Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)
1952-11-22 / 274. szám
Ä' A P L O !M2 NOVEMBER Yft •«sí •ércl.ekli & doiiilióiári^ gjöukl •bixoKságoi a vasgynjt.o napok? >„A , .-. pilács július havában igen mik,, tisztelő feladattal bízta meg ar. ifjúságot. ,,A minisztertanács fél kéri a Dolgozó Ifjúság Szövetségét, hogy mint a femgyüjtő hónap s-orán, továbbra is szervezze.. irányítsa, lel. kesitse az ifjú gyűjtőket, akijk a munika, a tanulás mellett szorgalmúik- kai, találékonyságukkal hatalmas értékű 'nélkülözhetetlen nyersanyagokat adtak a népgazdaságnak“ — szól a minisztertanács határozata. A dolgozó és tanuló ifjúság- to vábhra is teljesíteni akarja a megtisztelő megbízatást. A DISZ központi vezetőségének titkársága ezért határozatot hozott a DÍSZ szervezetek további állandó jellegű vas- és fém-gyűjtési munkájáról. A Tolna megyei DISZ-biZottság, valamint me gyétik járási. DISZ bizottságai szocialista szerződésen keresztül biztosították, hogy a DISZ Központi Vezetőségének határozatát magukévá t.e' szik és mindenben segítségükre lesznek a begyűjtő szerveknek a Melléktermék és HuVadekgyüjtő Vállalatnakr valamint *a löldmíívess^övetke leteknek. Annál inkább döbbenteti meg bennünket' -úgy a paksi, mint .a gyönkí éa a dombóvári járási . DISZ bizottságok .eljárása, hogy akkor, mikor a küszöbön álló decemberi vas- gyüjtő napok érdekében ' értekezletre hívta az eÍvtársa,kát a begyűjtő szerv, még csak nem is reagáltak arra, és a DlSZ-bizollság volt az egyet len szerv ezeken a helyeken, amely nrm jelenít- msg az igen íontos érte kézieteken. Gvuricza elvtárs és Debrécend Irén elv társnő példát vehetne Brettne-r Má riárói, a tamási járás DISZ bizottságának titkáráról, aki nemcsak, hogy megjelent az értekezleten, hanem hozzászólásával is. melyben a DISZ ifjúság legszélesebb körű mozgósítását helyezte kilátásba, tévőleg járult ahhoz, hogy már eleve biztosítják a vasgyüjíő napok sikerét. Mindenegyes- DISZ-bkottságmk magáévá j^el-1 tenni a DISZ Központd Vezetősége titkárságának határozatát, miszerint a DISZ a vas- és fémgyűjtés gazdája a.z egész országban és felelős r. Martin-kemencék nyersanyaggal vaió ellátásáért. A DISZ felelős ezért a párt, a kormány, az egész dolgozó nép' előtt, A vasból , és acélból napról-naprá többre van szükségünk. Ez adja még népgazdaságunk erejét és ezért kell megbírálnunilv azokat a DISZ bizottságokat,' amelyek nemtörődömségből, a vas- és fém g y üjtés nép g a z d as ág i j ele n! őség éne k lebecsüléséből eredendően semmibe sem veszik az előbb említett határozatokat. Elismerjük, hogy a D1SZ- nek egyéb nagyjelentőségű íeíadatai vannak, de ezek a feladatok . megvannak 'd-tamási járási DISZ bizottságnál is és mégis jutott annyi idő arra, hogy résztvegyenek abban a munkában, mely hivatva van hazánkat a vas és acél országává tenni. Azok a DISZ-bizottságok tehát, amelyek eddig bármely oknál fogva nem vették ki részüket a vasgyüjlésből, hassanak oda, hogy lemaradásukat ezen a téren pótolják és kapcsolódjanak be a decemberi vasgyüjtő napok előkészítési munkájába, mert csak