Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-08-20 / 195. szám

NAPLÓ ? I 1952 AUGUSZTUS 20 5 Megyénk dolgozói köszöntik Rákosi elvtársat, a minisztertanács elnökét Emelkedő munkateljesítmények, emelkedő életszínvonal a zombai Vörös Csillag tsz-ben Alkotmányunk biztosítja a dolgozók jogait A Magyar Népköztársaság biztosítja polgárai számára a munkához való jo­got és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő díja­zást. (Alkotmány VIII. fejezet 45. §. (I.). Fenti képünk Nagy Istvánná Népköztársasági Érdemrend bronzfokozatával kitüntetett és Bőd is Anna gyapotszedőnőket ábrázolja Oiéves tervünk adta a megyének Múlt év december 23‘án adták át a forgalomnak az új dunaföldvári hidat, amely szélesebb és biztonságosabb, mint a régi volt. Ez a híd nagymér tékben megkönnyíti és meg gyorsítja a megye közlekedését Lelkesen építik boldogabb jövőjüket a Tolnai Textilgyár ifjúmunkásai Üzemekben és falvakban rüpgyűlé- seken beszéllek meg a dolgozók a nagyszerű örömhírt: Rákosi elvtárs lett a minisztertanács elnöke. Ezeken a lelkes, izzó hangulatú gyűléseken fo­gadták meg dolgozóink: még egysége­sebben követik pártunkat, még jobb munkával segítik kormányunk veze­tőjét Rákosi elvtársat. A Tolnamegyei Tanács dolgozói röpg,sütéseken tárgyalták meg az örömhírt és elhatározták, hogy Rá­kosi elvtársat táviratban üdvözlik: „Drága Rákosi elvtárs! Tolna megye dolgozói nevében forró szeretettel köszöntjük önt a miniszter­tanács elnökévé történt megválasztá­sa alkalmából. A szocializmus építésének meggyor­sítása, a proletárdiktatúra további erő­södésének biztosítéka, hogy a minisz­tertanács ezentúl forrón szeretett Rá­kosi elvtárs bölcs vezetésével végzi munkáját. Tolna mgcye dolgozói ne­vében ígérjük önnek Rákosi elvtárs, hogy dolgozó népünk felemelkedése, és szabad hazánk felvirágoztatása ér­dekében az Ön példamutatását követ, ve, abból erőt merítve a szocializmus építésében a reánk háruló feladatokat *7 ellenség elleni kíméletlen haviban az eddigieknél még következetesebben valósítjuk meg. Drága Rákosi elvtárs! Kívánjuk, hogy hosszú esztendőkön keresztül vezesse dolgozó népünk bareát á fel­emelkedés útján. A Tolnám egy ei Tanács VB.“ * A Tol ii a megyei Tatarozó és Építővállalat központi irodáiban és a szekszárdi építésvezetőség munkahelyein, a tégla­gyári munkáltatoknál és a bölcsőde- építkezésénél megtartott röpgyülése- ken a dolgozók örömmel vették tudo­másul Rákosi elvtársnak a miniszter­tanács elnökévé történt megválasztá­sát, A röpgyűléseken Stern Andor, Dér György elvtársak és Lakos Istvánná elvtársuö és még több más dolgozó fejezték ki hálájukat és szeretetiiket a párt és Rákosi elvtárs iráni, örömmel vették Rákosi elvtárs miniszterelnök­ké történt megválasztását és javasol­ták, hogy ebből az .alkalomból küld­jenek üdvözlő táviratot Rákosi elv- társnak Dér György elvtárs megemlékezett azokról az eseményekről, amiket ed­dig a párt és Rákosi elvtárs bölcs irá­nyításával elérték. A régi szakemberek azl mondták, hogy 50 év kell az újjá­építéshez, a dolgozó nép, a párt és Rákosi elvtárs vezetésével 3 év alatt újjáépítette az országot. Az ötéves terv eredményeit mindenki láthatja, s pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével napról-napra nagyobb és szebb ered­ményt értünk el, életünk napról-napra szebb lesz. A téglagyári építkezésnél a dolgozók lelkesedéssel fogadták a röpgyűlésen * beszámolót és megfogadták, hogy augusztus 20-i