Tolnai Napló, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-11 / 290. szám

1953 DECEMBER 11 NAP C ő Hit beszé nek Londonban a bermudai tanácskozás eredményeiről ? Moszkva (TASZSZ): Majevszkij, a Pravda londoni tudósítója beszámol arról, mit beszélnek az angol fővá­rosban a három nyugati hatalom bermudai tanácskozásának eredmé­nyeiről. Amint Majevszkij írja, az angol közvélemény megállapítja, hogy a három nyugati hatalom kiilöntanács- kozása nemcsak hogy nem távolítot­ta cl a köztük fennálló ellentéteket, hanem ellenkezőleg, bebizonyította, hogy ezek az ellentétek egyre foko­zódnak. A tanácskozás sajtóvisszhangját elemezve, a tudósító megírja, bogy az angol sajtó elég fukarul kommen­tálja a bermudai tanácskozás ered­ményeit; néhány burzsoá lap. így a The Times és a Daily Telegraph and Morning Post, optimista kije­lentéseket kockáztatott meg. azon­ban nem tudják teljesen eltitkolni olvasóik elöl a bermudai tanácsko­Keszon (Uj Kína): Legutóbb ha­zatért koreai-kínai hadifoglyok el­mondották, hogy Tongiangni tábor­ban működő liszinmanista és Csang Kai-Sek-féle titkos ügynökök ame­rikai utasításra „kitörést" készíte­nek elő december 23-a utánra és ezért, „különleges rohamalakul,átoké­ba .kényszerítik a hadifoglyokat. Vej Csöng Bon, a koreai néphad­sereg fogságbaesett harcosa, aki a 38. számú táborrészlegből menekült és akit december 3-án hazatelepítet­tek, elmondotta, hogy a táborrészleg egyik vezető üszinmanista ügynöke. Kim Bong Nam nyíltan megmond­ta a - hadifoglyoknak: ..a felvilágosító munka rövidesen végetér, ha de­cember 23-ig nem bocsátanak . sza­badon bennünket, tömeg'tün tetőseket Paris (MTI): A francia sajtó je­lentései szerint eddig egyes parla­menti csoportok részéről a követ­kező jelölések történtek a december 17-re kitűzött köztársasági el nők vá­lasz* ásókra: Az MKP nemzetgyűlési csoportja Bidault-t jelöli köztársasági elnök­nek. A »Francia Szocialista Párt par la­káson megnyilvánult ellentéteket. Majevszkij rámutat, hogy a The Times optimizmusa hamisan cseng és általános következtetése is ked­vetlen. A tudósítás a továbbiakban ezt mondja: a Daily Express a bermudai tanácskozás eredményeit bírálva ki­emeli, hogy az eredmények akadá­lyozzák a Szovjetunióval való köl­csönös megértés megteremtését. Sok lap — folytatja Majevszkij, — kiemeli, hogy különösen nehéz hely­zetben volt a francia küldöttség, de Anglia és az Egyesült Államok vi­szonya sem tűnt ki összhangjával'. Egyes lapok sajnálkoznak amiatt, hogy a bermudai tanácskozás egy lépést sem tett előre annak érdeké­ben. hogy elismerjék a Kínai Nép­köztársaság törvényes jogait és meg­adják neki jogszerinti helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. rendezünk és amint alkatom nyílik rá, zavargásokat kezdünk és kitö­rünk a táborból.“ A Mszinmanista ügynökök 20—30 éves hadifoglyokat szemelnek ki és erőszakkal „különleges robamalaku- latokra" osztják be őket. A 38-as sz. táborrészlegben ez az alakulat több mint hetven emberből áll. ' hazatelepített koreai-kínai . ha­difoglyok elmondották még, hogy a liszinmanista és csangkaisekista ügynökök továbbra is utasításokat kapnak az amerikai féltől, jóllehet a semleges hazate'epítési bizottság követelte: az ENSZ-haderők pa­rancsnoksága tegyen sürgős intézke­déseket annak megakadálvozására, hogy a 64. számú tábori kórház foly­tassa törvénytélen tevékenységét. menti csoportja egyhangúlag Náci gelén-t Basses-Alpes megye nemzet- gyűlési képviselőjét jelölte. Többé vagy kevésbbé hivatalos körökből származó értesülések sze­rint, a Radikális Szocialista Párt. ieiöltjei: Henri QueuiUe, Yvon Dct- bos vagy Cornu, a „függetlenek" je- 'öltjei pedig