Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-17 / 269. szám

xomu VjlIg proletárjai egyesüljetek*. C A MAI SZAMBANi A semleges h&aatelepítési bizottság «Mksztaräk és len­gyel tagjának nyilatkozata a bizottság válságainak okai­ról (2. o.) — A külpolitika hírei (2. o.) — Ahol a jüvő épül (2. o.) — Néhány módszertani segítség propagan­distáink felkészüléséhez (3. o.) — Termelőszövetkeze­teink zárszámadásáról (3. o.) — Szavak helyett tet- 1 tekre van szükség a závodi Előre tsz-ben (4. e.) AZ M DP TOLNAMEGYEI PÁRTBIZOTT5ÁCANAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 269. SZÁM AHA 50 KII.LEK KEDD, NOVEMBER 1T A toll fegyverével... A Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének 1953 október 31-i határozata a dolgozók életszín­vonalának emelését tűzte ki eélul, városban és falun egyaránt. A ha­tározat többek között a mezőgazda­ság nagyarányú fejlesztését helyez­te előtérbe. Ennek a célnak' elérésé­hez elengedhetetlenül szükséges, hogy a dolgozó parasztságunk meg­értse és magáévá tegye a határoza­tot, növelje a terméshozamot nem­csak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is. Hogy ezt a feladatot megvalósíthassuk, szük­séges, hogy erősítsük a párt és a tömegek közötti kapcsolatot. Elengedhetetlenül szükséges első­sorban az, hogy erősödjék a párt- sajtó és a tömegek közötti kapcso­lat. Már eddig is igen szép számmal érkeztek levelek a szerkesztőséghez, melyek az egyszerű dolgozók prob­lémáival foglalkoztak. Ezek a leve­lek azonban nem eléggé terjedtek ki a szocializmus építésében felme­rülő hibák feltárására. Sztálin elv­társ világosan rámutatott, hogy a munkás és parasztlevelezőknek min­denekelőtt az a hivatásuk, hogy feltárják a szocialista építésben fel­merülő hiányosságokat. Ha az eddig beérkezett levelek írói komolyabban feltárták volna a környezetükben ta­pasztalt hibákat, nagy segítség lett volna az őszi mezőgazdasági munká­latok meggyorsításához. Ismeretes, hogy a minisztertanács őszi mezőgazdasági munkálatokról szóló határozata a betakarítás határ­idejét október 15, a vetés határide­jét pedig október 31-ben szabja meg. Ismeretes az is, hogy ezt a határidőt nem tartottuk be megyénk terüle­tén. Még ma is található a megyé­ben betakarítatlan kukoricaszár, napraforgószár, vagy takarmányré­pa. De olyan területtel is bőven ta­lálkozunk, mely vetésre vár. Ha a dolgozók feltárták volna azokat a problémákat, melyek akadályozzák a munkálatok menetét, bizonyára meg gyorsult volna e téren is a munka. Meg kell azonban ál’apítanunk, hogy a munkás- és parasztlevelezés e_ téren igen keveset tett. A betaka­rítás és vetési munkálatok legna­gyobb dandárjának idején alig 60— 70 levél adott hírt a munkálatok menetéről. Igen kevés volt az olyan levelek száma, melynek írója bírálta volna a vezetők munkáját, vagy beszámolt volna a jó munka- módszerekről, melyek alkalmazásá­val meggyorsult volna az őszi ve­tés, vagy a betakarítás. Szerkesztőségünk sem eléggé tar­totta a kapcsolatot a meglévő leve­lezőkkel, nem hívta fel előre a fi­gyelmüket levelezési munkájuk je­lentőségére, nem ismertette eléggé a levelezőkkel, Így az olvasókkal sem. hogy milyen komoly jelentősé­ge van annak a kapcsolatnak, mely a pártsajtó és a tömegek között v$n. Nem mutatott rá, hogy a dolgozók egyszerű leveleinek mozgósító hatá­sa milyen jelentőséggel bír a ter­melés fokozására, vagy a hibák megszüntetésére. Elhanyagolta szer­kesztőségünk a dolgozókkal való kapcsolat megszilárdítását, szem elöl tévesztette Lenin elvtárs taní­tását, mely szerint a sajtó akkor lesz élő és eleven, ha öt állandó irodalmár