Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-12-06 / 286. szám

4 N APt.6 mmm—mom inm-rymniir mwiiAw«—cmm* 1352 DECEMBER « Pótoljuk a lemaradást az őszi Az őszi búza és rozs vetési munkék rJ végzés élté] megyénk nem érte el azt az eredményt, amit a dolgozó nép állama elvárt tőle. Énnek oka, liogy a járási és községi tanácsok hozzá­állása a munkákhoz az idea év; őszén nem volt megfelelő ős nem volt olyan !ondülotos,. mint például a tavasz vagy az elmúlt óv őszének folyamán, >ok helyen 6s sok esetben nem kezel­ték az őS7,i mezőgazdasági, de főleg a. vetési munkáik kérdését olyan súly­ponti feitadatnák, mint azt. az ered- m-éoyok elérése megkövetelte volna. Helyi tanácsaink vezetőd nem foglal­koztak kellőképpen a dolgozó pa- 'raszitokkal. Nem folvi- ■ meeifeielő fel­ei kig ősit ó munka mindenütt, mélynek eredménye az lett, hogy helyettük a kulákság agitáciőja érvényesült egyes dolgozó parasz-toknál, s annak követ­kezménye az, hogy minőségi vető­in agosere körzetben sem lett eddig biztosítva. • Az őszi búza és rozs vetési mun­kék november 254 értékelése szerint legjobb eredményt <t tamási járás viu- hatott fel, inéig 82.3 százalékra tel­jesítette előirányzatét. Második . a szekszárdi 71.7, 8. a gyónta- 71, 4. a paksi 7(M>. 5. a bonyhádi 70.8, 6. a dombóvári járás öő.ő százalékos tcl- j e*í lésével. A községek között legjobb ered­ményt Németkér érte el, amely. 218 százalékos teljesítésével messze -maga- mögött hagyta a többi, jól teljesítő községeket és ezzel biztosította ma­gának az első helyet ezen a téren. dó eredményt értek el Nagvszokoly, Zamir..-, ír égsz eme se, Tamást, Várong, Mádoesa- Sióa?>árd, Ta'btWI községek is, amelyek 100 százalékon felül tel­jesítették tervüket. A jól teljesítők között vannak még Nak, Szakadat, Tolhanémedi és Kajdaos községek, amelyek 100. valamint Böloske. mely 90.7 • <jztéadókra t^jöeftóti© az őszi búza és roze.vetését. A jó] teljesítő községek mellett azonban vannak rosszul teljesítő köz­munkákban ségek ís. Ide tartoznak Értény, mely 57.8, Udvari 38. Fürgéd 52.6, Szárazd 52.8, Nagyszékely űH.Ö, Fácánkért 40.8, Dombóvár 402, Kocsola 4*5, Iz­mién y 41, Pár] :39e8. Pairs 39.8, Cikó 88, Gerjen, mely mindössze 84.1 szá­zalékra teljesítette előirányzott ter­vét. Az őszi mélysznátást megyénk 36,1 százalékra teljesítette, ami gyenge eredmény az ország többi megyéi mellett, A járások között első a gyön- U járás, mely 40.5. 2. a tamási 4S.4, 3. a paksi 36.8, 4. a szekszárdi 38.1, 5. a bonyhádi 31.8, 6. a dombóvári járás S5j5 százalékra végezte el az őszi mélys^ántási munkákat. Az őszi mezőgazdasági munkák te­rén — mint az a fényeikből is kitű­nik — erős Lemaradások vannak, A lamaradások behozása érdekében min­dent el kell követni helyi és járáoj tanácsainknak, hogy lemaradásukat pótolva, büszkén .mondhassák el: Tol­na megye is elvégezte ezen a téren a reá háruló munkákat. A Tatarozó VálüiaJat dolgozói, mim Icájukban. eredményesein alkalmazzák a fejlett sztahánovista muwkamódsze rekot. Rendszeresen tartanak szta­hanovista falazása