Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-15 / 268. szám
1953. NOVEMBER 15 NAPtÖ s Még következetesebb harcot a minőségért a Bonyhádi Cipőgyárban A gépek rendszeres, tervszerű karbantartásáról 1 A Központi) Vezetőség 1953 június 27—28-i.ki ülésének határozata hatalmas feladatok elé állította a Bonyhádi cipőgyár dolgozóit. Mintegy 41 százalékban több. de minőségileg is jobb cipőt kell készíteniük mint eddig, hogy ezen keresztül, ezen a téren is kielégítsük dolgozó népünk állandóan növekvő igényeit. Éppen ezért, október 1-től kezdve még egy műszak indult be az üzemben, amihez 150 új dolgozót vettek fel. Az Alja II. kör — mely 4—5 éve csak férfi cipőt gyártott ekkor női ciipő gyártására állt át. A modelliváltozás is több lett, mint az előző hónapokban volt. A naegnövekedeil feladatok nagy nehézségeket okoztak a gyár műszaki vezetőinek, de a dolgozóknak is. Nem volt elég szakmunkás, az Alja dolgozód nehezebben gyártottak női cipőt Ezért augusztustól kezdve már nem tudják a tervet teljesíteni, a minőség is az első hónapokban 50—60 százalékra esett visz- sza. Ennek nyomán lazult a munka- fegyelem is, több szakmunkás elhagyta a gyárat, a megmaradtak közül is egyesek nem törődnek annyira a feladatokkal — mindez a párt- és tömegszervezetek gyenge felvilágosító és nevelő munkájából eredt. A Bonyhádi Cipőgyár vezetősége, de minden egyes dolgozó azt állítja, hogy nincs olyan hiba, amit ki ne lehetne javítani, jó összefogással, közös megértéssel. Éppen ezért a műszakiak tervet dolgoztak ki; a sztahanovisták — 19-en — munkamódszerátadáson keresztül tanítják az új dolgozókat, a pártszervezet pedig feladatokkal bízta meg a bizalmiakat, akik szintén mindent elkövetnek, hogy a kapott szempontok alapján jól oldják meg a teendőket. Az üzem minden dolgozója, kivétel nélkül komoly harcot folytat a hibák kijavításáért, a terv teljesítéséért — a régi jó hírnév megszerzéséért. Ha az októberi munkák eredményét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a vezetők és a dolgozók mindent elkövetnek a reájuk bízott feladatok sikeres elvégzéséért. Javull a mmikale<>yelcm — alig van egy-.két igazolatlanul mulasztó, késönjövő. A pártcsoport- bizalimiak jó munkáját bizonyítja, hogy a „forradalmi műszakra" párosversenyt szerveztek az üzemiben, ami máris eredményeket hozott, mert a körökben emelkedett a minőség. Varga Viktor, a II. kör dbpli- zója az utóbbi héten javította meg munkáját, s így Tóth szaktárs dop- lizó versenytársával szemben jobb eredményt is ért el. A sztahanovisták is becsülettel végzik munkájukat, rendszeresen foglalkoznak az új dolgozókkal, átadják munkamódszerüket. Landher Mária kétjelvényes sztahanovista kitüntetett tűzőnő Frttsi Ádámnénak, Hosszú Ferenc- nének, de ezenkívül még 6 dolgozónak adta át ezideig fejlett módszerét. De a többiek is segítik a gyengébbeket, aminek eredménye, hogy van olyan nap, amikor a tankör dolgozód ellénik a régi körök eredményét. Mindezek ellenére mégsem tudják teljesíteni tervüket a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói. Az élmult hónapban a tervteljesítésben 86.24, az élsőosztályú cipők gyártásánál pedig 75.22 százalékot értek el, ami már javulást jelent az előző hónapokhoz viszonyítva. A „forradal mi műszak" alatt csak közeli eredményekről beszélhetünk, aminek oka legnagyobb részben a gyakori áramszünet és a női cipőről gyermekcipőre való átállás volt. Lehet, s kell is javítani, hogy az év végéig a rendes kerékvágásba kerüljenek, sőt pótolni tudják a lemaradásokat is. Éppen ezért még nagyobb kapcsolatot kell kialakítani a műhelyrészek között, mert ezzel egyenletessé válik a termelés. Javítani kell munkájukat a babeigazítók nalk is. Ha november 10.