mellett 500, vagy ötezer nem állandó irodalmár működik. Ezt bizonyítja az a tény. hogy októ­ber hónapban alig haladta meg a beérkező levelek száma a százat. A Központi Vezetőség október 31-i határozatának végrehajtása ezen a téren is komoly változást követel. Jövőévj kenyerünk biztosítása, állat- tenyésztésünk nagyarányú fejleszté­se a dolgozók jobbminőségű áruval való ellátása nagyban függ a párt és a tömegek közötti kapcsolat meg­szilárdításától, attól, hogy az egysze­rű dolgozók mennyire közelednek a párthoz és a párt mennyire tudja elmélyíteni gyökereit a dolgozók kö­zött. A munkás- és parasztlevelezés széleskörű elterjedése egyik fokmé­rője a párt, így a párt sajtó és a tö­megek közötti kapcsolatának. Azok az egyszerű dolgozók, akik állandó­an az események közepette élnek, sokkal világosabban tudják feltárni közéletünk fogyatékosságait. Sokkal világosabban tudnak rámutatni ar­ra. hogy mik akadályozzák szocia­lista építésünket, mezőgazdaságban a termelés fokozását. A múlt évi- tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy levelezőink nagy se­gítséget tudnak nyújtani írásiak­kal a tervek teljesítéséhez, így a termelés növeléséhez is. Most, ami­kor a mezőgazdaságban az új gaz­dasági év beindulásának első sza­kaszában vagyunk, még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot a pártsaitó és a dolgozók olvasó- és levelező­tábora között. Az eddiginél sokkal többet kell támaszkodni azokra az egyszerű dolgozókra, akiket Sztálin elvtárs a közvélemény parancsnokai­nak nevez. A közvélemény parancs­nokainak pedig valóban azzá kell cálniok. aminek Sztálin elvtárs ne­vezte őket. harcolniok kell a tervek maradéktalan teljesítéséért, hogy mezőgazdaságban egyetlen talpalat­nyi föld se maradjon vetetlen. A még hátralévő munkálatok, az őszi mélyszántás és az állatállomány ta­karmányának biztosítása rövidesen befejezést nyerjen, mert ettől függ. mennyire tudjuk megvalósítani mind azt, amit a Magyar Dolgozók Párt­ja Központi Vezetőségének határo­zata a mezőgazdaság fejlesztésére tű­zött ki célul. A továbbiak során pedig a falu jobb minőségi ellátásáért kell harc- balndulni levelezőinknek. Tárják fel azokat a fogyatékosságokat, me­lyek a falvak lakosságának ellátá­sában tapasztalhatók. Tűrhetetlen az az állapot, melyet sok esetben lehet találni a falvakban. Olyan közszük­ségleti cikkek hiányoznak, melyek­ből a központi raktárakban bősége­sen vannak felhalmozva és csak azért nem jut el a falvakba, mert egyes vezetők hanyagsága folytán nem igénylik azt k^’ő időben. Az utóbbi napokban több levél írója a csomagolópapír hiányának kérdését vetette fel. Ez igen jelentéktelennek látszik a dolgozók ellátásában, mégis komoly kérdés. A levelek nyomán azonban megvizsgáltuk és megálla­pítottuk, hogv ezen a téren is meg­rendelések hiánya következtében mutatkozik az a kép, hogy nincs. t így van ez a közszükségleti cikkek- " nél is; cukor, petróleum, vagy más közszükségleti cikkeknél. Mindeze­ket a hibákat azonban csak akkor lehet gyorsan és teljesen kiküszö­bölni, ha megyénk valamennyi dol­gozója magáévá teszi a pártsajtóval való kapcsolat megszilárdítását, le­veleiben rámutat az általa észlelt hiányosságokra, gyökerében feltárja azokat, Az előttünk álló feladatok megkö­vetelik, hogy eddigi .kapcsolatok sok­kal inkább megszilárduljanak, mi­nél több dolgozó kapcsolódjon be a levelezők táborába, harcoljon tízért* hogy a Központi Vezetőség által hozott határozatok mielőbb megvaló­suljanak, mert ezen keresztül emel­kedik falun, városon egyaránt a dol­gozók életszínvonala. Kapcsolódja­nak be minél többen a levelező moz­galomba, segítsék a párt és a sajtó munkáját levelezéssel. A toll fegy­verével harcoljanak jobb és boldo­gabb jövőnk mielőbbi megvalósítá­sáért. 