Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-19 / 142. szám

Fogadd méltóan a Béke-Vilógtanács tagjait — teljesítsd félévi tervedet! A pártszervezet és a tanács szoros kapcsolata Tolna községben is jó eredményeket hoz Gazdag, bő termésre van kilétá- •m^k ebben az esztendőben. Azon­sán a bőséges eső következtében a növényápolási munkák területén ép­pen ezért kell még nagyobb erővel küzdenünk, hogy egyrészt a kapás­növényekből is hasonló jó termést érhessünk el, mint a kalászosokból, másrészt az aratas megkezdésére már minden erőt ide tudjunk moz­gósítani. Ez a munka fokozott fele­lősséget ró tanácsainkra, s csak úgy tudják eredményesen megoldani, ha egyetlen pillanatra sem szakadnak el a pártszervezetektől, ha tanításai­kat, javaslataikat, melyek a dolgo­zó tömegek érdekeit képviselik, minden körülmények között betart­ják. Ezt tették- a tolnai tanácsházán is s természetesen a jó eredmény sem maradt el. Most a nagy munkák ide­jén például a tolnai községi párt- szervezet vezetősége még különö­sebb gondot fordít arra, hogy a tö­megszervezetek vezetői számára ösz- szevont vezetőségi ülést tartson. Itt az egyes párt- és kormányhatáro­zatokat, melyeket előzőleg a pártve- zetőség helyi viszonyokra dolgoz fel, megtárgyalják s mindjárt útmuta­tást is kapnak a tömegszervezeti vezetők a saját területükön végzen- d< további munkákhoz. A pártszervezet segítsége azonban, nemcsak ebből áll, a tanács felé, különösen Komáromi elvtárs, a függetlenített párttitkár napközben is beszélget Link Istvánné e}v,társ­nővel, a tanács elnökével egy-egy probléma megoldásáról, s ezzel el­lenőrzi is munkáját. Link elvtársnő a tavalyihoz képest egyre inkább kéri is ezt a segítséget, s nemcsak kéri, hanem egyre inkább meg is fogadja, s a tanácsokat felhasználja. Megfogadta például azt is, hogy az összevont vezetőségi ülés nyomán a tanácsnál is ehhez hasonlót szervez­zen, melybe bevonták az állandó­bizottsági tagokat s a legjobb ered­ményt elérő dolgozó parasztokat is. A pártszervezet mozgósítására szervezett a tanács a választási győ­zelem óta már 2 gazdagyűlést is, ahol a tolnaszigeti állami gazdaság és a mözsi gépállomás főagronó- musai tartottak előadásokat az idő­szerű problémákról, melyek nagy se­gítséget adnak a többtermésért ví­vott harcban. A pártszervezet segít­sége a népnevelőkön, kisgyúléseken keresztül is érvényesül. A legjobb elvtársakat biztosítja kisgyülés elő­adóknak, mint Z s i g m o n d elvtárs, aki most is vállalta, hogy már a géptől 110 százalékra teljesíti beadá­si kötelezettségét. Az idei tojás és baromfi begyűjtését pedig már egész évre rendezte. E kisgyűlések és az állandó nép­P árt hírek Értesítjük az elvtársakat, hogy az elsőéves SZKP Történet propagan­distái részére a VI. fejezetből kon­ferencia lesz június 22-cn, délelőtt 9 órakor a Pártoktatás Házában. Pártoktatás Háza. nevelő munka hatására nevelődnek a pártonkívüli dolgozó