Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)
1952-07-03 / 154. szám
lösa jttlius 3 NAPLÓ 5 Példamutatóan végzik a munkákat a faddi termelőszövetkezetek legek, csak akkor ébrednek fel, mikor már hüs a levegő. A Szabadság: Földje tsz-ben megjavult a munka. A nők . rendszeresen kiveszik részüket a munkából; vannak élenjárók, mint Ambrusné, Bognárné, Németh né és Bi/haritié, azonban vannak lógósok is. mint Asztalos Györgyné cs Fekete IstEigner György MDP-titkár, Fúdd. Az új normák túlteljesítésével segítjük a hős koreai népet Súlyos büntetést kaptak a ser lésbeadási kötelezettségüket nem teljesítő kulákok vánné; akik még nem vesznek részt a munkákban. Meg kell dicsérni a Szabadság Földje asszonyait, hogy rájöttek arra. mennyiben segíti elő a szövetkezet fejlődését az ö mimikájuk is. Dolgozzanak tovább szorgalmasan, így több lesz a jövedelmük, gazdagabb lesz a tagság, virágzóbb a szövelkeismer. Mi, magyar dolgozók ezekre az aljas tervekre, háborúra csak a jobb, eredményesebb munkánkkal tudunk méltó választ adni. A július t —10 tartandó ..koreai- műszakon" megmutatjuk elért eredményeinkkel. hogy mennyire szívügyünknek tekintjük a koreai nép sorsát, megmutatjuk, hogy egy emberként állunk mi is, a Simontornyai Bőrgyár dolgozói a béke magyarországi szakaszán. Már az eddig elért eredményeink, amit a terv teljesítésében elértünk. azt bizonyítják, hogy jól dolgoztunk az elmúlt félév alatt, de niég nem tettük meg mindent, mert a munka még jobb megszervezésével, a munkafegyelem mélyebb megszilárdításával még nagyobb eredmények elérésére 'jetiiink volna képesek. De még mulasztásainkat be tudjuk hozni és a következő negyedévben a terv teljesítésében még szebb, még ragyogóbb eredményeket akarunk elérni, bizonyít va ezzel szolidaritásunkat a hős koreai' néppel. Mieskó Gyula Simontornya. Bőrgyár. Szép eredményt érnek el a növényápolási munkában a tamási Vörös Szikra tsz női munkacsapatai A taanásí Vörös Szikra termelőszövetkezetben két tíz tíz főből ál Ló női munkacsapat dolgozik. Szombaton reg_ gél a korai órákban a munkacsapatok vidám nótaiszóvaíi igyekeztek a földekre. hogy megkezdjék a 75 holdas kukorica ötödik kapálását. A munkacsapat tagjai a déli órákban már 17 holdat meg is kapáltak. Szép eredményt ért el szombatom Horváth Anna munkacsapata, amely rendsezere- sen 150 százalékos teljesítményt ér el, de a két munkacsapat tagjai közül senki sincs, aki 100 százalék a akt teljesítene. Fadld közs-cg dolgozó parasztsága befejezte a második kapálást és a harmadik kapálást is több, mint 60 százalékban végezték el. Befejeztük az árpa aratását és megkezdtük a rozs aratását. Dolgozó parasztságunk nem hallgat a kulákokra és a klerikális reakcióra, hanem párlunk útmutatását követve végzi a munkákat. Az aratásban is, mint más munkákban, a termelőszövetkezetek járnak az élen. Már befejezték a növényápolást, és nagy lendiil-eHol fogtak hoz-zá a béke- a ra tásna k. A Haladás termelőszövetkezetben a tagság apraja-nagvja a tarlón mozgott és öröm sugárzott az arcukon, mikor vágták az árpát. Jó versenyszellem ala kult ki a munkacsapatok között. A munkafegyelem a tavalyihoz képest sokkal jobb, mindenki rendszeresen ki veszi részét a munkákból. Joggal büszkék arra, hogy Faddon elsőnek aratták 1« az árpát és a másodvetést is elvégezték. Az Uj ÉLel a megye egyik legjobb szövetkezete. Az összes tavaszi munkákat az elsők közölt végezték el. Ezeket az eredményeket aizért tudta a szövetkezet elérni, mert szilárd a munkafegyelem, egészséges verseny fo.vik a munkacsapatok között. Bokros elvtárs és Tesénvi-né el'vtárs-nő, pártlitkár jól irányítják és vezetik az egész tagságot, akik magukénak érzik a szövetkezet minden rögét, ök is