Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-07-29 / 176. szám

1 19öS JULIUS 3« NAPLÓ 3 A bonyhádi járás termelőszövetkezeteinek párttitkárai értekezleten tárgyalták meg a soronlévő feladatokat Beszámoltak a csoportok nagyszerű eredményeiről, mellyel példamutatóan élenjárnak az egyéni dolgozó parasz­tok ellőtt. A zombai termelőszövetke- zeíe.kbö! Szabó és Bíró elvtársak büsz­kén számoltak be, hogy begyűjtési kötelezettségüket teljesítették. Ugyan­így a grábóci, leveli, kisvejkej ter- melőcsoportok titkárai is hasonló jó eredményekről számoltak be. Ez az értekezlet is megmutatta, hogy ahol a pártszervezet a gazdaságvezetés maga­sabb fokát érte el, ott az eredmények is megmutatkoznak. Sipos elv társ a váraljai Alkotmány tszcs-böl elmondota, hogy náluk a kí­vülállókkal való szoros kapcsolat meg valósítása nyomán értek el az idén jó eredményeket, Tavaly óta mintegy 12 középpa- raszt bevonásával erősödött a cso­port. Ennek hatása már az aratás idején megmutatkozott. Míg tavaly segítséggel U fi hétig tartott az aratás, az idén már segítség nél­kül 2 hét alatt elvégezték. Megdöntötték egyúttal az ellenséges elemek, a kulákok és a klerikális reak ció hamis propagandáját, a kevés ter­méssel kapcsolatban. Még a tavalyi hátralékukat is teljesítették. Szigeti elvtárs, a bonyhádi járás párttitkára Ls felszólalt az értekezle­ten és hasznos útmutatást adott az értekezleten megjelentek számára. Szigeti elvlárs, Horváth Márton elv­társ, ,a Központi Vezetőségen mondott beszámolója nyomán értékelte a já­rás ■ pártszervezeteinek munkáját. Be­szélt az eredményekről és a hiányos­ságokat ismerteivé mutatott rá párt- szervezeteink feladataira. A pártveze­tés; színvonalának emelésére hívta fel a figyelmet. Ehhez tartozik. hogy párttitkáraink rendszeresen számoltas­sák be a termelőszövetkezetek és cso­portok elnökeit. Ennek hiánya miatt történhet meg olyan esel. mint Mórá­gyon. ahol maga az elnök sem mu­lat példát a jó munka terén. Termé­szetes, hogy az egész csoport ered­ményeire ez nyomja rá bélyegét. A parttitkárok példamutatása terén is van még javítani való. Nagyvejkén Jvupkai elvtársnak mind­össze 4-0 munkaegysége van. Jó mód­szert alkalmaz Bíró Márton elvtárs, a kisvejkei Szabadság tszcs-ben, s ‘250 munkaegysége van. De mindig ott van, ahol a munkák legfontosabb, legnehe­zebb része folyik. Itt buzdítja, s pél­damutatásával is segíti, egyben ellen­őrzi a tagok munkáját. — Az önelégültség is megmutatko­zik egyes helyeken — mondotta Szi­geti elvtárs, még az olyan kiváló eredményeket elérő szövetkezetünknél is, mint a zombai Vörös Csillagnál. Megnéztük, hogy mi lehet ennek az oka, s megtaláltuk. A gazdasági mun­kák mellett elmaradt a politikai mun­ka. Horváth Márton 'elvtárs beszámo­lóját például még a mai napig sem tárgyalták, pedig minden pártcsoport- blzálminak, népnevelőnek tarsolyában kellene lennie e nagyszerű fegyvernek. Ez. segítené minden csoportot nem­csak az , eredményük növelésében, ha­nem most a felfejlesztés terén is. Nem támaszkodnak eléggé e téren az egész'tagság aktivitására, Nagyobb gondot kell fordítani a nők széleskörű bevonására