parasztok, egyre öntudatosabb békeharcosokká. Eddig több 250 dolgozó paraszt tett ígéretet arra, hogy a mezőgazdasági munkák határidő előtti elvégzésével, a beadás pontos teljesítésével tesz­nek hilet a béke mellett. Már most verseny folyik a begyűjtés teljesíté­séért. Kovács Antal például egész évi tojás- és baromfibeadását telje­sítette, s beadta már a jövő évre előírt hízót is. Példáját számosán követi«. V i z n e r József már har­madszorra kapálja kukoricáját, a burgonyát már egyszer feltöltöget­te, de a gazdanap előadásai hatásara még megismétli, hisz nemcsak ma­gának. az országnak is többet igyek­szik termelni. A pártszervezet fentemlített segít­sége azonban nem lehetett volna elég, ha nem párosult volna a kom­munista tanácstagok és állandó­bizottsági tagok példamutatásának növekedésével. L o v á k András elv­társ, a begyűjtési állandóbizottság elnöke maga is példamutató, s leg­utóbb is pénzjutalmat, díszoklevelet kapott jó munkájáért, amikoris Tol­na község vándorzászlót kapott" a begyűjtésben elért jó eredményeiért. A jó példák ragadósak, s más terü­leteken is megmutatkozik jó hatása. Több dolgozó paraszt, így például G u 1 d Antal és Máté József java­solták, hogy a gabona behordását egymással összefogva végezzék. Már eddig is mintegy száz négy-öt tag­ból álló csoport alakult, hogy a szem veszteség minél kevesebb legyen, — s amint Link elvtársnö mondotta: — éppen úgy, mint tavaly, a megyé­ben elsőnek akarjuk, még Alkotmá­nyunk ünnepe előtt a gabona sza­badpiaci értékesítési jogát megkap­ni. A tolnai példából is látható, hogy ahol pártszervezeteink törődnek a tanács munkájával, ott a jó ered­mények megmutatkoznak. Nagy se­gítség volt Link elvtársnő részére az idei oktatási év is. Tanulását S z a u t e r elvtárs, az alapszervezet titkára személyesen is ellenőrizte, segítette, sokszor együtt is tanultak. Most az a legfontosabb feladat, hogy jó eredményeiken ne pihenje­nek meg. A jó eredmények elérése legyen új erő a további munkára. A pártszervezet legutóbbi figyelmezte­tését is igyekezzenek megvalósítani a tanács vezetői, több gondot for­dítsanak a dolgozó parasztok verse­nyének értékelésére. Ha így tesznek, egyre több lesz azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, mint például P e r i t y Ferenc, aki Rákosi elvtárs legutóbbi beszédének meghallgatása után ezeket mondotta: „Ilyen jövőt látva, kétszeresen érdemes fáradságot nem kímélve dolgozni..' HÍREK PÉNTEK, JUNIUS 19 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. All. gyógyszertár. NÉVNAP: Gyárfás. — IDÖJARASJELENTES: Várható időjárás péntek estig: fel- hősebb idő, több helyen, főként hol­nap, záporeső, zivatar. Kissé élén- kebb szél, a meleg nyugaton már csökken, keleten még alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére: pénteken reggel 14- 17, délben nyugaton 22—25, keleten 26—29 fok között. Egy este a bonyhádi Csütörtök este vem a bonyhádi