Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-06-25 / 147. szám

2 NAPLÓ 1952 JUNIUS 25 A Biztonsági Tanács június 23-i ülése Newyork (TASZSZ) A Biztonsági Tanács június 23-i ülésén J. A. Maliik elnökölt. Az ülés anniak a kérdésnek tárgyalásával kezdődött, hogy tűzzék a Tanács napirendjére az Egyesült Államok javaslatára a baklériumfegy- ver koreai alkalmazásának kivizsgálá­sát. Malik kijelentette: A Szovjetunió küldöttsége kész azt napirendre tűzni, de úgy véli, hogy ezt a problémát nem lehet a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság képviselőinek részvétele nélkül tárgyalni. Éppen ezért a Szovjetunió indítvá­nyozta, hogy a kérdés napirendre tű­zésével együtt a Biztonsági Tanács hívja meg a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság képviselőit, . Rámutatott: az amerikai-angol tömb a koreai agressziónak az Egyesült Államok által történt kirobbantása után ■— megszokta, hogy a kérdéseket egyoldalúan, az amerikai verzió alapján vesse fel. Gross, az Egyesült Államok kép­viselője azt mondotta, hogy a Bizton­sági Tanácsnak előbb ,a napirendet kell elfogadnia és. csak azután tár­gyalhat •olyan javaslatokról, hogy más államok is vegyenek részt a Biztonsági Tanács vitájában. A Szovjetunió képviselője válaszá­ban rámutatott, hogy a szovjet javas­lat hangsúlyozza: a napirend elfoga­dásának és a Kínai Népköztársaság, valamint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság meghívásának egyszerre kell történnie. Malik kijelentette, hogy az Egye­sült Államok diktálhatja a maga teltételeit az észak atlanti szövet­ségben, de nem a Biztonsági Ta­nácsban, amely szuverén államok­ból áll. Ezek a szuverén államok az egyenlőség alapján tárgyalnak. Gross ragaszkodott hozzá, hogy ja­vaslatát abban a formában tűzzék napirendre, ahogy azt eredetileg elő?, terjesztette, Gross úgy igyekezett fel­tüntetni a dolgot, mintha Malik a Biztonsági Tanács elnökének tisztsé­gével visszaélve, akadályozná az ame­rikai határozati javaslat kérdésében hozandó döntést. Jebb, Anglia képviselője támogatta az Egyesült Államok álláspontját. Malik utalt Gross bár.dolátla-n ma­gatartására és hangsúlyozta, hogy az amerikai küldött állításai alaptalanok. További vita Után a Biztonsági Ta­nács elhatározta, hogy június 25-én ül össze újra. A Vorwärts feltűnést keltő leleplezései Berlin (ADN): A Vorwärts _ a Neue Deutschland hétfői kiadása — hiteles adatokat közöl arról a lázas ütemben folyó haditermelésről, amely Nyug.at-Németországban már a hábo­rús különszerződés ratifikálása előtt megkezdődött. „ Minden németnek tudnia kell, hogy ha a Ruhr-vidéki ágyukirályok egyetértésben az amerikai, angol és francia imperialistákkal — fegy­vereket gyártanak, akkor ezt azért teszikf hogy el is süssék■ az ágyukat, írják. A német népnek bátor és zlszánt akciókkal kell ezt a bűnös te. •'ékenységet megakadályoznia, mert 7 {nemzet jövője iorog kockán Az I. G. Farben müvek már ma venként hatezerszáz tonna fehérfos,z- jrt gyárt. Waldsh útban gyárat építé­sik, amely évenként 1800 tonna fe- áífoszfort fog gyártani. A fehérfosz :.rt fosasforbombák előállításánál hasz- ■ igák. Á mannheimi 1. G Farben művek ' ezer dolgozója harcigáz gyártású­it foglalkozik. Hamburg mell Jett óriási üzemrész- . 