felajánlásukat maradék­talanul teljesítik és túlteljesítik. A böl­csőde építkezésénél az ott dolgozó kő­művesek örömmel vették, hogy Rákosi elvtáxs vette kezébe, mint miniszter- elnök az ország irányítását. Hozzászó­lásaikban kifejtették, hogy Rákosi elv- társ mögé tömörülnek, mert látják, hogy minden megvalósult, amit Rákosi elvlárs igér. A Tatarozó MDP alapszer vezete a dolgozók egyhangú és lelkes hozzájárulása alapján az alábbi táv-, iratot küldte Rákosi elvtársnak: Drága Rákosi elvtársi Mi, a Toluamcgyei Tatarozó és Épí. tövállalat dolgozói szeretettel üdvözöl­jük Rákosi elvtársat a minisztertanács elnökévé történt megválasztása alkal­mából és ígérjük, bogy egységesen tö­mörülünk a pár! és Rákosi elvtárs mö­gé. Hálánkat több és jobb munkával az augusztus 20-i fogadalmak túltelje­sítésével fejezzük ki a párt és szere, tett vezérünk Rákosi elvtárs iránt.“ A tengelici Petőfi termelőszövetkezet tagjai lelkes röpgyűlésen tárgyalták meg a nagy örömhírt, s táviratban üdvözöl­ték Rákosi elvtársat: „Rákosi Mátyás elvtársnak, a Ma­gyar Dolgozók Pártja főtitkárának, kormányunk miniszterelnökének, Budapest. Drága Rákosi elvtárs! A tengelici Petőfi tsz tagjai forró szeretettel köszöntjük és elvtársi üd­vözletünket küldjük Önnek miniszter­elnökké való megválasztása alkalmából A mi nagy pártunk, az Ön bölcs ve­zetésének köszönhetjük, hogy ered­ményeink napról-napra gyarapodnak, életünk mindinkább szebb és boldo­gabb lesz, hogy a szocialista mezőgaz­daság útján az eredményeknek szá­munkra nincs felső halára. ígérjük önnek drága Rákosi elvtárs, hogy az Ön vezetésével még kemé­nyebben harcolunk a jövőben a mező- gazdaság szocialista átszervezéséért, termelőszövetkezetünk további meg­szilárdításáért és fejlesztéséért. Álla­munk iránti kötelezettségeink teljesí­tésében továbbra is példamutatóan élenjárunk, szövetkezetünk taglétszá­mát, amely az elmúlt két bét alatt 73 családdal, 474 hold földdel gyarapo­dott továbbfejlesztjük. Éljen győzelmeink szervezője, a mi nagy pártunk. Sokáig éljen a mi sze­retett drága vezérünk Rákosi elvtárs. Térmeg József párttitkár Hosnyánszky János Kossuth-dajas tsz. elnök. Alkotmányunik kimondja, hogy álla- műnk társadalmi alapja a munka, 6 mindenki számára biztosítja a mun­kához való jogot. A zombai Vörös Csillag termelőszövetkezet tagjai el­mondhatják, hogy élnek az alkotmány ban biztosított jogukkal, de azzal is ekücsekedhetuek, hogy munkájuk nyomán olyan virágzásnak indult éle­tük, amilyen a régi paraszti életben soha nem volt nálunk. A tagok közül ma már több, mint negyvennek, van rádiója, az utolsó évben harmincán vásároltak kerékpárt. Ferenci József­nek pedig motorkerékpárja is van. A fiatalok sportolnak: a tsz az el­múlt évben teljes labdarugó felszerelést vett, s a zombai Vörös Csillag futball csapatának a tagjai minden pénteken edzést tartanak. A szövetkezet iparo­sai társadalmi munkával színpaddal ellátott kultúrszobát létesítettek, s a szövetkezet eddig közel 4000 forintot költött könyvekre. A 300 kötetes kis könyvtárban a marxizmus—leninizmus klasszukusai mellett ott vannak a klasszikus és modern irodalom Leg­szebb alkotásai. — Bizony a régi világban nem is Ma nyílik meg a szekszárdi múze­umban az „Ötéves terv béke kiállítás“ Ez a kiállítás az ország fejlődésén be­lül a megye fejlődésével foglalkozik. Ezt mutaták be azok a képek, szob­rok, és modellek, amelyek ott kiállí­tásra kerültek. A kiállítást a megyei tanács népművelési