Tolnai Napló, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-18 / 167. szám

TOLNAI APLO míg PROLETÁRJAI ECYETOlJETWKt A MAI SZÁMBAN; A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Köz­ponti Statisztikai Hivatal jelentése a Szovjetunió nép­gazdaságának fejlesztését szolgáló állami terv teljesíté­séről 1953. első félévében (2. o.) — A dolgozók emel­kedő életszínvonaláért (2. o.) — A bonyhádi gépállomás dolgozói nem akarnak lemaradni a versenyben (3. o.) — A kömlődi határban (4. o.) AZ M DP TOLNAMEGYEI PA'RTBIZOTTXAGA'NAK LAPJA X. fc.VFOI.YAM, 167. SZÁM UL\ .>«1 FILLfc.lt SZOMBAT, 1^53 JÚLIUS 18 A műszakiak feladata a terv teljesítéséért Németkér: . . még iobban fog menni a munka, Rákosi elviárs beszéde új erőt adott hozzá‘ Községünk egyéni dolgozó paraszt­jai és a tszcs tagok egyaránt öröm­mel hallgatták Rákosi elvtárs beszé­dét és Nagy elvtárs hozzászólását. A közvetítés után megvitattuk a hallottakat, mintegy 425 dolgozó vett részt a vitában. R o n c s e k Imre I. típusú tszcs-tag elmondotta, hogy meglátása szerint a község 7 termelőcsoportja közül egy sem fog felbomlani, az I. típusúak is inkább III-as típusuakká alakulnak át. őket is ez a gondolat foglalkoztatja. U h - r i p Lajos, az egyik nemrég alakult III. típusú tszcs elnöke is bátran mondotta: „A mi csoportunkban még jobban fog menni a munka, Rákosi elvtárs beszéde erőt adott hozzá.“ Uhrinék csoportja most is szép árpatermést takarított be, 17 mázsás átlagtermésük volt. Amikor eleget tettek beadásuknak, még 18 mázsa ősziárpa maradt 1—1 csalód­nak, ezenfelül még a tavaszi árpából is szépen részesednek. A Ságvári tsz tagsága is lelkeseb­ben végzi munkáját vasárnap óta. A brigádok énekszóval végzik munká­jukat, mintegy 30 kasza peng az ara­tógép mellett, aratásuk már befeje­zés előtt áll, bő termést takarítanak be ők is. Molnár Mihály, növényter­mesztési brigádvezető elmondotta, hogy amikor Rákosi elvtárs beszé­déből értesültek a 10 százalékos ked­vezményről, papírt és ceruzát vettek kezükbe és kiszámították, hogy 2 vagon gabonával marad több a tsz- nek, amit kioszthatnak a tagság kö­zött. A munka lendületét fokozza az is, hogy a honvéd elvtársak kultúrmű­sorral szórakoztatják a lakosságot. Szombaton este Rákosi elvtárs be­széde után kultúrestet rendeztek kö­zösen a község DISZ fiataljaival, a rigmusbrigád pedig az aratásban élenjáró gazdákat és a tszcs brigá­dot köszöntötte fel. Ilyen köszöntés­ben részesült Szabó József és Val József brigádja és Pajerle Mihály egyéni dolgozó paraszt is. (Babarik György, Németkér) Egy délután a Tolnai Textilművek új kultúrotthonában Nagy Imre parlamenti beszédében, a kormány új programmja ismerte­tésekor ezt mondotta: „Biztosítani fogjuk a dolgozók számára munka ' utáni szabadidejük kihasználását Ezek a szavak válnak valóra a Tol­nai Textilművek új kultúrotthoná. túrit életében, melynek két és fél­millió forintos építkezéseit az el­múlt hetekben fejezték be. A dol­gozók naponta egyre nagyobb szám­ban keresik fel a kultúr ott hont. melynek működése alig tekint visz. sza 2 hetes múltra, de falai között máris pezsgő élet van. Az olvasó­teremben szépirodalmi és szakfolyó­iratokat lapozgatnak délutánonként a