1 eket rendeztek be harcigáz és lő­' gyapot gyártására. Kölntől délre lázas ütemben dolgozik eg,v dinamit gyár. A Schleswig holsteáipi Neu-mfünst-erben kézigránátot gyá rtanak. A Stuttgart közelében lévő' Plo eh in­gemben az ,,M. G. 42." típusú gép­fegyverek gyártása folyik. A mün­cheni Linhoff fényképezőgépgyár kü_ ion leges precíziós előhívó kamrákat szállít, az amerikai a< to me r ób izo tts ág­nak. Nürnbergiben a ^vlüller textilmű­vek 1952 február 26 tg 12 ezer egyen­ruhát szakított le. A bajorországi Al_ lach ban a Krupp páncélos gyár is­mét megkezdte működését. A Messerschmitt művek Augsburg, ban ismét megkezdte a repülőgépgyár­tást. AVorwärts megírja, hogy Butz­bach közelében harckocsi-raktárakat létesítettek a parasztoktól elrabolt föl. defcen. Ezenkívül sok helyen repülő tereket, kaszárnyákat, raktárakat, gyakorlótereket építettek. Csupán Rajna-Píalz tartományban 1952-ben egymilliárd 700 millió már­kát irányoztak elő katonai építkezé­sekre. Baumholder közelében kitelepítették 32 község . lakosságát és lőáMs-okaifc építettek V-fegyverek számára. Ba:jocorsziágiban is lázas ütemben építik és rendezik be a gyakorlótere, két, repülő tereket, raktáraikat és .ka­szárnyáikat. A Német Demokratikus Köztársaság és a .Csehszlovák Köz­társaság határának vidékén 50—60 kiiilométteir széles (,hoit övezetet“ te­remtették. A Schleswig—Holsteint Putlosban óriási gyakorlóteret építettek ameri kai angol, dán és norvég csapatok számára. Aísó-Szászországban hat fa n te- elének lefoglalásával lényegesen k'ioóvítélték a Bergen belseni katonai terű lieht. Óriási kaszárnyákat építenek Giessen ben és Büdingenben. Sok nyugatnémet városban ka tanai gyakorlatokat végeznek z megszálló hatalmaknál alkalmazott úgy nevezeti munkásegységek". Wiesb a deliben már élik ész ültek a besorolási listák és a körzet orvosai felkészülitek a kato­nai alkalmasság megállapítását célzó orvosi vizsgálat meg,ejtésére — írja a Vorwärts. A koreai nép hősi szabadságharca Andre Stil két levele a Saulé börtön igazgató jóhoz Paris (MTIj: André Síi., az Hum ami, : főszerkesztője két levelet intézett Santé börtön igazgatójához, amely- '•n kifogásolja, hogy vele és Jacques lolos-vai rendkívül megalázóan bán ik. Az első levelében André Sti’ mg-oztatja, bogy a börtönőrök ál­adban megzavarják ökot álmukban - ..ellenőrzés“ ürügye alatt felgyújt. ják a villanyt cellájukban. Úgy: ke­zelnek bennünket, mini ,.különös vad - állatokat“. Második levelében André Stil hangsúlyozza: egy politikai fo-, goly mé lóságát sérti az az elbánás, amelyben őket részesítik, a napnak minden órájában benyitnak cellá­jukba. Ächeson június 28-án Nyugat-Berünbe érkezik Berlin (MTI): Acheson amerikai küL ügyminis-Z'ter, aki hétfőn Londonba érkezett, nyngatnémetországi lap je­lentések szerint június 28 án Nyugat- Berlinbe látogat, ahol beszédet mond arz amerikai könyvtár épületének aíap- kőíetóteli ünnepségén. A jiigo^/Jiív nciiizeigUKilaííág a Hall Slrecl iiioiio|»oli«tá intik karinai Inni Ez év elején a belgrádi kormány mepélgesen bejelentene ctz „új ga&- ■ isági rendszer., bevezetéséi. A tho- sissta propaganda minden áron be carta bizonyítani, hogy ez az „új ndszer“ képviseli az állítólagos . gazt szocialista demokráciát", hogy i egész gazdasági vezetést, ,,egye- esen a termelők kezébe" adtál: át, >gy a, munkások állítólag „maguk gják megállapítani keresetüket", ,b. fje mindez a hnnuuts hírverés nem tudta és nem tudja elrej. ■' ni a titoislák gazdasági intézkedései­éit■ népellenes jellegét. Elengedő, ha ak belenézünk az 1952. évi úgy név e- 3lt titoista ,,szociális tervbe", hogy eggyőződjünk arról, hogy « nagy ' íjjal beharangozott ..