Tolnai Napló, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-10 / 58. szám
í#5S murciüs 1* NAPLÓ n Budapest dolgozó népe gyász-nagygyűlésen rótta le kegyeletét J. V. Sztálin iránt Budapesien a hatalmas Sztálin-tér gyászporapáb-, öltözött. A forrón szeretett vezér és bölcs tanító szót- rémjí talapzatát és a szobormű két oldalszárnyát feketével szegélyezett vörös drapéria borította, a szobor 'rét oldalán fekete és vörös lobogóit lengtek, s a talapzatot virágerdő fonta körűi. A Szobor előtt a néphad -erag, az államvédelmi hatóság és az államrendőrség tagjai álltak dl'sziőrséget. Károm irányból, lassú menetben, néma csendben, vonultak Budapest dolgozói a Sztálin-térre. Vörös és Fekete . lobogók erdeje lobogott, csattogott a friss szélben, feliratok hirdették a nagy Sztálin örö-v dicsőségét. Négy órakor vonultak fel a szobor oldalszárnyain lévő mellvédre az elnökség tagjai. Itt foglalt helyet Gkí Ernő, Farkas Mihály, Révai József, Nagv Imre. Hidas István. Kiss Károly, Horváth Mártop., Apró Antal, Rónai Sándor, Marustyák József. Szabó István. Hegedűs András Zsoíinyecz Mihály, Kristóf István. Piros László Dénes István, Nógrádi Sándor, Pongtócz Kálmán, Bata István. Ott volt J. D. Kiezeljov, a Szovjetunió (nagyaro rszági nag ykö v ete. A gyászinduló hangijai után Pongrácz Kálmán, a budapesti városi tanács végrehajtóbizéttságárvak »’• Pőke lépett a mkrofon elé és a gyá sznagygyűlést megnyitotta. Ezután Gorő Emö eivtárs, a minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet. Gerő Ernő elvtárs beszéde BuUipeöt dogozó uépel Elvtár. v-iiií; Hazat ama. — A Magyar Dolgozók Pártja Köz_ ponti VezeUfeégének .és a Magyar V ipxöz társaiig Minisztertanácsának hivó szavára eljöttetek ide, főváro- -:ink dolgozóinak •százezrei. Eljötte- -(* a aagy Sr.táMn szobrához, 1* gy kegyelettel adózzatok ama férfiú elnökének, akinél senki nem tett lob. be, .v népek' szabadságáért és függetlenségéért. az rtryetemes emberi haladásért, a békéért I — Összejöttetek itt. fővárosunk dolgozói, hogy mély megrandülésseb v a- milliók szívében sajgó fájdalommal kifejezésre juttassátok soha. el nem. múló. mélységes ezereteteteket .örökkön, tartó hálátokat a férfiú iránt, akinek parancsát követve, szabadította ki a dicsőséges Szovjet Hadsereg hazánkat u {irtózta rabság igájából! — Eljöttünk v;í 1 amennyien, hogy ineghajletik vörös é* nemzeti,sziuü to_ bogotokat, azt új. iu igazi magyar függetlenség atyjának, nemzeti újjászil- elésiink legfőbb istápolójának, m,o- .•'alizmuet ót»;tó népi demokráciánk iegönz-etl-sitebb segítőjének, forrón szeretétt vezérünknek é-s tanítónknak, népünk legjobb barátjának .-zent érnék o előtt! — Elvtársik! Budapest dolgozó népe! — A magyar és- a nemzetközi raun- kivosztály. a magyar dolgozó nép; n ‘őke igájából kiszabadult é* a sza- hádsigra. békére s boldog é-lelve áhítozó emberek százmillió* mérhetek lenül tokát kössön-kcHjel; Sztálin elv. társnak. ,—. Á nagy Leninnel együik lulséges fegyvertársa. Sztálin «ivtito*. teremi ette- meg. edzette évtizedes harcokban aoélkeméuyre ós rugalmasra, a Szovjetunió Kommunista Pártját, minden ország forradalmi pártjának példaképét, azt h pártot, melyhez fogható hatalmai, politikai erőt nem ismert és