Tolnai Napló, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-29 / 280. szám

8 NAPLÓ IMS. NOVEMBER *a Megyénk dolgozói? is lázbahozta a magyar-angol labdarúgómárkfizés Példátlan volt as az érdeklődés, amely az an- fol —magyar válogatott mérkőzés iránt or­szágszerte megnyilvánult. Féltő szeretet és reményteli bizakodás ülte meg a szíveket, amikor Szepesi György, a rádió riportere megkezdte közvetítését. Szinte nem akadt olyan üzem, vagy hivatal, ahol valamilyen formában ne értesültek volna a mérkőzés lefolyásáról vagy a legújabb eseményekről. A megyei tanács dolgozói részint csoportos rádióhallgatással, részint hírnökök útján ér­tesültek az újabb és újabb gólokról. A me­gyei TSB-nél lezajlott csoportos rádióhallga. tás feszültsége sokszor drámai méreteket öl­tött. A Magosépítő Vállalat központjának a dolgozói is és a labdarúgócsapat tagjai is együttesen hallgatták meg a nagy össze­csapást, de nem feledkeztek meg a dolgo­Beszámoló a Dunaföldvári Szpartakusz labdarúgó szakosztályának 1953. évi működéséről Mint minden évben, most is kötelességem­nek tartom, hegy az évi beszámolómat szak­osztályom működéséről megtartsam, hogy azzal is elősegítsem a helyi sport és azon keresztül az egész egyetemes magyar sport­kultúra fejlődését, tuely az idei esztendőben is Hasonló fényében ragyogott, akárcsak a h* bíiiki olimpián. /.tkosztályunk munkájánál és ezen keresz­ti), Ounaföldvár labdarúgó sportjának maga­said) színvonalra való emelésénél példaképen all előttünk a magyar válogatott, valamint élcsapataink tervszerű munkája. Ezen az úton haladva, az OTSB irányelveit tigye- lerubevéve, előre elkészítettük versenytniptá- I unkát, munkatervünket, és ezekből kiindul- \a fejlesztési, valamint edzéstervünket. Ver­senynaptárunkba elsősorban beállítottuk az MI'bB által kiírt megyei I. osztályú és a tartalékbajnokságot, a Béke-kupa“ mérkő­zések időpontjait.^ a sportkör egyéb edző és barátságos mérkőzéseit. A labdarúgók ver­senyszerű MUK-próbázásait, valamint az egyesületi Szpartakiádon való részvételt. Mun­kát érv linkben elsősorban értékeltük az el­múlt évi szereplésünket. Megállapítottuk az elért eredményeket és hibákat. Ezekből ki­indulva elkészítettük edzéstervünket, melynél mindig figyeJembevettük fejlesztési tervün­ket is. A fejlesztési terv elkészítésénél figyelem­be vettük a meglévő játékosok számát, kép­zettségét, anyagi lehetőségeinket és ennek alapján 49 labdarúgó nevelését, kiképzését tűztük ki Célul. Szakosztályunk a minősíté­sek terén a fejlesztési tervszámokat túltel­jesítette. Edzéstervünk elkészítésénél főszem­pontnak tartottuk az MHK-gyakorlatok anyagát, valamint a kiegószitő játékokat. Ez évben minden játékosunk leíehette az M11K- r.'bát, vagy ismétlő próbát. Egy-két játéko.s ivételével az egyesületi Szpartakiádon is résdvettek, ahol számos LIT. osztályú és II. osztályú minősítést szereztek. Évi edzéstervemben a csapat felkészítését, időszakokban előforduló fontos felada­tokat. játékosok fejlettségét, képességeit, a helyi körülmény) kot és a játékosok rendol- kezéére álló időt vettpm figyelembe. Edzé­seinket az átmeneti edzési időszakkal kezd­tük el 1952 december második felében. Ja­nuár 6 án rátértünk az alapozó edzésekre, mely másfél hónapit tartott. Ebben az idő­szakban nz ető'rifet ' fokozását tűztük célul. Az erőnlét megszerzése és fokozása mellett, természetesen a labdakezclési elemek gya korlásáról sein feledkeztünk meg. Február 22 én a formába hozó edzéseinket kezdtük el. Ekkor már a csapat kialakítását is ki­tűztük célul. Edzéseinken az összjútekot és különböző taktikai elgondolásokat gyakorol­tuk. Megpróbáltuk begyakorolni a sokmoz- gásos, helycserés, szárnyjátékos korszerű labdarúgást. Sajnos a pályánk kicsiny volta miatt, csaknem lehetetlenné vált ezen tö­rekvésünk. Még e