Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-28 / 74. szám

ff A P L O 1954. MÁRCIUS M A paksi járás pártértekezlefe A paksi járás kommunistáinak küldöttei megvitatták a járási párt- választmány kétéves munkáját a já­rás politikai, gazdasági és kulturális fejlődését. A járás minden alapszer­vezete a legjobbjait küldte el a já­rási pártértekezletre, hogy észrevéte­leikkel és javaslataikkal, bírálataik­kal segítsék a járás pártszervezetei­re, kommunistáinak munkáját A járási pártválasztmány beszámo­lóját Hornok István elvtárs, a já­rási pártbizottság titkára ismertette. A nemzetközi helyzet elemzése után a járás gazdasági fejlődésével fog lalkozott. — A Központi Vezetőség októberi és decemberi határozata a mezőgazdasági termelés fejlesztését tűzi ki fontos feladatul, különösen a gabonakérdés megoldását, a termés­hozam növelését az állattenyésztés­ben és a növénytermelésben, ame­lyen keresztül lakosságunk ellátását jobban biztosíthatjuk. Hornok elvtárs számokon keresz­tül bizonyította be, hogy a járás te­rületén lévő állami gazdaságok az elmúlt évben messze maguk mögött hagyták az egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztok termésátlagát. — Ahhoz, hogy az állami gazda­ságok jó eredményeket el tudták érni, — mondotta Hornok elvlárs — nagymértékben hozzájárult a párt- szervezetek jó munkája. Ez különö­sen elmondható a KV júniusi hatá­rozata utáni időszakra. A pártszer­vezetek politikai munkája a gazdasá­gokon belül a do’gozók között kez­dett egyre erősebben kibontakozni. A járási pártválasztmány beszá­molója ezután a gépállomások el­múlt évi munkájával foglalkozott. Megállapította, hogy amíg a bölcs­kei gépállomás túlteljesítette tervét, addig igen erősen lemaradt a duna- szentgyörgyi. Súlyos hiányosságként említette meg a beszámoló, hogy a gépállomások még a KV októberi ha­tározata után sem nyújtottak meg­felelő segítséget az egyénileg gaz­dálkodó dolgozó parasztoknak. — A gépállomások legfontosabb feladata a Központi Vezetőség és a Minisztertanács mezőgazdaság fej­lesztéséről szóló határozata értelmé­ben, hogy segítsék a termelőszövet­kezeteket és az egyénileg dolgozó parasztokat. Ez megköveteli a na- gyobbarányú és jóminőségben vég­zett gépi munkát. Ez az előfeltétele a jó termésnek. A munkát úgy kell megszervezni, hogy minden traktor két műszakban dolgozzék. A 'ermelőszövetkezetelibe tömörült parasztság jó munkáját dicsérik azok a számok is. amelyek azt bizonyítják, hogy minden terményféleségből meghalad­ták az egyéni gazdálkodók eredmé­nyeit. Csoportjaink jórészében sok­kal több terményt és készpénzt tud­tak osztani munkaegységenként, mint az elmúlt esztendők bármelyikében. A madocsai Igazság tsz pénzre át­számítva 58, a dunaföldvári Alkot­mány tsz 42.20 forintot osztott mun­kaegységenként. A járási pártválasztmány beszámo­lója foglalkozott azokkal a kormány által nyújtott kedvezményekkel, amelyek jelentősen megkönnyítették máris a dolgozó parasztok életkörül­ményeit. Rámutatott arra, hogy az árleszállítás, az adóelengedés, a be­adási kötelezettségek csökkentése mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a járás területén is emelkedett a dolgozó parasztok termelési kedve, majd értékelte az egyes üzemek munkáját. A gazdasági helyzet ismertetése után a pártszervezetek munkáját ér­tékelte a beszámoló. Pártszervezeteink munkáját értékelve megállapíthatjuk, hogy a hibák elle­nére is jelentős eredményeket értünk el, különösen a Központi Vezetőség júniusi határozata óta — mondotta többek között Hornok István. — Az említett