Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-21 / 117. szám
I 1953 MÁJUS 21 NAPLÓ Állami gazdaságaink esaliak ózlak az andrásludai dolgozók versenyéhez Megyén^ területén mind az iparban mind a mezőgazdaságiban a szó. cialista munkav&rseny tüze maga^an lángolj a felszabadulási héten., 6 tovább fokozódott május 17..re, a választás napjára. Nem elég azonban egyegy nagy ünnepre fogadalmat tenni a tervek teljesítése érdekében: egész évben úgy kell dolgozni, minit a felszabadulási héten é3 a választási békeverseny ideje alatt. Megyénk állami gazdaságainak dolgozói az elmúlt hetekben termelési értekezletet tartottak, ahol megbeszélték az amdráshidai állami gazdaság dolgozóinak egész évi versenyét, majd szocialista kötelezettségeket vállaltak a terméshozam növelése és az önköltségi árak csökkentése érdekében. Az Alsóhidvégi Állami Gazdaság növénytermesztési brigádja vállalta hogy 40 hold ösziárpán 200 mázsával termelnek többet, mint az eredeti termelési tervben elő van írva. En" nek ellenértékeképpen a ráfordítások levonása után 11.555 forint bevételtöbblete lesz az állami gazdaság, naik. ötven hold kukoricán 6 mázsá. val termelnek többet a beütemezettnél. Az ötven holdon 300 mázsa többlettermést érnek el, melyből a gazdaságnak a ráfordított levonások után 45.442 forinj tiszta haszna ma. rád. A növénytermesztésben minden növényféleségnél a fent említettekhez hasonló fogadalmat tettek, ősz* .'ízesítve 237.075 forint többletbevételt biztosítanak a gazdaságnak az eredetileg beütemezettnél. Az állal- tenyésztésnél 238.637 forintot takarítanak meg. A gazdaság dolgozói összesítve vállalták, hogy a terven fe. föli termelésükkel 821.391 forintot takarítanak meg,. A Fornádi Állami Gazdaságban a dolgozóknak mintegy 80 százaléka volt jelen a termelési értekezleten. Andirkó Sándor elvtársinak, a gazdaság személyzeti felelősének a beszámolója után a dolgozók hozzászólásaikban elmondották, hogy a gaz" daság termelékenységét hogyan kívánják emelni, A dolgozó]- fogadalmait, illetve versenyvállalásait a szakszervezet, a gazdaság vezetésé, gével karöltve összesítette. A ne vénytermesztésben dolgozó brigádtagok vállalták hogy évente 119.715 forintot, az állattenyésztési brigád 56.300 forintot, a gépesítési brigád 32.000 forintot takarít meg. Különíé. le költségek csökkentésével a gazdaság ösiszdolgozói vállalták, hogy 21 ezer forintot takarítanak meg, A szállítási brigád pedig 30 ezer fo" rintot. A gazdaság összdolgozóimak vállalása összesen 259.015 forintot tesz ki. A Kanacsi Állami Gazdaság dolgozói az elmúlj gazdasági évben olyan kimagasló eredményeket értek el, amely az egyénileg dolgozó parasztok termésátlagát messze túlhaladta. Az elérj terméseredmények azonban korántsem olyanok, hogy megfelelnének azoknak a követeimé, nyéknek, melyeiket ezen a téren pártunk, s kormányunk az állami gazdaság dolgozóitól jogosan elvár. — Ezért május 7-én termelési értekezletet tartottak a gazdaságban. A tér melési értekezlet tárgya az volt. hogy megbeszélték az andráshidai állami gazdaság dolgozóinak kezdeményezd, sét, figyelembe vették a lehetőségeket, majd szocialista kötelezettségei vállaltak a terméshozam emelésére. az önköltségi árak csökkentésére. Kies Erzsébet brigádvezető agronó- mus brigádja nevében vállalta, hogy a termelékenység fokozásán keresztül 40.200 forintot takarít meg. Koszás Sándor elytárs növénytermesztési agronómus brigádvezető és brigádja vállalta, hogy összesen 81.420 forintot takarít meg. A bikácsi