Tolnai Napló, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-18 / 15. szám

{ * IMS JANUÁR Ift NAPLÓ m & A minőséget 90 százalékról 92-re emeljük ! A Bonyhádi Cipőgyár dolgozóinak vállalása április 4 tiszteletére A Bonyhádi Cipőgyár az elmúlt évben sikeresen teljesítette tervelő­irányzatát, Most, az új tervevünk­ben úgy dolgozunk, hogy a munka- versenyt még aktívabban fejleszt­hessük ki, amit legnagyobb részben a minőség megjavításánál akarunk elérni. A Cipőipari Igazgatóság által elő­írt 90 százalékos minőségi százalék­ká! szemben üzemünk összes dolgo­zóival megtárgyaltuk ciz előttünk ál. ló feladatokat minőségi munkánk még fokozottabb megjavításával kap­csolatban, és arra az álláspontra ju­tottunk. hogy az előírt 90 százaié, kos minőséggel szemben ellentervet dolgozunk ki, amiben vállaljuk, hogy az 1953-as év első negyedében 92 százalékos első osztályú minőséget fogunk gyártani és ezzel nópgazdasá- gmümak és üzemünknek 75.000 fo­rint értékű árbevételi többletet biz­tosi'unk. ■ Sztálin elvtárs születésnapjára in­dított munkaversenyünk ' lendülete nem tőrt meg, hanem igyekszünk azt még az eddiginél is jobban fokozni, amit bizonyít az új tervévünk első hónapjának ©Iső dekádjában elért eredményünk- Az első dekádban terv. teljesítésünk 102.3 százalék. Az első osztályú termékünk minősége 96.2 száza’ék, műszaki hibamentesen pe­dig 97.4 százalékot értünk el. Terv- ismertető értekezletünkön a, dolgozók lelkesedéssel! csatlakoztak az előt­tünk álló feladatok megvalósításához és az új, Április 4. tiszteletére tett vcrsenyválialásokkal akarnak harcol­ni áttért, hogy első negyedévi ter­vünket még sikeresebben teljgsíthes. síik. Pártszervezetünk, üzem: bizottsá­giunk, műszaki vezetőségünk és a vállalat minden előfeltételt biztosíta­nak ahhoz, hogy az új .versenyünk az eddiginél ls magasabb eredményt hozzon. Az üzemrészek közötti- mun­kaversenyt, a csoportosan termelő üzemrészekben az egyéni munkaver-, sanyt az eddigi gyakorlatok alap­ján új, még fejlettebb' alapokra-he. lyezzük*. melyen keresztül biztosít­juk azt hogy eddig elért termelési eredményeink mellett még nagyobb százalékot mulassunk fel. Felszabadulásunk óta már nyolc év telt d. Ezalatt az idő alatt szinte új emberekké váltunk új hazánkban. Ezt a Szovjetuniónak és a nagy Sztá­linnak köszönhetjük. Hogy ennek je. lentőségét méltóképpen ‘ ünnepeljük, elhatároztuk, hogy új munkaversenyt indituk üzemünkben, amely nemcsak a terv teljesítésére, hanem a mi­nőségi munkánk még fokozottabb megjavítására is irányul. Vállalásaink a következők: 1. A társadalmi ellenőrzés további kiszélesítésével vállaljuk, hogy az 1952. negyedik negyedében elért 90 százalékos eisőosztályú minőséget, 92 százalékra javítjuk. Ezzel _ népgazda­ságunknak és üzemünknek 75 000 forint árbevételi többletet biztosítunk. 2. A csákázó és szabászat! üzem- rész dolgozói vállalják, hogy az anyag gazdaságosabb kihasználásá­val a negyedbe negyedévben elért eredményeket még tovább fokozzák és a negyedik negyedévhez viszo­nyítva a kijelölt főanyagoknál 225 ezer forint megtakarítást érnek el. 3. Vállaljuk a dekádonkénti üte­mes termelést, a 98 százalékos terv- szerűséget’ a 100 százalékos tervtel- jesi léssel. 4. A tartaléküzem dolgozói vállal­ják, hogy az eisőosztályú minőséget a .negyedijk negyedévi 33 százalékról 50 százalékra javítják. Továbbá azt, hogy a tervet maradék nélkül telje­sítik. * Fenti vállalásaink teljesítésével be­bizonyítjuk. tudatában vagyunk annak, hogy mit jelent számunkra a felszabadulás nagy ünnepe. Tudjuk, mit kell tennünk azért, hogy sza­badságunkat, épülő szocialista ha­zánkat megerősíthessük és erős bás­tyái legyünk annak a nagy bóketá- bomiak, melyet Sztálin elvtárs vezet és amelynek védelmezője a mi fel­szabadítónk. a dicsőséges Szovjet­unió. A Bonyhádi