Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-05-01 / 101. szám

Élten és viruljon a magyar és szovjet nép örök, testvéri barátsága! SZ. TYITARENKO: A proletápnemzetkősEiség ünnepe V • • • • A világ dolgosam idén hatvanliar- madsz-or ünnepük május l ét, a nem ‘íetkozi szolidaritás napját, a békéért demokráciáért és szocializmusért har­cot vívó tömegek seregszemléjét. — Óriási változások mentek végbe az óta, hogy a szocialisták párizsi kon­gresszusán, 1889-ben elhatározták má jus 1-ónek. mint a munka napjának megünneplését. A nemzetközi pro A i ári átus, <* demokrácia és szocializmus erői azóta mérhetetlenül megnőttek. 4 tőkés rendszer pedig elérkezett meg­semmisülése küszöbéhez. Régebben, a kapitalizmus egységes és mindent átfogó rendszer volt, a szocializmusról pedig csak az élen­járó munkások . ábráncloztak. Ma már közel 800 millió ember követi a szó- dal-izmus és demokrácia zászLaját. A szocializmus a szovjetek országában teljes győzelmei aratott. A Szovjet­unióban megszűnt embernek ember ■által való .kizsákmányolása, megszűnt & nemzeti elnyomás, nincsen és nem is lehet többé gazdasági válság és munkanélküliség, A termelőerők rend­szere tervszerűen és állandóan fejlő­dik és a gazdaság fejlődése alapján szüntelenül emelkedik a dolgozók életszínvonala-. .4 szovjet nép sikere­sen hajtotta végre a háborúutáni el-ső ótéves tervet és 195 Ub.en js nagysze­rű. győzelmeket aratott a gazdasági és kulturális élet különböző területein. A szovjet dolgozók nagy lendülettel építik a nagyszabású vizierőműveket csatornákat és öntözőrendszereket, hatalmas kiterjedésű területeken át alakítják a természetek A Szovjetunió példáját követő országok népei,.. Lengyelország, Cseh, Szlovákia, Románia, Magyarország, Bulgária és Albánia dolgozói sikere­sen építik a szocializmust. A népi demokratikus országokban évről'évre nő az ipari termelés, a mezőgazdasági növények terméshozama, növekedik a nép életszínvonala. Felegyenesedett a nagy kínai nép és lerázta magáról a belső reakció és a külföldi imperializ­mus bilincseit. A Kínai- • Népköztársai ság munkásai és parasztjai csakúgy, mint a Német Demokratikus Köztár­saság doigozői. állandóan emelik a mezőgazdasági és ipari termelés szín­vonalát. A demokratikus tábor országainak sikerei annál is. jelentő­ségtől jesebbek, mert ez országok dol­gozóinak egyre növekvő háborús ve­szély közepette kell harco'niok nép- gazdasági terveik teljesítéséért. Az USA-vezeUe imperialista tábor esze­veszett fegyverkezési versenyt foly­tat, barbár pusztító háborúval fenye­geti a szabadságszerető népeket. A kapitalista monopóliumok minden gaztettre hajlandók, lábbal tapossák a dolgozók létjogait, felszámolják a burzsoá demokratikus szabadságjogok maradványait is, a kormányzás fa­siszta-rendőri módszereit honosítják meg. A háború és éhség imperialista politikájára válaszképpen fokozódik a dolgozó tömegek békéért és demokrá­ciáért vívott harcának ereje. A világ népei látják, hogy a szo­cializmus és demokrácia táborában békés teremtő munka folyik, hogy a tábor országaiban nincsenek olyan társadalmi osztályok, amelyek érde­kelve lennének rahi.