Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)
1952-07-22 / 170. szám
HSPUÍ 3 188» 3ULTÜS *9 PÁRT ÉS PÁRTÉ PIT ÉS * A faddi egységes falusi pártvezetőség megbeszélte a KV ülésének útmutatásait és annak szellemében végzi munkáját A Központi Vezetőség ütésén tartott beszámolójában Horváth Márton elvtárs hangsúlyozta: „Legjelentősebb győzelmünk a dolgozó nép öntudatának fejlődése. Népünk öntudatának fejlődésében döntő része van , pártunk felvilágosító munkájának, 'lendületesebb, állandóbb, gazdagabban érvelő és erősebben a termelés felé forduló agitációnknak. E .kedvező fejlődés azonban nem általános.“ A faddi egységes pártvezetőség megvitatta a Központi Vezetőség ~ ülésén felvetett nagyjelentőségű kérdéseket és határozatot hozott, hogy szeminárium formájában megbeszélik és gondoskodnak arról, hogy az alapszervezetek vezetőségének tagjai, a népnevelők, aktivisták és valamennyi kommnnisla minél előbb részletesen megismerje a Központi Vezetőség útmutatásait. Megállapította a pártvezetőség, hogy * z agitációs munka terén még sok * javítanivaló. A vezetőség minden egyes "tagja feladatot kapott, hogy területenként irányítsa, ellenőrizze a f&l világosító munkát:. Megállapította a pártvezetőség azt is, hogy a község népnevelőinek érvelése szegényes, egyoldalú: nem agitálnak az elért eredményekkel, a jövő nagyszerűségével. Népnevelő érveket gyűjtöttek, a jó módszereket alkalmazták, népszerűsítették. A vezetőség tagjai példamutatással végzik munkájukat. Elsőnek csépeltek el és gabonabeadási kötelezettségüket a cséplőgéptől teljesítették. Or go vány Andrásné, Puskás Sándor és Gá'l Pál elvtársak a községi vezetőség tagjai, elsőnek vitték gabonájukat az átvevőhelyre. Példájukat követte a többi kommunista is. Tanltos Mihály elvtárs dolgozó paraszt, akinek 9 mázsa búzája termett holdan- k ént, u gy an csak 100 s zúza lókra tel - jesitette beadási kötelezettségét. Rendszeresítették a kisgyűl éseket, kiépítették az utcai népnevelő hálózatot, melyet az élenjáró gazdákkal bővítenék. A cséplőgépeknél dolgozó népnevelőket rendszeresen instruálják, ellenőrzik. A verseny nyilvánosságát, az élenjáró dolgozók népszerűsítését meg szervezték. Versenytáblákat helyeztek cl a gépeknél, a község különböző területein, melyen dicséretben részesítik a becsületes dolgozókat. Az egységes falusi p árt vezet őséghez óránként érkeznek a jelentések, az eredményekről, hiányosságokról és Eigner elvtárs párt titkár személyesen, a helyszínen nyújt segítséget. A párttagság aktivizálása, az oktatásban résztvett elv-társak fokozottabb bevonása, a rendszeresen megtartott népnevelő értekezletek eredménye, hogy a községben ez- idelg elcsépelt 80 gazda közül 78 azonnal, a cséplőgéptől teljesítette beadási kötelezettséget. Ez mellett folyik a tarlóhántás és másodvetés is. Jól folynak a munkák a IcrmclősaiöveikesKctek- ben, csoportokban is. A tszcs-khen dolgozó kommunisták Ígéretet tettek, • hogy mindenből teljesítik beadási kötelezett ségüket. A csépiéiben a Kossuth tszcs jár élen.. Egész évi jó munkájukat bőséges termés jutalmazta. Árpából 14 mázsa, búzából 12 mázsa termett holdanként. A községben is, a tszcs-kben is a gabonának jobb a fajsúlya, mint az elmük évben. Megfelelő feladatot J kapott a DISZ szervezet is. A Legjobb if júgárdlstá.k részt vesznek az egységes népnevelő csoportok munkájában, de megállják helyüket a termelésben is. Arató-brigádokat szervezetek és segítséget nyújtottak a tszcs-knek. A DISZ-ben dolgozó eivtársak párt,megbízatást