Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-20 / 143. szám

A béke megvédésének nálunk mindenki közvetlenül harcosa, aki jól végzi munkáját! (Rítosi Mátyás) Megkezdték az aratást Tolna megyében A kedvező időjárás következté­ben Tolna megye legtöbb vidékén a hét közepére az ősziárpa elérte a sárgaérést és így meglehetett kezde­ni aratását. Csütörtökön már a me­gye legtöbb állami gazdaságában és termelőszövetkezetében arattak, de sok helyen az egyénileg dolgozó parasztok is megkezdték az őszi­árpa levágását, A sárközi állami gazdaságban kedden fogtak hozzá 58 hold repce aratásához, amelyet csütörtökön délelőtt be is fejeztek. Emellett szer­dán 3 aratógép megkezdte a 450 holdas ősziárpa aratását s csütör­tökön reggel 8 kévekötő aratógép és 4 kombájn folyta 'i a megkez­dett munkát. Csütörtökön reggel még csak 15 hold volt a learatott terület, mert szerdán hirtelen zá­por szakította félbe a munkát, de csütörtökön a déli órákra már kö­zel 100 holdon végeztek az aratás­sal. A sárközi állami gazdaságban úgy tervezik, hogy vasárnap estére egész ősziárpa vetésüket le tudják aratni, A birilói állami gazdaság már szerdán teljes erűvel megkezdhette volna az ősziárpa aratását, a 250 holdas területen azonban csak 2 kévekötő aratógép dolgozhatott, mert az 5 kombájnhoz nem érkeztek meg az ellenőrök, Bár az egy-kél napos késedelem miatt nem kell tar­tani a szempergéslőt, az ellenőrök kinevezésének húzódása mégis fel­borítja az állami gazdaság előzetes terveit, A tcngelici Petőfi tsz.nek Hen- csepusztán levő 30 holdas ősziárpa vetése érett be a hét közepére. Szerdán délután a tsz vezetősége a szedrest gépállomás mezőgazdá­szával megállapította, hogy bekövet­kezett a sárgaérés, s így az aratást azonnal meg kell 7:ezdeni. Csütör­tökön még alig világosodott, amikor 2 kévekötő aratógép érkezett a ten- gelici tsz-tagok ösziárpa földjére, ahol a kora reggeli órákban meg is kezdte az aratást. A Petőfi tsz-ben jó termésre számítanak: az előzetes becslés szerint ősziárpából legalább 13 mázsás holdankénti átlagtermést aratnak le. (MTI) Tepián Irma, a fornádi állam’ gazdaság zetorosa békeőrségen Tepián Irma, a fornádí vetőmag- termesztő állami gazdaság fiatal ze* torosa már az őszi vetések során kitűnt jó munkájával. Versenyre hívta ki az állami gazdaság legjobb traiktorosát. Ötvös Ferencet, _ az 5 versenyválialásuk nyomán alakult ki az állami gazdaság traktorosai kö­pött a versenyszellem. Tepián Irma a tavasszal is magasan túlteljesítette tervé; s. jó munkájáért május else­jén megkapta a sztahanovista okle- ve'et. Kora tavasz óba váltótársával, Ba­logh Arankával két műszakban dol­gozik s egyéni teljesítménye 207 hold kapálás és 225 hold fogaáolás, slmitózás hengerezés volt. Az álla­mi g-azó'wáoban ezerete'tel veszik kő rüi munkatársai Tepián Irmát s mél­tán esett rá a választás, amikor ar­ról volt szó. hogy ki képviselje a tamási járás ifjúságát a bukaresti világtalálkozón. A fiatal lány nagy lelkesedéssel készül a VIT-re. Vállalta, hogy az aratás megkezdéséig 170 hold kuko­rica és 40 hold burgonya kapálásá­val, illetve töltögetésével végez. A legutóbbi napok munkáját összekap­csolta a budapesti Béke Világtanács ülésszakával * szerdám megfogadta, hogy békeőrséget tart. Ezen a na­pon délután 3 óraikor vette át G— ! 