új gazdasági rendszer" nem egyéb, mint « kapíta- zmus teljes visszaállítása Jugoszlá­viában és az ország teljes gazdasági ’ ‘Alitarizálása. .1 fasiszta Tilo-Ranl-eo- • les klikk bűntényeinek láncához so- olhaló a bank. és hitelrendszer úgy. evezett „átszervezése", melyet ez év ■árciusában hajtottak végre az ..új ajedasági rendszer“ alapján. Amikor Jugoszláviában több bank ’átesett, az amerikai mouopoltokr “em tudta megkaparintani az ország i éné ügy eineh intézéséi, .1 bankok új . átszervezésével" és egyetlen küzpon- bankba tömörítésével, Jugoszlávia énziigyei összpontosultak és teljes ‘■érlékben az amerikai imperialisták ; pénzügyi szerveik ellenőrzése alá ■erűitek. így az w/reri/cai monopó- l slák teljes ellenőrzése alatt álló. i jó szer vezeti, ossz pontosított bank, -■iási szivattyúvá vált, amely a jtigo- láviai gazdasági élet, egész terült­ről íelszívja, a fizetési eszközöket ■ azokat <ZZ' amerikai ..különszám Ián" vetett tartozások' fedezésére fordít ja. Az amerikaiaknak az üsszpontosí- tt bank állal — amely kizárólag •rtn/talóságuk alatt ált — joguk van ra. hogy könyörtelenül, megakadó­Irta: M. N SlCS lyózzák a jugoszláv gazdasági élei. azon ágainak fejlesztéséi, amelyek nem közvetlenül a háború előkészíté­sét szolgálják, vagy amelyek még versenyezhetnek a piacon az amerikai árucikkekkel. És megfordítva, előny­ben részesítik azokat a termelési ága­kat, amelyek' siettetik a háborús elő­készületeket és előmozdítják a stra­tégiai nyersanyagok kivitelét Ameri­kába. A jugoszláv gazdasági élei egyol­dalii, tipikusan, katonai jellege vilá­gosan kitűnik a Tito-banda 1952. évi ..szociális tervéből" is. Ez a terv a háborús ipar céljaira egész sor új építkezéseket és stratégiai nyersanyu. gok bányászánál szolgáló vállalatukat irányoz elő. Ugyanakkor vészesen le­szűkíti az békeipar: az élelmiszer-, lex- til-, mezőgazdasági gépel gyártó ipar termelését. 11 ú j bunhrendsxt-r alapján a Titu-fasisztá/c és u Wall-Street teljhatalma aranem engedélyeznek hiteleket a jugoszláv kistermelőknek. E nne k k ö ve t kéz mén y e k é p pen l ö n k r e - teszik, a városok és falvak lakosaddá, nuk középrétegét és szüntelenül zi.il- lesztik a mezőgazdaságot. A falvakon megerősödik a knlákság hatalma, maely kifosztja a szegény- és közép- parasztokat. Az amerikai finátictőke korlátlan uralma J ugo szia,v iában, amelyet „egyezmények" egész sora és a bankok ,,átszervezése“ törvényesít, gyár mai i sorsa juttatja Jugoszlávia munkás­osztályát. . I banknak minden lehető­sége üteg van arra. hogy a fizetési ala­pot különböző ürügyekkel leszállítsa, vagy beszüntesse, ami a munkások fizetésének hallatlan zuhanásához és tömeges elbocsátásokhoz vezet. A A7.V című fito.fasiszta szennylap április Vl-i számúban n bon fenn/,: 1 ng ószláv i a gaz­daságában jelenleg elfoglalt, helyze­téről írva. megállapítja, hogy a mali­ban, semmiféle intézkedéssel sem. (■ ad­ták olyan halálcun yun befol'i/ásul ui u ..fizetési alapok leszállítását", amint azt a bank- a most ráruházott joguk alapján megteheti. Ez a létig nyil­vánvalóan leleplezi, azt a titoista de­magógiát, amely minden áron el akar. ja hitetni, twgy Jugoszláviában a munkások „sujál magúk vezetik" a vállalatokat, saját maguk ..