Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-31 / 76. szám

4 S A P t Ó i»54 iWAHCIUS 51 yl Tolna-körzeti kultúrverseny értékelése A Dunaföldvári Spartakuss vezetőségválasztó gyűlése A Tolna-körzeti kultúrverseny jól szervezett, színvonalas, tartalmas volt, amilyet eddig még nem láttak Tolnán. Több mint 30 csoport sze­repelt, amelyek lelkes munkájukkal, fegyelmezett magatartásukkal bebi­zonyították, hogy népünk fokozódó kulturális igényeit ki tudják és ki is fogják majd elégíteni. A biráló bizottság alaposan megvitatta min­den csoport produkcióját és értéke­lésével segítséget adott az együtte­seknek. A nemrégenalakult faddi énekkar szereplése lelkes, szorgalmas mun­káiról tanúskodott. Egyelőre kevés tagja van a kórusnak, és ez az egyet­len hibája. A Szekszárdi Kórház kiválóan sze­repelt a bemutatón. Művészi volt Puskin „Falun“ című versének elő­adása és az énekkar számai is. Kü­lönösen tetszett a közönségnek a magyar népdalsorozat. A bogyiszlói kultúrcsoport helyi összeállítású népi játékot mutatott be. A „Bogyiszlói Fonójáték“ érté­ke újszerűségében és népi jellegében rejlik. A bíráló bizottság, azonban úgy értékelte, hogy a játék meséjét rövidebbre kell venni, vagy esetleg el is hagyni. A fonójáték művészi csiszolásához Bogár elvtárs, a sár- pilisi népi együttes vezetője ad se­gítséget a bogyiszlóiaknak. A íácánkerti csoport első ízben sze­repelt kuitúrversenyen. Mind az út­törő, mind a felnőtt tánccsoport igyekezete dícséretreméltó. A fejlő­dés útján, azonban nagy út áll még előttük. Szépen, fegyelmezetten szerepelt a tengelici úttörő énekkar. A pajtások a tartalom mellett a külsőségre is gondot fordítottak. Az egységes öltö­zet valóban szebb volt, mintha tar­kabarka ruhában szerepelnek. Az út­törők tánccsoportja is résztvett a versenyen. A felnőttek varrótáncát még alaposabban ki kell dolgozni. A nemrégen újjáalakult mözsi énekkar előadásán máris meglátszott az alapos felkészültség. A karnagy és az énekkar tagjai eredményes munkát végeztek. A tolnai 1. számú általános iskola énekkara megyénk egyik legnagyobb létszámú kórusa. Fegyelmezett, jó­képességű énekkar, amely jórészt Ferencz Józsefnek, a kórus vezető­jének érdeme. A szekszárdi járási kultúrház tánc csoportjának szereplése szinte ugrás­szerű fejlődést mutatott a tavalyi­hoz viszonyítva. Nagy érdeklődéssel várta a közön­ség a Tolnai Textilgyár és a Selyem fonó csoportjainak szereplését. A Textilgyár. csoportjának mindkét tán ca, különösen a tápéi leánytáncok előadása művészi volt. A színjátszó csoport „Fehér angyal" című jelene­te a bemutatón látott darabok leg­jobbja. A Selyemfonó Ványai-kettős című tánca színvonalban alig ma­radt alul a textilgyár által bemuta­tott bátai leánytánctól. A* első helyezett... Még a téli gépjavítás tartott az iregszemcsei gépállomáson, mikor az az elhatározás született meg a trak­torosok között, hogy megszerzik az első helyet a tavaszi kampányban. Nem manadt puszta szó az elhatáro­zás. A lázas készülődés, a munka he­lyes megszervezése meghozta gyümöi csért. Első lett a gépállomás a megyé­ben az első értékelésen. — Miért lett az első? — kérdez­zük a gépállomás igazgatójától. Ma­gyar elv-társ kereke« kijelenti: —■ Mert olyan traktorosaink vannak, mint Uj László, aki tavaszi tervéit 6 nap alatt 42.5 százalékra teljesítette, váltótársa, Molnár Lajos traktoros pedig 35.6 százalékra. Ilyenek a mi traktorosaink, Magyar elvtárs meg- említetfe Szűcs János sztahánovista traktorost is, akiről joggal, büszkén beszél. Most kapott kormánykrtün- te'.