befejezték az árpa aratását. Türelmetlenül várják, mikor lehet megkezdeni a búza aratását, meri ebben is élen akarnak járni. A növényápolást! munkákat gondosan elvégezték. Földjeiken nem lehet gazt találni, amelyre a termelőszövetkezet minden tagja büszke. Nehéz lenne kiválasztani, ki ért el kiemelkedő teljesítményt, mert minden dolgozó egyforma igyekezetle! dolgozik, mindenki kedvvel végzi munkáját. Lelkesen résztvesznek a munkában a fiatalok is. Zörényl János elvtárs, DISZ-titkár vezetésével. Nem egy fiatal ért már el 270—280 munkaegységet. Azt a vállalást tették, hogy év végéig 320 munkaegységet fognak teljesíteni. Igyekezettel dolgoznak, mert tudják, hogy a kívülállók figyelik munkájukat, amelytől függ Faddon a szocialista gazdálkodásra való áttérés. Jól haladnak a munkák a Búzaka- lászná'l is. Az aratás elölt elültették a gumipitypangot, A tagság itt is jól kiveszi részét a munkából, amelyet az eredmények mutálnák. Nagy lelkesedéssel vesz részt a munkában Strasz- szer János elvtárs és felesége. Slrasz- szser József pártlitkár elvtárs a munkákból oroszlánrészt vesz ki, s így az összes dolgozókat magával ragadja. A munkákban még élenjár Kapi- nya Józsefnc, Supliczné, Straszer Józsefuc. Farkas Fcrencué. a DISZ fiatalok közül Nagy Tér ka. Horváth Mária, Szarka Alajos és ifj- Hajdú József. Mellettük akadnak még azonban lógó- sok is, mint Vadász Józsefné és Berte Ferencné, akik ha nap sül, akkor beBegyüjtési tervünk maradékt-atam teljesítése megköveteli tőlünk, hogy szigorúan járjunk el aizok ellen, akik nem teljesítik kőteliezietteégüket. Dol- govó parasztságunk becsületté] te jesíti kötelezettségét. Népünk ellensége, a kullák pedig szabotálni akar. hogy ezzel népgazdaságunk fejlődés ét, ötéves tervünk megvalósítását meg- akadá’lyozaa. A sertésbeadási kötelezettség nem tel jesítése -miatt két sza- kál-yi ku-átkot állítottak bíróság elé. Berta Antal. szabályi, volt 40 holdas kálók nem szolgáltatott be 792 kiló sertést■ A bíróság szabotálásérl szigorú büntetésben részesítette Két évi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre, 1500 forint vagyonelkobzásra, öt évi köz ügyeldől való eltiltásra lett ítélve a begyűjtést szabotáló kulák. — Leizsák Géza volt 43 hoUdas kutak 1345 káló sertést nem .adott be. A közellátás érdekeli veszélyeztető tettéért két évi börtönre, 1000 forint értékű vagyonelkobzásra, öl, évi közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság. ARATNAK ZAVODON 4 bonyhádi járás leg- * távolabbi részén: Z«- vodon is meg [rendülte le a kaszák, zúg a Iraki or és az aratógép seyi'ti a csonort tagjainak munkáját. Hatvanöt hold árpa aratása- nak az utolsó kalászai potyognak a lendületes kaszavágás közepette. Nagy Vilmos pártlitkár. Karika Kornél helyettes és Gyuriéra Lajos csoportelnök jól szervezték meg az-aratást. A termelőszövetkezetnek két brigádja van, egy női brigád, a ..Villám“, mélynél1- vezetője Jäger tva, az ifi brigád vezetője pedig Zsák Imre. Ezt a Írét brigádot az aratásra úgy szervezték be, hogy négy arató munkacsapat működik. M inden munkacsapatnak van négy kaszása, négy marokrakó ja és két karkötője. valamint két kötél- rakója. Búzás: András, Szász Vilmos, Szántó Sándor és Füller András jó példát mutatnak ■munkájukkal és az árufőcsoport szemveszteség nélkül és gyorsan végzi munkájúi. Szántó Sándor csoport, tag aratás közben is agitál. „Az aratás befejezésével — mondja — minden csoport tag hozzátartozó ja fogjon hozzá a ka par ék összegyűjtéséhez, hogy a tarlóbuktatást azonnal mag kezdhessük.