Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-13 / 189. szám
NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS IS s. Elfogadták a bírálatot, de nem javították meg munkájukat a varsádi gépállomás vesetői A Tolnai Napló július 23-i szúrná, ban ,-A gabona bchordásának és csé/i- lésének további szakaszában pótolja mulasztását a varsádi gépállomás* című cikk bírálta a gépállomás vezetőségét, a megyei gépcsoportot és a gyönki járási tanácsot, mert a gépállomás az aratási munkák ideje alatt nem kielégítő munkát végzett. Érdemes a gépállomás munkájára visszapillantani, hogy a július 23-a óta eltelt idő alatt milyen munkát végzett, pótolta-e valóban a behor- dás és cséplés eddigi szakaszában az aratási munka mulasztásait. Ezt röviden, egyszóval ki lehet fejezni: nem. Ugyanis a varsái gnjálíoiips a behordási és csáöési munka edd qí szakaszában néni váüo'ln be a hozzáfűzött reményei, vagyis röviden: rossz munkát végzett. Megyénk gépállomásai között folyó behordási és cséplési versenyben tizennegyedik, tervét még 40 szá zalékra sem teljesítette, holott a határidő augusztus 10-én lejárt. Ha Valaki megkérdezi a gépállomás vezetőit: mi az oka ennek a szégyenteljes lemaradásnak? — a felelet a következő: ,,Talán nem is any. nyira a gépállomásban van n hiba- hanem <t termelőcsoportoknál, mert nem takarodunk és így mi nem tudunk csépelni“ — mondja Kies lm. re. a gépállomás vezető agronómusa. — Én magam sem értem, miért nem megy nálunk a munka, a gépek jók, a műszaki gárda kitűnő, ennek a szégyenteljes lemaradásnak valami különös oka lehet — mondja Tőke János, a gépállomás igazgatója. A válasz rövid, s akármilyen jóindulatú legyen valaki, nem tudja elhinni, hogy a lemaradásoknak nincs egyéb oka, mint amit a gén- állomás igazgatója és vezető agro- nómusa elmond. Mi röviden egy-két konkrét ténnyel kiegészítjük a gépállomás vezetőinek megállapítását. Először is: a varsádi gépállomáson olyan a munkaszervezés, hogy szóra sem érdemes, úgyszólván a iobbféz nem ludia, mit csinál a balléz. Nyíró Antal elvtársat, a gépállomás egyik cséplőgépének felelős vezetőjét baleset érte. (A gépállomás vezetői ugyan azt mondják, hogy mindjárt gondoskodtak felelős vezetőről, hogy a gép ne álljon, de a cséplőmunkások ezt megcáfolják.) A gépállomás nem gondoskodott felelős vezetőről, ebből az következett, hogy Miszlán 3 nap állt Nyíró Antal cséplőgépe. Augusztus 6-án a cséplőgépek nagy részénél elfogyott az üzemanyag, a cséplőgépvezetők a brigádvezetőkön keresztül értesítették a veztőséget, hogy gondoskodjon üzemanyagról. A gépállomás vezetősége nem gondoskodott üzemanyag ról, ebből az következett, hogy aug. 7-én a gépek nagy része üzemanyaghiány miatt állt. Ez csak egy kis része a munka- szervezés fogyatékosságainak. Leginkább azzal lehet a munkaszervezés igazi fogyatékosságát megmagyarázni, hogy a ecu 'tbbi öt nap alatt a csáp őqépeV napi tel es'menve állásosán 59 mázsa volt. Ennyit a munkaszervezésről. Ami a megyei gépcsoport segítségét illeti: a megyei gépcsoportot egyáltalán nem lehet azzal vádolni, hogy a bírálat utón nem javították meg