Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-06 / 55. szám
4 N Ä P E ö 1954 MtRCIÜS « „Szorgalmi-mozgalmat66 indítottak a szekszárdi Halogk Adám diákotthon tanulói Február egyik vasárnapján ünnepelte a szekszárdi középiskolai fiú diákotthon névadójának, Béri Balogh Ádámnak, a hős kuruc brigadéros- nak 246 évvel ezelőtti halálát, megemlékezett hősi tetteiről. Az ünneplés szerény volt, de annál bensőségesebb. 7 A város zajos, gépkocsik és traktorok dübörgésétől hangos központjának öreg épületében 68 diák lakik, akik megyénk különböző községeiből jöttek össze. Egyszerű szülök gyermekei. Munkájukról keveset tud a város. A fiúk ragaszkodnak Lenin híres mondásához: ..Kevesebb dagá- lyos frázist, több egyszerű, hétköznapi munkát!“ A diákotthon félévi iskolai átlag- eredménye 3.73 lett a negyedévi 3.26-al szemben. Mindkét iskola diák otthonos tanulóinak átlaga magasabb a városi, vagy a bejáró tanulók átlag eredményénél. S e fölény osztályonként is megvan. A diákotthon adja már évek óta az ált. gimnáziumnak és a közgazdasági technikumnak is a DISZ-titkárt. Diákotthonosaink e'sők mind«u DISZ munkában, tanulmányi versenyeken, nyári munká kon. A Szabadságharcos Szövetség lövészkörében, motoros körében, rádiózó szakosztályában, ejtőernyős körében zömmel diákotthonosok vannak. De ott találjuk őket kisebb munkában is: jegyszedők, rendezők az előadásokon, sportversenyeken, iskolai kerékpártúrán, kultúrelőadá- son. gyapotszedésen és egyéb munkákban lelkiismeretesen dolgoznak, tevékenykednek. • Mindezek természetesen nem jelen tik azt, hogy otthonunkban nincsenek hibák, hogy minden „olajozottan“ megy. Erről szó sincs, mert ahol munka folyik, ott hibák is adód rak. Ezek ellen, azonban állandó, következetes harc folyik. Most, a másctíik félévben a 24 I. osztályos tanuló „szorgalmi mozgalmat" indított a pártkongresszus tiszteletére. Céljuk: a szabadidő helyes, észszerű kihasználása, a jómodor elsajátítása, a kulturáltság minél magasabb szintjenek elérése a tanulás szorgalmazása mellett. A mozgalom az idősebbek érdeklődését is felkeltette. A diákotthon tanácsa, a felajánlások hatására célul tűzte: a vándorzászlót csak az a tanulócsoport kaphatja meg, amelyik csoport egyheti feleleteinek értéke túlhaladt a 4-es átlagon. A szép terv serkentő hatására a másodévesek csoportja február 14. és 21. közti héten új diákotthoni csúcsot ért el: 4.78 átlagot. A verseny más irányban is folyik. Évek óta jobb volt a gimnázisták tanulmányi átlaga a „keristákénál“. Az 1953/54-es tanév első negyedében is, félévkor is a gimnázium váratlanul lemaradt, de most fogadkoz- nak. hogy vagy s/4 évkor, vagy év végén „lefőzik a keristákat". A szekszárdi lány és fiú diákotthon között is verseny folyik. Első negyedévkor a lányok tanulmányi átiaga volt jobb, de félévkor a fiúk kerültek ki győztesen a nemes küzdelemből. A jelek azonban apra mutatnak hogy a lányok alaposan neki gyürkőztek a tanulásnak az elsőségért. Dehát a fiúk sem ijedősek... Az öreg épületben így folyik a tanuló fiatalok munkája. Minden nap 5 óra után elcsendesül a zaj, a csöndben szinte hallani tollak sercegését, a füzet-lapozást. Megindul az egyéni tanulás, a munka a holnap számára ... Nagy Barna nevelő A kakasdi színjátszók Zombán A kakasdi kultúrotthon színjátszó együttese a szomszédos községbe. Zombára látogatott el vendégszerepelni. Az együttes tagjai előadták Gárdonyi Gézának ..A bor“ című há- romfelvonásos színművét. Az előadásnak igen nagy sikere volt. Az ismert Gárdonyi színmű egyes alakjait élethűen vitték színpadra a jórészt dolgozó parasztokból álló műkedvelők. Streichner Mária irányítja a csoportot, aki