különösen az állattenyésztés terén, de a növényápolásban is. Itt is példát kell vennünk a hős szovjet asszonyokról, akik e munkákat szinte teljes egészé­ben végzik. Klsvejkén jól megy a nők bevo­nása. Nagyvejkén még az eke­szarvát is kivették a nők a férfiak kezéből, Orbán elvtárs, a megyei pártbizot! - ság ágit. prop. titkára is felszólalt az értekezleten és különösen a népneve­lő munka színvonalának emelésére hívta fel a figyelmet. Még a termelő- csoportokon belül sem tudatosítják eléggé az eredményeket. Nem ismerik ezért széles körben eléggé, hogy milliomos csoportok tagjai, mint a zombai és még egész sor termelőszövetkezetünk, akik sokszor bizony néhány ál­lattal kezdték. E munka kiszélesítése segítheti elő a csoportok fejlesztését és megszilárdí­tását. amely egymástól nem választ­ható el. E nagyjelentőségű értekezlet is bi­zonyítja, hogy ternielőe.soport jaink ha­talmas fejlődésen mentek keresztül. De még jobb eredményeket érhetnek el és kell is, ha pártszervezeteink kí­méletlenebb harcot folytainak a kom­munisták példamutatásának fokozásá­ért, és a munkafegyelem megszilárdí­tásáért. A jó példamutatás és felvilá­gosító munka egyre több tcrmelőcso- portnál hoz olyan eredményeket is. mint a kisvejkei Szabadságban, ahol 35 új tag jelentkezett felvételre, meg­győződve a közös gazdálkodás mnga- suhbrer.d őségéről. Újabb eredmények a Va^utasnapra és alkotmányunk tiszteletére vállalt szocialista kötelezett«ég teljesítése közben A Vasutasnap és alkotmányunk tiszteletére tett felajánlások teljesí­tésében kiszélesedett az 500 kilo­méteres mozgalom, amelynek kere tón belül a vasutas dolgozók kivágó eredményeket érnek el. A dombóvári fütőháznál Venyvesi József elvtárs, sztahánovista mozdonyvezető. Parez János és Borbély József sztahánov’s ta fűtők havi kilomélertervüket. 770 százalékra teljesítették. A 2000 ton­nás mozgalom keretében terhelési ter­vüket 129 százalékra teljesítették, szolgálatukat balesetmentesen vég­zik, munkájukban s z olgálaf kép t e i e n _ ség nem fordult e ö Javítási költsé­güket 35 százalékkal csökkentették. Bátaszókén Bodoki József sztahá­novista mozdonyvezető és Kővágó Mátyás sztahánovista fűtő 2600 kilo méteres teljesítményük mellett 102 személyvonat továbbításánál 108 perc késés merült fel. Szénmeg,takarításuk a tervhez viszonyítva 27 százalék, ja* vítási költségüket 61 százalékkal csökkentették, amelyet kisebb javí­tások elvégzésével értek el. A hős mozdonyvezetők a Szovjetunió ki­váltó vasutasainak példáit követik, az ő módszereiket alkalmazzék mun­kájukban. De eredményes, jó munkával bi­zonyítja be a szekszárdi osztálymér- nötkséghez tartozó IV. pályamesteri szakasz Vörös Csillag brigádja, hogy lelkesen készül, a Vasutas napra. Vá gányszabályozási munkák elvégzésé­nél szilárd munkafegyelemmel 134 százalékos teljesítést ért el Dombó­váron a 9. sz. távirdamesleri szakasz dolgozói a Vasutasnap és alkotmá­nyunk tiszteletére a fenntartási ter­vet 140 százalékra, a felújítási lervel 115 százalékra teljesítették. 