Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-05 / 103. szám
TOIaKAl VfLÁPPfíOLCTÁtuA f MY&Out'ic* i j A Maaryar Függetlenségi Népfront programul ja: a béke, munka, jólét, felemelkedés! Előre a népfront győzelméért! v ___________________________:___J L N AMECYEI PÄRTBIZOTT5ÄO A'NAK LAPJA V l.VFOLYAM, 10». SZÁM ama 50 F1LLEK KEI»), 1953 MÁJ! s 5 Tolna megye dolgozóinak május 1-i seregszemléje rP olna megyében még szerdán is jótékony eső-* öntözte a földeket. Tolna megye termelőcsoport j<ti állami gazdaságúi és dolgozó parasztjainak legjobbjai szavukat valóra váltva, május elsejére minden talpalatnyi földet bevetettek, a dolgozók aggódva kémlelték az eget: vájjon meg lehet-e tartam a május elsejei felvonulást? A vállalatok és tömegszervezetek do- gozói már a hajnali órákban munkahelyükre siettk s midőn látták, hogy az esőfelhők felszakadnak, azonnal megkezdték munkahelyük díszítését. Szekszárcj órák alatt ürmepi díszt öltött: „ házat- falán és ormán nemzetiszínű és vörös zászlók lenglek és c nem^'dközi tnunkásmozaalom nagy harcosainak arcképei díszítették az utcákat. A Garm-éren felállított, dísztribün előtt mintegy 16 ezer dolgozó vonult el zárt sorokban a Sztálin-téri emelvény elé. A Szabadságharcos Szövetség motorosai mellet1 ott álltak az ipari tanulók, a szekszárdi gimnáziumoknak idén érettségiző diákjai. A Tatarozó Vállalat dolgozói büszkén tartották magasba táblájukat: — „Első negyedévi tervünket 114 százalékra tslies'te*- tük.'1 a 73/2 Épüö Vállalat dolgozói a most énülő 20 lakásos szekszárdi bérház kicsinyített mását vitték el az ünnepi gyűlésre. Szekszárd ivari üzemeinek dolgozóival együtt felvonulta^ a május elsejei ünnepségre a körséa dolgozó paraszt-fai ts: Sióagárd, é? a Sárköz népviseletbe öltözött asszonyai, lányai mellett ott álltak n díszemelvény mellett a szíkszárd; Gőgös Ignác tsz a bá'aszéki Búzakalász tsz a paksi Vörös Sugár tszcs tagjai, a kajmádi. „ sárközi állami gazdaság dolgozói. Az alsóhídvégi állami gazdaság egyik népviseletbe öltözött nőj dolgozója virágokkal díszített táblája a gazdaság legjobb traktorosánál- munkateljesítményét hirdette: ,,Cziegler Mihály traktoros május 1-ig 83,5 százalékos eredményt ért el évi terve teljesítésében." A Sztálin-téren felállított díszemelvényen, a népfront iolnarmgyei bizottságénak vezetői mellett ott voltak az üzemek a mezőgazdaság és az értelmiség legjobbjai, mint Sulyok István, a 73/2 Építő Vállalat szta- hánovistája dr Tóth Sándor orvoslanár, Heinvan Ferenc né szekszárdi, Győrök Fajos mözsi. Szenté János bogyiszlói Leipold József őcsényi dolgozó parasztok, Müller György, a város; tanács helyettes elnökének megnyitó szava,- után felhangzott a Himnusz, majd Király László elvtárs az MDP megyei pártbizottságának titkára a következő szavakkal nyitotta meg a válasr- tási nagygyűlést: — Az elmúlt hitekben megyénk dolgozói hatalmas lelkesedéssel jelöliék megyénk leaki- valábbjait képviselőknek: HosnyúnSzky József, Kos- sutl-líjas tengelicj tsz-elnököt, Puha Lászlónét c Dir rwíöldvúri Kendergyár kétszeres sztahanovista. dolgozóját és dr Kurnik Ernőt, az iregszemc<ei kísérleti gazdaság kitüntetett vezetőjét. A képviselők összetétele is híven tükrözi megyénk arculatát. Majd elmondotta: megyénk dolgozói a termzíőmunka hőstetteivel készültek a választásokra. Fogadjuk meg — fejezte be beszédét. — hogv új myjnkqsikerekké} készülünk a választás napjára, egyöntetűen soraho / k fel pártunk mögé és szavazatunkkal is