35-ös gépét, amellyel este 9 óráig 18 hold kukorica második kapálásá­val végzett, Azonban éltkor sem hagyta abba a munkát, s mivul a 75 holdas kukoricatábla kapálását be- fejezte, átment a szomszédos szántó­földre, aho] az éjt szaka folyamán 12 holdon végezte el a műtrágyázást a nyári ültetésű burgonya alá. Tepián Irma a VIT megkezdéséig tartani akarja ezt a munkalendüle­tet, s az éjtsaakai műszak után csü­törtök délután ismét átveszi gépét, hogy vállalását határidőre teljesíteni tudja. A június 21-pc, vasárnapra hirdetett falu­gyűlések közbejött okok miatt elmaradnak. MDI* Tolnamegyei Pártbizottság agil. prop. osztálya. DAL A BÉKÉRŐL ... írta: KOPRÉ JÓZSEF Tudjátok-e a béke hol terem? a béke — mondom — és a szívemen • egy titkos húr, e szóra válaszol: A béke ott van, igen ott, ahol a szabadságnak drága napja süt. a béke vágya ott él mindenütt, ahol a zsarnok lánca húsba vág. hol vér festi a börtönök falát s hol könnyben, gyászban telnek a napok s hol vicsorognak ordas gyilkosok. A Sing-Sing börtön kemény fekhelyén új erőt ad a rabnak a remény és Malayaban Li-Meng hős szavát a börtönből is hallja a világ. A hang repül és átszáll tereken a szó fogan és hősi tett leszen! A börtönrácsok már-már omlanak a béke várán nőnek a falak. És virágoskert nő a rom helyett, ahol majd játszik boldog gyermeked. A fa se nő, ha ágát nem nyesik, ha szorgos kertész nem serénykedik, ha szó marad, mi drága tett lehet: Jöjj velem és én megyek Veled! A béke fája új rügyet hozott, a rügy virágot hoz, ha gondozod. Munkálj serényen, nagy dicső korunk mi a jövendő szépért dolgozunk a szabadságért, amely éltet ad: s ezért a béke győz és fennmarad!... Miért nein törődik a megyei tanács oktatási osztálya a papírgyűjtéssel ? A döbröközi pártszervezet jó fömegkapcsolatánali eredménye Az áprilisi fémgvüjtőhónap alkalmával a megye területén lévő isko­lák tanulóifjúsága olyan lelkesedéssel vett részt a vas- és fémgyűjtésben. amelyhez hasonló példa az eddigi kampányokban nem igen volt. A-> ered­mény nem maradt el. A megyei hulladékgyűjtéssel foglalkozó szarvéic vas tervüket magasan túlteljesítették. A tanulóifjúság mozgósításában igen nagy szerepe; játszott a megyei tanács oktatási osztályának jó szervező munkája. Ekkor. a megyei fémgyüjtő bizottságban az oki. oszt. részéről Zé- mann Józselné elvtársnő volt állandóan delegálva és ő lárridhatatalanul, lelkiismeretesen végezte el komoly szervező munkáját. bizottság ülé­sein pontosan megjelent és igen értékes sea'tsécet nvuifott a bizo'tsác; munkájában Annál érthetetlenebb hogy most midőn Zémanné akadályoz­va van ebben a munkában, az okt. oszt, miért r.em gondoskodik megfe­lelő helyettesről? Az ifjúság mozgósítása elsősorban pedig az osztályon múlik! A bizottság ülésein nem jelenik meg senki, a bizottság hatá­rozatait nem hajtják végre, még csak annyif sem tett meg Mesterházi Csaba elvtárs hogy a már megbeszélt körlevelet az uttörőcsapatvezetők Mé kibocsássa. Itt hibáztatjuk Szabó Istvánná DISZ MB-munkatársat is, hogy nem eléggé határozottan lépett tel ennek a