néni .ismer az emberiség tör. i, értelme! — E nagyszerű, céltudatos, forradalmi párt "elén, Leninnel együtt, Sztálin sírtál* vezette diadalra a p«v raszteág 1 aokinillióc, tömegeivel sző. vétségé* oroszországi tnümkáeoeztályt , világon először törte át az inaperia. iimos . frontját vitte győzelemre % Nagy Október' Szpcialista Forradalmat. — Leninnel együtt Sztálin elviár* a. api tóttá a világ első szocialista ái- : auiát, a üzovjeláüamot! Sztálin -elvtárs megvédte Lenin örökér. á belső és külső ellenség ujrflt tÓTuadásáva! és telét- aknamunkájával özemben! — Lenin elhunyta után, Sztálin elv-társ csaknem három évtizeden át vezette a Szovjetországot győzölem- l ől-győzekmrel" Irányt mutatott _ a viliág kommunistáinak, az tmperializ. inus, által olnvömott és kizsákmányolt dolgozóknak..'a szabadságért és béke. ért küzdő népeknek! — Sztálin elvtárs megalkotta és vaióraváitotta a szocializmus épitésé- -.sk ■ elméletét s ennek révén a Szovjetuniót gazdaságilag elmaradott or- -íágból,' a kizsákmányolástól mentős. 1 élenjáró ipari szocialista országgá, a Szocializmus bevehetetlen erődjévé, minden támadással dacolni képes nagyhatalommá tetiel — Lénia lángeszű útmutatására támaszkodva, .Sztálin olvtáre megalkotta és vaióraváitotta a mezőgazdaság szocialista átalakításának * elméletét, új, addig töretlen úton kivezette a dolgozó parasztok százmillióit a bo)_ dog élet, a szocialista társasgazdái, kodás útjára! — Sztálin eivtárs éles elméleti fegyvert adott az elnyomott nemzetiségek, az imperializmus igáját nyögő, a gyarmati rabságban sínylődő népek éa forradalmi, demokratikus pártjai kezébe1 — Sztálin eivtárs, minden idők legnagyobb hadvezére, új hadtudományt teremtett. Azt . a hadtudomány;, melynek lebirhatatlan erejét megmutatta már a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ellen acsarkodó és fegyveresen beavatkozó im_ perialista bandák szétzúzása. Ez az új, sztálini hadtudomány nagy Honvédő Háborúban teljesedett ki és döntő -zbrepe volt abban, hogy a szabadság és szocializmus evői, Sztálin olvtárs lángeszű vezetésével, dia- Aaimaskodtak a világot már-már elborító fasiszta barbárság felett! Ennek az új, »sztálini haditudománynak, a sztálini hadvezetésnek, a Sztálin szervezte Szovjet Hadseregnek, a •tttáiin Iclkesíieíte szovjet nép helyt, .áldásának felii Imülhatatian szimbóluma ’ colt és marad a hős p áros: Sztálin. ;;rád! — Sztálin elvtárs nevéhez fűződlek,. az -ö nevét hirdetik korunk gigantikus békeművei, a kommunizmus nagy építkezései a Szovjetunióban. Az ö gondolata nyomán, az Ő szavát követve mozgatnak hegyeket, változtatják meg a folyók folyását, alakítják, át a természetet a . kommunizmust diadalmasan építő boldog szovjet emberek! — Továbbfejlesztve nagy tanítóink, Marx, Engels, Lenin tanítását, Sztálin elvtárs új korszakot nyitott a marxizmus elméletében. És mielőtt eltávozott tőlünk, olyan nagyszerű müvekkel ajándékozott meg bennünket, amelyeknek reflektorfénye évtize. dekre, évszázadokra világítja meg a.z emberiség útját! — Eltávozván tőlünk, Sztálin ©Ívtárs erős, egységbe kovácsolt, öntudatos pártot,""a Szovjetunió Kommunista Pártját hagyta hátra,, azt a pártot, meíy képes valóraváltani Sztálin eivtárs örökét! — Eltávozván