erősítjü’f r,épünk egységét, és győzelmünk. a béketábor újabb síkére is lesz. Király elvtárs bevezető szavai után Szabó Piroska, „ Népköz' társaság Elnöki Tanácsának titkára beszélt: Szabó Piroska elvtársnő beszéde — Tisztelt nagygyűlés! Kedves elv társak1 Békét akar és békéért küzd ma mindenki, akinek keze nyomán klzö Ideinek a tavaszi mezők, akiinek munkája nyomán házak épülnek, aki a tudomány l > Írod a Írná• 4>n vezeti be az iskolásgyermekekel. akilk a kórházakban aggódva hajolnak a betegek főié, békét akar ma h világ nagyobbik, becsületes fele, — «kár északon, «kár délen, akár felszabadított országban, vagy kapitalista iga alatt nyögő országban él. S e békéért vívott harcban a Szovjetunió után mi. magyar dolgozóik i,s az első sorban menetelünk. Ezzel szemben Amerikában a tőzsdevezérek és bankárok egyre erőteljesebben készülődnek a háborúra,, mert ez nekik hatalimes hasznot hoz. Amíg a koreai háború meckezdé0'« előtt 27 6 mi,Hl tárd dollár volt az évi profitjuk, addig 1950-ben, amikor már javéiban folyt a koreai háború, 41 milliárd dollár évi hasznot vágtak zsebre. Tís nem érdekli őket az. hogy a haszonhoz könny. vér. szenvedés tapad. De a béke sorsát nem ezek a bankvezérek és iparWaa'oik döntik el. hanem az a sokini.Wiónvi dolgozó, aki a világ minden táján egységesen tömörül a békeharcosok nagy táborába. Nyolc évvel ezelőtt egv háború sújtotta, romokban heverő országban kezdtük meg az építést, s hogy n mai napig mit építettünk, világosan láthatja barát és ellenség egyaránt Tolna megye a legelmaradottabb ipari és mezőgazdasági része volt az országnak Ma szerte a megyében épülnek új üzemek és üzemrészeik. tizenöt gépállomás közel ötszáz traktora, harminchét aratógépje. kombájnja s számtalan más gép segíti mezőgazdaságunk dolgozóit a nehéz munkában. S nézzük meg most. hasonlítsuk össze helyzetünket a múlttal, a dolgozók háború előtti életével: a cselédeik életével. a nvolcvan filléres napszámmal. a negyven pengős évi bérrel. A gyári munkás remegve várta a szombatot, mert nem tudta, hogv csekély Ívérével együtt nem kapja-e meg a munkakönyvét iis. S most a népé a gyár. a paraszté a föld. fejlődő ipari ország lettünk. A nvomor. az elmaradottság országából élenjáró ország lettünk. — Május 17-én országgyűlési kén- r Del őket választ a magvar nép. Négv év teli p| a legutóbbi választások óta. A lege többi választáskor az ötéves terv programmját vittük a választók elé. A parlament elfogadta a tervtör'énvt. s mint mindenki tudja, nagyszerű tervünk nem maradt programúi, hanem valósággá válik, testet ölt a felépített gyárak bán. ahol serényen folyik a munka. a kórháziakban, az üdülőkb ől, a tudományos intézetekben. Az öté\'"s terv valóra válik a vasban, az acélban. a szénben, amelyet az orsoíg javára termeknek. Az ötéves terv valósággá válik a gépállomások zakatoló traktoraiban, a szövetkezeti földek széles tábláiban, ifjúságunk boldog, vidám étet ében. —- Ma nem okoz a gép munkanélküliséget. mint a múltban. Szekszár- don az 1900-as évben megakadályozták a vasúti gócpont félépítését, mert akkor a vasútra mentek volna dolgozni a napszámosok, s drága iert volna a napszám. 1800-tól kezdve úgyszólván semmit s^m feüődöJt Szekszárd városa, s Tolna illegve Most új roúút épült a illegvén keresztül több mint hetven kilométer hossjúságban Épül a szekszárdi gvapotegrenáió, s 28 új mozi létesült a felszabadulás óta, 94 falusi és 5 járási k ült ú rótt honban tanulhat, művelődhet a falu dolgozó ifjúsága. Négyszáz dolgozó tanul esti iskolákon. a 29tT általános iskolásból őszre t?56 megy tovább középiskolába. 