Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)
1952-12-30 / 305. szám
n a p i, o 1ÍW2 DECEMBER 30 fa Nit kell tudnunk az általános gimnáziumról? • "K uttúrfo.rrádalmuiVk' pártunik és . * *■ kormánvzatur.k tervszerű , irá- . nyitásúval . sorra valósítja meg 'célkitűzéseit; Ezeknek a szocialista céloknak megvalósításában igen fontos szerep jutott azUál'tíi lápok gimnáziumoknak Szakmai alapi-mere-leket és' azokkal összehangol‘L általános mű- vevtsége.t nyújt, korszerű -tudományos alapon. Á . régi humán-gimnázium- a mesterségesen csinált ,-.középosztály” és a jómódú polgárság gyermekeinek csaknem kizárólagos iskolája volt. A karpaszomány viselésére jogosító érettségi bizonyítvány megszerzése, volt a cél. és íecfkevésbbé sem a tudományos' elme yülésre, való törekvés, vagy a 'érméié- irányítására és a nép ügyének szolgálatára való felkészülés/ A munkások és dolgozó parasztok gyermekei — főképpen a vidékiek elenyésző kisebbségben jutottak csak be a gimnáziumba. — Munka-- é- parasztlá-ny csak elvétve akadt a tanulók között. >• akkor- is csak hamupipőke szerep jutott neki, vagy el keljeit árulnia osztályát. ha érvényesülni akart. Hogy áll a helyzet ma? jt/| a a legkisebb fal-u iskolája' is korszerű tanulmányi felkészültséggé! ék- tudásigénnyel küldhet; és küldi tehetséges növendéke it I az általános gimnáziumba. Itt kap? * •ják meg a jövő agronóiuusai, névé- j fői. katonatisztjei, tudósai, jogászai; mérnökei és orvosai azt -a ■ tudományos alapot es. politechnikai alap- műveltséget. amely felsőfokú tanulmányaikhoz.' vagy középfokon.- a .termelés egyes ágainak irányításához szükséges. Az általános, gimnázium tanulói ina anyanyelvűket; magyar irodalmat. történeknél, orosz , nyelvet és irodalmat, alkotmányi-unt tanulnak. Ezek a tantárgyak általános műveltséget adnak a tanulóknak, szélesítik látókörüket, megerősítik, világnézetüket, tehát' elsősorban elméleti képzésüket szolgálják. A helyes -gon" do'lkozás. a.z ítéletalkotás nélkülözhetetlen . alapjait is itt kapják meg, A tciniáigyák másik csoportját az úgynevezett reáltárgyak alkotják: a ma. tematika, ábrázoló geometria, fizika. vegytan, élettan, földrajz a gyár korlat számára nyújtanak biztos akt- pót. Tartalmazzák a mesterségbeli tu dományok alapjaik azokat az ismeretekéi. amelyekre a mezőgazdaságof korszerűvé fejlesztő agronómüsok. az építő mérnöknek, a gyógyító orvosnak. a laboratóriumi tudományos dolgozóknak naponként szükségük van. Ez az alapvetés i- elméleti, de a gyakorlatot szolgálja. Azt a. gyakorlatot,, amely a rég- kész eredményekre újakat épít. korszerűsít.v alkot: m/| inden' tanyáinak a dél előtti'-el ől*-*- írt elméleti fogilalkoz-ás mellett módja .van arra, hogy választott pályájával kapcsolatos szakköri foglalkozáson megszerezze a további elméleti és gyakorfaii szaktanulmányaihoz áz, alapvető készséget és az önálló kísérletezésben jártasságot szerezzen.- Ezek t 'foglalkozások . a határozatlanabb, tanulókat a pálya- válasz!á-sbön is serrítik. 