éít, munkaérdemrendet Tavaszi tervét 4 nap alatt 35 százalékra, vál­tótársa, Városi György 6 nap alatt 36 százalékra teljesítette. Ezeknek az embereknek köszönhetjük ered­ményeinket. Beszélgetés közben betoppan Bu­gyi János sztahánovista brigádveze­tő. Bejelenti az eredményeket, majd mosolyogva megjegyzi — megtartjuk az elsőséget. Nemcsak a gépállomá­son belül, hanem megyei viszonylat­ban is. Ezek a szavak úgy jöttek a bri- gádvezetőböl, mini ha szívét tárta volna elénk. Olyan szavak voltak, melyeket a munka kovácsolt igazán. ■— Brigádunk eredménye március 20- ig 31.7 százalék, tavaszi tervünk 1000 normálhold, ebből 316 holdat felszán­tottunk. A gépek kiválóak. Műsza­ki kiesésünk egy perc sem volt. A karbantartás pontos időben megtör­tént — hangzik a brigádvezetö je­lentése. Magyar elvtárs arcán mosoly csil­lan meg, sokatmondó mosoly. —- Jól van Bugyi elvtárs. megtartjuk az első helyet. Egy percre sem hátrá­lunk meg a nehézségeik»'öl. Megmu­tatjuk. hogy gépállomásunk hogyan harcol a határozat végrehajtásáért. Bugyi elvtárs örömmel beszélt ar- . ról is, hogy a traktorosok többé nem vitáznak, hogy ki szántson az egyé­ni gazdáknak, s ki a termelőszövet­kezetnek. Mindegy, csak fel legyen jól szántva. Úgy mondják az is ma­gyar föld, az is kenyeret terem. Jó az ilyen szavakat hallani. Hall­ja meg ezt minden gépállomás dol­gozója és vezetője. Tanuljanak az ilyen emberektől, tanulják meg, ho­gyan kell szeretni a földet és hogyan kell munkálni azt, hogy többel te­remjen. Az iroda ajtó kinyitek. Egy szürke­ruhás ember lép be, ruhája úgy mu­tatja, nem traktoros. Az igazgatót ke­resi. Nem kell sokat keresni, mert az mosolygó arccal fogadja: — Igazgató elv-társ, én traktoros akarok lenni — lehetek? Az igazgató kissé gondolkodik, — majd megfontoltam mondja. — Sem­mi kifogás ellene. De előbb gépkeze­lőnek kell lenni, nos, aztán majd traktoros lesz. — Az nem haj — feleli a szürke­ruhás, csak már ott tartanánk. — Hozza a munkakönyvét és mun­kába állhat — mondja a gépállomás igazgatója. — De igazgató elvtárs. meglesz a Fejkótám? — Miféle fejkóta? — kérdezi az igazgató. — Hát a kenyerem! — Kenyere? Az bőségesen meg­lesz, ha jól dolgozik. Felcsillanó szemmel távozót»:. A gépáíLamástót nem messze dübörgő traktorokat nézte, s valószínű azt gondolta, pár nap és az ő kezében is fordul a kormány, s az eke hasítja a barázdát. Vasárnap Tolna megye 8 községében vált körzeti kultúrverseny Vasárnap Tolna megye 8 községé­ben tartottak körzeti kuitúrbemuta- tót, melyek közül legnagyobb érdek­lődés a sárköz szívében, öcsényben rendezett versenyt kísérte. Az őcsé- nyi bemutatón