határozat előtt a járási párt­választmány nem minden esetben töltötte be feladatát, lebecsültük, ami többek között abban nyilvánult meg, hogy évenként mindössze kétszer ülésezett. Nem a választmány irányí­totta a járási bizottságot, hanem a járási pártbizottság a pártválaszt­mányt. Június óta jelentős a válto­zás: olyan napirendi pontok szere­peltek a választmány ülésein, mint a Központi Vezetőség júniusi határo­zata végrehajtásának tapasztalatai. A választmány egy sor olyan hatá­rozatot hozott, amely kötelezi a já­rási bizottságot, hogy tárgyalja meg a járás egészségügyi, közellátási helyzetét és más ehhez hasonló kér­déseket. — A járási bizottságnak javuló vezetési módszere éreztette hatását az alapszervezetek munkájában is Legtöbb helyen rendszeresen meg­tartják a veztőségi üléseket és a tag gyűléseket. Nem várnak külön fel­sőbb utasításra, hogy azokat meg tarthassák. A beszámoló ez okú tán ismertette, hogy az elmúlt két év alatt jelen­tősen megerősödtek a termelőszövet­kezetek pártszervezetei, amelyek két év alatt több mint 100 tagot vettek fel soraikba. A beszámoló ezután ér­tékelte a vezetőségválasztó taggyűlé­sek tapasztalatait. Megállapította, hogy megerősödtek a pártszerveze­tek. A járás területén számos dol­gozó parasztot választottak be az elmúlt hetekben a pártvezetőség tag­jainak sorába. Különösen a paksi és a dunaföldvári pártszervezetnél van e téren komoly fejlődés. A pártválasztmány beszámolója végülis hangsúlyozza, hogy: ..Mi, a magunk részéről úgy lát­juk, hogy sűrűn lesz évenként a vezetöségválasztás. Az a .javas­latunk, hogy másfélévenként kelljen a vezetőségeket újra­választani, vagyis kétszer egyik kongresszustól a másikig." A párlválasztmány beszámolója után Szabópál Antal elvtárs ismer­tette a határozati javaslatot. A vita igen sokrétű volt, és teljes egészében felmérte a járás kétéves gazdasági, politikai és kulturális fej­lődését. Sok tapasztalatot mondottak el a küldöttek, amelyeket gazdasági, politikai munkájuk során szereztek. Cserenyecz István elvtárs, a ka- nacsi állami gazdaság pártszerveze­tének titkára felszólalásában többek között elmondotta: — A gazdaság pártszervezetének munkája az elmúlt év júniusa előtt igen hiányos volt. Legsúlyosabb hiba az volt, hogy a pártszervezetet egy személy irányí­totta, ami a kiskirályoskodáshoz és basáskodáshoz vezetett. Nem volt a gazdaságban pártellenőrzés sem. Mindez rányomta bélyegét a gazda­ság egész munkájára. A Központi Vezetőség júniusi határozata után azonban a pártszervezetben meg­kezdték újmódon vezetni. Lépésről- lépésre kellett előre haladnunk. En­nek nyomán a dolgozók bátrabban mertek bírálni, panaszaikat gyorsab­ban intézte el a pártszervezet. Min­den erőnket a párttagok nevelésére kellett fordítani. Meg kellett magya­rázni a párttagoknak, hogy vannak kötelességeik és vannak jogaik, ame­lyekkel élniök kell. Ezután a politi­kai oktatás tapasztalatairól szólott Cserenyecz elvtárs. Nálunk meg­szüntettük azt a helytelen elvet, hogy feltétlenül egyidőben kell meg­tartani a pártoktatásban résztvevők részére a politikai iskolát. Nálunk vannak olyanok, akik már délután 4 óraikor befejezik a munkájukat, ők egyidőben azokra az elvtársakra várakoztak, akik este 7—8 órakor végezték el napi munkájukat. Most külön tartjuk a délután végző dol­gozók részére és külön az esti órák­ban végző dolgozók részére a párt­oktatást. Simon László dunaszentgyörgyi középparaszt arról a hatalmas lelke­sedésről beszélt a kommunisták ta­nácskozásán, amelyet a pért- és kor­mány júniusi határozata váltott