Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-03-29 / 75. szám

NAPLÓ m* MÁRCIUS 29 PARI ÉS PARI t Pil.Ss « Pártsxervezdesuk többet törődjenek a DISZ-el, bízzák iiiej« okét fel adatokkal Ireg»emese doioo/ó p iras/t>ága követeli*, hogy Szakálv község hozza be lemaradását a begyűjtésben Pártunk azt a nagy és megtiszteli) feladatot állította ifjúsági szövetsé- . . gúnk elé, hogy a fiatalokban rejlő • hatalmas erőt felszínre hozza és szo- •eialis-tn építésünk szolgálatába állítsa. Hala más erő feszül fiataljainkban: az ifjúság ereje. Nagy alkotásainkban, bőségesebb termésünkben ott van az . ö munkájuk, lendületük, kezdeménye zésük is. A tni megyénk fiataljai is egyre nagyobb eredményekkel törek szenek arra, hogy első segédcsapatai legyenek pártunknak és az ötéves terv teljesítéséért vívott harcban es tarta­léka, gyarapítója legyen pártunk nö­vekvő erejének. Számos üzem, termelőszövetkezet fiatalja áll a termelés élén, mutat példát. Ezt a hatalmas erőt, amely ifjúságunkban rejlik, hozzák a párt szervezetek felszínre. Adjanak pártmegbizelast a fiataloknak, foglalkozzanak velük gonddal és sze- Tetettek A Paksi Konzervgyár DÍSZ «fiataljai i? azért tudnak jó eredményt felmutatni, mert a pártszervezet tit. kára megjelenik gyűléseiken, s hoz­zászólásaival, tanácsaivá] serkenti még nagyobb eredményekre a fiato­tokat. A Bonyhádi Cipőgyár pártiszerve **rte sokat foglalkozik a fiatalok, bal. Ellenőrzi munkájukat, beszá­moltatja őket. végzett feladataik­ról és új pártmegbiza tussal fogja össze őket, támaszkodik rájuk a terv teljesítéséért folyó küzdelem ben. De mezőgazdaságunk szocialista szek­toraiban is találunk jól ■ dolgozó DÍSZ-szervezctet, amely azt bizonyít ja, hogy a pártszervezet felismerte azt az erőt, ami a fiatalokban rejlik, s ami nagyban elősegíti a pártszer­vezet munkáját is ha támaszkodik rájuk. A Gőgöe Ignác tsz fiataljai párt­Ifi mint 700 íioídai erdősítened * tavasz tollman megyéd állami erdőgazdaságai A tolnamegveí állami erdőgazdnsá gok az őszi erdősítések során 7 mil­lió 7dO ezer facsemetét ültettek el. A megye területén a tavasz folyamán 70-1 hoidnyi területet erdősítenek me­gyénk erdőgazdasági. Az elültetésre kerülő facsemeték legnagyobb része fenyőféle, mivel a háború során nagy. mértékben kipusztult tolnamegyei fenyveseket akarják pótolni. A tava a&zi erdősítéseknek eddig 2S százalé­kát végezték el 16ö holdon. Az állami erdőgazdaságok eseme lekertjei nemcsak a tolnamegyei er­dősítéseket látják el facsemetékkel, hanem az ország legtávolabbi vidékére i® szállítanak, főleg • Heves és Hajdú snegyékbe. Az idei csemetekerti neve­lések során az év végére mintegy 317—10 millliő facsemete áll az állami erdőgazdaságok rendelkezésére. Néhány érvel ezelőtt a haza segít­séget kért. Az égbenyuló építmények, hullámzó gabonatengerek számára kért kölcsönt. A haza kérő szavára as orsrág tettel felelt: hálás szívek kel, nyitott tárcákkal nyújtották ál azt., amit adni tudtak. Az úttörők is részt akartak venni országunk épíié. sónak elősegítésében. A mi iskolánk szeretettel összegyűjtött filléreiből rakta össze a tervkölcsön forintjait. Azóta államunk erősödött. Most visz- szaadta, amit kölcsönkért. A mi isko­lánk is nyert. Nem feledkezel* meg az úttörőkről sem országunk. Öröm­mel ' gondolunk pénzünkre, amely de. mokráciánk hatalmas ereiben kerin gett, s most frissen vissza tóit hoz­zánk. Vígan tervezgetünk. Két hónap múlva a legfegyelmezettobbek. akik egyben a legjobb úttörők is, a tanév végén jutalmul kapják a nyereményt. Szívesen