bemutatókat kü­lönböző építkezésekéin. Legutóbb a Stmonitornyai Épkésivezetőség dol­gozói tartottak ilyen sztahanovista falazása bemutatót, a pincehelyi j^ór ház építkezésén. A bern» »rátát Tuba László építésvezető vezette, A mun­kák megkezdésekor ismertette a dol­gozókkal, hogy mennyire szükséges nagy feladataink megoldáséhoz, hogy a kőművesek munkájukban a sztahá. novista falazási módszereket alkal­mazzák. Ezen a bemutatón biztosít­va voitók a műszaki feltételek, az. A szőni alizarins építése minden munkás és dolgozó paraszt számára elsőrendű kő tol esség. Nem így gon­dolkodnak a kulákok, akik árurejte­getéssel és feketevágással igyekeznek mindezeket akadályozni. Azonban mindezekre ráfizetnek, mert a dolgo­zó nép ébersége kemény ököllel sújt 1« rájuk. Túri Pál nagykónyi lakost (szülei­nek 42 hold földje volt, ő maga hen­tes és mészáros) a tamási járásbíróság két évi és hathónapi börtönre, 1000 forint, pénzbüntetésre, két kikészített bo-rjúbőr elkobzására, 5 évi köz ügyek­től való eltiltásra és Nagykónyi terü­letéről három évi kiutasításra ítélte, mert november 21-én egy darab bor­jút vágott le engedély nélkül, és azért, mert az ügyben eljáró rendőr­anyag tárolás közvetlen a munka­hely mellett volt, A bemutatón dolgozó Locher György. Höhnet Ferenc és Göttliin- ger György sztahanovista kőműve­sek Í60 >ázaiékos eredményt érjek eh Götti inger György rés-ztvett az építésügyi minisztérium által ren­dezett sztahánovi-sta iskolán és az ott szerzett tapasztalatait a vállalat­nál dolgozó szak társa inak átadta 3 ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a sztahanovista bemutató ered­ményesen végződött. A bemutatót követő értekezleten a dolgozók ér­tékelték a végzett munká-t és eie- j mezték a falazási módszert és e’hatá közeget 100 forinttal akarta megvesz­tegetni. A szekszárdi megyei bíróság meg­változtatva a szekszárdi járásbíróság etácVfokon hozott ítélteiét, felemelte Babos János és Babos Jánpsné hátai kulákok büntetését. Vgy Babos Jánost | két évi és hathónapi börtönre, Babos Jánosáét pedig egy évi és hathónapi börtönre ítélte azért, mert annak elle­nére, hogy megfelelő fejadaggal ren­delkeztek, mégis több tételben na­gyobb mennyiségű lisztet vásároltak és így 406 kiló finom- és ken vér'fez­től találtak náluk. Minden dolgozónak érdeke, hogy ezeket a kuiákokat Leleplezze, mert nvest er tó-tó sük arra irányul, hogy a dolgozók asztalára kevesebb bús és kenyér jusson, míg maguk busás hasznot keresnek mindezeken. PÁRTHiREH Hétfőn délelőtt fél 9 órakor a Párt- oktatás Házában a Párttörténet és a Politikai Gazdaságtan II. éves tanfo­lyam propagandistái részére konferen­ciái tartunk a Szovjetunió belső hely­zete című any abból. Kérjük az elv­társik pontos megjelenését. Megyei Pártbizottság Ágit, Prop, osztály. :J5 Pártmunkások, propagandisták, párt­tagok figyelmébe' Értesítjük az elvtársiakat, hogy az SZKP XIX» koragresszusának any agá­ból indított előadássorozat harmadik előadását december 9-én, este 6 óra­kor tartjuk Szefcszárdon és december 11-én