farm juhászai juhtenyésztői vállalták hogy a gyapjúhozamot évente hat mázsával növelik. Ez önköltségi áron számítva 21.600 forint többletet jelent. Az állattenyésztési dolgozóik vállalása összesen 80.018 forint. A gépcsoport dolgozóinak vállalása pedig 5.254 forintot tesz ik. A Birisói Állami Gazdaság az elmúlt gazdasági évben többezer forint ráfizetéssel dolgozott. De az idén a szakemberek és a gazdaság valamennyi dolgozója sokkal több felelősséget érez munkájának elvégzéséért. Ezt bizonyítja hogy minden mezőgazdasági munkát ezideig határidő előtt elvégeztek takarékoskodtak anyaggal, idővel.' A májú, 7-én megtartott termelési értekezleten a dolgozók fogadalmat tettek: egész évben úgy dolgoznak, hogy megfeleljenek azoknak a követelményeknek, melyeket pártunk és kormányunk az államj gazdaság dolgozói, val szemben támaszt. Az értekezleten Mekkei Simon elvtárs, az ország legjobb hizlaló kanásza brigádja nevében megfogadta, hogy a daraérté. kesítésmél évente átlagban elérik a 22 százalékot, amely 3.756 kilogrammos súlygyarapodást jelent s forint. értékben 29,296 forint önköltségi megtakarítást A gépcsoport dolgozói a termelési értekezletet megelőzően kis gyűlésen beszélték meg az andrás- hida; állami gazdaság gépműhely dolgozóinak fogadalmát. A termelési értekezleten Gyöngyösi István a traktoros brigád vezetője megfogadta, hogy jobb munkaszervezéssel, anyag- ég időtakarékossággal a gazdasági év végéig 45.145 forintot takarítanak meg. a növénytermesztési dolgozók, az állattenyésztési dolgozók, a gépesítési dolgozó^ 5 a szellemi dolgozók fogadalma összesen 736.192 forint értékű megtakarítást tesz ki, Feladataink a „Fémgyüjtő Hónap“ után Az áprilisi „Fémgyüjtő Hóna.p" megyénk területén is jó eredményeket hozott. A Tolnamegyeii MÉH Vállalat, s a MÉSZÖV túlteljesítették vastervüket. Ez a siker nem jelenti azt, hogy megpihenjünk babé. rainkon. Még fokozottabb aktivitással, a tömegek még szélesebb mozgósításával harcoljunk a továbbiakban a II. negyedéves terv sikeréért, A mostani fémgvüjtési kampány világosan bebizonyította annak az ellenséges hangulatkeltésnek a valótlanságát, miszerint „nincs már vas, már mindent összehordtak.“ Hogy tervünk sikerült, azt elsősorban a Megyei Pártbizottságnak köszönhetjük, mely mindenkor segítségére volt a különböző szerveknek. Jól irányított és kitűnően összefogta a begyűjtő szerveket a megyei tanács VB. ipari osztálya, valamint a DISZ Megyebizottság, amely különösen a kampány II. felében tűnt ki szorgos munkájával. Az iskolaigazgatók és úttörőcsapat vezetők is szinte kivétel nélkül jól megáliták helyűiket a Fémgyüjtő Hónap alatt. A Megyei Fémgyüjtő Bizottságnak komoly gondot okoz a jutalmak kiosztása. A nem várt eredmény, melyet a tanulóifjúság és az úttörők produkáltak, olyan nagymértékű jutalmazást kívánt meg, amelyet, még az aránylag bő keret sem tud úgy fedezni, hogy minden fémgvüjtőt megjutalmazzanak. így is több mint 200ra rúg azoknak a száma, akik jutalomban részesülnek. Hasonllóan komoly megfontolás tárgyát képezi,, hogy kik kapják meg megyénkben azt a 25 „Kiváló Fémgyüjtő“ kitüntető miniszteri jelvényt, amely a legjobb fémgyüjtőknek jár. Ezek a gondok azt jelentik, hogy nagy tömegeket mozgósítottunk a fémgyüjtő hónap alatt. Feladatunk az, hogy ezt a már megszervezett tömeget nemcsak a kampányszerű gyiijténél használjuk föl, hanem kapcsoljuk be az egész évi fémgyűjtésbe. Miután megdőlt az az állítás, hogy a ház tartásokban nincsen vas, súlyt kell' helyezni