Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-02 / 180. szám
1953. AUGUSZTUS 8 NAPLÓ 5 A munkafegyelem lazasága hátráltatja a terv teljesítését a Paksi Téglagyárban A Paksi Téglagyár dolgozói előtt nagy feladatok állnak. Egyenletes jó munkával kell biztosítaniok, hogy tervüket minden részletében teljesíteni tudják. Az utóbbi hónapokban lemaradás tapasztalható a téglagyárnál. Különösen a nyerstéglagyártásnál van visszaesés. A téglagyárat újjáalakította népgazdaságunk. Három millió forintot költőt ek korszerűsítésére. Minden lehetőséget ezek szerint megteremtettek ahhoz, hogy teljesíteni lehessen rendszeresen, egyenletesen, naponta a tervet. Július második dekádjában a termelés eredményei arról tanúskodnak, hogy a téglagyár dolgozói nem állják szavukat, nem használják ki a nyersgyártógép kapacitását, nem fordítanak nagy gondot a terv minden részletében való teljesítésére. A nyersgyártást mindössze 83.8 százalékra tudták teljesíteni. Az égetési terv teljesítése még ennél is gyengébb: 78 százalék. A lemaradást főképpen az okozta, hogy nem szervezték meg kellően a munkát, nem gondoskodtak az egyenletes termelés feltételeinek biztosításáról. 8 munkafegyelem lazasága miatt nem tudják a nyersgyártógép teljes kapacitását kihasználni. A géppel lehetne termelni, hisz teljesen új, amikor a gép tudna termelni, amikor nincs üzemzavar, igen gyakran előfordul, hogy 5—10 percet kell a géppel állni, illetve az elhordó csillékre várakozni. Kevés a csille és ami van, azt sem kielégítően mozgatják, tervszerűtlenül osztják el. Nem a dolgozók, az élenjárók és becsületes dolgozók hibáján múlik az, hogy a tervet nem tudják teljesíteni. A terv nem teljesítéséhez közük van az olyan dolgozóknak, akik fegyelmezetlenségükkel veszélyeztetik az üzem tervének teljesítését, mint Adorján György, aki 2 napot hiányzott igazolatlanul, vagy Csordás Miksa, aki két hétig volt igazolatlanul távol. A fegyelmezetlen dolgozók miatt a munkát csak a legritkább esetben tudják pontosan elkezdeni. Például július 23-án az egyes műszak nyersgyártó brigádja az ebédidőt 5 perccel meghosszabbította. Ugyancsak ugyanez a műszak a reggeli munkakezdést sem tartotta be pontosan. Pedig van 10 perces mozgalom is a téglagyárban. Az a baj, hogy ez csak papíron van meg, nem tartja be minden dolgozó. Nem indulhat el akkor a nyersgyártógép, ha a kiszolgáló személyzet fele van ott, de ez vonatkozik a többi munkafolyamatra is. Nem nagyok a hibák a Paksi Téglagyárban, ki lehet ezeket javítani, de ehhez az szükséges, hogy az üzemi pártszervezet és a szakszervezeti bizottság kezébe vegye a munkafegyelem megszilárdításának ügyét, harcoljon a fegyelem megszilárdításáért. Farkasdi elvtársnak, a párt- szervezet titkárának mozgósítani kell a kommunistákat a munkafegyelem megszilárdítására, mutassanak e téren is példát dolgozó társaik előtt az üzem kommunistái. El kell érni, hogy 'avulón meg a po'itikai felv lácosiló munka is. Meg kell magyarázni a pártszervezet népnevelőinek, a dolgozóknak, hogy a kormány programmja milyen feladatok megoldását tűzte pontosan az építőipar, a téglagyártók elé. Sok esetben bebizonyosodott már az, hogy a fegyelmezetlenség, a lazaság akadályozza leginkább a terv teljesítését. A Paksi Téglagyárban is ez az eset áll fenn. A fegyelmezetlenség, a lazaság miatt nem tudják teljesíteni a napi, dekád