephenzia bombicina felfedezésével.“ 1940 február 16-án, 81 éves korában bekövetkezett halála óta azonban a neves tudósról szülővárosa teljesen megfeledkezett. Temetésén is csak 10 személy vett részt és sem az Akadémia személyesen %nem képviselte magát, sem a város vezetősége nem jelent meg. Néhány tanár, az örökösök és a sajtó képviselői tudták csak, hogy mi a kötelességük Hollós László érdemeivel szemben. Pedig a haladó tudomány, a szabadság bajnoka volt és az emberi akarat gyönyörű diadala az élete, amely haláláig szakadatlan küzdelem a babona és az áltudomány és a protekciós tudomány ellen. Életcélja a tiszta tudományos igazság vizsgálataiké resése és megismerése, s ebben a munkában a tudományos munka mel lett több jeles gyakorlati szakin ég- állapítással is gazdagította az életet. Például a paradicsom egyik gomba-betegségét, a Septoriát, a tojás csírátlanítás útján való tartósítását, az arab mézga pótlását, az Amerikából származó gombabetegségek stb., stb. gyakorlati útmutatása segítette embertársait. Ha azonban a múlt rendszer poli- . tikai okokból sietett hallgatni Hollós ról, talán a jelenben mégis csak meg érdemli, hogy ne feledkezzünk meg róla és főleg szülővárosa; Szekszárd ne. Szabály Ferenc W. Aaltonen azt javasolta, hogy Finnország és a Szovjetunió hacárán emeljenek Béke-emtekművet, erzzel a felirattal.: „Ezen a határon soha többé nem lesz háború.1' Jugoszláviában állandóim emelkednek az árak Á Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának teljes ülése Szófia (TASZSZ): A Bolgár Kommunista Pánt Központi Bizottsága, amelyet a Bolgár Kommunista Pánt VI. kongresszusán választottak meg, március 4-én megtartotta teljes ülését. A teljes ülésen a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjává választotta Vlíko Cservenkovot, Georgi Damnjanovot, Anton Jugovot, Geor- gi Csankovot, Rajkó Damjanovot, Todor Zsivkovot, Georgi Cankovot, Encso Sztajkovcí és Ivan Mihajlo- Vot, a Politikai Bizottság póttagjává pedig Todor Práhovot és Petr Pancsevszkit. A Központi Bizottság titkáraivá megiválasEtották Todor Zsivkovot (első titkárrá) Dimitr Gan^vct és Borisz Taszkovot. A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke Ivan Ilcsev lett. Március 4-én ülést tartott a Bolgár Kommunista Párt Központi Revíziós Bizottsága. A bázoti.ság elnökévé Jordan Katrandzsievet választották meg. A béke és barátság emlékműve Az európai védelmi közösség sorsa forog kockán Dulles, amerikai külügyminiszter és társai aggodalommal figyelik a „hidegháború"' hőmérőjét. Ijedten látják, hogy a higanyszál a berlini értekezlet óta egyre magasabbra emelkedik, világszerte olvadozik az a jégpáncél, amelybe a békés tárgyalások gondolatát akarták befagyasztani s ezzel együtt mindinkább meglazul a talaj az amerikai politika európai és ázsiai háborús építményei alatt. Dulles és nyugati csatlósai, ha a népek békeakaratának nyomására le is ültek a berlini tárgyalóasztalhoz, az értekezletet arra akarták felhasználni, hogy a tárgyalások meghiúsításával közelebb hozzák az „európai védelmi közösség"‘-ről szóló szerződés ratifikálásának időpontját, s bebizonyítsák, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a legtágabb teret kell biztosítani a hirhedt „erő politika" valóraváltásának. Ezzel magyarázható a nyugati külügyminiszterek — elsősorban Dulles — makacs, elutasító magatartása minden szovjet javaslattal szemben. A berlini értekezlet lefolyása és eredményei az imperialista szándékok kudarcát jelentik: az európai védelmi közösségről szóló szerződés ratifikálásának közelebbhozása helyett — a ratifikálás bizonytalanná vált és mindenképpen távolabbi időpontra tolódott ki. Eisenhower az amerikai kongresszus márciusi ülésszaka elé már tarsolyában a ratifikált „védelmi közösséggel" akart lépni — most azonban az ellenkezőjét kell tudomásul vennie: Európában elmélyültek az ellentétek a ratifikálás és a nyugatnémet újra- l'elfegyvcrzés körül, s a mérleg nyelve az újrafelfegyverzés ellenzőinek oldalára billent. Nagy-Britanniában az alsóházban lezajlott a külügyi vita, amelynek során napvilágra kerültek az Angliát megosztó mély ellentétek. A munkáspárt parlr.nenti csoportja kis különbséggel 113 szavazattal 104 ellenében — szavazta csak meg a pártnak a német újrafelíegyverzést helyeslő nyilatkozatát, s amint Attlee mondotta, „Ez, a munkáspárton belül jelentkező őszinte vélemény- különbség a német fegyverkezéssel kapcsolatban egész Angliában tapasz talható." Ez az ellentét nem korlátozódik a munkáspártra, hanem meg osztja a konzervatívok sorait is. Ha pedig e pártok vezetőségében ilyen A népek tárgyalásokat követelnek a hangulat, világos, milyen ellenzéssel találkoznak az amerikai háborús tervek az egyszerű angol dolgozók millióinak körében. Franciaországban az jellemzi a helyzetet, hogy — bár Bidault külügyminiszter szeretné sietve elérni a ratifikálást, — a francia nemzetgyűlés az erre vonatkozó vitát előreláthatóan a genfi értekezlet utáni időre fogja halasztani. Nos, erre üzembehelyezték az amerikai cselszövé- nyek szervezetét. Adenauer meglepő módon — haladéktalan tárgyalásokat javasolt e napokban a Saar-kér- désről. A jelenleg francia igazgatás alatt álló Saar-vidék gazdag iparvidék, amelynek kincseiért hosszú idő óta folyik a harc a német és fran cia imperialisták között. A Saar-vidék szén- és acéltermelése olyan tényező, amelynek birtoklása döntő módon befolyásolná a két ország erőviszonyait. Mi áll Adenauer tárgyalási készsége ívnögött? A jobboldali „Le Figaro" helyesen tapint rá a lényegre, amikor azt írja, hogy Adenauer akciójában „benne van Dulles keze." A lap emlékeztet arra, hogy „Dulles amerikai külügyminiszter a berlini négyhatalmi értekezletet követően a szövetségi kancellárral Kölnben folytatott megbeszélése során megvitatta az európai egységtörekvések útjában álló nehézségeket. Ezekután a kancellár „szükségét látta annak, hogy gyorsan visszatérjen a Saar-kérdésre és megkísérelje a francia ellenállás felszámolását.'" Adenauer tárgyalási készsége tehát semmi mást nem rejt, mint a Saar-kérdésben adott várható n-inet engedményekkel port hinteni a franciák szemébe, elérni a „védelmi közösség" ratifikálását — hiszen a nyugatnémet militaristáknak mindez semmibe sem kerül: ha a ratifikálás után fegyverben áll majd a tizenkettő német hadosztály, — úgyis ők diktálnak Nyugat-Euró- pában... A szitán azonban keresztül látnak a népek, s amint Berlinben, úgy ezután is diadalra viszik az erő politikájával szemben a tárgyalások eszméjét. A Reuter iroda kommentár- ja is úgy rajzolja meg a való helyzetet, hogy „az európai védelmi közösség tervének sorsa forog kockán", mert „a német újrafelfegyverzés kér désében felmerült ellentétek a jelek szerint elmélyültek a nyugateurópai országokban."