'Rerrdkívilla- tárgyként az érdeklődő tanulók nyű. gáti nyelveket is tanulhatnak.. hogy a haladó nyugat; hagyományokat és tudományos, eredményeket közvetlen forrásáé' ;s megismerhessék. Megyénkben 6 általános gimnázium van: Konyhádon. Dombé váron. Dun.aföldváron. Gy önikön, ■ Szekszár" dón és Tamásiban. Korszerűen felszerel! dlákot'.honok biztosítják az arra érdemes; vidéki «tanulók ellátását. és a nevelők által irányított, és ellenőrzőit- zavartalan tanulást. . A fizetendő térítés díja a tanuló tanul, mányi előmenetele és a, szülők anya gi helyzete sizerint alakul. Ma már egyetlen tehetséges munkás- és paraszt származású' • .tabuiénak sem szabad elka lóclnia. Szocializmust építő népköztársaságunk minden áldozatot meghoz és ellenszolgáltatásképpen csak , egy dolgot követel: állandó, rendszerek tanulást. Miklós Péter Sokkal nagyobb méretű lesz a 11. Csehszlovák Filmhét hazánkban Sokak evőit emlékezetes mérj ez mi ■ április havában tarlót l első Csehszlovák Filmhét sikere. Ez alkalommal került bent utal ásni a művészi vUj harcosok születnek", az izrjuhms „Csapda", a. muldtsái/os ..Májasban történi" és a lendületes ..Győztes szárnyed:1' című film, de nemcsak e kiváló filmek által kiváltott tetszés ■jelentette egyedül az akkori filmhét sikerét, hanem elsősorban \az a vem egy film,előadáson meg nyíl rúnáit, sokszor fórra lüntHésszámba■ . menő baráti hangulat, amellyel a magyar közönség n JestvénepsehszlÁo'ák nép _ ’ Y, JVC ,-í mostani Csehszlovák vK",,/'"-Í*A reléiben, mind a beniutalá-mŰ/kcriib. új filmek, mind a csehszlovák filmeket játszó mozik szánnál tekintve, nagyobb méretű lesz a.z .előbbinél. Hét áj filmet mutatunk be. kettőé felújítunk, és emelteti az összes cáriig műsoron szereplő csehszlovák filmeket újra közönségünk elé visz- szűk. ./• csehszlovák filmművészei igen jelentős, alkotásaként mutatjuk be a .,11 ulnap mindenki táncra perdül“ című színes, zenés, táncos, látványos t í.gjátékot, amely egy ifjúsági éne! (s I'ip.grjyyn!i/ s y'iy:/1 ncte/ .unnálja cl a pr/iyyi. budapesti és .brclini, l7«;-y- if fu sagt iliáia,'közön kérésitü[. <\ film í'dö2. é 'i Irarlorgvar'/}' ű / rmMÓWn. vWfetfWTF, z öt ti t xiratsag'nnk díjnyertes filmje ..A gőgös hercegnő" című bűbájos, gyermekeké', felnőtteket egyaránt szórakoztató me- sef-ilm. Afrika titokzatosságát, érdekességeit látjuk az ..Afrikában történik című lihnben. amely egy nagy cseh tudós e.r pedieiójána'; bal: end jóit mutálja be. Az igen fejlett csehszlovák báb fii ángy (irtás egy színes, igen mulatságos, romantikus, magyarul beszélő, egész előadást betöltő filmmel, a ,.Kiucskcresők"-kel jelentkezik. Budapesten- a filmhét premier filmje //!<.;.</ a /tpr/ttuu-iluir cs-ch festőművész. Mikolas Airs fmrcos életéi feldolgozó {Um, a ..Népművészet1’ is. Két új dpClgőzeimen menet“ és Szivár- Tőn 71 esorgruvirrfi f.d:riT~A*yP sh > u díját nyerte. Ugyanennek a fesztivál-I vány Szlovákia felett Tolna megye két községe és két tszcs kapta meg burgonyából és kukoricából a szabadpiacot A begyiijíési mirüsztérium, megyénik területén újabb községeknek és tér rnelöí-zövetkezeteknek adta meg kukoricából és burgonyából a szabadpiaci forgalmai. A burgonya szabadpiaci. jogát két község és ke: Vy.es kapta meg: Győré és Váralja K két község, melyek 122, illetve löt) -százalékra teljesítették a burgonyabc.t l.