munkájukat. Kovács Ferenc elvtárs, a gépállomások megyei igazgatója, S i p t e r Géza elvtársat, a gépcsoport egyik legjobb dolgozóját küldte ki a varsádi gépállomásra, hogy segítsen a vezetők munkájában, Sip- ter elvtárs segítene is, — meg segít is — de mihaszna? A vezetők azért sem úgy csinálják, mint ő mondja Sipter elvtárs javasolta, hogy a gének nyújtott műszakban dolgozzanak. Javaslatát el is fogadták, de Augusztus 20-án. az Alkotmány ünnepén délelőtt tíz órakor a budapesti margitszigeti szabadtéri színpadon kezdődik a tervkölcsön- íötvénvek hetedik sorsolása, majd 10-án délután három órakor, 21-én is 22-én délután két órakor, 23-án oedig délelőtt tíz órakor a Zeneművészeti Főiskolán folytatódik a sorsolás. Augusztus 20-án a margitszigeti szabadtéri színpadon ünnepélyes megnyitó előzi meg a sorsolást. Az ötéves tervkölcsön hetedik hű- sásán az eddigieknél jóval nagyobb összeg, mintegv kilencvenhét millió AZ ELMÚLT HŐN APÓK során pártbizottságaink több helyen szerveztek népnevelő aíkétot, hogy az agitációs felvilágosító munka a követelményeknek megfelelően egyre magasabb színvonalra emelkedjen. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a népnevelők ezeken a megbeszéléseken sok jó tapasztalatot elmondottak. Bátran felvetették a hiányosságokat, s újult erővel tértek haza, s folytatták megtisztelő munkájukat. így volt ez a Tengeücen megtartott népnevelő ankéton is. A környező községekből, mint Medináról, Szedresről és a többi községekből a legjobb népnevelők gyűltek össze Tengelicen, s megbeszélték feladatai kát pártunk politikája, kormányunk programmja sikeres végrehajtása terén. A vezetők példamutatásának jó hatása itt is megmutatkozott. A legtöbb népnevelő Szedresről érkezett, ahonnan az alapszervézet titkára, Szolnokiné elvtársnő is velük jött. Az Alsóhidvégi Állami Gazdaság ás a szekszárdi Április 4. járási kultúrotthon tánccsoportjainak szereplése még csak emelte a népnevelő ankét jobb munkára mozgósító hatását. Az egyik szedresi népnevelő annak gyakorlati végrehajtásáról megfeledkeztek. A járási tanács mezőgazdasági osztályáról nem lehet elmondani, hogy a bírálat után megváltozott a gépállomás és az osztály között a kapcsolat. A gépállomás azzal Vádolja a gyönki járási tanács mezőgazda- sági osztályát, hogy részben ők is akadályozzák a cséplést. mert a cso- oortoknál nem biztosítják a behordási munka előfeltételeit, A mező- gazdasági osztály pedig fordítva. Persze ebből az következik, hogy sem a behordás, sem a cséplés nem kielégítő. A varsádi gépállomás vezetőinek javasoljuk, hogy lapunknak ezt a bírálatát necsak elfogadják — mint a másikat — hanem igazán javítsák meg munkájukat, mert egyébként hátráltatják a járás, valamint az egész megye cséplési és begyűjtési tervének határidőre való teljesítését. forint kerül kisorsolásra. Az előre meghatározott sorsolási tervezet szerint ugyanis a törlesztésre kisorsolt kötvények száma sorsolásról-sorso- lásra növekszik. Most a nyeremény- ős kamatozókötvények közül együttesen háromszáznegyvennyolcezer darabot húznak ki törlesztéssel, hetven hatezerötszáz darab