Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-13 / 137. szám

4 1983 JÚNIUS 13 NAPLÓ A bálüs/clíi vasutas dolgo/ők harca a kocsifordulók idejének csökkentéséért, a menetrendszerinti közlekedésért A bátaszéki- vasútállomás dolgo- »; június 5-én termelési értekezne* ten beszelték meg a második ne"* gvedévben még rájuk háruló fel­adatokat. emellett rátérte^ a III. ne­gyedévi őszi forgalmi feladatokra is. A dolgozók tudják, hogy az idei ősz,; forgalom még fokozottabb fel­adatokat ró rájuk, amit csakis a ko" osifordulók idejének további csök­kentésével és i menetrendszerinti közlekedés biztosításéval tudnak vég lehajtani. Ezért szoros kapcsolatot kell fenntartani a lárs.szolgá'.ati ágak­kal. főleg a vontatási dolgozókkal. Ezen a téren már most tapasztalható nagv fejlődés. Serfőző Bé'.a kétsze­res sztahanovista mozdonyvezető mind n útja előtt a menetirányt!tők* ka' megbeszéli a feladatokat és me­netközben is ismerteti a munka köz E jelszó jegyében indult be jú­nius 5-én a falvakban, és indul be 15-én a városokban a papírhulladé­kok kampányszerű gyűjtése. A dol­gozó magyar nép, tanuló, művelődő olvasó néppé vált. Milliók életszük­ségletévé vált az olvasás, a tanulás a művelődés. A tanuláshoz, a mű­velődéshez könyvek, újságok, füze­tek kellenek, a könyvek, füzetek, újságok kiadásához pedig -r- papír kell. Minél többen olvasnak köny­vet. minél többen tanulnak, annál több papírra van az országnak szük­sége. Nem szólva arról, hogy az 1952—53. tanévben a középiskolai tanulóknak a száma kétszerese volt a háború előttinek. Meg kell emlí­tenünk azt is, hogy nemcsak az is­kolákon, egyetemeken tanulnak, ha­nem százezrek vesznek részt pán- oktatásban, végeznek szaktanfolya- rru kát és tanulnak nyelveket. Ma már munkások és parasztok tízezrei hajolnak esténként a jól és becsü­lettel elvégzett munkájuk után köny­vek fölé. A napilapok példányszáma roha­mosan növekszik, csupán az ötéves terv megkezdése óta a másfélszere­sére emelkedett. A népkönyvtárak­ban ma már több, mint hüszonkét- szerannyi könyv van, mint 1949-ben. A tolnai földművesszövetkezetek mindenütt megkezdték a gyógynövé­nyek gyűjtését, melybe a legtöbb he­lyen eredményesen kapcsolódtak be az úttörők is. Eddig főleg a bodza, pemetefű és a tavaszi hérics gyűjté­se hozott jó eredményeket. A szek­szárdi földművesszövetkezet 37 má­zsa bodzát és 15 mázsa pemetefüvet, a bonyhádi pedig több, mint 8 má­zsa bodzát gyűjtött. A gyönki föld­A meleg időjárás beálltával a dől gozók tömegesen keresik fel árudáin­kat, hogy beszerezzék a nyárra szük­séges cikkeket. Hálózatunkra nagy feladat hárul, hogy fogyasztóink kí­vánságait tökéletesen kielégíthessük. Ennek megkönnyítése érdekében, va* Iamint a dolgozók állandóan emel­kedő igényelnek kielégítése érdeké­ben a minisztertanács határozata ér­telmében a belkereskedelmi miniszté" rium a tisztaselvem áruk fogyasztói árát 40 százalékkal csökkentette. A tisztaselyem lavabl satén ára 141.60 forintról 84.96 forintra, a tisztase­lyem inganyag 131.60 forintról 78.96- ra. a tisztaselyem emprimé 131.62 ról 78.96-nt, a tisztaselyem lavabl ára 124.32 forintról 74.59 lorintra csök­kent. A cipőboltok az idén — okulva a multévj hibádból — alaposabban ké­szültek fel a nyári idényre. Tavaly késett, az ipar, a korán beköszöntött nyár elején csak nagy utánajárással talált a vásárló egy-egv férfi vagy női