Széli Jenő, a Nép- művészeti Intézet igazgatója kísére­tében megjelent J. V. Lipinszkája, a Szovjetszkája Kultúra munkatársa is. A bemutató alkalmából az őcsényi kultúrotthon vezetői többszáz darab­ból álló kiállítást rendeztek az öcsé- nyi és decsi gazdaasszonykörök mun káiból. Az egésznapos őcsényi versenyen őcsény mellett Decs, Várdomb és Szekszárd kultúregyüttesei léptek fel, s különösen nagy' sikert arattak a színpompás sárközi ruhákban sze­replő őcsényiek, decsiek. De sok tap­sot kaptak a várdombi színjátszók és a decsi úttörők is, akiknek ének­és zenekara indult a körzeti bemu­tatón. A Tolna megyében vasárnap meg­rendezett 8 körzeti bemutatón több, mint 60 kultúrcsoport mérte össze erejét. (MTI) A kiimeri nemzeti ellenállási kormány külügyminiszterének tiltakozása Peking (TASZSZ): Az Uj Kína hírügynökség a Vietnami Tájékozta­tó Irodára hivatkozva jelenti, hogy Keo Marti, a khmert nemzeti eiMen- átbási kormány külügynurúsztere til­takozott az amerikai khmeri beavat­kozás ellen. A nyilatkozat kiemelj: „Khmer nemzeti ellenállási kormánya és né­pe nevében határozottan tiKafcozom az Egyesük Államok kormányának beavatkozása eilen.“ „Khmer nemzeti elfenáXá&i kor­mánya és népe — mondja a nyilat­kozat — teljes mértékben helyesli és támogatja a Vietnami Demcfaírtikus Köztársaság külügyminiszteréinek március 8-i nyilatkozatát, amely ki­mondja, hogy a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság népe, éppúgy, mint a Khmer és Paiet-Lao népei teljes mértékben támogatja a négy hata­lom külügyminiszterének berlini ér­tekezletén elfogadott határozatot a genfi értekezlet összehívásáról és megígéri, hogy harcol az indokínai népek békéjének helyreállításéért." Megnyílt a moszkvai Metro két új állomása Moszkva (TASZSZ): A közelmúlt­ban megnyílt a moszkvai Metro »két új állomása, a „Kievszkaja-Kodceva- ja" és a „Krasznopresznyenszikája". Ezzel bezárult a moszkvai Metro húsz kilométeres gyűrűje. A nagy- gyűrű körülveszi Moszkva központ­ját és összeköti a főváros hét pálya­udvarát, 18 kerületét. A „Kievszkaja-Kolcevaja" állomás központ, i termében tartott ünnepség­re összegyűltek a Metro építői, a párt és társadalmi szervezetek kép­viselőt. A Metro nagy gyűrűjének befeje­zésével a Moszkva alatt épült föld­alatti alagutak hossza eléri a 30 k»i- iométen.1. A vonatok másfél-két per­cenként közlekednek. --------­A Komlói Szénbányászati Tröszt bányaüzemeihez nagy számban felveszünk dolgozókat Jelentkezhet mindenki, aki 18. évét betöltötte, de 42. életévét nem haladta meg és egészséges. A szorgalmas dolgozókból egy éven beiül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányászati kollektív szerint. Ezenfelül minden dolgozó fize­tése 10 %-át komlói pótlék címén megkapja, a nős és családfenntar­tók évi 40 q illetmény szénben részesülnek, egy év eltelte után saját tulajdonukat képező hüségruhát kapnak és minden évben a bányász­napon — alapkeresel ük 3—5 */o-ig terjedő összegben — hűségjutalmat. Ezek a kedvezmények azonban csak azokat illetik, akik igazolatlanul nem mulasztanak. Napi 8.70 Ft-ért háromszori bőséges kosztot biztosítunk. Legényszállás díjtalan. A családos dolgozók részére — amennyiben megfelelően dol­goznak — az év végéig lakást biztosítunk. Mindazon dolgozók, akik nem önkényesen kilépettek és nem elbo­csátottak, orvosi vizsgálat és beosztásuk után szerződést köthetnek és a földalatti munkára szerződött dolgozóknak 600.