Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-01 / 102. szám

Harcos üdvözlet a testvéri népi demokráciáknak, a világ minden, szabadságért és békéért harcoló néoének! A telsőnyéki „falusiak44 és „rinaldóiak44 viszáiykodásai í nlítszlasi nagygyűlések Nagy hiba^ ha egy családban nincs egyetértés, de még nagyobb, ha egy egész falu kettészakad és a két rósz egymással viszálykodik. Felsőnyék esete eleven példa erre. A község évek óta ..falusiakból és „rinaldórakbóí“ áll. A két rész kö­zött állandó viszálykodás, megnem. értés tombolt. ,.A falusiak“ szinte nem is beszéltek egyenlőiéiként a .riaaldóiakkal“, mivel azok jórésze újgazda. A valóságban pedig erre az elkülönítésre semmi alap nem vált, hiszen mindkét ..negyedben“ akadtak jól teljesítő, a mezőgazdasági mun­kálatokban élenjáró, becsületes gaz­dák, de ugyanúgy voltak olyanok is, akik bizony nem állták meg helyü­ket, amikor kötelességfeljesítésről, vagy gazdálkodásról vo.lt szó. A köz­ség rendszerint hátul sétálgatott a versenyekben. Ezt a szégyenfoltot kö­zös erőve! kellett volna letörölni. Ehe­lyett a „falusiak“ mindinkább olyan ezámkivetetlféléne.k tekintették a „rlnaldóiakat“, ellentét volt a két „fél“ között. _ , Mindezt látták a ..rinaldóiak“, lát­ták azt K begy a községben nincs senki, aki orvosolná jogos sérelmü­ket. Sem a helyi pártszervezet, sem a helyi tanács, n ein gondoskodtak a bajok igazságos megoldásáról, a . rinaldóiak“ egyenlő, dolgos fél­ként való elismeréséről. Követkéz, ménye az lett, hogy kezdtek magukba zárkózni. Ha ügyes-bajos dolguk volt, igyekeztek azt magúk közt elintézni ahelyett, hogy a helyi tanácshoz fór. dúltak volna segítségért. „A úgy sem képviseli a mi érdekeinket — mon­dogatták. A helyi pártszervezethez sem voltak nagyobb bizalommal, hi­szen nem érezték minden nap, min. den órában, hogy felfigyel] «érel­méikre, gyógyítja azokat. Röviden: tavaly ősszel óta külön „köztársaság“ volt kialakulóban a felsőnyóki „Tina!dó-negyedben“. Már az egyes törvényeket sem akarták elfogadni: „Minket az nem -érdekel“ — mondották. Amikor pedig híre jött a választásoknak ellenzéki han­gok terjengtek. A tanácselnök, Zám. bó József ezt azzal magyarázta, hogy a. katolikus pap és a kulákok ter­jesztik. Letagadhatatlan tény, hogy a fekeiteruhás és az ugyanolyan sötét- lelkű tisztelendő úr és a kulákok igencsak „készültek1 ‘a választásokra, de emellett máshonn-ét is fújt a szél, m-á6 gyökerei is voltak a „rinaldói­ak“ sérelmeinek. ,,A tanácselnököt? Jóformán csak tűikor láttuk, ha valamiért bemen­tünk hozzá a hivatalba. Közénk leg­feljebb csak akkor látogatott el, ha valamit kért“ — ilyen és ehhez ha. sonló válaszokat hallani az egész „negyedben“. Felvetődik a kérdés: I a tanácselnök hogyan élt a tömeg körében, hogyan képviselte minden téren ügyeiket, Zámbó József tanács­elnök elvtárs nem ismerte a „rinal­dóiak“ problémáit, hisz nem élt köz­tük, nem méltatta őket ennyire. A „riualdóiak“ sérelmei A„rinaldói“ részen lévő szövetke­zeti bolt kezelője megbetegedett, az üzletet ezért hónapokig nem nyitot­ták ki. Az ottani lakóknak sokszor kilométereket kellett gyalogolniuk élesztőért, vagy gyufáért. A községi tojás, és baromfifelvásárló Naszári Lajosné régi