hónapban résztvettünk a kötelező orvosi vizsgálaton. A bajnoki sorsolás után edzéstervünket egykét helyen változtatni kellett, hogy a legnehezebb mérkőzésekre kerüljön formába a csapat. A formában tartó edzési időszakot és egyúttal a bajnoki szezont március 15-ével zókról sem, a munkahelyekre rádiókat vit­tek ki. Tolnán a Selyemgyár idős női dol­gozói ié állandóan tájékozódni akartak a mérkőzés állásáról és na a jelentőszolgálat néhány percet késett, akkor már példátlan nyugtalanság ^ ülte meg a szíveket. Sok üzemben korábban kezdték meg a munkát, hogy már az első közvetítést végig élvezhes­sék. így volt ez pl. a Lakásjavító Vállalatnál is Szekszárdon. S így folytathanánk tovább. Az elmúlt szerdán valóban szinte összedob­bant a nemzet szíve és az a 12 játékos, aki végigharcolta a diadalmas mérkőzést, való­ban nem érezte magát egyedül a Vembley*- ben és nagyszerű győzelméhez hozzájárult az a 8 millió magyar szív, amely szóvszorongva leste a mérkőzés alakulását. kezdtük el. Csapatunknak a sorsolás nem kedvezett, mivel az első 3 mérkőzésünkön mindjárt a legerősebb csapatokat kaptuk el­lenfelül. Nagymánvokon közepes játékkal ki­kaptunk. majd a Szekszárdi Petőfi vitt el egy pontot saját otthonunkból döntő fölé­nyünk ellenére. Három mérkőzésünket, Szekszárdon a Dózsa ellen 10 emberre! is meg kellett volna nyerni, ha a szerencse csak egv kicsit Ls mellénk all. Annak elle­nére, hogy csapatunk egyik mérkőzésen sem játszott rosszul, közönségünk nagyrésze meghúzta csapatunk feje fölött a vészharan­got. Játékjaink önbizalma is megrendült és így a tavaszi szezon befejeztével meg kel­lett elégednünk a 6. hely elérésével. A nyár folyamán kiírtuk a ..Béke.-kiipn“ egyfordu­lós bajnokságát, mellyel a széles tömegek sportolási lehetősegeit segítettük elő. Csapatunk a nyarat aktív pihenéssel töl­tötte el. melynek a fő célja az MUK-pró- bák és ismétlő próbák letétele volt. Az őszi bajnokságot a várt időnél előbbre hozták, de ez bennünket nem ért meglepetésszerűen. Első mérkőzésünkön a Nagymánvoki Bányá­szok csapatát jó játékkal győztük le. Biza­kodva készültünk a következő mérkőzésünk­re. melyet Szekszárdon a Petőfi csapatával kellett megvívnunk. Ez a mérkőzés a szek­szárdi közönség körében sokáig emlékezetes marad és kedvenc csapatától azóta is hiába várta a dunaföldvári ,.forma“ megismétlődé­sét. Csapatunk még kétízben közel állott a harmadik hely megszerzéséhez de ezeket a döntő mérkőzéseket idegenben minden esetben rossz játékával elvesztette. A bajnokság végeztével az 5. helyet sze­reztük meg. mely a körülményeket figyelem­bevevő nem ad szégyenkezésre okot. Ä baj­nokság beindulása előtt a 3 helyet tűztük ki célul. Tervünk megvalósításában neru várt sok sérülés és játékosaink egyéb elfog laltsága erősen akadályozta a csapatunk munkáját és szereplését. Csapatunk nagy formaingadozásához hozzájárult még pályánk kicsinysége. A jövőben, hogy egyenletesebb teljesítményeket érjünk cl. az a vezetőség és a felsőbb szervek jóindulatától függ, amennyiben a régen vajúdó sporttelep prob­lémánkat megoldja. Szakosztályunkon belül a közösségi érzés és kollektív szellem jónak mondható mind­addig, míg egy magával szemben elfogult sporttárs meg nem bontotta. Vezetőségünk elkövette azt a nagy hibát, hogy ezt a rend­bontót. ki a közönség körében ez ellenséges hangulatot felkeltette csapatunkkal szemben, nem zárta ki sportkörünkből. Beszámolómban eddig az I. csapat szerep­lésével foglalkoztam nagyvonalakban, de hi­bát követnék el akkor, ha a II. csapatunk­kal nem foglalkoznék. Az egyetemes magyar labdarúgás színvonalának, valamint után­pótlásunk biztosítása érdekében az OTSB mellett működő Labdarúgó Társadalmi Szö­vetség oly értelmű határozatot hozott, hogy minden megyei I. osztályban szereplő csapat köteles ifjúsági csapatot