Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-01-04 / 2. szám
itt** JANUÁR 4 Már többször hírt adtunk arról, hogy * magyar sajt« toínámegyeí k vetezöi január 6-án, reggel » órai kczdrttel tartják Szefárdon, a Partuk- tóték Házában a megyei levelező értekezletet, amelyen megbeszélik a teve ^mozgalom időszerű problémáit, feladatait és megriasztják küldötte,kel -'frbr.fár 2-án és 3-án tartandó országos konferencia«.. , .. . >: ,,-wvei levelező értekezleten résztvevő levelezőinknek a meghívókat Ls ^f/iÄuik már. Számolva azzal, hogy ese'leg egyik-másik levelezőnk nem kauia meg időben a meghívói, alább közöljük levelezőink névsorai, járásonként csoportosítva, hogy azok. az esetben is pontosan megjelenhe. '•< »ek a konferencián, hu a meghívót később kapnak meg. A névsorban !ysSk a levelezők nevei szerepelnek, tehát a vendégek nevei ninesene.k lel°r°Telhívjuk levelezőinket, hogyha valamilyen oknál fogva H meghívót lW kapták volna meg, de nein Ls szerepelnek az alábbi névsorban, feltétlenül jelenjenek meg pontos Időben a leveilezöi értekezleten. Járási, tanácsi és üzemi párt bizottságaink»! is felkérjük, hogy az alábbi névsor han szereplő levelezőket hívják fel a megyei konferencián pontos megjelenésre i !>zeks7«rdi járás: le vél ez óinak névsora a következő: .Bavos András Fadd-.dombo.ri, Szabadság iszes. Cseh Fcrencoé Decs, Malom úl :j67. Kis A. Lajos Decs, Alkotmány szrs. Slier Antal Öcsény-S/Mlöbegy, Béke tszcs, Szűcs Mihály Fadd, Vajk-n- puszla. Szabadság Földje tszcs, Tamás József Uc06, sz. ALko'.iTJány tszcs, Tóth László Sárpilis itíépálloinás, Tóth László Várdomb, újbereki állatni gazdaság. Gyúró Antal rendörbadnagy, szekszárdi' rendőrkapitányság, Kózs-a- lírgyi György rendőrtizedes, bátaszéki rendőrkapitányság. Nagy Imre Decs, rendőrőrs, Tvlézli Teréz. Szekszárd, Teiményforgahni Válla lat. MÓ’tmis Lajos Szekszárd. Bezerédi u. 39. sz., Szabó László Tolna, Kúria út r. sr Hajpál Tibor Szekszárd, Mezőgazdasági Technikum. Horváth József Fácánkor::, kajmádi állami gazdaság, Major József Tengelic, alsó- liidvégi állam; gazdaság, Szakodi Ferenc Sióagárd. RákócziTit 233.* sí.» Fábián Kálmán Harc, MDF titkár, Papp József Decs. Alkotmány tszcs, Őri József Bála, földművesszövetkezet, Szűcs János Bátasz-ék, DúzakaJász tsz, Miánmarósí .László Bä la szék, MÁV, Eigner Gydrgvnó Fadd, pártszervezet, ifj. Bíró József Fadd-Várszegpusz a, \Tj Éieii tszcs. Kertész János Fadd, köz yóg> tanács. Szűcs Ferenc Dombon, Mözrs, Úttörő tsz, Bányai János Mözsj Petőfi tszcs, Pető Gyula Sióagárd, általános iskola, Kiskomáromi Tstván Sárpilís. ÁMG, Rudolf József Szek- szárd, megyei tűzoltóság, Kovács Sándor Szekszárd, Magasépítő Vállalat, Sárközi Sárador Szekszárd, Magasépítő Vállalat, Szüle József, Szekszárd, vátosi tanács, Beda András Szedres, Petőfi tszcs. Német István Tengelic, ionics, László Antal párt'titkár János- major, Sós István Kajmá-d, állami gaz- «Laság, Mácsik Árpád Tolna, Ruházati és cipész szövetkezet, Kieffért Mária Tolna, Selyemgyár. Szabó István Sárpilís, ÁMG, űzetni párítiilkár, Balogh Sándor Szekszárd, Útfenntartó Vállalat, Pamaki Rózsi Mözs. ÁMG, Hálni Liész'Ö Tolna, MDP-tilkár. Gyönki járás: Csíké Sz Istvánná Nagyszékely, Rákóczi, a, 19. Kiss Ferenc Nagytormás, állam5 gazdaság, Lázár József Nagyszékely, Nemes Ilona Diósberény. Előre