1935-ben a tolnai gazdasági iskolai tanulók kérvényben kérték tankötelezettség alóli felmentésüket, hogy gyárba mehessenek dolgozni, mert nem volt elég a családfenntartó apa keresete. A felszabadulás előtt 5, most 12 középiskolája van a megyének. Munkások, parasztok gyermekei tanulnak ma a Szovjetunióban ösztöndíjjal, megnyíltak az egv éternek és főiskolák kapui a dolgozók gyermekei előtt, mert egvre több — A május 17-én megtartandó választások népfront választások, és a választásoknak ez a jellege ma nagyobb mértékben és teljesebben bontakozik ki, mint négy évvel ezelőtt, mert az elmúlt esztendőben népünk még egységesebbé vált. — Az elmúlt évszázadok és évtizedek során — folytatta beszédét — népünk legjobbjai, írók, költők, művészeik, tudósok gyakran írtak a nagy magyar parlagról, vagy mint Ady Endre, a nagy magyar ugarról, amely a maga temetői nyugalmával lehúz, altat és befed, amely sírjává válik a nagynak és merésznek Nézzünk ma körül az országban, mindenütt a munka hainlmas lázát és zsivaját látjuk, halljuk ősi földünkön dübörögve szántanak a traktorok. a szomjas földeken öntöző csatornákat ásnak az e.ksakavátorok és a régi pusztaság helyén hatalmas gyárak kéményei ontják a füstöt. — Az elmúlt négv év során emelkedett dolgozóink életszínvonala — az 1952 évi béralap, az 1949. évinek több mint kétszerese. A tavalyi fagv és aszály bízónvos mértékig termő szelesen lassította dolgozó népünk életszínvonalának emelkedését és okozott bizonyos nehézségeket, de dolgozó népünk egészében több élelmiszert fogyaszt, mint bármikor azelőtt, és jobban rnház.kodik. mint bármikor azelőtt. 1932-ben hazánkban csaknem kétszer«művi kerékpárt, hóromszorannyi motorkerékpárt. csaknem négv és félszerannyi rádiót vásároltak a dolgozók, minit 1958 bán. A továbbiakban beszélt a megvp iparának és mezőgazda? ágának rendkívül gvors fejlődéséről, majd így folytatta: orv-os, mérnök kell az országnak, s ezt jórészben a falunak kell adni. — A múlt nehézségei, gondjai jórészt az anyákat sújtották, ma Nép- köztársaságunk az an v e c-a’ád- védelmi törvénnyel, ing van kelengyével, a családi pótlék félémé ló jövel. s a tszcs tagokra való kiterjesztésével segíti a családokat Március hónapban 722 tolmimegvei család kapott ingyen kelengyét államunktól. 5 korszerűen berendezett szülőotthon van Tolna megyében!, s ennek köszönhető, hogv a nagyarányú csecsemőhalálozás helyett ezerrel emelkedett a születési arány szám A szekszárdi kórházban u felszabadulás előtt 5 osztálv volt, ni i 13 osziá- lyon 21 ezer 1 rétégét ápolnak n múlt évben — a felszabad olás előtt 3 ezer volt az ápoltak száma. — Május 17-én minden hú hazafi, minden igaz magvar feg ve.n hitet hazája további felemelkedése, erősödése mellett a Magyar F üggetlenségi Népfrontra adott szavazatával harcoljon a tartós békéért — felezte be beszédét Szabó Piroska el\ társnő. — Bármilyen büszkék is vagyunk azonban eddigi munkánkra s eredményeinkre, megállni nem akarunk, mert aki megáll, az lemarad. Dolgozó népünktől, az ország választóitól tehát nemcsak azt kell kérnünk, hogv eddig végzett munkánkat értékel iék és hagyják ióvá. hanem bizalmai és táinoini'ást kell kérnünk következő munkáinkhoz is. Második ötéves tervünk megvalósítása során minden eddiginél nagyobb eredményeket akarunk elérni, mindé” eddiginél nagyobb feladatok állnak előttünk. — A mi állam