és havi tervet, nyerstéglagyártásból. A pártszervezet a munkafegyelem megszilárdításáért folyó harcban támaszkodjon az élenjárók, a becsületes, szorgalmas dolgozókra. Olyanokra, mint Látó István, Pálfi József, Jasinka György. Ezek segítségével, a kommunisták példamutatásával teremtsenek olyan légkört, hogy az üzem élenjáró dolgozói vessék ki maguk közül a fegyelembontókat, szégyenítsék meg azokat. Csak így lehet a munkafegyelmet megszilárdítani, csak így lehet a kormány programmját végrehajtani. Különösen most a nyári hónapok alatt szükséges az, hogy a Paksi Téglagyárban is teljesítsék a tervet, hisz a téli munkára nincs a téglagyár úgy berendezve, hogy akkor is teljes kapacitással lehessen termelni. Éppen ezért az szükséges, hogy a legrövidebb idő alatt szilárdítsák meg a fegyelmet, mert csak így tudják teljesíteni a nyári hónapokra előirányzott nyersgyártás és égetési tervet. Csak így tudják elősegíteni a kormány programmjának megvalósítását, csak így tudják elősegíteni a 40.000 kislakás építéséhez szükséges tégla előállítását. Tovább javítják a minőséget a Bonyhádi Cipőgyárban A kormány új programmja a Bonyhádi Cipőgyárban profilváltozást idézett elő, s ennek eredményeként kezdték meg július 9-én új fazonú női cipők gyártását. A bonyhádi üzem a múltban soha nem készített női cipőket, most a futószalagok átszerelése mellett a szakmunkásoknak is megfelelő tapasztalatokat kellett szerezniük az új, bonyolult díszítésű női cipők kivitelezésében. Az első napokban nem egyszer for. dúlt elő olyan gyártási hiba, mely a minőség rovására ment: a rendkívül nehéz női modellek szalagdíszeinél, a talp hajlásúnál milliméteres eltérések történtek, de megtörtént, hogy a cipők bélése ráncosodott, azonban mindezek a cipők tartósságára nem hatnak ki. Az úi modellek gyártásának első napié r 10 százalékos volt a minőség, azonban azóta napról-napra javul á minőség a Bonyhádi Cipőgyárban. A gyártás során szerzett tapasztalatok alapján a gyár vezetősége átcsoportosítást hajtott végre, ahol ez szükségesnek mutatkozott, módosították a gyártási technológiát, mozgalmi vonalon pedig az üzemi pártszervezet, a szakszervezet és az üzemi bizottság sietett a gyár segítségére. Ennek eredménye volt az a konferencia, amit a gyár 69 sztahanovistája tartott az elmúlt napokban, s amelyen 8 sztahanovista patronázst vállalt, többen pedig megfogadtak, hogy a gyengébben teljesítőknek átadják munkamódszerüket. Tereli Téglagyár Tervünk tűi eljesitésével köszönliük &uruszfus 20-ál A júliusi meleg napos idők következtében megjavult a termelés üzemünkben. A Teveli Téglagyár dolgozói tervük, az augusztus 20-ra tett vállalások túlteljesítésével segítik a kormány programmját. A gépi brigádok egymással versenyezve végzik munkájukat. A kemence dolgozók — akik ezideig nem tudták tervüket teljesíteni a sok eső miatt — teljesítik előirányzatukat ebben a hónapban. A be- és kihordók jó munkája nyomán az égetési tervet túlteljesítik a dolgozók. Ezt a jó eredményt megtartjuk a következő hónapban is, és tervünk túlteljesítésével köszöntjük augusztus 20-át, segítjük a kormány nagyszerű programmját. Csizmók József. Tevel, téglagyár Az Útfenntartó dolgozói harcban a lemaradás pótlásáért A II. negyedévben előadódó tervlemaradások nem vették el az Útfenntartó Vállalat dolgozóinak munkakedvét. Termelési értekezleten