tszcs, -Micskó Irén Simontornya, Bőrgyár, Deli György Simontornya. Bőrgyár, Szó Ívik János Varsád, föld mű vés szövetkezet. Grünvald Pál Varsád, ÁMG- vezető, Jakab György Diósberény. Vörös Csillag tszcs. Kovács László gimn. tóm, Pá’-lfa. Arany J. u. 13., Móró József Gyönk, járási Tanács, Arató Vilmosáé Felsőnána, Lant Frigyes Gvönk tszcs, Bőcz Sándor Gyönk. általános ■grain,, Gabn-aí István Köleséi, vajüzeír., Gödü János Kölesd. Tégi*agyár, Liics- kó. Gyula Símontornys, Bőrgyár, Horváth Lajos ShnoiTitornya. Bőrgyár. Madaras László Kcszőhidegktí t. MDP-titkár. Kerekes Béla MDP-lilkár, Nagy- formás. Csontos József KeszőhidegkóL Dombóvári járá«: Hunyadi Mátyás Mucsi, Vörös Zászló tszcs. Kovács Fe ren.cn é Gyulaj, Kossuth u. 4.. ifj. Právies János Szakcs, Uj Élet tszcs, Szász István Leperd- púszta, át’Jami gazdaság, Varga Andor Dombóvár, Tii.skepuS.zÜa Vörös Sugár !szcs, Simon Sándor Dombóvár, Téglagyár, Darabos Ferenc ÜB-eln-ök, Dombóvár. vasútállomás, ZsilHe József Dombóvár, Szilágyi Gyula Dombóvár, járási tanács oki. ru&pn. vez,, Koncz Sándor Dabnand, ÁMG pol helyettes, Ipacs András Mucsi, BKB elnök, lakács István Kurd tszcs, Harte Ferenc Dombóvár. Fatelílő, MDP-lilkár. if}. Bániheiyi Béla Dombóvár, Malom,'Moí- nár György Dombóvár, JB, Ma gyári Béla Dombóvár, VB-tiákár. Fa cl gyár Károly né Dombóvár, MNDSZ, id. Prá vies János Szakcs, tszcs, Kardor György Döbrököz, tszcs, Ónodi Géza Dombóvár, Kender gyár. Tamási járás: Gáspár Istvánná Felsőnyék Horváth .Antal Regölv, Arany János-utca 152, tszcs. Juhász ísfváh,“NaigvÉÁnyi, .Sztá- íiíA-ulra 12, Takács Vendel, Tamási, járási tanács Szabó Jánosaié Értény, Dózsa tszcs, ifj. Halász Míhályné Ozora, Petőfi tszcs, T. Kovács József Pincehely, ÁMG, Szilágyi István Pinr cehely, ÁMG, Varga Balázs Ujireg, tszcs. Firgi László Ozora; tszcs, Zstr- bori Károly né Koppányszántó, általános iskola. Bonyhádi járás: Héja József Majos 88 sz., tszcs. Kor vátih József Bonyhád, Cipőgyár, Lászlói József Bonyhádi Dózsa tszcs, Tóth Károly Kakasd 128, Ludas András Te. vei. Alkotmány tsz, Szatmári Imre Tendőrőrvezető. Nagymányok, rendőrőrs, Fülöp József Zomba, Szentgál- puszts, Szabadság tsz. ifj. Illés József né Kéty, Blau László Bonyhád. szakszervezeti funkcionárius, Marion Szilvia Nagymányok, Hornok Bálán!, Bonyhád, özv. Ferenci Károlyné Váralja, Schulcz Teréz Bonyhád, Bartók Béla u. 2, Rosenbaum Gyulámé Bony- hád, Zománcművek, Abraham-on Frigyes, Hulladékgyűjtő Vállalat, Kovács Jenő Bonyhád. Zománcművek, Ber- kényi Ádám Bonyhád, ált. isit., Sze- lényi László, Váratja, néphönyvtárve- zető, Illés József Kéty, tanácselnök, Petőfi u. 21, Étiig Károlyné Nagymányok VB-elnök, Hargitai Laura Zomba:, tanács, Papp Ferenc, Zomba, Vörös Csillag tsz, Béke ,Pál Zomba, DISZ, Szabó Kálmán Grábóc. tszcs, Berta Gyulámé Tévéi, MNDSZ-titkár. Szabó G. József Bonyhád, Cipőgyár. Paksi jái*á§: Szabó Géza Paks. 