Paks, Duma földvár. Bom bád, Dombóvár, Tamási, tíyönk, Stmontor- fiya, Tolna községekben. Az előadás címe: „A Szovjetunió ; új ötéves terve hatalmas lépés a kom- j munizmus építésének útján,41 Ennek az anyagnak a feldolgozása most fo- | lyfk a pártoktatásban, éppen ezért ] rendkívül nagy segítséget fog nyúj : tani az elvtársak részére az anyag alaposabb megértéséhez. Ezen túlimé- ; nőleg azoknak a párttagoknak, akik « szervezett oktatásban nem vesznek jj részt, sziutén elengedhetetlenül fon- j tos. hogy meghallgassák ezeket az előadásokat, ezen keresztül a SZKP XIX. kongresszusának anyagát alapo­san megismerjék. Éppen ezért felhívjuk valamennyi párt, állami, tömegszervezeti funk­cionárius, propagandista, népnevelő és valamennyi párttag figyelmét, hogy’ az előadásokon pontosan, a jelzett időpontban jelenjék meg. PARTOKIATÁS haza 81 S K K SZOMBAT, DECEMBER fi roaték, hogy a kővetkezőkben kai,mázzák ezt munkájukban. leleplezett csaló ktiláko^s! ítélt e! a bíróság I Laiahár-estről • • „üdvözöljük az ülnök-jelölteket!" áll a felirat a Járási Kulitúrotthon színpada felett a Lata-bár-esten. A közönség hitetlenkedve csóválta a lejét, sehogy ss értette azt, hogy ■miiért csak’1 az ülnök jelölteket üd­vösük a nagyszámú közönségből. Mú sok meg azért bosszankodtak, hogy helyeiket elfoglalva találták. Érthető, hogy mindenki látni akarta a fii ­mekböl jó ismert és közkedvelt mű­vészt, de ez nem jelenti azt, hogy a rendező gárda ns tudja biztosítaná azok' helyét, akik megvásárolták je­gyüket. December 3-án vendiégisaerepelit városunkban La tab ár Kálmán óa mű­vészegyüttese. Mi, mondta a nép - szerű Latyi — azért jöttünk, hogy szórakoztatva neveljünk. A munka fáradságát kipihenni akaró dolgo­zókat, nekünk olyan műsorral kell szórakoztatná, amely az ő életüket tükrözi .Néni baj, sőt kéül, hogy ez a tűikor néha görbe iegyon, m-ert így jobban meglátják .» kiktvyzöböléire váró hibákat. Lata'bár Kálmán 30 éve« pályafu­tása alatt hatá.mas meaterségibeli tu­dását és nagy művészi tehetségét miindig más ok mégnev ette lése szol­gálatába állította. Műsoruk mo&t is igen magas színvonalú volt. A sze- rapüőilc Is mind egytől egyig ismert nevű művészek: Rodolfo. Hajdú Jú­lia, Feli égd Tamás, Hódo sí Judit, Ha dics Lágizóó, Blaskó Éva és a két „Pufi". Sokat nevetett, sokat tanult a közönség és most jnár csak azt vár­ja., hogy Krajnyúk c:viárs, a .rendező, ígéretét valóra Is váltsa és isimét városiunkban üdvözölhessük a Vidé ki N-épsizórakóztató Vállalat uave.3 művészeit. ( Ci V e L E T E S GYÓGYSZERTÁR. 11/1. áZ Alj. jvógvsJterfár NÉVNAP» IVEIK ós. ~~ I DöJÁ RASJELENTÉS: — Várható időjárás szombat est'ig: Ki­sebb felhöáilvonulások, legtéljebb egy­két helyen kevés havazással Egyes helyeiken köd. Mérsékeli északkelé tj- keíeii szói, a hideg Idő tovább tart. Várható hőmérséklet: értékeik az or­szág területére: szombat reggel mi­ntás z 3—mínusz 6, déliben mínusz 2— p> u-sz 1 fok közölt. A várható napi köz éípbötú ér sé k le! d. Se embe r 6* áe» szombaton nigv fok alatt lesz. A kórházi zenedé!