osztálya rendezte. A termeken végighaladva képek, szobrok, épület modellek mutatják, hogy mit kapott és még mit fog kap­ni megyénk az ötéves tervtől „Üzemeink jövedelme a dolgozókéV' —feliratú táblán — képek mutatják dolgozóink megváltozott életét. A jö­vedelemből napközi otthonok épülnek, ahol kacagó vidám gyermekek vannak üdülők, ahol munka után pilhénnek, és szociális otthonok, amelyek a dolgo­zók egészségét védik. Ott, ahol eze­lőtt a munkások földön törökülésben fogyasztották ebédjüket, most kor­szerű tágas ebédlőkben étkeznek, ugyanezt ábrázolja ,,A Magyar Nép- köztársaság védi a dolgozók egészsé. get“ — feliratú tábla is. „Gépesített nagy iparrá válik az építkezés“ — vagy egy modell: A Tol- nanémedi Kendergyár főgépésze Pe- resi Andor egy hulladékrázó gépet szerkesztett, amely az eddig haszna­vehetetlen törökből kitisztítja a még felhasználható kendert. Többtermelés, ezzel napi három-ötezer forinttal több jövedelem. „Milliók szamjuhozzák a kultúrát“ olvassuk a feliratot. — A képen két öregnéni olvas. Ezalatt a cím alatt lehetne megnézni Szabó Dezső értékes festményét, melyek „Vízdesz- tillálás“ címen vannak kiállítva és a parasztszármazású Illés Erzsébet V. gimnázista éltalnulót ábrázolja .illés Erzsi kisparaszt származású és a Ma­gyar Képköztársaság segítségével ta­nulhat gimnáziumban. A falu élete is megváltozik. „Az öt. A Paksi Konzervgyár dolgozói pénteken röpgyűlésen tár,gyan­ták meg az örömhírt: Rákosi elvtárs a minisztertanács elnöke lelt. A röp- gvűlés határozatot hozott, hogy Ráko­si elvlársat ebből az alkalomból táv­iratban üdvözlik, megfogadják, hogy még jobb munkával segítik Rákosi elv­társat a szocializmusért, a békéén ví­vott harcában. „Rákosi Mátyás elvtársnak, a Ma­gyar Népköztársaság minisztertanácsa elnökének, Budapest, Drága Rákosi elvtárs! Nagy lelkesedéssel vettük tudomá­sul, hogy most, az ötéves terv döntő évében Rákosi elvtárs került kormá­nyunk élére. Tudjuk azt, hogy nagy feladat áll előttünk, » ennek megvaló­sítása érdekében még jobban dolgo­zunk, lelkes munkánkkal segítjük Rá­kosi elv-társat abban a munkában, ami­hez sok sikert kívánunk. A Paksi Konzervgyár dolgozói az Élüzem II. helyezettje. álmodtunk ilyen életről — mondja Skriba András, a tsz egyik legjobb dolgozója, aki a Horthy-korszakban mint napszámos dolgozott. — A mi életünk csali azóta szép, mióta a sző. vetkezetbc léptünk, mert a felszaba­dulás után hiába kaptam én is földet, nem Soltra mentem vele. Amióta szö­vetkezeti tag vagyok, mindig van hí­zóm az ólban, az udvarunkon közel 100 baromfi s amikor a lányom férj­hez, mert a hozományt még 1000 fo­rint készpénzzel is megtudtam toldani. Skriba János szavaihoz a lánya csak annyit tesz hozzá: — Nem cserélnénk mi senkivel. Skribáéknak valóban nem lehet okuk panaszra: négyen dolgoznak a Vörös Csillagban, s eddig 744 munka­egységei szereztek, amit október 1-ig lOOO-re akarnak növelni. De velük együtt ott harcol a legjobb eredmé­nyekért a tsz valamennyi tagja, első­sorban a DISZ fiatalok, mint Glück Éva, Petrák Magda, és Péter Margit, akiknek napi teljesítménye állandóan 180 százalék körül van, de a nyári munkák idején elérték már a 240 szá­zalékos eredményt is. Napok éta rekkenő hőség van. Az acélkék higanyszál nem akar lejjebb süllyedni még éjjel som a 28—24 fok­nál. Napközben verejtékezve dolgoz­nak csattogó zajban, pokoli hőségben a Tolnai Textilgyár ifjúmunkásai és idősebb dolgozói. Délelőtt 11 óra. A nap