uruk bőkennfiHVát fnlvtat. Hazánkban a nolitikábau cs”k azok no V- vnn szavuk, akiknek a béke ár érdekük, vnsrvi®. kik mm- Jcn tettükkel, munkáinkkal, erő rf.srPAc.p-tkkel jrvekninek °ír,* I",i n hő,borús f'-szülte/.,- csökkentését. A mi kormányunk betaríin a nem- ’”t,k;w; szerződésekben váMatt minden kötet nzetticő--pt elutasít tg „ 7 nTPSSzív héberők lovasságát p;p— kíván hetoszőlni r>,- V n - 'm A , állam b-tsn rendszerének kérdő miibe ®em Népűnk ernie. hazaszeretete, a ,s70p'nlÍ7„mu* énpése során elért ered mén veinek védelmére valló készsége. ébersége, az ellenség belső ügynökeivel szemben, békénk megőrzésének fontos biztosítékai. — Ki.s nép vagyunk, de nagv tettekkel járulhatunk hozzá miét hazánk hűséges szolgáin ha révén az emberiség haladásának szent ügyéhez. Mindenki, aki szavazatát a Függetlenségi Népfrontra adja. elősegíti népünk további fejlődését, hazánk felvirágzását — fejezte be beszédét Bognár József. Bognár József belkereskede'mi miniszter beszéde Lelkesen ünnepelte Tolna község dolgozó népe május 1-ét Felavatták a textilgyári dolgozók kuli úrterniét Derült «/.áraz nap köszöntötte a dfezbeöltözöit Tolnát a nrunkás-íág nagy ünnepén. A házak ablakait virágok ditízitett'ék. a homlokzatokon vígan lengtek a nemzet-fezíhu zászlók. Ünnepi külsőt öltött az egész község. A Sztálin.téren hatalmas tömeg gyülekezett. A Bajcsy Zsilinszky úton végig tarkáóik a felvonulók színes csoportja. Egymásután érkeznek a vállalatok, szervezetek dolgozói, a dolgozó parasztok tömegei, akik a vetés-begyiij-té* terén végzett jó munkájukkal készültek erre a napra. Megérkeznek a soiyeuiigyáriak,, akik havi tervüket 108.2 százalékra teljesítették. A textilgyáriak sz-ippompás menetét a tánecsoport tatja-i nyitják meg. Zászlóerdők, tábla fe 'feliratok közepette vonulnak fel az üzem dói. gőzéi, akik a munkapadok mellett is felkészültek erre a napra. 112 százalékra teljesítették április havi tervüket. A felvonuláson külsőleg is a legszervezettebben, a legszebb dekorációval vettek részt. Pontosan tíz órakor mintegy két és félezer ember élötf kezdődött az Ünnepség. Komáromi Sándor elvtárs. a Népfront-bizottság elnöke megnfe- tó szavai után megválasztják a diái. elnökséget, ahol helyei foglalnak a község legjobbjai. A kilencedik -szabad május 1-én Pataki Ferenc elv- társ, a Megyei Pártbizottság osztályvezetője mondott ünnepi beszédet. — Május 1-éin, immár 63 -éve felvonuló munkások hirdetik, hogy van erő- amely megszabadítja a világot a ka. pitalizmus rabságától és nyomorúságától» a kapitalizmus háborúinak szörnyűségétől. — mondotta Pataki Ferenc elvtárs bevezetőben. — Ma. május 1-én. a béke erőinek, ragyogó sikere jegyében Ünnepiünk, Ez a május 1-e a békéért küzdő népek seregszemléje, százmilliók lenyűgöző békeiüntebése. — Eddigi sikereinkét, eredményeinket köszönhetjük a Magyar- Dolgozók Pártjának, Rákosi Mátyás elvtárs pártjának — mondotta a továbbiakban. —- Kljén Rákosi! — visszhangozta a közel háromezer ember. S ez, az éljen fogadalomként hang. zik. A község dolgozó parasztjai! féléves beadási kötelezettségük teljesítésével-készülnek a. választásokra. Az üzemek dolgozói még nagyobb lendülettel, a választási békevemeiiv során még nagyobb eredményekkel harcodnak a tervek teljesítéséért. A község dolgozói a. nemzetközi munkásosztály nagy ünnepén lelkesén tüntettek a béke, a jólét és a függetlenség programmja. a. Magyar Füg* sretlenségi Népfront program in ja mellett. Tolna község dolgozóinak