Laniel miniszterelnök, Fourcade vagy Jaquinot nerrizetgyü- ;ési képviselők lennének. Külpolitikai fairek BERLIN A Német Demokratikus Köztársa­ság dolgozói a közeledő újév alkal­mából országos akciót indítottak az Adenauer rendszer börtöneiben síny­lődő békeharcosok megsegítésére. A Német Demokratikus Köztár­saság városaiból és falvaiból már eddig is igen sok munkás, paraszt és értelmiségi küldött élelmiszercso­magokat bebörtönzött nyugatnémet- országi hazafiaknak. Kari Marx Stadt dolgozói december 1 óta hat­száz szeretetcsomagot juttattak cl a nyugatnémetországi börtönökben szenvedő békeharcosokhoz. PARIS A francia nemzetgyűlés, hadügyi bizottsága meghallgatta elnökének, Koenig 'tábornokinak előzetes jelen­tését a bonni és párisi egyezmények katonai vonatkozásairól. Koenig tá­bornok e jelentésében olyan érve­ket sorol fel, amelyek az egyezmé­nyek ratifikálásának elutasítását te­szik szükségessé. A bizottság hatalmas többséggel — 28 szavazattal négy ellenében, a bizottság egy tagja tartózkodott a szavazástól — felhatalmazta elnö­két, hogy ilyen értelemben folytas­sa a végleges jelentés kidolgozását. ROMA Az Olasz Kommunista Fáfrt Köz­ponti Vezetőségének ülése kedden befejezte munkáját. A vita közép­pontjában a népi és demokratikus egységpolitika kérdései, valamint a helyi pártszervezetekre váró konkrét feladatok állottak. A vita eredmé­nyét Luigi Loitgo, a párt főtitkár­helyettese foglalta össze. A központi vezetőség felhívja a párt összes szervezeteit, hogy 1954 első négy-öt hónapjában tartsanak konferenciákat. Ezeknek a konferenciáknak a fel­adatai: a párt tevékenységének meg­vitatása a helyi viszonyok szempont­jából a helyi körülmények tanulmá­nyozása és azoknak a célkitűzések­nek a megtárgyalása, amelyekért a kommunistáknak, illetve a népnek hareolniok kell az ország létkérdé­seinek eredményes megoldása érde­kében. I,ON DON Az Országos Vasutas Szakszerve­zet Végrehajtóbizottsága mélységes felháborodását fejezte ki az úgyne­vezett „vasutasszemélyzet országos bíróságának" döntése miatt. Ez a döntés heti négy shilling béremelés megadását ajánlotta fel a vasutasok­nak a követelt 15 százalék helyett. Lancashire, Ceshire és Derby me­gyék vasutasainak küldöttei huszon- légyezer vasutas képviseletében Man 'besterben tartott gyűlésükön elha- ácceták: visszautasítják a heti négy liilling béremelési ajánlatot és or- -zágos vasutas-sztrájkot követelnek. A limi sajtó a határidő előtti választásokról Helsinki (TASZSZ): December 9-i számában valamennyi finn központi lap vezércikkben foglalkozik a köz- társasági elnöknek a parlament fel­oszlatásáról 'és a határidő előtti vá­lasztások kitűzéséről szóló rendele­tével. A „Vapaa Sana" kijelenti, hogy a vrlafnent feloszlatása a koa­líciósok és a ■ jobboldali szófiáidé­S mókraták előzetes megegyezésének eredménye. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki a Maakansa" is. A szociáldemokrata és más búr* 'soá lapok helyeslik az elnök rende­letét a határidő előtti választások­éi. ' A/ amerikai szolgálatban állá ügynökök zavargásokat készítenek elb a tongjangni táborban Jelölések 3 december 17-i francia elnökválasztásokra A helüöyiiisnisziériuin tíízrenrtészeti parancsnokságának közleménye A belügyminisztérium tűzrendé­szet i parancsnoksága Közleményt adót! ki. amelyben » tűzvédelemnek fokozottabb biztosítása, a. tűzesetek­ből keletkező anyagi károk csökken­tése érdekében a lobbi között az alábbiakra hívja fel a lakosság fi­gyelmét: Ne tároljanak a tűzhely közvetlen közelében tiizclol. vagy másfele könnyen nyúló anyagot íMihanrmnt. szalma, kukoriraszart, stb-) A kályhák füstcsöveit úgy rögzít­sék. hogy azok ne