“ Breintenbach Adóm, is közbeszól, jó lesz iparkodni, mert már itt van a, gépállomás traktorosa és azt várja, mikor kezdheti meg a tarlóhántást. Az idén a szövetkezet 40 hold másodvetést irányzott elő. hogy az álla fájlom ti ny takar mán gszükscglelél biztosítsa. Tavaly hiba volt. hogy a gép állomás nem adott időben gépet és ezért késett a torlóhántás, valamint a eséplési munka is és emiatt károsodás érte a csoportot. Azonban a gépállomás most jobban, felkészült, amit bizonyít az is, hogy már várja, hogy megkezdhesse a tarlóhántást. Annak ellenére, hogy jól halmi a munka, Búzás András cső portvezető elmondja, hogy nem jól szerveztélmeg a munka- versenyt az árpaaratásnál. Nincs kiértékelve naponta a munka és nem tudják naponta kimutatni, hogy melyik munkacsapat ért el legjobb eredményt. A béna aratásnál ezt a hibát kijavítják.- a négy arató- munkacsapat által (íratandó területet felosztják egyenlően és akkor naponta kiértékelhető, melyik arató csapat nyerte a napi versenyt. Borbándi Imre, aki majd nem 60 éves, szintén ki* 4 * veszi részét a munkából. Inhoff bácsi meg azt kifogásolja. hogy még mindig vannak olyan szövetkezeti tagok, akik az aratási munkák idején js lazsálnak és nem veszik ki részüket aktívan a munkákból, Ferenc Ambrus és Buta Béla ebben a hónapban 5—5 munkaegységet teljesítették ami természetes a szövetkezeti tagság rovására megy. Ezért elhatározták, hogy mozgalmat indítanak minden tag és család tea az aratás idején leg ni óbb 30 munkaegységet tcljrsíí- sen — mondotta Inhoff bácsi. Persze itt szükséges az, hony n szövetkezni) vezetők: a párttitkár elvtárssnl az élen. jó kommunista példamutatással ezt az ígéretüket a búza aratásnál. tarlóhántásnál, másodvetésnél, csé picsáéi teljesítsék is. A bfritói állami gazdaságban a gyors aratás mellett jól folyik a növényápolás is A birütópuszlai állami gazdaság megkezdte június 10-án az ösziárpa aratását. A gazdaság dolgozói nagy lelkesedéssel látlak hozzá a munkához, azz.a! a tudattal, hogy a dolgozó nép jövő évi kenyerének biztosítását segítik elő. Az eredmények állandóan nőttek. Különösen kiemelkedett a kiserdőpusztai aratócsoport 211 százalékos normateljesítésével. Ezzel az eredménnyel saját maguk is szép keresethez jutottak, A kaszások 55.62 forintot, a maroksizedök 46.72. a kötél- térítők 40.60, a kötözők 55.62' forintot kereslek. Az aratás mellett a gazdaság vezetősége jól megszervezte a többi munkákat és a learatott területen azonnal tarlóhántást végeztek és megkezdték a másodvetés elvetését is. Ezideig 120 hold tarlóbuktalást és 100 hold másod vetést vetetlek el a gazdaságban. A gazdasiág aratási munkáját nagyban elősegítette a gazdaság kombájnvezetője. Gyöngyösi István, aki a repce cséplését is elvégezte. Gyöngyösi István kombájn vezető csatlakozik Hey János, az ország legjobb komhájnosának versenykihívásához és versenyre hívta a megye kombáj- nosait, hogy Hey János 300 holdas vállalását túlszárnyalhassa. Az állami gazdaságban a tráktoro- sok is megértik az aratás, tai'lóhántás jelentőségét és ezért két műszakban dolgoznak az aratás, csépi és ideje alatt. Jó munkájukkal segítik az aratási munkák és a tarlóhántás idöelőtti befejezését. Az aratási munka melleit jól halad a növényápolási munka is, abol a dolgozók igen szépen keresnek, Fischer Eva szójabab sarabolási munkánál 10 óra alatt 200 százalékra teljesítette napi normáját és keresett 48.50 forintot. Fink Éva gyapotsor kapálásban 218 százalékot ért él és keresett 43.77 forintot, Rátkav Rozália munkacsapata 218 százalékos teljesítményi ért el é« 5 óra alatt kereslek 23.97 forintot. Ezek mellel! a munkák mellett szépen haladnak a belső munkák is. Ax állattenyésztés fejlesztésének exd-ekében az építészeti brigád, hogy június 10-re tudják biztosítani az aratásra a munkásszállást, készített két 56 személyes munkáslakást és mesterséges borjúneveidét, kocaszállást