én Müller .Iónon, Púifi János, Tatár Gyula és Krasztnai József babangaziták jói dl. litották volna be a hátsó kérgeket, 90 százalékos minőséget érhetett volna el az üzem. Ezzel szeműién 236 pár cipő se lej the került, mert ferdén volt a cipőkiben a hátsó kéreg. Szelesi László műszaki vezetőnek is többet kell járni a dolgozók között, mert hiányolják. Ered István főmeós is azért szólt az egyik napon Szabó G. József párttitkár elvtársihoz, hogy Szelesi elvtánsat nem tudja hol van, nem tudja megérteni, máért nincs többször közöttük. Szelesi elvtárs irá nyitására, vezetésére szükségük van a dolgozóknak — ezért szeretnék, ha többször volna közöttük. A műszaki vezetés akkor lesz egészen jó az üzemben, ha gyártás köziben többször ellenőriz, s ha az elrontott munkát nem ő javítja ki, hanem annak adja visz- sza, aki elrontotta azt. Továbbá,' a műszkd vezetés ne engedje meg, hogy mester álljon a géphez dolgozni, mint az már nem egyszer előfordult. Kol- pek Lajos, a tankör mestere az egyik napon kénytelen volt a gép mellé állni, mert a műszak nem biztosította a munkaerőt. A még meglévő hibák kijavításával emelkedik a teljesítmény a Bony hádi Cipőgyárban, jobb minőségi cipőt tudnak gyártani a dolgozóknak. S erre is törekednek a cipőgyáriak valamennyien, mert nekik sem mind egy, hogy milyen cipőben járnák. A hibák kiküszöböléséhez megvannak az adottságok, csak továbbra is a jó és szorgalmas munka szükséges. üzemekben látták volna azt is, hogy a szekrény belsejében muszlincák zsongnak. A Szabadság Szálló büfféjében is érdekes események játszódnak le. Október 31-én történt ,hogy az egyik felszolgáló megdézsmálta felszolgálás közben a vendég által rendelt libaaprólékot, pedig az a minőség mértékét sem ütötte meg, mert az előírt rizs helyett gerslivel szolgálták fel. „Kellemes" fogadtatásban van részük azoknak a vendégeknek is, akik éjszakai szállásra a Szabadság Szálló vendégszobáit veszik igénybe. Ha kifogást emelnek az ágynemű tisztasága ellen, azt válaszolja a szoba- asszony, ha nem tetszik, hozzon magával ágyneműt, máskor pedig gondom lesz rá, hogy ne jöjjön hozzánk aludni. Nyilvánvaló, hogy az ilyen és hasonló hibákért súlyos felelősség terheli nemcsak a személyzetet, de a vállalat vezetőit is. A I» A Az eset úgy kezdődött, hogy fele. ségem egy ismerőse látogatóba jött hozzánk ... s ami ilyenkor tenni szokott, ha asszonyok beszélgetnél; egy másközt: a divatról folyt a szó, A látogató szép ruháját csodáltuk illő figyelemmel, s feleségem felfedezett a ruhán egy csatto.. — Jajj, de édes, mit szólsz hozzá? Kérdi tőlem. — Gyönyörű — szólok én, ismerve az illendőséget, s komoly tárgyilagos képpel vizsgáltam a csattól ■. • Egy közönséges rézcsatt egyébként, de ha egy nő ruhájára teszi, annak feltétlenül Ízlésesnek, stb. stbjnek kell lenni. — Igen dekoratív, — mon dóm én, — hogy adjam a jól tájékozottat. (Ki gondolt arra, hogy ezek a szavak s ez a rézcsatt okozza még vesztemet, hogy ezért a varak rézcsatt miatt neveznek engem „felelőtlennek", hogy porig lealázva kell bujkálnom a 18. számú Népbolt nagyhatalmú vezetője előtt ...) De menjünk sorjába: Ahogy a vendég akkor este elment az esetné. Körséta a Szekszárdi Vendéglátó Kellemes meleg árad a szekszárdi Béke étterem söntésóben, amikor betér a dolgozó napi munkája után, vagy közben, hogy elfogyasszon egykét pohár hűsítő vagy melegítő italt, ahogy éppen az ízlése megkívánja. Igen sokan látogatják ezt az éttermet. Szeretik a dolgozók, mert rend és tisztaság fogadja őket és a felszolgálásra sincs panasz. Az étteremben rend, tisztaság, terített asztalok várják az ebédre betérőket. A konyhában éppen készül a jó ebéd. A hatalmas tűzhelyen egymás mellé sorakoznak a nagy lábasok, melyekben az ízletes pörkölt és egyéb ételféleségek főnek. Koch némi a főzés mestere. Az ő hozzáértését dicséri minden a konyhában. Itt is a legnagyobb rend és tisztaság honol. 4—5 asszony szorgoskodik, több mint 200 személynek főznek itt és azon igyekeznek, hogy minden tekintetben kielégítsék a dolgozók igényeit. A vasúti vendéglőben — ez a III. számú üzem, — nem így néz ki a helyzet. Hiba van a tisztaság és fűtés körül egyaránt. Tűrhetetlen az is, hogy a felszolgáló a kiszolgálás mellett WC-t is tisztít. Igaz, hogy arra is ráfér a takarítás, bár nemrég volt meszelve, alig egy hónapja. De azóta nem takarították el a lecsurgó meszet. A fűtésnél csak az hiba, hogy a hőmérséklet kint 10 fok alatt van, s a vendégek fűtés hijján nagykabátban melegszenek. Ha a Dísz-téri cukrászdába tér be az ember, azt hilhetné, hogy itt minden a legnagyobb rendben megy. De, ha egy kicsit körülnéz, mást tapasztal. Kicsi a választék a cukrászsüteményekben. A cukrászok tojás hiányára panaszkodnak, ami arra en■AtVCI6zhet«tlen az agftócM* MHnkábfli ged következtetni, hogy a vállalat vezetői nem használják ki eléggé a helyi beszerzési lehetőséget, döntően a központi alapra támaszkodnak. Ha valaki a dolgozók által közkedvelt gesztenyepüré után érdeklődik; .sajnos nines", azt a választ kapja. És ez már régóta így van. Nem azért, mert nincs gesztenye, vagy a feldolgozáshoz szükséges munkaerő, hanem azért, mert a vállalat nem gondoskodik megfelelő minőségű gesztenyéről. Mintegy másfél hónapja vásároltak ugyan 2 mázsa gesztenyét, mégpedig III. osztályút, melynek 20—25 százaléka akkor is rossz volt. Ma már több mint a fele használhatatlan. Ilyen gesztenyével akarták megjavítani a dolgozók minőségi áruval való ellátását. Ellenőrzést is ritkán gyakorolhat a vezetőség, mert ha sűrűbben meglátogatnák a cukrászdát, bizonyára észrevették volna, hogy az üveghűtőszebrény egyik fala két hónap óta el van törve. Meg„Hoffyan horrorok a békéén“ Pályázati felhívás A Tolnai Napló olvasói és levelezői részére pályázatot hirdet „Hogyan harcolok a békéért' 'címmel. Pályázhat minden olvasó és levelező verssel, tárcával, novellával és egyéb műfajú Írásokkal. A beküldött művek tartalmazzák az egyén vagy község békeharcát, a béketalálkozóra való készülést és a kormány- programra — a béke programmja megvalósításáért kifejtett munkát. Lehetőleg egyetlen irásmű se legyen hosszabb, mint 80 kézzel írott sor. A pályázatok beküldésének határideje 1953 december 10. Beküldendő a Tolnai Napló szerkesztőségébe, Szekszárd, Széchenyi u. 18. Az első díj 200 forint, a 3—5 díj könyvjutalom, a 6—10-ik díj dicsérő oklevél, A Pért