3 száza­lékos fenntartási költségmegtakarítás­sal. A becsülete? dolgozók szívük min den melegével, szeretettel adják aján­dékaikat, mert tudják, hogy ezzel elősegítik a bélke megszilárdítását, •’Mát családjukat és magukat ís vé­dik. Várnai László Jól halad a cséplés Áparhanton Aparhant községben négy cséplő­gépre vállalták hogv augusztus 5 re befejezik a cséplést. Tekintettel ar­ra, hogy csak három gépet kaptak, így vállalásuk teljesítése nehézsé­gekbe ütközik. Amint azonban a je fsnlegi állapotok mutatják, augusz­tus 3-ig mégis befejezik. Ezt az ered­ményüket úgv tudják elérni, hogy a cséplőgép brigádvezetők túltetjésí tik normájukat. Simon Imre. akinek a napi normája 108 mázsa, 120. sőt 132 mázsát is elcsépel. László Fe­renc, Rupper Sebestyén b rig á.d veze­tők is hozzájárulnak az eredmény eléréséhez,, már két héten ke-resatü. tartják a Magyar-Szovjet Társaság vándorzászlaját. Aparhant községben a csépié.? el­ső helyen áll a járásban. A július 24 i értékelés szerint Aparhant- köz­ség 54 vagon1 és 45 mázsa gabonát csépelt el három cséplőgéppel. Nem mondhatunk el i.yen eredményt Zom b.a községről, ahol hat cséplőgép vég­zi a cséplést. a.z eredmény pedig 31 vagon és 78 mázsa. A zombai bri gádvezető példát vehetne az apa.r- hanti cséplőgép brigádvezetőktől. Yánesa István járási MSZT titkár, Bonvhád. Béremelést harcoltak ki az amerikai acélipari munkások Newyork (TASZSZ) A hat nagy ame­rikai acéltársaság és az acélipari mun­kások szakszervezete között megálla­podás jött létre. A megállapodás fel­tételeit még nem lettek hivatalosan közzé. Jólértesült körökre hivatkozó sajtó- jelentések szerint azonban Murray az acélipari munkások szakszerveze­tének elnöke és az acél társaságok képviselői nemileg módosított formá­ban egyeztek meg abban a kérdésben, hogy csak a szakszervezet tagjait ve­szik fel munkára. Megegyezés jött léire arra vonatko­zóan is. hogy tizenhat centtel emelik az órabért és öt centtel a bérhez nem tartozó más munkadíjakat. Harcban a begyűjtés sikeréért A bőgyészi Petőfi tszcs a községben elsőnek adta be gabonáját az elmúlt héten, közvetlen a cséplőgéptől. A tszcs dolgozóit a pártszervezet és az ót* törők ihlvüzlik. A tszcs mint mindenben, itt is példát mutat az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak. Javítsák meg a szekszárdi pékek a kenyér minőségét Egy dolgozó levele . • * . . • l __ _ KE DVES TOLNAI NAPLÓ! Én a sztálinvárosi v-askohónál dolgozom és a fizetett smbadsago^ mat itt töltöm Szekszárdon. Megbotrgnkozva tapasztaltam, hogy itt nif lyen rosszminőségű a kenyér. Sok helyen dolgoztam már. Voltam Ing* tán és most Sztáhnvárosban. Mindenütt jó volt. élvezhető volt a ke­nyér. A szekszárdi kenyér nem a Irg élvezhetőbb. Mi utánanéztünk a do­lognak és meg állapi tót tűk. hogv u Szekszárdi pékek nem tudnak k «nyerd sütni Ajánlom, hogy menjenek el Bony hódra egv hónapi tanulmány út­ra, ott majd megtanítják őket aira, hogy keil •jó, szép és 'élvé-£ii*l(i ke­nyeret sütni. Nekünk, dolgozóknál: nem mindegy, hogy égett vagy sülét, len és savanyú kenyeret, kapjunk. Remélem, hogy hamarosan véget jog­nak vetni a szekszárdi kenyérgyárban az,ilyenirányú munkának és meg fogják javítani a kenyér minős én-ét. . , . ­SZABÓ ISTVÁN vas. és .. kohómiinkás, ■ Sztálikiváros., Levelezőink jelentik a földműre sszövetkezeibői Községünkben július lOén megér­kezett az első terményt hozó kocsi és -ezzel megkezdődött a kenyérgabo­na begyűjtése. Tóth Károly 7 holdas dolgozó paraszt hozott rajta gabo­nát aki tavaly is elsőnek teljesítette beadását. Egymásután1 jönnek a többi kocsik, János József 5 holdas do­gozó paraszt,. Csiszár1 András 12 hol­das. Tóth Gyula ,5 holdas és még többen. János József büszkén mond­ja, hogy kenyér- és takarmánygabo­nából 100' százalékra téliesítetté be­adását. tojásból és- baromfiból pe­dig III. negyedévi beadásénak tett, már eleget. A jó példát azonban nem .minden dolgozó paraszt kövotte. Fábián Jó zsef példáu. nem a terményraktárba hanem a lakására szállította a gabo­náját. már pedig ha nem igyekszik teljesíteni az állammá! szembeni :kö­telezel tségét, meg fogja kapni a megérdemelt büntetést. Nagy Árpád Kakasd, Földszöv. ügyvez.' * Dolgozó . parasztságunk megértette a begyűjtés jelentőségét, Pámer Já­nos 10 holdas középparaszt' beadási köte.ezéhségén felül, közel 2 mázsa. búzát;adott be és. ezért.megkapta * felárat.- A búza fajsúlya 80 85 hektó. Hier súlyú. Községünk a burgonya és zöld­ségféleségeik' termelésében is elsők között, ál,;, járási és megyei viszony­latban. így jól’, halad a szerződött zö.d s égfél ék begyűjtése is. Jói jár­tak azok .'a .dolgozó paraszt oki akik szerződést.kötöttek. Berg János 400 öl ub-orkatevméséből több,, mint 8000 forintot" ka,pofit.. Ziliki Gáspár ...... Tengejic, . Földszöv. Iregszemcse - község dolgozó pa­rasztsága . megértve, a begyűjtés je­lentőségét,' a cséplőgéptől elsőnek íe,;jesi!ette az ájia-mma! szembeni kö­telezettségét. Porga János 7 holdas dolgozó paraszt 12.5 mázsa búzát ■adott"'és i 10Ö százalékra teljesítette -kenyérgabona beadását, még 6 má­zsa felesleg is maradt. Prúkusz Mi­hály is' ’ közel _ 12 mázsa búzával tett eleget kenyérgabona beadásának. — Csirke János .pedig, 10.8 mázsáit adott be és 280 kiló feleslege maradt, sza­badpiacra.. . . Kemény István . Iregszemcse,., . F.öidszöv. ügyvez. . A Dombóvári II. Téglagyár dolgozóinak felhíváisa a járás dolgozó parasztjaihoz A dombóvári II. számú Téglagyár dolgozói felhívással ' fordultak a NEMZETKÖZI SZEMLE Távolkeleti Schuman-terv Az amerikai külügyminisztériumban Ae.hesontól a legifjabb Clarkig min­denki tudja, mi a Wall Street célki­tűzése: megkaparintani Ázsia termé­szeti kiucseit. Konkrétabban — meg­szerezni Malájföld és Thaiföld ólmát és kauc.suk jót. Burma és Indonézia kő­olaját, India mangánját, Indo-Kína vasércét, kiszorítani ezekből az orszá­gokból az angol sógort — John Bulit és a .,jóbarátokat*' — Hollandiát és Franciaországot. A világosan megfo­galmazott feladat megoldása azonban nehéznek bizonyul. A baj ott van. hogy az ázsiai országok népei nem­csak, hogy nem óhajtanak a dollár- csapdába jutni, hanem minden ere­jükből Igyekszenek megszabadulni mindenféle gyarmati ..gyámtól“. Erre aztán a washingtoni koponyák­ban megszületik a nagy ötlet, ki kell próbálni a Schuman-terv ázsiai vál­tozatát. E terv lényege az, hogy „ösz- sze kell kapcsolni“ az ázsiai