pártszervezet népnevelőinek szo­kásos értekezlete, Fél nyolcra jár az idő, amikor a póri és a párton­kívüli népnevelő elvtársak gyüle­kezni kezdenek a bonyhádi párt­szervezet helyiségéhez. A bonyhá­di népnevelők a választási agitá- cióban igen kiváló munkát végez­lek. De azóta mintha valami tes- pedtség mutatkozna meg a nép­nevelők munkájában. Úgy látszik, meg vannak elégedve magukkal s most „pihenik“ a választások fá­radalmait, Erre rnuiat az a gyér szám mellyel a népnevelők ezen az értekezleten résztvesznek. S bizony nem gyakran hangzik fel a „jelen" a névsorolvasásnál, pe­dig most, ezen az értekezleten igen komoly leiadatok elvégzésével bíz- zák meg a népnevelőket. Nem kisebbről van szó mint a bő termés biztosításáról, az aratás jó előkészítéséről és a növény­ápolási munkákkal kaocsolalos ági tációs munkáról. Az értekezlet a népnevelők beszámolójával kez­dődik. Ebből kitűnik, hogy egyes népnevelők igen jó munkát végez­nek. Például Freiburger Józseiné elmondja, hogy amikor meglátogat ja a dolgozó parasztokat, egy út. tál megnézi azt is hogv szociálist­népnevelők között ta vállalásaikat miképpen teljesí­tették, Azoknak a neveit, akik vá/ lalásukat teljesítették, ismerteti az értekezleten. Elmondja, hogy ér­deklődésére, azok akik nem tar­tották be adott szavukat, a hátra­lévő időben, a Béke Világtanács budapesti ülésszakának tiszteleté­re túlteljesítik tojás- és baromíibe. adásukat. Barát József elvtárs, Bonyhád község e9YÍk legjobb népnevelője, megszervezte körzetében a csopor­tos újságolvasást és ma már rend­szeresen tájékoztatja a dolgozókat a kül- és belpolitikai eseményekről és a lontosabb párt- és kormány­határozatokról, A felszólalók kö­zül többen, így Weisz Márkus elv társ is kiíogásolja. hogy a tanács népnevelői, akik igen sok felvilá­gosítást tudnának adni n népne­velőknek, hiányoznak az értekez­letről és azon csak Galambos elv- társ, a tanácselnök vesz részt. Az értekezlet igen élénk volt. — Igen sok. a községet érintő problé­mái vitattak meg azon, S nagyon értékes volt Bodajki László titkár elvtárs útmutatása a népnevelők leié és így a jó agitációs érvekkel felszerelt, népnevelők komoly har­ci íegyverrel a kezükben távoztak az értekezletről. AZ ELSŐ HANQVERSENY Egy tehetséges kisfiú éle­tét eleveníti meg az „Első hangverseny‘‘ című francia zenei film. A kis Roberto élete, mindene a zene. A film első képein még mint kis kőművest látjuk öt, leendő sógora mellett, azonban a zenéért rajon­gó kisgyerek csakhamar megismerkedik Maréchal mesterrel, aki fiatal korá­ban karmester volt, s most mint egy kisvárosi temp­lom orgonistája, az igazi, a klasszikus muzsika hó. dőlő ja és hirdetője. Ma. réchalnak zenei iskolája is van, s felismerve a kis Roberto páratlan zenei te­hetségé’. növendékei közé veszi. Roberto nővére az öreg mesterre bízza a fiú zenei, neveléséi. Rövid tanulás után már karmesteri pálcát látunk u kis/iú kezében, vizsga