Cinőqyár dolgozói ne. véhen: Heke Pál párttitkár Szabó Imre ü, B. elnök Györki Ignár igazgató A faddi Kfsz jól dolgozott az 1952-es évben A gépek zaja már messziről hal­latszik a Faddi Kisipari Termelőszö­vetkezet asztalos műhelyéből. Alig egv éves a KTSZ, de máris szép ered­ményekről! lehet beszámolni. A KTSZ 15 taggal alakult »ma már 18. Ta emelkedett fel a taglétszám. De nem is a taglétszám emelkedése mu­tatja az eddig . elért eredményeket, hanem a munka teljesítménye. Petróci ügyvezető elvtárs fáradsá­got nem ismerve harcol azért, hogy •a szövetkezet minél nagyobb kapa­citással dptgozzón. Megfogadta pár­tunk határozatát: tanulni és a dolgo­zók észszerüsítéseit elfogadni. A tagság jó munkájáért iskolára küld­te őt, hogy még több' tudással tudja vezetni a szövetkezetét, A tagság minden bizalmat belé helyezett, mert tudják, hogy eddig elért eredményeik is nagyban az ő munkájának kö­szönhető. A kovácsáészleg vezetője, Gyulai elvtárs a múlt hónapban 1121 forin­tot keresett. Gyulai elvtárs elmond­ta: ,,Mint önálló kisiparos reggelt® estik dolgoztam, de nem jutott annyi, mint most. Lábaim majd tönkremen­tek a kohófujtatásban, itt pedig azt is a gép fújtatja. Megszerveztük bri­gádommal együtt úgy a munkánkat,- hogy az 1953-as évben 1300 torintot tudjunk keresni minden hónapban. Ma, amikor a szocializmust építjük, mj még jobb munkával igyekszünk azt elősegíteni mert tudjuk, hogy munkánk nagyban segíti a szocializ­mus sikeres megvalósítását.” De az asztalos részleg dolgozói is kiváló muníkát végeznek, s így szé­pen keresnek. Szebényi László, a részleg vezetője példamutató munkát, végez. A szövetkezet fejlődését nagy­ban segítette a község lakossága is. akik inkább a szövetkezett)in dol­goztatnak. mert arra gondolnak, hogy ezzel is a békét védik és a szocia­lizmus megvalósítását segítik élő. Kertész János levelező. Fadd Értény község munkaerötoborzási versemre hívta Koppányszántét A Szovjetunió Kommunista Párt'já. n% XIX. Kongresszusa világító fák­lyaként áll a világ békeszerető dob gozói előtt; megszabja a kommunista pártok által vezetett dolgozók béke- harcána.k feladatait erőt. bátorítást nyújt mindennapi munkánkhoz. A A NÉPI DEMOKRÁCIÁK EL ETEBOL Hafezerháromszáz paraszt téSi üdülése Prágában múlt év végén kezdődött meg a parasztok néhány hónapra terjedő üdültetési akciója, amely­ben a földműveúszövetkezietek érde­mes tagjai, valamint a kis. és kö­zépparasztok részesülnek. Az üdülte­tési akció április közepéig tart és összesen 6.300 Személy vett - részt benne. A fővárosban üdülő csehszlo­vák parasztok a Földművelésügyi Minisztérium vendégei és üdülésiük napjai alatt meglátogatják a prágai színházak előadásait, megtekintik a legjobb filmeket és megszem-éiik az új szocialista építkezéseket. Az üdü­lést egyben felhasználják arra is, hogy a vezető mezőgazdasági szak­emberekkel megbeszéléseket folytas­sanak és a mezőgazdasági éldolgo. zólckal és újítókkal kicseréljék ta­pasztalataikat. A bolyár nép békebarca A Kleinem Gottwald Uj Kohó dolgozói küzdenek a terv határidejének be- tartásáért. A munka előhaladását ébr ázo!6 diagramm előtt egy rohambrigád tagjai tanácskoznak a munka megszervezésének javításáról Százezres iömeggyűíés Kalkuttában Tanitósztrájk Pamlzsáhhan — Éhínség Maharastráhau (Indiai sajtószemle) (MTI) A Fre-e Press Journal be­számol arról, hogy Kalkuttában az Indiai Kommunista Párt hatalmas arányú tömeg gyűlést rendezett. A gyűlésen megtárgyalták és üdvözöl­ték az Indiai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának most lefolyt tíz­napos ülésén hozott határozatot. A határozat hangsúlyozza, hogy India népének legfőbb feladata: harc a bé­kéért és az imperialista háborús ka­landorok elszigeteléséért. A határo- *a± -üdvözölte a népet béfkekongresz­szusának felhívását. Egyre súlyosabb a pandzsab: taní- ‘ósztrájk — írja a Times of India.