kofaasszony, akit hamis üzletei miatt minden becsületes dol­gozó gyűlölt a faluban. Amióta pe­dig szövetkezeti tojás, és baromfi- felvásárlóként szerepelt a község éle­tében felfigyeltek arra is a dolgo­zók, ha otthon lemérték az árut, az Naszáriné mérlegén mindig kevesebb volt. ..Ilyen ember, hogy lehet veze­tőállásban“ — kérdezgették egymás­tól a dolgozók és válaszképpen in­kább nem teljesítették beadási köte­lezettségüket. A tanács minderre nem figyelt fej. A legeltetési társulat elnöke is olyan ember, hogy az mindent meg­tett, csak éppen a község, a dolgo­zók, érdekeit nem képviselte. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen Egyed Sándort, mint régi levente- oktatót semmi sem fűzte a dolgozók­hoz. A tanács ezt is tűrte. „Sőt még olyan dolgokat is eltűrt, mint ami­lyen tavaly történt — erősíti meg Hollóéi János dolgozó paraszt a „Tináidé“ egyik lakója. — a Sió­mentén több, mint száz kisebb gazdá­nak volt 4—600 négyszögöles terü­lete: rét, szántó. Ez olyan „senki- földje“-féle volt és nem is íratták a nevünkre, csak egyszerűen munkál­tuk. Tavaly azonban a legeltetési tár­sulat rátett« a kezét. A kezdeménye­ző természetes Egyed volt, segítője pedig a lanáos. Jó, jó, ez eddig még rendjén lenne, de amikor megtudtuk; hogy a tanácselnök helyettese I. Kiss József is ,,béreli“ ott magának né­hány holdat, Egyed is 2—3 holdat, akkor aztán dühösek lettünk. Hát ez az igazság, hogy akik közel vannak a tűzhöz, azok melegednek? Nekem az a véleményem, hogy a tanács nem jól teszi, ha megtűri az ilyen igaz­ságtalanságokat.“ Most nézzük meg, hogy a tanács­elnök hogyan vélekedik erről a föld- ügyről: „Nagyon helyes, hogy így történt — mondotta, — Egyedről pe. dig az a véleményem; nekem édes mindegy, hogy a legeltetési bizott­ság elnöke.“ A nemrég választott községi pártvezetőségnek, Kocsis Pál titkár elv társsal az élen. azonban nem mindegy. Azon a véleményen vannak, hogy vezető helyen csak be. csületes ember lehet, olyan aki a dolgozók közül került ki. Elhatá. rozta a vezetőség, hogy alaposan utánanéz Egyed tevékenységének és megteszi a szükséges intézkedéseket. Ugyancsak tisztázni fogja a siómenti földek ügyét is. Nem fogja eltűrni, hogy a tanács baráti alapon ^intéz­ze el.“. A pártszervezet közbelép Néhány nappal ezelőtt a „rinaldó- negyedben“ Kocsis elvtárs kisgyű- lóst tartott. Ezen a környékből mint­egy hatvanam jelentek meg. A dolgo­zók elmondották panaszaikat. Kide­rült, hogy a tanács eddig „balkézzel“ kezelte a „rinaldói“ dolgozókat és ez nyomta rá aiz előző párttitkár, Ta­kács János munkájára is a bélyeget. Kocsis elvtárs mindjárt látta, hogy ez nem mehet így tovább, hiszen pártunknak nem ez a politikája, el­lenkezőleg, harcol minden olyan megnyilvánulás ellen, ami ellentétes a dolgozók érdekeivel. Válaszképpen azóta már új, becsületes tojásfelvá­sárló vám, megnyílt a „Timaldóm:- gyedben'* a föl idm űvessz ö ve tkteze t, fióküzlete és a többi ilyen problémák intézéséhez is hozzáfogott a pártve. zetőség. Azaz gondoskodik arról, hogy ne Hegyenek ,,falusiak“, „rinal­dóiak“, hamem csak feteőnyékiek, akik kéz a kézben harcolnak a köz­ség jó hírnevének megszerzéséért. A ..rinaldóiak“ pedig így beszélnek: „Mi eddig is