kötvény pedig nyereménnyel kerül kisorsolásra. En nek megfelelően nyereményekre 30.7 millió forintot, törlesztésekre pedig 66.4 millió forintot fizetnek ki. A százezer forintos főnyeremény a sorsolás utolsó napján, augusztus 23-án. vasárnap kerül kisorsolásra. él is mondotta, hogy először ő is mérgelődött, hogy miért keli ilyen nagy munkaidőben népnevelő anké- tot tartani. Amikor azonban látta, hogy a felvilágosító szóra, különösen most, a nagy munkák idején menynyivel nagyobb szükség van, mint máskor, meggyőződött róla, hogy az agitátoroknak ilyenkor még nagyobb szükségük van arra is, hogy szinte napról-napra kapjanak új és új érveket népnevelő munkájukhoz. EGYNÉHÁNY HELYEN, mint ahogy a népnevelő ankéton megállapították, nem folyik úgy a politikai tömegmunka, mint ahogy az a választások idején folyt. Az egyik alsóhidvégi népnevelő válasza ennek okául megadta a feleletet. Elmondotta, hogy náluk például Adorján elvtárs, a párttitkár a választási harc befejezése óta nem sokat törődik a népnevelő értekezletek megtartásával. Ebből az a tanulság, hogy a politikai tömegmunka, a dolgozók felvilágosítása nem lehet kampány- munka s ezért elsősorban pártszervezeteink vezetőinek kell állandó feladatukká tenni, hogy a népnevelőkkel rendszeresen törődjenek. Számoltassák be s rendszeresen új és új érvekkel lássák el őket. Augusztus 20-án, Alkotmányunk ünnepén kezdődik a lervkoícsön hetedik sorsolása A dolgozók felvilágosítása nem lehet kampánymunka Kultúrbrigád a szekszárdi vásártér szérűvárosában Elcsépelt kazlak, s kévékből összerakott asztagok között széles út vezet a vásártéri szérüvároshoz. Vannak emeletes épületek, vannak földszintes kunyhócs- kák, — ki hogy dolgozta meg kisebb, vagy nagyobb földjét. S ahogy a házak lakóinak öröméről-gondjáról, életéről, munkájáról hosszú oldalakat lehetne teleróni, betűk tömkelegé sorakozhatna fel ezekről a vakolatlan, de mégis olyan szép és értékes házakról, az idei kenyér palotáiról is. Sok verejtékes nap históriáját jegyezhetné fel az újságíró, sok szó eshetne az egész évi egész embereket kívánó munkákról. Ebédidő van. Delel a nap! Szinte függőlegesen szórja sugarait a földre. Vastag csíkokban folyik az izzadság az emberek testén. Mindenki a kazlak hűvösébe húzódik elkölteni ebédjét. — De meginnék most egy üveg sört! — sóhajt fel Gulyás elvtárs, a cséplőgép felelős vezetője, s közben egyre-másra törölgeti izzadt homlokát. — Amit nagyon akar az ember, az mindig teljesül — mutat a kazlak közt vezető útra Kovács Éva, ellenőr. — Jönnek a kultúrosok, s nyomukban döcög egy szekéren a mozgóbüffé is. Gyorsan bekapják a dolgozók az ebédet, s már sietnek is az érkezők elé. A megyei tanács tánccsoportja, s a városi tanács rigmusbrigádja érkezik meg. Szinte csak másodpercek telnek el, s már pereg is a rigmus. Csipkelődik kicsit, nevetnek a dolgozók, mikor König elvtársról, a kéveadogatóról elárulja, hogy mindene a bor és amikor kiderül Kovács elvtársnőről: „Az időjárás mindig esős lenne, — Ha felelős Kovács Éva lenne, — Álmossága csodával határos, — Vízözönben úszna szérű, város." De a rigmus azt