'VB-titkár. Jasinka- György Paks, 1. sz- téglagyár, ifj. Cserenycc István. Paks, Gyapapuszta, álil>, gazd,. Tarján Lajos Dunaszettt- györgy, ÄMG mezőgazdász, Mészáron Pál, András-puszta, Petőfi tszcs, Csíké István DunafőMvár, 4L sz. építőipar, Farkas Lajosné Györköny, Dózsa tsz, Jak'sa József né Kajdacs, József Attila tszcs. Szigeti Lajos Nagy* dorog. Sáfrány Mária Nagydorog, Szabadság-telep 10, Hangya Vince Németkőr, Szent fetván-u. 14, Iker János Biritópuszta, áll. gazd., Balogh Nándorné, Nagydorog. békebizottság Illés András Gerjen, tanácselnök, Kelemen Sándorné, Dunaföidvár, Kéri- u. 80, ifj. Lencsés József Gerjen, Dunasor 13, Szabó Lajos Bikács, Rákóczi u. 3, Petőfi tszcs, Kovács János föftdőTŐrmester Nagydorog, rendőrség,, Radics Rozália. Bölcske, Ság- vári tszcs, Szabó Istvánná Duna- szentgryörgy, Várdomb u. 40, Szabó Lajos Bikács, Rákóczi ti. 3, Szattyi János Bölcske, Ságvári tszcs. Szász, József Bilkács, ált, isk. lg,, özv. Tamás Istvánná Dunaföidvár, Alkotmány tszcs, Szűcs János Madocsa, tanács, VB-ti!kar, Cz. Nagy Sándor, Németkér, Széchenyi u, 55, Leidéi. János Györköny, Häher Gábor, Nagydolog, Mészáros István Dunaföidvár, BKNV sztahanovista, Juhász Sándor Dunaföidvár, BKNV-dolgozó, Korsós Valéria .Dunakömlőcl, Bajcsy Zsílin- szki-u. 174 szám. A loinamcgyéi levelező konferencián részvevő „Ménhadsereíj” levelezőinek névsora: KtlLm László tizedes. Lőrin.cz József ön mester, Sáfár József tized.es, Szfáresc- vie& József szkv,„ Tischler László honvéd, PignácAR György őrv., Nu- lai Sándor honvéd. Kaizer László szkv., Gul yá s ' (^yuía‘rlítonv., Damnos Lajos .honv.. Pite lka Antal honv., Balogh Ferenc honv., Rá-duly Sándor alhdgy., Bíró Lajos tizedes, Gyet vén István honv,, Bernáth László honv., Fajta László őrv., Mosó Tibor tizedes Csaba .János őrm,, Farkas Imre tiz., Pintér László őrv., Őszi György honvéd, Korm Vellás Lajos alhdgy., Farkas Sándor őrv., Németh Dezső ai- hdgv., Kábái János honv., Ortó -István alhdgy., Mecseki Sándor hdgy., Pető Miklós alhdgy, Rákos Mihály honv.. Ruszkai István szkv., Barna Ferenc honv.. Kohut György hdgy- Jánvi Ferenc honv., Merner Elemér, Piriké Tibor honv., Soós Antal őrv El B It Id !i PÉNTEK, JANUÁR 4 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: H/l. sz. Áll. gyógyszerár. NÉVNAP: Izabella. IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás péntek estig: növekvő lelhöze1', többfelé eső, havaseső a hegyeken esetleg havazás. Mérsékelt, majd élén.kebb nyugati szél, a hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére péntek reggel —4, délben —í-----f-2 fo k. között. — A Meteorológiai Intézeti jelentése a fűtés alapjául szolgáló napi középhőmérséklctről: Január 4- é.n a várható napi középbőmérséklet az ország egész 'területén I Celsiu fok alatt lesz. Rendkívül érdekesnek ígérkezik az 1952. évi megyei bajnokság Ai 1933. ér kárzabén nem érdektelen foglalkoznunk (lzm! a kérdéssel, ho?y injt hoz az előttünk állá megyei labdarúgó bajnokság.' Az 1451. év végevedményben csak »• kezdetét jelentette a labdarúgás decentralizációjának és a különböző nehézségek ellenére is megállapítliátó volt az,, hogy a megye lebdárúgásáliak s/ínvu- i!aláhau emelkedés Indult meg. kiég, ha arra gondolunk, hogy a cléesi csaottt milyen erővé nőtte ki magát egyetlen esztendő alatt és máris látnunk kelt-, hogy az első évi megyei bajnokság n megye lubdarúgósporiját szelesebb alapokra fektette. A megyei bajnokságnak 195)-ben ebben tolt a legnagyobb' étderoe. Helytelen a kérdést olyan formában feltenni, hogy mit jelenlett a megyei bajnokság a Nagymii- nyófci bányásznak, vagy a többi volt 'Nl3- Hl-ns csapatnak, mé^t az kétségtelen tény, hogy az ő szem pontjukból nem jelentett fejlődési lehetőséget a megyei bajnokság. Azonban az a . tcn'y. hogy már az . első megyei bajnokság végén az eddigi A—5 csapattal szemben . van a megyének 8—10 olyan csapnia, anjely közel egyforma játékerőt képvisel, azt mutatja, hogy a megye labdarúgása megyei szemmel nézve a kérdést, az elmúlt: év folyamán a mennyiségi, fejlődés mellett minőségi fejlődést is elért. Az t931. évi megyei bajnokság á bajnokság megnveréso szempontjából nem annvii'a volt érdekes, mint a kiesés szempontjából. 