« tanok sorort- következő előadása szombaton, de­cember 6-án lesz. a régi kórház épü­letében tévő pártheiyiséaben. Csáuyj László Beethovenről tart előadást. Rangeiemezföl bemutatásra kerüli az Egmont és Corlolan nyitány, az Ap- passionata szonáta és a V. • S2:mfón*ö. Mindenkit szeretettel vár a kórházi kultúrcsop irt, Mlssír8s-3st a szekszárdi járási koltóro tiualian A Magyar-Szóvj'öit Társaság sírok s.zácdi szervezete december 6-án este 7 óraj kezdettel kuilitúiműsort ad P J á ráísií KuiiitűröThontoan, A kultúivs'ten többek közölt aze- reoöínok n középáiídvégá gyapotki- sérV.ező intézett dolgozói, vaVaurlmi, a f,;zükiS.zárdí r-ondőregyesület kulftúr- oso-i ior t. la. i euékara. Jegyek: elővételben kaphatók az IBIISZ-hál. Küriyvesbo'•’'bau. Magya r. Szovjet Tát'isaságittül., Rákóczi-u. 18. -a. atétf Iskoláink feladatai az MHK-ban az új év küszöbén Az M!lK-munka fnlyamatos ugyan, de az új évtől jobb eredményeket várunk. Kzt a szervezés megjcu ilasával tudjuk elérni. Eb - iiez pedig feltétlenül számba kell venni az elmúlt ev hiányai.t, mulasztásait, hogy azokat véglegesen piegsziintethes>iik. Lfty gondosabb elemzés. megvilágítja,, miért került á paksi járás iegutuisó helyre az MHK terv tebéSitésében c? a gyouki járás kivételé­vel, ifit okozta. íf többi, járásban is u le­maradást? Hogy lehetséges, hogy a paksi já­rás januártól kezdve csak (>7.4 százalékot ért cl a bróbázások beiejezésével? 1. Vannak olyan iskolái, mint.: Bikáé*. Bi- kíVcs—Kistápé, Paks í. sz., Paks—Gyapa- ' puszta, Paks—líégycspusztii, Sórszentlórilic, l'V.l'HŐrácéyres, ahol még jelentkezők sem vol­tak. A terv teljesítésük hiányai természetesen lerontották egész járásukat. de megyénk eredményét is. 2. A legtöbb iskölábán nem ragadták meg minden aikahnet, hogy 'megvásárolják, vagy t.á'.ilug yiké*■.:.!t.s.t.k a kisebb szereket.. 5 A VI ÍJ t i.'.xV:-tanulóit tiem próbáz- .Jcitrák le. ntieliHt <t'. is'-eláf elhagyták volna. Természet''Ken ez a járás ifi érhet el jó eredményekét, lm {óbb iskolájában végeznek olyan jó tápiik.ái, iniuj a dtmaszenígyör.gyi, gyiij'könyi, ii-agydorogi, néinetkéri, Paks 11. sz. Hltalános iskolában, ahol megértették » ..Munkára. Harcra Kész'* testnevelést rend­szer nüv.qíési jelentőségét. Az 1057. évi sikeres térvíeljesítéskcz o kö­vetkező döntő szempontok figyelembevételét javasoljuk: a) A vezető pedagógus tmjnkatervében je­lölje meg az egyes versenyágak edzési ide-' jót és a próbáztatáá időpontját Így inunk«: jóban nem lesz kapkodás az iskolaév végén sem Nem okoz a munkában kiesést a tét: időszak soiti. Még' olyan helyen is, ahol tor­naterein nem áll rendelkezésre, be lehet állí­tani próba zást. a téli hónapokra is. Példáid a száoa«igyakorlathől, húzódkodásból, gránát- dobásból, lin lebelőség van korcsolyázásból. , szeigyakorlatbót, tuJajtornábúl. Téli hóna- lokra be lehet iktatni a kft kötelező cltné- tíi előadás meghallgatását sportszervezési és sjiortegészségi kérdésekről. b) A Vili. osztály tanulóinak teljes pró- báztatását fejezzék be legalább május hó­napban. e) Használjanak