mint népművelési ügyvezető sokat tesz, hogy a községben eleven kulturális életet teremtsen. A zombai szereplés azt igazolta, hogy munkája nem eredménytélen. A színjátszók, a maguk természetes, ízes beszédmódjukon szólaltatták meg Gárdonyi művét, s a kirobbanó drámai jelenetekben minden túlzás nélkül, hűen adták vissza a cselekmény mondanivalóját. Játékuk természetessége jól illett a darab tartalmához, amely elsősorban a bölcs meitéktariás, az önmérséklet gondolatát domborítja ki. • A kultúrteremben összegyűlt szépszámú közönség hálásan tapsolt a vendégeknek. A tetszésnyilvánításban kifejezésre jutott a zombai dolgozóknak az a kívánsága, hogy a két község, Zomba és_ Kakasd között ezután -.szorosabb kulturális kapcsolat legyen. Valóban helyes lenne, ha a két község kultúraktívái gyakrabban cserélnék ki tapasztalataik ti: egymás segítségével a nehézségeket is könnyebben tudnák megoldani, egyszóval eredményesebb munkát tudnának végezni elsősorban a ku’- tút verseny sikerének érdekéoen. EZT OLVASSUK... Ivanov: LERMONTOV A könyv részletesen ismerteti az egy ik legnagyobb orosz költő hánva- toi életét, ragyogó alkotásait, lángoló hazafiságáb Kimerítő képet kapunk az orosz társadalmat szagg (tó ellentmondásokról, a gyűlöletes zsarnok rendszerről, amely sorra gyilkolja le a legkiválóbb szellemeket, köztük Puskint és Lermontovot. Ivanov könyve feltárja Lermontov alkotásainak művészi jelentőségét és rávilágít politikai mondanivalójukra is. Élvezetes, széleskörű ismereteket nyújtó, egyszerű nyelven ■ megírott könyv. Készül az iregszemcsei kultúrcsoport a versenyre I regszemcsén mozgolódni kezdenek a DISZ-fiatalok — írja ifj. Fűzi István, — a járási kultúrversenyre készülnek. A készülődés időtartama alatt azonban a község dolgozóit is szórakoztatják, bemutatják műsor- számaikat és ezek a bemutatók igen so>k tapasztalatéi: hoznak, amelyeknek segítségével javítani, csiszolgat- ni tudják a csoport tagjai ae előadásmódjukat. A tánccsoport iregi csárdásokat és verbunkosokat ,an-ul. A színjátszó együttes három egyfelvonésos szín darabbal készül. , A község dolgozói érdeklődéssel várják a fiatalok munkájának, az esti próbák eredményét. Van azonban egy, egyelőre megoldhatatlannak látszó nehézség. Iregszemcsén úgy bilis nincs kultúnház. Az előadást a tanácsháza nagytermében tudják csak megtartani, ahova csupán 130 ember fér be. — erről panaszkodik ifj. Fűzi István, az ur-gszemcseiek nevében. -— Egyelőre csak annyit tanácsolhatunk nekik, hogy többszöri előadással oldják meg, hogy minden érdeklődő dolgozó megnézhesse a DISZ kultúrcsoportjának előadásait. Termeljünk töl>l> viaszt Február havában tartott községi tanácsüléseken a végrehajtó bizottságok elnökei többek között ismertették a kormányprogrammnak azt a részét, amely elrendeli, hogy a méhviasz árát 25 forintról 50 forintra kell emelnj. Ezzel az áremeléssel a kormánynak az a célja, hogy a viasztermelést elősegítse. Ugyanis a viasz termelés fokozásáról szóló kormánygondoskodás szerves része a mező- gazdasági kormányprogramm azon részének, amely előírja, hogy növelni kell a méhcsaládok számát és fokozni kell a méztermelést. A méhcsaládok számszerű növelésének, de különösen a méztermelés emelésének egyik feltétele a műlép. A műlépgyártásnak pedig nélkülözhetetlen anyaga a méhviasz. Kétségtelen, hogy a méhviasz egyéb cikkek gyártásához is szükséges, de a műlópgyártásnál semmi mással nem pótolható. Mér pedig a mező- gazdasági kormányprogramm végrehajtása kapcsán országos viszonylatr ban — így megyénkben is — emelkedni fog a méhcsaládok száma, egyrészt a régi méhészetek bővülésével, másrészt az új méhészetek