ki a dolgozó parasztság széles kör&jen. — A párthatározatnak olyan nagy volt a visszhangja — mondotta töb­bek között —, amilyet nem lehetett tapasztalni a földosztás és a jó fo­rint megteremtése óta. Kétszázhat­van hold tartalékterület volt közsé­günk határában, ma azonban min­den talpalatnyi területnek megvan a gazdája. A községben különösen azok az őszi gabonák, amelyeket későn vetettek a dolgozók, viszonylag gyen­gén fejlődtek. Ezért a községben mű­ködő termelési bizottság minden erő­vel most a fejtrágyzást szorgal­mazza. A mezőgazdasági termelés fej­lesztéséről beszélt Faludi Imre elv­társ is, a dunaszentgyörgyi gépállo­más igazgatója. Elmondotta, hogy a gépállomás körzetéhez tartozó köz­ségek tanácsai, de a termelőszövet­kezetei sem sokat törődtek azzal, hogy a gépállomás hogyan javította ki a gépeit, milyen erővel lesz ké­pes végezni a tavaszi munkát. Ezen azonban nem igen lehet csodálkozni, mert még a gépállomások megyei igazgatóságától sem kapott komoly ellenőrzést. Amióta a gépállomáson dolgozik, csupán egy alkalommal kapott alapos ellenőrzést, s ezt a dunaszentgyörgyi termelési bizott­ságtól. Faludi Imre elvtárs felszólalásá­ban foglalkozott az osztályellenség­gel is. Rámutatott arra, hogy a ta­nács és pártfunkcionáriusok egyrésze nem ismeri ki magát az osztályharc alakulásában. Ezt igyekszik ki is használni az osztályellenség. Elmon­dotta, hogy a gépállomáson több kulák is megjelent az elmúlt hetek­ben. Az egyik cséplőgépet követelt, a másik esztergapadot, míg ismét a másik bérleti díjat kért 1948-ig visz- szamenően. — Elszomorító — mondotta töb­bek között —, hogy ezek a kulá- kok a minisztériumoktól és a tanácsoktól beszerzett írásokkal rendelkeznek. Természetesen a nép vagyonát nem engedtem közprédára a kulákok között. Ideje volna, hogy tanácsaink és a minisztériumokban is meg­fogadnák Rákosi elvtárs útmuta­tását és ideje volna azon dol- gozniok, hogy letörjék a kulákok megnövekedett szarvát. Az idén megyénkben a paksi já­rásban kezdődött meg megyénkben elsőnek a tavaszi munka. A párt­értekezleten számos küldött arról adhatott számot már, hogy a gazda- Ságokban, termelőszövetkezetekben és a községekben is viszonylag jól halad a munka. Baricz elvtárs, a ger- jeni állami gazdaság igazgatója töb­bek között elmondotta, hogy 10 n; p alatt 400 holdon fejezték be a kora­tavasziak vetését. Rojkó József, a dunaföldvári kom­munisták küldötte hozzászólásában a módosított szervezeti ' szabályzat- tervezettel foglalkozott. — Igen helyes — mondotta töb­bek között —hogy a módosított szervezeti szabályzattervezet rész­letezi a párttagok jogait és köte­lességeit, mert ezzel aktívabbá j teszi a pártszervezetek életét. Igen helyeslem azt is, hogy a I bírálatot már nem mint jogot említi meg a módosított szerve­zeti szabályzat tervezete, hanem kötelességévé teszi azt minden kommunista számára. A járási pártértekezlet megállapí­totta, hogy a járási pártválasztmány kétéves munkája eredményeként van HOZZÁSZÓLÁS A SZERVEZETI SZABÁLYZAT TERVEZETHEZ Máretap 86M» » pua»taíbieff>csei páfftBEMrweffi«#, w megvittalMsi a Magyar DoS^ooók Pártja módosít/oitlt szervezeti saábáll vitának rtleirva»ertét. IfiegvitaAés köziben » Otaö-eetilwwtó ímegáíilaípításotkat tettük; I. A párt neve: Magyar Dolgozók Pártja (MDP): E i»eghialtáirvvaá»t igen h»9y esnék tadáMnác. mert megMél a mi vttezo- nyiaánknak. H. A párttagok. Kötelességei és jogén-. A második fejemet Pmom ponttják hetöyasetUtíllfc, dtedsortnam is a«t>, hogy mára 18 óvás (kombájn. M léhiats veauná pártanSdba azokat, akik