Tolnai Napló, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-15 / 164. szám

TOX.MAX NAPLÓ tuM PiTüirr^kjA / r'YFSVUETzm f A MAI SZAMBÁN: A „Rabotnicseszko Delo“ a balkáni csatlós kormányok külügyminisztereinek értekezletéről (2.0.) — A dolgo­zók jobb életéért, növekvő életszínvonaláért (2. o.) — Emelkedik Jugoszlávia államadóssága (2. o.) — Mözs. Rákosi elvtárs beszéde után (3. o.) — Önkényeskedés, kiskirályoskodás a Szekszárdi Sertéstenyésztő Vállalat­nál (3. o.) — Köszöntőbrigád a biritói állami gazdaság­ban (4. o.) J AZ MDP TOLNAMEGYEI PÄRTBIZÖTT5ÄGA'NAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM ARA 5« FILLÉR SZERDA. 1953 JLULS 15 Kommunisták as aratás-cséptési munkák élén Megyénk dolgozó parasztsága örömmel takarítja be évi munkájá­nak, hosszú hónapok fáradozásának gyümölcsét. Az őszi árpa után tel­jes erővel megindult a rozs és a bú­za aratása. Az aratással egyidőben mint ahogy azt a bátai példa is mu­tatja megindult a harc a másodnö- vények, a 100 napos kukorica, nap­raforgó, stb. elvetéséért. Számtalan megyei példa bizonyítja azt, hogy7 az aratás, csóplés munkái ott indultak meg lendületes erővel, _ annak a jelszónak szellemében, ho gy percnyi késedelem nélkül lás­sunk hozzá az aratáshoz, — ahol pártszervezeteink a megfelelő előké­születeket megtették. Konkrét felada­tokat adtak elsősorban a pártszerve­zet vezetőségi tagjainak, mint pél­dául Gyöoik községben. Ez a feladat természetesen érvényesült a pártcso- portbizalmiaknál is. Az elmúlt okta­tási év jó felhasználása segítette pél­dául Farkas Henrik gyönki pártoso- portbizalmi elvtársat is abban, hogy ne csak saját maga végezzen kiváló, élenjáró munkát az aratásban, hanem a versenymozgalom kiszélesítése te­rületén is példát mutatott. Lehetne így sorolni a többi kommunistákat is, mint Bölcsföldi József elvtárs. Híven követik az ilyen élenjárókat a pártonkívüli dolgozó parasztok is, mint Pridalkó Géza, Szeglete« József és a többiek. Több mint 60 dolgozó paraszt lépett ennek nyomán páros­versenyre egymással. Tolna község példája is azt mu­tatja, hogy rendkívül fontos a kom­munisták példamutatása. Zsigmond Lajos elvtálts 8 holdas dolgozó pa­raszt például már elvégezte az ara­tást. Lelkes példája nyomán a kör­nyékbeli dolgozó parasztok is lendü­letesebben végzik munkájukat. Bu­cher. József például már a hét elején megkezdte a gabonabehordást. A rendszeresen megtartott kisgyűlé-e- ken is a legjobb párttagok az elő­adók. Korántsem mondhatjuk azonban azt, hogy mindenütt ilyen jól ké­szítette lel a pártszervezet a kom­munistákat, és ennek nyomán ter­mészetesen az egész falu dolgozó né­pét. Milyen lehet például a kommu­nisták felkészítése az olyan helyen, mint Kétyen, vagy Cikón, ahol a pártszervezet titkárának beszámoló­ját az egyes gyűlésekre a tanács­elnök készíti el. Milyen lehet a párt. csoportbizálmiak bevonása a mozgó­sításba az olyan helyeken, mint Té­véi, ahol a pártcsoportbizaJmiak, jó­formán csak bélyegeladással foglal­koznak. Meg kell érteni, hogy most már végérvényesen itt a tettek ide­je. Sürgősen aktivizálni kell alap­szervezeteinknek valamennyi kom­munistát. Itt is, mint mindenben a Szovjetunió Kommunista Pártjától kell tanulni, példát venni. Malen­kov elvtárs az SZKP XIX. Kon­gresszusán beszámolójában többek között a következőket mondottu: .Kádereink között elég szép szám­mal akadnak olyan funkcionáriusok, akik formális magatartást tanúsíta­nak a párt és a kormány határoza­tai iránt, nem harcolnak aktívan és kitartóan megvalósításukért, s nem nyugtalankodnak, ha az ügyek ná­luk rosszul állnak és károsodás éri az ország érdekeit. A párt és kor­mány határozatai iránt tanúsított formális magatartás u végrehajtásuk tekintetében tanúsított passzivitás olyan hiba, amelyet a legkönyörte­lenebb módon ki kell irtani. A páti­nak nem begyepesedett és közön bős hivatalnokokra van szüksége, hanem olyan harcosokra, akik lankadatla­nul és önfeláldozóau küzdenek a kormány utasításainak végrehajtásá­ért.