1 MEGYÉNK ÉLETÉBŐL , \ Exportra gyárt a Tolnai Texi i így ár A Tolnai Textilgyár dói gozói november 13-ai mű­szakban igen kimagasló eredményeket értek el, 107 százalékra teljesítet­ték ezervetési tervüket. Ilyen eredmény az utóbbi napokban nemigen for­dult elő. Az elsőrendű áruk termelésénél 88 szá­zalékot értek el, ami a tervvel szemben mintegy 0.7 százalékos visszaesést jelent. De ez az eredmény is jónak mondható, mert ma már szigorúbb a mi­nőségi átvétel, mint a nyári hónapokban volt. A dolgozók közül élen­járnak Heitmann Erzsé­bet, Hohsteiger Mária és Koncz Leóné szövőnők, akik a 100 százalékos el­sőrendű áruk termelése mellett 130, 138, illetve 116 százalékra teljesítet­ték napi tervüket. A mű­vezetők közül Hága Fe­renc és Szőr György. 113.1, illetve 113.2 száza­lékot értek el. 2100 holdon végre^ték e! a mélyszántást Bíta közeiig határában Báta község őszi vetésterve összesen 1660 hold A község dolgozó parasztjai ezen a területen túlnyomó részben kapós.növényeket termeltek; az volt tehát a legfontosabb feladat, hogy idejében végezzék el a ka­pásnövények betakarítását. A bátaiak így is tettek, s mind a burgonyát, mind a cukorrépát és a kukoricát határidőre betakarították. A betakarítási munkák ha­táridőre való teljesítése mellett a vetéstervek teljesí­tésével sem késlekedtek. November 5-re a község dol­gozó parasztjai 103 százalékra teljesítettek vetéstervü­ket. A mélyszántást sem halogatják. A községi tanács elnöke november 15-én büszkén jelentette a járási ta­nácsnak, hogy a községben 2100 holdon végezték el a mélyszántást. Ezzel a községben a mélyszántási terv több, mint 50 százalékát elvégezték. Metz József elv­társ, a községi tanács mezőgazdasági előadója és S ü- megi István elvtárs, a községi tanács elnöke sokat foglalkoznak a községi mezőgazdasági állandóbizott­ságával. A legutóbbi átlandóbizottsági ülésen azt tár­gyalták, hogy tudnák azok a gazdák is határidőre el­végezni szántásaikat, akiknek nincs fogatuk. Szabó József, a mezőgazdasági állandóbizot/ság elnöke nyom­ban javaslatot tett az ilyen gazdák megsegítésére. A községi tanács Szabó elv társ javaslatát el is fogadta s megszervezte a kölcsönös segítségadás;. Birissa József élenjáró dolgozó paraszt 13 holdat, Nyéki Ist­ván 6 holdat, Borgyán István 7 holdat szántott fel. de rajtuk kívül is mintegy 47 dolgozó paraszt segített azoknak a gazdáknak, akiknek nincs fogata. Termelj lobban és olcsóbban l Az önköltségcsökkentés jelentősegét ismerték fe a, Simontornyai Börgya- dolgozói, amikor még júli­us eleién vállalásokat tet­tek erre, A vállait gazda­sági eredmény 139.000 fo­rint, ami népgazdasági szempontból is igen szép összeget jelent. Az értékelésből azonban kitűnik, hogy ezen válla­lásukat túlteljesítették, mert 169.600 foi'intot tel­jesítettek, ami 121 száza­léknak felel meg. A vál­lalati önköltségcsökkentés', terv 2 3 százalékot irt elő, ezzel szemben a teljesítés 3.9 százalék. A Simontor- nyai Bőrgyár dolgozói eb ben a negyedévben i# mindent megtesznek az önköltség csökkentéséér., munka köaben állandóan szem e’őtl tartják ezt a jel szót: ..Termelj jobban é- olcsóbban." Közös erővel... A németkéri Ságvári termelőszövetkezet a ve­tések taiajelőkészítő mun­káira, valamint vetési munkáira a dunaszent- györgyi gépállomással kö­tött szerződést. A gépállo más a szerződésileg vál­lalt munkát nem végezte el időben. A szövetkezet vezetősége a böicskei gép­állomáshoz fordult segít­ségért, ahonnét