iparkodtunk becsülete­sen dolgozni, a begyűjtésben is meg­álltuk helyünket, egy-két kivétel®!. Ezentúl is követjük a Magyar Dől. gőzök Pártja útmutatásait, mert lát­juk, hogy az a mi érdekeinket kép­viseli: egy emberként szavazunk a Népfrontra. * Ideje lenne, ha a járási pártbizott­ság és a járási tanács végre utána­nézne ezeknek a feCsönyéki ügyek­nek és ne tűmé el a tanács felelőt­len, rossz munkáját, egyes ügyek igazságtalan elintézését. MÁJUS 1-ÉN Szekszárd: Bognár József belkereskedelmi miniszter és Szabó Piroska elvtársnő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára. MÁJUS 3-ÁN Paks: Vass Istvánná elvtársnő, az MNDSZ főtitkára. Május 1-i választási gyűlések: Tolna: Pataki Ferenc. Decs: Soltész Iicz.sö és Andi Józs cf. I add: Sajgó Ferenc és Hosnváns zki János. Báta: György József. Dunaföldvár: Tuska Pál és Pulia Lászlóné. Bölcske: Varga István és Scbcsty én István. Gyürköny: Harsa József. Simontornya: Szehás Antal és Hermann Károlyuc. Hőgyész: Illés György. Pálfa: Hoffmann János és Pénz es Béla. Kistormás: Fehérvári Antal és M ónus Islv»» Bonyhád: Orbán János és Landtier Mária. Zomba: Vígh Dezső és Bogos Domokos, Tevel: Ambrus!cs József. N'agymányok: Iváncsik Lajos. Gyulaj: Kócs Árpád. Szakcs: Bölkényi Sándor. Tamási: Somi Benjamin. Regszemcse: Percest Ferencné. Pincehely: Péti János. Szakály: Somi Benjáminná. Koppányszántó: Márton Andrá» Gyönk: Hákn László. Varsád: Kurucz István. Keszőhidcgkút: Kurilla József. Kajdacs: Brebán János. 'Felsőnyék: Dr. Kurnik Ernő. Mucst: Lippai István. Értény: Katona József. Dalmand: Németh Lajos. Gerjen: Szabópál Antal. Szedres: Horváth Jánosáé Alsónyék: Dnlai Káról, Medina: Esküdt Lajos. Várdomb: Rotter József. Blkács: Szalai Lajos. A Ml KÉPVISELŐ JELÖLTJEINK Lanier Mária, kétszeres sztahánavisti tű öno Landher Mária kétszeres sztahano­vista tűzőnőt,’ a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói képviselőjüknek jelölték. Landher Mária elvtársnő, a jelölő- gyűlés óta újabb sikerekkel bizo­nyítja be, hogy a Cipőgyár dolgozói jól választottak, Mint a könnyűipar kiváló dolgozója, nagyszerűen helyt­áll a választási békevers-enyben, a felajánlások teljesítésében. Landher Mária ettvtánsnő munkája komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a Cipőgyár tüződe üzemrészének dolgozói állan­dóan túlteljesítik tervüket. Az el- múlt évben még sok volt a fűződé­ben a 100 százalékon alul teljesítő dolgozó. Ekkor indítottak egy isko­lát, ahol ő is jó felvilágosító mun­kát fejtett ki a 100 százalékom alul teljesítő dolgozók megszüntetéséért. A félszaibadiMsi hét alatt átlag­teljesítménye meghaladta a 173 szá­zalékot. Ezzel az eredményével még mindig nem elégedett meg, még na­gyobb 'í'dmények elérésével akar eleget tenni a dolgozó nép bizalmá­nak. Április hónap U. dekádját 180 százalékra teljesítette. A híres kétsze­res sztahanovista tűzőnő minden per. cet kihasznál annak érdekében, hogy napról-napra emelni tudja átlagtel­jesítményét. Landher Mária elvtársnőt azért is becsülik, szeretik dolgozótársai, mert rendkívüli türelemmel, odaadással segíti az elmaradókat. Különösen az utóbbi hónapokban fordít nagy súlyt a lemaradók segítésére. S munkájá­nak mindig meg is volt