“ Nagyobb és felelősségteljesebb munka vár kommunistáinkra, nem­csak kint a földeiken az aratás, csép- lés munkáiban, hanem a dolgozók, — akik e nehéz munkában becsüle­tesen megállják helyüket, — jogos kéréseinek, panaszaik orvoslásában is. Ez tűnik ki példáid Zoliiban, Bá­bel József elvtárs a föl'dmű vessző vet­kezet ügyvezetője munkájából. Be­indították a mozgóbiiffét, amely a földeken dolgozó parasztság számá­ra a szükséges árucikkeket, élelmet, italt a helyszínre szállítja. Ez azon­ban az utóbbi napokban megállt, mondván, hogy nincs fuvaros. A leg­nagyobb baj az, hogy ebbe belenyu­godtak. De amint később kiderült, nem a fuvarossal van a baj, hanem azzal, hogy a fuvarost egyedül küldték ki, megfelelő elárusítót pe­dig nem biztosítottak hozzá. A kormány új programmja, mely pártunk javaslatára született meg, élesebben felveti, hogy milyen fon­tos dolgozó népünk életszínvonalá­nak felemeléséért küzdeni. Tehát a dolgozóknak e forró nyári napokon a nehéz munkában ilyenformán ön­feláldozóid) segítséget nyújtani, ez is a kormányprogramul megvalósítá­sáért való harcot jelenti. Tehát itt is kommunistáinknak kell példamuta­tóan élenjárni. Nyilvánvaló, ha dol­gozó parasztjaink kint a földeken is érzik e fokozott gondoskodást, vidá­mabban, gyorsabban folyik a mun­ka. Természetes, hogy erre is kell törekednünk. Fokozottabban kell tehát e nagy munkák idején pártszervezeteinknek támaszkodni az egész párttagságra, tehát kint a földeken és bent a fa­luban dolgozó kommunistákra egy­aránt. Gyökerében ki kell irtani a/ olyan téves nézeteket, hogy „nálunk nincs olyan párttag, aki ezeket a feladatokat el tudná végezni“, vagy „amíg elmagyarázom, megcsinálom magam . Lehetne tovább sorolni azo­kat a téves nézeteket, amelyek egv- ogy pártszervezet részéről megnyilvá­nulnak, amelyek sokszor nem is bi­zalmatlanság, hanem szújtátiság. a párttagok munkájának a lebecsülése. Csak a kommunisták legnagyobb fokú aktivitása nyomán válhatnak pártszervezeteink a kenyércsata iga­zi vezetőivé. Csak így7 tudnak a sür­gős munkákban kapkodás nélkül gyorsan és hatékonyan intézkedni az erőket mindig a legdöntőbb és leg­nehezebb területekre összpontosítani, harcolni az osztályellenség ellen. Az aratás, eséplés munkáiban a kommunisták segítése, ellenőrzése rendkívül fontos. Nem elég, ha csak feladatokat adunk számukra, hanem számoltassuk be őket végzett mun­kájukról, a jó tapasztalatokat ter­jesszük el közöttük, harcolva a téves nézetek kiküszöböléséért. A pártta­gok mozgósítását úgy vigyék párt­szervezeteink, hogy e közben min­degyikőjük színié személyes felelős­séget vállaljon a DISZ-szervezetek, a tanács és egyéb tömegszervezetek jobb munkájáért. A jövő évi kenyérért folyó harc teljes erővel megindult. Azonban a döntő csata még halra van. A jó ve­zetés, a kommunisták személyes pél­damutatása, meggyőző szava kell ah­hoz, hogy szemveszteség nélkül, gyorsan vívjuk meg a kenyércsatát, s a begyűjtési terv teljesítésével já­ruljunk hozzá a mi megyénk terüle­tén is példamutatóan az új gazdasá­gi politika sikeres végrehajtásához. 'tfcA.A. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL A Tolnai Selyemgy árban a dolgozók az anyagtakarckosságra leltek vállalási A kormány programmja, mely a dolgozó nép életszínvonalának nagy arányú és szüntelen megjavítására irányul, még jobb munkára serken­ti a Tolnai Selyemgyár dolgozóit is. Rákosi elvtárs beszéde után az üzem dolgozói csoportosan vitatták meg a nagyjelentőségű beszámolót, egyesek kihangsúlyozták, hogy ez a Prog­ramm csak akkor valósulhat meg, ha ők is jobb minőségű selymet sző­nek, még jobban végzik munkáju­kat. Az üzem az elmúlt félévben 113.4 százalékra teljesítette tervét. A mi­nőség terén 99.9 százalékot értek el. Ez az eredmény mutatja, hogy a dolgozók megállják helyüket a ter­melés frontján. A különböző verseny vállalások, amit a dolgozók tettek egy-egy nagyobb ünnepre, meghozta eredményét. Ennek tudatában a dol­gozók újabb felajánlást tettek Al­kotmányunk ünnepére, melyben a minőségi munkára, valamint az anyagtakarékosságra történtek vál­lalások. A dolgozók egyhangúlag vállalták, hogy ebben a negyedévben nem lesz rossz próba. A dolgozók 91.6 százaléka tett vállalást augusz­tus 20-ra. Kovács Istvánná, aki eddig is állandóan tervének túltel­jesítésével segítette az üzem terv­teljesítését, vállalta, hogy augusztus 20-ig 5 deka anyagmegtakarítást ér el normán felül. Hasonló felajánlást tettek a többi dolgozók is. V e n- czel Jánosné 2 dekás anyagkihasz­nálási többletet vállalt. Az augusztus 20-ra tett felajánlá­sok bizonyítják, hogy a Tolnai Se­lyemgyár dolgozói is népünk élet- színvonalának emeléséért küzdenek termelési eredményeiken keresztül. Ök is jó munkával harcolnak a prog i ramm megvalósításáért. Szabadi János, sióagárdi dolgosó paraszt Rákosi elvtárs beszédéről Szabadi János 5 holdas dolgozó pa­raszt Sióagárd egyik legjobb gazdá­ja. Szobája falán 6 oklevél tanúsít­ja, hogy mindig az elsők között volt a beadási terv teljesítésében. Mint a tanács végrehajtóbizottságának tag ja, utcájának bizalmija is, s jó mun­kája eredményeként a Petőfi utca az idén is elsőnek fejezte be az ara­tást. Vasárnap délután 12 szomszédbeli dolgozó paraszt gyűlt egybe Szabadi János lakásán, hogy meghallgassák Rákosi elvtárs beszédét, amelyről már a tanácstagoktól értesültek. A 12 sióagórdi dolgozó paraszt érdek­lődéssel és helyesléssel hallgatta Rákosi elvtárs szavait, s véleményük nek Szabadi János adott kifejezést, amikor így foglalta egybe a hallot­takat: — Hosszú időn át bizonytalansá­got éreztem, mint egyénileg dolgozó paraszt. Az idén már trágyázni sem mertem szántóföldjeimet, mert nem tudtam, mikor, melyik részt tago- sítják. De baj volt a szerződéses nö­vényekkel is. A 700 öles kötelező szerződéses területre nem mindig a földnek legmegfelelőbb növényféle­séget ütemezték be. Szabadi János azt is elmondta, hogy ezután is vet szerződéses nö­vényt, mert kifizetődő, s egyes nö- ■ vényféleségek jó termést hoznak a I sióagárdi középkötött talajon. — Mindnyájan vártuk már Rá­kosi elvtárs beszédét, — mondotta Szabadi János, mert falunk 33 ku- lákjának is már újból megnőtt a szarva. Sőt Tullner József egykori 90 holdas kulák már arról beszélt, hogyan fog dolgoztatni visszakapott földjén. Szabadi János utcája dolgozó pa­rasztsága nevében fogadalmat tett Rákosi elvtárs beszéde után: ..Elsők voltunk az aratással, most elsők le­szünk a beadásban is, mert Rákosi elviárs. s szavai mindnyájunknak megmutatta életszínvonalunk emelé­sének útját, s szavai mindnyájunk számára teljes megnyugvást jelent. (MTI) A Zsed elv-mozija lom a Dombóvári Kendergyárban A Dombóvári Kendergyárban a dolgozók eredményesen fejezték be a második negyedéves tervet. Most újabb sikerekért indultak harcba. Március 11-én termelési értekezletet tartottak, s elhatározták, hogy alkal­mazzák a Xsédeiy-inozgalmat. Ennek volt köszönhető az. hogy a második negyedéves tervben nagyot javult az áruk minősége 70 dolgozó csatlako­zott ehhez a mozgalomhoz és vala­mennyien teljesítették vállalásukat. A tilosuk között továbbra is a kél ifjúsági brigád az. mely leginkább felhasználja a X-édely-mozgalmat, így kimagasló eredményeket érnek el. A Xója-brigád ", a Béke-brigád 2 és fél százalékkal emelte szálhozam százalékát. A jó eredmények nyomán az üzem dolgozóinak nagy többsége megfo­gadta, hogy a harmadik negyedév­ben alkalmazzák a Zsédely-mozgal- mat. Már ezideig is kimagasló ered­mények születtek. Németh Gizella if­júmunkás tilos 3. Hód ősi Katalin 2.8. Kooács Ilona 2 százalékkal emelte szálhozam százalékát. Jobb minő­ségi árujg, állítottak elő. Az áztató dolgozói is csatlakoztak a Zsédely- mozgalomhoz. Ok a medence kihasz­nálására tettek vállalást. 