— Ft toborzási jutalmat fizetünk ki. A bevált dolgozók a rendelkezéseknek megfele­lően utóbb vá jártanfolyami a jelentkezhetnek és vájárok lehetnek. Az M. T. határozata szerint a Komlóra jelentkezőket a vállalatok és üzemejt — kivéve a bányavállalatokat — kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet Komló, i (Szénbányászati Tröszt, Munkaügyi oszt.), Budapesten (Bp. V. Tanács krt. 10.), Baján (Kossuth Lajos-u. 21.), Zalaegerszegen (Sütö-u. 4.), Szolnokon (Főtér, városi tanács, földszint 2.). Akik czfii) helyeken jelentkeznek, a vállalat költségén utazhatnak Komlóra. KOMLÓI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT Sűrű sorokban özönlenek a dunaföldvári sportkedvelők a Szpartaktisz székház fejé. Kíváncsian várják Puskás Ferencnek, a nép­szerű válogatott labdarúgónak beszámolóját az egyiptomi portyáról, azonkívül ezt az al­kalmat választották a dunaföldvári sportolók az új vezetőség megválasztására. Fiatal gim­nazisták izgatottan tárgyalják, hogy az imént látták Puskás öcsit c* alig várják az előadás kezdetét. Kovács Zsuzsa atléta lété­re is nagyon kíváncsi a Puskás öcsi beszá­molójára. Puskás öcsi beszámolójára azon­ban nem került sor. mert váratlanul távi­ratot kapott Budapestről és így I héttel el­maradt előadása. A vezetőségválasztó gyűlésen Révész Jenő üdvözli a megjelent sportköri tagokat, majd megválasztják a díszelnökséget. Ezután ke­rül sor Kóbor László sportköri elnök beszá­molójára. Elmondja, hogy eleinte csak 11 labdarúgó jelentette a dunaföldvári sport­életet, ma pedig közel 10 szak-osztálya mű­ködik a dunaföldvári Szpartakusznak. Beszámolójában említette, hogy a vezető­ség ugyan hiányos volt, ennek ellenére eredményes munkát végzett. A további jó munka érdekében meg kell valósítani a kollektív vezetést, azonban a vezetőség min­den egyes tagja végezzen munkát, nem úgy mint az elmúlt évben. Az elmúlt évi eredmények ismertetésénél kiemelte Kóbor sporftárs a Iabdanígóc>apat szereplését, mely a meayci bajnokságban az elmúlt évben az Ötödik hétvezért érte eb A labdarúgás szemponfjából biztató a jövő, mert sok fiatal tehetség működik a Szak­osztályban. Az ökölvívó FZakosztálv is komoly ered­ményekkel dicsekedhet, Fogarasi János ve­zetésével szép eredményeket értek el. Két megyei bajnokságot nyertek, de a makói és a gyomrői országos versenyen is jól szere­pének. Hiányossága a szakosztálynak, hogv Kisebb lazaságok és fegyelmezetlenségek mutatkoztak egyes sportolóknál. A »portkor asztaííteniszezői szépen fejlődnek, azonban meg kel! említeni, hogy ok a le:gfegyelmc- zetl énebbek. Több ízben előfordult, hogy egyes asz fal {teniszezők új sportkör szerve­zésével fenyegetőztek. A kerékpárosok is komoly sikereket értek el a gyom fői