így lehet biztosítani, hogy a decemberi. vasna.pok meghozzák azt az eredrnésnyt. amelyet pártun»- és kor- mánvzalunik megszabott, L F. Várakozáson alul szerepeltek a Szekszárdi Építők csapatai az országos kosárlabdabajnokság budapesti elődöntőin 4 DOLGOZÓK ÍRJAK: Miért késett a Tamási k eszöli i degk u ti von at? Dolgozó népünk hatalmas lelkese' déss&l valósit ja meg a népgazdaságunk által előírt terveket. Ha olvassuk a sajtót, vagy hallgatjuk a rádiót, tapasztalhatjuk, hogy az ország minden részén milyen lelkesedéssel valósítják meg a dolgozók tervüket. Est a lelkesedést nem tapasztalhatjuk a Kessőhidegkut—Tamási közötti vasútvonalon, November 5-én este Ta máéiból Stsekszárdra akartam utazni K h saöh i d égik u;—S árbo g ár do n kér esz.- tül. A szárnyvasút Tamásiból 18.30 órakor indult. Részőhidegkutra. Ez a vonat csatlakozik a Pécs—budapesti gyorsvonathoz. Ezen. a napon nem indult a vonat még 10 órakor sem, Nagy volt az izgalom az utasok körött. mert tudták, hogy a gyorsvonat 19.23 órakor indul Keszőhídegkut'rói és Tamásiból odáig féóra a vonat menetideje, Azonban még 19.15 órakor sem indult el a vonat. Teljesen érthetetlen számomra az, hogy szabad ilyesminek előfordulni Jórtéhánvan voltunk olyan utasok, aki-k hivatalos ügyben szerettünk vo! na utazni fontos munkánk elvégzésére, de volt közöttünk több katona 'is, akiknek szintén percnyi pontossággal kellett volna az állomáshelyeiken jelentkezni. Amikor megkérdeztük a tamási vasútállomás egyik fiatal dolgozójától, hogy a menetrendszerűen beállított helyi vonat miért nem közlekedik rendesen, azt felelte: „Ök nem tehetnek róla. rossz a szén, ad janak jobb szenet, ÉS rossz a moz- lony is, amellett össze kell szerelni a teherkocsikat, és ezért nem lettek készek.'’ Megjegyzem, hogy ugyanez a mozdony kis késéssel megérkezett Keszőhidrgikútról 18 órakor és utána 1Ó 15 percig tétlenül állt a szerelvény előtt. Ekkor elkezdte a teherkocsikat- összehordani és mikor eljöttünk az ál-omásró! (19.30 órakor,) még javában tolatott a „beteg” mozdony. Nem engedhető meg az, ami ezen a vonalon történik. Egy ilyen esel miatt igen sok dolgozónak a munkáját nagyban visszaszorította a vonat menetren-dszertclensége. Mi azt kérjük a vasút dolgozóitól, hogy harcoljanak még jobban a vonatok mene tr e-n d szerin ti köz 1 ek ed te tés é ért. érjérnek el olyan eredményeket, mint az ipar többi dolgozói tervük teljesítésében! FßkU'.s Erzsébet Mégis játszik a mozi Kisroórágyon Kitunórágy hosszú huza-vona után végre kapott mozi helyiséget. De ezzel nem oldódott meg tökéletesen a falu mozikérdőtse. Volt helyiség, du nem volt hozzá gépház, és így kihasználatlanul maradt a helyiség is. A falu dolgozói azonban nem hagyták hogy ennyire maradjon mozijuk ügye. A helyi békebizottság a DISZ hzervezeitfel karöltve a III. Magyar Békekongrcsözus tiszteletére vállalta a gépház megépítését. De nemcsak vállalta, hanem teljesítette is, és teljesen társadalmi munkával készítették el úgy, hogy az Országos Béke- kongrewwzufera már meg is kezdődhet a vetítés. Ebben a jelentős munkában különösen