állapítják meg kéréseinkéi" s hogy a munkások jövedelme a „munkaközösség erőfeszí­tésé tői" függ. .1 béralapokat és természetesen « munkabérek emelései is a bank álla­pítja meg. így tehát 'bárhogyan is erősödik a „munkakulleklíva.", ..kére sein" kizárólag a bank kénig ekedvétől függ. A fentiele azt bizonyítják, hogy a ütői stak a bnnkrendszer visszaállítá­sával át játszották az amerikai Impe­rialistáié kezére Jugoszlávia * egész gazdaságát. Az óceánontúli gengszte­reié számára — a baute récén — meg. könnyítették,, hogy a hitelnyújtások emelésével vagy csökkentésével ellen­őrizhessek a, gazdasági vállalatok mű­ködését, sőt ezen túlmenően, hogy dönthessenek c vállalatok sorsát ille­tőleg, azaz. hogy ezeket a vállalato­kat pusztulásra Ítélhessék vagy fej­leszthessék. amint az érdekeiknéle leg­jobban megfelel. A jelenlegi jugoszláviai bankrend. szer hatalmas eszközzé vált az ame­rikai imperial isták kezében, akik a bankon keresztül embertelenül kizsák­mányolják a jugoszláv dolgozókat., el­raboljálj .1 ugoszlá via természeti kin­csei I, lázasan militarivtírják a: ország gazdaságát és bűnös ugrass -Jós hábo­rút készítenek elő. A sori lm it a I: i s s n It fii « n v ff / tin /í (;,s n: rlnyomás fokozása a ju­goszláv népei- ellenállásának növeke­dését váltja lei és nem fér kétség fái­hoz, hogy nincs messze a nap. amikor- a jugoszláv nép le fog in rázni az im­perial isi a rabság és a titoista önkény­uralom nehéz igáját. (A „Szocialista Jugoszlüviácrt" című lap 21. {Ilit.) számából.) Ma van két éve annak, hogy a dél- koreai bábkormány csapatai az ame­rikai imperialisták parancsára meg­rohanták a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. Ma. van két éve annak, hogy a világuralomra törő amerikai imperializmus nekirugaszkodott, a hi­degháborúról áttért a meleg,háborúra, megtámadva a békés, koreai népet, hogy kirobbanthassa a Hí. világhábo­rút. ... Az ég-ész orvtámadás "•> az: ezt meg-" előző Dél-Koreában elmondott uszító rágalmak, nyilatkozatok, mind az öntelt fafejű. dölyfös fasisztákra vallottak. Régóta szálka volt az ő szemükben a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság, puszta léte is rémü­lettel töltötte el őket, mert tudták, • hogy a Dél-Koreában, rabságban tar­tott nép is északi testvéreik útját fogja követni és nem nézi tétlenül a fasisz­ta terroruralmát. Az amerikai impe­rialisták kezüket már rég rá -akarták tenni az északkoreai gyárakra, föl­dekre, gazdag ásványi kincsekre, a Koreai Ncpi Demokratikus Köztársa­ság területének térképét már régen benyiiazták, és mint stratégiailag rend­kívül fontos területet vették számítás­ba. Az ő tervükben Korea egv kis ál­lomás volt, mert ők a koreai mép el­leni) támadást a III. világháború ki- robbanlásán-ak szánták. Az 19'5'1-ben Pekin gben bemutatott bizonyítékok között több olyan amerikaiaktól zsák­mányolt térképet lehetett látni, me Ivek bemutatták a különböző típusú repülőgépek hatósugarait Északkeiét- Kína és Szibéria, városai, irányában Koreán keresztül, a Szovjetunió és Kína elleni iámadá.s haditerveit. De a III.'világháború kirobbantásának aka­ratát bizonyítottá az is. hogy Trum.an a koreai támadással egyidejűleg pa­rancsot adott az amerikai flottának, hogy foglalja el Taivant. a Kínai