és megkezdték a 80 férőhelyes tehénistálló alapozásál is. Ezeket az eredményeket az állami gazdaság dolgozói tovább fokozzák és a tavalyi nehézségeken okulva, az idén a jó gépkihasználással és a munkaidő kihasználásával minden munkát a minisztertanács határozata szerint, sőt előbb befejeznek. Iker János Biritópuszta, állami gazdaság. A micsurini biológia tanítása a falusi iskolákban ^ kik ismerik a szovjet biológiát tanító pedagógusok munkák, azok már budják, hogy a szovjet pedagógusok véglegesen leszámoltak a2 idealista szemléli-e tő biológiával! és szilárdam álltnak a micsurini biológián.. mint aliapon. Iskolai munkájukban tükröződik az elmélet és gyakorlat egysége. Nekünk biológiái tainmtó magyar nevelőknek is az a feladatunk, hogy hasonlókká váljunk a szovjet pedagógusokhoz. Fej* lódé mezőgazdaságunknak jó szakemberekre van szüksége. Jó szakembereket csak kellő megalapozótt- ságtgiai Lehet nevelni. Az elméletet nem önmagáért kéül tanítanunk, hanem hogy tank ványaink a gyakorlat, ban jói megállják helyüket, jó szakemberekké váljanak. Micsurin az "úttörők előtt tartott beszédeiben sokszor mondta azt. hogy „sokan azt mondják, sokai tettem, én azt mondom, nem is olyan sokat, különösen ahhoz képest, hogy mit lehet és mit kell még tenni'' Ha meggondoljuk Micsurin e mondását, azt a következtetést kelll belő e levonnunk, hogy kiváltképpen nekünk, magyar pedagógusok, nak, sok még a tennivalónk. A gyermekeket már az iskolában arra keli nevelnünk, hogv a természet átalakítására törekedjenek. Gondoljunk vis-z- sza a mi iskoiláskorunikra, vájjon nevelőink törődtek-e azzal, hogy be énk palán tál ják a természet átalakítható. Ságénak gondolatát.. Nem, mert az ilyen nevelésiről a burzsoá pedagógia hakarni se -akart. A gyermekeket meg kelti ismertetni a természet egegysz-ertibb jelenségeivel és tárgyaival!. Fogalmai kelt néki adni: a magról, annak keléséről, a virágról, a megtermékenyítés folyamatáról, hogyan történik az. mi álltai, úgy. hogy a gyermek állandóan a dolgok miértjét keresse. Meg kelti ismertetni a tanulókat a mesterséges megtermékenyítéssel is, mert csak mind. ezek után lehet a tanulókra új növényfajták tenyésztését rábízni. Az eL sö kísérletekhez és megfigyelésekhez o'ya-n egyéves növényekei használjunk. mint a t-ök. uborka, retek, stb. Virágfélékbői az árvácskát, sarkan- ivus virágot, mákvirágot. H a pedig az isko ának vannak gyümölcsfái, akkor a gyermekeket be Lehet vezetni a keresztezés munkájába is. A keresztezé-seel való megismertetése a tanulóknak igen fontos. A keresztezés gyakorlására módot kell adni. a tanulók szívesen csinálják és ezen keresztül meg font: velük kedvei telni a növényia" olyannyira, hegy nagyrészük választja a mezőgazdasági technik trnba ' aló továbbtanulást a VIII. osztályban. — Törekedjünk mindig arra. hogy olyan alakokon mutassuk be a ker:-sstezé-!. amelyek jól szemlé n, tök és- nem túl komp iiiká. lak. A me.; ;i v í folt növények tény észté s-i-iiei.: munkájában i u- tárta-lan eredmén °ket ete r’évit Egyes fajtádat >en/ i v a'ari m *g lehet javítani, más fajok megjavításé hoz néhány évtized vagy évszázad keli Ilyen esetben már ra .ebét mutatni. hogy ilyen munkát egyetlen ember nem tud elvégezni. Itt követkézé- lesen megife ed utódokra van -z.k- ség, akik tovább viszik a megkezdett munkát. Ilyenkor rá kéül mutatni, hogy számítunk a felnövekvő új nemzedék aktivitáséra. A biológiai órák a regal lkai masabbak a gyermek alkot» tevékenységének kifejlesztésére. El kelil érnünk,, hogy a tanú ók köz-/étién ül rész tv egyenek a termel őmur.ká. ban. Iskoláink mind jobban kezdik már megközelíteni ez-;, a szintet, hogy ezt végleg elérjük, a biológiát 'lanitó nevelőkre nagy févadat vár. A szövi'1 - lista bio'ógiát tanító pedagógusoknak, úgy keti végezni munkáját, hegy a tanulókban leiébressze az alkotói vágyai, neveljünk bátor újítókat a világ átalakítóit neveljük a f «A n öv dk vő nemzedékből. 