vitatták meg a harmadik negyedévben reájuk háruló feladatokat, s határozták el, hogy ebben a negyedévben 103 százalékra teljesítik tervüket, ami pótolja az előző negyedévben történő lemaradásokat is. Vállalásuk megvalósításához lelkesítő erőt adott pártunk javaslata alapján kiadott kormányprogramon, mely a dolgozó nép életszínvonalának emelését tűzte ki célul. A vállalat dolgozói ígéretet tettek, hogy segítségére lesznek a pártnak, a kormánynak e programm megvalósításában: odaadó munkával, a termelékenység fokozásával harcolnak népi demokratikus rendszerünk erősítéséért, a békéért. A dolgozók becsülettel teljesítik adott szavukat. Ezt bizonyítja július 20-ig elért eredményük. Három hét alatt 78 százalékra teljesítették havi tervüket. A dolgozók mellett a vállalat vezetősége is mindent megtesz annak érdekében, hogy túlteljesítsék adott szavukat. A vállalat a terv teljesítésére, a munkáslétszám és béralap gazdálkodásra, anyagtakarékosságra, a munkafegyelem meg- sziiárdítá-áia és a balesetek elhárítására párosverseny szerződést kötött a Pécsi Útfenntartó Vállalattal, amit negyedévenként értékelnek. Ezeken az értékeléseken a két vállalat egymásnak átadja azokat a jól bevált módszereket, melyek a terv túlteljesítését nagyban elősegítik Nagy súlyt helyez a vállalat minden dolgozója a minőségi munkára. Valamennyien arra törekszenek, hogy minél előbb minél több „mintaszakasz" legyen a megye területén. Ezidáig 87.4 kilométer úthósáznsk mintaszakasszá való átalakítását vállalták a dolgozók. Zsiborás József az Útfenntartó Vállalat igazgatója. A Dombóvári Kender^yár dolgozóinak harca a minőség megjavításáért Megyénk mindéin üzemében, így a Dombóvári Kendergyárban is még jobb munkával a munkaverseny ki* szélesítésével készülnek a dolgozók Alkotmányunk ünnepére. Sokféle árut állítanak elő a ken- dergyárban, jenkócot, Szálra miét, kóc- ramiet ultra kendert, zöldkendert és ázott kendert. Ez a sokféle áru előállítása nagy feladat elé állítja a ken* dergyár dolgozóit. Július 27-én már 100 százalékra teljesítették a lenkóc havi tervét. Az ultra szálkender havi előirányzatot 125 százalékra, az ázott szálkenidert 80 százalékra teljesítették, Különösein a minőség javítására fordítanak nagy gondot a kendiergiyáiri dolgozók. Még jobb minőségű nyersanyagot akarnak adni a fonódáknak. Az ultra kender minősége a legutóbbi szállításnál 1 százalékot javult. Mind" ez a Zsedély-mozgalomnak köszönhető. Bevezették a ki® markos tilo- lást. A dolgozók már ezzel a módszer* rél végzik munkájukat. A jó eredményeket értékelik, naponta adja hírül a vérssnyhiradó, ki ért el kimagasló eredményt, ki maradt ie terve teljesítésében, A verseny népszerűsítésének meg is van az eredménye. Naponta változ* nalk a nevek a vertsenyhiradón, újabb és. újabb dolgozók émeik el kimagasló eredményeket. Lampauer Erzsébet mindig az elsők között szerepel. Terven felül átlagosan 30 kiló kendert állít elő. Nem sokka! maradnak el a több; fiatalok sem. szorosan felzárkóznak az- élenjárók közé. Az új len már megérkezett a gyárCtysir az egykori ii9g»wányon . *. 