ísi kötél ezetteógüket. Ki-sszékelyen a Felszabadulás és a Haladás t-szos-k begyűjtési eredményük 107.1, illetve 142.8 százalékom voll. A kukorica szabadpiaci forgalmát Tamási község kapta meg, :érvét Ibi -százalékra te!_jcs.itellő I’gyan- c-sak a kisszékelyi Fe'szab i-hná? és Haladás t-szc-s-k. . melyek 1 '>"• szá/a lékig eleget tettek kukorioabeadási k(ife|eze-ttségiiknek. A főbb- 'községek és tszes-k is fokozzák beadás: kötelezettségüket:-. hogy minél ellibb elnyerjék a szabadpiaci forger matI ft Sí K I 11MH1K E K 'A Szovjetunió mozihálózata évről- évre bővül. Különösen a falusi fii ínszínházak száma szaporodott, meg. Ebben az évben újabb kétezer veti" tőberendezést helyezlek üzembe, ezzel a kolhozokban, falvakban és i-c_ lepü'éseken működő vetítőgépek száma elérte a 35 ezret. Egyedül a voronyezsi kerületbm 232-rö 1 562-re nőtt ezévben a falusi keskenyfilmszínhá- zak száma. Á Szovjetunió városaiban 89 új íi'm-zinházaJ építettek 1952 ben. Ukrajnában 6344 filmszínház van üzemben, háromszor annyi, mint a Nagy Honvédő Háború előtt. A bolgár Filmművészek elkészítették Iván Vazov giga alatt’4 című regényének filmváltozatát. A film ünnepi bemutatóján a bo gár közönség rendkívüli lelkesedéssel üdvözölte a kiváló alkotást. Uj színes lengyel Ilim készült ..Ka_ land Marienszátban” címmel, A zené- filmvígjálékban, melyet Leonard Buczkowski, az ..Ének a. viharban" alkotója rendez, szerepel a világhírű Mazow.se együttes is. qo;. Tio' Románia egyetlen falujában országúi- mo'ti. A népi demokratí- szácjot a'nia 1948-ban 75. 1949~ben b (na. <U50.ben 820 filmszínházat s/a I km'Jjg román parasztság kul- n'"" " ‘Tiztosífására. Ugyanez idő alatt a vándormozlp száma 12-ről 165 re emelkedett. A második Varsói Béktikongresz" szusról készült .,A béke győzni, fog!'1 című filmet bemutatták az amerikai Pennsylvania állam egész területén és Philadelphiában. A reakciós cenzúrabizottság be akarta tiltani a film vetítését, de a közvélemény nyomása, ra kénytelen volt a békeharcos lengve! film játszási engedélyét megadni. ll'ollywoodban filmet tervezlek a világhírű néger táncosnő, Josephine Baker életéről, A monopóliumok urainak azonban még a hollywoodi receptre készült-' revüfiim is veszélyesnek lűnik. Josephine Bakcr ugya.nis ..nemkívánatos elem” a szemükben, mert bátran kiállt a faji gyűlölet hirdetői ellen. A film fe!vé_ teleit leállították. A hollywoodi Eihijiranerializmus tér joszkedésp következtében isméi súlyos válságba került a francia filmművészet. Bejelentették, hogy január l-vel bezárják a Joinviite Le Pont stúdiót. ..Mindent meg kelj lenni — írja ezzel kapcsolatban a L’Humanité hogy a műierem bezárását megakadályozzuk, mert ez különben a iranda filmművészet halálát jelente né. KEDD, DECEMBER *0 V G Y E L ETES GYÓGYSZERT ÁR: 11/1. sz. Ai). gyógyszertár- NEViN-V«*:. Sebestyén. 