óháború "kirobban­ta sab an. Á . népeknek okvetlenül láb niok kell, hogy a Szovjetunióban, a népi demokratikus országokban a dől gőzök szükségleteinek kielégítése, \ a róluk való gondoskodás a vezérelv. Az imperialista országok kormányait, megvásárló monopoltökések ' ezzel szemben egyedül profitjuk mértékte len növelésével törődnek és • .még nagyobb. mérvű meggazdagodásaik biztosítására, valamint a Szovjetunió, és a többi szaíbad nép iránti gyűlö­lettől vezettetve új háborút akarnak kirobbantani, A világ egyszeri! embereinek re­ménye a szocializmus és demokrácia tábora és elsősorban a Szovjetunió, amely a béke és a népek szabadsága, nak hatalmas támasza az újabb há­ború, megakadályozásáért, a tartós és szilárd békéért vívott harc vezetője, A munkásmozgalom a tőkés or­szágokban és a nemzet;. felszabadító mozgalom a gyarmati és függő or-, szágokban egyre szélesebb méreteket ölt. RÉQ! MÁJUS lila: MAJAKOVSZKIJ A régi május 1. most fclrémlik. Titokban topáztam a város pereméig. Nézek sandán: van c kozák. vagy zsandár? Mié is a pk ás munkás, kezében —. tollak. Szembejön — jelszót súg, tovább ballag. A Szokolniikj mögött, mint tolvaj borda, megbújtunk a réten egy bokorba. őrségre — Börtönbe veletek! Korbácsot! Kard lapot! — De a reményünket nem ölte a bánat: Mi tudtuk jön a nép. jönnek » gyárak- Mi tudtuk — ez a pere egységbe szorítja a világ dolgozó koldusait roau S ludta, mikor kard sújtott a zászlóvivőre, legbiztosabb vetés A népek mozgalma a békéért, harcuk az új világháború gyujtogafój ellen egyre fokozódik J. V. Sztálin­nak, a. béketábor vezérének szavai a jóakaratai emberek milliói és tízmil­liói számára világították meg a béke megőrzésének egyedüli lehetőségét: „A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke meg­őrzésének ügyét és végig kitartanak mellette«“ Az idei május 1-én a nemzetközi proletariátus és az egész haladó em­beriség ennek a. sztálini jelszónak a jegyében ünnepli a Béke és Munka Napját. kiállt a kiöntött vére. a legóbcrcbb­Jönnek majd — > A suttogó szónok la t nevüket ne is számláld össze. gjorsan pereg. Lobog Ingünkből a lobogók > kihúztuk millió vörössé! a vörös szövetet. S jön mentünk századot, korszakot c és maréknyi rohamozva vele zubbomyos követett­a Szovjetunió 1 > Ló paták a lati végtelen ereje. a bokor ropogott. BÉKÉS ISTVÁN fordítása. A SZOVJET SZTAHANOVISTÁK PÉLDÁJA NYOMÁN A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG dol­gozóig hazafias lelkesedéssel harcolnak az ötéves terv teljesítéséért, a szocia­lizmus építéséért. Az utóbbi években a gyárakban, üzemekben, bányákban, olajtelepeken egyre több azoknak a munkásoknak száma, akik igyekeznek mennél töké­letesebben. elsajátítani a technikát és kitartóan tanulmányozzák a szovjet sztahanovisták munkamódszereit, ' Romániába:n ma már tömeges jelen­séggé vált a szocialista munikaverseny, amelynek fejlődése szoros kapcsolat­ban áll a szovjet sztahanovisták nagy szerű anódszereinek meghonosításával. Szovjet mérnökök és sztahanovisták keresték fel Romániát és átadták ta­pasztalataikat. Rosszijszkij művezető, Bikov esztergályos, Koroijev kőműves, Filimonov bányász, Ilononyeniko szö­vőnő, Kafarov olaj-munkás, Biazse niov mozdonyvezető, Rosszcsinszkij bá­nyász látogatásai hatalmas léptekkel vitték előre a szocialista munkaver- seny ügyét. Országszerte tért hódított Kuznyc- cov szovjet mérnöknek, a komplex anyagtakarékossági mozgalom kezde­ményezőjének munkamódszere, amely tavaly egyedül a „SzovRomMetal- Resica“ kombinátban 8 hónap alatt 20 millió lej megtakarítást hozott. A szocialista munka verseny, vala­mint a munkások kulturális és szak­mái színvonalának emelkedése előse­gítette az ész szén isi tő mozgalom fej­lődését, 1949—ö-0-bßn Román iában 5648 észszerűsítő javaslatot vezettek bo a gyakorlatba, ami 1950 ben 1535 millió lej megtakarítást eredménye­zett. Tavaly