bulibassanak szét. Hamut, salakot csak badnseHcny- V gyűjtsék, és kiöntés előtt virrrl. Áztassák át- (A hamuban, salakban lévő parázs meggyűjthatj» a, fából készüli edényt, vagy kiöntés után — különösen szeles időben — tűzet idézhet elő az udvaron.) Padláson, kémény melletti térség­ben ne tartsanak gyúlékony anya­got. Takarítsák ki udvarukból a feles­leges lim-lomokat, mert ezek tűzve­szélyt jelentenék. Tartsanak készen­létben legalább 200 liter oltóvizet, szikráé sápot és létrát. Baromfiólakban, pajtában, széna vagy szalmakazlak közelében ne do­hányozzanak. Szűk udvarban, szeles időben ne használjanak nyílt tüzelési tűzhelye­ket. Tfiz esetén azonnal értesítsék a tűz o! lóságot. Fiatalok, jelentkezzetek a. községi Snkéntes tűzoltóság soraiba, vegye­tek részt otthonaitok, tennelvényei- tek tűzvédelmi munkájában. A „mongol" név eredete a mit­* jiológia világába vezethető vissza. A régi samahita vallás sze­rint, élt valamikor egv mongol ne­vű hatalmas törz?, ez azonban el­pusztult az idők viharában. A XT1. századiban Bordzsigi nevű vezérük számos —- egymással rokon - de egymástól függetlenül élő csa­ládot. egyesített, s ö nevezte ezeket ..mongoloknak". így az egyesülés kö­vetkeztében tért. vissza ismét a mon­gol szó a történetembe. Leghatalma­sabb vezérük a Temudzsín yo.lt. >kH egy sikeres harc után választottak kánnak! s ekkor kapta a közismert . Qzsingisz" nevet — arm Vámberv A.rmin szerint annyit jelent, mint .hatálnms!" 6 teremtette meg Mon gótiát. DzttrtgisZ kán jó emberismerő, kitűnő-, politikus és félelmetes had­vezér .volt. Sorrá' győzte le a szom- sz.édait, s birodalmába akarta olvasz­tani az egész világot. Udvarába hív­ta a szomszédos országok gazdag ke reskedőit, :Kma tudósait. Perzsia mérnökeit,; kik . megismertették a fö’drajzzal, politikával, s hadserege számára ágyút öntöttek. Busásan ju­talmazta mindazokat, a,kik számára dolgoztak, de kíméletlenül elpusztí­totta azokat, akik útjába mertek ál­lami. A hatalmas kán azonban .nemcsak háborút viselt, hanem meg is szer­vezte birodalmát. Nemzeti öntudatra ébresztette népét, s ezzel olyan erőt adott, birodalmának, hogy félelembe ejtette a fél világót. Utóda Egadai kán volt —• majd Kubilai kán került Dzsingisz kán örökébe. Halálával kezdődött, meg Nagy-Mongólia hanyatlása; . Hódítá­saikat, elvesztették, s majdnem a XII századi állapotokig süllyedlek vissza. Ä buddhizmus azután teljesen ki­irtotta belőlük a harci erényeket — s a nemrég még rettegett harcosok, álmodozó, csodákra váró, békés pász torokká változtak­* , A mongolok nemzeti élete-' évszá­zadok óta- szinte függvénye volt val­lási felfogásuknak, a buddhizmus­nak. A XVI. század végéig, — mint f®zép-Ázsia csaknem valamennyi népe —- sámániták voltak. Harciasak ás ’ saabadságszerétök, senkitől sem (eltek, csak á természettől. Sátoros pásztoreletükből. harcias természetük hol fakadt, hogy ékével, de ha kel­lett karddal és nyíllal egyaránt ügye sen bántak. Nem ismertek urat es rabszolgát, csak győzőt, vagy legyő­ződet. Csak egy hatalmat nem tud­tak legyőzni, mert ez kiismerhetet­len, titokzatos és, félelmes volt: suj tása alatt* feíbukott a legpompásabb paripa, viharától elpusztult a győ­zelmes tábor népe, recsegve roppan­tak össze a hatalmas fák: legna­gyobb barátjuk és leghatalmasabb ellenségük, a természet, — rejtély és ennélfogva hatalom volt előttük. Ezért féltek, imádták, meg nem fej­tett titkait szimbólumokba foglalták, vplt szellemei ellen menedéket ke­restek, varászszereket gyártottak, talizmánok bűvös erejében hittek, egyszóval samaniiták voltak. A XVI. század vége felé vált hi­vatalos vallássá Északmongóliábam a buddhizmus, illetve ennek