május 1-i felvonulása híven tükrözte, hogy a község dolgozó népe. egységesen a a nép állama mellett. A lelkes tüntetés Ígéret és fogadalom is: a. választások napján szavazatukkal fe támogatják kormányunkat országépítő munkájában. S este tovább ünnepelt a község dolgozó népe. Ünnepelte az ötéves tej-' újabb ajándékát, a textilgyári dolgozók gyönyörű kultúvotttioiiát- melyet ezen a napon adtak át rendeltetésének. Ezen a. napon avatták a K I','/, dogozói is kultúrotthonukat, amely m:nd azt hirdeti, hogy Tolna község dolgozói újabb, öles tépésekkel haladnak előre, a kultúrált, boldog elet felé, a párt vezette úton. Tuska Pál és 1’uLia Lászlóué elvtársak tartottak beszédet a dunaíöldvári választási «vülésen A szikrázó hajnali napsütésben gyülekeznek Dunafüldvár dolgozót. A Kossuth Lajos-tér fölött zászlókat, transzparenseket lenget a májusi szellő. Gvü'ekeznek a dolgozók, majd lassan megindulnak, * végigvonul a községen ;t menet. A Dunaparion felállított emelvény köré gyűlnek össze, hogy meghallgassák Tusba Pál eivtérs, a megyei tanács elnökének és Puha Lá-szdóné elv,társnőn,ek. kép visel új elölt j ü fen e k b e-szá mólóit. Tuska elv tára is és Puha Lászlón« elv,társnő is megváltozott, boldog életünkről, új, hatalmas terveinkről beszéltek. S utána késő es-tig vidám tánccal, szórakozással ünnepelték a kilencedik szabad május 1-ét Duna- f öld vár dolgozói. Györkönyben a tanácsház udvarán gyülekeztek a falu termelőcsoportjainak tagjai, s a község összes dolgozó parasztjai. A proletámenizietközíisóg zászlaját ma<za*ra tartva vonultak a - Májustérre, ahol Bacsó József elvtárs, a Megyei Népfrontbizot.tság tagja, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője választási nagy gyűlést tartott. Beszédében többe,k között azt mondotta: — Hazánk fel* szabadulása óta eltelt 8 esztendő és a légutóbbi országgyűlési választások óta eltelt 4 év alatt országiunk mérföldes léptekkel haladt előre. Az, elért erediményeket mindenekfelett nagy pártunknak, annak bölcs vezetőjének, Rákost elvtársna.k köszönhetjük, aki bia'osan vezette, e ve" zeti dolgozó népünket tovább a szó. dal-izmus felépítésének útján. Bacsc, elvtár* ezután arról beszélt hogy a múltban kiket és hogyan választottak. Befejezésül a megye-; népfromlbizottság nevében azt kérte a györkönvi dolgozóktól, hogv közös erővel segítsék győzelemre vi-nni a népfront programmját. mi-n- d-3-im-apt munkájuk jobb elvégzésévé; is szavazzanak a népfrontra. Kajdacs község dolgozó «épe nagy lelkesedés -el ünnepelte a kilencedik szabad május 1-át, a nemzetközi proletaria" tus legnagyobb ünnepéi. A község házai már az előző napon ünnepi díszt öltőitek. Pénteken reggel az úttörők éneke verte fe! a község csendjét. Mindenütt ünneplőbe öltözött dolgozók siettek „ község kultúrtermébe, hogy meghallgassák * Magyar Függetlenségi Népfront vá" lasátá©i gyűlését, ahol Brebán János elvtárs beszélt. Beszédében hangsúlyozta. hogy az Imperialismus igája alatt szenvedő országokban a május 1-i tüntetés összekapcsolódott a nyomor és az elnyoma,tás ellen a denio" 'tarádéért; a függetlenségért, a nép- tömegek szabadságjogaiért vívott küad©íenmel. A beszédet gyakran félbeszakította a dolgozók éljenzése és tapsa,. Brebán János elvtár3 befejezésül elmondotta iiogv ez a lelkes felvonulás arról tanúskodik, hogy a kajdacsiak szent ügyüknek tekintik hazánk erősítését, hogy szí vük együtt dobog a világ békesze" rető népeinek szívével, hogy tudják kire szavazzanak május 17-én.