merészen süt be a szövőgyár ha­talmas ablakain, kicsalogatja az iz- zadságcseppeket a fiatal lányok hóm. lokára. Tizennégyen dolgoznak ebben a szövőtereimben, valamennyin fiata­lok. A legidősebb alig közelíti meg a 2ö évet. Tizennégyen a sok közül, akik lelkesen, boldogan építik szocia­lista hazánkat, teljesítik len-előirány­zatukat. Ganczer Mária, a brigádvezető. Szerény, mosolygó tekintetű, szűkszavú ifjúmunkásnő. Még alig töltötte bg a 13. évét. Jó munkája elismerések épen a 14 tagú brigád vezetőjévé válasz­tották. Már több, mint három éve, hogy az üzemben dolgozik Ganczer Mária ifjúmunkás. Nagy szeretettel és elismeréssel beszélnek munkájáról az egész üzemben. Megérdemli, hogy ez­zel a szeretettel körülvegyék. Tervét állandóan 120 százalék fölött teljesíti. Különösen most, az augusztus 20-i verseny utolsó napjaiban a munka még nagyobb ütemben megy. a velé- lők még gyorsabban cikáznak a vé­kony cérnaszálak között, csattog min­den, ügyesen mozog négy gépe körül Ganczer Mária .Ismeri a szakma min­den fortélyát. Ezt bizonyítja az. hogy a vállalat vezetősége háromheti tanu­lási idő után bátran rámerte bízni — és ezt vállalta is, Azóta négy gépen dolgozik, négy gépen szövi a dolgo­zóknak a textilárut, négy gépen szövi jobb életünket. „Tegnap volt a brigád értekezletünk, melyen értékeltük a felajánlásunk teljesítését. Ebből az értékelésből megtudtuk azt, hogy va­lamennyien túlteljesítettük kötelezett­ségünket és pót felajánlást tettünk. Vállaltuk, hogy a minőséget még jobban megjavítjuk és annak az egy szaktársnőnek, aki még gyenge lábon áll a minőségi munkában, átadjuk munkamódszerünket, hogy a minőségi termelésben is fel tudjon az élenjá­rók közé zárkózni. De nemcsak új munkagyőzelmekkel, hanem kulturá­lis megmozdulással is készülünk al­kotmányunk ünnepére, a brigád min­den tagja részt vesz kullúrmunkánk- ban, mi ígv készülünk 14-n alkotmá­nyunk évfordulójára." Isgum fldámne fiatalasszony szintén négy gépes szö­vőnő a Tolnai Texlilgyárban. ö is DISZ.tag, élenjár a munkában. Szövő­gépei ötéves tervünk adta új munka­teremben vannak. Ennél az üzemrész­nél már nem megy olyan jó! a mun­ka, ő js négygépes szövő, de egyik gépe műszaki hiba miatt most .is áll. Sőt a harmadik szövőgéphez sincsen biztosítva két vetélő. így mikor az kiürül, akkor sok időt eltölt azzal, míg az új csövét belehelyezi és újból megtudja indítani a szövőgépet. En­nek ellenére vállalását ő is szépen teljesíti. Augusztus '20-ra a selejt csökkenését vállalta, amit sikeresen megvalósított. Teljesítménye a leg­utóbbi dekádon 112 százalék volt A műhely részben többen dolgoznak, de a legjobb minőséget Isgum Ádám- né állítja elő. A Tolnai Textilgyár fiataljai lelkesen vallattak szocialista kötele­zettségeket. Röpgyűléseken újabb kö­telezettségeket vállaltak azok, akik már előző vállalásaikat túlteljesítették Mosolyogva hajolnak gépeik fölé a fiatal szövő lányok, amikor elhagyjuk a Tolnai Textilgyárat, még messzi el- hallatszjk a szövőgépek halk, egyen­letes zakatolása, mintha állandóan azt zengené: megváltozott fiatalságunk, megváltozott a munkához való viszo-. nya, lelkesen építik szebb jövőjüket a Tolnai Textilgyár ifjúmunkásai. éves terv végére minden falu kap kultúr otthont“ — mondja a felirat —. Megváltozott a Magyar Népköz- társaság dolgozóinak élete. Alkotmá­nyunk biztosítja a szabadabb és bol­dogabb életet. 5 éves terv béke-kiállítás a szekszárdi múzeumban

Next

/
Thumbnails
Contents