fel­lépésén egy gyermek-zene­kart vezényel. A kisváros, bán Vendégszereplő Du. monteix karmester és an­nak kapzsi impresszáriója ezen « tárni vizsgán pil­lantja meg először Róber­tot. Felismerik benne u ha­talmas tehetséget és nő­vérével olyan szerződést iratnak alá, hogy Róberto hangverseny körútra indul Dumonteixel. Dumonteix >— féltehet. ség. Hírneve alkonyodó. bán. A kis Róbertot csak eszköznek tekinti. hogy segítségével továbbra is fennmaradhasson a hang­verseny pódiumokon. Ro­berto zenei zsenije vonza a közönséget. A kis kar­mester Dumonteix zenei, fércmunkáit vezényli hang verseny kőrútjukon és a világjáró körúton sikert- sikrrre halmoz. Mégsem boldog. Egy komoly zenekriti­kus elejtett megjegyzésé, bői maga is rádöbben ar­ra, hogy a kapzsi felnőt­tek valamiféle kis .,idomí­tott majmotcsináltak be­lőle. Egyszer abba a kis­városba térnek vissza hangversenyezni, hol Ma­réchal zeneiskolája vén, ahonnét Robérto útjára in­dult. A kis karmester hol. dog an siet régi mesteré­hez, aki a klasszikus ze­ne szeretőiére nevelte és aki felébresztette zenei zse­nijét. Maréchal súlyos be­teg. Régi karmesteri pál­cáját ajándékozza kis ta­nítványának és ismét a klassz ik'usok megbecsülé­sére inti Róbertot. Az ün­nepi hangversenyen Ma­réchal kis barátja ezzel a régi karmesteri pálcával áll ki vezényelni. Meglepetésszerűen nem Dumonteix szerzeményét vezényli, hanem Liszt: ..Les prédu!es“-jét. Csodá la’os szépséggel csendül fel a nagyszabású zenei nt.ű. A kis karmester arcá­ról sugárzik <t zene imáda. tg, szárnyal a zene, s a közönség bámulva látja az ifjú karmester és a zene- kar bámulatos cgybefor- fottsggál. Elhangzanak az utolsó akkordok. A hatalmas taps közepet'te Roberto könnyesen tekint fii. Ma- réchál mester üres székét látja, s fájdalmas arccal gondol haldokló jótevőjé­re. Meghatottságtól remeg, ve csókolja meg kedves tanítója karmesteri pálca, ját. E csók a hála csókja annak a kéznek, amely el- indítotia öt a zene bíródul mába. * Roberto Demi, a film főszereplője az Első hang­verseny felvételekor 10 éves volt. Most 13 éves. Négy éves korában apját egy maga komponált kön- certinoval lepte meg, nyolc éves korában az nleppei nemzetközi zongoraverse­nyen diplomát és díjat nyert. Kilenc éves kora- bán a párisi Conservaíoire bán vezényelt óriási si. kerrel. Az operában elő­ször a ,,Sevillai borbély“-t vezényelte. A kis Roberto azonban nem akar csoda­gyerek maradni, komolyan és szorgalmasan tanul, hogy tehetsegét továbbfej­lessze. Tolnai VL—Bajai Honvéd 7:3 (3:2) Baja A Tolnai VL Sportköre vasárnap Baján játszotta le másod k bajnoki vízilabda mér­kőzését. Nem a legjobb előzményekkel uta­zott le a mérkőzésre, mert a kapus Strau- b inger J. a hét folyamán lábát törte' és így helyetteséül az edző, Rubold Ödön ugrott be. A vízilabda mérkőzés előtt a két csapat úszóversenyt rendezett. Az úszószámokban 3—4 versenyző vett részt, ami az eddigi