Nép- köztársaság elidegeníthetetlen részét, hogy nyíltan avatkozzon beie a koreai nép harcába. És a TTI. világháború kirobbantósának akaratát bizonyítja az a. provokációs határozat is, melyet a Biztonsági Tanács fogadod el a Szovjetunió és Kína törvényes kép­viselőjének háta mögöít, agresszormak bélyegezték meg a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaságot anélkül, hogy meghallgatták volna. Szándékuk vilá­gos volt: a koreai nép megtámadásá­val és a Biztonsági Tanácsban tett provokációs Határozatukkal felborítani minden világpolitikai egyensúlyi, és ezzel is elősegíteni a III. világháború kirobbantását. — Koreát pedig — mondogatták — néhány hét alait el­intézzük. Még az imperialista világ legborulálóbbjai sem jósoltak bosz- szabb idői, mint két hónapot. Azon­ban nagyon elszámították magukat. Mindent számításba vetlek: Korea stratégiai fekvéséi. Korea földjeit, gyárait, ásványi kincseit, a napalm­bombákat, a baktérium és vegyihábo­rú eszközeit, csak épp a gazdát, a koreai népet, és a világ békeszerelö emberiségét Hagvíák ki számításuk­ból. I? lmultak azonban már -azok az idők. amikor még a háborús uszítok diktálhatták a történelmei. A béketábor és a világ békeszeretö mil­liói képviselik ma a világ legnagyobb erejét, a történelmi helyzet gyökere­sen megváltozott. A hitleri támadók, amikor 1938-ban hozzálátlak hódító terveik végrehajtására. 1941 június 22-ig sehol sem ütköztek érdemleges ellenállásba, az amerikai iniperíaliá- ták azonban már az első támadásuk színhelyén olyan erővel találták magu­kat szemközt, amely a véresíejjel való visszavonulásra, majd a tárgyaló­asztalhoz kényszerítette őket. Nemcsak a „néhányheles meghódításból“' nem lett semmi, hanem még a macarthuri ,, karácsonyra otthon leszünk“-nek is az eszeveszett menekülés . lett a vége. S a barbár tömeggyilkosok nemcsak hogy nem tudták megtörni a koreai népet, hanem megedzették, mert tudja, hogy igazságos ügyért harcol, és az egész világ .békeszerető emberisége tá­mogatja őt. A kínai nép, a kínai ön­kéntesek vállvetve küzdenek a hős koreai néppel, a koreai népet támogat­ják az egész világ békeharcos százmil- iói. / . S ma, a koreai háború kétéves év­fordulóján megállapíthatjuk, hogy ai amerikai imperialistáknak nemcsak, hogy nem sikerült elérni céljukat, ha­nem súlyos anyagi, erkölcsi, illetve po­litikai vereséget szenvedtek. Néhány hét alatt el akarták törölni a föld szí­néről la Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. Ehelyett azonban a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság az intervenció után két évvel erő­sebb és szilárdabb, mint Volt. A dó {koreai bábáli-amról azonban el­mondhatjuk. hogy sosem látszott meg talán olyan nagy mértékben rothadt­sága és inga tagsága, mint ma, ami­kor Li Szín Man már saját páriámént. j,érnek tagjait is börtönbe zárja és s?a táriumot rendel el. mert máskép már nem bírná még időlegesen sem el­nyomni a terror ellen lázadó népei. A z amerikai imperialisták a ko- reai háborúval nemcsa-k Ko. r-eát, hanem az egész világot lángba akarták bontom, a III. világháborút ki akarták robbantani. A koreai nép és a békeszeretö emberiség békehar- ca azonban olyan erős áthághatatlan akadályt emelt az imperialisták út­jába, hogy nem tudták megvalósítani tervüket és a III, világháború ma sincs közelebb, mint 2—3 évvel ez­előtt. A koreai háború