1951-ben még meglehetősen kiegyensúlyozatlanok voltak az erőviszonyok és a Nígymányoki Bányász, valamint a si- montornvai Vörös Lobogó hamar megugrott a mezőnytől, csupán n 5. helyért düh nagy hare a D. Lokomotív, a Dunaföldvár. Böny- íiád és a Sz. Építők között. Ügyanesak végig nagy harc folyt a kiesés elkerüléséért, amely végeredményben a Bátaszéki Loko- . motiynak és PakSmak sikerült, míg a Szekszárdi Vörös Meteor és Decs minden igyekezete ellenére. Fadd pedig különösebb erőfeszítés nélkül, beletörődve sorsúba, t952-re búcsút mondott a megyei bajnokságnak. Az 1®52. évi megyei bajnokság az egyes csapatok készülődése'!*»! ítélve lényegesen érdekesebb lesz. A hfrek szerint a Nágy- mányoki Bányász új jobbszébőt szerzett és a dombóvári Csntorással védelmét is lényegesen megerősítette. Sőt ízó van a két szászvári Böröez fivér átigazolásáról is- Velük a bányásze<=apat igen megerősödött és ismét versenyben lesz az első helyért vívott harcban., SimoTtiornyáröl erősítési bírok nem érkeztek. sőt a Baum. testvérek távozásáról tudnak egyesek. Úgy hírlik azonban, hogy Simon- tomyán ja számítanak arra', hogy ami nem. sikerült láM-bcn. miért ne sikerülhetne 1952-ben. Dombóvárról sem hallottunk erősítési hfretel, de » fiatal vsíutaácsapat nem is igen szorul erősítésre. Az kétségtelen. hogy a fiatalok az 1951. évi bajüoks.áí: után 1 évvel tapasztaltabbak lettek é* Dombóváron ezen az a topon várnak jóbb szereplést 1952-ben a csapattól és mi is &i\ hisszük, hogy méltán. • mert a dombévár; rasutáscsapatban van fantázia. Dunaföldvár azok közé a csapatok közé la Hozott a* cl- | múlt bajnoki idényben, amely váratlan szereplés után, gyenge, csapatokkal üzemben alulmarridt. Ezeket a hiányosságokat «kai' ják a következő bajnoki évre kiküszöbölni es ezek nélkül várnak az 1951. évihez hasonlóan jó szereplést a csapáitól. A Bonyhádi Vasas a ha.jnoky.:! te lezárulása után részivett », megyei kupamérkőzéseken, újaid pedig a Népköztársasági Kniniküzdelmekben a barany-ajnegyei Mccsekszubolcs ki verésével aratott értékes sikert. A csapat ezállal jól összekor ácsolódoti, újabb fialalításon utóid kérészül és ennek alapján Bonyhúdon oz* remélik, hogy' a csapat, már a tavaszi idén* - ben is képességeihez mérten fog sezrepelni és így még jobb helyezésre számítanák, mint az idén. A Szekszárdi .Építők sem tétlenkedett a szép őszi vasárnapokon- Lg* hírlik, sikerült a csapat leggyengébb részéj. a csatársort felerősíteni és egyéb előjelekből ítélve is úgy látszik, hogy a szekszárdi csapat 1932-rc előbb kíván végezni n h. helyűéi. A Tolnai Vörös Lobogó a megyei kupában vágta ki a rezei, a szekszárdi Dózsa Nagymányok legyőző séyei mutatta meg oroszlánkörmeit, de nem kíván a kiesők között lenni 1932-rc a Bá taszéki Lokomotiv sem, amely szintén 3—5 új játékossal erősítette meg csapófát. De a Tamási Dózsa, a Mázai Bányász, a Domb" .vári Postás, a