indítani. Az OTSB engedélyével Tolna megyében a nagymányo- kiak javaslata mellett döntöttek, akik a tartalékbajnokság beindítását indtványozták. Sportkörünkben ez a határozat osztatlan örömet kellett, mivel így végre lehetőséget tudtunk biztosítani feltörő fiataljainknak és tartalékjainknak. A bajnokság előtt még minden sportkör hasonló véleményen volt. Sajnoo már as elaő fordulóban nomorúan kellett megállapítani azt, hogy egyen «port- körök nem szerepeltetik tartalékcnapatukat. Ugyanez az eaet megismétlődött a második és harmadik fordulóban is, majd a későbbiek folyamán teljes kudarcba fulladt. Meg kellett állapítanunk, hogy ilyen kö­rülmények között és ilyen sportfelfogás mellett nem tudjuk felemelni az egyébként is gyenge megyei labdarúgó színvonalat. A tartalékbajnokság kérdése elég bizonyítéka annak, hogy miért ^ppen Tolna megye az egyeílen hazánkban, mely nem rendelkezik NB II. labdarúgóosapattál. Az 1954-es baj­nokságban hasonló eseteknek nem szabad előfordulni, és az MTSB-nek már most kell megtalálnia a helyes megoldást az ifjúság továbbfejlődése érdekében. lövőévi ifjúsági csapatunk szereplése bi­zalommal tölt el bennünket s minden re­ményünk megvan arra, hogy még sok örömet fognak szerezni szurkoló táborunknak. Mindezeket összegezve el lehet mondani, hogy szakosztályunk munkájában a sok gátló körülmény ellenére is javulás volt ta­f iasztalható az elmúlt évhez viszonyítva. Je- entős lépést tettek előre sportolóink a kö­zösségi szellem megszilárdításában. Az 1953- ban elért eredményeknek arra kell sarkalnia játékosainkat, vezetőségünket, hogy még erőteljesebben haladjanak tovább a fejlődés útján. Akadnak még olyan hibák és hiá­nyosságok, melyeken feltétlen javítanunk kell. A pályán való teljes fegyelmezett ma­gatartás terén például még néhány játéko­sunknak van javítani valója. Tovább kell fokozni a közösségi szellem magasabb fokra való emelését. Fiatal játé­kosainknak arra kell törekedniük, hogy mi­nél előbb elérjék legjobbjaink technikai színvonalát. Nehéz volt az idei bajnoksági szezon, de még nehezebbnek látszik a következő.^ Ha tehát tisztessége« helyezést akarunk elérni, okkor még erőteljesebben, még céltudatosab­ban kell haladnunk azon az úton. melyre az 1953. évi bajnokságban eljutottunk. Az egyé­ni teljesítmények bírálatát szándékosan mel­lőzöm. mivel azzal a későbbiek folyamán óhajtok foglalkozni. Fogarassy Andor LABDARÚGÁS A Paksi Kinizsi és a Hőgyészi Traktor került a megyei labdanígóbajnokságba Befejezés előtt áll a minőségi járási labda­rúgóba jnokság. Az elmúlt vasárnap már az utolsó fordulót játszották és már csak né­hány elmaradt mérkőzés van hátra. A baj­nokság sorsa mind a két csoportban nagy fölénnyel dőlt el a Paksi Kinizsi és a líó- gyészi Traktor javára. A kiesés sorsa csak azután tisztázódhat, ha a jövő évi bajnoki rendet a Labdarugó Társadalmi Szövetség megállapítja. Az elmúlt két fordulóban elért eredményekről és a bajnokság jelenlegi ál­lásáról az alábbiakban számolunk be. meg­jegyezve azt, hogy a Társadalmi Szövetség egy sereg mérkőzés ügyében döntött, mely döntéseket a bajnoki táblázat összeállításá­nál már figyelembevettünk. Keleti csoport Nyugati csoport Ebben a csoportban a két fordulóbein mindössze egyetlen egy mérkőzést játszot­tak. Hogy ész együttese 7:0 arányban győ­zött Ozora ellen. A többi mérkőzés mind zöld asztal mellett dőlt el. A GyÖnk—Tolna- némedi mérkőzés eredményéről nem értesül­tünk. Elmaradt mérkőzést ebben a csoport­ban nem tartunk nyilván. A Gyönk—Tolna- némedi mérkőzés nélkül a bajnokság jelen­legi állása a következő: í. Hőgyészi Traktor 2. Dombóvári Fatelítő 3. Gyönk 4. Domb Spartakusz 5. Döbrököz 6. Tolnaémedi 7. Szakcs v 8. Fornad 9. Pincehely 10. Kisdorog 11. Iregszemcse 12. Ozora 13. Regölv 14. Szakály 26 22 1 3 114:33 45 26 