11ÍOJ Á RÁS.I E CENTES: Wi-rluitó időjárás kedd estig: Felhős, ködös idő, többféle esőv-e', a hegyeken havazással. Mérsékelt légáramlás, a hőmérséklet nyugaton kissé csökken- máshol alig változik. Várható hőmérséklet: .-Fékek .az ország területére: kedd reggel mínusz 1— plusz 2, délben plusz 1—-pliisz 4 fok közölt. A várható napi közé phűm érsékle-t december 30-án. kedden l fok alatt 'lesz, TEM PÉNZEDET'mielőbb takarékbetétbe Előnyös. Kényelmes, biztonságos/ TOLNAI NAPLÓ Felelős szerti-sztő:- 5r)MOCT’l bAS/l.n felelős kiadó: K1I1ALY LAS/.I.O A szerkesztőse,^ és Uiiulóluviittil lelcíoiis/nui; 20-Ul. 20-11 SzeUsznrd, Szécln-nvi-11 len IS M. N II ej; v sz.-í at I aszó Hl: IIII.STS.IlOs;—ő8 Eloflzelé.sj díj: hnvj ll.— forint. ■Nagymáhy oki javaslat a megyei labdarúgóbajnokság átszervezésére Az a kiiriilrnény. fiopy az elmúlt évi _me- S>oi ba.tiiiiks;,;: l),i n a juuj; v mán.) Oki Imoyifszok a üoz.sa mij;jülí kéné l- L-.-nek vó'l'.tik lieérni a 2 lu.-lhi l. uicíímózgana a nagb m.'uiyoki s|)oi iköz,\ éli inényt. A játékosok ' uiayok is 'ölilj ost-tben ' liU'fiyaltak a- s'i.kei liMenséír okairól és lőlilu-k közöli az az elgondolás jututt d lejtőibe, hog) a fryi-ng-iVbl) -Zi- |‘(.p- lőst 11 a fi \ részi annak a kői íi Imén \ ni-k le lief a -zá in lájii ra' írni. Ii ei ja \ a speii.tkör ainajjiat lűánya • in-iaij igm szerein lu-iétt • mría.iék e-'UI'iH.ol. i:i>|H-H -eltéri, a nagy múnyoki Ij® - öyibz sporl kör most előlei-j,ztásseI fordult az M I .Ti1 liez i-s jayaslakii n-szm-k a ui-ógyei •! a b • I i I r ú p ól i a j n o k s, i % im-ílett, azzal párhuzamosan megi-i ndezeiidö tartalék.bajhók-ÚR uteg-sze:ry.ezóscre. Az M'l'SB-hez l/enAujtoit előterjesztés szériát a tartalékbajnokságoale többek között mejrvölna az az ól (ni ve i(mi is ezt kívánjak csak kihangsúlyozni, mert ez az érv k él séyk ív ül (-neirpondojandó), !i oy v a lat lalékcsupat á - nagy csapattal u'lazdi.atna. le .a bajnoki mérkőzésekre és ..ezáltal- nagy mértékben csökkenthető lenne az útiköltség és a tartalékos-tóul 'tagjainak módjuk lentio az el'ő' csapatok mévkdz.é t-il megtekinteni es azoknak *-tapaszt a! a-j.a it levonni. A sportkörök a f.arIaiv-kbajn(J;úpbán azokat a já- l okosok at szr-i ept-üi tnék elsősorban. íikikn.ek. a szét* fdésre'az I. esapátban is számítanak. •Itrv teliül a tartalékját okosoknak i.s módjukban volna úPundó.nn komoly bajnoki mérkőzésekig rés/fvenni és emellett sókat taniil- liatn.ina.k az I. csapatok bajpoki merkőzé- Si-iír szerzett tapasztalatokból js, Útt(>siilésünk szerint az MTSTI kedvezően ftt-.Nid'a a javaslatot és ettnek alapján igyekszik kimunkálni a következő bajnoki évre vonalközé terveket. Mindjobban kialakult uz< iiban az, a vélemény. Iiotrv a sportkörök kollektívája dönt-ön ntajtl ebben a lényegesen lontns .kérdésben. Kppen ezért az MTSB és a tile kapcsolnios TáKarlaIfijL•-Szövetség iöbb párliitzninos javaslat, kidolgozásán ftí- r: dl ők és maid a januárban, vntry fob MI ár elejéi megréndezésr'- kerülő értekezlet dönt a bajnoksátí jövő évi rendszerének a kérdésé bt; n. Természetesen nem kell azt hinni, hogy ennek t javaslatnak nincsenek hiányosságai. I'.z-a? r11 Sí’ f-t'-'ó el.