kirobban,tá-sával az imperialisták a Koreai Népi Demo, kratikus Köztársaságot, Kínát, a Szov. jetuniót és a világ bókeharcosait akar • táik felelőssé tenni, azért a háborúért amit ők robbantottak ki. minket akar­tak megrágalmazni azokkal a gaztet­tekkel, amelyeket ők követtek el. A puska azonban itt is visszafelé sült el. Az amerikai agresszórók a-z egész világ előtt 'lelepleződtek, mint a bak. tériumháború. a veg.vibomba. a na­palmbomba tömeggiyi kos hóhérai, a hadifoglyok gyilkosai. Tíz- és száz­millió ember gyűlölte meg azóta az amerikai agresszo-rokat és állít be a bákeharcosok sorába. Az egész világ békeszeretö emberisége szolidaritást válúalit a hős koreai néppel. A Szak- szervezeti Világszövetség irodájának, döntése alapján június 25-ét, a hős koreai néppel való szolidaritás nap­jává nyilvánította. Ez a szolidaritás megsokszorozza a koreai nép erejét és szoros összefogását a Munkapárt és vezére. Kim ír Szén elvtárs körül. Nem kétséges-, ha a lelepleződött ame­rikai intervenciósok a népek követelé­se ellenére továbbra is folytatják ko­reai háborújukat, meghiúsítják a bé­li etárg válások at ez feltétlenül a vere ségükkel végződik és a koreai nép ügye diadalmaskodik. Az amerikaiak bejelentették, hogy a hadifoglyok közül huszonhétezret a liszinmanisták kezére adnak Koszon (Uj Kína): Az amerikaiak bejelentették, hogy a koreai kínai fél fogságba esett embered közül huszon­hétezret -zabadonbocsátanak", vagy­is a Hszinm-anista banditák kezére ad­nak. Az amerikaiak ezze1 a befejezeti ténnyel akarják a koreai kínai kül­döttséget a százezer hadifogoly visz- szutartására irányuló önkényes ja-, vaslatuk elfogadására kényszeríteni Égy köszöni megfigyelő idézte ■ az amerikaiakat, akik pénteken kijelen­tél Lók. hogy az őrizetükben lévő ko­reai és kínai hadifoglyok száma az elmúlt hónapban ötszázötven-néggyel ..csökkent.“ Még a United Press hír- ügynökség is kénytelen beismerni hangsúlyozta a megfigyelő, hogy az amerikaik „nem tudnak magyarázatot a.dnj a hadifoglyok számának csökken, lésére." A keszoni megfigyelő megélllapítol­ta. hogy sem a ..szaba.donbocsátás", sem a ..csökkenés“ szó nem tudja lep_ lezni azt a tényt hogy az amerikaiak oroszaikkal- visszatartják a koreai kí­nai fél fog-ságbaesett embereit és meg­gyilkol iák azokat, akik határozottá» követelik hazafelepílésüket.' RiflgWciy provokáló hadgyakorlatot iráüvíl a Német Demokratikus Köztársaság övezetl.iatára közeiében Berlin (MTI): Nyugat-Németország lakossága Ridgway pestistábornok szemlieútja alkalmából tiltakozó ak­ciókká-! fejezi ki gyű öleiét a koreai nép hóhérával szemben A Lehr szoldaleszka rendőrség hét­főre virradó éjszaka Recklinghausen- ben rálött azokra a német haza Halé­ra. akik Ridgway nyugalnánieíországi tartózkodása ellen tiltakozó jelszava kát lesiettek a falaiéra és járdákra. Es?euben. Hamburg Bergcdorlban lm vés süniéi esek voltak Ridgway pastis. tábornok nyugalnénmlországi szemle., úija miatt. A Freies Vök. a Német Kommu­nista Párt központi lapja rámutat: ahol Ridgway feltűnik, a munkáspártok el­leni elnyomó intézkedésekre kerül sor. A Neues Deutschland közlése sze­rint a nyugatnémet zsoldosok páncé jós egységei Ridgway irányítása alatt provokáló hadgyakorlatot tartanak Sollaunál, a Német Demokratikus Köztársaság öv.ézelhatárának közvet­len közelében.

Next

/
Thumbnails
Contents