rossz időjárásnak tudható be. Eredmények: 66*/3 m. úttörő fiú: 1. Szerényi (Tolna) 47.2 mp, 2. Takács (Baja) 48.1 mp. 662/^ m. úttörő leány mell: 1. Tamécskó 1 1:04.2 p, 2. Csátaljai (B) 1.00 p. 331/3 m. úttörő fiú hát: 1. Szerényi (T) 25 mp, 2. Takács (B) 34.6 mp. 662/3 m. úttörő f»ú mell: 1. Ápity (B) 1.06 p, 2. Kovács (B) 1.09.6 p. >51/3 m. úttörő fiú pillangó: 1. Szerényi (T) 25 mp, 2. Szepesi (B) 26.2 mp. 100 m. összevont serdülő ifjúsági női mell: 1. Takács (T) 1.34 p, 2. Markovics (B) 1.47.2 100 m. serdülő fiú mell: 1. Bánhidi (B) 1.20.6 p. 2. Szász (B) 1.38.1 p. 100 m. ifj. fiú gyors: 1. Kováscs (B) 1.09.2 p, 2. Heiszki (B) 1.15 p. 100 in. női gyors: 1. Hermann (T) 1.24.9 p, 2. Dömötör (B) 1.29.8 p. 100 nt. senior ifj. összevont férfi gyors: l. Békés (B) 1.11 p, 2. Isgum (T) 1.18 p. 66*/s m. ifjúsági női hát: 1. Tamécskó (T) 1.07.4 p, 2. Takács (T) 1.10 p. 400 in. ifjúsági gyors: 1. Hunyj (B) 5.29 p, 2. Heszki (B) 6.20 p. 100 m. ifj. mell: 1—-2. Csurgai (T) és Kri- kovszky (B) 1.28.9 p, 3. Csere (B) 1.39.6 p. Vízilabda: Tolna: Rubold — Gnéringér, Bajor — Lampek — Isgum, Váradi. Szauter 1. Baja: Heiszkv — Wagner, Mayer — Hu- nyi — Ferenci, Evatovics. Krikovszky. A játékvezető sípjelére a közönség hatal­mas és lelkes b ztatásba kezd. A bajaiak fogják el a labdát, lassan felusznak. de Bajor szerel és előreküldi a labdát. Szau- ter 1. Bajortól kapott labdával egy kicsit úszik és nagyszerű lövésével a 47 mp-ben az első gólt lövi. 1:0. A gól után a tolnai együttes megkapja az önbizalmát és szép támadásokat indítanak. Váradi lövése alig a kapu fölé süvít el. Kidobás után Wag_ ner kezéből a tolnai kapuba köt ki a láb. da, 1:1 Kezdésikor ismét váltakozó a szeren­cse, Gnéringér dob mellé, majd Hunyi lö­vését hárítja el a jól védő Rubold. A 4. percben Yradi dobja a második gólt a kapu jobb felső sarkába. 2:1. A játék változatos. A tolnai kapu előtt Gnériruger lenyomja ellenfelét, a megítélt 4 méteressel Baja egyenlít. 2:2. Kezdés után két játékom ,,összeakaszkodik". mire a játékvezető mindkettőjüket kiállítja. A 8. percben Gné- ringer a félpályáról egy hosszú lövést küld kapura, a kapus elnézi. 3:2. Szünet után Baja erősen támad. Az í. percben máris megvan az egyenlítés, 3:3. A 3. percben Gnéringér bombaként lövi a gólt, 4:5. A tolnaiak nagyszerűen mozog­nak, fölényt harcolnak ki. A 6. percben Szauter I. 5:3-ra javítja az eredmépyt. A bajaiak letörnek cs beletörőd neje a vere­ségbe. A 7. percben Váradi lesz eredményes, 6:3. A 8. percben Váradi bezárja a gólok sorozatát, 7:3. Bírálat: A győztes csapat két tartalékkal állott ki, de így is jól megállta a helyét. (Szauter 11. kezét törte), összjátékuk jó | volt. lövőkész.ségük kiváló. A bajaiak lab- dakcztlése gyenge, a vízben sokat ,.lógtak". \ kapus gyenge napot fogott ki. Mérsékelten szerepelt a megye az országos középiskolás atlétikai bajnokságokon Szombat, vasárnap a Budapesti Haladás