is megállapítja: „Vásártéren vígan búg a cséplő, Brigádtagok szeme, jaj, de fénylő, Mert a brigád jól végzi a dolgát. Túlteljesítik mindig a normát." Igen túlteljesítik, ha jó a gép és ha van áram. 16 vagont csépeltek már el eddig. A napi norma 95 mázsa, s a múlt héten több napon teljesítettek 112 meg 142 mázsát is. Teljesíteni akarják tervüket s ha továbbra is így dolgoznak, becsülettel helyt is állnak adott szavuknak. Vége a rigmusnak, most a lányok perdülnek táncra. A simára sepert kis négyszögön fürgén ropják, s tarka szoknyájuk magasra reppen. A dolgozók is megkívánják a táncot. Már ott is van a kis négyszögben Sárosi János bácsi, az etető, feleségével, azután Matus János kéri táncra az egyik lányt, Vesztergombi Erzsit, a megyei tanács gépírónőjét. A harmonika és a hegedű hangját túlveri örömük: Csuhaj De jó kedvem van! Azután éneklik Is: „Sört ide, bort ide, picike babám, — Hadd mulatom ki magamat igazán ..." Már hazafelé készülődnek a brigád tagjai, amikor a közeli kukoricatábláról megérkezik Nagy Ferkó is. Ebédjét költötte el a hűsben, utána elszundított, csak a hangos nótaszó ébresztette fel. — Miből maradtam én ki? — sóhajtja elszontyolodva. De aztán együtt énekli a kórussal, s a többiekkel a búcsúdalt: „A béketábor legyőzhetetlen. Hirtelen füttyszó vet véget a zenének. Gulyás elvtárs jelzi: kezdődik a munka, s a csapat tagjai kis szomorúsággal, de felfrissülve, új erőt nyerve állnak a dob mellé, veszik kezükbe a villát. És vidáman, jókedvvel megindul a délutáni műsza izaJe.jv. r \í % Hemela Bp. Vasas 188 cm-t ugrott a Bátaszéki Lokomotív pályaavató atlétikai versenyén Nők: Vasárnap délután rendezte a Bátaszéki Lokomotiv újonnan alakult atlétikai szakosztálya pályaavató atlétikai versenyét, amelyen mintegy 800 néző jelent meg. A bátaszéki versenyzőkön kívül a Bajai Dózsa versenyzői vettük részt. Távolmaradtak a versenyről azonba:« a Szekszárdi Bástya versenyzői. Akár annak a következményeként történhetett ez meg, hogy a bátaszé- kick nem küldtek meghívást a szekszárdiaknak, akár pedig, mert a Bástya nem reagált a meghívásra, mindenképpen hiba. Nem egyszer hangot adtunk ugyanig annak a véleménynek, hogy a szekszárdi atlétika fejlődését nagyban hátráltatja az a körülmény, hogy nyáron nem rendeznek versenyeket az érdekeltek. Kár volt tehát ezt a versenyzési alkalmat is elszalasztani. A versenyen a legkiemelkedőbb eredményt a vendégként részvevő Hemela Bp. Vasas érte el, aki magasugrásban 188 cm-es eredményt ért el és közben volt biztató kísérlete a 192 cm-es magasságon is. Mihályffy, a Bajai Dózsa versenyzője súlylökésben 14.22 cm-rel, Szantmáriné pedig a női diszkoszvetésben 38.45-ös eredménnyel lett első. A felsorolt eredményeken kívül még Szatmáriné 10 m-en felüli súlylökése emelhető ki. A maga sugró pálya kivételével a többi pálya még eléggé laza állapotban van és még sokat kell a pályának iillepednie. Sokat várunk azonban a pálya használhatósága után a bátaszéki atlétikai élettől, amely azelőtt is komoly szerepet játszott Délnyugaton. A bátaszéki atlétikai élet feltámasztása Novak István tanító, atlétikai