10 .százalék­kal akarják a gödör kapacitását nö­velni. még pontosabb és az előírások­nak megfelelő berakással. Már 8 szá­zaléknál tartanak vállalásuk teljesí­tő >ébon. Az ultna-szálkender tilolá-a új ke­letű a kenderkikészítő szakmában. Nemrégóla dolgozzák fel a Dóm bő - vári Kendergyárban ezt. A terv 72.7 százalékos I. o. minőséget ír elő. A vállalások teljesítéseképpen 74 szá­zalékos elsőosztálvú árut gyártottak. Szeptemberben 73 úi Inni erem várja a lolnamegyei diákokat Az ötéves terv beruházásai során Tolna megyében a tervezett 20 tan­terem helyett 21 épül ebben az év­ben, melyek szeptemberben minde­nütt készen várják a diákokat. Az új építkezések zöme a falusi isko­lákban történik: Pállá községben tel­jesen új iskola épül, Sárpilisen, Vár­dombon, Tolnanémediben, a Paks melletti Alsócsampa-pusztán. Nakon Alsónánán és Pákson a meglévő is­kola bővül egy .illetve két tanterem­mel. A dombóvári ált. leányiskola 5 új tantermet kap az idén. Az általános iskolák mellett nem szorulnak háttérbe a középiskolák sem: Dombóvárott több, mint fél­millió költséggel készül a tanító­képző átalakítása, a dunaföldvári általános gimnázium pedig 5 új tan­teremmel bővül. Elkészül az őszre a tamási diák­otthon, mely 60 diák számára köny- nyíti meg a tanulást, a kibővített dombóvári fiú diákotthon pedig 150 személy befogadására lesz alkalmas. Az állami beruházások ebben az évben két és fél millió forinttal se­gítik Tolna megyében az oktatás- , ügy fejlesztését, emellett azonban a szülői munkaközösségek is minden erejükkel támogatják a kormány is­kolapolitikáját. Társadalmi úton 52 új tanteremmel gazdagodnak az ősz­re a tolnamegyei iskolák, melyek javarészénél romos, eddig haszna­vehetetlen épületeket alakítanak át tantermekké. A szülői munkaközös­ségek társadalmi munkája mintegy másfél millió forint értéket jelent s az állami beruházásokkal együtt 73 új tanteremmel gazdagítja Tolna megye iskoláit (MTI) Gépállomásaink fokozzák a gépi-aratás ütemét A gépállomások egy részének ara­tási munkája az elmúlt öt napban nem volt kielégítő. Legtöbb gépállo­máson csak pár százalékkal emelke­dett az aratási terv teljesítése. Me­gyénk legjobb gépállomása tovább­ra is a bölcskei gépállomás, aratási tervét 76.1 százalékra teljesítette. Második a tamási 65.2, harmadik Tévéi 64.1 százalékkal. Jók közé tar­toznak: Nagydorog és Dalmand. Legjobban lemaradtak Sárpilis 23.4, Dunaszentgyörgy 25.6 és Pincehely ahol csak 29.3 százalékra teljesítet­ték aratási tervüket. Lemaradó gép Mlomésok között van Hőgyész ér Varsád is. Az utóbbi öt napban a kombaj­nosok és arátógepkezelök versenye következőképpen alakult. Az első helyet továbbra is Szántó József, a mözsi gépállomás kombájnvezető­je tartja. Július 10-ig 150 holdról 1602 mázsa gabonát takarított be. Második M é r e i János, az iregszem- csei gépállomás kombájnvezetöje, jú­lius 10-ig 92 holdról 1386 mázsa ga­bonát takarított be. Harmadik Szol 1 á r Gyula, a varsádi gépállomás kombájnvezetője, 86 holdról 872 má­zsa gabonát takarított be. A kom- bájnvezetók versenyében legjobban lemaradt Oláh József, a hőgyészi gépállomás kombájnvezetöje, 37 hold ról 550 mázsa gabonát takarított be. 0

Next

/
Thumbnails
Contents