1 A gyermekek alkotásainak lei -eszlésében sokat segítenek a biológia’ tanítás módszerei. Okvetlenül fontos az iskolai kart, nagyban elősegíti az elmélet és gyakorlat összekapcsolását. Amikor csak tehetjük, vigyük tanulóinkat kirándulni, rszcs-ket látogatni, mert ez ehetővé teszi, hogy tanulóink közelebbről megismerjék a növények szervezetét, azt vizsgálhassák, olyan ismeretekkel gazdagszanak ezáltal, amelyeknek birtokában a növényeh- goi át lehet alakítani. A termelőszövetkezetekkel létesítse. nek szoros kapcsolatot az iskolák. Kísérletezzenek a termelőszövetkezetek számára. Végeztessünk természet-kutató gyakorlati munkákat, ennek nagy a jelentősége az oktatásban, ezzel azt a célt érjük el. hogy helyesen használjuk ki a gyermek tudásvágyát, rávezetjük a pontos megfigyelésre. H% mód van rá. gyümölcsös és bogyó- ía iskolát is létesítsünk, ezek hozzájárulnak az illető környék vetőmag-szil ség!erének kielégítéséhez, egyben ex már komoly társadalmi munka is. Meg kell vetni az erdei faiskolák a.apját is. Ezekben keresztezéssel és nérdesítéssel is kell foglalkozni. Itt keli m .g- ian itta ínunk tanulóinkkal! a la-a-.ő- k-é.-zít-iés-t. magvak osztályozását, elv«, tését. növények gondozását, ivaros én ivart-aöa.n szaporodást Meg kell szervezni a maggyűjtést, ennek nemzet- gazdasági jeleniős-ége is van. (Erdősl. íés.) biológiát tanító nevelő adjon fömegjelJeget a térraésze[kutatás munkájának, a dolgozók körében i- népszerűsítse Micsurin módszereit. Ne csupán Micsurin eredményeire szó rítkozzunk az oktatásban, merjünk merész újítók enni. mint a nagy tudós, ehhez az szükséges, hogy I. V. Micsurin gazdag elméleti hagyatékát tanulmányozzuk és megtanítsuk tanítványainkat. hogyan kell ezí a hágva, tékot megvalósítani Sxtárovie.s János ált. is-k. tanár. \ Alig mult 11 esztendeje annak hogy a német fasiszta hordák hitsze gő módon megtámadták a Szovjet uniót. Az emberiség milliói vissza fojtott téíekzeüel várták a fejlemé nyékét. Mi, magyar dolgozók is tud tűk, hogy ez a háború változást fo; hozni ételünkbe. A Szovjet Hadsere; ben nem is csalatkoztunk, hosszú véres harcok után kiűzte hazája föld jéről a betolakodó német hadserege két, majd sorra felszabadította a fa siszlák által megszállt országokat. íg; köztük minket is. Az azóta eltel idő alatt nagyot alkottunk hazáinkban Elért eredményeinket annak köszön hetijük, hogy a munkásosztály egysége sen felsorakozott a Magyar Körnniu nista Párt, majd az MDP mögé, meb egymás után vívja meg azokat a bar cokat, melyet a belső ellenséggel kel lett megvívni, míg a termelés az éle rendes kerékvágásába tudott menni. A háború befejeződött. Az ameri kai imperialisták tovább folytalják al jas tevékenységüket Koreában, a női és gyermekek ezreit gyilkolják le Olyan fegyvereket alkalmaznak, mely hez hasonlót a történelem még nen A sárpilisi gépállomás dolgozói nyilvános párinapon beszélték meg a koreai gyűjtés jelentőségét A sárpilisd gépállomás dolgozói szom baton_ délután nyilvános pártnapol tartottak, amelyen megbeszélték a koreai gyűjtés jelentőségéi. A gyűjtést a dolgozók nagy lelkesedéssel vélték tudomásul és felajánlásokat lettek a munkák időbeni elvégzésére és azok túlteljesítésére. Hegedűs Péter vállalta, hogy 32 vagonos esc pl ősi tervét augusztus 14-re túlteljesíti, Katona Kálmán 5 gyermekes családapa, a gépállomás műhelyszerelője felajánlotta, hogy 25 forintot juttat a koreai gyermekeknek. A gépállomáson a dolgozók egyhangúlag fizetésük 2 százalékát ajánlották fel.