szakosztályvezető érdeme. akinek eredményeiről még majd sokat fogunk hallani. A verseny részletes eredményeit az alábbiakban adjuk; 60 m. Serdülők; 1. Rucsányi (B. Dózsa) 9.1, 2. Biró (Bátaszéki Lók.) 9.3. Ifjúságiak- JCováes (Bajai Dózsa) 8,7. Magas; Serdülő: 1. Bucsányi (B. Dózsa) 130, 2. Kgragity (Bátaszéki Lók.) 130. Ifjúságiak: 1. Szekeres (Bajai Dózsa) 130. Távol: Serdülők: 1. Rédei (Bajai Dózsa) 420. Ifjúságiak: 1. Szekeres (Bajai Dózsa) 478, 2. Kovács (Bajai Dózsa) 451. Súly: Serdülők: 1. Rédei (Bajai Dózsa) 8.84. Ifjúságiak: 1. Szekeres (Bajai Dózsa) 9.64. Felnőttek: 1. Szatmáriné (Bajai Dózsa| 10.02. Diszkosz; Serdülők: 1. Radács (Bajai Dózsa) 25 30. Ifjúságiak: 1. Bucsányi (Bajai Dózsa) 35.12, 2. Szekeres (Bajai Dózsa) 33.94. Felnőttek: 1. Szatmáriné (Bajai Dózsa) 38.45. Férfiak: Serdülők: 60 m: 1. Garamvölgyi (Bátaszéki Lók.) 8.1. 100 m: 1. Garamvölgyi (Bátaszéki Lók.) 13.5. 1000 m: 1. Székely (Bátaszéki Lók.) 3:25. Magas: 1. Garamvölgyi (Bátaszéki Lók.) 155 cm. Távol: 1. Garamvölgyi 523. (A sokoldalú bátaszéki fiú határozottan tehetséges). Ifjúságiak: 1000 m; 1. Kalmár (Bajai Dózsa) 3:03. Súlylökés; 1. Mihályffy (Bajái Dózsa) 14.22. Gerely; 1. Gyarmati (Bátaszc- ki Lók.) 37.12. Felnőttek: Magasugrás: 1. Hemela (Bp. Vasas) 188 cm. Hemelának óriási sikere volt. Volt biztató kísérlete a 192-őn is. 2. Kovács (Bátaszéki Lók.) 160 cm. Gerelyhají- tás: 1. Müller (Bátaszéki Lók.) 43.02. DECS—BÁTASZÉK 2:2 (1:0) Vezette: Steer. Bátaszék: Frei, Gszkó, Fabrik, Szép, Márton, Ribli, Németh, Varga, Toronyi, Ádám, Péter. Decs: Janusek, Nagy, Tornóczki, Ivenecz, Mihajlovics I., Mihajlovics II., Gaál 11., Kovács, Satz, Bene, Németh. A kezdés után Bátaszék lámad, de a decsi védelem jól hárít. Az ötödik percben a hazaiuk megszerzik a félidő egyetlen gólját Satz révén. Mindkét kapu előtt több helyzet adódik, azonban mindkét csapat csatársora gólképtelen. A második félidőben már mindkét csapat komolyabban veszi a mérkőzést, a hazaiak több helyzetet hagynak ki, majd a 12. percben a vendégek Németh révén egyenlítenek. Mezőnyjáték alakul ki, a 17. percben a decsiek 11-est vétenek, a megítélt büntetőt Toronyi értékesíti, 2:1. Váltakozó játék után a 26. percben a hazai csapat Németh révén kiegyenlít. A második félidő hátralévő részében változó játék alakul ki, azonban még így is a Bátaszék kerül fölénybe, azonban fölényét nem tudja góllá értékesíteni. Jók: Oszkó. Fábrik, Varga, Janusek, Mihajlovics I., Mihajlovics II. Bírálat: Az. erősen tartalékos decsi csapat egyenlő ellenfélnek bizonyul a Lokomotiv- vaí szemben, csak a II. félidő közepétől esett vissza, amikor kiütközött a csapaton az edzés és erőnlét hiánya. Egyik csapat sem nyújtott szép játékot. Javítsák meg munkájukat a kisdorogi sportkör tagjai A Tolnai Napló sportrovatában már hírt adtunk a kisdorogi sportolókról, akik szép eredményeket értek el, de sajnos most az ellenkezőjéről’ kell hírt adnunk, mivel a kisdorogi sportéletben hanyatlás állott be, melyen sürgősen változtatni kell. A bajnokság befejezése után a labdárúgóesapat tagjai pihenőre térnek — ez idáig rendben