arra, hogy a háztartások még kiaknázatlan terültén állandósítsuk és fokozzuk az ócskavas és a fém gyűjtését. A DISZ mellett ezen a téren nagy feladat vár az MNDSZ szervezetre is. amely bizony megyénk területén a kampány alatt nem nagy érdeklődést mutatott e társadalmi munka iránt. Pedig a háziasszonyokat is lehet arra nevelni, hogy a huffladékgyüjtő zsákba szedjék össze azt a sok Mm-lomot, amiit felhasználni már nem tudnak. A begyűjtő szerveknek, a. MÉH Vállalatnak és a MESZöV-nek az a feladata, hogy még szervezettebben, a kampány jó és rossz tapasztalatain okulva, stabilabbá, észszerűbbé tegyék az égés« évi vas és fémgyűjtést. Megtartották Bikácson as első Sspártákiádot llmikacroloborzás! Megyénk területén május 10-től június 10-ig munkaeröloborzás folyik. Jelentkezhet minden 18. évét betöltött férfi és nő. egészen 55 éves korig. Megyénkben jelenleg a 49-es számú Építőipari Vállalat, Komló, a 29/3 Építőipari Vállalat Komló a MÁV Pályaépítő és Felújító Vállalat Szászihalombatia és a Rákos; Mátyás Művek öntödegyára folytatnak toborzást- Minden hazáját szerető férfinek és nőnek kötelessége, hogy kivegye részét országépítő munkánk" bői, hasznos tagja legyen fejlődő országunknak. Mij biztosít a 49-es vállalat? Az építőipar sokféle munkanemet foglal magába. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy 100 százalékos teljesítés esetén 700 forinttól 800 forintig keressen. A vállalat minden dolgozó részére biztosítja a szakmunkás továbbképzést. Vidéki dolgozók részére tiszta, egészséges lakást biztosít, amiért fizetni nem kell. A szálláshely fel va»n szerelve tisztaIkodásd berendezésekkel (fürdő, zuhany, stb.). A női dolgozók külön szálláshelyen vannak elhelyezve. A válla* lathoz történő utazás ingyenes. Aki egyéves szerződést köt 200 forint jutalomban részesül. Családosok részére családi pótlék és évi 12 nap fizetett szabadság van biztosítva. A LEGHORN-TYÚK TENYÉSZ JELENTŐSEGE Elmúlt '«'érnap került sor B.kacson az első Spartakiád megrendezésére. A bikácsi fiatalok már három héttel ezelőtt megkezd, lék az edzéseket Az utóbbi idő állandó esőzése vasárnap sem maradt ei. de ennek ellenére egyik- násik számban egész jó eredmények születtek. A versenyben összesen 55 induló vett részt, ebből kistápéi 10 versenyző, akiket Gerendái József tanító készített elő, a bikácsi sportolókat Mühibert György tanító edzette. A verseny után ezeket a szavakét hallottuk: ..Miért nincs Bikácson sportkör?'* A bikácsi fiatalok érzik a sport fontosságát, iátják a sport szépségét és annak hasznosságát. Ideje volna tehát, hogy a község vezetői összefogjanak és alakítsák meg a Falusi Sportkört, amelyben a fiatalok a sportnak szentelhetik megérdemelt pihenésüket, ahol nemcsak lelkileg, hanem testileg is feiiidülhetnek. A Spártákiád megrendezése Tóth István párttitkár és Kovács Ferenc VB titkár érdeme’, akik mindenben megadják a segítségüket a sportolóknak. Eredmények: Női számok: 100 m. síkfutás: 1. I.epp Fr. zsébet 15.ó mp. 2. Galántai Ágnes 15.7 mp, 5. Víg Mária 15.9 mp. 500 tn. síkfutás: t Lepp Erzsébet 2, Pűngor Rózsi 1.56, 5. Galántai Ágnes 2 04, Magasugrás: 1. Récz Etel 117 cm. 2. Lepp Erzsébet 115 cm, 5. Galántai Ágnes 110 cm. Távolugrás: 1. Galántai Ágnes 378 cm, 2. Lepp Erzsébet 370 cm, 3. Lőrinc Vera 360 cm. Gránátdobás- 1. Lepp Erzsébet 32.28 m, 2. Czéhmeister M. 30.56 m, 3. Vigh Mária 29.72 m. Férfi számok: 100 m. síkfutás: 1. Venhart András 12 8 mp, 2. Kasos János 12.9 mp, 3. Mühibert Henrik 13 mp. 1000 ni. síkfutás: 1. Fajos János 3:03, 2. Őri László 3:15, 5. Deák Sándof 3.30. Magasugrás: t. Venhart András 145 cm, 2. Böröcz Elek 145 cm, 5 Aranyosi Péter 140 cin. Távolugrás: 1. Őri László 475 cm, 2 Aranyosi Péter 450 cm, 3. Venhart András 438 cm. Súlylökés: 1. Böröcz Elek 10.24, 2. Aranyosi Péter 9.75, 3. Farkas János 9.00. Gránátdobás: 1 Böröcz Elek 62.00. 