é< a megyei versenyeken. Jó munkájukért 3 ver- senytkerékpárt kaptak az országos elnökség­től. Fiatal, tehetsége»^ atléta-gárda bontogat­ja szárnyát Kövics Gyula tanár Szakszerű támogatásé vak Az idei területi mezei baj­nokságon értékes helyezéseket szereztek. Működött a sportkörben a sakkszakosztály is. azonban amikor az ökölvívóknak átad­ták a termet, hanyatlás következett be » további munkában. A sportkör általános hiányossága volt, hogy a minősítéseket nem kérték időben. Az első gólt a hazaiak érték el Nagymáuyoki Bányász -Paksi Kinizsi 7:1 (4.1) Paks, 2500 néző. Vezeti«; Szendrovits. — iN'agyinányoki Bányász: Ásvány — Takács, Molnár, Németh — Tóth, Baumgartner — Fazekas, Füzesi, Dormány, Wéber, Gelen­csér. — Paksi Kinizsi: Pál — Tannert, Vá- czi, Borsai — Darnai, Vida — Bálint II., Bankó, Somost, Frenák, Mészáros. — A Ki­nizsi kezdi a játékot széllel hátban. A 2. , percben Frenák fölélő. Mezőnyjáték alakul ki, melyben a Kinizsi a többet kezdemé­nyező. A 15. percben Darns! labdájával meglép, lefutja a vendégek védelmét és ve­zetést szerez, 0:1. Fokozatosan azonban a bajnokcsapat veszi át a játék irányítását. A í9. percben Dormány egyéni akcióját gól­lal fejezi be, 1:1. Védelmi hiba volt. To­vább fokozódik a gól után a mányoki nyo­ma#. A bioyászc8»pat csatársora kitűnő na­pot fogott ki, A 29. percben Wéber szerzi meg a vezetést, majd a félidő befejezése előtt Fűze«* a 40. és 44. percben még két­szer talál Pál hálójába ég így alakul a 4:l-es eredmény annak eb/nére. hogy az I. félidőben a Kinizsi játszott széllel hátban. A II. félidőben széllel hátban a vendégek veszik kezükbe a játék irányítását. A 8. percben Fazekas ritkán látott szép gólt 1Ő, 5:1. Kezdés után Wéber elfut a hátszélen és máris 6:1 az eredmény. A gól után a Kini­zsi is próbálkozik. Igyekszik Szépíteni. A 26. percben nyílnék alkalma a szépítésre, de a megugró Somodit Takács lekeresztezi, majd Bálint Ií. fejese a kapufán csattan. Az utolsó gólt a bányászcsapat íf-esbőí szerzi Tóth révén, 7:1. A kitűnő napot ki­fogott bányászcsapát ilyen arányban is meg­érdemelte a győzelmet. Kitűntek; a vendé­gek egész csatársora, valamint Somodi, Pál és Váczi. t A Lokomotiv csatársorának határozottsága döntött Dombóvári Lokomotív—Simontornyai VL. 6:1 (5:1) Dombóvár. S0Ö néző. Vezette: Kosaras (Kaposvár). D. Lokomotív: Vágó — Kerecsé- nyi, Kefenfi. G. Kiss — Sipos. Pólyák — Simonfalvi. Papdi. HirczL Gelencsér, Berki. — Simontornyai VL.: Ferenczi — Biró. Kiss, Dobrádt — Mikulás, ünnep — Sebestyén, Rabóczki, Baum I., Baum II., Baum ÍV. — N‘igv iramban, váltakozó fölénnyel indul a játék. Mindjárt a mérkőzé« elején megszer­zi a vezetést a hazai együttes. Hirczi át­adása Simonfalvi lábáról kerül Ferenczi há­lójába, 1:0. A 15. percben sarokrúgás ntán Papdi lövése irányt változtat Ifírczi lábán és a labda gólba jut, 2.0. A 20. percben szépít a vendégegyüttes. Baumot G. Kiss baktatja a 16-oson belül és a megítélt bünte­tőből Baum megszerzi a becsületgólt, 2:1. A gól után változatos játék alakul ki és a ha­zai csapat csak á 45. percben szerez újabb