kitűnt Müller Jakab, aki az összes anyagokat fuvarozta és, Ősegedi Sándor, aki mindig oil volt, amikor jó dolgos kézre volt szükség. —- Siklósi Imre decs) hen les és mé- «zárod a szekszárdi . járásbíróság 1 évi börtönre- 600 forint pénzbüntetésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte, azért mert Dccse-n 1ÜŐ2 október 25-én egy darab 20 kilós malacot engedély nélkül levegőit. Az áillam- ügyász az ílélet ellen, súlyosbításért fellebbezett, Szrk.s/.árdon tartják meg az asztalitenisz csapatbajnokságot A megyei TSB asztalitenisz Szakszövetsége a felnőtt férfi és női csapatbajnokságot e hó 22 és 25-án Szekszórdon az ált. gimnázium i tornatermében tartja meg A versenyen a járási csapatbajnokság első helyezettjei vehetnek részt. A megyei győztes csapat (férfi és női) Budapesten meg- rendezendő országos versenyen fogja megyénket képviselni. A verseny kezdete szombaton délit Ián 3 órakor lesz és vasárnap egész nap folytatódik. Páríhírek Értesítjük az chtársakat, hogy no vember 24-én (hétfőn) délelőtt fl órakor konferencia lesz a Pártoktatás Házában, a If. éves Párttörténet konferencia vezetői, és n II. éves Politikai Gazdaságtan konferencia vezetői részére; az T. éves Párttörténet konferencia vezetői részére? akik a múlt iiéten tartott konferenciából kimaradtak. Az ipari tanuló korhatárt betöltött 17-18 éves fiatalok tiz hónap alatt lehetnek szakmunkások öt év ős tervünk nagyszerű alkotásaihoz egyre több szakmunkásra van szüksége hazánknak. Egyre több kőművesre, ácsra, vasbetonszerelő-beto- nozó és más szakmunkásra várnak hatalmas építkezéseink. A Munkaerőlarlalékok Hivatala ebből a célból építőipari’ szakiskolát szervez az ipari 'tanuló korhatárt betöltött 17—16 éves fiúk számára. Az iskola időtartama 10 hónap. Ez alatt a.z idő alatt az iskolán elsajátíthatják szabad választásuk szerint a kőmü- vés, ács, vagy vasbetonszerelő-betonú zó szakmát. At O.TáB bt. elmúlt szómbat-vasármrp a* uiazág h különböző r városában-: . li.uuupe»i en, Pécsett., Sopron bn it, DjcVgy ő.töt L, íi/.egeden es Szolnokon 'rendezte meg az . országos, ko- .sárhiLclabajnokság elődöntő íiicrkóz'éseu. A ihegyei bajnokokat év a budapesti bajnokság legjobb együtteseit I) négyes, csoportokba ószLutfük’ és az eg vés csoport okból ü eso- jiortgyőztcsek k.p'rültck az országos ko-ávlab- ila bajnokság döntőiébe. Természetemu ezeken az elődöntő, mérkőzéseken a pesti csapatok' domináltak és a várakozásnak megbe. Jeleién 9 fővárosi - és 5 vidéki együttes jutott nz országos kosárlabdabajnokság döntőjébe, •’Megyénké! ez.cn az, elődöntőn a bajnokságot nyert Szekszárdi Építők csapató képviselte — sajnos a várakozáson aluli eredménnyel. Az Építők a budapesti csoportba ■ nvert be osztást. uhöl a mérkőzéseket a Csepeli Sportcsarnokban bonyolították le’. Férfi csapatunknak, amint ,arról már meg is cm'é- keztiink. a Diósgyőri Vasa-s, a Veszprém' Haladás és n Kaposvári Lokomotiv, női csapatunknak pedig a Pécsi Lokomotív, a békési Traktor és a Székesfehérvári Építők voltak az, ellenie]*;.’ A férfi 'csapat gyenge, formája köztudomású volt, mégis' meglepetésként hatott, hogy még a Kaposvári Lokomotiv legyőzése sem sikerült, holott a .megvek közötti válogatott találkozón mind n két a'kalommal Tolna megye együttese szerezte meg a győzelmet. \ női mezőny lényeges' n kiegyensúlyozottabb volt é« hogy esppánink a várakozásnak megfelelően „az utolsó Helyen végzett, ezt csak rutintalan- Stigá'-al • tudjuk magyarázni. A jövőre tervezett Somogy—Tolna—Baranya összevont mm .gyei kosárlabdabájiiokság minden bizonnyal illat nyír majd csapataink fejlődése c’ólt. am elv a megvei bajnokságban kétségkívül hiányzik. A Férfiak csoportjából a várakozásnak megfelelően h Diósgyőrt. Vasas, a nőj csoportból pedig a Pécsi .Lokomotív n vártnál nagyobb bar* árán futott tovább. A lejátszott mérkőzések eredménye a szekszárdi csapat szempontjából nézve az eredményeket. nz alábbi volt' Férfiak; Kaposvári Lokomotív—Szekszárdi Építők 75:53 (34:3(1). A 7 T. félidőben még nngv a harc. de szünet titán már b lö’kerrkodik a kanosvúri csapat. Legjobb dobók: RnfrVs 35. Tgmúhdi és Kemény 16—16, illetve Romvári 25 es Sz'tl va to. Veszprémi Haladás—Szekszárdi Építők 85:35 (59:5t). A vereség nem, de annak aránya meglepetés, Legjobb dobók; Kun ovié* 35, l.ukár KI, illetve Ladányi 7, Kómié.ri 6. Diósgyőri \ nsas - Szekszárdi Építők 71:20 09:7). Különösen az I. lélidőben volt megillető dűlt á szekszárdi ’egy lilies a legjobb vidéki férfi, csapattal szemben. Legjobb dobók Árvái 27. karadi 15, illetve Kardos 5. Rum Vári 4. ••• további mérkőzések; Dió«gyoi Vasas—Kaposvári Lokomotiv 47;42 (27;tb Veszprémi Haladás—ka|>osvúri Lukomon (;6:o3 (27:31). Diósgyőri Vasas—Veszprémi Haladás 54:25 (25:)’2i. kaposváriaktól elszenvedett vereség csak akkor válik meg nyngintóvá. Ira a kaposvári együttesnek ■< veszprémiek és a. diósgyőriek ellen elér szép eredményeire tekintünk. Vegeredmén)- ben: 1. Diósgyőri Vasas 6 pont, 2 Yesz.pré mi Haladás 4 pont, 3, Kaposvári Lokomoii 2 'pont, 4, Szekszárdi Építő ’0. pont. Nők: Székesfehérvári Építők —Szekszárdi Épünk 44:39 (19M4). Hatalmas harc dúlt végig. A fehérvári Iá inuk az, első félidőben szerzett 5 ponto előnyükkel győztek. Legjobb dobók: Kadácsij 13, Pontőr 10, illetve Kovács 20, Idei 11. Békési Traktor. Szekszárdi Építők 44:2? (11:1b). Az első lói illőben kitöltőén játszik a szék f/atili együttes. a II. félidőben azonban' nii g lordul a játék képe. Legjobb dobok Ollón 20, illetve Idei 10, Vdradiné 9. Pécsi Lokomotiv—Szekszárdi Építők 55:19 (21:11). Biztosan nyert a pécsi csapat. Legjobb do bók: - Aratónó és Boncze 10—10. illetve Ko \ ács 12. — További eredmények: Székes fehérvári Építők—Békési Traktor 33:39 (15:141. Pécsi Lokomotiv—Széke.sfehérvá ri Kp (tők 34:2S (22:1b). Pécsi Lokomotív—Bé kési Traktor 34:22 (21 :S). Végeredmény: 1 Pécsi Lokomotív 6 pont, 2. Székesfehérvári Építők 4 pont, 3. Békési Traktor 2 pont, 4, Szekszárdi Építők 0 pdnt. A sikertől,en szereplésnek is minden W-j 7onn>a! vannak értékes tanulságai. Ha t*-j építők ezeket a tanulságokat okosan fi 1| tudják majd használni a továbbiak során akkor minden bizo’nn'si ezek az elődöntő mérkőzések is a fejlődés ügyét fogják szol gálni. Bízunk abban, bogy a tapasztaltak« .