1949-BEN, amikor megjeleni országépítő ötéves tervünk programmja a hatalmas alkotásokról beszélő számolt, az új szocialista városok építéséről szóló sorok között ,egy rövid mondat megemlékezett Szekszárdról is ... ,,Az ötéves Terv során ipart kapnak olyan iparilag fejletlen városok, mint Kaposvár, Pápa, Zala- egerszeg, Békéscsaba és Szekszárdi' Három év után a tervek nagyrészt valósággá váltak már Szekszárdon is. A tervberuházás milliókról beszélő számai falukká, kész vagy éppen épülő új üzemekké váltak alkotó munkánk nyomán. Szekszárdon néhány esztendeje még csak hírből ismerték a gyáripart... és ma befejezése előtt áll az ország második legfejlet. tebb gyapot feldolgozó üzeme. Szekszárdon a „nemesi vármegye'' székhelyén csak hírből ismerték a gyáripart — s szerte a megyében az ezer holdas úri birtokokon görnyedő parasztok még hírből sem ismerték a gyapotot. Az elrnuli esztendők alatt nagyot változott a föld képe. Eltűntek az ezerholdas bárók, grófok — a parasztoké lett a föld. A szabad élettel együtt Tolnamegye parasztsága meg. ismerte a gyapotot is. Néhány év alatt száz és eta holdon nyílott ki a gyapotvirág, és a ha. sadó gubákból ,,fehér arany“ hirdet jobb életet a felszabadult földeken. Az ismeretlen növény olyan otthonos leit Tolnában, akárcsak a búza vagy a kukorica. Százholdas gyapot-táblák és Szekszárdon egy új gyár. Így találkozik új életünk mvnden egyes pontján a munkásosztály és a dolgozó par rasztság közös érdeke — hazánk és boldog jövőnk építésében. * SZÁZ ESZTENDEJE — az állványok, frissen felrakott falak, a Szekszárd alatt épülő gyár helyén — még szeszélyesen kanyargóit a Sárvíz és esős ősszel vagy tavasszal a megáradt Duna vizével együtt mosta a város peremét. Ha száraz nyár köszöntött a Sárközre a víz medrébe húzódott és az ingoványok tetejét, cserepesre szívta a nap. Katánkóró, és árva szamár kenyér virított a szikkadt földön, nem adva életet sem embernek sem állatnak. „VADVÍZ ORSZÁG“ — így nevezték valaha ezt a földet. A vizeket hetven évvel ezelőtt a csatornázási lázban esztelenül lecsapolták és a Sárközből „porköz“ lett. Az elrabolt víz nyomában megjeleni az aszály és a réteket helyenként fölverte a szik és a szikkadt aszályos földön sarját kereső tehéncsorda pásztora szomorú nó. tát kezdett: Kiszáradt a tóbul. mind a víz, mind a sár Szeginy tehen.nyájam csak énrám kandikál Én istenenruram adjál csendes esőt Szeginy tehen-nyájnak jó legelő mezőt. if, A békés alkotómunka nem ismer lehetetlent. Alattomosan lámadó talajvíz, futóhomok ellené. ben ezért vitték győzelemre a gyapotegrendló építői is az építés ügyét. 1051-ben huszonnyolc katasztrális holdon kezdődött az építkezés. A terv húszmillió forintot irányzott elő és három év után már bevakolva készen áll kétszáz méter hossz üzemépület. A készáru raktárak helyét állványerdő jelzi. A napsütésben fényesen villannak a gyárhoz vezető vasút szürke beton lapjai. AZ ÉPÍTŐKNEK napról-napra új harcot kell vívni a talajvíz ellen... Ha az ember nem vi. gyáz, itt könnyen úgy jár, mint a mondák tizenkét kőművese, akik Déva várát építették és ami falat felraktak estére, leomlott reggelre. A gép. házak alapozásánál hősi munkát végeznek a Móric és a Dömötör betonozó brigádok. Állandóan búgnak a szivattyúk, hogy a szigetelő falak betonozása zavartalanul folyhasson. Az omló partot és a vízzel együtt csörgő futóhomokot gerendákkal és deszka padlókkal kell megtámasztani, mégis előfordul, hogy az ingoványos talaj a betonra omlik. Az építkezés fiatal vezetője Mérei Miklós sok esetben maga is a brigádok közé áll és a régi szakmunkásokkal — Adonics Sándor bácsival és