ki minden lehetőséget, a szükséges felszerelés megszerzésére. Reméljük, hogy ez a cikkünk meghozza a kívánt eredményt nz ifjúság Sokoldalú neve­lésében, az MÍIK-iminka megjavításán ké­résziül. December 7-én osztályozómérkőzések indulnak a megyei bajnokságba jutásért Ismeretes, hogy a Labdarúgó Társadalmi Szövetség a bajnoki idény megindulása előtt meghatározta a kiesés. és feljutás kérdését. A Megyei TSB most megváltoztatta a Szak- szövetségnek ezt a döntését ős a három kör­zeti bajnok között osztályozó mérkőzések rendezését rendelte el semleges pályán. A megyei bajnokságból kiesők számút pedig kettőre csökeníette. A Megyei TSB-nek ez­zel az intézkedésével u Tamási Petőfi meg­menekült a kieséstől. Mi a megyei TSB-nek ezzel a döntésével nem értünk egyet. Hi.istaer- jük, hogy a TSB-nek joga vén a Labdarúgó Társadalmi- Szclvetsg határozatának a megvál­toztatására. s csupán csak azt kifogásoljuk, hogy ebben a kérdésben nem intézkedett előbb. Most nz osztályozó mérkőzéseken majd olyan csapatok mérkőznek meg egymással, amelyek már hetek óta nincsenek edzésben. Az első fordulóra december 7-én 12 50-kor ké­rdi a sor Hőgyésssen. amikor is a Szekszárdi Vörös Meteor és a Pincehelyi AG, fog meg­mérkőzni a bajnoki pontokért. A következő mérkőzés december 14-én öcsényben vagy Bá- taszéken kerül sorra 14 órai kezdettel. A Meteornak ezen a mérkőzésen Decs lesz a? ellenfele. Decs és Pincehely december 21-én fog megmérkőzni egymással ugyancsak Ho­gy észen 12,30-kor. Az osztályozómérkőzéseken természetesen csak azok a játékosok szere- pidhetük. akik a bajnokság befejezésekor a sportkör rendelkezésére álltak. Így a Meteor is csak saját játékosgárdáját szerepeltetheti, a Petőfi játékosainak szereplésére így majd csak a megyei bajnokság megindulásakor ke­rülhet sor — feltéve, ha a Vörös Meteor ki- verekszi a megyei bajnokságba való jutást. A mérkőzések közös rendezésben kerülnek le­játszásra, így a mérkőzés rendezése iránt a mérkőző feleknek kell intézkedniük. V Me­gyei TSB az osztályozó mérkőzésekre termé­szetesen megbízottat fog küldeni, akinek je­lentése az esetleges vitás kérdések cldönlése- kor döntő fontosságú lesz. Hírek és eredmények A Szekszárdi, Építők labdarúgócsapata az elmúlt vasárnap a Komlói Bánya GSL csa­patával játszott barátságos mérkőzést. A mér- kőzésre azért került sor. mert a Szászvárt Bányász, , melynek a „November 7“ séi-leg- mérkőzések keretében Szekszárdira kellett volna jönnie, a mérkőzést lemondta. Az Épí­tők régi játékosgárdájával áílt^ fel és a gyenge ellenfél alig késztette erőkifejtésre a kedvvel küzdő Építők játékosokat. Mintegy 500 néző előtt Molnár játékvezetése ^ mellett zajlott le a találkozó, amely az Építők 4:0 arányú győzelmét eredményezte. Kálmán nyi­totta meg a gólok sorozatát, majd Jánosik és Kiss lőtt gólt. Igv a félidő 3:0-n« vezetéssel zárult. A Ii. félidőben Kálmán tulált be még egyszer az ellenfél hálójába és így alakult ki v,7 eredmény,- Á hazai együttes védelmét nz ellenfél csatárai nem késztették komoly erőkifejtésre. A