Központi Vezetőségének október 31-i határozata megáll»* pítja, hogy az iparosítás túlhajtott üteme miatt kárt szenvedett az üzemeltetés biztonsága, háttérbe szorult a gépek rendszeres karban tar* tása. „Az iparfejlesztés lassúbb üteme — mondja a határozat — lehetőséget nyújt e hibák kiküszöbölésére, a termelés jobb megszervezésére." A fentiek értelmében rendkívül mértékben fokozódott a tervszerű megelőző karbantartás jelentősége. Meglévő gépeinket a tervfegyelem megszilárdításán keresztül ezután még nagyobb gondoskodás mellett kell kezelnünk, ápolnunk a termelés fejlesztése céljából. Az előttünk álló hónapokban nagymértékben meg kell javítanunk az üzemekben a tervszerű megelőző karbantartást. Megyénkben a tervszerű megelőző karbantartás munkája itt-ott elhanyagolt, de üzemeink legnagyobb részében a lehető legjobban igyekeztek biztosítani ezt a munkát, hogy így ne legyen gópállás. A FVRKÓPUSZTAI KENDERG YAR különösem az utóbbi hónapokban ért el eredményt a tervszerű megelőző karbantartásbaei. Ennek eredményeként június óta nem volt gépúllás váratlan hibák miatt. Ebben nein kis szerepe van a tervszerűségnek, amit az üzemvezetés segítségével lehet elérni. Maid Péter üzemlakatos elmondta, hogy a művezetők állal beadott munkákat tervszerűen oldják meg, mert csak így biztosítják as üzem részére a zökkenőmentes termelést is. „Ha kell túlórázunk is azért, hogy ne legyen gépállás üzemünkben,. A legutóbb a kazánokon a biztosító feleket át kellett alakítani, amit három teljes nap és két éjjel végeztünk el. Ennél « munkánál nagy segítségünkre volt Habaró József szerelő, a szombathelyi javító műhelyünkből, akinek segítségével tervszerűen elvégeztük ezt a munkát.“ Problémát okoz még a gyárban az, hogy karbantartó szakmunkáé hiánnyal küzdenek. A kisebb karbantartási munkákhoz azonban bevonjuk a gyár fiatal dolgozóit, akik a szakmunkásokhoz osztanak, s így a kapott tapasztalatok alapján elvégzik a feladatokat. * A RAT ÁSZÉ K! MALOM a tervszerű karbantartásának fejlesztésében értek el eredményeket. Itt minden dolgozó feladatává vált, ha géphibát, szíjszakadási észre vesz, azt, ha lehet azonnal megjavítsa, vagy értesítse a művezetőt az előadódon bajokról. A megelőző karbantartás biztosítása érdekében a malom dolgozói hibanaplót vezetnek be, ahova mindig bejegyzik a hibákat akkor, ha saját személyükben azt nem tudjálc eiv- gezni. MüszakváltásnAl a munkába álló brigádvezetők, a művezető Allan., dóan figyelemmel kisérik a hiba napló t, s ha vannak hibák, azt nyomban, vagy bizonyos idő múlva ki is javítják. Ez oda vezetett, hogy az üzemzavarokat ma már teljesen megszűnte tték e tervszerű munkán keresztül. A november 7-i vállalásuk a gépállások 50 százalékos csökkentésére történt, de e vállalással szemben még jobb eredményeket ériek el ezen a téren. Az olyan javításokat, melyek nem voltak sürgősek, áramszünetben javították meg. S ezután is tervszerű me gelőző karbantartással biztosít ják a termelés egyenletességét a bátaszélvi malom dolgozói. * A TOLNAI SELYEMGYÁRBAN munkahelyenként preventív karban, tartók végzik el a helyszínen az előforduló gépi hibákat. A TMK-részleg az üzemvezetés segítségéved végzi el a megelőző karbantartási munkálatokat. Ifj. Bencze János hegesztő erről ad felvilágosítást, hogy néha-néha vamnak nehézségek a feladatok elvé gzésénél, mert nincsenek meg teljes