sporttelepén rendezte meg a Közoktatás­ügyi Minisztérium Testnevelési Osztálya az idei középiskolás atlétikai bajnokságát. A bajnoki versenyen 900 versenyző vett részt: azok, akik a megyéi bajnokságiban elért eredményükkel a meghívásra rászolgáltak. A bajnoki verseny a vidékiek fölénye je­gyében zajlott le. Megyénk a tavalyi gyen. gébb szereplés után ezidén még halová- nyabb teljesítményt produkált. Csak a szekszárdi és bonyhádi versenyzők szere­peltek emlííésreméltóan. A legnagyobb si­ker kélségkivül a szekszárdi Szűcs nevéhez fűződik, aki hármasugrásban bajnokságot nyert. Rajta kívül a bonyhádi Zagot kell megemlíteni, aki sokoldalúságával több he­lyezéshez jutott. A legértékesebbnek tekin1. hető a 110 méteres gátfutásban elért máso- d’k helye. Ezen kívül gerely vetésben is a harmadik, súlylökésben pedig a vártnál gyengébb eredménnyel is az 5. helyen vég­zett. Harmadik helyet szerzőit a szekszárdi Győrffy is a női magasugrásban. A szek­szárdi Szüle és Varga 4—4. lett Jé 80 mé. teres női, illetve a 110 méteres férfi gát­futásban. A csapatok közül a szekszárdi ált. gimnázium női magas- és fávolugró csa­pata szerepeli a legjobban: 2. helyen vég­zett. A bonyhádi ált. gimnázium két har madik helyet szerzett a férfi sútvlökésben cs a gerelyhajításban. E felsorolt helyezé­seken kívül 1—í hatodik hely is jutott osztályrészül a megyének a szekszárdi ált. gimnázium férfi magasugróesapnta révén és a bonyhádi ált. gimnázium 4x400-as váltója révén. Részletes eredmények azokban a versenyszámokban, ahol tolnai versenyző helyezést ért el a következők: Férfiak: Hármasugrás: Bajnok Szűcs Miklós Szék. szárdi ált. gimn. 13.16 egyéni csúcs. 2 Be. szédes Bp. Dózsa Gimn. 12.86, 3. Tóth Bp. Kilián gimn 12.85. 110 gát: 1. Ferity Kaposvári kg. techn. 16.3, 2. Zag bonyhádi ált. gimn. 16.4, 3. Tóth szegedi Nagy Lajos gimn. 16.8, 4 Varga szekszárdi ált. gimn. 17.1. Súly lökés: 1. Mihálvffy bajai ált. gimn. 14.07, 2. Hevesi szarvasi gimn. 13.15, 3. HIRDETÉS Értesítiiik vevőinkel, hogy a 47/1952. M. T. sz. rendelet értelmében átvett munkákat féléven túl nem tarhalunk májunknál, ha­nem a budapesti bizományi áruháznak kell átadnunk. Kérjük tehát, hogy a határidőn túli munkákat az érdekelt tulajdonosok mielőbb elvinni szíveskedjenek. Egyben fel­hívjuk a figyelmet, hogy a MIN. 1.104 '1953, sz. rendeleté értelmében minden átvett munkára a vállalási összeg 40%-U előleg­ként kell fizetni a rendeletet július 1-től szigorúan megtartjuk. Szekszárdi Cipész Szövetkezet vezetősége. A DOLGOZÓK irodnkezeíoí szakiskolája bán a beiratás július 2-áú é? 3*án lés? d. u. 6—7-ig a Közgazdasági Teuhnikum Marx Károty-utca 8—12. sz alatti épületé, ben. Felvehető iskolai végzettségre váló tekintet nélkül minden dolgozó, *kí 16-ik életévét betöltötte. A tanít!? ideje hete« ként 5.ször d. u. 5—9 Tantárgyak: gyors írás. gépírás, irodákézelés. rnagyár é* tár sadalmí ísrúéretek A hallgatók 10 héáá* után vizsgát teszúek. Andörka Kölcsey gmn. Pf. 12.60, 4. Báeaí Bp. tanítóképző 12.13, 5. Zag bonyhádi ált. gimn. 12.06. Ucfelyhajítós: Bajnok Kulésár váci gimn. 36.39, 2. Pctővári Bp. mcZőgazd. techn. 