-.voitdolása is és sok megyében cs.rimt zajlik a bajnokság. szolgálni SPORTHÍREINK VH r/.'at-.nijélfozirtttí ezonhún arra is. hogy Ülőt ben .iron:, int ppv ében i - - la r m fékbojjttok - súgót írtak ki a inegv e.j. é.- játéisi bajnokság tóéi lett e - ez a bajnokság kudarcé,ni végződött mert a bent--, ezel I cMipaiofí M.t szá/.!iby\á viss/aléju ti a bajnoki küzdelmek, fül: Igaz viszont hogy akkor két csoportos, vo I a toi t.e1 ék! a 11;(-leséig és net t tette lehetővé ■■ azt, hogy u iaj-ta.'ékeknpiitok az I. csajiuttáj.-nlazzanak a bajnoki mérkőzésekre. Heh teleti fenne.. Int n nag\litányokiak. javasiaiáiiak. 'a hiányosságait t-íitalIgatnink. Kppen ezért szükségesnek tartjuk'«/, előnyt;.- köti kii-jil rémi.tatái- a hiányosságokra . is. Ilyen hiányossága a javaslatnak például áz, itt g> Szék szúrjon és. Doiiibóvárpn ukadú-. Ivókba- ütközik majd az hogy a tartalék- esupui az I. csapat mérkőzése előtt játssza le bajnoki mérkőzését LJgyattis ezekben .-, városókbnn 3. illeti - két részi\e\ő.j.e van a áe.'gvci bajnokságnak .és. tn'eereleló pálya vi szont csak egy áll rendetkezésre: 11 iá nyossága a javaslatnak az is. hogy így a körzeti bajnokság niezőnye. kétségk'- v ii I. meg. fog gyengülni és ez bizonyos vonat- kozá.J-ati a színvonalnak a rovására megy. A ti.’lalékbn jntikság megrendezése után vajmi kevéssé lehet..-gondolni majd ifjúsági bajnokság uipfrrendezés-ér» is. Ennyi megtér. Iti-I.-r aztán már képtelenek fennének elhinti :t tolnnmegyei sportkörök. Bár kétségtelen igazság az, hogy a megyei labdarúgás f'-pődps;- kiz.ü'ő'ág az. iíjús.-i'g nevelésen fordul meg. A javaslat felszínes vizsgálata is ilyen és ennyi előnyt és hú irányi hozott ki. Érdeklik tehát - a «itoriköröknek foglalkozni ezekkel a kérdésekkel hogy mire a sportköri kép. vise’ők bejönnek majd s/ikszárdra az éf- tr-kozb-tre. inát- a sportkör vez- iőségé meg- hánvtú vetette a-z eshetőségeket és a sportköri kiküldöttel. Hídjának határozottan egvik vagy a n.úsik. irányiján állást foglalni. ^ 1 métpljiik. egyedüli megoldás nincs és helytelen lenne is ilvot keresni. Akkor végez- tm: jii a sportkörök kolb-kfívája a MTsB- vel é-s a T tibda’rt'igő Társadalmi Szövet-seggel jó munkát, ha az egyes módozatok köztii Kikeresi .azt ami a megyei viszony iátokra leír lob ha a reá Ilik és a fejlődést fogja majd A Népsport, pénteki száma részletesen egész terjedelmében közölte az OTSB által kiadóit, az egységes, áj sportminősítési szabni).atol. \ szabályzat kiadását a magyar sp- .rí. töretb-n fejlődése lelte szükségessé., .amint azt a bevezető is megállapítja. Az új -zalndvzát rész!(-trs' ismertetésére nincs u helviink. 