gólt a lendületes Simonfalvi lövésével, 5:1. Veszélyes simontornyai támadások vezetik be a második félidőt. A Lokomotiv beszo­rul és inkább csak rajtaütésszerű támadáso­kat áll módjában vezetnie. Az így adódó helyzetek azonban rendre kihasználatlanul maradnak. Á 21. pereben Berki helyett Mát- ray jön be. Fokozódik az iram. A *24. perc­ben a simontornyai kapu előtt adódik 11-es. Hirczrt buktatja a simontornyai védelem és Kelenfi nem hibázza el a büntetőt. 4:1. A íl-es után veszélyes támadás a vendégegyüt­tes, de Kelenfi a gólvonalról ment. Most a Lokomotív beszorul de a simontornyai csa­tárok igen körülményesek és nem sikerül fölényüket gólra váltani. A 58. pereben ellenben Hirczi Simonfalvifól kap jó labdát és ötre szaporítja a Lokomotív góljainak a számát. Az utolsó góit a lendületesen játszó Simonfalvi szerzi a 42. jiercben, 6:1. Jók: Kelenfi, Hirczi, illetve Ferenczi és ünnep. Nagymányok. a Szekszárdi Petőfi és a Bonyhádi Vasas veretlen, a Dombóvári Postás és Bátaszék pedig nyeret'en a III. forduló után is A megyei felnőtt és ifjúsági bajnokságban egyaránt nagy küzdelmek folynak. A fel­nőttek bajnokságában azonban ennek elle­nére úgy látszik, mintha a Nagymányoki Egyes sportolók nem fényképeztették le ma­gukat, szinte lasszóval kellett fogni okét. Ez kornolv mértékben hátráltatta a snortkor fejlesztési tervének teljesítését. Komoly hiba volt az is, hogy a sportkör mindent az ál­lami támogatástól várt. A saját erejéből nem akart megoldani semmit. A tagdíjfizetéssel sem törődött a sportkör. így komoly bevé­teli forrástól esett eb Az elnöki beszámoló említette, hogy a különböző vállalatok Fr port alapjukkal lépjenek be a sportkörbe. Érzel megerősödik a sportkör is, ugyanak­kor a dunaföldvári dolgozók részére bizto- í-iiják a sportolás lehetőségét is. Eredménye« munkát végzett a sportkor tömegsport té­ré». Az, MHK-ban széles tömegeket sikerült megmozgatni. Jóval túlteljesítette fejlesztési tervét. Aa elnöki beszámoló megemlítette, hogy a TAB-vel igen jó a kapcsolatuk és ennek köszönhető, hogy a járás területén a fej­lesz t&d tervben legjobban a Dunaföldvári Szparlakusz sportkör szerepelt. Végül meg­említene az elnöki beszámoló, hogy a mun­ka terVlétén is helytállnak a dunaföldvári sportolóik. A szpartakusz sportbrigád nyerte meg az »országos sportbrígád munKaverseűvt. Az el'ttöki beszámoló után került sor Ä sportkör« tagság hozzászólására. A hozzászó­lások so.tán komoly építőbírálatokat hallot­tunk a vezetőség munkájáról. Blavec sport- társ szeript a tagság szívesen fizetné a tag­díját. azokban nem volt kinek. A vezetőség szervezze meg a tagdíj beszedését. Pollák sporttára Mázolta sportéletük fejlődését or­szágos és jjvclyi viszonylatban. Szerinte fia sportkörnek sürgősen meg kell javítania a kapcsolatát v* különböző tömegszejvezetek- kei. Hegyi sj\ orttárs a fiatalság részére ott­hont kíván biztosítani, mégpedig a Szpar­takusz otthonban. Ne a cukrászdában és aa egyéb lielVeken' kelljen a sportolóknak sak­kozniuk. ftojkő József elviár<? az atlétikai pálya felépítéséi hangsúlyozza