egészében a szükséges szerszámok, mint például menetmetszők. ,,Ahogyun tudjul; — mondja Bencze szak-társ — úgy azért elvégezzük becsületesen feladatunkat. Csak azt nem tudjuk megérteni, mi hegesztők, hogy miért nem értesítenek bennünket arról a TMK-f elelő sók, hogy milyen eredményeket érünk vagy értünk már d eddig is a tervszerű megelőző karbantar- tásnálA Adjuk tud 'ára a dolgozók ezen eredményét, még jobban folyik ezután a tervszerű megelőző karban tartási munka az üzemben. Pólójuk a kiöregedett szőlőket Két évvel ezelőtt, a földeseid folytán én is kaptam olyan szőlőterületet, melyben legalább 1200 négyszögöl vad volt, 10 év óta senki sem törődött vele. Akik látták, mondották is, ezzel semmit sem lehet kezdeni. Ekkor arra gondoltam, hogy kivágom, nem érdemes vele vesződni. Tavaly azonban más elhatározásra jutottam. Kitisztítottam az öreg, vad tőkéket, amikor pedig hajtani kezdtek tavasszal, a haj ásókat letisztítottam. A berlandieren 3—4 hajtást hagytam. A montikolóm pedig csak kettőt. Ezeket egész nyáron tisztogattam. Amikor pedig elérték a 2 méter hosszúságot, visszavágtam a hegyüket és így megvastagodtak. Kétszer meg is permeteztem őket, hogy kellő időben beérje- nék. Szeptember 15. után, megkezdtem a döntést. Három nap alatt 600 döntést csináltam, egy-egy tőkéből pedig 2—3 vagy 4 tőkét, aszerint, hány szálvesszőt hagytam meg rajta. Az így nyert tőkék már a távasszal beolthatok, hiszen táplálja őket az anyatőke és a fiatal vesszők is hamar megtövesednek. Ilyen pótlást mindenki alkalmazhat és 3—4 év alatt rendbehozhatja elhanyagolt szőlőjét. Kolb József, Bátaszék. ........ .. ■■■ ..................................................... ..........r N ASZ KÖNYV... nyék katasztrofális gyorsasággal követték egymást: Feleségem kijelenti: Neki egy pont ilyen ruha kdl, egy pont ilyen csattal... Engedelmesen fejet hajtottam e kérés előtt. (Ugyan mi mást tehettem volna.) S másnap reggel megkezdődött a bevásárlás; aZ anyag, a cérna, a .selyem, a váll- párna ott feküdt előttem egy csomóban már délben ... — A csatiért holnap menjél be, azt m.ond}ák holnap lesz — adja ki az utasítást nejem. S én a csatiért holnap bementem, s bementem, minden nap... de a válasz mindig ez volt: holnap lesz, holnap lesz ... S így ment volna talán az idők végtelenségéig, ha a jó sors (vagy a -ossz?) elembe nem hozza régi ismerősömet (nevezzük Rudákovics- ■>ak). Elpanaszolom bajomat, ö rögtön ajánlkozik, hoz egyet. (Ö ugyan M a Textlkmqykr riskeddmi dolgozója.) — Hát van-? Hogyne, kilószámra., de nem jön a Népbolt Arte. S válóban hozott. Eire bciuvinem a nevezett Ncpboltba... s kértem... V(Íbisz: Holnap. Erre kértem, a Pa~ naszkönyvet. S beleírtam a d'éz. csaiiot és a holnapot'', s mint aki jól végezte dolgát távoztam-.. De ember tervez, a uépboltosok végeznek, s legközelebbi vásárlásnál a vezető kartásnő felelősségre vont; *... hogy mertem ... beírnak mindent felelőtlenül... s vegye tudomásul nincs rézcsatt, megnéztük a Nagykereskedelminél . ~ Furdalt a. lelkiismeret; hátha iyaz- talanul bíráltam a pan asz lkon yvb en. No — de Jeérdezzük meg az illetékeseket. Telefon: 26.17. — Van kérem rézcsat, olyan szögletes? Izgal. más pillanatok — míg megnézik. — Van — jött a válasz a drót túlsó feléről. — Olyan két centistől fölfelé minden nagyságban... Hurrá... meg van mentve a becsületem! —n. —f.