létesítésével. A méhészetek növekedése tavasszal pedig oly nagymértékű mű- lépigényt fog jelenteni a méhészeti üzemek felé, hogy ezt a feladatot csak hatalmas munka árán tudják leküzdeni. Ezt a nehézséget a kormányprogramm már jó előre látta és ezért sietett a viaszárak felemelésével a méhészek segítségére, hogy így a növekvő műlépszükséglet kielégítésére a méhészek viasztermelési kedvét fokozza. A viasztermeléshez sok méz szükséges. Innét van az, hogy ha a viasz termelői ára a méz termelői árához viszonyítva alacsony, akkor a méhész számára nem kifizető a viasztermelés. Ezért intézkedett a kormányprogramm a viasz termelői árának felemeléséről, hogy a méhész a viasztermeléssel is megtalálja a maga számítását. Mi tehát megyénk méhészei számára a tennivaló? Minél több viaszt termelni! Evégből minden kis lép- darabot, viaszmorzsát össze kell gyűjteni és kiolvasztani. A rendkívüli kemény tél most már elmúlt. Kétségtelen, hogy a méhcsaládokbó’ is szedett áldozatot. Az elpusztult méhcsaládok lépeit szedjük ki a kap tárból, gondosan vizsgáljuk át: a szép. tiszta, hibátlan, fiatal lépeket tároljuk a 1 épszekrényben és gondosan kezelve őrizzük a további fel- használásig. A hiMs, öreg lépeket olvasszuk"ki. Ugyancsak takarítsuk ki az elpusztult méhcsalád kaptárát és az aljára hulott viaszmorzsákat rostáljuk ki és összegyűjtve olvasz- szuk ki. Amikor az idő melegebbre fordul és a méhcsaládok átvizsgálását megejthetjük, akkor a kaptá- rakban található minden viaszmorzsát, zúgépítményt. léptörmeléket gyüjtsünk össze és házilag zománcos edényben, zsákban, vagy gőzviasz- ol\)|asztóval olvasszuk ki. vagy pedig Szőlőtermelők figyelem! Minden mennyiségben vásárolunk nemes szőlővesszőt és vadalonvvesszőt. Fajtatiszta, gombabetegségektől, fagy- és jégkártól mentes, jól beérett 60 cm bosszú 6—12 mm. vastagságig 200-as kötegekben, fázvesszővel átkötve európai nemes sző- lővesszőért. darabonként 1st fillért fizetünk. Vad (sima alany) vesszőért a fenti méret és kötegelés szerint darabonként 20 fillért fizetünk. Az ajánlatot írásban kérjük megküldeni. Cím: Szőlőoltvány- és Facsenicteforgalmi V. Budapest, VII. RotteiibiUer-u. 55. Levélcím: Budapest 7. Postafiúk 17. a viaszmdlyok ellen védett helyen •ároljuk addig, amíg a napviaszol- vasztóba nem tehetjük kiolvadás végett. Kétségtelen ugyanis, hogy a napviaszolvasztóban a nap hevétől a legszebb sárga viasz olvad ki az összegyűjtött léptörmelékből. Hasonlóképpen a nagyon megpenészedett lépeket is a napviaszolvasztóban lehet oly eredményesen kiolvasztani, hogy a !viajtón a penészesedésnek még a nyoiwát sem lehet észlelni. Üzembe kell állítani tehát a nap- viaszoivasztót is. Ha oedig környékünkön ál’andóan virágoznak méze- 'ő növények és állandóan van méz- hordás. akkor állítsuk be az építtető keretet is, hogv minél több viaszt ‘udiunk termelni. Ha a gondos méhész ily módon évről-évré tervszerűen növeli a viasz •érmését, akkor nemcsak a saját maga műlépszükséaletét fedezi, hanem a viaszfelesiegből még jövedelmet is biztosíthat magának. Dr. Koppány József Zenedélután a kórház kultúrtermében Március 6-án délután fél hat órai kezdettel a kórház kultúrtermében a hanglemezhang verseny sorozni: keretében „Nagy mesterek kis művei" címen lesz hangverseny. Ismertetést mond P.álvöLgvi Richard orvos. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. A TOTO e heti szelvényén uiár a labdarúgó NB I. mérkőzései is szerepeljek. 500 ezer szelvény felé közeledik a Totó! Az el mull t héten több mint 260.000 szelvényt küldtek be a pályázók s így nyelemen yékre közel +00 ezer Ft jutott. A 9. fogadási hét nyereményei: 12 találat = 1975?.