hozzászólásá­ban. Fontos lenne a dunaföldvári ptira&ztfia- tníök bevonása a .sportmunkálja. Az elmé­leti képzés fojifV'Ssűgat kiemelte hozzá­szólásában. Még «főbb más hozzászólás után került sor Frtgawsi »porttárs megjutalina- zására. A sportköri tagság elismerő tapsa mellett vette át a díszes plaketet márvány alapon. \ beszámoló és ai hozzászólások után ke­rült sor az új v«zef£vség megválasztására. A2! új ve*;^tőség fetadajía. hogy a Szpartakusz otthon hatalmas feliratát — ..Jöjj. sportolj velünk.r“ rnegv.tló-sítés minél több duna­földvári sportoló kapcsolódjék be a sport­kor munkájába. Ha. azi sikerül megvalósí­tani. akkor valóban (ígérik az otthon legna­gyobb feliratának valóraváUásét., „Az MHK a magyar sport új alapja!“ Bányásznak nem akadna komoly ellenfele aa idei bajnoki címért folytatott harcban. A III. forduló után ugyanis* csak a Petőfi tart még lépést a bányászegy^ittessel. Rajta kí­vül ugyancsak veretlenül ,áll, Be már egy pontot vesztett az idén jól rajtolt Bonyhádi Vasas. Nem nyert a III. forduló után sem mérkőzést a Dombóvári P<jstás és a Báta- széki Lokomotiv. Á Bátas.iűki Lokomotiv- nak még pontja sincs, sőt az 1:16-os gól­aránya a harmadik mérkőzés .után katasztró­fára vall. A bajnokság állása a felnőtt lab­darúgóba jnokságban a következő: 1. Nagy mányoki B. 3 3 ~v _ 14:2 6 2. Szekszárdi Petőfi 3 3 — — 13:3 6 3. Bonyhádi Vasas 3 2 Í — 8:3 5 4. Mázai Bányász 3 2 __ i 13 :5 4 5. Szekszárdi Dózsa 3 2 — ( 7:4 4 6. Simontornyai VL. 3 1 f * 5:7 3 7. Paksi Kinizsi 5 1 1 t 7:11 3 8. Dombóvári bo, / 3 í — 2 10:7 2 9. Dunaföldv. Spa vC,<^° 3 1 — 2 Í1:I0 2 10. Hogy eszi Traktor^ 3 t.— 2 10:12 2 fi. Tolnai VL. 3 f— 2 6:11 2 12. Szekszárdi Építők 3 1 — 2 5:8 2 13. Dombóvári Postás 3 — 1 2 3:13 1 14. Bátaszéki Lokomotiv 3 — 3 1:16 — HÍREK SZERDA, MÁRCIUS 31 ÜGYELETES GYÓGYSZER RAB; 11/1. sz. All. gyógyszertár. NÉV NAH: Árpád. — IDŐ J ÁRÁS JELENTÉS? — Várható időjárás szerda estig: ma változó, holnap növekvő felhőzet. Néhány helyen eső. Mérsékelt lég­áramlás, hűvös éjszaka, enyhe nap­pal. Várható hőmérsékleti értékek szerdán reggel: 1—4, délben 14—17' fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet szerdán négy fok felett lesz. — A városi tanács egészségügyi osztálya közli, hogy a városi iskola fürdőt 25-én megnyitotta az iskolai tanulók részére. Hetenként kétszer fürödhetnek a tanulók teljesen díj­talanul. Csütörtöki napon a fiúk, pénteken a lányok látogathatják a fürdőt. MOZI Garay filmszínház. Március 5l-én: MEXI­KÓI LÁNY. Két fiatal szerelmes küzdelme az életért. „ Kezdések: vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és fél 8 órakor, hétköznap, fél 6 és fél 8 órakor. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelő« kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A azerkesztőség és kiadóhivatal telefonszánrft: 20-10. 20-11 Szekszárd, Széchenyi-utca 18 M. N. B. egyszámlaszám: 00.878.065—38 Előfizetési díj: havi ti.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihálv-utca 10 «*. Telefon: 20-27 ▲ nyomdáért felel: MELLES REZSŐ.

Next

/
Thumbnails
Contents