belsőhárraas kedvvel és jól kombinált. vV A Spnrtakusz házi sakkbajnokságénak leg­újabb eredményei: Geresdy—Bajliúzy 1:0, Geresdv— Szalav 1:0, Jánosi—Molnár 1:0. * Az OTSR szervező munkájára nem vet jó fénvt, hogy a le fixáit értekezletek idejét ál­landóim változtatja. Így azután az értekezte­tek nem érik el céljukat. Legutóbb^ a ytz>- sportok tolnamegyei értékelése tárgyában összehívott értékezíét idejét változtatták meg táviratilag olv időben, amikor már nem volt mód az érdekelt sportvezetők értesítése. Ahhoz fehát. hogy a megvár snort gépezete valóban e Fejlődést szolgálja,_ elsősorban az ve Ina szükséges, ho^y az OI6B mutasson jő példát a sezrvczeltscgbeh és a vezetésben egyaránt. * A sportfejlesztési terv teljesítésében a jfvönfci -járásban jelenleg ez a helyzet: t. Gvcnki gimnázium 70S százalék. rolna- némedi falusi sportkör 676 százalék. V H<>- gvészi Traktor 481 százalék. 4 BéWska fa­lusi spurikor 455 százalék. 5. Hőgyészi óvó­nő képző 358 százalék. 6. Simon tornyai R; rös I 333 százíilók, .. Szárazfíi íhih^ sportkör 500 százalék. 8. Yarsádt Traktor 203 százalék. 9—10. Alsópéli Traktor és K'ssze- kelvi faiusi sportkör 225 százalék, ti. Kötesdi >'Miisi sportkör 224 százalék. 13. Gyönki far lusi sportkör !95 százalék. A hátralévő idő- l>en még alkalmuk lesz a srvortköröknek javítaniok eddigi helyezésükön Őszintén szól­va s százalékokat kissé soknak tartjuk de mindenesekre ez a helyezéseken nem változ­tat. •U A Megvet TSB kérdőíveket küldött ki ft --portkörökhöz A kérdőívek adatainak a fel­dolgozásával kíván képet kapni a megyei -portélét helyzetéről. Az eddig beérkezett kérdőívekből 'az állapítható meg, bogy a sportkörök a kérdőívek kitöltését nem mtézik kellő gondossággal és, főkénpen arra nem helyeznek súlyt, hogy a társadalmi aktívak a jövő övi sportmunkát előmozdíthassak. ^ A megve csak akkor haladhat a fejlődés útján, ha mennél több hozzáértő sportvezetővel fog rendclkézni. Éppen ezért a sportkörök élje­nek most azzal a lehetőséggel, hogy az egyes TEVD PÉNZEDET MIELQBP TAKARÉKBETÉTBE ! ?tT<5nyős, Kényelmes, bíilongi^os/ tanfolyamokra mennél több Sportember behí­vását javasolják. tűt A Bonyhádi Vasas 5:0 arányban győzött a Bajai Építők elleni „November 7 ‘ serleg- mérkőzésen Bonyhádon. A mérkőzés után Alá jc.ros l erene játékvezető nvujtotta át a Bony­hádi Vasas csapatának ti JT által adományo­zott sportszert)ségi díjat, a sportkör szertáro­sa ugyanakkor az MTSB díszoklevelében ré- S/éí,Ült. ii Hétfőn 20 résztvevővel általános szakosr- tályvczetői tanfolyam indul Szekszárdon az MTSB rendezésében. Ezzel a tanfolyammal párhuzamosan röplabda edzőképző taufolyam is indul ugyancsak mintegy 20 résztvevővel. A MTSB a téli holtidényt igyekszik kihasz­nálni a társadalmi aktívák növelésére, amely előfeltétele a megyei sportélet további fejlő­désének. •jW A szekszárdi ált. gimnázium osztályok ^ kö­zötti kosárlabdabajnokságának küzdelmei megindultak. Eddigi eredmények a követke­zők: 111. osztály—I. osztály 44:44 (35:25). IV. osztály—T. osztály 9S:52 (40:50i, 