tőlünk, Sztálin elv- társ. erős, hatalmas államot hagyott hátra, azt a ezovjeíállamot, _ amely Sztálin elvtárs vezetésével kiáltotta a legnehezebb próbát, mely elé a történelem valaha is államot állított! — Eltávozván tőlünk, Sztálin elv. társ nyolcszázmilliós demokratikus 6s szocialista tábort hagyott hátra., amelyet az Ö eszméi, Lenin-Sztálin halhatatlan eszméi, a proletár-internacionalizmus és az igazi hazafiasság legyőzhetetlen eszméi hevítenek és forrasztanak megbonthatatlan egységbe! — Eltávozván tőlünk, Sztálin elvtár® az egész világot átfogó szervezett békemozgaknat hagyott hátra, amely 6zét téphetett énül összenőtt az ö nevével! Olyan mozgalmat, mely. hez foghatót azelőtt nem ismert a t.ör- lénelem, s melynek erejét megsokszorozza <a tudat, hogy Sztálin harcos szellemét követve, Sztálin útján járva, meg kell és meg lehet védeni 1 béke szent ügyét az imperialista agresszorokkal és háborús gyujtoga- lókkal szemben! — Sztálin elvtárs arra tanított és tanít bennünket, hogy »legyünk szigorúak és követelők önmagunkkal, saját hibáinkkal és hiányosságainkkal! Hogy ne kendőzzük el. hanem kimé. letlentil fedjük fel a hibákat és hiányosságokat, mert csak így javíthatjuk ki, szüntethetjük meg a hibákat és hiányosságokat! — Sztálin elvtárs arra tanított és tanít bennünket, hogy soha he szédüljünk meg a sikerektől, ha meg olyan nagyok is ezek és soha ne cs- «Unk pánikba a nehézségek láttául Hogy józanul értékeljük az ellenség erőit 6 hogy főként ne becsüljük le saját erőinket , s a béketábornak erőit, mert ezek az erők megszámlál- hatatlanok és mérhetetlenek! Sztá'in eivtárs ugyanekkor arra is tanít bennünket, hogy legyünk éberek és mindig éberebbek a sötétben bujkáló, alattomos, vagy nyíltan támadó ellenséggel szemben, s az ellenség minden csapására kettőzött csapással válaszoljunk! — Drága Barátaink! Elv társak! — Pártunk, munkásosztályunk .dolgozó parasztságunk, értelmiségünk, egész magyar népünk szerető édev aytjátj, legnagyobb jótevőjét, bölcs tanítóját gyászolja Sztálin elvtársban, fáért országunkban mindenki tudja, hogy Sztálin eivtárs segítségével nemosak nemzeti függetlenségünket szereztük vissza, 6 töltöttük me* új, gazdag tartalommal, hanem az O segítsége révén sikerült megdönteni országunkban a kizrákmányolók és nép- elnyomók hatalmát is. Elsősorban Sztálin elvtársnak köszönhetjük, hogy népi demokrácia lettünk, hogy országunk, a még nemrégen elmaradott Magyarország, az ezerholdasok és nagytőkések Magyarországa., a .'hárommillió koldus“ hírhedt Magyar- országa helyén ma fejlett ipari ország van. mely egyenrangú tagja a -szabad népek családjának! Elsősorban Sztálin cl ». társnak köszönhetjük, hogy a. mi hazánk, Magyarország, —- a kommunizmust építő Szovjetunió és a népi demokráciák oldalán, — a szocializmus rohamesapatának büszke, de egyben nagyon sokra kötelező ne. \et viselheti! —»» Nemcsak a felnőttek, de, még a gyermekek is tudják országunkban, hogy Sztálin elvtárs mellettünk ál. lőtt* nemzetünk megpróbál tatásainak nehéz óráiban, s velünk osztozott sikereinkben és örömteljes eredményeinkben. Ki ne tudná, hogy fővárosunk, Budapest, fennmaradását ne ki köszönheti? Ki felejthette el az első éleLmiszerszáBlítmányokat, amelyeket Sztálin elvtárs az ostrom és a szörnyű fasiszta-uralom alatt elcsigázott, kiéhezett budaip-esti népnek küldött? Ki ne emlékeznék arra, hogy Sztálin fiai segítettek az első hidakat verni a Dunán és a Tiszán, hogy Sztálin segített megindítani ’ow.