— Igen sok tanító bejelentette: halá­lig tartó éhségsztrájkot folytat, hu' nem teljesítik a szörnyű nyomorban sínylődő tanítóság követeléseit. V Maharastrában, félmillió ember ál. tál lakott területen, éhínség dúl — jelenti a Cross Roads. A falvak la­kosságának fele elhagyta lakóhelyét, hogy élelmiszert kutasson fel. A bolgár nép a békeharc első so­raiban küzd. Mélységes érdeke a bé­ke megvédése és sokszor0s tanúbi­zonyságát szolgáltatta a béke meg­óvására irányuló elszánt akaratának. A második Békekongresszus óta egy év leforgása alatt a békeharc a Bol­gár Népköztársaságban az egész né­pet átfogó mozgalommá fejlődött. A békevédeimi bizottságok száma, amely a II. Bolgár Békekongresszus idején 10.000-et tett ki, egv év alatt 15.000-re emelkedett és azóta is egy­re gyarapszik. A begyűjtés teljesítésének érdeké­ben békekaravánokat szerveznek. Az üzemekben 'és az intézményekben pedig a termelés fokozásának érde­kében brigádokat alakítottak, ame­lyek felajánlásokat tettek a békekon­gresszus tiszteletére. Mindez, azt bi­zonyítja hogy a bolgár 'dolgozók szívükön viselik a béke világmozga- ßom ügyét és részt vesznek a közös ellenség, az imperializmus ellen vi­selt harcban. Az.Országos Béketanács és a helyi bizottságok a tömegszervezetekkel szoros együttműködésben több akciót bonyolítottak le: országos gyűjtést a nemzetközi békealap és a harcoló koreai nép javára, békemozgalmat a Békevilágtanács ama felhívásának aláírására, amely követeli, hogy az öt nagyhatalom kössön egymással békeegyezményt, továbbá két gyűj­tés: akciót a koreai nép megsegít«, sére.. A bogár bék ©mozgalom bekap­csolódott a görög nép hősének, Be- loiarniisznak megmentésére irányuló akcióba, a bakteriológiai fegyver hasz. nála: a. a Ko esed ó-szigeti vérengzés, és a bonni különszerződés rafifikátá. sa ellen szervezőit tiltakozó mozga1. mákban. A b'ékeegyezményt követe­lő felhívást 5,714.135 dolgozó írta alá. A harcoló Korea megsegítésére ala­kú.'. országos bizottság 63 vagont megllöltő ajándéktárgyat juttatott el a koreai népnek. Az a haalmas építőm unka,amelyet a népi kormány és a bolgár nép nagy vezére, Cservenkov elvtárs ve­zetése alatt a szocializmus alapjai­nak lerakásáért, a bolgár nép béke- szerető és hazafias szellemű neveié, sóért a Bolgár Népköztársaságban fo­lyik. c bolgár nép legértékesebb hoz­zájárulása a béke ügyének megszi- lárdításá'hoz, mind Bulgáriában, mind az egész világon. A Népek Bécsi Bé- k évii ágko ng r es szusának ha tá roza t a i erős visszhangra találtak a bolgár dolgozók körében és ennek kapcsán kapcsolódnak be a békevilágmozga- lom további feladatainak végrehajtá. sába. Az albán ötéves terv nagy alkotásai Az Albán Népköztársaság ötéves tervének kiemelkedő alkotásai a már üzembehelv.-zett elbászáni fafeldol­gozó kombinát, az épülő cerriki olaj­finomító és a Mát-folyó mentén épü­lő „Enver-’ vízierőmű. mindhárom nagy alkotás a Szovjetunió közvetlen segítségével valósult illetve valósul meg. A cerriki olajfinomító üzembehe­lyezése után évente 150.000 tonna üzem. és kenőanyagot ad majd az albán népgazdaságnak. A cerriki sík­ságon lázas ütemben folyik a nagy ■építkezés, már több munkáslakóház, étkezde és gyárépület felépült, le­rakták a vízvezetéket, befejezték a csatornázási rendszert, elkészült a mozi, az olvasóterem és a munkás- 'kkrb. Gyors ütemben épül az olaj­finomító többi épülete is. A lepárló részlegek' mellett hőerőművet,, javító műhelyt és fémhordó gyárat is léte­sítenek. Ez utóbbinak évi kapacitása 800 000 fémhordó lesz. Több mint 272.000 köbméter földet, mozgatnak meg az építkezésnél. .Többezer köb­méter vasbetont építenek be, 218.000 'négyzetméter vakolási munkát végez­nek és csak az olajfinomító és a vá­ros épületei között 11 kilométer hosz- szú műút épül. Hatalmas bulldózerek, torooydaruk, elektromos szivattyúk. vLl'lanyhegesztpberendezések és m$s korszerű szovjet gépek könnyítik meg a dolgozók munkáját. Az ,.Enver'’ vízierőmű építkezése 1952. január 11-én indult meg így a vízierőmű építői számára január tl-e kettős évforduló. A Mál.folyó- bau még zabolátlanul rohan alá a skopeti sziklák közt. - de már elké­szült a Milot—Ulze között; műút, a .,Világosság útja", ahogy az építői elnevezték. Kettőezer hektár terüle­ten épül a vízierőmű, az ötéves terv legnagyobb alkotása. 