a fiatal kubikosokkal és a többiekkel együtt harcol a természet legyőzéséért, az építés győzelméért. Erre a harcra nagy szükség van, mert az építők november harmincadikára be akarják fejezni a gyár építését. A vezetők és munkások összefogása meglátszik az építkezés versenyén is. A hatalmas fekete versenytábla arról beszél, hogy az építkezésen nincs olyan szakmunkás vagy kubikos és betonozó brigád, amelyik száz százalék alatt teljesítené tervét. A brigádok versenyének élén a Pruzsina kőműves brigád halad 230 százalékos (eredményével. Közös összefogás, a gyárat építő munkások ver- scnylendülete — biztosíték arra, hogy az igén határidőre Tolna-Somogy-Baranya megye földjein termett gyapot elindulhat az új gyárba, amelynek építői legyőzték a múlt ingoványát és mocsár helyett gyár áll Szekszárd alatt. SZAMOS RUDOLF ba. Ké: műszakban végzi!, a lenkóló gubózását. Ezzel egyidőben a mag* tisztításit is megkezdték. Még ebben az évben anny; lenkórót akarnak ki. áztatni hogy a téli szükséglet nagy részét biztosítani tudják. Mérföldé^ léptekkel közeledik augusztus 20-a, de s. k&ndergyát do." gozóirua^ erre a napra tett vállalásaik teljesítése még közelebb hozza ezt a napot. Nem egy olyan dolgozó van, akiinek a vállalása teljesítéséhez már csak 2 heti munka hiányzik. Ilyen dolgozó Szabó Mária és Lampauer Erzsébet. A fizikai dolgozók melllertit a műszaki dolgozók is aktívan részt vesznek a munikaversenyben. Vállalásai* kát teljesítik, amikor azért harcolnak, hogy ne legyen gépáilás, amikor újításaikkal, ötleteikkel megkönnyítik gyorsabbá teszik a dolgozók munkáját. Jámbor Imre művezető lelkes munkája tapasztalható a tiloló és törő üzemrészben. Jó munkaszervezéssel csaknem teljesen megszün* tette a gépállásokat. Igv harcolnak, így dolgoznak a Dombóvári Kendergyár dolgozói, még több áru előállításával, még jobb minőségiben készítik a fonodáknak ez alapanyagot. Erre tetted vállalást ■» vállalásaikat teljesítik. Építsük minél többen Komlót! Többezer építőipari dolgozó építi szocialista városunkat Komlót. Az építőipari dolgozók között nem egy tolnamegyei dolgozót Is találunk. Ök mind toborzás útján kerültek oda. Meg vannak elégedve munkaterületükkel, megélhetési lehetőségükkel. Erről írt levelében Szüle József is a 44/3. Építőipari Vállalat dolgozója, aki megyénkből került Komlóra. — Sokan dolgozunk Komlón tolnamegyeiek. Én egy ilyen tolnámé-' gyei csoportnak'vagyok a brigád vezetője. Én is szerződtem építőipari munkásnak. Munkámmal akarom elősegíteni a szocialista Komló mielőbbi felépítését. Mindenben a legnagyobb figyelemmel vesznek körül bennünket, új dolgozókat, a vállalat vezetői és régi dolgozói. A szerződés megkötése után azonnal gondoskodtak szállásról ,s másnap 200 forintos toborzási jutalmat kaptunk. Az élelmezés tartalmas, ízletes. Uj ágyak vannak szállásunkon és a szálláshelyeken mosdó, zuhanyozó áll a dolgozók rendelkezésére. Az építés- vezetőség foglalkozik problémáinkkal, segítenek bennünket. Nemrég- óta dolgozok Komlón, de a termelési eredmények alapján már előre látom, hogy a fizetéssel is meg leszünk elégedve. Teljesen meg vagyunk elégedve munkahelyünkkel, ellátásunkkal, és a sajtó hasábjain fordulok Tolna megye dolgozóihoz, hogy minél többen jöjjenek Komlóra, minél többen építsük a szocialista várost! PÁRTÉP1TÉS Útmutatást nyújt a mindennapi párfmunkában