kapnak, melynek végrehajkásáról rendszeresen beszámolnak. Az Uj Élet 'tsz fiataljai becsülettel végzik munkájukat. Zörénvi János DISZ titkár 357 munkaegységet teljesített és ezzel a legjobb eredményt érte et a tsz-ben. Példáját követi a többi fiatal is- Tf.j- Körösi István 29fi munkaegységnél tart. Lubastyik Ferenc ifi 350 munkaegységet, Bán . Anna 170. Vas Ven de Iné DISZ fiatal pedig 150 munkaegységet teljesített ezideig, A pártszervezet gondoskodik a fiatalok 'neveléséről is. Előadásokat tart a fiatalok számára, melyen haza fiságra, fokozott áldozatvállalásra neveli az ifjúságot. A nevelés eredménye azután a termelő munkában gyümölcsözik. Az egységes' falusi pártszervezet elhatározta, hogy a fiatalokkal közösen, szeminárium formájában beszéli meg Farkas Mihály elvtárs beszédét; „A párt munkája az ifjúság között“ s annak szellemében niég jobbá teszi kapcsolatát az ifjúsággal, még eredményesebb nevelő munkát végez, A faddi egységes falusi pártszervezet eredményesen vezeti a pártszervezetek, a község dolgozóinak harcát az aratás-cséplés, gabona-begyűjtés sikeréért. Keserű Mihály tolDaüémedi dolgozó paraszt 148 százalékra teljesítette búzabeadási kötelezettségét Tolnanémedx községben július 12-én kezdődött meg a cséplés. A község dolgozó parasztjai lázas figyelemmel kísérik a cséplés eredményeit. A termény be gyűjtő Mezei Lajos már az aratás előtt jól felkészült a begyűjtésre. Szakszerűen fertőtlenítette a magtárat és szépen kidíszítette a begyűjtőbe Ivet. A község dolgozó parasztsága. tisztán látja a begyűjtés fontosságát és annak jelentőségét. A községi tanács idejében ki »gyűléseken és tanácsüléseken ismertette a begyűjtési kötelezettség fontosságát, Ennek tudható be, hogy a község dolgozó parasztjai harcot folytatnak azért, hogy ki csépeljen elsőnek és adja le az első kocsi gabonát az államnak. Mindenki elsőnek akart csépelni, hogy ő legyen az első, aki példamutatóan tesz eleget az állammal szembeni kötelezettségének, A község végrehajtó bizottsága által meghatározott terv szerint kezdődött meg a cséplés. Keserű Mihály tanácstag is az elsők között csépelt. Keserű Mihály vállalta, hogy 100 százalékon felül mindenből eleget tesz beadási kötelezettségének, A gabona beadását azonnal a géptől teljesíti. Ezt a vállalását betartva, a cséplőgéptől azonnal a bcgyüjtőhelyrc * vitte gabonáját és 140 anázaiékra tett eleget beadási kötelezettségének. Emellett azonban széleskörű .agitáoiót fejtett ki a község dolgozó parasztjai .között is. Rámutatott arra, hogy azért fontos a beadás pontos és időben, való teljesítése, hogy ezzel elősegítsék az ország jövő évi kenyéréi lát á sál és csapást mérjenek ezzel is az imperialisták háborús törekvéseire. Amíg Keserű Mihály dolgozó paraszt és társai becsületesen teljesítik kötelezettségüket, vannak a községben, akik nem érzik át .a begyűjtés fontosságát és még a tavalyi kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ilyen Ben- cze János toCinanémedi-szentpéteri lakos, aki az elmúlt évben sem teljesítette beadási kötelezettségét és azt a kijelentést tette, hogy az ideit írják a tavalyihoz. A kötelezettség teljesítését nem tartja fontosnak. Ezzel szemben hajlamos -arra, hogy becsületesen dolgozó parasztok meglopja. Simon József mezőőr, leleplezte és átadta a tanácsnak. Ezért elnyeri méltó büntetését. Aljas munkájával segíti az imperialisták mesterkedéseit és a háborús törekvéseit, ahelyett, hogy eleget tenne .az állammal szembeni kötelezettségének és becsületes ember módjára élne.