orszá­gok nyersanyagforrásait Japán ipari potenciájával. A legfőbb kiadásokat és a kockázatot természetesen a ja­pánokra sózzák. Az Egyesült Államok vezető körei, az amerikai monopóliu­mok részt szándékoznak venni e vál­lalkozás finanszírozásában és ami a legfőbb, igyekszenek rátenyerelni a profit oroszlánrészére, A ..Courier Journal** című amerikai lap a terv ismertetése kapcsán így ír: -1 dgyelembevévc a délkelet-ázsiai or­szágok hagyományos bizalmatlanságát Japán iránt és egyre növekvő gyanú­ját Amerikával szemben, a megfigye­lők arra a következtetésre jutnak, hogy ez a feladat rendkívül finom módszereket igényel“. Washingtonban, mint ismeretes, egészen sajátos elkép­zelés uralkodik a diplomácia „finom módszereiről“. A japán kormány az amerikai külügyminisztériummal kő. lőtt megállapodás alapján a közel­múltban délkeletázsiai körútra küldte ki Taketor Ogatát, ezl a szabadlabra- helyezett háborús bűnöst, aki azelőtt a fasiszta „Tróntámogató Társaság“ alelnökc volt. Kire is lehetett volna bízni az újdonsült ázsiai ...Sehuinun- tervben** testet öltött Truman-félc ..új rend” propagandáját, ha nem őrá, a sokat emlegetett „keletázsiai együt­tes virágzás! övezet“ legtekintélyesebb ideológusára! I', tervek a legnagyobb riadalmat keltik az Egyesült Államok és Japán versenytársaiban, mindenekelőtt Ang­liában. A japán exportőrök a Mail Street pártfogásával egyre inkább ki­szorítják az angol kereskedőket az ázsiai, latin-amerikai és afrikai pia­cokról. A múlt évben a sterlingövezet­be irányuló japán kivitel 1950-hez ké­pest kétszeresére emelkedett. Máris te­kintélyes japán „missziók“ tevékeny­kednek Malájfüldüű és Indiában, Bur­mában és Thaiföldül!. Amint az „United Slates Npws and lteport** című amerikai folyóirat köz­li. az Egyesült Állaniákban és Ja­pánban ezidőszerint több mini 40 kü­lönböző tervet vizsgálnak meg a W all Street ellenőrzése alá kerülő ..kelet­ázsiai együttes virágzás! övezet** meg­teremtésére vonatkozólag. A ..Dzaj- bacu**-n, a proíiíéhes japán monopo­listák kJkkjén kívül azonban sein Japánban, som Délkelet-Ázsiában nin­csenek olyanok, akik részt akarnának eenni e tervek végrehajtásában. dombóvári járás dolgozó parasztjai­hoz azzal, hogy az ipari dolgozók kenyér fejadagjának biztosítása ér­dekében a kirnyérgahónát mindé* 6.z-emveszteség nélkül arassák Te, a behord ást a Tg-nagyobb g onddal végezzék és beadási kötelezettségük­nek- már - a géptől tegyenek elege-t. A beadási kötelezettség teljesítése tör­vény, éppen ezért teljesítse kötele­zettségé.; minden egyes dolgozó pa­raszt, ezzel elősegítik az ipari dol­gozók munkáját és kötelezettségük teljes-késével a zavartalan kenyéref- 'átá-s is ehetővé válik. Ezt azúr-; is kérjük — hangzik fel­hívásuk —-. mert július 19 én megtar­tott járási értekezleten a dolgozó parasztok képviseletében mcgjelenteik ígéretet tettek arra, hogy beadási kötelezettségüknek már a géptől ele. get te-znek, Dolgozó parasztok! Tel­jest'..-étek úgy az állammal szembeni kötelezet:ségteks-:. mint ahogyan mi valpra váltjuk a terv teljesítésében adott szavunkat — fejeződik be a felhívás.

Next

/
Thumbnails
Contents