további 14 ezer újítást vezettek be a termelésbe. A NÉPI DEMOKRATIKUS REND SZER megteremti a sztahanovista moz gálám fejlődésének minden előfelté­telét és biztosítja a dolgozók szak­mai továbbképzését. A vállalatoknál különböző szakmai iskolák és tanfo­lyamok működnek, a legtehetségesebb munkásokat az állam költségén két és három éves technikai főiskolákra küldik.. Igen sok mérnök, technikus, művezető, élmunkás látogatott el a szovjet gyárakba, hogy ott tökéletesít­se tudását. Az országban új dolgozó értelmiség születik, olyan emberek, akik meg- döntik a technikára vonatkozó elavult nézeteket, mert tudják, hogy a szta- hánovista mozgalom előfeltétele az lij technika meghonosítása. A román ipar technikai felszerelésének alapját azok a tökéletes gépek és felszerelések ké­pezik, amelyeket a Szovjetunió adott. A tenrudiőerők fejlődése az iípa>ri termelés állandó emelkedéséhez vezet. 1900-ben az ipari össztermelés 1949. hez viszonyítva 37.3 százalékkal, ta­valy pedig 1950-hez viszonyítva to­vábbi 28.7 százalékkal nőtt meg. A termelés növekedésével egvidő- ben cnieCikediík a dolgozók életszínvo­nala is. Az utóbbi három év alatt a reálbér majdnem egyliarmadával lelt magasabb, a munkások élete napról- napra szebbé és jobbmóduvá válik. Az 1952 január végén végrehajtott pénzreform is a nép érdekeit szolgálta. A román kormány tavaly rendel elet fogadott el a „Sztahánovistáikrói és élmunkásokról, azok erkölcsi és anya. gi ösztönzéséről'1. E rendelet életbe­lépése óriási fontosságú esemény volt a román munkásosztály életében. A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG dől gozói azzal felelnek a, kormány állan­dó gondoskodására, hogy a szovjet sztahanovisták ragyogó példáját követ­ve még kimagaslóbb teljesítmények­kel járulnák hozzá hazájuk felvirá­goztatásához. Szergéj Antonov: £ FELVONULÁS f JUSZA már korán reggel elhatá- ^ rozta, hogy édesanyjával vesz részt a május elsejei nagy .felvonu­láson, Papával menni kissé unalmas, mert folyton fogja a kézéi, nehogy elvesszen, közben pedig, amíg a Vö­rös-tér felé menetelnek, mindig az öntödei dolgozókról beszélget munka­társaival. A mamával egész más! A marna tanítónő, tanítványait vezeti a X/B-ből, a lányok foglalkoznak ve­le, fagylaltot vesznek, igen, a mamá­val megy majd ... így tervezgetett Ljusza május el­sejének napsugaras reggelén, mire azonban elkészült az öltözködéssé!, .különösen a bonyolult cipő fűzéssel, aníí mindig olyan sokáig tart, a ma­ma már régen az iskolában volt. gyülekező növendékei melleit. Ljusza ./ehát o papával vonult ki... Az első pillanatban fancsali arcot vágott, de aztán mérlegelte a helyzetet és öt és- félesztendős kora bölcsességével is rájött, hogy minden helyzetnek meg­van a maga előnyé. Annak, hogy mégis a papával vonul ki, például az, hogy u papa az út. egy részén a. karján, vagy a vállán viszi, s így jobban láthat majd mindent. \z utcák ünnepi, díszben pompáz­tak. Amerre mentek, mindenütt zász­lók loboglak, vörös drapériák feszül­tek képekkel és feliratokkal. Papa mellé egy fiatalember csatlakozóit rs együtt maradlak később is. ami ■ kor már a tömeggel meneteltek. A fiatalember néhány kedves szól. mon­dott Ljuszának, azután a papához fordult: — Sokat gondolkoztam azon, Geór- gij Vasziljevics, amit. legutóbb mon­dott ... Az az elgondolás jó ... Ha­tározottan jó! — Vologya ■— válaszolta a papa — ma nem vagyok műhely főnők, csak egyszerű ünneplő. Örülök, hogy a kislányom is itt lehet és láthatja a sok szépet, ami elénk