54.12, 3. Zag bonyhádi ált. gimn. 5Ö.12. Csapatversenyek: Magasugrás: 1. Jászberényi gimn. 165 átlag, 2. Orosházi gimn. 164 átlag, 3. Bp. Kölcsey gimn. 163 cm, 4. Esztergomi I. Ist­ván gimn. 163, 5. Szfegedi Magasépítési tech- n kuin lb2 cm, 6. Szekszárdi ált. gimn. 16í cm. Gerely: 1. Szegedi Radnóti gimn. 46.30, 2. Orosházi gimn. 41.39, 3. Bonyhádi ált. g mn. 40.58. Súlylökés: 1. Kiskunfélegyházi testn. gimn. 11.51. 2 Orosházi gimn. 11.23,. 3. Bonyhádi ált. gimn. 10.66. 4x400 m: 1. Szegedi Radnóti gimn. 3:5t.5. 2. Bp. XII. kér. tanítóképző 3:39.2, 3. Nyír­egyházi tanítóképző 3:39.3. 4. Bp. Árpád gimn. 3:39.4, 5. Debreceni Református gimn. 3:43.9, 6. Bonyhádi ált. gimn. 3:44.3. Lányok: Magasugrás: 1. Kertes Váci közgazd. techn 150, 2. Németh Bp. II. kér. kg. techn. 150. 3. Győrffy szekszárdi ált. gimn. 146. 80 m. gátfutás: 1. Várkonyi Bp. Varga Kn. tál i n gimn. 12.2, 2. Németh Bp. közgazd. techn. 12.3. 3. Kozik Bp. Teleki giinn. 12.9, 4. Szüle Szekszárdi ált. gimn. 13.1. Csapatversenyek: Magasugrás: 1. Bp. Szilágyi Erzsébet gimn. 134. 2. Szekszárdi ált. gimn. 130.2. Távolugrás: 1. Orosházi gimn. 472 cm, 2. Szekszárdi ált. gimn. 445 cm. DisZkoszvetés: 1. Szarvasi Tanítóképző 24.71, 2. Orosházi gmn. 24.48, 3. Battonrni gimn. 24.24, 4. Mátészalkai gimn. 23.14, 5. Bp. Teleki gimn. 22.37, 6. Szekszárdi ált. g mn. 22.18. Súlylökés: 1. Orosházi gimn. 925 effl, 2. Szarvasi tanítóképző 8.98 cm, 3. Szekszárdi ált. gimn. 898 cm. HÍREINK. Vasárnap délután Dömbóvórott került le­játszásra a Dombóvári Postás—Decsi SK megyei bajnoki labdarugómérkőzés. Mint meretes, az első találkozó az első félidő 10. percében a vendégek levonulása miatt 1:0- as decsi vezetésnél félbeszakadt. A levonu­lásra azért került sor, mert a játékvezető kiállított egy decsi játékost és a kiállí* lássál a decsi együttes nem értett egyet. Az MTSB labdarugó Társadalmi Szövetsége a szabályoknak megfelelően a mérkőzés újrajátszását volt kénytelen elrendelni. Az elmúlt vasárnap lejátszott mérkőzésen a Postások együttese hosszú szünet után is­mét győzelmet aratott. A mérkőzés, ered­ménye ugyanis 3:1 vol a Postás javára. A Postás győzelme után mindössze annyi v>aK tozás van csak a tabellán, hogy most mar csak D. Lokomotív és a Dunaföldvári Spar* takusz áll IV—11 mérkőzéssel. A D. Loko­motív—D. Spartakusz mérkőzés ügyében 1 Labdarugó Társadalmi Szövetség keddi ülé­sén dönt majd. Jelenleg á bajnokság állása a következő: 1. Nagyra. Bányász 12 10 1 1 58:12 21 2. Szekszárdi Dózsa 12 10 1 1 49:18 21 3. Szekszárdi Petőfi 12 7 4 1 24:15 14 4. Mázai Bányász 12 7 1 4 36:18 15 5. Smontornyai VL 12 7 1 4 28:14 3 6. Tolnai VL 12 5 2 5 32:31 x2 7. Dunaföldv. Spart. 