-------------------------------------------Já rásaink versenyállása a július 17-i jelentés szerint A július 17-i kiértékelés szerint az aratási munkáikat elsőnek fejezte be a tamási járás, 100 százalékig befejezte az -aratást a beküldött jelentés szerint. Második a bonyhádi 96.3, harmadik a szekszárdi 95.4, negyedik Szekszárdi város 94.8, ötödik Paks 93.5, hatodik a dombóvári 92 2, hetedik a gyönki járás 90.3 százalékos teljesítéssel. Hordási munkában efeő volt a paksi járás második -a tamási , harmadik a. szekszárdi, negyedik a gyönki, ötödik a bonyhádi, hatodik a dombóvári, hetedik Szekszárd város, allot még ezideig csupán 1200 kereszt behordását jelentette a tanács. Tarlóhántásban első Sz-eksiztárd város 63.5, második a paksi 43.2. harmadik a szekszárdi, 38 2, negvedüv a tamási 33, ötödik a gry-öniká 25.7, hatodik a bonyhádi 18.9. hetedik a dombóvári járás 15.3 ssáza_ tökös tervtől j es Réssel. Másodvetésben eteő Szekszárd váro9 86.7, második a szekszárdi járás 57.5, harmadik a paksi 54.2, negyedik a tamási 43.3, ötödik a bonyhádi 25.5, hatodik a gyom ki 25.4. hetedik a dombóvári járás 16 százalékos másod vetéssel. A cséplőgéptől történő begyűjtési terv teljesítésében első a bonyhádi járás, második a dombóvári, harmadik a gyönki, negyedik a paksi, ötödik a szekszárdi, hatodik a tamási járás hetedik lelt Szekszárd város A legnagyobb lemaradás mutatkozik megyei viszonylatban a másodvetés és a tablóhántási teirv teljesítésénél. Járási tanácsainknak sokkal nagyobb gondot kell fordítani, hogy a tarlóhán_ tás és a másodvetés ter-én történt lemaradásukat sürgősen behozhassák és ezzel is segítsék népgazdasági tervünk teljesítését. NEMZETKÖZI KÉRDÉSEK Egy manőver kudarca Amikor a Biztonsági Tauács napirendjére került a kérdés, hogy’ csatlakozzék a genfi jegyzőkönyvhöz minden olyan ország, amely még nem c.«s>llakozott hozzá, az amerikai küldött a csatlakozás helyett ismét a hírhedt Nemzetközi Vöröskereszt bizoü- sággal hozakodott elő. Azt javasolta, hogy ez a bizottság „vizsgálja felöl“ aikalmaztak-c az amerikaiak bakté- rinmfegyvert Koreában és Kínában. A javaslat előterjesztése kizárólag demagóg eéiokat szolgáit. Mindenekelőtt figyelmet érdemel az a tény, hogy az angol-amerikai tömb a Biztonsági Tanácsban elutasította a szovjet küldöttségnek azt a javaslatál, hogy az amerikai határozati javaslat napirendre tűzésével egyidejűleg hívják meg a Biztonsági Tanácsba és hallgassák meg a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus • Köztársaság képviselőit. Jobb angol delegátus június 25-én kijelentette, hogy a kínai és koreai képviselők meg hívásának kérdését majd akkor kell megvizsgálni, amikor az amerikai határozati javaslat tárgyalására kerül a sor. Amikor viszont július 1-én megkezdődött a vita, az amerikai-angol tömb a kínai és koreai nép képviselőinek meghívása ellen szavazott Még a hírhedt Walter Lippnian is beismerte a ,.Daih Mail*4 című angol reakciós lap hasábjain, hogy a vizsgálatra“ vonatkozó amerikai követelés kevéssé meggyőzőnek tűnik, mivel a dolog úgy fest, hogy az a fél választja ki a bírákat, akinek a vádat szegezték. Köztudomású, hogy az Egyesült Államokban széleskörűen készülnek a baktériumfegyver tömeges alkalmazására az imperialisták által tervezett harmadik világháborúban. Nemrégiben közölte a „News Day“, hogy Plumészigetéu kibővítették a bakériuiu fegyver előállítását. Számos nemzetközi szervezet, így a Nemzetközi De. mokratikus Jogászszöve'.ség is megállapította, hogy az Egyesült