Tolnai Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-06 / 209. szám

N A P L 0 1SS5 §*1PTí?MSer « |P OUT Miért nem sikerült az Epító'k Napjának sportműsora?! Mini ismeretes, augusztus 30-án tartották meg az egész Ország területén áz Építők Nápját. hzekszárdon is szép változatos kultüí és^ sportműsort állítottak össze. A kultúr- itiftstírt megtartották, mély jól sikerült, azonban a sportműsorból majdneiii Hogy semmi sem lett megtartva. .Ne gbndolja senki, hogy a megyei .építő­ipar dolgozói nem szeretnek sportolni es ezert maradtak el a sportszámok, hanem máshol kell a hibákat keresni. Az eredeti ptdgramm szerint réggel 8 órákor keték- parosversenyuek kellett volna indulni a Gä- ray-térről az új műúton a kb. 5 kilométerre lévő Möéfa 'csárdáig, majd onnét vissza a sportpályáig. A kerékpárversenyből nem lett semmi, mert szombaton délben jutott eszük, be a rendezőknek, hogy a kerékpárverseny­hez kerékpár is kell és a kerékpároknak nagy részé a vidéki építkezésekét! van és azzal a kevéssel, ami Szekszárdou van, nem lehét versenyezni. ..Kilenc órakor a sportpályán Mt-IK-pró­ba kát tesznek le az építőipar dolgozói.4' így \clt a teiv^ azonban a Valóság az volt, hogy az atlétikai pályán versenyek voltük, a labdarúgópályán pedig kisorsolt labdarúgó bajnoki mérkőzések. Tehát még ha jól meg- szérvezték volna az MHK-zóknak á próbáz- tütását, még úgyis nagy feladat elé állí­tották volna a próbáztató bizottságot, mivel az egész sportpálya úgyszólván tele vdh. Természetes, hogyha az Építők Napját ren­dező elvtársak felvették volna a kapcso­latot a megyei TSB-veí, úgy egész biztos, minden segítséget megadott volna és így a pályát is biztosította volna, hogy az MHK próbáztatásoknak minél nagyobb, sikeresebb eredménye legyen. Tíz órára kosárlabdamérkőzés völt hir­detve, azonban maguk az építők kosárlab­dázói csak szombat délután érte-sültek erről. Talán itt fel lehet hozni mentségül, hogy a kosarasok intézője 10 napja már nem tar­tózkodott Szekszárdon és ő nem tudta ineg­SPORTHIREK ötnapos kerékpáros Körversenyt rendez az OTSB. A nagyszabású körverseny ötödk, utolsó napjának szakasza megyénket is érinti amennyiben a verseny résztvevői Pécsről, az újonnan épült 6-os úton indul­nak neki a 194 km-es útszakasznak, hogy a verseny végcéljához. Budapestre érjenek. A megye községei közül szeptember hó 8-án a bonyhádiak, a kakasdiak, a szekszárdiak, n tolnaiak, a dunasZentgyörgylek, a pak­siak. a dunakömlődiek és a d,unaföldváriak lesznek abban a helyzetben, hogy egy kis fáradtsággal megtisztelhessék a nagy Vef- senyt, amely minden bizonnyal nyeregbe ülteti az ország legjobb kerékpárosait és talán lesz külföldi résztvevője is a „Tour de Hongri“-nek. * Az összevont megyei kosárlabdabajnokság rajtját a tanévkezdetre tekintettel egy hét­tel elhalasztották. így a következő vasárnap már majd a II. fordulóra kerül sor. A va­sárnapról elmaradt forduló mérkőzéseinek időpontját később jelölik majd ki. Az őesényiek végleg lemondhatnak a me­gyei bajnokságba jutásról. Az elmúlt vasár, nap Pakson a Traktor ellen lejátszott minő­ségi járási bajnoki mérkőzésen 3:0 arány­ban sima vereséget szenvedtek. Ugyancsak fölényesen 6:1 arányban győzött a Kinizsi a sióagárdiak ellen, akik a bajnokságból való törlésüket nem vették komolyan a