11 4 3 4 30:22 1 8. Bonyhádi Vasas 12 5 1 6 26:28 H 9. Dombóvári Lók. 11 5 6 27:25 10 10. Szekszárdi Építők 12 5 7 22:37 10 11. Tamási Petőfi 12 3 2 7 23:?0 8 12. Bátaszéki Lók. 12 3 1 8 20:41 7 13. Dombóvári Postás 12 3 í 8 27:52 T 14. Decsi SK 12 ­12 8:58 —­Megjegyzés: A tabella összeállításánál nem vettük figyelembe a Labdarugó Társadalmi Szövetségnek a Bonyhádi Vasas—Szekszárdi Építők mérkőzés ügyében hozott azt a dön­tését, hogy a mérkőzés eredményét meg. semmisítette s a bajnoki pontokat Az Épí­tők javára írta. Ugyanis a Vasas az OTSB- hez fellebbezett. KOSÁRLABDA Bátaszéki Lokomotív—Szekszárdi Bástya 52:48 (34:211. Szekszárd, 100 néző, vezette: Laczkó és Fogarassi. A férfi Népköztársasá* gi Kupa tolnamegyei döntője. Az első fél­időben együtt megy a két csapat az utolsó percekig. Ekkor azonban a hazai együtte* megzavarodik és 3 perc alatt több, mint 10 pontos vezetésre tesz szert a Lokomotív A II. félidőben feljön a Bástya. Különösen Gyulay játszik jól. Teljesen kiegyenlített küzdelem az utolsó percekben és a vendé­gek jobb hajrájukkal nyernek, pedig Vá­radi, Padánvi és ötvös is a kipontózás sor­sára jut. A Bástyában Berkényit pontozták ki. Legjobb dobók: Horváth 13, Ladányi és ötvös 10—10, illetve Wallacher 24, Debre* ceni és Gyulai 10. Kiüntek: Szittya, Váradi, Horváth, illetve Gyulay a mezőny legjobb­ja. Wallacher és Debreceni. Kaposvári Lokomotív—Bátaszéki Lokomo­tív 70:68 (34:36). Kaposvár. Barátságos mér­kőzés. Legjobb dobók: Keményffy 30, lg* mándi 16. Szonyj 10, illetve Kardos 36, Vá­radi 16, és Ötvös 12. •k A Népköztársasági Kupa női döntőjét óvát miatt elhalasztották és lejátszák a Szék. ^zárdi Bástya—Szekszárdi Építők mérkőzést. A döntőre a győztes és a Vörös Meteor özötti mérkőzésre pénteken kerül majd sor. ökölvívás Pécsi Dózsa—Szekszárdi Dózsa 8:6 Ba­rátságos ökölvívómérkőzés. Szekszárd, , 3Ó0 néző. A pécsi csapat erős küzdelemben győ­zött. Részletes eredmények: Jámbor Pécs— Kappel Szekszárd. Győz Kappel, mert Jám­bort szabálytalan versenyzés miatt a vezé- tőbíró leléptcti. Horváth 111.—Takács. Ta. kacs szép küzdelemben győzött jóképességfi, erősebb ellenfele ellen. 0:4. Horváth 111 Ocskó. A kezdő szekszárdi versenyzőt már az első menetben erőfölény miatt a veze­tőbíró lrléptetté. 2:4. Futács—Budái. Dön­tetlen. Budai győzelmet érdemelt volna. Otelecz—Kiss. Kiss feladta, törökülés kö­vetkeztében. 5:5. Horváth 1. Szarka 11. döntetlen. 6:6. A pécsi Horváth jobb volt Dunavölgvi—Horváth. A vendégversenyző képzetteb volt és biztosan nyerte a mérkő­zést a kezdő szekszárdi versenyző elles 8:6. TOLNAI NAPLÓ Pelelős síerkes/tő: ^OMOCTI LAS/.j,Ö Fe-etó* kiadó: KIHALT LÁSZLÓ A 6zerkes<tőseg es kiadóhivatal teleiooazán&i 20-10. 20-11 Szekszárd. Szérhenvi-otea 18 MN R egvszámWam: Oft.BT* Előfizetést díj: 11.— forint. Barsavameffvei Szikra Nvomda Pécs. Munkacsv Mihály uie* iö. Telefon: 20-27 A ayomdiért felel: MELLES REZ06.

Next

/
Thumbnails
Contents