'ey- o-ak két érdekes kérdést tagadunk k: belőle Az első az. hogy a kiváló sportolói minősítés és az 1. osztályú minősítés közé éle reluvtúk az érdemes 'pártolói mtm’i'-diést és kiváló sportolói minősítést ezután csak valóban kimagasló sp vritcljesíiménv ji ialmazására adományoz-, zák majd. ,A másik lényeges kérdés a rendeletből az hogv hevezePék a sportolók egységes országos és központi nyilvántarfa- 'át. Talúít ez a re "'e etn.ek a legnagyobb-' jeb-ntoség’t ttr é/k--dí se. Az elmúlt évben tt-ryinis rengeteg vi »»aélésre adott |eh- tőségei az á körülmény. Ic-gv minden AífSB önálló ,igoz-yJas- és átigazojá^i hatáskörrel birt. A jövőben az átlépést az M I SB bonyolítja, le. kivéve az 1. osztóivá és annál iti.tgasuKb minősítéssel bíró spjyrtolo-u eaeie- b»y.' nban -tz csak akkoT tőr bat illy.il nia.ul.Nji-iP' a K.4z|g.rutr ny tKlintartásból áVi-" vt zetési után - az igazoló« visszaérkezett. A hűtek szerint n Dózsa nem újítja meg a szerződést Érchegyi Pállal, a bajnokságot nyert csapat edzőjével. i-.rehcgyi edző a Pápai Vörös Lobogóval tárgyal- jelenleg. Ismét kedvczőflen bírok vannak forgalomban a Dózsa NB If-be jutását illetően. \v. a hír járja, bogy hasonló kérést ő4 csapat terjesztett elő és így nincs mód sem a Szekszárdi, sem pedig a Pestmegyei Dózsának az NB ll-be való beosztására. Még mindig farija azonban magát az a hír, hogy a Kinizsi és a Mátyásföldi Honvéd egyesül és ez esetben még mindig remélhető, hogy lesz, NB Il e« csannta Szekszárditok. Nagvon helyesen jegvezlék meg Dózsa berkekben azt. hogy addig', amíg a bajnokság meg nem indul, még van bőven idő. lehet remélni. A megyei ifjúsági ökölvívóbajnokságra a Bonyhádi Vasas nevezésén kívül egyetlen nevezés sem érkezett a határidőig. így azután az MTSB kénytelen volt a versenyt lefúitti. Nem érijük a srmrlköToknek a magatartását. A rnegvei ifjúsági ökölvívó csa- putbajnokság kiválóan alkalmas léit volna a sportkörök felkészültségének a' lemércsére cs a sportkörök nem élnek ezzel a lehetőséggel. \ agy pedig arról van s/ó —. és ez is nagy hiba —. hogy az adminisztratív munkát lebecsülik 'és azt hiszik, hogy ág-, is lehet versenyt rendezni, hogy vasárnap reggel vagy szombaton este beállítunk Szók- száTdra az ifjúsági bajnokságokra. Ha a sportköröknek kedves a megy c-i ökölvívó- sport fejlődébe, akkor sokkal kdkii- tnerete sebben kellene kezelni ezeket a kérdés kot. A ieg,szomorúbb természetesen, ,n,z i na, ha a sportköröknek az ifúWgí ~~fj ságoktól^.vnló távolmaradásiirák a liUGic«.2 felkészülés hiánya lenne a/ oka. i pF A társadalmi mnnkáso1. közül kctsRj G a l abdarúgó Társadalmi ázövev«ég j-á.V v zeíő Testületé .végezte t bbek között a I® jobb munkát. Már mos:' hozzáfogták a jöT évi munka megszel ve, - séhez. l-.gy nyomtál váltat készítettek a j Jfékvezelők kérésére A nyomtatványt S nappal a réti-le/'-,'■■ v előtti kell post a it adui, ellenkező esőiben ner garantálják azt. hogy a rendezvényen hiya i< lalos játékvezető lesz majd jelen. A nyom- 9 1 ta fcfkrra k.tötrÓ-'-c. .