tárul... Ide mondd csuk mégis, hogy képzelted el a dolgot .. . — Levesszük a salakot, amiben, majdnem negyven százalék réz van... .4 salak mindig sűrű, más­képpen kell keverni az adagol, hogy ritkább legyen... — Papa, ugye elmegyünk a cir­ka szbu is? — vágott közbe Ljusza. Tj'L MEGY CX K, KISLÁ NYOM, * J persze, hogy elmegyünk ... De most ne zavarj, mert nagyon fontos dolgot beszélünk... Igazad van, ez valóban olyan alap, amin elindul­hatunk... A foritos, hogy az adag helyes arányiít megtaláljuk... De ezzel sem lesz baj... Figyelj csak idei Aradó beszélgetés, lelkes vita kez­dődött, Ljusza számára sok rejtélyes kifejezéssel. „Azért mégis csuk jobb lelt volna mamával, menni!“ — vil­lant út rajta a. gondolat, s nyomában a másik, holló, hiszen már sokat gya­logolt, érzi a fáradságot. Papába ka­paszkodott: kifáradtam... Papa felvette a karjára és most abbamaradt Vologyával a beszélge­tés is. Vidám énekbe kezdtek, szár­nyait a dal a végtelen tömegből. Már elhagyták a Történelmi Múzeumot és kibontakozóban volt a Vörös-tér. Ljusza a magasból mindent jól. lá­tott, a Kreml csipkézett falait, a Vns.zilij Blazsennij-tornyot, a virá­gokkal díszített emelvényeket, a Kreml ormán méltóságteljesen lengő óriási vörös lobogó es a napsugárban szikrázó Lenin-mauzoleumot. A hatalmas emberlenger höinpöly- gött előre, Ljusza is érezte a sod­rást, ami mind közelebb vitte ókat. a 'gyönyörű mauzóleumhoz., amelynek emelvényén ein berek álltak. Amikor az ünneplők az emelveny elölt el­vonultak, mind egyirányba néztek, zászlókat lengetlek és vidáman és erősen zengett a kiáltásuk: „Hurrá! Hurrá!'' Ljusza is abba az Irányba nézett. Ott állt. szürke kabátban, derűs es jóságos tekintettel, de acélosan és erősen. Feléje szállt a boldog' ün­neplés, a szerelet és a hűség öröm­teli áradata. Ljászából kitört a bol­dog kiáltás: — Apa, látod Sztálin! f/AS KEZÉT LENG ÉTTÉ, u jjon- gó öröm villant az uram és érezte, biztosan, érezte, hogy onnan, a mauzóleum emelvényéről is feléje sugárzik egy meleg, szelíd, jóságos és biztató mosoly. Sztálin mosolya. aaäaaaaaaaaaaaaäaaäaaaaäaaaäaaaaaa^aaa A csehszlovákiai GKD Stalingrad acélművek háromnegyed évvel hamarabb fejezik be az olvasztókemence építését Á prága—vysecany-i CKD Stalin­grad acélmű nagycsarnokában 1952. április 10 én olvasztottak először az új villamos olvasztókemencében. A kemence, melyet munkások, műveze­tők és műszakiak építettek az egész .köztársaságban a legtökélete­sebb a maga nemében. Az olvasztó kezelését ifjúsági kollektívára bízták és az ..Ifjúság kemeneéje“-nek ne­vezték el. Az építők nagy igyekezetének és j lelkesedésének köszönhető, hogy az, olvasztókemencét a kitűzött batáridő né] háromnegyedéwel hamarabb he­lyezitek üzembe. j Az acé'mű összes dolgozói meo | fogadták, hogy Sztálin generalisszi­musz születésnapjáig teljesítik ter­vüket. A mű dolgozói májusi felaján lábaikkal 97 millió koronát takaríta­nak meg a Csehszlovák Köztársaság nak. Az új technika napja a Kohó-Kombinát építkezésén A Kohó-Kombinát központi beton­üzemének építkezésén nemrég meg-, tartották az új technika napját és ezzel a nappal ért véget a Brigád­műszakok hete is. A hét érdeme, hogy a központi beionüzem dolgozó: 108 százalékkal teljesítették túl tervüket, a normák túlteljesítése 164 százalék­ról 177 százalékra emelkedett és tel­jesen megszűntek a munkától való igazolatlan kimaradások. Az új leck •uitka napján rendezett megbeszélés be­bizonyította, hogy a dolgozóik megér tették a technika elsajátításának js