— Ft 11 találat = 887.— Ft 10 találat = 103.— Ft FOTÓZZON! N VERHET! Sport nagyaktiva értekezlet Szekszárdon A megyei TSB az elmúlt vasárnap délelőtt a volt megyeháza nagytermében rendezte meg immáron harmadizben nagyaktiva értekezletét, amelyen; egyrészt számot udott az elmúlt évi eredményekről, másrészt pedig vázolta az 1954-cs munka körvonalait. A sportkörök nem túlnagy érdeklődést tanúsítottak az aktíva értekezlet iránt, amelyen mintegy 60 érdeklődő vett részt. Lépő László, a megyei TSB elnöke tartotta meg beszámolóját, mellyel mai cikkünkben részletesen kívánunk foglalkozni. A beszámoló bevezetőben megállapította, hogy a megyei TSB munkájúban az elmúlt esztendő további javulást hozott s bár néhány zökkenő akadt, nagyban mégis sikerült a munkát jól ellátni.AA társadalmi szövetségek is jó munkát vegeztek az elmúlt év folyamán a különböző bajnokságok megrendezésével. A társadalmi szövetségek munkájának hiányosságaként az elnök azt állapította meg. ho^v nem foglalkoznak az illető sportág továbbfejlesztésével, nem adnak módszertani segítséget az alsóbb TSB-ék társadalmi szövetségeinek és a sportköröknek. A megyei TSB sokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a megyében fennálló szakemberhiányt megszüntesse. A tavaly rendezett társadalmi aktívaképző tanfolyamokon 215 új társadalmi aktívát képeztek ki, melyből 113 volt a társadalmi edző. Hogv azonban a sportkörök mennyire helytelenül válogatták ki az edzőképző tanfolvamra küldött sporttársakat, erre ékes példa ez. hogy a kiképzett M3 társadalmi edzőből csak 47 kapcsolódott bele a megye sportköreinek a munkájába. A megye MŰK tervét az új próbázók vonalán 148 százalékra teljesítette és lényegesen jobb eredményt ért el az elmúlt' évinél. Ugyanokkor azonban n sportkörök az ivSmétlopróbázók próbáztatását már nem kezelték ilyen lendülettel és a megye tervtől jesít és e csak 82 százalék. Az egyes részterületeken elért eredményeket az alábbi táblázat szemléltetően tünteti fel: Uj próbázók Tsmétlőpr. Sznksz. sportkörök 128% 78% Falusi sportkörök 144% 60% Szp&rtakusz sportkörök 135% 115% MTH sportkörök 165% 235% Középiskola 224% 103% Ált. iskolák 137% — Ezek a számok azt mutatják, hogv a me- gve sportkörei mindjobban megértik az MHK munka fontosságát. A beszámoló megemlékezett arról, hogv a megyei TSB a társadalmi szövetségek segítségével 64 versenyt rendezett az elmúlt esztendő során, melyen a csapatversenyeket nem is számítva 8.000 sportoló vett részt. A falu sportmunkájának fejlődését bizonyította az is, hogy az elmúlt esztendőben több új szakosztály alakult meg a falusi sportkörökben, melyek resztvettek és részt fognak venni a megyei és a járási TSB-k által kiírt versenyeken. A sportkörök munkájában elért fejlődé«! mellett hiányosságokról is szólt a beszámoló. A legnagyobb hiányosságként azt állapította meg a beszámoló, hogy a sportkörök fejlesztési terv nélkül dolgoznak. Elhanyagolják a jelentéseknek felsőbb sportszervezetekhez batáridőre történő eljuttatását. De nem vezetik a sportköri munkanaplót, a legtöbb helyen nem valósult meg a sportkörben a kollektív vezetés és így 1—2 tag intézi a sportkörök munkáját. Hiányolta a beszámoló, hogy a sportkörök vezetői v«imi keveset törődnek a sportolók nevelésével, hanem ehelyett a vezetőségi tagok eljönnek megvédeni sportolóikat a fegyelmi tárgyalásokon. Az 1954-cs feladatokkal foglalkozva a beszámoló alapul az MDP Központi Vezetősége Politikai Bizottsága által hozott határozatokat jelölte meg. • Hogy a célokat elérjük, feltétlenül el kell érnünk — mondotta Lépő elvtárs —hogy sportköreinkben a kollektív vezetés érvényre jusson. Hangoztatta