-tz együttes már a következő évi összevon Bajnokság során (el fogja használni. Az rMTii-iskólóknak és a falusi sportköröknek mé<* fokosniok kell az MHK terv teljesítés lendületét Az építőipari pzakiA-k-olára 17—lő öve* fiúk .jelentkezhetnek. A Munk'Sf- erőtartal-ékok Hivatala a tanulmányi idő alatt otthont, munkát, egyenruhát ób d-sekély térítés ellenében ol'lá- táet biztosit róőzükre. A tanulók az oktatás ideje alatt havi 344 fari ni fizetőét kapnak, 10 hónap múlva becsülete??., jó munkájuk é-s tanulásuk eredményeként szak munkás bizonyítványt ős teljeeíítmény üknek megfelelően jó fiz-etőst kapnak. Az MHR tavalyi terv-teljesítésben lobi» megye az! uton?ók között ' olt. \ olt H uagv togadkjzás az év végén, hogy I932_ben nem esik meg a megyén ez a szegyen. Lapunk- hasábjain is mozgalmat indíteiUunk annak érdekében, hogy a próbázásokat ícjez.ziik be októberig: idén lényegesén gyakrabban fogl-alkoziunk mi is, az Aliik problémáival. Mégis 37, 3 sajnálatos helyzet az idei 'évad vége fele, hogy megyénk Fejér ’megye előtt az utolsó előtti helyet - foglalta el a szeptemberi -le'rvtpijcsítés értékelése szerint. Októberben azután nagy ^ kampánymunka indult meg szerte a megyében cs ennek a kampánymunkának volt is eredménye. Az általános iskolák, a középiskolák és az. tizeinek területén megyénk is túljutott a Í00 százalékon, de a falusi sportkörök vonalán még mindig nagy a lemaradás, de la Ián j még rosszabb a helyzet az MIH vonalon. De ne elégedjünk meg ezzel a globális megállapítással, nézzük meg azt, hogy im ly járás jó munkája járult hozzá az eddig: eredmények eléréséhez és ugyanakkor me Ivik járás gyenge munkája hátrábaija ‘ terv teljesítését és túlteljesítését. Az üzemek vonalán sz.iilelelt a legkiemelkedőbb eredmény. A dombóvári járás tervéi november hó 1-ig 234%-ra teljesítette. De jól dolgozott a bonyhádi járás is, mért jelenleg 123%-nál (áriának. A gyönki («4 Mik a szekszárdi (93%) ja rá sokban és SzeVyzárd váró1 ban (86%) kell mésr fokozni á munkát. A paksi és a tamás járásnak üzemi' vonalon nem toli előirányzata, Jól hajráztak az általános és közép iskolák is. Különösen n középiskolák' vona Ián egyenletes n tervteljesítés. Valamennyi járás túlhaladta már a töt)%-ot. A legjobb eredményi Szétszórd város és a gyönki járás érle el. Jelenleg középiskolai vonalon ez a helyzet: (. Szcksz.árd város 149% 2. Gyönki járás 3. Tamási járás D5% 4. Paksi járás 112% 5. Dombóvári járás 111% 6. Bonyhádi járás 104% Az általános iskolák vonalán szintén A jelentkezőknek legkésölyb 19őS november 30-ig felvételi kérelmet kell beatlniok, amelyhez cea,tolni kell a születési bizonyítványt, szülői, beleegyezést és orvosi igazolványt arról, hogy a választott szakmára alkalnfa- sak. Jelentkezni lehet az egész ország területiről írásban az MTIl Eszak- fnagyarországi Igazgatóságánál MU- ko'r. Hunyadi utca szám, vagy az MTI! Déhuagyarorözági Igazgatóságánál Pécs, Bercsényi utca 2 szám alatt. I II BJ K SZOMT5AT. NOVEMBER 22 ü G YELETE S