körlevélnek a kibocsá­tása érdekében. Hunyadi-elvtárs, az oktatási osztály vezetője pedig ki­adta az utasítást a körlevét kiadására. Mesterházi kartárs meg is ígérte, de a körlevél mégsem ment ki! Ez pedig több, mint hiba! Amikor az egész ország megmozdul, hogy az egyre nö vekvő papírigényeinket kielégíthes­sük. akkor az oktatási osztály sem lehet közömbös ilyen döntő vén­gazdasági fontosságú kérdéssel szemben. Mi reméljük. hogv a kampány még hátralévő részében a megyei tanács oktatási osztálya több gonddal és nagyobb aktivitással íog bekapcs olódni a papírgyűjtő hetekben reá, háruló munlcákba Megkezdődtek az érettségi vizsgák az általános gimnáz umban Sztálin elvtárs azt tanította: „...pár tunk ereje a párt és a pártonkívüliek milliós tömegei közötti eleven kap­csolat fenntartásában van ... minél hathatósabb ez a kapcsolat, annál tarlósabbak eredményeink.“ Párt­szervezeteink életén keresztül kéz­zelfogható eredményekkel mérhető Is e tanítás halhatatlansága. Eredmé­nyesen csak az a pártszervezet tud­ja segíteni a napi feladatok meg­oldását, amely aktíváhálózatán ke­resztül szoros kapcsolatot sző a dol­gozókkal, meghallgatja véleményü­ket, támaszkodik, épít tanácsaikra. A döbröközi pártszervezet példája erről tanúskodik. * A kedvező májusi időjárás szinte szemlátomást növesztette a kapásnö- vényeket, ugyanakkor á gyomnövény zet is elborította a határt. Ez égető­en sürgette a kapálást, A szorgalmas döbröközi dolgozó parasztok kapál­tak is. Június első félében azonban a kelietitné; is több eső hullott, és ha volt is egy-egy félnap, amikor nem esett, olyan sáros volt a talaj, hogy nem '.ehetett rámenni. A gaz persze virult a döbröközi határban, olyannyira, hogv a kultúrnövényzet ki sem látszott belőle. — Mit csináljun^ — vetődött fel a pártszervezetben a kérdés — el­nyomja a gaz a növényt, mert nem tudunk kapálni? Tóth József elvtárs, pártiitikár végül azt tanácsolta, hogy szervezzenek továbbra is kisgyűlése- ket, folytassák a háziagitációt a nö­vényápolás sikeréért, és kérdezzék meg a gazdákat, mit lehetne tenni, hogy a so^ eső -ellenére is megtisz­tuljanak a földek a gaztól. Úgy is tett ahogy javasolta. Hetente négy­öt vagy még ennél is több kiisgyű- lést tartottak, a népnevelők pedig állandóan járták a házakat. Két héttel ezelőtt értékes hír ér­kezet; az egyik szőlőhegyi kisgyű- lésröl. amelyet Lapos József 8 holdas dolgozó paraszt lakásán tartottak. — Kalmár Györgyné azt javasolta, ha kapálni, nem ís tudnak a sok esőtől, de azért menjenek ki a földekre és húzkodják ki kézzel a gyomnövénye­ket: gazoljanak. Ebből vita kereke­dett. Volt, aki azt tartotta, hogy ennek nem sok-értelme van. de Ma­gyar László, Nyers Józsefné, Juhász ftMfNliA lllllllMtlfl PARTÉPITÉS Útmutatást nyújt a mindennapi pártmunkában Imre és a többség azon a vélemé­nyen volt, hogy gazolással meg tud­ják menteni a kultúrnövényeket, mert az fe’ér majdnem egy kapálással. A jelenlévők jórésze másnap már hoz* zá is fogott a gazoláshoz, a pártve­zetőség pedig e kezdeményezés el­terjesztéséhez. A k-jsgyűlóaelőadákiat, népnevelőket megbízta azzal, hogy magyarázzák meg a dolgozó parasz­toknak: amikor nem lehet kapálni, lehet