egyik küt söséget kedvelő, — s már-már eb­ben a külsőségekben eltévelyedö —• formája., a láma izmus. Talán csak annyit nyert ezzel á nép,, hogy gon­dolkozóvá, elmélyedövé, böleseíikedö- vé tette őket a filozofikus vallás — Végső’ megnyilatkozásban, azonban, rriega’kuvókká, tunyákká, álmodo­zókká nevelte, 'elcsorbítattá a harci A mai Ausztriában nem tiltják meg a militarista „katonatalalknzokal", melyeken rendszerint megrögzött nácik és Hitler zsoldosok vezetik a szót, hogy új háborús kalandokra hangulatot keltsenek. Amit megtil­tanak, az a háborús rokkantak tüntetései, akik maguk élték át, hogy mit jelent a háború és azért felemelik figyelmeztetésül hangjukat egy új népmészárlásra való uszítás ellen. Kép: Ezt a rendesen bejelentett tün­tetést, melyet a háború súlyos károsultjai a Stcphansplatzon rendeztek, a rendőrség gumibotos rohammal feloszlatta. Belföldi hírek A DISZ Központi Vezetőségének úttörő osztálya és az úttörő rádió a teli szünidőben országos úttörő aka­dályversenyt rendez. December 29-én nagy kirándulással kezdődik a ver­seny az ország valamennyi úttörő csapatában. A kiránduláson az őr­söknek különböző ügyességi felada­tokat, fejtörőket kell megoldaniok. Ugyanezen a napon a rádió últörő híradója közli a pajtásokkal az aka­dályverseny további feladatait. A verseny keretében az egyes őrsöknek saját életükről, községük, városuk történetéről kell dolgozatot készíte- niök meghatározott témák szerint, vers, dal, leírás, napló, jelenet for­májában. A csapattanácsoknak a leg jobb három őrs dolgozatait február 1-ig kell bckiildeniök az úttörő rá­dióhoz. Az országos úttörő akadály­verseny eredményeit április 4-én hir­detik ki. A magyar rádió a legjob­ban szereplő őrs pajtásait ezen a na­pon vendégül látja, a többi jó ered­ményt elért őrs között pedig értékes jutalmakat osztanak ki. A népművelési minisztérium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa december 15-én rendezi a kultúrott­hon igazgatók országos . értekezletét. Budapesten az EFEDOSZ székhazá­ban. Napirenden szerepelnek a ikui- túrotthonoknak — mint kulturális központoknak problémái. Előadó Já­nosi Ferenc, a népművelési minisz­ter első helyettese. A napirendhez hozzászól: Csetenki Lajos, a SZOT titkára, A 'konzervipar most kezdett hozzá tizenkét új diétás készétel gyártá­sához. Hatféle diétás készételt gyár­tanak gyomorbetegek részére, . Ezek között szerepel zöldbabfőzelék ser- téssüWtel, karfiol és finomfőzelék vajasam, borjúcomb szelettel, zöld­borsó főzelék, vagdalt borjúhússal zeller főzelék vagdalt borjúszelet te! és zöldborsók borjúbecsinált. A cukorbetegek részére székely­gulyást készítenék sertéshússal, pá­rolt főzeléket sertéssülttel és borjú sültet kolozsvári káposztával körű­vé. A szívbetegek részére sótlan kész­ételeket hoznak majd forgalomba, köztük rizses finomfőzeléket, parajt borjúsülttel és darált marhahúst tej­fölös kapros mártással. A diétás készételek minőségét or­vosok ellenőrzik. A hűtőgépgyár dolgozói újtípusif hűtőszekrény gyártását kezdik meg a jövő évben. : *A hűitőszekiróny térfogata 90 liter folyadéknak felel meg és belsejében, nulla fok .körüli hőmérsékletet lehel előállítani. A hűtőszekrény még .ag egyes háztartási készítményekhez szükséges , jégmennyiség készítésére is alkalmas. Oldalán tartály van, amelynek vizét a hűtőberendezés jég kockává fagyasztja. 