dolgozók, a szomszédos játékte. vemben sakkoznak, egy másik helyi, ségben pedig vígan pattog a ping­ponglabda. A kultúrház udvarán több dolgozó a röplabda és kézilab.t dagálya készítésén munkálkodik, a r fi50 férőhelyes nézőtér korszerű szín f padún pedig az újonnan alakitól J tánc. és csaszluskabrigád próbál\ Sietniük kell, mert a tolnai dolgozod parasztok jó munkát végeznek a: j aratás és csépiéiben, s minél előbb j kultúrműsorral akar ják őket köszön t térti. J De együtt vannak már az üzem^ zeneértö dolgozói is- akik az ének.é és zenekar megalakításának lehelő, f ségeit veszik számba. Mintegy 60 \ tagú énekkarra és 20 tagú zenekar. J ra lehet számítani, de biztosak ben. J ne, hogy később újabb dolgozók a kapcsolódnak a munkába s nem egy f olyan is lesz, aki itt sajátítja el a é kottaolvasást, a hangszeres zenét, # hogy közreműködhessék az üzem ^ ekultúrájúimk fejlesztésében. ^ Ezalatt az igazgatói szobában az elkövetkező hetek és hónapok tér. veiről folyik a szó. Mielőbb meg­akarják valósítani a rendszeres is. mer elterjesztő előadásokat, mert szá. mos dolgozó -már kérte, hogy tart­sanak szakmai, természettudományi és szépirodalmi előadásokat. Az el. múlt napokban megérkezett a kul­túrotthon keskenyfilm vetítőgépje is A tervek megbeszélésénél az is szóba kerül, hogy milyen időközök, ben tartsanak előadásokat. Minden délután élénk az élet a Tolnai Textilművek kultúrotthoná. ban. A jól végzett munka után szó. rakozás és tanulás várja a dolgozó, kát s a jól eltöltött szabadidő után jobban megy a munka, növekszik a termelés a Tolnai Textilgyárban. SiiRontoraya égvén les dolgoz« parasztjai kalákában hordják be learatott gabonájukat Simontornya dolgozó parasztjai nem szívesen emlékeznek vissza az elmúlt évre. A fagy és aszály az 5 határukat sem kerülte el, de emel­lett hiba volt az aratás és csépié« megszervezése körül is. Mindössze négy szérűn folyt közös eséplés, mert a gazdák nagyobb része saját portájára hordta be gabonáját, ami nagy szemveszteséggel járt, a napi 10—15 géphuzatás pedig nagy idő és üzemanyagkiesést .okozott, A tavalyi hibákon okulva az idén a simontornyai tanács jóval az ara­tás megkezdése előtt munkához lá­tott. Az óllandóbizottsági tagokkal együtt meglátogatták a dolgozó pa­rasztokat, s ismertették a közös szé­rű előnyeit, valamint a miniszterta­nács által biztosított 10 százalékos cséplési kedvezményt. A munkák menetét nagyban elő­segítette a dolgozó parasztok ver­senye is, melyben 26-an vettek részt Az ő példamutató munkájuk nyo- mán a község egyénileg dolgozó pa­rasztjai a zabon kívül befejezték az aratást, s ezután mindjárt hozzáfog­tak a behordáshoz. A munka meg­gyorsítására a szomszédok összefog­tak, s egymást kisegítve hordják gabonájukat a község 7 közös szérű­jére. így hordják kalákában gaboná­jukat Heilinger Pál, Magyar György Varga István szomszédos dolgozó pa­rasztok és Simontornyán eddig már közel ötven holdon végeztek a gabo­na behordásával. A eséplés még csak kedden reggel indult meg, s a dolgozó parasztok a géptől teljesítik beadásukat: az első nap közel 100 mázsa gabonát vittek a begyűjtő- helyre. (MTI) Dolgozó népünk bizakodással, meg elégedéssel fogadta pártunk új gaz- daságt ...