gazolni és ezzel meg tudják menteni a jónak ígérkező termést. Fuki István 9 holdas dolgozó paraszt, kis gyűlésen hallott a gazolá-sról. Az­óta már alig van gazos területe. Ma már napi eset Döbrököztön ha csak pár óra esőmentes idő is van. eUle- pir^ a határt a dolgozók és húzkod­ják a gyomot kulltúrnövényeimk kö­zül, küzdenek a bő termésért, A pártszervezet szoros kapcsolatot tart a dolgozókkal: kisgyüléseket szervez — a választások óta már több mint 80-a! tartottak. a néwvelők is állandóan járnak a házakhoz, e en­nek az eredménye, hogy ma Döb- rölcöz a járás legjobbjai közé tarto­zik a növényápolási versenyben és napról-mapra közeledik az első hely felé. Ví Gyenei Gyula VB-elnökhelyettes l,a kásán tartott kisgyűlésen a kalászo so^ betakarításáról folyt a vita. — Varga Pál dolgozó párásat az 1800 öl vetésterületének termését külön szé­rűre akarta behordani. Ezzel ter­mészetesen nem értett egye; a kós- gyűlés előadó. Megmagyarázta, hogy milyen sok üzemanyag és időpocsé- fe olást jelentene, ha ilyen kis szérűk lennének a községben. De a többi dolgozó paraszt sem helyeselte Varga Pál álláspontját. Végül Varga Pál is megváltoztatta a véleményét, s egyöntetűen elhatározták: a tanács­osai közösen megbeszélik, hol lesz legalkalmasabb hely a közös szé­rűkre, s oda hordják gabonájukat. * A döbröközi pártszervezet az ara­tás sikeréért is nagymértékben tá­maszkodik a kisgyűlés-ekre. Az idő­beni aratás biztosításáért feldolgoz­zák agdtációs munkájukban a tava­lyi példákat: számos helyen annyi mag kihullott, hogy azon a terü­leten a vetéshez sem kellett volna több. És ha az idén sem vigyázunk, sokszáz mázsával lesz kevesebb ter­mése a községnek. Ez a módszer biz­tosíték arra. hogy Döbrököz község büszkén jelenthess:: időben. szem- veszteség nélkül végeztünk az ara­tással. vezet nem végez semmiféle munkát, nem végzi el feladatát, a bizalmiak nem mutatnak példát a dolgozók előtt. A szakszervezet gyengesége miatt van az, hogy június első dekádjának egyéni eredményeit sem tudjuk meg. Csupán az elmúlt hónapban vég­zett jó munkájáért említik meg Ko­vács Rozália pasztőrözőt 107 száza­lékos tervtol jesítéséért, Lengyel Tibornét, mint kannamosót 133 szá­zalékos tervteljesítéséért. Itt azon­ban meg kell említenünk, hogy Len­gyel Tiborné a minőségre nem for­dít nagy gondot, ami nagy hiba. A jólteljesítők között szerepel Nagy Magdolna felöntő 113.3 százalékos tervteljesítésével. A Béke Világtanács tiszteletére beindított béke-műszakról június 16- ig még semmi hír. Pedig a Tolna­megyei Tejipari Egyesülés kérte az Metékes^ket. hogv a műszak idején értékeljék naponta az eredménye­ket. Ehhez biztosítva is van min­den előfeltétel A műszaki vezetők naponta megadják írásban, hog ’ me'.y'k ■ -zlegben hány munka­óra alatt milyen teljesítményt ért el IV-es gimnázistáink minden ere­jüket megfeszítve készültek fel négy évi munkájuk, tanulásuk mérlegére és az eddig elért eredmények azt bizonyítják, hogy nem feleslegesen töltötték el a négy évet. egy-egy dolgozó. Bizonyítja ezt az, hogy Kernel Péter, de a többi mű­szaki vezetők is segíteni akarják az üzem vezetőségét a verseny napon­kénti értékelésében, sőt követelik, hogy