15­osztály—-ti. osztálv 71:55 (4l:t5>. it Szepesi György megvált a paksi járási I SB elnöki ‘ tisztségétől. Helyét Steigerwald György foglalta el. akitől sokat ^várunk mi is cs a paksi járás is' további működését il­letően. A szekszárdi ált. gimnázium tornászainak viszonylagos gyenge felkészültsége a közép- iskolás tornászbajnokságokon azzal volt ma­gyarázható, hogy az intézet későn kapta viasza kölcsönndi-H szereit. Most már szor­gos munka folyik és szép programmot dol­goztak ki. Decemberben megtartják n szo­kásos dísztornújnknt, januárban a budapesti Dózsa versenyzőit várják Éz.ekszárdra t—- olimpiásszal megerősítve. Februárban pedig a pécsi tornászok vendégsezreplésére száraf- tanak. 3 Megérkezett már u középiskolai kosárlab­dába jnokságok versenykiírása. I. _ szerint de­cemberben az osztályközi mérkőzéseket, ja­nuárban a megyei bajnokságokat, február­ban pedig a területi versenyeket kell^ meg­rendezni. Helves tehát. ha a középiskolai sportkörök már most megkezdek szorgos ké­szülődésüket az országos középiskolai kosár­labdabaj nokságokra. \ Dózsa öklözöl vasárnap a Pécsi Haladás ellen veszik fel a küzdelmet Pécsett Az_ e'yS összeess páson a szekszárdi csapat _ győzött. Az utóbbi időben azonban a szekszárdi fiúk kissé könnvítettek az edzéseken és így kön>- iiven lehetséges, hngv az egyetemista csapat visszaadta a kölcsönt. Benlisan azonban mi­nimális Dózsa győzelmet várunk. * A nagydorogi úttörők idényzáró mezei fu­tóversenyét hűvös időben tartották meg. In­nék ellenére is jó eredmények születtél, 15—14 éves lányok: tny ki>. 500 w.: 1. Pál 1:40, 2. Biró 1:44, 3. Szabó t:5t. 11—12 éve* hinvok: táv kb. 500 m.: t Kocsis t Mónus t:72. 3. Juhász 1:55. 13_t4 éves fiuk: táv kb. 1.000 m.: i. Domonkos 3;|g, 2. .lé­ké te 5:31, 5. Turócz.i 7:38. ii—12 éves fiuk: táv kb. 1 000 m.: 1. Eger 3:56, 2. Ttiíőezl 4:01, 5. Fábián 4:14. A verseny végén 3o- ronkny József ólt. iske, . igazgató beszelt az líttörőkhöz. Hangsúly« t-a._ hogy a soort- eredménvek omilc most még iobb tannlmánv) eredményt kell n versenyzőknek szerezniük. Itt említjük meg. hogy a n-igydorogi aj - iskola sportkörében. 8 szakosztály működ'k: nllétikn. torna, kézilabda, labdarúgás, ököl- ^ivás. röplabda, asztalitenisz es sakk. A leg szükségesebb naivak és felszerelések is ren­delkezésre állnak. Csupán tornatermet kény­telenek még nélkülözni. Bemelik azonban, hogy ezen a hiányosságon is sikerül majd esnk segíteni. Mozi Szabod Hiúság. Dee. 5 tői 7-ig: A FEL­SZÁNTOTT ITT. Akciós jegy érvén vés! Ke dések: vasár, és ünnepnap- 4. 6 és 8 óra- kór. héfkö/náp: 6 és S órakor, T OlN A I NAPIÖ Felelős szerkesztői cOWOGTI LASZI.'i Felelő« kiadó- KTBA1 Y f-A^/l (5 , Szerkesztőség (eb fonszáma: 22-tO Kiadóhivatal telefonszáma: 20-tO ^z.ekszárd, ^zéehenvi-nten tn M. N B cg vs/ómin«*.-!m ■ 00 u'fi 0tv3 3« Előfizetési dij: hfivi M.— forint. 'Baranvamegvel 8iukrs Nvonida PéO: Munkáe-v Mihálv utca 10 «Z­Telefon: 20-27 . 1 1 nyotariiért felel: MEHLS BEzbö Szia liáno vista falazási bemutató Pincehelyen

Next

/
Thumbnails
Contents