Államok baktériuinháborút folytat Korea és Kína ellen. Ilyen körülmények között az EgyeA TOLNAI NAPLÓ BECSÜLET TÁ LÁJA Megyénk területén 54 község csatlakozott a gádorosiak versenyéhez, » ezenkívül egymással ís párosversenyre léptek. Ennek nyomán megyénk dolgozó parasztjai egyre nagyobb eredményeket érnek el az egyes munkálatok sikeres végrehajtása terén. Bariók József, mozsi Ölholdas dolgozó paraszt rozs, árpa, széna, tojás és baromfibeadási kötelezettségét 100 százalékra teljesítette. Iij. Puxler Mihá'y tolnai hétholdas dolgozó paraszt takarmánygabonából 110 százalékos teljesítést ért el. L. Molnár István 6 holdas ielsőnyéki dolgozó paraszt 164 százalékra teljesítette búzabeadási kötelezettségét. — Fürgédén ifj. Weinhaier István 6 holdas dolgozó paraszt 106, Ujiregen ifj. Nagy Mátyás négyholdas 170 százalékra teljesítette kenyérgabonabeadási kötelezettségét. László Boldizsár teveli cscplőgépvezetö 120 mázsás normájával szem ben 143 mázsát teljesített. Murvai Jánosné Kölesden 321 kiló búzabeadási kötelezettsége helyeit 507 kilós, Németh Vilmosné 196 kiló helyett 296 kiló búzát adott le. Gyön_ kön az első csépeltelek között Szeg-letes János és Sebestyén Zsigmond teljesítették legelőször kötelezettségüket. Miszla községben Katona József munkacsoportvezetö gépével 98 mázsa helyett 126 mázsát teljesített. Kölesd községben 3 legutóbbi értékelés szerint 32 gazda csépelt el és a népnevelők jó felvilágosító és agitáció« munkája nyomán mind a harminckét gazda teljesítette beadási kötelezett ségét. Ugyanígy Hőgyészen ís 15 gazda fejezie be cscplését és nyomban teljesítette ís beadását. Komáromi Dániel kajdacsi dolgozó .paraszt gabonabeadásáf 140, Martinka Mihály kurdi kilencholdas dolgozó paraszt árpabeadását 107 százalékra teljesítette, Nak községben Gy. Nagy Gyula 9 holdas dolgozó paraszt búzabeadását 105 százalékra, árpabeadását 100 százalékra teljesítette. Á legjobb eredményt elért cséplőgépek és munkacsapotok díjazása A földművelésügyi minisztérium ju- Lalimat tűzött ká a Qiegjobb cséplő munkacsapat, a legjobb felelős vezető, a legjobb eWienőr, a -legjobb gépállomás, az ország három mimikacsapaba <|s az ország legjobb körzetó exteriőre részére. A jutatom a megye öt legjobb munkacsapat®, az öt liegjobb fáé1 ős felelős vezetője, a három legjobb vezetője, a három legjobb cséplőgép eWienőrei részére lesz kiosztva. A verseny jutalmazása a köveik űzőképpen történik. Figyelembe lősz vé_ ve elsősorban is a cséplőgépre megállapított teljesítési norma tűkéijesíté. se. A minőségi cséplés a rendeletben előírt 3 százalékos szemtörés, 0 5 százalékom szemveszteség, 2 százalék ocsu az ép szemben, 2 százalék ép szem az ocsu ban csökkentése. A beadási kötelezettségnek a cséplőgéptől való azonnali teljesítése. A verseny díjazása: A megye öt legjobb munkacsapata 1000 forinttól 4000 forintig kerürlt jutalmazásra. A megye öt legjobb felelős vezetője 300 forinttól 700 forintig részesül díjazásban. A megye három legjobb cséplőgépellenöré 500 forinttól 700 forintig terjedő jutalomban részesült, A megye legjobb gépállomása pedig 7000 forint jutalmat kap. De nemcsak a megye legjobb munkacsapatai, hanem az ország három legjobb munkacsapata is díjazásban részesüli. Az ország három, legjobb munkacsapata 4000 forinttól 8000 forintig terjedő pénzjutalomban részesüknek. Az ország öt legjobb körzeti ellenőre 700 forinttól 2000 forintig tér. jedő jutalmazást kap. Az ország 10 legjobb felelős vezetője, 800—800 forint jutalmait kapnak személyenként. Az ország három legjobb állami gazdasága 3000 forinttól 6000 forintig terjedő pénzjutalmat kap. Az ország három Legjobb gépállomása 3000 forinttól 6000 főse óéig terjedő pénzjutalmat kap. Az ország. 