fo­gadták a Kinizsi jóképességű csapatát. Váj­jon majd Ugyanerre az álláspontra helyez­kednek-e, amikor harmadszor is kitűzik a Paksi Traktor—Sióagárd mérkőzést. * A megyei kosárlabdabajnokság őszi for­dulója a következő vasárnap indul a kö­vetkező mérkőzésekkel: Szekszárdi MISE— Dombóvári Fáklya, Szekszárdi Bástya—Paksi Kinizsi, Bátaszéki Lokomotiv—Dombóvári Lokomotiv és Bonyhádi Traktor—Bonyhádi Vasas férfi és Szekszárdi Bástya—Paksi Kinizsi, Szekszárdi Meteor—Dombóvári Fák­lya, valamint Szekszárdi Építők—Bonyhádi Vötöb Lobogó női. szervezni a versenyt. De viszont amennyi­ben Bármely kosaras lányt megbízlak volna a verseny megrendezésével, egész biztosan találtak volna ellenfelet és azok a sport­szeretők, akik azzal a szándékkal rneutek ki vásárhdjj délelőtt a sportpályára, hogy egy szép kosárlabdaiiiérkőzéSt nézzenek vegig, nem kellett volna csalódottan anél­kül, hogy mérkőzést láttak Volna, visszatér­ni. Tehát így á kosáriabdamérkőzés is el­maradt. Tizenegy órára volt hirdette a szakszer­vezeti liinkcionáriusok és á műszaki dolgo­zók labdanigómérkőzése. Ez az egyetlen sportszára volt, melyet az egésznapi sport­műsorból megtartottak. A labdarúgómérkőzés szünetében a kidol­gozott műsor szerint 4xlÖ0-aS váltófutásnak kellett volna leírni. De gondolták a Szerve­zők, ha már elmaradt annyi sportműsor, iga­zán mindegy, hogy eggyel több marad el vagy kevesebb és így elmaradt ez is. A Garay-téren felállított szabadtéri szín­padon a kultúrműsor két száma közé na gybíi hülyédén beiktatták egy sportszámót is* mégpedig a birkózók bemutató versenyét. A nagyszámú kozöhkég, mely a kultúrműsort nézte, valószínű szívesen végignézett volna egy sportSzámöt is. Azonban akárcsak a többi, ez a sportműsor is elmaradt. Ez az­tán kizárólag a szervezés hibája volt, mert azt még egy; hozzá nem értőnek is kell tud- hi, hogy a birkózószonyeg is kell. És ami­kor ez már eszükbe jutóit, este 7 órákor akarták kihozni a Garay-téri általános is­kolából, nem találták meg az iskola altiszt­jét, akinél aZ iskola kapúkülcsa volt éa így nem tudták kihozni a birkózószőnyegeket. Természetes így a birkózók bemutatója is elmaradt. De talán nézzük meg közelebbről a dol­gokat, hogy lehet az hogy ennyi sportszám elmaradt és mi ebnek az oka. Elsősorban a rossz szervezés és hozzánei&értés eredmé­nyezte ezt. Például a kerékpárverseny meg­szervezésével, ha a hét eljén, tehát a ver­A megyei középiskolás úszőbajnokságokat szeptember 12-én, szombaton délelőtt ti órai kezdettel a városi népfürdőben Szekszár­don rendezi meg a megyei Tanács Oktatási Osztálya. A bajnoki versenyen a megye 10 középiskolájának legjobb úszói vesznek majd részt. Különösen a tolnai úszóktól várható jó szereplés, de kíváncsian várjuk a szek­szárdi, a bonyhádi, a dombóvári, a tamási és a paksi úszók rajtját is. * A tartalékbajno-kság állását elkészítette a Labdarúgó Társadalmi biakban közöljük: Szövetség. Az aláb­1. Tolnai VL. 14 9 3 2 62:25 21 2 Bonyhádi Vasas 14 10 1 3 52:30 21 3 Dunafoldv. Spart. 