55 méter mély és 12 kilométer hosszú víztároló me­dencét létesítenek 50—55 méter ma­gas duzzasztó-gátat építenek, amely megállítja majd a Mát-folyó szilaj vizét. Egyedül a gát felépítéséhez 180 000 köbméter beton szükséges. Az ..Enver” vízierőmű 1955-ben. az ötéves terv. végére 1 millió kilowatt óra energiát termel és ezzel az or­szág negyvenkétszor annyi' elektro­mos energiával rendelkezik majd, mint 1938-ban. A termeit elektromos ■energiát a 270 kilométer hosszú Ul. za Szelenica magasfeszültségű veze­ték juttatja majd el az ország bá­nyáiba és ipartelepeire. mi pártunk II. Kongresszusa is meg­szabta feladatainkat és megvilágí­totta a szocializmus építésének útját és azt, hogy kellő számú munkaerőt biztosítsunk. Gyökeres fordulat kő. vetkezett be munkaerő ellátásiunk terén. Nemcsak a munkanélküliség szűnt meg. mely a kapitalizmusnak szörnyű velejárója, hanem a szocia­lizmus építésének hatalmas mérétű térhódítására, iparún], különböző ágaiban munkaerőhiánnyal küzdünk. Hogy megnovekedétt feladatainkat eredményesen meg tudjuk oldani és a szocializmus építéséhez a dolgozók tízezreit tudjuk mozgósítani, segítő aktíva hálózatot kellett, illetve -kell kiépíteni. Ezek a segítő aktíva háló­zatok a községi mezőgazdasági és pénzügyi állandó bizottságok. Ennek a munkának az eredményes elvégzé­séhez igen nagy segítséget várnak előadóink a járási vb. elnökétől, já­rási tömegszervezetek és községi ta- nács-elnökeinkt51. Erre annál is in­kább szükség van. mivel a bizottság munkája döntő mértékben politikai tömegmunkába merül ki. Feladat te­hát, hogy a járások," a községek az erre vonatkozó utasításokat maradék­talanul hajtsák végre, szem előtt tartva, hogy a munkaerőtoborzási terv teljesítése éppen olyan feladat, minf'a begyűjtés, vagy más tervek teljesítése. Igen helyesen foglalkoznak ezzel a kérdéssel a Szekszárdi járásban, ahol a járási tanács vb, támogatásával már háromszázon ielühe sikerült az aktívák számát növelni. Vagy mint a dombóvári járásban, ahol a vb. úgy támogatja az előadó munkáját, hogy kiszállásaihoz autót is biztosít több esetben. A tamási járásban a szer­vezést Frank elvtárs igen helyesen indította be. mint fiatal előadó és Értény községi tanács vb., valamint: az állandó bizottság felismerve en­nek a kérdésnek fontosságát'. Kop- pányszántó községet hosszúlejáratú versenyre hívta a toborzási tervek teljesítésében. Versenyszempontok a következőik: 1. A toborzási tervek teljesítését s járási toborzási tervek figyelembevé. telével határidő előtt 5 nappal telje­sítjük. 2. A toborzás; terv teljesítésedéi a minőségi toborzásra nagy súlyt fektetünk, mert ezzel a munkaerő, hullámzás; csökkentjük. 3. A Begyűjtési Minisztérium 27/17. sz, toborzási rendeletét maradékta­lanul végrehajtjuk. A toborzási köny­vet pontosan vezetjük és a mezőgaz. dasági, valamint pénzügyi albizott. ság, illetve annak toborzás; munká­ját havonta értékeljük éa a járási munkaerőgazdálkodási előadót arról tájékoztatjuk. Meg vagyunk róla győződve, hogy a megye valamennyi községe meg. érti a toborzási terv teljesítésének fontosságát és csatlakoznak sz érté- nyl tanúcs versenykihívásához. Elméleti színvonalunk emeléséi segíti elő az MAC­ADATSMGAITATAS ■ -.«*

Next

/
Thumbnails
Contents