GVÓGYSZEUTÁR 11/!. sz. All. jvófvszert ár. NÉVNAP CoriVa. — IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: — Várható klőjárás sz-oflnibat cslig: túlnyomóan felhős "idő, ma aokif-elé, holnap átménetii’eg kevesebb eső. Többhelyen. köd. Mérs>ékelt dél'W'e ford ti Yi szól. Az enylie idő tovább tart. Várható bőm érsek’ct*i értékek az orszáe területére szombaton reggel 4—7, délben nyugaton ó—^8, keleten 8—-11 fok között. A várható napi középhömérsekiét november 22-én, szombaton az orszű-g egész leriiCetén 10 Celsius fok alatt ie^z. A K Aj D ÁCSI Egyszerű barna kis ládl/ca. a hajdani} dolgotok bélre kongresszusi ajándéka. Se cifra faragások, se. rafinált díszítések nem ékítik, mégis csodálat osan és me-glmtóau. szép. Meg szú pl leih' az n mérhetetlen szereld, amivel gondosan, fáradságot nem híméivé készítettek, és csodálatossá tellek üstök az őszinte, meghaló levelek, amelyek' benne, fel,■.szenek. A lád-ika és a belsejében lévő írások szinte már hangos szóval beszélnek a kajdacsi dolgozók: az egyszerű jm.raszlbácsik, és tcnnclő- szövctkczeti dolgozók. iskolások és óvódásul; lelkes és lankádul lan békealmraf árúi. De büszkén beszélnél;, ezek'a levele/; arról is, hogy Kajducs fenség dolgozol, nemcsak szavakkal küzdenek a bekéért,, tévéink minden szava és minden mondáin kézzel foghat;} bizonyítéka, teltek,ben megnyílva' nuló igaz harcos búkra karainknak. A legfelső levél n legkisebbé: a pót t raren m írni. ()!nnsní most még nrm Indó tO'vjdá,$v>ké. Le fw kezük még nem tudta leimt rnotul’ani való juhai, o szívül; diktál.la sorokat ovónénijük papírra vetette. és megírta az ö nevükben is. hogy a haj- duesi. ovodások is akarjál;, hogy béke legyen az egész földön: Koreában is cs Indiában is és a világ összes többi, országaiban. Ezt a gondolától szimbolizálja a levelükre rajzolt kép is: Xégy össze fogódó lekér, fekete és sárgabörü és egy magyar kisgyermek énekli:'— Béke legyen a földön. Az 'orödások levele mellett van a felnőttel;, a szülök levele: a November 7 tszcs dolgozó!na!: harcos békeüzenete. Ezt a levele! a jól elvégzett munkánál; és az ebből fakadó büszke örömnél; érzése itatja át és emeli fel olyan tiszta tniu/us- ságra, hogy valami kimondhatatlan és lefrhaltdl-un belső övömet okoz olvasójának. Egy íráshoz nem szokott, a tolUit rí sikriőn rezeié) kéz arról számol be. hogy uz Országos Békekongrcsszas tisitr- lolri". n legjobb matfi/tu Oékefrirrosnk ünnepi ta- lóihoz újának,- I’sildéiért őszi vetésüké! el regálék, sói -négy holddal tűi is teljesítették, a beszolgáltatás is kész. az előírt mennyiségen felül is adlak államunknak, hogy a varosokban és üzemekben dolgozó magyar elvtársaknak is jusson a jóízű magyar kenyérből. Azután a: egész falut jelképező száz dolgozó paraszt, névaláírását viselő Levél következik. .1 levélben a község dolgozó parasztjai keményen és igaz szívvel megfogad ink: Beadási kötelezet Isége- inket mindenben és mindenkor . teljesíteni fogjuk. .1 vetési lemaradásokat pedig a legrövidebb időn belül pótoljuk. Ez a, mi békeakárntunk legjobb és leg ig nzibb k if ejt' z ö j e." Ma már ez a békdátlik-a Buda pesten van. Olt az ország dolgozóitűik sok-sok ajándéka közól1 beszél arról, hogy Tolna megyében van egy kis község, egy alig látlmtó pont a térképen és itt olyan igaz dolgozó!; laknak, akik a munka frontiéin. a békehore ez egyik legfontosabb szakaszán heli/ükel jól megütiva sorak'oinal; fel a világ sok milliónyi dolgozójvinük békehírért.