Paksi ÁG. és a-/ újonc, hő gyésziek sem kívánnak sereghajtói lenni » megyei bajnokságnak. Az (952. év azt séji teti, hogy a megyei bajnokságban lényegesen nagyobb hare ára); lehel majd merítő .Zést nyerni. A csapatok bujnókságratörésc a sok bajnokjelölt, az orőyiszóny ok klegyen súlvozódása arra inti a csapatokat, kogv a technikai kézség elsajátítása mellett az erőnlét dolgában is alaposan készül jenek Fel, mert nem egy esetben ruérkőiíésdöntő lehel a jobb erőnlét. Bírunk abban, ho<rv n megye 1952. é"' bajnoka olyan tűzkeresztség után jut majd c.i n megyei bajnokság megnyeréséi|-, amei" majd képessé te6zi. őt arra is, hogy az osztályozómérközések tüzet jobban feirjs é> ennek o készségnek a. birtokában sikerű•' majd az 1952. évi bajnoknak kiverekednie ne NB IT-be való jutást. Ennek éppen ideje lenne, mert aligha van még egy megye as országban, amely nem rendelkezik még NB Íí-es csapattal. KG M y FI S M £’ ll TE 'J'ÉS í ifíizás ax ú j Magyarország óra Közösen gondozzák a háztáji állatállományt a tengelici Petőfi tagjai Rákosi elytáre $ kougresszusi bc- rzéáében kihan.gsi,%ozta: tenmelöoso - portíaiukbau nagy gondot kell fordí- fan4 a háztáji gazdálkodásra, ezen belül a háziáji áí'Iatt-eny'észtósre, Rá- b'osá e-KTórsnaik ez-eket a szavait legtöbb termjeHőcsoporthan megszívlelték és a vezetőség mindent megtesz am- "ak érdekében, hogy a tagiság fejlett háztáji gazdálkodással rendelkezzen. A tengelici Petőfi termelőszővet- kc/.elrnél nagy gondot fordítanak a káztájjí gazdálkodásra. Ennek a szövetkezetnek rohamosan fejlődik » szövetkezeti alapja, de ichamo- san fejlődik az állatállományon bcJül a tagok háztáji állattenyésztése is. A tagság á’ktmi kölcsönt vett igénybe, ho-gr I ellenei vásárolhasson. Eddig minden család több, mint 1380 forint hitelt kapott. Hogy minél: kifizet őfob legyen ? háztáji gazdálkodásuk, elhatározták a tagok: a megyei tanács ábatszak'értői- nek segítségével 40 drab üszőt vásárolnak. Ezeket az üszőket nem egyénileg gondozzák, hanem a szövetkezet istállójában közösen nevelik, de ugyanakkor minden egyes üsző egyéni tulajdon, mert a járlafleve- lük az egyes tagok nevén van. Ez kifizető lesz számukra, mert így csak egy-két embert vesz igténvbe a 40 darab üsző gondozása. Ezáltal nem lesz szükség arra, hogy a tagok előbb abbahagyják a munkát és menjenek eleíni, mert egy-két ember elvégzi ezt a munkát. A háztáji állattenyésztés fi yen tormában való bevezetése’ nagyban elősegíti a szilárd munkászerveze- tek fennállását. Nem fordulhat elő ugyanis az, ami. az' egyes termelő csoportoknál többször előfordult, hogy egy-két ember elmegy a munkából és azért a többiek is abbahagyják a munkát. i A tagság úgy határozott, hogy akkor is együtt maradnak az állatok, amikor mar fejni lehet őket. A lejést úgy oldják meg, hogy mindenki egyénileg feji saját tehenét, A iengelicí Petőfi tagjai tehát nemcsak a közös gazdálkodáson keresztül tesznek meg mindent a jövedelem fokozása érdekében, hanem a háztáji gazdálkodás adta lehetőségeket is i gvelvezn ek ki112szn.ilni. Az utóbbi néhány esztendő csodá- l&fcos változásokat hozott dolgozó rué. shink életében. Forr, pezseg az ország, az építés Iáz-as ritmusától hangos a gyár, a föld: épül hazánk, a dolgozó nép igazi hazája. Sztálirmiros büszke vöröstéglás falain egyre .magasabbra emelkedik a zászló, a