8 legjobb Bredjuk-mód- szerrél csépi ő munkacsapata; Az állami gazdaságoknál' 3 díjazás van: 6000 forinttól 8000 forintig átlő., rhi gép állomásoknál, ahol 5 díjazás van, 5000 forinttól 8000 forintig terjedő pénzjutalomban, részesülnek. Kaiéazsbegyüjitésben legjobb ered-’ ményt elért két úttörő csapat 1000 —1000 forint jutalomban részesük Az ország 10 legjobb járási tanácsai kö” züí 2.200 forinttól 5000 forint jutalomban részesedik. Az ország 20 legjobb községi tanácsa közül az első díj 3000 forint, a második díj 2000 formt, minden további díj 1500—1500 forint. A jutalom kiosztására vonatkozóan a végleges kiértékelést megyénként a megyei tanács VB begyűjtési osztálya végzi. A mezőgazdasági osztály a gépállomás csoportjának, valamint a me. gyei államé gazdasági trösztök bevonásával. Megérkeztek az első áruk a plovclivi nemzetközi vásárra Szófia (MTT): Az augusztus 31 és szeptember 14. között megtartandó plovdivi vásárra eddig a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság-, Magyarország. Lengyelország, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, s ezenkívül több francia, angol, svájci nyugalnérniet, osztrák, svéd és béig«, cég jelentette be részvéteiét. A Kínai Népköztársaság kiéllitásj anyagának első szállítmánya már megérkezett a bolgár kikötőkbe. Aruk érkeztek Szófia és Plovdiv vámhivatalaiba N v ugat-N é m e tors? ágból és Aog_. ’liából is. En, mint KISOSZ népnevelő, már július 2. óta járok a dolgozó parasztok közölt fel világosi tó munkát végezni. Igaz nem könnyű dolog népnevelőnek lenni, de szorgalmas és nehézsült Államok küldöttjének a Biztonsági Tanácsban előterjesztett javaslata csupán manőver volt. Így akarták elvonni a világ közvéleményének figyelmét arról, hogy az Egyesült Államok kormánya megtagadja a genfi jegyzőkönyv ratifikálását, vagyis nem hajlandó kötelezettséget vállalni arra, hogy nem használja a baktériumfegy- verf. Természetes, hogy a Szovjetunió megtagadta a részvételt ebben a játék- lián. Minthogy az amerikai-angol tömb nem volt hajlandó meghívni a kínai és koreai nép képviselőit e kérdés megvitatására, a Szovjetunió az amerikai javaslat ellen szavazott. amelyet ilymódon elvetettek. Az egyhangúság elve a Biztonsági Tanáe.sbap ezúttal is pozitív szerepel töltött be. Az amerikai manővel kudarcot vallott. séget nem ismerő munkával igen j© munkát lehet végezni. Legutóbb az egyik egyéni dolgozó paraszt házában tartottunk kis gyű lést, de nem jött az előadó elvtárs* Erre én megkértem egy dolgozó parasztot, hogy beszéljen ő az aratási, csép-lést és begyűjtési munkákról. Elmondotta, saját szavaival, hogy miért helyesei a béketábor segítségét a beadási kötelezettség teljesítésével is. Ennek nyomán az ott levő 22 dolgozó paraszt közül a hátralékosok mindjárt jelentkeztek, hogy ők is a holnapi nap folyamán teljesítik kötelezettségeiket, így kellene a többi népnevelőinknek is dolgozni, agitálni más helyeken is. Pakson a pártnapra a népnevelők nem igen jönnek el és csak kampányszerűen folyik az agltációs munka. lía minden népnevelő és párttag csak 3 dolgozó parasztot felvilágosítana arról, hogy saját érdeke a pártnapokra járni, sokkal eredményesebben tudnánk az ellenséges' elemek ellen is harcolni Pakson, Lővy Mihály ■ KISOSZ népnevelő, Paks. Eqy népnevelő tapasztalata...