kapott is két traktort. így a duna- szentgyörgyi gépállomás ottiévő három traktora és a bölcskei gépállomás két traktora munkához látott, hogy pótolják eddigi mu­lasztásukat. A szövetke­zet vezetősége megbeszél­te a traktoristákkal a va­sárnapi munkát. Novem- ben 15-én, vasárnap tehat a németkérj Ságvári ter­melőszövetkezetben oúzát vetettek. A termelőszövet­kezetnek három fogata és a gépállomásnak három vetőgépe egész nap dol­gozott. így a németkéri termelőszövetkezet tagjai pótolták súlyos mulasztá­sukat, a mai nappal be­fejeztek őszi vetésüket. A Béke-brigád pé'dát mutat A sárpilisi gépállomás Béke-brigádja Zrínyi Jó­zsef vezetésével az őszi szántás-vetési munkák idején sok kimagasló eredményt ért el. A brigád 5 erőgéppel az alsónyéki körzetben dolgozik. Zrínyi elvtárs, a bri­gád vezetője úgy szervezte a munkát, hogy a trakto­rok két műszakos üzemeltetése biztosítva legyen. A brigád őszi terve 1900 normálhold. Ezzel szemben no­vember 10-ig 2280 normálholdat teljesítettek. A bri­gád amellett, hogy tervét normálholdra is teljesíti, nagy segítséget ad az alsónyéki termelőszövetkezeteknek és egyénileg dolgozó parasztoknak. Az alsónyéki Világszabadság termelőszövetkezet több, mint 200 hold őszi vetését a Béke-brigád tagjai végezték el. Az elvégzett munka nemcsak mennyisé­gileg, de minőségileg is kifogástalan. Mikor a brigád tagjai a Világszabadság tsz-ben. elvégezték a szántást- vetést, az alsónyéki I. típusú Kossuth termelőszövetke­zet tagjainak siettek segítségére. A szövetkezet tag­jainak szétszórt parcelláját is felszántották, bevetették. Ma, a Kossuth termeiőszövetkeze; mélyszántást mun­káit végzik. Eddig a 140 holdból 40 holdat szántottak fel. November 7-én a brigád tagjai azt a fogadalmat tették, hogy november 31-re, mire a mélyszántások ha­tárideje lejár, mélyszántás! tervüket túlteljesítik. — Azt akarjuk, hogy brigádunk továbbra is az elsők kö­zött legyen, hogy az alsónyéki termelőszövetkezetek jö­vőévi termése még nagyobb legyen — mondotta £rínyi József, a Béke-brigád tagjainak nevében. fíéketalál kosóra készül a bonyhádi járás November utolsó nap­jaiban járási béketalálko­zó lesz Bonyhádon, mely­re a járás békebizottság«', már megkezdték előké­születeiket. A bonyhádi tanács hangosbemondója, a községi békebizottság rendezésében naponta rö vid nemzetközi tájékozta­tót ad. emellett azonban az esti békebeszélgetése­ken if gyakran szóbake- rülnek a nemzetközi kér­dések. Eddig 14 ulcában rendezték meg a békebe­szélgetéseket, de a béke­bizottság tagjai egyenként is felkeresik a dolgozó pa­rasztságot, s eddig közel ezer dolgozót kerestek fel. A beszélgetéseken eddig 21 küldői tét jelöltek a já­rási béketalálkozóra, a község békebizottsága pe­dig elhatározta, hogy a bécsi béketanácskozásra népi motívumokkal diszí tett rajzon küldi el üdvöt letét, A bonyhádi zománc­gyár békebizottsága díszes zománcplakettet készít, amelyet ugyancsak Becs­be küldenek el. A pincehelyi dolgozó parasztok szép termést takarítanak be kapásnövényekből is. A beta­karítás után nyomban teljesítették állam iránti kötelezettségüket is. A képünkön Szabó János egyénileg dolgozó paraszt kukoricáját veszi át Császár József, a Terményforgalmi Válla­lat felvásárlója. Szabó János 18 mázsa kuko­ricát vitt egyszerre a begyüjtőhelyre. 100 szá­zalékban teljesítette kukoricából is állam iránti kötelezettségét A tolnaszigeti erdőgazdasági csemetekertben a dolgozók gondosan leföldelik a kiemelt kis- csemetéket. Képünkön Pauli József, Merha Károly, Tiszold József a csemeteföldelés élő­munkáit végzik.

Next

/
Thumbnails
Contents