Balaton vidám Ságtól pezsgő partjain magasra röppennek a vizimadarak. a Bükk erdejében hangosan csivitél a csíz., s Hortobágyon vastalpú sz talány ecek szabdalják a földet, hogy dús kalá szók lengedezzenelí a délibáb csalóka fényében. Utaz,z repülőgépen, száguldj a robogó vonaton, szerte a hazában, leknvs .ki az autóbusz ablakából s meglátod, mekkorát változott az or szág. Az ötéves terv megtermékenyítette a földet: ahol tegnap még bozót volt, ott ma a duzzasztó gátjait sze rétik, felszabadult boldog emberek. A munkáról, az építésről, a tenné. 6Z-et átalakításáról, az élet szebbé tételéről szól ez a könyv: Utazás az új Magyarországon. Tizenkét író vállalkozóit sírra, hogy riportjaikban bemutassák ötéves tervünk eddigi eredményeit, dolgozó népünk lüktető alkotóvágyát, Ezek a riportok elvezetik az olvasót az ország különböző tájaira, hogy hű iudóshásban. számoljanak be, mekkorát változott a világ hazánkban. Az írók alaposan tanul mányozták a tájat, s nemcsak a je fent, hanem a múltat., legfőképpen a jövendőt is bemutatják írásaikban. A. jövő fája a jelen, csírájában van s milyen hatalmas, milyen életerős már ma is ez a csíra. Keltető állomás a pusztán, könyvtár, kultúrház a Hortobágyon, Makarenko iskolája Komódiéban, tó a föld alatt, elektromos csúszdáik a. bánya mélyében, úttörőtábor a grófi kastélyban, hófehér gyapotmezők a turkevei határban... Az Utazás az új Magyarországon hű tű- örképe dolgozó népünk alfcotásvá- gyáriak. Olvasd ezt a könyvet és ve. lünk vigadsz, nézed a rajzait és gondolatban felépíted a féligkéss épületet olyanná, aminövé te szeretnéd. S vágyaidat valóraváitja a terv. melynek végrehajtásáért mtlliók és miliők feszítik meg izmaikat, mert ez m or- saag ma már a .népé, egyedül a dolgozó népé. Ez a könyv gazdagodé’ sunk tárháza, s méltán tölt el büszkeséggel mindannylunkat, íme mi'lyeri erősek és gazdagok vagyunk. PÁRTH ÍREK Január 4-én, pétrleken délelőtt 3 órakor Szekszárdim a Páríoktatók Házában a, Bolscuik Párt Története HL fejezetéről tart előadást a felsó ős középkáder hallgatóknak Yigh Dezső clriára. Pártok1 tafók Háaa ELVESZETT december ?0-án reggel 7 óra kor a. Sredresi állomástól Síedre® községig 1 drapp színű aktatáska, Allatforgalaii hÍTa. talos iratokká!. Becsületes megtaláló, miutác hasznát nem relied, adja le pénzjutalom ellenében az AHatforgalmi Központba Szeü- szárdi, Wosinszkv-n, 4.. ragy » szedrein rendőrséghez. M O Z 1 Szabad Ifjúság: MÁJUSBAN TÖRTÉNT. Akciós .jegy érvényes!' Előadások viv-ár .és ürmepnnp: ■1. (j és 8 ólaikor, hét köz nap: 6 és 8 ói’;)kor. Az eheti Totószelvény érdekességei: . 1. Indul s Toio (argyiiyere- mény «sorsolás. Főnyeremény egy Csepel m o to r k r r ék p á r. 2. Indul a januári vígaszdijvcrseny3. Érdekes műsor 7 labdarugó mérkőzésre éspedig a Dorogi Bá n Y ász—Szegedi Honvéd, Bp. Bástya—Pécsi Lokomo- tiv M. N. K., valamint a labdarúgó téli Béke Kupa mérkőzései re ti ppcl het. TOLNAI NAPLÓ Edeiős szerkesztő: CALÍNKáS GVöKo' Felelős kiadó: KIRÁLY LaSZI Szerkesztőség teiefonszéma: 22-t« Kiadóhivatal (elefonszúms: 20-tn M N B cgyszám'aszáks 95ö.t>?t-Y> Előfizetp« díj: hn»l <) _forint Pé csi Szikra njomda Pécs. Wankácsv Miiiály-yter iC • Te’dot»: 20-27. A n5 «mdíkrt felel: MELLES Rt / Közöljük a magyar sajtó tolnamegyei levelezőinek értekezletén résztvevők teljes névsorát