a továbbiak során a DIS/-szervezeteknok a sportmozgalomba való minél alaposabb bekapcsolását, a gépállomás sportmunkájának megjavítását, az állami gazdaságok, termelőszövetkezeti csoportok sportköreinek megerősítését. Felhívta az elnök, hogy amennyiben a tag<0g ezeken a sportkörökön belül hiányosságot lát, azokat bátran bírálja és a bírálattal segítse a fejlődést. A sporthíradó, faliújságok felállításának szükségességét, a versenyszellem kifejlesztését hangoztatta és felhívta a figyelmet, hogy a sportnaptárban szereplő versenyeket a sportköröknek meg kell rendezniük, mert csak így juthatnak fel a sportkörök versenyzői a járási bajnokságba. Döntő mértékben kell foglalkozni 1954-ben is a sportköröknek az MHK munkával. Bejelentette, hogy a tavaly sikerrel megrendezett MHK versenyt a megyei TSB ezév- ben is megfogja majd rendezni. E verseny értékelését negyedévenként fogja megtartani az MTSB. Felhívta a sportköröket, hogy április 1-re állítsák helyre az akadály- pályákat, ahol pediifl még nincs meg. kell építeni. A községek tanácsai az akadály- pályák megépítéséhez szükséges famennyiséget biztosítani fogják. Bejelentette a beszámoló azt is, hogv a kormány 8 millió forint támogatást kíván fordítani a falusi sport támogatáséra. Tolnamegyére ebből az összegből 111.000 Ft fog majd jutni. Annak a reményének kifejezésével zárta be az elnök beszámolóját, hogy a megye tovább fog majd haladni az 1954-es évben az 1953-ban megkezdett úton. A beszámoló után élénk hozzászólások voltak, majd Lépő László elnök az 1953-ban legjobban dolgozó társadalmi aktívák részére jutalomkönyveket és a Népstadiont ábrázoló véreteket osztott ki. Az ajándékok kiosztása után Lépő László, a Nagymányoki Bányász képviselőjének, a résztvevők nagy tapsa közepette adta át a bajnokság megnyeréséért járó serleget és a Játékvezetők Tanácsának sportszeruségi díját. Ezután az októberi MHK-versenyben győztesek és helyezettek kapták meg fiijaikat. A Bátaszéki Lokomotiv dísze® serlegei, a Dombóvári Kinizsi kristvályvázát, a Paksi Traktor szobrot, a Faddi Falusi Sportkör 11 pár labdarúgócipőt, a, Magyarszéki Falusi sportkör 11 mezt és 11 nadrágot, a kaj- dacsi falusi sportkör pedig 1 labdát és 5 pár labdarúgó cipőt kapott jutalmul. A díjak kiosztása után az értekezlet jó hangulatban ért véget. Biritói Traktor“ Dunaföldv. Szpartakusz 1:1 (1:0) Barátságos labdarúgómérkőzós Pakson. Vezette Komáromi. Hatalmas víztóesakkal tarkított pályán kei ült a mérkőzés lejátszásra. A Biritói Traktor kap először lábra és szép támadásokat vezet. Egy ilyen támadás végén a 4-ik percben Fetter megszerzi csapatának a vezetését, 1:0. Mindkét csapat teljes erő- bedobással küzd. A* dunnföldvári csapat szép támadásokat vezet, de nem bir a jólzáró Traktor védelemmel. Mindkét részről sok hiba csúszik a játékba, mert a labda a víz tócsákban elakad. A második félidőben Dunaföldvár kap jobban lábra és a 17-ik percben cgv előreívelt labdát Szigeti a jobb sarokba fejel, 1:1. A játékosok erőnléte jónak mondható, mert végigbirták az iramot a rossztalajú pályán. Bírálat: A Biritói Traktor játékosai közül nem lehet kiemelni senkit, mert mindnyájan szívvel-lélekkel játszottak. Ha n csapat még jobban formába lendül, akkor nem fog csalódást kelteni. De természetes ugyanez áll a dunuföklvári játékosokra is. Mohai ístván levelező Tolnai VL“Bátaszéki Lokomotív 9:2 (4:1) Tolna. 