az eredmé­nye. A tüződe műhelyrész az elmúlt évben még nem fejtett ki olyan jó- munkát, mint most, ma viszont a felvilágosító munka nyomán elérte, hogy álig agy-két kezdő nem telje­síti a 100 százalékot. Az ő munka­módszerével dolgozik Effinger Anna, Richl Istvánné, Rausch Henrikné, Husztus Jánoené, Keresztúri Margit, s még sorolhatnánk így tovább, akik ma már valamennyien a 100 száza­lék fölött teljesítik napi tervüket. De segítségükre lesz a továbbiakban is a kezdő tűzönöknek. ígéretet tett: a kezdő, fűzőket tapasztalataivá!, Iá' nácsaival segíti, hogy a második ne gyedév végére egyetlen egy 100 szá­zalékon alul teljesítő dolgozó ne le­gyen az üzemrészben. A termelési munka melllett kiveszi részét az agi- tációs munkából is. A Vörösmarthy utcában, három házban végez állan­dó népnevelő munkát, ahol megma­gyarázza a most bekövetkező vá­lasztás fontosságát, rávilágít azokra a beruházásokra is, amelyek ezalatt a rövid idő alatt hazáinkban meg­valósultak. A Bonyhádi Cipőgyárban, de egész Bonyhádion tudják, hogy Landher Mária elv társnő gazdag tudásával, a szocialista országépítésben való har­cos helytállásával méltó az Iránta tanúsított nagy bizalomra, méltó a képviselőjelölitségre. Ambrusits Mi­hály elv társ, Steib An tabló elvtársnő munkatársainak, de valamennyi dol­gozónak ez a véleménye. RÉQI MAJWS ELSEJÉK szárúi gimnáziumok tanulói. S ami. kor este kigyúlmk a május else­jei 'tűzijáték rakétái, a szekszárdi dolgozók azzal a boldog tudattal térhetnek nyugovóra, hogy a meg­érdemelt ünnepből új erőt merít­hetnek a további győzelmek kiví­vásához. De vájjon gondolnak-e arra, mi­lyen hosszú út vezetett a keserű elnyomatás éveitől a szabad máju­sokig, mennyi szenvedésen, meg­aláztatáson kellett átmenniük a dolgozóknak, míg kitűzhették ,,a sötét gyárra az Ember ötágú csil- • lagát'“! 30—40 évvel ezelőtl is megállt .a munka Szekszárdon, a nyomdában leálltak a szedők, s nem volt, aki elindítsa a gyors- sajtókat. A kőművesek sem mentek ki az építkezésekhez, sőt Tolna megye nem egy falujában akadlak dolgozó parasztok, akik ünneplő - ruhát öltöttek ezen a napon. „Ci- cáztak a szép csendőrtollak“. — mint József Attila írja versében, azt azonban senki nem tudta meg­akadályozni, hogy Szekszárd leg­jobb dolgozói ne gyűljenek egybe az egykori Kiserdőben. Ezekről a régi május elsejékről beszélgetünk az egyik legöregebb szekszárdi nyomdásszal, Kovács Pállal, aki Május elsején a. világ minden táján ünnepelnek a dolgozók: a 800 milliós béketá- bor népei a kivívott szabadságot köszöntik a munkásosztály hagyo­mányos ünnepén, de ezen a napon nz. imperialista országokban is meg. áll a munka, vörös és nemzetiszínű lászlókat lenget a májusi szél s a dolgozó milliók gondolatban ott vannak a béketábor fővárosa, a boldog. Moszkva utcáin, ahol leg­magasabbra csap az öröm lángja. A magyar nép is ünnepel: nincs olyan kis falu az országban, ahol ne gyűlnének egybe a. dolgozók ezen a napon s ünnepi felvonulás­sal, vidám énekkel ne ünnepelnék felszabadult, boldog életünket. A szekszárdi dolgozók is zárd sorok­ban menetelnek végig a város ut­cáin, piros zászlókkal és feliratos táblákkal, s mindenütt vidám arcok hirdetik, hogy itt is megváltozott az élet. A magasépítő vállalat dolgozói, nagy tervlétesUményeinlc, a gyapcttegrenáló, a gépjavító- üzem, az új bérház, a bölcsőde építői melleit ott haladnak a sző. vetkezetek, a népboltok, a kórház, ii posta, a vasút, az autóbusznál!