2. Aranyosi Péter 61.20. 3. Farkas János 39.43. Kerékpár (20 km.)- 1. Venhart András, 2. Mühibert Henrik. 3. Kasós János. A verseny vegén ünnepélyesen osztották ki az első három helyezettnek a díszes érméket. A leghorn igen értékes gazdasági tyúkfajta. Elsősorban kitűnő tojó, igen edzett, ügyes élelemkereső, gyorsan fejlődik és toflasodik, igen korán piacérett. E fajtát kicsiny test — tyúk súlya 1.5—2 kiló kakas súlya 2—2.5 kiló. Sárga lábszár, fehér fiillebeny, élénk piros színű taraj. tojónál egyik oldalra elhajlik. Nagy mozgékonyság, jó élelemkere* eés a jellemző tulajdonsága. Többféle színváltozata van, de legeltterjed tebb a fehér-színű változata. Csibéi gyorsan fejlődnek, tollasodnak, s korán, 5—6 hónapos korában ivarérett. s megkezdi a tojás lerakását. Jó élelemkereső. szereti a rovarban dús, gyepes területet, s nagyon meghálálja a szabad kifutón való tartást. Nagyon gazdaságos a vándorolta. lás», különösen az aratás utáni idő- ben. A tarlón elhullóit gabonaszemeket, az ott élősködő rovarokat, gyom magvakat felszedi és így mezőgazdasági vonalon hasznos munkát végez. A Tcnyészállatforgalmi Gazdasági Iroda tolnai keltetőé Horn ása az idei évben megkezdte a leghorn csibék keltetését, s az idei évben már több ezerre tehető a népszerűsítésre'váró leghorn tenyészetek kialakítása. A leghorn ok mSn kódúnak, tojásaiból a csibék gépkeltetésnél kitünően kelnek. A Szovjetunió gazdasági tapasztalatai alapján a nagyüzemi baromfitenyésztésben legelső helyet fog látják el a nagyobb ipari centrumok, nagyobb városok közelében a nagvijze mi kolhozok és szovhozok kérőiében létesített leghorn telepek. A Szovjetunióban előrehaladott baromfikultúra csodálatos eredménye kot ért el a leghorn tenyészetek terén. Az ellenőrzés alatt lévő és jól kiválogatott, tervszerű munka sikerének köszönhető, hogy a leghornok átlagos tojástermelése a 300 darab átlagot is felülmúlták. Az eddigi legmagasabb eredmény egy év alatt a 324 darab volt. Mindezekből láthatjuk, hogy mily nagy érdek fűződik a leghorn tenyészetek felállításához. A léghorn csibe gyorsan fejlődik, 5—6 hónap alatt ivarérett lesz, s megkezdi tojáslerakását, nem kotlik, s évente testsúlyának 12—lő-szeresét U lerakja tojásban, s a nálunk elterjedt nagyobb súlyú változata is jó élelmet biztosit dolgozóinknak. Nagy szapora sága, gyors fejlődése, jó tojókópessége és húsa miatt a leghorn tyú'k lesz a jövő egyik legelterjedtebb tyúkfé l(vcf.,rrp Takács Vilmos Rövidesen összekovácsolódik a Paksi Kinizsi Sportkör labdarúgócsapata Tolna megye sporttársadalraa — a megyei í. osztályú bajnokság mellett — érdeklődéssel fordul a minőségi járási bajnokság küzdelmei felé is. Már ke/.d kialakulni, hogy a jövő idényben ki les/ a feljutó? A keleti csoportban a Paksi Kinizsi a legesélyesebb Május 5-án a KihizSÍ—őcsénv rangadón a Paksi Kinizsi győzött Ml arányban. S tegyük hozzá, Hogy megérdemelten. A mérkőzés háromnegyed részében a K-'nizsj támadott, s a paksi csatársor jól harcolt a kemény öcsért yi védelemmel. Mindamellett a mérkőzés végig izgalmas voll, mert öcs én y tá,madásai is mind veszélyesek és villámgyorsak