13 9 2 2 29:16 20 4 Dombóvári Lók. 11 8 1 2 36:19 17 5. Bátaszéki Lók. 14 4 5 5 23:29 13 6 Siitioütornyai VL. 14 5 3 6 26:33 13 7. Szekszárdi Petőfi 13 5 2 6 24:27 12 8. Nagyraónvoki B. 14 5 — 9 23:48 10 9. Mázai Bányász 13 3 1 9 8:18 7 10. Szekszárdi Dózsa 12 3 — 9 16:27 6 11. Szekszárdi Építők 14 1 2 11 19:46 4 A Labdarúgó Társadalmi Szövetség keddi ülésének érdekesebb határozatai: 1. Hozzá­járult a bányásznapra tekintettel a Bátaszé«- ki Lokomotív ahhoz, hogy a 6-ra kisorsolt Bátaszék—Nagymányok mérkőzés szeptember 2C-án kerüljön lejátszásra. A megegyezést a Társadalmi Szövetség tudomásulvette. 2. A Szekszárdi Építők megóvta a Nagy­mányok ellen 3:0 arányban elvesztett mér­kőzését Kővári jogosulatlan szereplése miatt. A szövetség bekérte nevezett játékos minő­sítését. 3. A szövetség hivatalos lapja ismerteti az OTSB-nek azt a rendelkezését, hogy sportorvosi vizsgálat nélkül mérkőzéseken játékos nem szerepeltethető. Ezért az a já­tékos, aki 6 hónapnál régibb sportorvosi igazolással rendelkezik, vagy egyáltalán nem rendelkezik vizsgálati bizonyítvánnyal, haladéknélkül szerezze meg a szükséges iga­zolást, mert már vasárnap p játékvezetők ez igazolás nélkül nem engedhetik meg a já­tékosok szereplését. A vizsgálatot a körle­vél szerint a községi orvos is elvégezheti. 4. A játékteret önként elhagyóit Lehel­senyt megelőzőleg 5—6 nappal megbíztak volna egy agilis sportszerető elvtársat, legalább 50—60 bportölő indulhatott volna a kerékpárversenyen. Á kosárlabdázóknak csak ellenlelet kellett volna kérésül, ami könnyű feladat lett volna már ázért i&, mivel a Szekszárdi Vörös Meteor egész biz­tosan hajlandó lett volna egyiinérkőzés lé- jntszásúrá, hogy ezzéJ i» ém el jé az építők sportműsorának színvonalát. Az MHK pró­bálgatásoknál szintén áz a helyzet, hogy pár náppal ezelőtt a 73/2. Építőipari Vállalat­nál a jó szervezés nyomán a dolgozók nagy többsége letette sikeresen áz MHK próbákat úgy a Tatarozó, Útfenntartó és a Téglagyári ES dolgozói is eljöttek volna vasárnap, hogy az MHK próbákat ők is le­tegyék, de hogy nem voltak ott, nem a dolgozókat, hanem kizárólag a sportvezető­ket lehet és kell hibáztatni. Az építőipari szakszervezet területi sportelnöké, Mészáros elvtárs hosszú Hónapok ótá álig végez va­lami munkát sportvonalon. Nem tudjuk megérteni, libgy Varga elvtárs, mint az építők szákszerVezéténék megyéi titkáré, miért nem váltja le Mészáros elvtársat, ami­kor a szélbe előtt játszódnak le azok az esetek, hogy Mészáros élvtárs helyett á; munkát úgyahogy más elvtársak végzik.' Egész biztos, ha Mészáros elvtárs rendes; munkát végezné, mint ahogy az élőd jé ren­des munkát végzett, akkor még most is az i építők sportja országos viszonylatban má­sodik-harmadik helyen lenne, mint éz völt tavaly és ném az utolsók között. Kíváncsian várjuk, hogy a felelőeségrevo- nás megtörténik-e, itt gondolunk a Tátaroíó, Útfenntartó és a Téglagyári E5 sportköri tezertoire. Addig, míg az ország többi he­lyein áz építők napjá alkalmával 6—8Ó0 sportdió, illetve dolgozó vett részt a sport­ünnepségeken, addig a szekszárdi építők napján alig 20—25 sportoló Vett részt és en­nek kizárólag a hanyag Sportköri vezetők és a szervezők az okozói» Ny. I. vári Tf»tván> Sz. Építők játékjogát a társa­dalmi szövetség felfüggesztette és ügyét a következő üléséből! tárgyalja. 5. Toronyi, Bátaszéki Lokomotív játékost a kiállítással megbüntetettnek vett. 6. Máza megóvta a Bátaszék ellen 2:2 arányban végződött mérkőzését. A szövet­ség a partjelzők meghallgatása után fog az ügyben dönteni. 