á- gunk közlekedését és gazdasági vérkeringését? —1 Sztálin eivtárs, a mi szeretett édesapánk és bölcs tanítónk kezűnket fogta, segített bennünket abban, hogy a szabadság, szocializmus, nemzeti felemelkedés verőfényes, de olykor viharoktól sem mentes útjára léphessünk és hogy erre az útra lelépve, minden akadályokon keresztül gyorsan haladhassunk előre! — Ezért borította el a könny az arcokat a rettenetes hír hallattára, hogy Sztálin elvtárs eltávozott körünkből!. Ezért gyászol országunkban minden hazafi, minden becsületes ma Jvar. Ezért az egész magyar nép Magyarország nemzeti halottja Sztálin írctárs! — Sztálin meghalt, de müve él óa örökké élni fog! — Él és élni fog a megújhodott, mindinkább szocialistává váló magyar nemzetben is! Él és élűi fog a kizsák mányalástól és eiuyotmától mentes szocialista Magyarországban is, melyeit az Ö tanítása nyomán, a Szovjetunió Segítségév cl épít népünk! — Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja, munkásosztályunk, dolgozó népünk úgy lesz méltó a nagy Sztálin emlékéhez, ha még hívebben ó® következetesebben valósítja meg ianí- táeát! — Erősítsük hát méginkábh. min. den nap és minden órában népünk megbonthatatlan barátságát Sztálin népével, Sztálin országával, hazánk biztos támaszával és oltalmazójáVa 1 a haladás és a békéért vívót; harc vezetőjével, a kommunizmus: építő Szovjetunióval! — Legyünk még következetesebb harcosai a népek barátsága sztálini ügyének! Küzdjünk még elszántáéban a béke védelmében, az impéria- l'ieta kalandorok eilen! — Sztálin eivtárs szellemében őr-, kődjünk még éberebben hazánk szabadsága és függetlensége felett! Erősítsük szüntelenül néphadseregünk.'! és áll ám védelmi szerveinket! — Mozgósítsunk minden erőt országunkban ötéves tervünk * ezévi népgazdasági tervünk sikeres megva. lósitására! Számoljuk fel hiányossá. gaick&t az iparban és a mezőgazdi ságban! Szilárdítsuk meg a rannkr.- fogyelmet! Adjunk több szenet, acélt, gépet, gabonát a hazának! — A ,,Felszabadulási Hetet", amelyet a Sztálin Vasmű építőinek kezdeményezésére hazánk felszabadításának nyolcadik évfordulója alkalmából március eo.tól április 4-ig terjedő időben tartanak dolgozóink, tegyük egész dolgozó néiiünk hatalma®, "egységes mozgalmává váróéban és falun! Szervezettségben, lendüléiben, eredményeiben tegyük a „Felszabadulási Hetet“ méltóvá ahhoz, akinek nevéhez hazánk felszabadulása fűződik: Sztálin apánkhoz! — Sztálin eivtárs tanításához híven zárjuk még szorosabbra nagy partunk a Magyar Dolgozók Pártjának »órait. Vigyázzunk pár.uái egységére,.' mint #, eztanünk, fényére, mert r. Szovjetunióval való barát®:;, gonk mellett, a marxizmus-lenini;: mos vezérélte pártunk, a párt áltat vezetett munkásosztályunk * mi fő erősségünk! Alapozzuk meg még szilárdabban országunkban a munkás- osztály szövet-jégét a dolgozó parasztsággal, mert ezen a szövetségen nyűgözik népi demokratikus állMnreridüdk! — Tömörüljünk valamennyien aug egységesebben