voltak. Nyugodtan megállapíthatjuk. hogy a mérkőzés színvonala magasabb volt. mint több í. osztályú mérkőzésé. Különösen meglepő volt Paks villámgyors csatársora és megbízható védelme. A Kinizs-' sokat fejlődött az év eléje óta. s méltóbban képviseli Pák színeit — mint tavaly a Traktor. A Kinizsi a helyes úton halad, beállította a 16—1T éves fiatalokat, akiknek ,,van szívük*', s végig lelkesen látszanak, akik nem ismernek elveszett labdát. A Kinizsi vezetősége talált Pakson olyan fiatalokat, akik tudnak futballozni. Pedig tavaly a paksi tnrfcalékcs«r>at visszalépett a bajnokságtól, játékosh'ány miatt! S azt is jól meglátta a Paksi Kiniasi vezetősége. hogy nem a levitézlett pesti nagyságokkal. hanem a tehetséges fiatalokkal kell foglalkozni. Reméljük, ez a csapat jól össze fog kovácsolódni é« jövőre már az I osztályban fogjuk látni. Most nézzük csak röviden, kikből is áll ez a csapat? A kapus fiatal, tehetséges fiú, az őcsény elleni meccsen nem egy szép védése volt. A Németh—Vác:—Borsai hátvédhármasból Váczi tiinik ki. aki a mezőny legjobbjának bizonyult, s biztosan tartotta az igen veszélyes Géczyt, s emellett maradt ideje keresztezésekre is. Borsai nagy rúgásai és mesteri szabadrúgásai aranyat érnek. Kár. hogy a jobblába ..süket". Németh fejlődő- képes, még nincs meg a rutinja, s ez otkoz. Za azt. hogy sokat rúg partra, akkor is. lut más megoldás js lenne. A Bálint 1.— Páll fedezetsor a védelemiben is és a támadásban is jól megfelel. Bálint 1. a jobbik, nagyszerű fejeseivel és kitűnő keresztlabdáival vétette magát észre, Páll még szirtién rutintalan. de szíve neki is van. Ha szorosan rááll ellenfelére, azt kitudja kapcsolni a játékból. A csatársor keltette a legkellemesebb meglepetést helycseré« támadásaival és villámgyors lefutásaival. Az észt Somodi képviseii, akinek játéktudása nem kopott az utóbbi években sem. Hol a halszélen, hol a jobbszélen, hol középen tűnt fel, de mindenütt veszélyesen és ötletesen játszott^ Nagyszerű csatárteljesítménv volt az első gólja. Utána Bálint 11. következik, aki kemény, gyors és jól lövő szélső, emellett jól fejel is. Beadásai pontosak. Mészáros már puhább. de erősen feljövőben van. Főiéig a kapu előtt határozatlan, nem tud még ,.Oígyből" lőni. Bankó még mindig a régi — főleg dancsolásban. Vida a szélsőjét jól foglafkoztatta, de lövéseivel nem volt szerencséje. A tartalék Horváth -— Bankó lecserélése után — igen jól mozgott, rövid idő alatt is vólt több szép szőkítése. Még mint érdekességet megemlítjük, hogy a legidősebb játékos Somodi (28 éves) utána Váczi (25), a többi 20-on alul vau. Az ilyen csapatnak van jövője! De nem feledkezünk ineg Peresztegi edzőről sem. aki jó szakembernek bizonyul, megtalálta a helyes hangnemet a játékosokkal való bánásmódnál, és nem kis része van neki is a csapat sikersorozatában. A magunk részéről sok sikert kívánunk a paksi fiataloknak, 8 reméljük, be tudják bizonyítani azt, hogy Pakson is tudnak futballozni, ahogy azt a szurkolók elvárják tőlük 1 vagon vashulladékból 101.vizesvödör készül., Dombóvár már íöbb sportkörrel dicsekedhet Dombóvár sportéletét hosszú időn k»- reszlül egy sportkör, a Dombóvári Loko* motiv képviselte. A felszabadulás után két évig változatlan volt a helyzet, majd megalakult a dombóvári iparosok sportköre, a DIKSF. Egyetlen szakosztályt működtetett, a labdarugós/.akosztályt. A fiatal egyesület hamarosan beolvadt a Lokomotivba. Az egyre fejlődő testnevelési és sportmozgalmunk hamarosan új sportkört hv vott