7. A Sittiontornya—Építők mérkőzéssel kap­csolatban a simontomyaiak által benyújtott óvás* a szövetség elutasította. 8. Tekintettel arra, hogy a Deesi falusi mintasportkör az elmúlt vasárnap immáron második mérkőzésén sem jelent meg, a szö­vetség a Decri SK. együttesét törölte a baj­nokság küzdelmeiből. 9. Kötelezte a szövetség a Szekszárdi Dó­zsát, hogy Tamási elleni elmaradt mérkő­zését október hó 7-ig játs*a le. * Bessenyei Gyufa, a Szekszárdi Bástya ed­zője, a szekszárdi ált. gimnázium népszerű testnevelő tanára, szeptember első napjai­ban mégis megválik Szekszárdiéi én Buda­pestre költözik, ahol komoly sportmegbíza­tást kapott. hírek VASÁRNAP, SZEPTEMBER 6 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR; 11/1. sí. All. gyógyszertár. NÉVNAP' Lénérd. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható Időjárás vasárnap estig; át­vonuló felhőzet, legfeljebb néhány helyein kisebb eső, esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként élénk északi- északnyugati szél. Hűvösebb idő. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére: vasárnap reggel 10— 13, délben 22—25 fok között. TIPPELNEK A SPORTOLÓK A szokásos tippeléseket éren a héien á következő sportolók tették meg: Koreós La­jos, Sz. Petőfi, Bálint Pál, Dünaföldvári Szpértáküfcz, Szabó István, Dombóvári Loko­motiv, Zsolnai Béla, Tamási Petőfi» Besse­nyei Gyula, a szekszárdi gimnázium testne­velési tanáta. Az öt spdrttárs az fclábbak szerint tippel: Sz. Építők—Dózsa Sirtiontornya—U. Lók. Tóina—Tamási Bcijyhád— Dunaföldvár D. Postás—Máza Érdekes megfigyelni, hógy a Simontomya —D. Lokomotív, majd a Tolna—Tamási mér­kőzést mind az öten egyöntetűen a hazai csapat győzelmét várják. A Dombóvári Pos­tás-Máza mérkőzésen Oszlik meg talán leg­jobban a vélemény, mert ott találunk két Postás és két mázai győzelmet és égy dön­tetlen tippelést. A Konyhád—Dunaföldvár mérkőzésre az öt sporttárs közül egyik sem tartja Dunaföldvárt képesnek arra, hogy Boftyhádró! két pontot vigyen haza és így hárman döntetlent és ketten bonyhádi győ­zelmet Várnak. Al Építők—Dózsa mérkőzésre Az öt sporttársunk közül három Dózsa győ­zelmet Vár. Korsós döntetlent, míg Zsolnai sporttárs nem tartja lehetetlennek azt sem, hogy az Építők győzzön. MI UJSXG A MINŐSÉG! JÁRÁSI BAJNOKSÁGBAN? Az elmúlt vasárnap hosszú pihenő után iá­mét megindultak a minőségi járási labda­rúgóbajnokság küzdelmei. Ezt megelőzőleg is zajlott le már néhány mérkőzés, de még mindig pem fejezték bé a tavaszi bajnok­ság küzdelmeit. A keleti csoportban vi­szonylag nagyobb a rend, mint a nyuga­tiban. Itt csak a Gerjen—Bogyiszló és a Böilceke—Rácegrea méTkőzáa eredményéről nincs tudomásunk s döntenie kell a szövet­ségnek abban a kérdésben is, hogy milyen álláspontra helyezkedik a bajnokságtól visz- 6zalépett, de utána mégis játszott sióagárdiak ügyében a kétszer elmaradt Paksi Traktor— Sióagárd mérkőzés szempontjából. A nyu­gati csoportban egy sereg mérkőzés leját- szutlan. Nem játszották 1« a D. Spartakusz —Ozora újrajátszandó mérkőzést, de nincsen tudomásunk a Pincehely—Döbrököz, a Re­« 3 2 «J B-9 $ 5 U! 3 ti </} N ta X 2 2 1 2 1 1 1 1 1 l 1 1 1 1 1 X X x 1 1 2 1 1 2 »pü'y Wnneht-lf, i Szakos—Ozora mérkőzé­sekről sem. Amennyiben e mérkőzésekkel kapcsolatban a sportköröktől nem érkezik jelentés, a társadalmi szövetség a