enne érdeme, eefc. Eiz nagy jéSerrti&íségg'él bíra, miért 18 éve» bombám fcönmyielbb fogékony leflküfcbe pámtumik oémkíltŰBésíét, tam itta­sait áitiiültebni Éréket a megáfepiltá- sofcalt saját gyatarlaitomból veszem. TI. fejezet 3. pont f) bekezdése: Eb Így szól: „BánmeUy helyen, aho- via a pánt áEltittotma., következetesen hajHlaa végme a pártnak a kádereik helyes — poflitloai és sziakimai kép. zettaégüfc ezemimitij — kiváHiasztósáma. vonatkozó nitasnitása/iit. Ezéknek ez tDt&sltiáecfaiHik a megszegése, a káde­rek, bánáti kapcsosaitok és rokoraii fcö- heliéfkíeflc alapjára történő Ikiválíaiszitóisia ö&szeférihettefen a párthoz való teunto- zástsail.“ Tekfiinftertlbeü amra, hogy ealt a pontot sokszor durváin megsérÍMItték és ezzel óriási káiroűoait okioztok marad a páir. tumikniaik, minid a dotlgozó népnek., ja- vasölijnk. TV. fejezet 9. pontjához: „ki a párttag, vagy tagjeMt, aki három hónaipág iradofcoOatSiainaiil nem fizet párttagsági díjait, s eziidő efbeilHe utón Mszólt'ltáis el'tenéne siem tiélljesaitá ezit a b&teitességót., megszűnik a párat tagja, ‘Ültetve tagjleMltje tenni. A párt­tagság, iSetve tegje*Wtaég megBE&rt- «érői aa afapeoea-veziat veeetóségémek eáötwjeeeitéeére m aüßipecervezet tag. gyűlléteie dönt de a dürttóst w, ilieté- kee feteőíbb pártbiraoiitiaág éllé kéül ter- jeeateni jóváhagyás végett.'1 Eat is hélyesekjiiik, mert. aki még neveöőmunka utóm sem hajlítandó tag­sági díját rendezni, az igazán neu» érdemes arra, hogy pártunk tagja le­gyen, bár eoerimitümk as ilyen ekve társaik nem is voteak hoaziáink tarto­zók soha., s eztek roeetz példájukkal csak rorttottiták » töhfbtí éüvfcátrsak fel­fogását, is. A VII. fejezet 27. pontjához: ..A Központi E®tenőtr®ő Bizottság párttagok és tagjetóUtek ellen vizsga, látót, indJiítftnatt, s velMk szamben a szervezeti sBalbályzJaiffbam meghatároz zeit büinftetéaefeett álkiaömazlhianja." Ezrt azonban jaivaisoütnánik a követ­kezőkkel kiiiegésizátieTű: Ha a párttagok panaszukkal! hozzá, juk fordulnák, vagy saját személyük elten az eliten őrző bizotUtiság kivizsgá­lását kérik, etzt legalább három hó­nap leforgása aíltarttt hajítsák végre éa a panaszost a kivizsgálás eredményé­ről érbesóltisiéfc, bármi legyem a, kivizs­gálás eredménye. XV. fejezet. A pórt anyagi, eszkö­zei: Igen helyeseljük, hogy a tervezeti szól enroll te, hogy a párttagok és a tagjelöltek móllyein arányban fizessék tagságú díjúikat. Egy kérésünk azonban volna, még­pedig ha vadlaki bánmillyen ösz- szegű felájámüiáisit akar tenni tagsági béftyegben az tegyen megengedve, « lehetőleg tükrözze e®t aa új szerve, zetli saaibáHyziait te. A pusztaihencsei községi pártszervezet nevében: Bartos József párttitkár. MEG JELENT „Az újság a népnevelő támasza“ A brosúra színesen és sokoldalúan mutatja meg a sajtó szerepét, jelen­tőségét, különböző lapjaink jellegét. Ma már el sem tudnánk képzelni életünket újságok nélkül. A brosúra segít bennünket abban, hogy köny- nyebben tájékozódjunk a lapokban, szinte azt mondhatnánk, megtanít újságot olvasni. A sajtó hű fegyvertárs a politikai felvilágosító és nevelő munkában; fegyvere a népnevelőknek — csak tudni kell vele bánni. Láng István brosúrája a sajtó felhasználásának számos jól bevált módszerét ismer­teti az egyéni agitációtól kezdve a csoportos újságolvasásig és a sajtó­vitákig. Üzemi és falusi éleiből merített példákkal bizonyítja be, hogy az a népnevelő, aki rendszeresen támasz­kodik a sajtó által nyújtott segít­ségre, sókkal eredményesebb mun­kát végez. A brosúra a központi lapok, heti és üzemi