600 néző. Vezette; Ligeti Tolnai VL.: Berek — Bizony, Mausz, link 111. — Horváth, Tihanyi — Bajza. Créli-'ger, Deák, Joósz. Isgum, (Ganczcr. Yoloher). Bátaszéki Lokomotiv: Frei — Takács. Fabrik. S/ép — Tóth TI., Tóth I. — Michli. Adám. Toronyi. Kriksz. Kiss fOszkó). A barátságos mérkőzést a tolnai csapni kezdi meg és már a harmadik percben Joósz gólja nyomán l:0-ra vezet Tolna. A gól után mezőnvjáték folyik, majd a tolnaiak ragadják kezükbe a kezdeményezést. A 18-ik pereben Kriksz Berek mellett elfut és az fires kapuba gurít. 1:1. A 25-ik percben újból Joósz lő íróit mintegy 25 méterről. Tolna most már állandóan támad. a 36-ik percben Deák lő gólt, 3:1, majd újabb támadás során Grél inger az alapvonalig fut le. begurít és Deák a hálóba lövi a labdát, 4:1. A második félidőben folytatódnak a tolnai támadások, Már a második percben Deák a kifutó Frei mellett gólt lő. 5:1. Egy pere múlva újra Deák fejez be góllal egy szép tolnai támadást. 6:1. Bntaszck szórványos támadásait a tolnaiak könnyen hárítják. A 15-ik percben Deák meglép és a kifutó kapus mellett a labdát a hálóba emeli, 7:í. Két perc múlva újból Deák lesz ered- ményros, 8:1. Báta^zék ellentámadásokkal HÍREK SZOMBAT, MÁRCIUS 6 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR. U/l. sz. All. gyógyszertár. NÉV NA»“ Gottlieb — IDÖJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás szombat estig: — Változó felhőzet, többfelé eső. Mérsékelt, időnként élénkebb délnyugati, nyugati, később északnyugati szél. Az éjszaka továbbra is enyhe marad. Nappali felmelegedés, nyugaton kissé gyengül, keleten alig változik. Várható hőmérsékleti értékek szombaton reggel 1—4. délben nyugaton 9—12, keleten 12—15 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet szombaton négy fok felett, próbálkozik, melynek során Kriksz szépít, 8:2. A gól után továbbra is Bátaszék támad, főleg Kriksz és Kiss veszélyezteti a tolnai kaput, eredményt azonban nem tudnak elérni. A 58-ik percben Deák egyéni játék után beállítja a végeredményt, 9:2. Mindkét csapat játékán meglátszik, hogy az idény elején tartunk. Mezőnyben a bátaszéki csapat nem volt annyira rosszabb, mint azt a gólarány mutatja. A tolnai csa- atból Deák és Bizony játéka emelkedett i. Deák személyében erősödni fog a tolnai csatársor. A bátaszéki csapatból különösen a csatársor tűnt ki ötletes játékával. Mladencsics Lajos levelező. Komlói B.—Dombóvári Lokomotiv 3:2 (0:2) Dombóvár, 500 néző. Vezette: Horváth F. Góllövők: Gvserháti, Tóth, Szakács, illetve Hirczi és Simonfalvi. Az első félidőben a Lokomotiv csapata a nehéz, sáros talajú pályán már 2:0-ra vezetett. azonban az eredményt tartani nem tudta. A Komlói Bányászok jobb erőnléte, nemcsak a kiegyenlítést, hanem még a győzelmet is kiharcolta, a mérkőzés gyenge, idényeleji volt, melyet még a pálya rossz talaja is befolyásolt. Az egyre Közeledő bajnoki idényre a Lokortiotív erősen készül és az új edzőnek kezemunkaja remélhetőleg észrevehető lesz a csapaton. FIGYELJE A VASÁRNAPI SZÁMUNKBAN MEGJELENŰ SPORTREJTVÉNYÜNKET! TÖLTSE KI ÉS KÜLDJE BE A SPORTREJT VÉNYSZELVÉNYT SZERKESZTŐSÉGÜNKBE. * SPORTREJTVÉNYÜNKBEN A MEGYEI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK SZEREPELNEK. A megfejtők között könyvjutalmat ősziünk ki. MOZI Garay filmszínház. Március 6-tól 10-ig: RÁKÓCZI HADNAGYA. Uj, színes, magyar játékfilm. Kezdések: vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és fél 8 órakor, hétköznap: fél 6 és fel 8 órakor. BÚTOROZOTT szobát bérbevennék Szekszárdon, irodai dolgozó részére. Cím a kiadóban. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KTRALY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma: 20-10. 20-11 Szekszárd, Széchcnyi-utca 18 M. N. B. egyszámlaszám: 00.878.063—38 Előfizetési díj: havi II.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály-utca 10 sz. Telefon: 20-27. A nyomdáért felel: MELLES REZSß