mérkőzé­sek bajnoki pontjait a pálya választók ja- ; vúfá ÍÖgjh MájB írül. Az őázi Forduló első mérkőzéséiről áz alábbiakban számolunk be: Nyugati csoport: Lejátszottak valamennyi kisorsolt mérkő­zést, az Ozora—ílegöly mérkőzés kivételével. Á Spörtakusz—Szakaly összecsapás Szakáiv visázajépése. miatt maradt el. Meglepetésnek szabiit a hőgyésziék keáerVfes győzelme Pin­cehely ellen és. a szákcsiak otthoni veresé­ge. Eredmények: Gyönk—Iregszemcse 3:2, FOrnád—Tolöanémédi 4:3, D. Fátelitő—Szakos 4:2, Hogy ész—Pincehely 3:2, Döbrököz—Kis- dorog 2:4. A bajnokság állása az első őszi forduló után: (A szabályiak eredményéit egyfelőre még köíöljÜk): 1. Hőgyész 14 14 ------- 79:15 28 2. Gyönk 14 11 — 3 *6:21 22 3: D. Fa telítő 14 9 2 3 48:28 20 4. Fornád 14 7 2 5 26:40 1b 5. D. Spartakusz 12 7 — 5 46:25 14 6 Régöly 12 6 2 4 36:39 14 7: Szakcs 15 7 — 6 35:39 14 8. Tolnanémedi 14 7 — 7 33:39 14 9. K'cdort»g 14 6 1 7 33:31 13 i0 DHbrököz 13 3 2 8 14:41 8 lj. Pincehely 12 2 2 8 16:20 6 12. Ozora ti 3—8 16:30 (> 13 Szakálv 13 2 1 ,10 25:51 5 Í4. lregszémcse 14 1 2 11 17:34 4 Keleti cSopört: Valamennyi mérkőzés lejátszásra került. Általában nagy gól&rányú győzelínfek szü­lettek. őcsény elvérzett a Pákái Traktorral szemben és így. kiesett á bajnokságért fo­lyó küzdelemből. Eredmények: Sióagárd— Paksi Kinizsi 1:6, Gerten—Mórágy 3:3, Na?y- idorog—Kajdacs 9:1, Fadd—Kölesei 3:1, Bó- gyiszló—Rácegres 6:L Paksi Traktor—Ócsény 3:0. A bajnokság állása az első őszi forduló ütán­1. Paksi Klnigfci 2. Paksi Traktor 3. őcaénVi SK. 4. Nagvdoróg 5. Mórágy 6. Sióagárd 7. Fadd 8. RÖlesd 9. Gerjon 10. Bogylsiló ff. Kajdacs 12. Ráeegres 13. Bölcske 13 13 -, 68:15 26 1 3 ÍÓ 1 2 63:21 21 13 10 — 3 4 4 7 5 7 7 15 13 7 2 6 3 13 6 — 13 5 3 5 2 3 3 13 12 12 13 12 2 11 1 59:27 20 38:33 16 46:33 13 31:28 13 27:32 13 5l:4fi 11 19:44 7 8 29:48 7 9 22:61 7 9 22:44 5 8 25:46 Hibaigazitág I^apnnk szeptember 1-én megjelent számában: „Természetbeni juttatás a beadott napraforgómag után" című cikkbe sajtóhiba került be. Az ét­olaj ára (egy liter) nem /5 forint, hanem ti forint. MOZI : Szabad Ifjúság. Szeptember 4-tŐl 4-ig: KÖ­SZÍV. Kezdések: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor. Hétköznap fél 7 és fél 4 órakor 80 BASSZUSOS Hobner tangóharmónika éladó. Cím-. Bátaszék, Vendel-tt. 1. M «den igényét kielégíti ttx i bol ja nk árukészlete. Vásárolja meg a Népbolt árudáiban. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LASZLö Feleló» kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség es kiadóhivatal telefonszámaj 20-10. 20-11 Szekszárd. Szóchényi-utca i§ M. N B egy^zámlaszám: 00.878.065—-36 Előfizetési díj: havi 11.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihálv-utca 10. **• Telefonj 20-27 a____ixx-* r.i.i. umrQ BV7QA R ÁDIÚlCSOR ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK. Kossuth-rádió 5.00. Falurádió (vasárnap kivételével). — 5.30: Hírek, lapszemle. — 5.45—8.30-ig: Reggeli aen». — 6.45: A Szabad Népi mai vezércikke. — 7.40: Naptár. — 7.45: Külföldi lapszemle. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — 14.00: Idő­járás- és vfsállásjelentés. — 15.15: Hírek s/erbül. — 18.40: Hírek németül. — 19.00: Hangos Újság. — tt>.30: Hírek szerbül. — 22.00: Hírek, sport. 