szandált, gyermekcipőt pedig nem is lehetett kapni. A ci.pöboltok" bán az idén bőséges választék várja frARTÉPITtS Útmutatást nyújt a mindennapi pártmunkában ben történt változásokat. Ezáltal tudja biztosítani a menetrendszerinti közlekedést, a sebesség növelését, va­lamint a kocsiforduló idejének csők kentését. Serfőző elvlárs szabadnap­jaiban is többször felkeresi a me' netirányítókat. gyakorlati példákkal, jó tanácsokkal sigítj azok mnuká- ját. E jó munkájának vannak kö­vetői is: Császár János és Papp Fe­renc mozdonyvezetők. Simon György elvtárs vonatkísérő brigádja szintén bátor harcosa a menetrendsze.inti közlekedésnek. A forgalmi dolgozók is kiveszik ré szűkét a kocsiforduló idejének rövi­dítésében. Szecsődi Edith forgalmis­ta kocsitartózkodési tervét 100 szá­zalékra teljesítette május hónapban. Jó tervteljesítése mellett június 6* án. éjjel; szolgálata után önként vállalkozott két. sürgős vonat továb" Államunk igen nagy gondot fordít a papírgyártás fejlesztésére. Ezt bi­zonyítja az a tény is, hogy a már meglévő papírgyáraink mellett most készül a szolnoki szalmacellulóze- gyár, amely majd szalmából készíti a papírgyártás alapanyagát. De ah­hoz, hogy papíriparunk kielégítése a gyorsan növekvő szükségleteinket, mindez nem elég. Szükség van az egész társadalom megmozdulására, a papírgyűjtéshez szükséges nyers­anyagok — a papírhulladék és a rongy — szervezett gyűjtésére is. Ezt a célt szolgálják a most folya­matban lévő papírgyűjtő hetek is. Minden háziasszony kutassa fel a háztartásában fellelhető felesleges papírt, rongyot. A DISZ pedig moz­gósítsa a fiatalokat, az úttörőket, hogy azok házról-házra járva, ver­senyezve gyűjtsék a papirost. A hi­vatalok dolgozói és az irattárosok teljes erővel fogjanak hozzá, az ócska, felesleges iratok kiselejtezé­séhez. Az értéktelennek hitt hulla­dékból milliós értékek gyűlnek majd össze. A papírgyűjtés eredménye­képpen 100 és 100 ezer könyvet ad­hatunk ifjúságunknak. Induljanak hát harcba minden vállalatnál, min­den irodában, minden lakóházban a Papírgyűjtő Hetek teljes sikeréért. művesszövetkezetnél eddig 2 és fél mázsa bodzavirágot, 1—1 mázsa ta­vaszi héricset és pemetefüvet vettek át. Nagydorog községben főleg a pe­metefüvet gyűjtötték nagy lelkese­déssel, melyből eddig 2 mázsát vett át a földművesszövetkezet. Tolna megye területén most kezd virágozni a hárs, s a tavaszi gyógy­növények gyűjtése után már legtöbb helyen gyűjtik a hársvirágot. (MTI) a dolgozókat. A jó nyári felkészülés­nek bizonyítéka, hogy eddig már több férfi és női szandál; adtunk el. mint amennyit tavaly az egész nyár folyamán. Ennek ellenére még bősé­ges készletein^ vannak raktáron. A ruházati boltokban a legnagyobb kereslet a vászonruhák. a vászonöl­tönyök -;ránt mutatkozik. Kifogásta­lan jó minőségű tropikál és börberi öltönyök kellő választékban talátha- ók árudáinkban. Női ruhák is bő­ségesen kaphatók a legújabb divatú fazonokkal. Az idén lényegesen jobb a helyzet a gyermekruhaellátás te­rén is. Matróz leány" és fiúö'tönyök minden szómban megtalálhatók kon­fekció boltjainkban. Sportárudáink­ban hátizsákok, termoszok fürdőru­hák. strandkendők, sportnadrágok bő ségesen kielégítik megyénk dolgo­zóinak igényeit. Vas és műszaki áru­dáinkban kerékpárok, férfi, nő és gyermekek számára nagy választék­ban találhatók. Ilyen felkészüléssel várják a Nép­bolt Vállalat dolgozói