úját. Megyénk üzemei­nek dolgozói Nagy Imre elvtárs be­széde után már másnap nagyobb kedvvel, új erővel fogtak a mun­kához. A Déldunántúli Áramszolgál­tató Vállalat szekszárdi üzemveze­tőségének Villám br;-'">dja röpgyűlé- sen vitatta meg a kormány pro- grammját, majd egyöntetűen elha­tározták, hogy eddigi 150 százalékos tervteljesítésüket is fokozzák, aug. 20-ig elérik a sztahánovista szintet. A Bonyhádi Zománcművek dolgozói azzal segítik a kormány programm- ját, hogy ebben a negyedévben na­gyobb mértékben, jobb minőségű közszükségleti cikkeket gyártanak. A Bonyhádi Cipőgyár, a Tolnai Tex­tilgyár, de megyénk többi gyárai, vállalatai is arra az elhatározásra jutottak, hogy ezután úgy dolgoz­nak, ahogy azt dolgozó népünk meg­kívánja — hiszen ezzel saját ma­guknak biztosítják a jobb megélhe­tést, a magasabb életszínvonalat. Abban a hatalmas országépítő munkában, melyet dolgozó népünk folytat, nagy feladat hárul munkás- osztályunkra és elsősorban a terme­lés parancsnokaira, a műszaki ér­telmiségre. Dolgozóink csak akkor tudják feladatukat sikeresen meg­valósítani, a párt, a kormány pro- grammját végrehajtani, ha a műsza­ki vezetők segítségükre sietnek, biz­tosítanak minden előfeltételt, a fel­adatok elvégzéséhez. Az eddigiek­ből az tapasztalható, hogy műszaki vezetőink megállták helyüket a ter­melésben, sikeresen oldották meg feladataikat. A munkaverseny, mely eddigi fejlődésünk során nagymér­tékben meggyorsította a szocializ­mus építését, elévülhetetlen érdeme két hozott munkásosztályunknak. — Üzemeink dolgozói bátran vállalták a növekvő tervfeladatokat, mert olyan parancsnokok vezetik a ter­melés harcában, akik egyre inkább magukénak érzik az országot, egy­re nagyobb szerepet visznek béke­tervünk megvalósításában. Műszaki vezetőink, akik a Hor- thy-rendszer alatt nem voltak hozzá­szokva a nagy feladatokhoz, két­kedve fogadták terveink megvalósít­hatóságát. Rákosi elvtárs május 10-i beszédében rámutatott arra, hogy: „A régi értelmiség közül négy esz­tendővel ezelőtt még sokan tétováz­tak, kétkedéssel nézték hatalmas or­szágátalakító terveinket. Jelenté­keny részük nem volt biztos abban, hogy a népi demokráciában meg­leli-e helyét." Négy év alatt sokat tapasztaltak az akkor még kétkedő műszaki vezetők. Azok a hatalmas beruházások, melyek hazánkban történtek és történnek napjainkban is, még nagyobb harci elszántságra serkentették műszaki vezetőinket is. Megyénk nagyobb ipari üzemei az elmúlt félévben sikeresen teljesítet­ték terveiket. Ehhez a sikerhez nagy ban hozzájárult a műszaki vezetők munkája, akik fáradságot nem is­merve, állandóan tervezgettek, ész- szerűsítettek, hogy minél előbb, mi­nél könnyebben oldják meg dolgo­zóik feladataikat. Egy hiba volt a műszaki vezetők munkájában, hogy nem tudták úgy megszervezni a munkákat, hogy az egyenletes le­gyen. Az elmúlt félévben sok eset­ben tapasztalható volt egy-egy üzem­ben, hogy nem tudták teljesíteni a havi tervet, mivel az első két de­kádban lemaradás volt. Ilyenkor azonban úgynevezett hajrá-munká­val igyekeztek előző hibájukat kija­vítani, a tervet teljesíteni. Ezen a téren kell változtatni az elkövet­kezendő feladatok végrehajtása ér­dekében. A