életre, a Dombóvári Postás c ',t. E sportkör is a labdarúgásra fektette a fősúlyt és más szakosztályt nem is hozott létre. A labdarugók jól szerepeltek és hamarosan bekerültek a megyei I. osztályba, ahol ma is játszanak, kisebb-nagyobb sikerrel. Dombóvár sportélete 1050-től kezdve rohamosan fejlődik. Egymásután alakulnak az új sportkörök. Megalakul a Fáklya, a Vörös Lobogó, az Építők és a Vörös Sugár T Sz. Ss. csapatai Ezen sportkörök közül mcigsziint az Építők és a Vörös Sugár, továbbá rövid szereplés után a Dózsa is. Múlt évben alakult meg a Spartakus«, most pedig a Kinizsi kezdi bontogatni s/.ár. nyait. Jelenlegi sportkörök közül a legerősebb a Lokomotív SK. amelynek labdarugó szakosztálya a megvei bajnokságban vesz. részt, továbbá az ökölvívó gárdája a megyénk legjobbja. Az asztalitenisz, férfi és no? kosárlabda csapatai az elsők között vártnak. A Postás SK az első osztályban szereplő labdarugó csapatán kívül más szakosztályt nem működtet. A Spartakus« újonnan alakult sportkör« a labdarugó szakosztálvon kívül asZtaüle- niszben és sakkban működtet aktívan szakosztályokat. A pedagógus sportkör a Fáklya, a labda, rúgás mellett a kosárlabda sportot működteti női és férfi vonalon. A helyi tanítóképzőre támaszkodó sportkör női tornászcsapata is szépen szerepel és a Fáklya asztalitfeuiszezői már eddig is jól működtek. m:g az atlétika fejlődése nőj és férfi vonalon az idén létesítendő atlétikai pálya birtokbavételével fog megindulni. A Vörös Lobogó és a Kinizsi sportkörök a ..nagyok4' példáját követve, csak a labdarugó szakosztályt működteti. Szólnunk kell még a helybeli gimnázium sportköréből, amelypf a Lokomotív patronál és a — Komlói Bánvász SK!!? A sportkör labdarueói és kosárlabdázói a Lokomo- tivot erősítik, mig az atléták és a tornászokat a baranva megvei Komlói Bánva*/ SK patronál, itt hívjuk fel ez* a tűrhetetlen belvzetet a megvei sportunk fejlődé*# érdekében az illeteko* MTSB.L hogy tagven lépéseket annak érdekében. ho?v a dombóvári gimnáziumot ne ej^v -degen megveheti sportkör patronáljon, hanem ogv dombóvári spőrtkörü At a fejlődés, amely Dombóvár sportéletében az elmúlt 5—4 év alatt végbement, biztosíték a magvar testnevelés és sport eddigi jóbírnevónek elmélyítésére és további fejlődésére. h iki: u CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 2t ÜGYELETES GYÓGYSZER TAR: 11/1. sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP: András. _ ÍDÖJÁRÁSJELENTÉS: — Válflhaitó időjárás csütörtök '«stig: vál'.ozó felhőzet, több helyen cső, vagy zivatar, mérsékelt légáramlás. A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsélkóelii értékeik az ómig területére: csütörtök reggel 12—15, délben 2.3—26 főik között. _ A Kölesdi Téglagyár doHigazóí * vá lasztást megelőző héten választási békeműszakot tartottak. A békemü- szakon a dolgozók valamennyien kimagasló eredményeket értek el tervük teój esi1 lésében. Szénié József nyerstéglagvártó 124, Lackó .! áno# 165 százalékos tervteljesítést ért el- A behordó brigád tagjai 128 száz allé. kos átíaig tervtclljesítéist éneik el a választás i bék eim űs'zak orn, TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMCKj'YI LÁSZLÓ Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztő,és és kiadóhivatal telefoaszamaf 201«. 20-tt Szekszőrd, Szécheopi-otca t® M. N B euvszainlaszára; 00.878.065—38 Előfizetési díj: havi (1.— forioL Baranyemeeyei Szikra Nvomda Pécs, Munkács? Mihálv utca IS. az. Telefon; 20-27 A nyomdáért felel: MELLES RKZ.-Ö.