0 vesztegzár és növényvédelem kérdéseivel íog’aikozn nemzetközi konferencia ■ i Moszkva (TASZSZ): December 9- éri Moszkvából Szófiába utazott a Szovjetunió küldöttségé, 'hogy ítészt» vegyen a vesztegzár és a növényvé­delem kérdéseivel foglalkozó hato­dik nemzetközi konferencia munká­jában. A küldöttség vezetője. Ve V. Koszov, a Szovjetunió - mezőgazda- sági minisztériuma középárai an ■ és kaukázusontúli főigazgatóságának ve­zetője. ✓ ■ ‘ A konferencia munkájában, a Szovjetunión kívül résztvesznek még Kína, Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország. Magyarország. Románia, i Néniét Demokratikus Köztársaság és Albánia képviselői is. A konferencia megvitatja a rovar- kártevők és növényi betegségek el­leni ' harc megjavításával kapcsola­tos kérdéseket. kard élét, s a régi erős harcos né­pet a vallás sokszínű sallangjával elkápráztatva a tömjcníüst mögé lökte, amely mögött azonban mindig ott. kóválygott a hatalmas Dzsingisz kán emléke. Lépjünk be egy 50 év előtti mongol sátorba, „gerlébe"! Meglehetősen szi­lárd alkotmányok, olyan mint egy ház. mégis könnyűek és gyorsan fel­szedhetek. Erre Szükség is. volt, .hi­szen a nomád pásztórkodássál egyijl|J járt a gyakori helyváttctetatás. A sat rakat borító vékony nemez könnyű, s mégis meleg, (A mongol pusztákén a nappali rekkenő hőség után hajnal ban fehér a táj, s jégréteg borítja a vizek tetejét.) A sátrak kívülről,-, belülről csaknem egyformák. Közé­pen a mongol' sátrak tűzhelye: a ,.tagén". Alacsony, kockaálakú tégla- rakás, tetején fazék alakú rácsban izzik a, szén. A. rajtalévő díszes kat­lanban. bugyborékolva forr a teavíz. Pompás szőnyegek mindenütt, a sá­tor oldalán pedig sárga és vörös selymek szikrázva verik vissza a napfényt. A bejárat mindig dél felé néz; ez a hideg északi szelek el-Iebi védekezésen kívül napóraként is szolgált gazdájának. A besütő Nap reggeltől estig, — balról-jobbna — a sátorban folytonosan vándorolt. Pl. ha a mongol délelőtt 9—10 órára Ígért valamit, így határozta meg: — Maid ha a Nap, a gyerekeim ágya élőit t lesz. Az ajtótól balra ugyanis a gyer­mekei, vagy vendégei, jobbra pedig a ház ura és felesége ágya állott. A bejárattal szemben — a főhelyen, — a: család házáöMára állt, különbö­ző istenszobrokkal; elülső lapján ha­talmas kínai sárkány képe.' Az iste­nek előtt vörösréz áldozati csészék, áldozati, tálak .—. benne az . áldozati ‘ ajándék, hús, tea, liszt-,, zsír, stb. A ‘ háziszentély két. oldalán egy-egy ru­hásláda, tele ezüstruhákkal, éksze­rekkel és rengeteg okmánnyal. A bejárattól jobbra .lógnak a nyegekkel párnázott, nyergek,, feke­tére pácölt. acél' lószerszámok, jobb­ról a polcon periig a gazda szebbnél- szebb edényei dís/eleignek. v Egy sátorból sem hiányzik »» imagép. mely két .hengeralakú fa­darab, rajta titokzatos vamzsihmv datital: - ,.Om Man! Padrne Hurt' (Kincset ■ rejt a - lótusz). Ak- qf pergeti, mar imádkozik és r» .kör­ben nyugodtam beszélgethet., pipáé- hat, olvashat „szent kötél«sségil" mégis teljesítette. Akiuék több pén­ze v.olt és szolgát is tartott, a/- a szolgálójával vagy családtag if pörgethette a „masinái' . A t»»élű- kon y mongolok azonban '-név.. ezen is könnyítettek. A. ..patáik mellé épí­tett vízimalom tengelyére: gzersijték az imagépet, s így imádkozik he?, lyettük éjjel-nappal a víz — meg csak rá sem kell hederíteni. * A felszabadult Mongóliában Jus­sán eltűnnek a lámaizmus ktxHcild színjátékéi, elvesznek a, gonosz! sá­mánok, mind ritkább ay ördögűzés, és az új erőt nyert nép leszárootr» készül ősi, titokzatos ellenségév“!. a. természettel. Régi hőseik helyé­be új hősök születtek, — olya***, kik a kavargó tömjénfüst bóditó sö­tétségéből a szocializmust építő nap­fényre vezetik Mongólia ősi népéi Olyanok, mint á nagy Dzsingisz, 'te még annál is különbek, mint az út Mongólia .felszabadító hőse, .a,mor*--: goi nép példaképe.: „Sziuche Bátor"; ' B. L‘ • . . > * . • it Képek a mongol nép ősi életéből

Next

/
Thumbnails
Contents