kormány programmja az, mely minden műszaki vezetőt, minden dolgozót jobb munkára, na­gyobb fegyelmezettségre serkent. — Mindenkinek érdeke a Programm sürgős megvalósítása. Ehhez pedig az szükséges elsősorban, hogy a mű­szaki vezetők közösen a dolgozókkal oldják meg a feladatokat. A külön­böző felajánlások, melyeket a dol­gozók tesznek egy-egy ünnep tisz­teletére, ne a műszaki vezetőktől kerüljön ki. Az elmúlt negyedévben tapasztalható volt egy-egy üzemben, hogy a vezetők megtették a dolgo­zók nevében a felajánlásokat, ami­ről nem tájékoztatták a dolgozókat, így fordult elő az az eset, hogy nem is tudták a felajánlásokat minden részletében teljesíteni. A műszakiak a dolgozókkal karöltve tegyék meg a felajánlásokat. Minden dolgozó olyan felajánlást tegyen, amit el is tud végezni, amihez a műszaki ve­zetők biztosítanak minden előfelté- telt.'Ezek után már jobban lehet dol­gozni, tervet teljesíteni. Ahhoz, hogy a műszakiak is jól végezhessék munkájukat, elenged­hetetlenül szükséges a műszakiak között folyó párosverseny. Az el­múlt év második felében Róna István elvtárs, a Simontornyai Bőr­gyár főmérnöke versenyre hívta a megye valamennyi üzemi főmérnö­két, hogy ezzel is javuljon a műsza­kiak munkája. Ezt örömmel fogad­ták az üzemek főmérnökei, műszaki vezetői, s nyomban csatlakoztak a íelhíváshoz. A főmérnökök verseny­vállalásaikban leszögezték, hogy minden műszaki tudásukkal hozzá­segítik az üzemekben dolgozókat vál­lalásaik teljesítéséhez. A műszakiak párosversenye nyomán magasra szár nyalt a fizikai dolgozók lelkesedése és a tervek túlteljesítése jelezte a kezdeményezés hatását. A' műszakiak versenye nagy jelentőséggel bírt. Nemcsak a fizikai dolgozók lelke­sedését szította fel, hanem közvet­len segítséget is jelentett azok szá­mára. A főmérnökök segítsége nyo­mán csökkent a 100 százalék alatt teljesítők száma, megszilárdult a munkafegyelem, növekedett a gépek kihasználásának hatásfoka. Most, amikor új feladatok előtt állunk, amikor harcolunk a [Járt és a kormány programmjának megva­lósításáért, a dolgozó nép életszín­vonalának. szüntelen emeléséért, e nagyszerű kezdeményezésnek kell még tovább szélesednie. A műszaki vezetők közötti párosverseny ezév- ben is fennáll. Azonban nagy ne­hézségekkel kell e téren megbir­kózni. Nem egyszer a verseny hosz- szas, bürokratikus értékelése fékezi a lelkesedést, nem mutatja a műsza­kiak egymásközötti versenyét. Ez év első negyedében az üzemek min­den hónapban megküldték egymás­nak a vállalás addigi szakaszában elért eredményeket. Ez azonban a II. negyedévben már egészen ella­posodott, egyáltalán nem értékelik az eredményeket. Gazdaságpoliti­kánk új irányvonala megköveteli, hogy minden versenymozgalmat, me­lyek a tervek túlteljesítésére* irá­nyulnak, felszínre hozzunk és alkal­mazzunk. Üzemi főmérnökeinknek is versenyben kell végezni munkáju­kat. Az elért eredmények havon­kénti értékelésével, azok idejében történő megküldésével tudják fo­kozni munkájukat, megjavíthatják az esetleges hibákat, pótolhatják a lemaradást. A mi államunk nagyra értékeli és megbecsüli a dolgozó nép ügyé­ért szívósan harcoló műszaki értel­miséget. Az a műszaki dolgozó, aki legjobban végzi