megyénk vá- sárlóközönségét. Halász István a Tolnám jgyei Népbolt Vál­lalat igazgatója. bítására. Erki Sarolta forgalmi szol­gál áttevő is harcol a menetrendsze­rinti köz'okedée biztosításáért. Bri­gádjával együtt június 15*re, a Béke Világtanács budapesti ülése tisztele­tére páros-versenyre hívta Felföldi Bálint és Szecsődi Edith brigádját, a menetrendszerinti közlekedés bizto­sításáért, a kocsifordulók idejének megrövidítéséért. A bátaszéíki vasutasok legjobbjai szívós harcot folytatna^, tervük túl­él jealtéséért. Vannak azonban olya­nok is a vasútnál akik hátráltatják a becsületes dolgozók munkáját.' — Bognár László maíházó szolgálati idő alatt a restiben sakkozik, munkáját nem végzi el. Az ilyen dolgozók az ellenséget segítik. Pásti József levelező. Bátaszék. HARC A BŐ TERMÉSÉRT — Az ócsényi Ut a Szocializmus Felé termelőcsoport tagjai elhatá­rozták, hogy a kaszálóról azonnal teljesítik a 70 mázsa szénabeadási kötelezettségüket, mert így jelentős munkaidőt takaríthatnak' meg. El­határozásuk a napokban valóravált, mert teljesítették kötelezettségüket. — A mözsi gépállomás igazgató­sága megbeszélte a hozzátartozó tér melőcsoportokkal, hogy dolgozzák ki: milyen mennyiségű gabonát akarnak vontatóval behordatni. Er­re azért van nagy szükség, mert így el tudják készíteni a munka- terveket és a vontatók zavartalanul dolgozhatnak mind a két műszak­ban. — A tolnai Alkotmány termelő- csoport megkezdte a kukorica má­sodik kapálását. Az aratásra pedig úgy készül — minden erő mozgó­sításával, — hogy 3 nap alatt be tudják fejezni. A vetőmagot már az aratáskor biztosítják. Külön, ar­ra legalkalmasabb helyekről fogják aratni a vetőmagnak szánt gabo­nát. Az Alkotmány tagjai másod­növényként kölest és 60 napos ku­koricát vetnek. A szükséges vető­magot már 50 százalékban biztosí­tották. — Az ócsényi Béke termelőcso­port megbírálta a mözsi gépállomás igazgatóságát: miért tűri meg, hogy a vontatók diszponálásába az arra illetékes agronómuson kívül más is beleszóljon. A vontatóknak heti terv szerint kell dolgozniok és ha ezt nem tartják be, mert egyik elvtárs ide irányítja, a másik oda, akkor zavarok lesznek és nemcsak a gép­állomásnak okoznak kárt, hanem a környékbeli termelőcsoportoknak is. Köze! 100 százalékkal tizeire!) többet a pap rhulfadékért, m nt eddig A papírhulladékok gyűjtése igen fontos népgazdasági jelentőséggel bír. Népünk egyre emelkedő kul- túrszínvonala megköveteli, hogy egyre több könyv, újság, folyóirat jelenjen meg. Mindezekhez papír szükséges. A papírhulladék gyűjté­sének jelentősége megnyilvánul ab­ban is, hogy az Országos Tervhiva­tal utasításban mondotta ki a pa­pírhulladékok árának közel 100 százalékra való felemelését. Ennek az utasításnak következtében a ház­tartási vegyes papír ára kilónként 70 fillér, a könyvek ára kilónként 1 forint és az újság makulatúra ára 2 forint. Ennyit. fizetnek érte a be­gyűjtő szervek: a MÉH Vállalat és a földművesszövetkezet. Amellett, hogy az ócska, haszna­vehetetlen papírhulladékért a be- gyüjtőszervek jó árat fizetnek, azok, akik a papírhulladékot összegyűjtik és a feldolgozó művek részére ipari alapanyagként beszolgáltatják, köz­vetlenül elősegítik népgazdaságun­kat és komoly segítséget adnak kul­turális fejlődésünknek. Ezért a há­ziasszonyok ne pazarolják és ne tegyék a lángok martalékává az ér­tékes papírhulladékot, hanem gyűjt