is van, mert szükség van pihenőre, de ez kisdorogon már hosszú hetek óta tart és a sportpályán azóta semmi élet nincs, teljesen visszavonultak a sportolók. Azt tudjuk, hogy a kisdorogi sportolók szeretnek sportolni, de ez nem elég. Ila sikeresen akarnak szerepelni az őszi idényben, nem szabad, hogy megengedjék maguknak azt, hogy edzésekre egyáltalán nem járnak és a sportkör vezetőinek utasításait semmibeveszik. Megtörtént az, hogy a vezetőség sportgyűlést hirdetett, amelyen szerették volna megtárgyalni azokat a hibákat, amelyek a kisdorogi sportkörben előfordulnak és a labdarúgóknak a vezetőség néhány útmutatást akart adni a meginduló bajnokság előtt. Szomorú dolog, hogy ugyanakkor, amikor a sportrajongók nagy számmal, pontosan megjelentek a gyűlésen, éppen a labdarúgók maradtak távol. A közel 30 leigazolt játékosból összesen 4 jelent meg, és természetesen így a sportgyűlés is füstbement tervvé vált. Reméljük a kisdorogi sportolók bírálatunk nyomán megjavítják munkájukat és a vezetőségnek minden utasítását betartja és újra arról számolhatunk be a Tolnai Napló sportrovatán keresztül a megye sportkedvelőinek, hogy Kisdorogon újból virágzik a sportélet és komoly eredményeket tudnak sport terén felmutatni. Megegyezett egymással a Dózsa és a Petőfi Hétfőn délután a Megyei Kapitányságon a Dózsa és a Petőfi Sport Kör vezetői tárgyalásra ültek össze a Dózsa kezdeményezésére. A tárgyalás során megállapodott a két sportkör egymással abban, hogy a rendezvényeket — a bruttó bevételen történő 50—50 százalékos részesedéssel — közösen fogják megrendezni. Megállapodtak mindjárt arra vonatkozóing is, hogy a következő vasárnap fél 4 órai kezdettel a Dózsa játszik a Dombóvári Postás együttesével, míg 5 óra 10 perces kezdettel kerül majd sorra a Petőfi—Bonyhádi Vasas összecsapás. A Bonyhádi Vasas és a Petőfi tartálékcsapatai a Dózsa—D. Rostás mérkőzés előtt mérik majd össze erőiket. A következő alknlomtó! kezdődően pedig felváltva játszanak majd egymásnak ejőmérkőzést. Megegyezés történt arra vonatkozólag is. hogy a két sportkör mindegyike ad majd pénztárost és 10—10 butorkiíllMs augusztus 19—20-án szekszárdi ünnepi vásáron Minden kiállított bútor a helyszínen megvásárolható. rendező biztosítja majd a mérkőzések rendjét. A sportköri-tagsági igazolvány felmutatása ellenében mindkét sportkör tagjainak alkalmuk lesz kedvezményes belépőjegyet váltani. Az ölőhely árát 6 Ft-ban, a* állóhelyét 4 Ft-ban állapították meg. A tag- jegyék ara ezzé] szemben 5 és 5 Ft lesz. Ugyancsak 5 Ft lesz a katona és diákjegy is. Eredmények és hiányosságok a Szekszárdi Lendület Sportkör munkájában A Szekszárdi Kórház dolgozói í 95$-ben megalakították a Lendület Sportkört. A sportkör jelenleg 86 taggal rendelkezik, de ez a szám a közeli napokban növekszik, amikor a Gyógyszertár Vállalat alkalmazottjai a Lendület sportkörön belíi] fognak sportolni. Röviddel a megalakulás után már négy életképes szakosztállyal rendelkeztek. Ezek: a labdarúgó, röplabda, asztalitenisz és sakkszakosztályok voltak. A labdarúgás és a röplabda szakosztályban találjuk a legtöbb