ezentúl vezessék be. Ezidáig mindössze azon múlott, hogy nem akarták csinálni — amit maga a vállalatvezető elvtárs, Bugyi elvtárs is beismert. Mindezek a hibák mielőbbi meg­javításával lehet nagyobb eredmé­nyeket is elérni a Dombóvári Vaj­üzemben. Ehhez az szükséges, hogy a szakszervezet, az üzemi pártszer­vezet, de maga a vállalatvezető is jó felvilágosító munkával, a bizalmiak bevonásával, mozgósításával szervez­ze meg a versenyt. Tanulják meg a Dombóvári Vajüzem vezetői és dol­gozói. hogy a munkaverseny a szo­cializmus építésének egyetlen mód­szere. S ezzel tartoznak nemcsak né­pünknek. pártunknak, de a Béke Világtanács hazánkban ülésező tag­lalnak is, akiknek nagy része a ka­pitalista országok népelnyomó kor­mányai ellen emelik fel szavukat saját hazájukban. A IV/b. osztály minden tagja le­érettségizett már. A 32 diák 62.6 százaléka kitűnően, jelesen és jól tette le az érettségi vizsgálatot. 7-en értek el kitűnő, 5-en jeles, 8-an jó, 9-en közepes, 2-en elégséges általá­nos eredményt és a vizsgáztató bi­zottság egy tanulót utasított javító vizsgára. A IV. gimnáziumi év végén 3.82 százalék volt az osztály tanulóinak átlageredménye, következetes mun­kával, jó felkészüléssel 3 88-ra emel­ték. A legjobb eredményt magyar nyelvből és irodalomból érték el a tanulók. Különösen szép feleletek hangzottak el. Valamennyiük közül kiemelkedik Simon Erzsébet, aki az új magyar irodalomról, a felsza­badulás utáni magyar irodalomról felelt. Orosz nyelvből ugyancsak szép felkészülést mutattak a fiata­lok. Közülük a Lenin Intézetbe ké­szülő Kovács Vera felelete emel­kedett ki a legjobban, oroszul mél­tatta Gorkij: Anya című regényét, a világirodalom egyik páratlan re­mekművét. Az érettségi érdekessége az volt, hogy a tanulók fizikai fele­letük mellett kísérletet is mutattak be. A hátralévő két osztály is utolsó erőfeszítéseket tesz, hiszen nem könnyű dolog számot adni négy év tanulásáról. Azután pedig bekap­csolódnak a termelőmunkába, hogy fiatalos erejüket és lendületüket hazánk építésére fordítsák. Egy üzem, ahol a szakszervezet nem vált a verseny gazdájává A Dombóvári Tejüzemben június hónapban csökkent a tervteljesítés: az állandó esőzés csökkentette a tej- mennyiséget, emiatt a tejüzem dol­gozói egyik napon sem tudták ez- ideig teljesíteni napi tervüket. Jú­nius első dekádját is csak 83.2 szá­zalékra teljesítették, míg május hó­napban 114.7 százalékot értek el. A májusi eredmény mutatja, hogyha biztosítva van a szükséges tejmenv- nyiség, az üzem teljesíti tervét. Az üzem dolgozói június 10-től 20-ig „Béke-műszakot“ tartanak a Béke Világtanács ülésének tisztele­tére — „papíron“. Május 9-én tör­tént ez az elhatározás, amikor az üzem dolgozóinak egyharmad része jelent meg a termelési értekezleten. Hol voltak a dolgozók? Bugyi elv­társ, a tejüzem vezetője kérdésünk­re azonnal megfelel: „A szakszerve­zet rossz szervezése miatt nem je­lentek meg az üzem dolgozói több­ségében. S egy fájó pontja- a terme­lési értekezletnek, — mint ahogy az igazgató elvtárs mondja — hogv maga az ÜB-elnök. Varga Imre elv társ sem jelent meg az értekezleten ' Mindebből kitűnik, hogy a szakszer-

Next

/
Thumbnails
Contents