sék egybe és adják át az úttörők­nek, akik minden házat felfognak keresni, hogy átvegyék a papírhul­ladékot, Előre a Papír gyűjtő-Hetek sikeréért! Megkezdték Tolna megyében a gyógynövények gyűjtését Árubőség a tolnamegyei Népboltokban Éled a sport a paksi II. sz. ált. iskolában A paksi II. sz. általános iskolában eddig nem volt testnevelő tanár. A Közoktatás- ügyi Min:sztérium ebben az évben lehe­tőséget adott arra, hogy hosszú évek vá. gya beteljesüljön, az iskola testnevelő ta­nárt' kapott Török László személyében. Igv az iskolai sportélet lendületes fejlődésen ment keresztül és ennek megnyilvánulása a vasárnapi tornaünnepély. Már a kora délutáni órákban sűrűn gyü­lekeznek a feketenadrágos, fehér atlétain. ges kis diákok, szívszorongva várják a tornaünnepély megkezdését. A szülők is csakhamar összegyűlnek és fél 4 órakor •kivonulnak a kis pajtások s a Himnusz eléneklése után megkezdődik a várva-vurt tornaünnepély. Első szám az LMHK gyakorlatai. Majd a fiúk talajtorna gyakorlatai következnek, melyben igen nagy ügyességet árulnak ei Ebben a gyakorlatban kitűnik Rácz Pál pajtás. Ezután a fiúk két gtilája kötetke- zik, melyet a közönség hálás tapssal jutái* máz meg. A leányok gúlája is nagy tetszést aratott, a pontosság, lelkiismeretesség és a fegye­lem tükrözik vissza a gyakorlatokból. Ki­tűnt Resch Ildikó, Mayer Teréz, Kuner Katalin. Jobb atlétikai eredmények: Távolugrás? Muszi György 4.85 m. Láng Mária 4.15 m Magasugrás: Muszi György 140 cm, Fűzi Katal'n 120 cm. A tornaünnepély legszebb számai közé tartozott az egyéni tornagyakorlat. Itt kü. Ionosén jeleskedtek: Kuner Teréz. Bagó Pál, Hiszícr Magdolna, Paczolai Sándor éa Kuner Júlia. Az ünnepély befejezése után a közönség elénekelte a Köztársasági indulót és az el. vonu'ó gyermeksereget hosizas tapssal üd­vözölte. (Gyenge sportot hozott a szekszárdi járás és Szekszárd város összevont röplabda bajnoksága A járási és városi TSB az elmúlt vasár­nap a városi sporttelepen két pályán ren­dezte meg a szekszárdi járás és Szekszárd város összevont röplabdabajnokságát. A bajnokság kétfordulós, most csak az első fordulóra került sor. Azt sem játszották le teljesen, mert a szekszárdi csapatok egy. más ellen a Petőf1—Spartakusz férfi mér­kőzést nem számítva, nem játszottak an. nak érdekében, hogy a vidékiek időben hazautazhassanak. A második fordulót a röplabdasport népszerűsítése érdekében vi­déken rendezik majd meg. Éspedig a férfi bajnokságot Őcsényben, a nőit pedig Szed­resen fogják majd folytatni. A bajnoki ver­seny különben megmutatta, hogy milyen mostoha a röplabdasport megyénkben. A rendezés is nagyon vontalott volt. reg. gél 8 óra helyett csak 10 órakor indult meg a küzdelem és ebben ludas éppenűgy a sAkszárdi TSB. mini maguk a rendező szekszárdi sportkörök, röplabdasportot csak ú;v lehelne a megyé­ben fejlődésnek indítani. ha a megyei TSB a mostani járási bajnokságok alapján 2 csoportban 7—7 résztvevővel a járási bajnokságok első két helyezettjének be­osztásával meg vei bajnokságot szervezne. Enélkül nem várhatjuk h megye röplabda, sportjának a továbbfejlődését. Valahogyan az az embernek az érzése, hogy a fiatal­ság éppen ezért nem kedveli a röplabdát, mert nem látja, hogy az illetékesek részé­ről támogatást nyerne, és olyan alacsony színvonalú összecsapásokat lát, amely nem ad indítást a röplabdasportba való bekap, csalódásra. Helyes