16 3 7 77:51 35 25 17 — 8 54:31 34 26 15 2 9 75:54 32 26 13 3 10 29:52 ?9 25 13 2 10 55:53 28 26 14 — 12 58:63 28 26 13 2 11 35:65 28 26 11 3 12 35:34 25 26 12 1 13 41:46 25 26 7 2 17 34:54 16 26 8 18 36:75 16 26 6 2 18 36:40 14 26 2 1 23 25:51 3 Paksi Kinizsi—Bolcskei SE 7:0 (3:0) Paks, 800 néző, vezette: Tamás. — Széllel hátban kezd a Kinizsi és rögtön támadó­lag lép fel. A 6. percben Bálint II. nyitja meg a gólok sorozatát, 1:0. A gól után to­vább rohamoz a Kinizsi és a 15. percben ismét Bálint II. lesz eredményes, 2:0. Két percre rá egy mintaszerű támadást fejez be Bálint JI. góllal, 3:0. A félidő további részében is a Kinizsi támad többet, Bölcske csak szórványosan próbálkozik. Az ered­mény azonban már nem változik. A II. félidőben a széllel támogatott ven­dégcsapat indít támadást. Azonban hamar felszabadul a Kinizsi kapuja és a jó napot kifogó paksi csatársor a bölcskei védőknek ad munkát. A 13. percben Somod! a jobb- szélen elfut és gólt 15, 4:0. A 20. percben lt-eshez jut a Kinizsi, amit Somodi értéke­sít, 5:0. A továbbiakban a paksi kapu is forog veszélyben, Bölcske azonban gólt nem tud elérni. Á 30. percben Pál középen ki­ugrik és gólt lő, 6:0. A 40. percben Somodi beállítja a végeredményt egy szép támadás után. 7:0. Bírálat: Méltó befejezése volt ez a mér­kőzés a minőségi járási bajnokságnak. A végig sportszerű keretek között lefolyt mér kőzésen mindkét csapat szénen játszott. A tartalékosán játszó Kinizsi (Molnárb Néme­tet és Barsait nélkülözte) technikai és erőn­léti fölénye azonban végig kidomborodott és mé<r ilyen gólaránnyal is megérdemelten győzött. Ezzel a mérkőzéssel a Kinizsi elbúcsúzott a minőségi járási bajnokságtól, hogy a ta­vaszra a megyebajnokságban bizonyítsa be a paksi labdarúgósport fej’ődését. A minőségi járási bajnokságot fiatalokkal nyerte meg a Kinizsi 3 ponttal a Paksi Traktor előtt. A fiatal labdarúgókból álló paksi csapat sportszerűen és lelkesedéssel küzdötte végig a bajnokságot és megérdemel­ten jutott az első helyre. Pintér Endre levelező. A bajnokság hajrájára az őcsényiek vi»z- zaestek. Fadd elleni mérkőzésüket sem tud- f'k győztesen befejezni. Bogyiszlói! a Pek i 'raktér biztos győzelmet aratott. A_ Paksi [inizsi váratlanul nagy fölénnyel győzött a eljavult bölcskeiek ellen. Ez a mérkőzés lár az utolsó fordulóban az elmúlt vasnr- ap került lejátszásra. Az őcséqyiek gyen., ébb formáját mutatja Bogyiszló ellen elért ét gólos győzelmük is. Az idény végére eljavult Kajdacs nagyarányban nyert Ger­en ellen. Részletes eredmények: Fadd— jcsény 3:3, Bogyiszló—Paksi Traktor 1:4, aksi Kinizsi—Böleske 7:0, őcsény—Bogyiszló :2, Kajdacs—Gerjen 5:1. Lejátszásra vár, lletve nem történt intézkedés még az alib- >i mérkőzések ügyében: őcsény—Gerjen, Sióagárd*—Kajdacs. Sióagárd—Gerjen, Kaj- laos—Fadd. E mérkőzések nélkül a bajnok­ág jelenlegi állása a következő: 1. Paksi Kinizsi 2. Paksi Traktor 3. őcsény 4. Fadd 5. Bölcske 6. Kölesd ?. Bogyiszló 8. Sióagárd 9. Kajdacs 10. Mórágy 11. Nagydorog 12. Gerjen 13. Rácegres A Pécsi V5rö* Lobogó vezet a Déldunántűli Asztalitenisz csapatbajnokságban A Déldunántűli Asztalitenisz csapatbaj­nokság megmozgatta a megye asztalitenisz­sportját. A bajnokság 16-os mezőnyében két bonyhádi. 