lentőségét és lényegét. ígéretként hang. zoitak a szocialista verseny széleskörű szélesítése érdekében telt azon fel­ajánlások. melyeket a dolgozók az új technika napján május 1-e tiszt eleiére, tűztek ki maguk elé. Á Szovjetunió segítségével gyorsuló ütemben épül Lengyelország Lengyelországban napjainkban ed­dig még soha nem látott hatalmas méretű, gyorsütemű építkezések .foly­nak. 1952-ben még az elmúlt évhez viszonyítva is lényegesen fokozód­nak az ipari építkezések. Az ezévi terv 1951 hez viszonyítva 60 százalék- ka] felemelt terv végrehajtását irá­nyozza elő. Lengyelország különböző városai­ban és falvaiban épülnek ezévben új gyárak, vi'Aanytelepek.. Ezek kö­zül kiemelkedik a Busko körzetben épülő kénsavgyár, a zambrowoi szö­vőgyár, a piotrkowi acélszerkezetek gyára, a varsói acélárugyár és az ugyancsak varsói erőmű. A varsói metró ezévi építési terve is a múlt évihez viszonyítva 300 szá­zalékos emelkedést mutat. Az idei év egyik legfőbb jellem­vonása, hogy az építkezések ütemét lényegesen meggyorsítják. A Szovjet­unió élenjáró tapasztalatainak fel­használásával számos objektum épí lesi idejét jelentősen lerövidítik. Ennek kös-zönliotö, hogy a „Koscius­ko" kohászati gyár „C“ nagyolvasz­tójában még ez évben megindul a termelés. A „Czenstohowa" kohászati gyárban a csöbengcrdén kívül befe­jezik az. új acélműbe!y építését is. A ..Werzbica" cementgyár és a „Zie'on- ka" téglagyár még ebben az évben megkezdi működését és útnak indítja az első építőanyag szállítmányokat a nagy építkezésekhez. Az andryczho­wi kombinát új — ez évben felépülő! műhelyei lényegesen növelni, fog,-, ják a Lengyel textilipar termelését. Az építkezéseken ez évben a: murr kasok és alkaimazattak száma a múl évihez viszonyítva mintegy 7.5 sz Zalákkal fog emelkedni. A terv ugyan­akkor előírja, hogy az építkezéseken a munkák termelékenységét az ei múlt évihez viszonyítva 15 százalék­kal keli emelni. A munka termeié- I kenvségének ilyenarányú emelését a gépek jobb kihasználása, a munkák ' további gépesítése, új munkamódsze-j rek alkalmazása, a mnAikaszervezésI új formáinak bevezetése, a dolgozók szakképzettségének emelése teszi le­hetővé, A lengyel ipari építés előtt állói feladatok megvalósítását a Szovjet-- unió önzetlen segílségc és testvéri ; támogatása, biztosítja. Ezzel ka peso- ■ latban elég megemlíteni, hogy a Len-] gyelorszagban .folyó legnagyobb 57 j ipari építkezéshez a Szovjetunió szdTa Híja a teljes berendezést.. A Varsó- . ban épülő acélárugyár részére pékj dóul teljes egészében a. Szovjetunió biztosítja a berendezést. E tervek megvalósításával Lengyel- ország újabb hatalmas lépést tesz- előre a szocializmus építésének útján.' A lengyel dolgozó nép felszámolja évszázados elmaradottságát és erős ipari mezőgazdasági országgá teszi hazáját, ezzel is erősítve a béke- tábort. A Szovjetunió kormánya 6ő üzemet átadott a Német Demokratikus Köztársaság népének Berlin (MTI) A Szovjetunió kormá­nya határozatot hozott, amelynek ér­telmében a németországi szovjet Vál­lalatok bú tizemét átadják a Német Dem okra I i kus K őz társasa g korma lává­nak. A 66 üzem között —• amelyeket május végéig áladnak a német nép­nek, - olyan hatalmas vattaiatok vannak, mint a barnaszén és káli- kombinátok, a bitlerfeldi elektrotech­nikai kombinál, a berlini kábel mü-1 vek, a berlini akkumulátorgyár, a ro*< tockii ,.Neptun" hajógyár, az else- nach! BMW gépkocsigy ir. egész sor vagongyár, fémfeldolgozó . papír- es vegyiüzem.

Next

/
Thumbnails
Contents