volna, ha a megyei TSB a röplabdasport népszerűsítése érdekében két budapesti csapatot megnyerne vendég- szereplése egy fontos labdarugómérkőzés előjátékaképpen. Egy ilyen hírverő mérkő­zés szerintünk nagymértékben segítené elő a megye röplabdasport fejlődését. A férfiak bajnokságában az I. forduló, ból még a Lendület—Petőfi és a Lendület —Spartakusz mérkőzés van hátra. Az eddig lejátszott mérkőzéseknek az eredménye; Petőfi—Spartakusz 2:0, Pet:fli—Tcngelie 2:1, Petőfi—Szedres 2:1, Petőfi—Ócsénv 0:3 Lendület—Tengelie 2:0, Lendület—Szedres 2:0, Lendüleít—ócsénv 2:0, Spartakusz— T e mgtel ic 0:2. Spartakusz—Szedres 2:1, Spartakusz—Ócsénv 2:1. Tengelie—Szedres 2:0, Tengelic-—Ócsénv 2:0. Szedres—ócsénv 2:1. A bajnokság állása a lejátszott mér­kőzések ulán a következő: 1. Lendület 3 3 — 6:0 6 2. Sz. Petőfi 4 3 1 6:4 6 3. Tengelie 5 3 2 7:4 6 4. Sz. Spartakusz 4 2 2 4:b -4 5. ócsénv 5 14 4:8 2 6. Szedres 5 1 4 4:8 2 A nők bajnokságában: A Szekszárdi Vft. rös Meteor szerepelt a legjobban: ralameny* nyi mérkőzését megnyerte. A vidékiok kö­zül a szedresiek szerepeltek jól. Részletes Eredmények: Szedres—Ócsénv 2:0, Sz. Len­dület—Szedres 2:0. Vörös Meteor—Ócsénv 2:0. Szedres—Lendület 2:0, Vörös Meteor —Szedres 2:1. Vörös Meteor—Lendület 2:0, A bajnokság állása az 1. forduló után a következő: 1. Szekszárdi VM 3 3 — 6:1 6 2. Szedres 3 2 1 5:2 4 3. Szekszárdi Lendület 3 1 2 2:4 2 4. Öcscny 3 — 3 0:6 — „Kinizsi«* spartakiád Pakson A Paksi Kinizsi SK vasárnap „Kinizsi“ spantakiádot rendezett Pakson. A Pécsi Kinizsi jóképességű labdarugó, sakk. asztalitenisz csapata látogatott el. Mind. három sportágban fölényesen győztek a paksiak. Labdarúgás. Paksi Kinizsi—Pécsi Kinizsi 3:2 (0:2) Barátságos. Vezette: Peresztegi. 2000 néző. Az első félidőben egyenrangú ellenfeleik voltak a csapatok, de a rutinosabb pécsi együttes a gólhelyzeteket jobban tudta ki­használni. Szünet után azonban n paksi csapat nagv. szeríí iramot diktált, Bálint 11. és Somod! góljaival megszerezték a győzelmet. A haj. rában mindkét csapat változtatni akart az eredményen, de a jó védelmeken meghiú­sulnak a csatárok kezdeményezései. Asztalitenisz. Paksi Kinizsi—Pécsi Kinizsi 9:1 Megérdemelt győzelmet aratott a fiatal versenyzőkből álló hazai csapat. Sakk. Paksi Kinizsi—Pécsi Kinizsi 5:1 A sakkozók jó napot fogtak ki é6 így biztos győzelmet arattak. Eredmények: Péter—Somogyi 1:0, Marosi —Bors l:b, Bálint—Radek 1:0, Illyés—Kiss 1:0, Martos—Pető 0?1, Szolga—Vida 1:0. Iregszemcse Kisdorog 6:2 (2:0) 1 regszemcse, 300 néző, vezette Söllei. Kezdés után már az első percben Geb­hardt pompás labdája a vendégek hálójú, bán köt ki, 1:0. További szép, formás tá­madások gördülnek a kisdorogiak kapuja felé, de a jó védelmen többször megakad a támadás. A 3b. percben Szabó volt ered­ményes, 2:0. Szünet után még jobban feljön a helyi csapat. Sorozatos támadások eredménye a további négy gól. Majd az utolsó tíz perc. ben könnyelmüsköd:k a helyi védelem ét­ekkor a dorogiak szépíteni tudnak. Bírálat: Iregszemcse végre magára talált. Deák kapus három hónapos lávolléte volt az eddigi vereségek oka. Szép csapattelje sítményt nyújtott a hazai együttes. A ven­dégcsapatban egyénileg több jó játékos van, de a csapat munkája nem kielégítő. * Iregszemcsei Kísérleti Állomás—laniási ÁMG 5:1 Vezette: Nyirő. A vendégcsapaton látszik, hogy nemrég alakult, a csapat játéka még nem kifo?. rótt. A lelkesen játszó vendégek dicsére­tet érdemelnek a sportszerű viselkedésükért * ócsénv—Fadd 5:8 (3:0) Ócsénv, 4-00 néző. Nagy iramban indul a játék. A helyi csa­pat fokozatosan feljön s az 5. percben Lac/.a -i/ögletét Dörr a hálóba kotorja, 1:0. Majd Géczi 18 méteres szabadrúgása hoz újabb gólt, 2:0. Változatos játék után újra Géczi eredményes, 3:0. Szünet után mindkét csapat erősít az iramon. Hullámzik a játék.