24.00; Hírek. Petffi-rádió 6.00: Hanglemesek. — 6.45: Jó reggelt gyerekek. — 7.15: Hírek azlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 17.30; Hírek. — 18.25: Hírek szlovénül. — 19.45: Sport­negyedóra (csütörtök kivételével). — 20.00: Műsorzárás. Szeptember 7., hélfő KOSSUTH RADIO 6.00: Vasárnapi sporteredmények. — 11.30: Opcrarészletek. — 12.10; Vidám zene. — 12.30: Hanglemezek. — 12.50: A magyar rá­dió diszpécserszolgálata. — 13.00: A Fővá­rosi Népi Zenekar. — 13.30: Könnyű muzsi­ka — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Heti zenés halendárium. — 15.30: Bolgár nép­zene. — 16.00: Menjünk az iskolába. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Mű«or az úttörők zenei szakköreinek. — 17.00: Hírek. — 17.10: A rádió népművelési híradója. — 17.30: Riabohlacs elbeszélése. — 17.50; Jó munkáért szép muzsikát! — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Népi együttes hang­versenye. — 20 40: Leningrád falainál — 22.25: Az épülő kommunizmus nagv orszá­gában. — 22.55: Szórakoztató muzsika. PETŐFI RÁDIÓ — 16.50: Tánczene. — 17.40. A vér fejlő­dése. Előadás. — 17.55: Vidám zene. — 18.40: Szív küldi szívnek. — 19.00: Hang­lemezek. Szeptember 8., kedd KOSSUTH-RÁDIÓ 6.00; Levelezőink jelentik. — 11.30: Vidám zene. — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: A magyar rádió népi zenekara. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.Q0: Bolgár népzene. — 13.30: Dalok és indulók. — 14.15: Operetthangverseny. — 15.30: Vi­dám muzsika. — 15.50: Hanglemezek. — 16.20: A gyermekrádió műsora. — 16.45: Gyermekdalok. — 17.00: Hírek. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 17.40- A rádió tudományos híradója. — 18.00: Mi történt a külpolitikában? — 18.05: Fiatal művészek hangversenye. — 18.30: Donizetti: Az ezred lánya — nyitány. — 20.10: Vidám szólisták. — 20.30: Irodalmi műsor. — 21.00; Beetho­ven: Esz-dur szonáta. — 21.13: Tánczene. — 22.20: Bolgár zeneszerzők műveiből. — 23.20: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 23.50: Glier; Népek barátsága — nyitány. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Csárdások. — 7.35; Szórakoztató mu­zsika. — 8.35: Hanglemezek. — 9 00: Magyar népdalok. — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 9.40; Kin muzsikusoknak. — 10.1Ö: Azer­bajdzsán szvit. — 10.40: Mozart: D-dur divertimento. — 11.25: Ipari tanulók ver- senyhíradója. — 15.00: Légy jó mindhalálig. — 16.40: A magyar rádió kisegyüttese. — 17.00; Több szenet a hazának. — 17.30: Sö- inoirvi dalok. — 18 00: Előadás Galileiről. — 18.15: FűvósinduJók. —• 18.40; Szív küldi szívnek. — 19.Ö0: A Magyar Népköztársaság kiváló művészei. r~ 19.30: Harmonikaszólók. Szeptember 9., szerda műsora. — 15.30: Sándor Renée és Szabó Márta négykezest zongorázik. — 15.50: A magyar rádió népi zenekara. — 16.20: A magyar rádió ajándékmősora. — 17.00: Hí­rek. — 17.10: Olasz dalok. — 17.25: Szív küldi szívnek. — 19.00: Tánczene. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Egy falu — egy nóta! — 20.40: A magyar rádió zené« irodalmi műsora Bulgária felszabadulásának évfordulóján. — 21.40; Tánezene. — 22.25: Operakedvelőknek. — 23.26: Hanglemezek. PETŐFI RÁDIÓ 7.00; Keringők. — 7.35: Hanglemezek. — 8.00; Reggeli hangverseny. — 9.00: Dalók. — 9.20: UtttfrŐ-híradÓ. — 9.40: A gyermek­rádió műsora. — 10.10: Operakórusok. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Szórakoz­tató zene. — 15.00: A magyar rádió kis­együttese. — 15.30: Két magyar népmese. — 16.00: Magvar operákból. — 16.30: Előadás. — 16.45: Hanglemezek. — 17.10; Hűség. El­beszélés. — 17.35: Könnyűzene. — 17.55: Az építőipari dolgozók félórája. — 18.40; Schubert: A szép molnárné e. dalso­rozatból. — 19.00; Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Tánczene. — Szeptember 10., csütörtök KOSSUTH-RÁDIó 7.45: Baráti Országok sajtójából. — 11.30: Hanglemezek. — 12.10; Vidám zongoristák. — 12.30: Hanglemezek. — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00; A moszkvai rádió műsorából. — 13.30: Munkával és fegyverrel a hazaért. — 14.15: A Rádió Gyermekújsúg műsora. — 14.50: Román népi muzsika. — 15.30: A világiro­dalom nagyjai. — 16.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 16.40: Előadás. — 16.55t Ope­rettrészletek. — 17.10: Külpolitikai kérdé­sekre válaszolunk. — 17.25: Az Ifjúság Hangja. — 17.45: Ránki: Hajdutánc. — 18.OÖ: A néphadsereg híradója. —- 20.10; Magyar népdalok. — 20.40: Szabó Pál Kossuth díjas író „Uj Föld” c. regényéből. — 21.00: Vi­dám tarkaest. — 22.25: Táncoljunk. — 23.Ó0: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Jó éjszakát. 7.00: Hanglemezek. -- 7.35; Reggeli hang­verseny. — 8.35; Tarjáni Tóth Ida és Lu­kács István cimbnlmozik, — 9 00; Dalok — 9 20: Orosz nyelvlecke. — 9.40; Szovjet út- tÖi'ődalok. — 10.10: Táncok zenekarra — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: Délelőtti hangverseny. — 15.00; Részletek W-dr-nnsr Nenhaus regényéből. — 15.30 Délutáni hangveresny. — 16 40: Tíz perc tudomány. KOSSUTH Rádió 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: A zsarnok — elbeszélés. — 12.10: Szováti ara­tás. — 12.30: Sportolj velünk* — 12.50: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13 00: Bolgár filmzene. — 13.30: Szovjet népek zenéje. — 14 15; Művészek a gyermek rád :ó mikrofonja előtt. — 14.35: A gyermekrádió PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Magyar népi muzsika. — 7.35: Ma­gyar fiúk. lányok. — 8.20: Hanglemezek. — 8.50: Dalok. — 9.20: A gyermekrádió mfi- s<ira. — 9.40; Pajtások muzsikálnak. — 10.10: Hanglemezek. — 10.45: Varga Jülcsát most kérik. — 15.00: Úttörő-mikrofonnal az or­szágban. — 15.20: Chopin műveiből. — l5.*W: A magyar rádió kisegyOttttáie. — 16.25: Szív küldi szívnek. — 16.45: Az em­ber aki . . . szatíra. — 17.00; Fiatalok zenei újságja. — 17.40: Tánczene. — 18.40: Az Elbától a Csendes-óceánig. — 19.00: Mai ma­gyar muzsika. — 19.30: Erdőffy: Vidám da­los rendőri Szeptember 11., péatek KOSSUTH-RÁDIÓ 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.36; Balett­zene. — 12.10: Charles Imbert énekel. — 12.30: Széli az ének. — 12.50: A magyaf rádió diszpéoszers&olgálata. — 13.00: Blahá- né kedves dalaiból. — 13.30: Filmzene. — 14.15; Úttörő-híradó. — 14.35: A magyar rá­dió kisegyüttese. — 15.30: Kodály Zoltán népdalfeldolgozásaiból. — 16.16: Erő — egészség. — 16.20: Uttörő-aporthíradó. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17.00: Hírek. — 17.10: Történelmi előadás. — 17.25: A ÍV. VIT műsorából. — 18.00: Előadás. — 18.10: Tánezene. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Az Ifjú Gárda. — Opera négy felvo­násban. — 23.15: Népi demokratikus orszá­gok zenéje. PETőFI-RADló 7.00: Hanglemezek. — 7.35; Színes muzsi­ka. — 8.15: Cseh muzsika. — 8.50: Magyar népi muzsika. — 9.20: A gyermekrádió mű­sora. ~ 10 10: Varjas Anna Zongorázik. — 10.30 óvodások műsora. — 10.50: A gyer­mekrádió műsora. — 11.00; Vígoperákból. — 11.25: Ipari tanulók versenyhíradója. — 15.00: Operettzene. — 15.30: Mosolyogd junk ... — 16.00: Jan Krenz: Rapszódia. — 16.10: Szív küldi szívnek. — 16 50; Hang­lemezek. — 17.05: Couperin műveiből. — 17.40: A Gazda-mozgalom híradója. — 17.50: Dalok a hegyaljáról. — 18.40: Szemünk fé­nye. — 19.lö: Az épülő kommunizmus nagy országában. Szeptember 12., szombat KOSSUTH-RÁDIó 6.00; Levelezőink jelentik. — 11,30: A hónál, elbeszélés. — 12.10: Keringők, pol­kák. — 12.30: Htiszka Bob herceg c. operett­jéből. — 12.50: A magyar rádió diszpécser- szolgálata. — 13.30: A békéstarhosl zenei gimnázium énekkara. — 14 15: Állami vál­lalatok hírei. — 14 20: Hangszeres népi mtirska. — 14.40; Irodalmi műsor. — 15.00: Tréfás dalok. — 15.30: Vidám hangszerszó­lók. — 16.00: Beszélő atlasz. — 16.15: Cseh­szlovák népzene. — 16.30: Zenfci Újság. — 17.16: Könyv, muzsika színház. — 17.55: Mi történt n külpolitikában? — 18.0O: Magyar népdalok. — 18.10: Falurádió. — 20.10: Lát­tuk, hallottuk, olvastukl — 22.35: Tánc éj­félig. PETŐFI Rádió 7.06; Népek zenéje. — 8.05: Balettzene. — 8.40: Vidám kórusok. — 9.00: Könnyűzene. — 9.45: Görög gyermekek műsora. — 10.10: Dalok és hangszerszólók. — 10.50: Opera­részletek. — 15.00: Multezázadbcli népszín­művekből. — 15.3Ö; Mindenki operája. — 16.30: Corn idei Donath György: Quartett. 16.40: Tíz perc közgazdaság. — 16.50: Tanuljunk énekszóra oroszul! —- 17.10: Szív küldi szívnek. —- 17.40: A rádió postája. 18.00; Tánczene. — 18.40: Vidám magyar népdalok. —- 19.10: A* épülő komnlunizmu« nagy országában. Szeptember 13., vasárnap KOSSUTH-RÁDIó 6.00—9.00-ig: Zenés v. reggel. 9.00: Egy fala — egy nóta. — 9.30: Zenés fejtörő. — IQ.00: Vasárnapi lévél. — lO.lO: Hanglemezek t- 11.06: Épülő szép hazánk. — 12.15: Köny- nyűzene. — 13.30; Béke és szabadság. •— 14.15: 1919. c. film kísérőzenéjéből. — 14.40: A Mississippi. — 15.30: A rádió szim: fonikus Zenekara. — 16.45: Kacsóh Pongrác János vitéz c. daljátékából. — 17.00; Egy hét a külpolitikában. — 17.15: Filmzene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Tánc­zene. — 20.20: Hanglemezek. — 21.20: Ma­gyar szerzők műveiből. — 2t.40: A vasár­nap sportja, totóhírek. — 22.20: Tánezene. — 23.00: A magyar rádió szimfonikus ze­nekara. PETÓFI-RÁDIó 8.00: Hanglemezek. — 8.30: Falurádió. — 9.00: Evangélikus vallásos félóra a stúdió­ból. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.30: Hanglemezek. — 11.35; A IV. VIT dalaiból. — 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Verdi: Rigoletto. — 15.00: Tudo­mányos fejtörő. — 15.20: Szív küldi szív-* nek. — 15.45; A „Tartós békéért, nép! de­mokráciáért!'* e. lap ismertetése. — lű.OOí A Rádió Gyermekszínházának műsora, -h 16.40: Verses zenés irodalmi műsor. — l?.00í Szórakoztató zene. — 17.15: Képek a szovjet életből. — 17.30: Hanglemezek. — 18.40s Tánezene. ■— 19.10; Az épülő kommunizmus »ftgy országában. — 19.45: Hanglemezek.

Next

/
Thumbnails
Contents