* seregeben.* Sz.i-ks7,á rd város ért pl kiemelkedő ered mcii>i 1731.-0» tcrvicIjcsHéaSeL. Nem sokkal marad el a g>önki jaias sem. Már 143"/o uáí tartanak, l'úl vau már a I0U% un a lamásij is (110%). itt a dombóvári és a sz.cLszuvüd járás áll a legrosszabbul 75%, ii.b ive i7%-os tervteljesitéssel. De lokozni keli aj munkát a paksi (S7%) és a bonyhádi (95%) járásban is. Miit vonalon nem lehetett a terv.tcljc-sílést járásuk szeri ni értékelni, mert az Mill iskolák létszámában nagyarányú eltolódások álltok be. lény az., hog> a megye globálisan! az. Miit vonalra rótt tervei csak 60'%-báni teljesítette, tehát meg nagyarányú sz.eriezö-j munka szükséges ahhoz., hogy a megye ezen a vonalon is elegét tegyen a terv előírásainak. A falusi sponköriik vonalán a legegyenet- lenebb a terv teljesítés jelenlegi állása. Ad j dig. amíg a tamási járás iái van már >; 150%)-Oil, addig a bonyhádi járás még csal; 19%-nál tart.. A falusi sportkörük vonalán í| tamási járáson kívül a paksi járás teljesít-] menye kie.égító (116%). . továbbra is fokozni] kell a munkát a dombóvári (85%), a gyönki (72%). a szekszárdi- (65%) járásban és ter- I mész.eiescn a bonyhádi járásban suti inéul-] heteden a helyzet. Az. a tény, .hogy a megye megfelelő sz.á-) mű részpróbázóval rendelkezik -a terv tel-] je.«öcséhez, azt mutatja, hogy a szervező munka nem volt rossz a megyében, azonban a járási 1 SB-elnökiik. de a sportkörök is megelégedtek a jelent kezének jó megszerve-1 z.e-ebcn és az MIIK-innnka beindításával be. végzettnek látlak feladni u ka t. Ha most az cv hátralévő 2 hónapját helyesen használ-! jak fel és a részpróbázókkal uicgszcrezteí- jük n még hiányzó próbáikat, lényegesen túlteljesíthetjük mi is idei tervünket. Éhhez azonban további szívás felvilágosító munkára van szükség és MII K sportfele'őseink be fogyják lassan iátni. hogy a nyári, tavaszi vagy ő«zi idén > ben lényegesen kisebb felvilágosító munka .is elég lett volna a P-rr 100%-os teljesítéséhez, most viszont hatványozott mértékű energiára lesz szükség ugyanannak az eredménynek az eléréséhez. Bízunk abban, hogy az ..Ej h. rá érünk arra még" hangok helvébe oz év hátra'évó részében a ..Jobb későn, mint «o!in‘‘ -ősi magyar közmondás hangulsja lép. He TEDD TAKARÉKBETÉTBE.. Előnyős kényelmes jíztonságos TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: 80Ml)C>) I 1 AS7LÖ felelő- kiadó: KlllAI) I AVI O P/.erkeszlő-ég t-.'hlnn«.■•ama: 22 tO Kiadóim nini telefon«/;)ma : 20-11) Szekszárd. S/éclien vi ■ u t< a l1* M. N R egys/nmlnszáin: 00.878,01,5 - 58 Flőfi/.etési díj: havi ti. - (őrini. Bormivnmepvpi 8/ikra N'-omils. I’éc. . McckáéJV Mihóiv titcs) 10. »it. 1 „ 1 e fn n -. 70’A nyomdáért féléi; Mf.l I T:> BE7.30