feladatát, jutalom­ban részesül. A műszaki vezetők megtisztelő megbízatása nem ki­sebb, mint vezetőnek, irányítónak lenni abban a hatalmas munkában, mely átformálja egész országunkat. A harmadik negyedévi terv meg­valósítása, az új kormány programm jának sikeres végrehajtása azt vár­ja műszaki értelmiségünktől, hogy tudása legjavát adja országépítő munkánkhoz, a béke védelméhez, és mind szélesebb rétegben érdemel­jék ki azt a szerető gondoskodást, melyet részükre áltanunk biztosít. A begyűjtési minisztérium rende­leté értelmében a gyorsbeadási ju­talom kifizetése meg lett hosszab­bítva. A rendelet szerint július 10-ig 5 forintot és július 10-től 20-ig 3 fo­rintot kell téríteni gyorsbeadási ju­talom címén a termelőknek. Egyes felvásárló szerveink ennek ellenére nem fizetik ki 5-e után a dolgozó parasztságnak járó 5 forintot, hanem csak 3 forintot fizettek, sőt előfor­dult az is, hogy volt olyan átvevő- hély, amely egyáltalán nem fizetett gyorsbeadási jutalmat. Ezek az át­vevőszervek nem tartották szem előtt a begyűjtési minisztérium ren­deletét és nem látták annak fontos­ságát, hogy a dolgozó parasztságnak terményeiért járó gyprsbeadási ju­talmat kifizessék. A Terményforgalmi Vállalat Ve­zetősége e mulasztásokat felülvizsgál ta és a mulasztást elkövető átvevő szervet dorgálásban részesítette. Uta­sítást adott ki a vállalat vezetősége arra, hogy azoknak a termelőknek, akiknek a gyorsbeadási jutalom helytelenül lett kifizetve, azt pótló­lag haladéktalanul fizessék ki, mert nem fordulhat elő az, hogy a dől* gozó parasztságot a legkisebb mér­tékben is károsodás érje. Ezúton is értesítjük a gazdákat, hogy a gyorsbeadási jutalom júliu* 10-ig 5 forint, és július 10-től 20-ig 3 forint. Ezt az összeget a termelő jogosan követelje, hogy a begyűjtő- szervek a részére kifizessék, j A hiliiícsl dolgozó parasztok jogos panasza . *.! P A begyűjtési terv teljesítésével járulnak hozzá dolgozó parasztjaink < J a kormány programmjának megváló sításához Bikácson is. Azonban az i ! itteni példa azt mutatja, hogy ez egymagában nem elég, már mint a( ^dolgozó parasztok akarata. A burgonyabeszolgáltatást már régen meg- • f kezdték volna a községben, de a nagydorogi földművesszövetkezet veze-J f tősége, melyhez Bikács is tartozik, még mindig nem biztosította a búr-1 I Lyonya felvásárlót. Mintegy hatan va nnak olyanok is, akik éppen a ko-j P rai burgonya eladás lehetőségét számításba véve, a szérű helyén vetet- j Í r ték a burgonya egy részét, gondolva, hogy mostanára már felszedhetik, i eladhatják, teljesítve a beadást, de egyúttal ezzel is javítva közellátá- P sunkat. hozzájárulva a dolgozók olcsóbb és bőségesebb ellátásához. f Jogosan mondják a bikácsi dolgozó parasztok, mint Steiner Mátyás j f és a többiek: — Vegye tudomásul Bicó Éva. a nagydorogi ügyvezető. J P hogy mi nem akarunk hátul kullogni a begyűjtés terén, mint ők. j £ Mi csak helyeselhetjük követelésüket: — Azonnal állítsanak be bur-l f gonya felvásárlót Bikácson. Nem árt azonban, ha a járási MÉSZÖV megP Q nézi, hogy nincs-e több ilyen rossz példa, amit sürgősen fel kell szá- ^ f molni. ^ Fizessék ki a gyorsbeadási jutalmat a dolgozó parasztságnak

Next

/
Thumbnails
Contents