sportolót, dé természetes a sakk és az asztalitenisz szakosztályban i« szép számmal résztvesznek a sportolók. A röplabda szakosztály dr Mihályi sporttárs személyében kitűnő szervező és hozzáértő sportembert kapott. A labdarűgószaknsztály vezetője az örökifjú Gyüszii Ottmar túl van a 40. éven, de még mindig a csapat egyik legfrissebb és legmegbízhatóbb tagja. Énnél a szakosztálynál is. akárcsak a többinél kifogástalan á kollektív szellem és ennek tudható be, hogy a csapat a tavaszi fordulót 5 pont előnnyel végezte és ezt az előnyét az ősz folyamán még növelheti, így már tavasszal a minőségi járási bajnoki küzdelmekben vehfe't részt. A sakk és asztalitenisz szakosztály jeler leg nem fejti ki azt a munkát, amit tőlük a téli hónapokban megszoktunk. De reméljük, hogy a közeljövőben újból megindul az élet ezekben a szakosztályokban is. A Lendület Sportkör tagjai részt vettek a Ka- pesvari-Szpártákiád területi döntőjén és ott kitűnő eredménnyel végeztek, a döntőn a második helyezést érték el. A Szpártákiá- don egv pár egészen jó eredmény született, mint például a női gránátdobásbatj a 42 méteres eredménv, vagy az 500 méteres női síkfutás és az 5 kilométeres távgvaloglás, ahol Kertész Erzsébet szerezte meg az elsőséget. A férfi kerékpározás első helyét Gv»- móti Lajos érte el. Ez a Szpártákiád is fényesen igazolta azt, hogv csak a tömegsport tud ilven tehetségeket felszínre hozni. Kertész Erzsébet például ezen a Szpár- tnkiádon indult először és máris szép eredményeket ért el. A sportkör vezetősége felajánlotta, hogy Alkotmányunk ünnepére a tenisz szakosztályt is megalakítja és augusztus 20-tól újabb szakosztállyal bővül a Lendület Sportköre. Az elért szép eredménvek mellett nem szabad elhallgatni a hibákat sem. Az MHK területén alig tapasztalható valamilyen eredmény. A szekszárdi városi TSB közlése szerint a Lendület sportkörnek meg kell javítani ezen a téren ß munkáját és a dolgozókat felvilágosító munkával meggyőzni a sportolás örömeiről, szépségeiről és ezen keresztül minél több dolgozót bevonni a® MHK-mozgalojnba. Ennek a feladatnak caalc úgy tud 100 százalékig eleget tenni, ha a vezetőségi tagok is komolyabban veszik ki a részüket a munkából, mert a sportkör elnöke, Együd elvtárs egyedül a legjobb szándéka és igyekezete mellett sem képeP ezt a munkát elvégezni. Ny. I. HÍREK CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS IS ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Ilona. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS- — Várható időjárás csütörtök estig: kisebb nappali felhőképződés eső nélkül. Mérsékelt északkeleti-keleti szél. A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére csütörtök reggel tizenegy- tizennégy, délben huszonhét—harminc fok között. TOLNAI NAPIÓ Pelei«» szerkesrt«: SOMOGYI LAS2M Felett» kiad«: KIHAL! LÁSZLÓ A szerkes,íőséff é, kiadóhivatal teleleoaitHI 20-10. 20.11 Srekattrd. Siócheoei-etoe I# M. N B egvsiámlasiáfn: 00.878 OhV-^* Előfizetési díj: havi II.— farlet Barsnvomftfcvei Síikre Nvomde Pécs, Munkárvv MiMlv etce M. ve. Teletne: ItB A A a rondáért felel: MELLES IEZS&