Sztálin eivtárs legjobb magvar tanítványa, pártunk és né., oüiik vezetője. Rákosi Mátyás elv társ köré! — örök' dicstfsóg tanítónknak., a kommunizmus építőmesterének. népünk felszabadítójának, — .Sztálin-' nak! Éljen Marx, Engel«, 1 .vni*i éttví- Un gyúzhstfctlón taniláKs! — Vezessen bennünket gyözetem- rőkgyözelcuire a nagy Sztásn lobe, goja! Gero Ernő után Musak« Imre. a Rákosi Mátyás Müvek Koüsutíi-dijafi sztaiiánovistája beszélt, majd Boér, Béla felszólalása után Pongrác/. Kai. mán mondott zárószav&kat. Pongrácz Kálmán, a budapesti \á- rosi tanács végrehajtóbizottsága elnökének zárószavai után 24 löveg össztűz lövései mellett megkezdődő“ a koszorúzás. Először a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevében Gero Ernő és Révai József, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai helyezték el a kegyeid ív há r koszorúját, a nagy Sztálin szobrái.N: talapzatára. A Magyar Népltözjársa-* «ág Minisztertanácsa nevében Nsgy Imre és Hidas István, a miniszterit». náes elnökhelyettesei koszorúsunk. \ Magyar Nópközlársasáa- Elnöki Ta::á. osa növében Nagy Itóniei olnöíchelvei- tos. a néphadsereg nevében Es Mihály hadseregtábornok, miniszter koszorúzott. A budapesti nagykővctségéhck ját .1. D. Kiszeijov n: te ei> majd a Kínai a Lengyel Népköz iá; s7,1 ovik K öz társasa rr, köztársaság, a Román követeége nevében helyezték a «zobor talapzatára, ntájd De:uok ratifcus Kö,z tittsaaág diplomáciai missziója, a K Demokratikus Köztársaság ügyvivője; az Albán •Népkőjtá-rvság hudapc-rő ügyvivője, az Indiai Köztársaság budapesti követsége, á Török Köztársaság követsége koszorúját he. lyezték el. Ezután az íliiamvédeliiú hatóság, áHamrendőrség, pói-i- ó® : i>- megszervezetok hébvc-i’ók rí koszorúi, kai. A dióid vezer - ~j ■.,£»i-á.r ak ;a,ajizív.at elborították az égő \ őrös virig-'kbó’- örökzöld baberle»-elekből fon' kosiv-- rúk. Felcsendiütek a szovjet éa a njji gyár Himnusz hangjai-s az Interna- cloná-ié ürök«zép ilaBarmiiy.ii- végétért a Bu-lapest do'ígozói.aak mérhetetlen gyászát kifejező nagygyűlés, a-m«övnek végeztével Budapest do'goző' helyezték ei ;» kegyei-.’ -. ;tc -i •»' s-zobor talapzatára. nevbher i Kíi r ■női,, h öavönl? rí. 1. A S; íovjeíi: tv‘*n lógón el; ■Jwzfi rí iisry,kií\ i?t • he. y ,-y. Néphy Í4Í1'« \í 0« jeh?■ "Bo: .vú,- y er.. XépköKtii' lyeslA’v 1..C-70 rú • majd H, N Cl. íl *: 1 l)«;l az)f >2 tí , a Koreai N ép; *r,sag budatK !-fc-í ■ Örökké megőrizzíik Sztó»m emlékét Törvény Joszif Vis^zárionovícs Szfáíin seneratisszimusz emlékének megörökítéséről Az orsüaggyúiéi vasárnapi gyászülésén az alábbi törvényt- hoztaloszif Visszárionovics Sztálin olvtárs, generalisszimusz, * Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke 1955. március 5-én eltávozott az élők soréból. Azok közé a világot átalakító nagy férfiak közé tartozott, akik a legtöbbet tettek nemcsak saját népük és államuk felvirágoztatásáért, Itattern az egész emberiség haladásáért a világ minden dolgozójának felszabadításáért és boldogulásáért. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya kimondja: „A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, rneo- nyttotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját." A hazánkat felszabadító Szovjetuniót és fegyveres erejét Joszif Visszárionovics Sztálin olvtárs vezette. Hső- *>rban Neki köszönhetjük azt az önzetlen segítséget, «melyben a nagy Szovjetunió szakadatlanul részesítette « Magyar Népköztársaságot. Elsősorban Neki koszönhet- ÍV, hogy népünk, a Szovjetunió támogatásával sikeresen védelmezve békéiét és függetlenségét, eredményesen rakja le a szocializmus alapjait. Magyarországon. Joszif Visszárionovics Sztálin eivtárs neve, müve és tanftása eitéphetetlenül összeforrt hazánk történelmével. A magyar nemzet függetlensége, a magyar nép szabadsága, a magyar dolgozók felemelkedése eltéphetetienül összeforrt azzal, amit Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs a szovjet nép az egész haladó emberiség számára alkotóit. Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs emléke iránti tisztelet és kegyelet, r.agy tanításaihoz való rendíthetetlen hűség kifejezéséül az országgyűlés a következő törvényi alkotja: 1. §. Az országgyűlés Joszif Visszárionovics Sztálin eivtárs emlékét, a magyar nép felszabadítása, a magyar nemzet függetlenségének kivívása és biztosítása, a magyar dolgozók politikai, gazdasági, kulturális feiemelke- dése körűi szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a magyar nép el nem múló hálájának tanúbizonyságául törvénybe j iktatja. * Március 6-án réggé' a/ egész, országban, ígv Tolna megye legldsebb községébe is eljutott a gyászhír atyánk tanítónk, népünk legnagyobb barátja, Sztálin eivtárs — nem ék Munkásak, dolgozó parasztok, értelmiségiek sok szenvedést átélt íér fiák és asszonyok siratják, gyá: ják. A pénteki röpfiyiiUisckev. egész ország dolgozói melieU gyénk dolgozó népe /s meg/cp» hogy a munka elkövet'e. o> hó napjait a termelő munka ú: <?• meivé avatja. az rt UM:t, kotTovábbra is Szíáiin eivtárs vezet minkéi . . Így kezdődik a Tolnamegyei Erdőgazdasági Egyesülés dolgozóinak részvéttávirata, amelyet a szovjet *P-I vétségnek küldtek. — Mély fájdalommal vettük az értesítést — írják táviratukban — a nagy Sztálin, a világ dolgozói vezérének, a világ proletariátusa apjának halálhíréről. Az erdőgazdaság dolgozói Utdják, hogy mivel tartoznak a nagy Sztálin emlékének,. Ezért szorosabbra lüzziik sorainkat, az éberséget fokozzuk muri- kateljesítményeínke! növeljük, bogimé ltokká váljunk nagy vezérünk t<r n Hát óhoz. Még jobb munkával harcolunk a Sztálin teremtette szép. új életért A Tolnai Selyemgyár dolgozói fájdalommal vették tudomásul a világbéke őre. n nagy Sztálin halálhírét. A röpgyülésem elhatároztál.-, hogy míg a szovjet nép legjobbjai a nagy Sztálin küzdölánsai a moszkvai ravatalnál állnak őrséget, ők a munka- padok mellett örködnek, így fejezve ki drága Sztálin dvtórsunp. elvesztéséért érzett fájdalmukat. Még becsületesebben heiytállunk a termelés Hantján, ígéri valamennyi dolgozó. A kommunista őrség eUó napjaiba.-* 102 százalékos napi terv teljesítési ért el az üzem. A februári tervet lf6 szúzalékra teljesítették a dolgozóid Az egész üzem gyászol, a loapu felett fekete zászló, komorak a szivekben a szomorúság. De a gyásszal együtt új harcos .akarat költözött mindén dolgozó szívébe. Még többet, még jobban tenni a Sztálin teremtette szép új éleiért,