«- iht dolgozói, de ott van az ifjú nemzedék is, az ipari tanulók mel­lett a leendő értelmiség, a szék­már 1903-bcm is szervezett munkás volt. — 1908-bm egyesült a két szek­szárdi nyomda, — meséli Kovács bácsi — s az új nyomda olyan nagy volt, hogy általában 100 munkást tudott volna foglalkoz­tatni. Mozgalmi élet csak ekkor indulhatott meg Szekszárdon, hisz ez volt az egyetlen olyan ipari üzem., ahol sokan dolgoztak. A mi példánk nyomán tömörültek szer­vezetbe a kőművesek, majd az asz­talosok is. — Ebben az évben rendeztük meg az első szekszárdi május el­sejei ünnepséget s attól kezdve nem' volt év, hogy meg ne tartot­tuk volna, — meséli Kovács bácsi. A legnagyobb ünnepség 1919-ben zajlott le: a győzelmes forradalom sok más egyébbel együtt meghozta az első szabad májust is. Szekszárd addig soha mm látott tömegmegmozdulással ünnepelt, az utcákon végig kocsi­sorok álltak, melyek a népviselet­be öltözött falusi dolgozókat hoz­ták. — Jellemző, — emlékszik vissza Fodor Erzsébet, aki ma is a szek­szárdi nyomdában dolgozik, — hogy a forradalom bukása után a * * * fehérek minden szervezett mun­kást letartóztattak. Abban az idő­ben már az is elegendő ok volt a börtönre, hogy valaki szervezett munkás. Kovács Pál is több mint egy esz- tendeig rendőri/ felügyelet alatt volt. Azonban hiába volt a Horthy, korszak minden elnyomása, a csendőrök és rendőrspiclik roppant szervezete sem tudta megakadá­lyozni, hogy a szekszárdi dolgo­zók ne ünnepeljék meg május el­sejét. — Nyilvános ünnepségre gon­dolni sem lehetett, — beszél erről az időről Gyurkovics Teréz, aki 9 szintén a régi szekszárdi szerve­zett munkások közé tartozik. — Rövid megemlékezést tartottunk, persze minden szóra vigyázni kel­lett, mert állandóan ott settenked­tek körülöttünk a detektívek. Dél­után azonban mindig kimentünk a Kiserdőbe, majálist tartottunk, a fiatalok verseket szavaltak, tácol- tak. s itt, ott mindig felcsendült az Internacionálé dallama. 1945-ben minden megváltozott s azóta minden szabad májusun­kat új és új munkagyőzehnek, a három, majd az ötéves terv egyre nagyobbszabású létesítményei jel­eik. , — Amikor május elsején elnézem a mai fiatalokat, — mondja Ko­vács elvtárs — mindig arra gon­dolok, milyen boldog élete van ma a fiatalságnaJi.. A kollégiumokban lakó gimnazisták talán nem is gon­dolják, hogy azelőtt soha nem nyílhatott volna meg előttük a kö­zépiskola kapuja, az ipari tanulók pedig csak hírből ismerik a régi inasévek keserűségeit. De azért ott vagyok velük éti is s bár 67 észtén, dő járt cl felettem, ilyenkor min­dig úgy érzem, hogy megfiatalo­dott. Harminc, negyven évvel ezelőtt a szekszárdi dolgozók lopva, titok­ban készültek a május U megünnep­lésére. Csendőr szuronyok mered­tek mögöttük és soha nem tud­ták mikor csap le rájuk a reakció keze. Ma május 1 tiszteletére új munkagyőzelmek születnek s a szekszárdi dolgozók boldog üröm-. rnel kapcsolódnak a munkásosztály nemzetközi nagy ünnepébe. (r>

Next

/
Thumbnails
Contents