1—1 szekszárdi, tolnai, dombó­vári és nagymánvoki sportkört találunk. A tolnamegyei sportkörök közül eddig a Dom­bóvári Lokomotiv fiatal együttese szerepel a legjobban, mert eddig sikerült megőriznie veretlenségét. A bajnokságról Tolnáról kap­tunk eddig részletes beszámolót, úgy látszik azonban, hogy a tolnaiak gyengébb szerep­lése azt eredményezte, hogy tolnai tudósítónk elhallgatott és más úton kellett keresnünk a bajnokság alakulását, ami nem csekély fel­adata, amikor a bajnokságot rendező bárá­ny am egye! TSB is csak időnként ad tájékoz­tatót a bajnokság alakulásáról, anélkül azonban, hogy az eredményeket közölné. így a november 18-i hivatalos lapban közölt táb­24 22 1 1 114:27 45 zat szerint kielégítőnek mondható a tolna­24 20 2 2 94:30 42 megvei csapatok eddigi eredménye A baj­23 19 1 3 79:37 "V) nokság állása a hivatalos lap szerint a ko­23 10 6 7 40:50 26 vetkező: 24 10 3 11 54:69 23 1 24 11 1 12 48:73 25 1. Pécsi Vörös Lobogó 7 5—2 52:32 10 24 9 2 13 45:73 20 2. Dombóvári Lók. 5 4 1 — 54:19 9 22 9 _ 1 3 35:44 18 3. Pécsi Ped. Fői-skola 7 4 1 2 62:55 9 22 7 1 14 34:87 15 4. Pécsi Vörös Meteor 4 4------­44 :11 8 24 6 2 16 43 30 14 5. Pécsi Postás 5 4— 1 46:13 8 24 6 2 16 29:32 14 6. Tolnai V. L. 6 4—2 56:37 8 22 6 2 14 20:66 14 7. Pécsi Spartaku«* 6 3 1 2 58:63 7 24 2 1 21 21:3S 5 8. Szekszárdi V. M. 7 3 1 3 46:59 7 9. Kaposvári V. M. 4 5 _ 1 3 3:11 4 10 Kaposvári Dóz*a «1 2 1 1 34:23 5 11. Bonyhádi Vasas 41 2 1 1 40:31 3 12 Nagvtnánvoki Bányász 6 1 1 4 40:60 3 13 Pécsi Haladás 6 1 — 5 15:58 2 14 Pécsi -Lokomotiv 5 T— 1 4 27:54 1 15. Bajai Lokomotív 6 i­— 6 29:66 16. Bonyhádi Spartakusz 6 -•­— 6 6:65 A résztvevők a sportegyes fii éti bajnoksá­gok miatt játszottak különbö.^5 számú mér­kőzést és emellett a jegyzőkönyvek^**»»! érkeznek be időre a Megyei ’dJSB-be a Hiva­talos lap megállapításai szeri.it Vasárnap Szekszárdon (a több|>k vasárnapi párosítást nem sikerült megtudnyunk) délelőtt 9 órai kezdettel a Kaposvári lVózsa együt­tese vendégszerepei. A mérkőzést előrelát­hatólag a fiú általános iskola tornatermébe» bonyolítják majd le. A paksi járás sakkbajnoks-t gáről A paksi járás sakkbajnoksága lolyamato- san halad. A Paksi Kinizsi legyőz-^? a Paksi Közgazdasági Technikum csapatát, a Duna- földvári Szpartaku-sz Bölcske csapatait, s így a két győztes csapat küzd a járási elsőség­ért. A verseny kétfordulós. Az első. forduló november 22-én volt Pakson. Paks csapata egy függő játszmával 4%:21/£rre vezeti. A má­sodik forduló december első vasárnapján Dunaföldváron lesz. Megvan minden remény arra, hogy a két csapat tagjaiból komoly járási csapatig állít­hatunk össze, amelyik majd méltóan kép­viseli a járást a megyei bajnokságon. Bálint Péter lcsrtílező HÍREK VASÁRNAP, NOVEMBER ifll ÜGYELETES GYÓGYSZER i R: 11/1. sz. All gyógyszertár NÉVNAP: Noé. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Vár­ható időjárás vasárnap estig: páilás, helyenként ködös idő. Nyugat felől növekvő felhőzet, eső nélkül. Mártii­kéit déli-délnyugati szél. A homey- sék'et főként az északi megyékbe^ emelkedik. Várható hőmérsékleti érv tékek az ország területére: vasárnap reggel mínusz 2 — mínusz 5 kele­ten: mínusz 5 — mínusz 8 fok, dél­ben plusz 6 — plusz 9 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható kö­zéphőmérséklet vasárnap nyugaton- 9 — plusz 3, keleten mínusz 1 — mí­nusz 4 fok között lesz. MOZI Kossuth Filmszínház. November 29-től de­cember 2-igt: GYÖNGYVIRÁGTÓL LOMB HULLÁSIG. Színes, magyar természetfilm. Kezdések: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. BONYHÁDI Cipőgyár azonnali belépésre keres perfekt gyors- és gépírót Jelentkezés megfelelő inatokkal a Bonyhádi Cipőgyárban. J*— .. ■ - ■ i ii i — ■ e................ ..... —• - 1 L ENCSÉT 25 mázsát, mákot 5 mázsát kere­sünk megvételre. Vasmegyei Tanács Kórháza, Szombathely. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszál»«> 20-10 20-11 Szekszárd. Széchenyi-»te« t§ M. N B egv-zámlaszém 00 «7*. 0*3—98 Előfizetési díj: havi ff.—* forint Baranvamegyet Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy» Míhá'v utca 10 «*. Telefon: 20-27 A aromdáért field MH1P* RÁDlÓIViCSOR ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK: KOSSUTH RÁDIÓ: 4.511. Hírek, időjárás- jelentés. — 4.40—8. tO-ig: Reggeli zene. — 9.00: A „Szabad Nép“ mai vezércikke. — 4.00; Falurádió. — 6.30: Színházuk és mozik műsora. — 6.50: Torna. —7.00. Hírek, idő- járásjelentés. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás — 12.00. Hírek. — U.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15. Hírek szerbül. —17.00: Hírek, időjárásj. — 18.40: Hírek németül. — 19 30: Hírek szerbül. — 20 00: Időjárásjelentés. — 20.10: Mit hallunk holnap, — 32.00; Hírek, sport. — 24.00: Hírek. PETöFI-RÁDIó. 6.00. Torna. — 6.10: Reg geli zene. — 6.45: A „Szabad Nép*' mai ve­zércikke. — 7.00: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15; Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 18.25: Hírek szlovénül. — 20.00; Műsorzárás. November 30., hétfő KOSSUTH-RÁDIó 5.35: Vasárnapi sporteredmények — 11.30: Vadrózsa. Elbeszélés. — t2.!0: A magyar rá­dió ajándékműsora a Sopronban üdülő dol­gozóknak, — 13.00: Jani József és zenekara játszik. — 13.30: A rádió válaszol a hozzá- érkezet_ levelekre. — 13.40: Bródv Tamás: Könnyű múzsa — egyveleg. — 14.1?: LTttcrő- híradó. — 14.40: A magyar rádió kisegyüt­tese játszik --- 15.30: Az előadóművészet mes­terei. •— 16.00: A magyar rádió népi zene­kara játszik. — 16.20: Ifjúsági fejtörő — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10: Megujliodó szülőföldünk. Előadás. — 17.30: Jó munkáért szép muzsikát! — 18.15: A magyar rádió válaszol a falusi hall­gatói kérdéseire. — 18.30: Tíz perc külpoli­tika. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Új­pesti lány (Montage). — 22.20: Hangleme­zek. — 23.30: Előadóművészeink műsorából. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Az Oszipov-együttes műsorából. — 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskola 3 :ll. osztályá­nak tankönyve alapján. — 9.4i>: A gvcrui k- rádió műsora. — 10.10: A magvar rádió ka­marazenekara játszik. — 10.30: Óvodások mű­sora — 11.00: Uj szovjet lemezeinkből. — 15.00; Kodály-kettősök. — 15.15: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Németország. (Téli mese.) — 16.30: A Tótb-kórus énekel. 16.47: Rágva: Tavasz (Hollós Ilona és Molis Gvörgy). — 16.50: Tíz perc iudomúny. Előadás. — 17.00: Fiatal művészek hangversenye. — 17.32: Martiny: Románc. — 17.40: Beszélő at­lasz. — 17.55: Szív küldi szívnek. — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Schneider Hédi zon­gorázik. — 19.21: Norvég rapszódia. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. December 1, kedd KOSSUTH-RÁDIó 11.30: A magyar rádió népi zenekura ját­szik. — 12.15: .Szovjet operettrcszletek. — 13.00: Operarészlclek. — 13 30: Román népi muzsika. — 14.15: Magyar könnyű zene. — 14.45: A Pjetnyickij-egvüttes hangversenye. — 15.30: Olasz operákból. — 16 20: Látogatás a szilvásvárad!' úttörők Tájmúzeumában. — 17.10: Párttörténeti előadás. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 17.45: Offenbach látogatása Magyarországon. Előadás. — 18.15- A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Csárdások. — 19.00: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 20.15: Hangos Újság. — 21.10: Irodalmi műsor. — 21 30: Jó munká­ért szép muzsikát — 22.20- Wagner közze­néiből — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: A román rádió műsorából. — 8.00: Dalok és bangszerszólók. — 8.30: Balettzene. — 9.20: A kis iskolások műsora — 9.40: Kis muzsikusoknak — 10.10: Szórakoztató ze’ne.- 10.59: Szórakoztató zene. Közreműködik a Csehszlovák főiskolás művészegyüttes. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: A nagv hazafi. — Zenés irodalmi műsor Kirov elvtárs emlékérp — 16.10: Dél­utáni hangverseny. — 17.00: Kósn Sfolln éne­kel. — 17.32: Hangvorsenv «zovjet filmek ze­neiéből. — 18.10: TermészeHndományos elő­adás. — 18.45: Szórakoztató zene — |9 00: Somlay Artúr Kossuth-dí.ins, kiváló művész Vörösmarty-verseket mond. — 19.30: Tánc­zene. December 2, szerda KOSSUTH-RÁDIó 11.30: Szabó Pál Kossuth-díjas író elbe­szélése. — 11.45: Fúvószene. -- 12.15: Jó munkáért szép immz.sikát. — 13.00: Részletek a Csintalan asszonyok c. vígoperából — 14 15: Úttörő-híradó. —- 14.40C A gyermek- rádió műsora. — 15.30: Hangverseny üdülők­nek. — 16.2Ó: A kis Charlie szerencséje. Ifjúsági hangjáték. — 17.10: A rádió válaszol a bozzáérkezett levelekre. — 17.25: Szív küldi szívnek. — Í7.40: Hangos Újság. — 18.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói ker- dffeire — 18.30: Népdalok. — 19.00: Az épü­lő kommunizmus nagy országában. — 20.15: Egy falu — egv nóta — 20.45: Uj föld Szabó Pál Kossuth-díjas író rádiójátéka. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A ma­gyar rádió szimfómkus zenekara játszik. 2^2o: Szórakoztató muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Szórakoztató zene. — Zenekari ml*ivek — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 10.10: Könnvű dalok. — 10.30: Óvodások mű­sora — 11.00: Népi demokratikus országok népzenéiből. - 15.00: Részletek a Boci-boci tarka c. operettből. — 15 50: Csokonai Vitéz Mihálv élete és művei. IV. — 16.00: Magyar kamarazene. — 16.30: Erő — egészség. Llő- nc|ús> _ 16.40: Magyar népi együttesek mű­sora. — 17.40: Operettzene. — 18.45: Sport- híradó — 19.00: Tánczene. — 19.30: Szív küldi szívnek szívesen. December 3, csütörtök KOSSUTH-RÁDIó 11.50: Népdaltémák a nagyzenekarban. — 12.15: Medgyesi Nándor és zenekara játszik. — 13.00: Szovjet balettzene — 13.30: A Sze­gedi Állami Pedagógiai Főiskola Énekkara énekel. — 14.15: A rádió gyermekújság mű­sora a kis iskolásoknak. — 15.00: A gyer­mekrádió műsora. — 15 30: Hortobágyi gu- Iváslegény — Énekel: Török Erzsi és Tóth f,ajos J6.00: A Bónisok. Részlet örköny István regényéből. — 16.30: Tánczene. — 17.05: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.20: Szép fővárosunk. Budapest. — 19.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kér­déseire. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Szi­várvány. Zenés irodalmi tarka-est. — 21.00: Részletek Verdi Álarcosbál c. operájából -- 22.20: Tánczene. — 23.00: Az épülő kommu­nizmus nagy országában. — 23 30: Szép esti muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Reggeli zene. — 8.30: Operarészletek. —- 9.20: A gyermekrádió műsora. — 9 40: Iskolai kórusok — 10 10: Druschetzky: Oboa- négyes. — 10.25: Részletek Budnskin és Ljatosinszkij film zenéjéből. — 10.55: Fúvós­indulók. —■ 15.00: A rádió kisegyüttese ját­szik — 15.40: Romantikus zenekari hangver­seny. — 16.35: Szovjet sorozat. — 16.50: Fia­talok zenei ú jsága. — 17 40: Hogyan kell _a silótokarmányt etetni. Előadás. — 17.55: Szív küldi szívnek — 18.45: Sporthíradó. — 10.00: Beethoven: Geister-trio. — 19;25: Ko­dály: Közzene a Háry János c. daljátékából. — 19.30: Tánczene. December 4, péntek KOSSUTH-RÁDIó 11.30: Forgolódnak a tőkés birodalmak. József Attila, a szocialista költő. — 12.15: A magyar rádió ajándékműsora a Dunakeszi Konzervgyár dolgozóinak. — 13.00Szvit Sosztakovics Berlin eleste c. filmjéből. -- 13.30: Francia népdalok. — 14 15: Úttörő- híradó. — 14.40: Magyar népi muzsika. — 15.30. Zenekari hangverseny. — 16.20:^ Orosz nyelvlecke a gimnáziumok IV. osztályának tankönyve alapján. — 16.40: Fiatalok sport­híradója. — 17.10: Nemzetközi kérdések. Elő­adás. — 17.25: Részletek Dunajevszkij Békét akarunk c. film kísérőzenéjéből. — 17.40: Hangos Újság. — 18.15: A rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 18.30: Népdal- kórusok, — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.15: Dalok a Hegy­aljáról. — 20.50: A barackfa. Ali Karaszu elbeszélő költeménye. — 21.00: A Magyar Állami * Operaház és a Magyar Rádió szim­fonikus zenekara játszik. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Szórakoztató zene. — 23.00: liazánk zenei életéből. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Keringőhangverseny. — 8.3ű:^Szimfó- fónikus táncok. — 9.20: Ifjúsági műsor. — 10.10: Könnyű hangszerszólók. — Óvodások műsora. — íö 50: A gyermekrádió műsora. — 11.00: A magyar rádió ilépi zenekara ját­szik. — 15.00: Millöcker operettjeiből^ — 15.40: Békét a világnak. Ilia Erenburg írása. — 16.10: Az Állami Népi Együtte-s Énekkara énekel. — 16.20: Szív küldi szívnek. — 16.40: Történelmi előadás. — 17.00: Tánczene. — 17.40: A Honvéd Kossuth Tüzértiszti Iskola zenekara játszik. — 18.05: Pártoktatási elő­adás. — 18 45: Sporthíradó. — 19 00: A ma­gyar rádió énekkarának műsora. — 19.30: Hanglemezek. December 5, szombat KOSSUTH-RÁDIó 11.30: A magyar rádió népi zenekara ját­szik. — 12.15: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 13 00: Részletek Iga alatt c. bolgár film zenéjéből — 13 30: Fúvószene. — 14.15: Sosztakovics: Dal az erdőről. Elő­adás. — 14.45: A Fővárosi Népi Zenekar ját­szik. — 15.30: Zenés irodalmi műsora. — 16.30: Tánczene. — 17.10: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 17.30: Csángó dalok. — 18.10: Szövetkezeti híradó. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: Üzemi hangverseny. — 22.20: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Magyar népi muzsika. — 8.^0: A ma­gyar rádió kisegyüttese játszik. — ,8.56: Reg­éli hangverseny. — 9.20: Úttörő-híradó. — .45: Görög gyermekek műsora. —- 10.10: Glinka: Sextett. — 10.34: Operettkettősök — 11.00: Karcolatok. — 15.00: Szórakoztató ze­nekari muzsika. — 15.50: Tíz perc közgazda­ság. — 16.00: Tanuljunk énekszóra ^roszul! — 16.20: Mindenki operája. Mozart: Varázs­fuvola. — 17.20: Tánczene. — 17.40: Tudomá­nyos híradó. — 18.00: Szív küldi szívnek — 18.45: Sporthíradó. — 19.00: Mozart: A-dur klarinétötös, K. 581. — 19.30: Az épülő kom­munizmus nagy országában. December 6t vasárnap KOSSUTH-RÁDIó 6.00—8.00-4g: Zenés vasárnap reggeL — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.30: Naptár. Színházak és mozik műsora. — §.00: Hírek. Lapszeanle. — 8.15: Egy falu — jegy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasár­napi levél. 10.10: Csin-Bumm! A rádió gyermekcirkusza. — 11.00: Épülő szép hazátik! — 12.15: Weber-, Liszt-, Beethoven-hangver- seny. — 13.16: Szvit spanyol népi dallamokra. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15:^ Ma­gyar népdalkónisok. — 14.45: 8Q0 millió . . . — 15.30: Tánczene. — 16.00: A úiagvar rádió irodalmi folyóirata. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Snortfilmek zené­jéből. — 17 40ü: Kincses Kalendárium — 19 00: A magytar rádió ajándékműsora, a. szihalmi Dózsa termelőszövetkezet dolgozói­nak. — 20.15: Tánczene. — 20.50: Nagy népi együttesek műsorba — 21.15: Irodalmi műsora. — 21.30: A vasárnap sportja. Totohírek. — 22.10: Tánczene. ✓— 23.00: Mozart: Requiem. K. 626. ­PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Hangszerszjólók. — 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Falurá­dió. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Tudományos fejtörő — 10.30: A mu­zsika szárnyán. — ti 24: Brődi—Szilágvi: Két karod között. — 11135: A magvar rádió nópi zenekara játszik. — 12.15: A Tartós békéért, népi demokráciáért1? c. lap ismertetése. ^ —• 12.30: Az elbeszélés .mesterei — Nagv Lajos. — 13 00: Részletek a Nagyidai cigányok e. daljátékból — 13 53: Hidasi Hajós Éva har- monikaegviittese játszik. — 14.00: Tgy látom én . . . Sípos Gyula szatirikus versei — 14.15: Művészlemezek — 15 00: Táncdalok. —J 15 30: Ránki: Pornódé királv Zenés komédia. — 18 45: A rádió gverünekszínbázának műso­ra. — 19.23: Hanglemezek. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában.

Next

/
Thumbnails
Contents