-int »-koz majd gon (Gr—7: * kevés mii Ilkával lényegesen joblt eret meny lesz. majd elérhető jövőre, műit az ellőni' c\ ben. * i Meeeskönyvek érkeztek a Megyei Täß-lie*. Mar most felhívjuk a snnrtköröket. hog 1 meeeskönyvigcnylésiiKet időben nytijtsák he. y hogy a7 .MTSB valamennyi sportkört el tu«- - jón látni ezzel a fontos nyomtatvánnyal. A | meccskiinya ek árát egyelőre még néni át' lapították meg. Február 13-ig átminősítést tilalom van az áj minősítési szabá'yzat megjelenése és a központi nvilvánfartás felfek(eté=n miatt. de. , máris érdekes átige-'olási h-'r kről hallót- , tunk. Ezeket a híreket egyelőre nem hoz- | zuk nyilvánosságra, de ezekből a hírekből ; i« 'megállapítható, hogy a megvet labdarúgóba j ltok súg sportkörei komolyam ké'/ii1- nok a következő bajnoki idényre és szinte valamennyi igyekszik komolyabb «z-repef iá.tsszani l')33-ban. Í z az icveke/ct minden bizonnyal elő fogja mozdítani a megyei labdarúgás színvonalának a további emelk: dúséi é-s annyi bizonyos, hogv a jövő évi bajnokság útin sokkal rögösebb lesz. mint az idei, az új bajnok számára. E7T OLVASSUK . .. Barát Endre: A HÁRMAS SZÁMÚ TORONY. Kollár Józsefet, a bajomi olajtelepről a palotási fúrás 3-as számú tornyához helyezik főfúrómes” ti nek. Megérkezésének estéjén kimegy a toronvhoz és másnap estig kint tcMózikodik.' Megismeri a három műszak dolgozóit; akik május l.re tett válla'ás-uk teljesítéséért küzdenek. Erre a napra akarnak olaja.t fakasztani a földből. Barát érdekesen és érthetően rajzolja meg a fúrótoronynál folyó mun kát .a technikai különlegességeket, a Szovjetuniótól kapott, gépeket, munkamódszereket. a tőkés kizsákmányo_ 1 ás tói megszabadult, újult lendülettel dolgozó régi szakmunkásokat, e Lakatosból, földmunkásból, paraszí- bó! lelt olajbányászokat, a fiatalokat. akik itt lépnek először munkába, a két!aki munkást. - akit még visszahúz a föld, a múltban számkiveted cigányiegényt.' aki nemcsak a szocialista öntudatot, hanem az ír- n:-o!vashi tudást is itt. sajátítja cl. Ham n va meg vet S/tkru Nvotiirla Péc. Muukéi-sv MilinIv ulta 10 •*. feli-fon 20-27 13 A nvomíJúéri felelt MELLES KL2SÖ PÁT.EORDULÁS tárban Ernő: Urbán Ernő ..Tűzkeresztség“ című színművében elsőnek vitlo sikerrel színpadra a falu osztályharcát. A Kossiith-díjas író azonban nemcsak színpadi munkáiban, hanem elbeszélő mii veiben is — így a ,.Pál fordulás címmel, a Békebizottságok Kiskönyvtára című sorozatban meg jel ént kis regén vében — kitűnő érzékkel ábrázolja a helyes álra még rá nem találj dolgozó parasztok ingadozását és áUr'akulásút. A ..Pálfordulás” főszereplője Mosoly gó l’éler a júniusi bé- kelalúlkozón, megbánva, liogy !>ele- pett a Kossuth U/.-be, rövid, kellet- lim fols/óla!ásuv;d szégyent hoz lakijára, családjára és önmagára. I rban Ernő mesterien tárja fel Mosolygó Péter belső vívódásait, majd éppoly kitűnően rajzolja meg. hogy a volt urasági cseléd eleinte csak „mérgé- ben-bánatában“ lát a munkához, majd békerajzot készítő kislányának, utóbb önönmagának örömére, hogy megmutassa, nem hitvány ember ó. Végül családtagjaival kettő híjjár) ezer munkaegységet szerez és szántó, fö'di brigádvezető lesz. így készül fo! a III. Magyar Békekongresszusra cs egy új, most nuír hozzá és falujához méltó felszólalásra, hogy helyrehozza előbbi hibáját. A fordulatos me- sesziivegű. párlnisz-édekben és színes lájleírúsokban gazdag kis regény Sz.őnvi (Amin. a kitűnő It'stőnitivesz eimlapjával és raizaival díszítve jelent meg.