újságok felhasználásának jó módszereit ismertetve hasznos se­gítséget nyújt mind a népnevelők­nek, mind a népnevelőket irányító pártszervezeteknek. Olvasd a Társadálmi Szemle minden számát. Elméleti feilődésedet segíti eló javulás a járás politikai és gazda­sági életében. Megállapította azt is, hogy főként a Központi Vezetőség júniusi határozata óta van komoly javulás, amely megmutatkozik a tö­megekkel való kapcsolat megerősö­désében, a pártszervezetek jobb mun­kájában és a határozatai: egyre ered­ményesebb végrehajtásában. A vita elhangzása után a párt- értekezLet megválasztotta a megyei pártértekezlet küldötteit és a járási pártválasztmányt, amely a pártérte­kezlet után azonnal megtartotta első ülését és megválasztotta a járási pártbizottságot. A HÉTKÖZNAPOK HŐSEI... Az újságíró riportjainak, cikkeinek szereplői általában hősök. Az újságíró mindig az ilyen té­mát kutatja, sokszor a fáktól mm. látni az erdőt, a kicsi fáktól nem látja a nagy fákat, nem veszi észre a szürke hétköznapok hőseit. Írjon most tol­iunk az ilyen hétköznapok Mseiről. Lánczki János és a tamási I. típusú II. Párt- kongresszus többi kommunistái gyakran tanács. koznak. Valamikor, február vége felé, mikor Ta­másiban is az új pártvezetőség megválasztása volt napirenden, ennek a kicsi közösségnek kommu­nistái egy alkalommal az ipari munkások lelke­sedéséről beszélgettek. Arról, hogy a munkás, osztály mindent kész elköve ni a mezőnazdaság felvirágoztatásáért, a népjólét emeléséért. — Milyen jóleső érzés olvasni és azt hallani, hogy a munkások tízezrei és százezrei egyember- ként állnak csatasorba a várt ha ározatninak megvalósításáért, újabb munkasikerek elérésével készülnek a 111. pártkongresszusra, — mondta Molnár József, a szövetkezet elnöke. — Itt falun pedig elsősorban is miránk, a mezőgazdaságban dolgozó kommunistákra számít a Párt. Azt várja tőlünk, hogy mi szólítsuk harcba a tömegeket, a népjólét megteremtéséért — mondotta Lánczki István. — Nekünk kell ver­senybe szólítani a falu dolgozó parasztjait, ne- künk kell olyan fogadalmakat tenni, hogy állam iránti kötelezettségeinket minden vonatkozásban határidő előtt maradék nélkül teljesítsük, nekünk kell elsőnek harcba indulni a mezőgazdaság fel. virág oztaiásáért. Az ilyen beszélgetések a II. Pártkongresszus termelőcsoportban többször megismétlődtek, s a kommunisták megérte ték, hogy miről van szó és cselekedtek. A szövetkezeti csoport kommunistái kivétel nélkül azt a fogadalmat tét'ék. hogy a Párt III. kongresszusának napjáig teljesítik félévi be­adási kötelezettségüket, határidő előtt elvégzik a mezőgazdasági munkákat. Ebben az országban a kommunistákat az adott szó sokra kötelezi, de nemcsak a kommunis ókat, hanem mwAznkit. Az adott szó valóranemváltása miatt valakinek a be­csületén eshet csorba. A II. Pártkongresszus tag. jai azt akarják, hogy becsületükön ne essék csorba, teljesítsék a pártnak tett ígéretüket. Lánczki István március 20-ig egészévi ba­romfi, tojás, vágómarha, és sertésbeadási kötele­zet ségét teljesítette és erre az időre félévi adóját is törlesztette. Saját gazdaságában pedig harcba indult a magasabb terméseredmények eléréséért Az őszi kalászosokat fejtrágyázta, a korataveszi magvakat pedig időben elvetette. A tejhozamot 10 literről 13 literre emelte. Ugyanezt lehetne el­mondani Tóth Józsefről is, Bognár Józsefről is, meg a szövetkezet többi kommunistáiról, de tag­jairól is, mert valamennyien ilyen és ehhez ha. sonló hőstettekkel készülnek a párt III. kon­gresszusának megünneplésére.

Next

/
Thumbnails
Contents