^ Dörr Géczi góljaival megérdemelten győzött az ócsényi csapat. Jók: Lacza, Horváth, Henci, illetve a # / ’ , //r nélkülözhetetlen at oflitóciéi aiunkábae kapus és a balösszekötő. * Gyönk—Szakálv 2:0 (UH), Szakily, 300 néző, vezette: Jónás. Az első perctől kezdve nagy az iram. Az 3. percben Bognár fejjel továbbítja a labdát Magvarhoz, aki védhetetlen gólt lő, 1:0. A gól után az iram lassul, a csatárók több. szőr hibáznak. A TI. félidő heves gyönki támadásokká! kezdődik. A 20. percben Nagyfalusi a védők közül kiugrik és labdát a kapu jqfyb sarkába lövi, 2:0. A haza*! csapat későn kezd lábrakapni, de a jól romboló véde­lemben minden kísérletük megakad. Bírálat; A szakályiak jól felkészültek erre a mérkőzésre. Ha az eddig lejátszott mérkőzésekre mindig így készültek volna, bizonyára nem az utolsó helyen tan vézná­nak. A gyönkick a győzelmet megérdemel» ték. Jók: Gyaraky. Gelencsér. Gyöngyösi, illet­ve Simon, LeZsák, Balogh. * Biritói Travor—Bogyiszló 10:í (5;0). Biri­tó. vezette: Steinbach. A vendégcsapat több támadást vezet a intek eleién, azonban a hazaiak védelme jól működik. A 10. percől kezdve azonban a Traktor szépen vezeti támadásait. A gó» lók sorozatát Fetter kezdi meg, A második félidőben még nagyobb lesz a Traktor fölén ve és gyorsan éri ni gól jait. A befejezés előtt lövi Bogyiszló * tiszteletgólját. Bírálat: A bogyiszlóiak igen sportszerűen viselkedtek. Cselekedetük is az volt. ami­kor Paksra jöttek. A csapat egyik része kerékpáron, gyalog és kocsin jött. A Trak» tor javuló formát árult el és győzelme így is megérdemelt. HÍREK SZOMBAT, JUNIUS 13 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: Klotild. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szombat estig: erő­sen felhős idő, többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt légáramlás. A hő­mérséklet alig változik. Várható hő- mérsékleti értékek az ország terüle­tére: szombaton reggel 14—17, dél­ben 21—24 fok között. A DOLGOZÓK irodakezelői Szakiskolájá­ban a bej ra tás július 2-án és 3.án led/ d. u. 6—7-ig a Közgazdasági Technikum Marx Károly-utca 8—12. sz. alatti épületé, ben. Felvehető iskolai végzettségre való tekintet nélkül minden dolgozó- aki 16-ik életévét betöltötte. A tanítás ideje heten­ként 5.«zör d. u. 5—9. Tantárgyak: gyors­írás. gépírás, irodakezelés, magyar és tár­sadalmi ismeretek. A hallgatók 10 hónap után vizsgát tesznek. EGY JÓÁLLAPOTBAN lévő fehér. mély. steppelt gyermekkocsi eladó. Cím: a szek­szárdi k’adóban. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGY) LÁSZLÓ Fe-etós kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség es kiadóinvalaJ telel oaszámfif 20-10. 20-11. Szekszárd, Széchenyi-ntca 18 M. N B. egyszámlaszám: 00.878.065—'S8 Előfizetés! díj: havi 11.— Torint. Ba/aovamegveí Szikra Nvomdi Pécs, Munkácsy Mihály álca 10. «&. Telefon! 20-27 A nyomdáért felel; MLLLES REZSŐ.

Next

/
Thumbnails
Contents