adtuk a kölcsönt, mert a mi jövőnk épült belőle. Hálás szívvel köszönjük meg a nyert összeget. Ez majdónképpen ajándék, mert mi már visszakap1 uk épületeinkben, életszín­megbízatásként kapták, mutassa nak példát a termelő munkában. A fiatalok úgy tesznek elegei eíi- , uek a megbízatásnak, hogy vál talták, 2Ö0 munkaegységnél ke­vesebbet nem teljesít egyikük sem. Ez a kezdeményezés azóta már éttér jedt szerte a megyében és számos ifjúsági szervezet csatlakozott hozzá. Az eredményes munka mellett azon­ban találunk olyan példákat is, amely bizonyítja, hogy a pártszervezetek többsége még mindig nein foglalkozik a DISZ el. Nem segíti munkájukat, nem segíti, hogy szervezetileg is meg. erősödjenek. így van ez n gvörkönyf Dózsa tszcs ben is. A pártszervezet nem tekinti ax’ ifjúságot segítőjének. mini be­csüli azt a fiatal erőt. amely kő rill öt te dolgozik. Gyűléseikre nem jár el a pártszervezet, nem fog­lalkoztatja őket, nem ad inegbiza tűst számukra. Még a szórako­zásból í.s kizárja őket azzal, hogy A járási: titkár«» országos értekezletén Rákosi elvtárs és Kovács István elvtárs megszabta pártszervezeteink soronkö- vetkezö feladatait. Tolna megye térti leién jelentős változás állott be a járási titkárok országos értekezlete óta, ami azt bizonyítja, hogv párt-! szervezeteink nagy többsége magáévá tette a számára kitűzött fje adatok .végrehajtását. Ez az értekezlet azon ban nemcsak a járási titkárok és a pártszervezetek vezetői felé mutatott irányt, hanem a tanácsaink részére is. Vannak azonban olyan párt-titkárok és tanácselnökök, akik .még ' mindig nem tették magukévá ezeket a felada­tokat. Ez! mutatja á tanácsaink egy részének munkája, amikor• elvonatkoz­tatva egyes, feladatok kiragadásával foglalkoznak és emellett elhanyagol­ják a többi főfeladatok végrehajtását. Nem látják a kiragadott szempontok mellett a főfeladatokat, így a begyűj­tést, tavaszi vetést és az ősziek ápo lását. Ennek egyik főoka az, hogy a pártszervezet titkárai nem ellenőr­zik tanácsainkat és így azok nem is­merik a község tervfeladnfn'T. Ezt bizonyítja a bí* fasz ék* tanáeseSnök és í? tan «esSágok példája. ahol ha megkérdezzük a tanácselnö­köt, mennyi a beadási tervük, vagy mennyi a tavaszi vetésterület terv száma, és mennyit hajtottak ebből már eddig végre, tétlenül néz és nem töd határozott választ adni. He nem ismeri feladatát n begyűj­tési csoport som, ahol másfél óra! keresés után sem tudtak ki mutatni tervelőirányzatukat és azok végrehajtásat vonalunk emelésében. De még a pén­zünket is megkaptuk. Rákosi elvtárs állama boldog, mosolygó ország, ahol az úttörőké, a fiatalságé az élet. Eesedy Ildikó a szekszárdi ált. isko a VHE b. osztályos tanulója. bezárják előttük a kultúrálth«nt De nemcsak a pártszervezet, a. tagság Ls lebecsüli az ifjúság szerepéi. Jsm érdekű a íszcs-t a DISZ“ hangoztatták több esetben, amikor valamilyen kéréssel fordultak a tag. sághoz, n pártszervezethez. Pontosan ez a „törődés“ az oka, hogy a fiatalok még nem építették ki brigádjukat, nem járnak /den a tér me lésben, nines aki foglalkozzon ve­lük. A tszcs pártszervezete nem is­merd- Tel, hogy ifjúsági szövetségünk munkájának mindennapi irányítása legbensöbb ügye, a Bolsevik Párt pél. dója nyomán szép és egyben nagy eredményeket hozó . kommunista kő telesség. Ismerje fel a páriszervezet úgy, ahogy a Bonyhádi Cipőgyárban, á Gőgös tsz-ben és másutt, hogy ha h fiatalokkal tőrödnek, a. pártszerve­zet szilárd támaszaivá válnak, amely, bői soraikat állandóan erősíthetik.. Ez megmutatkozott nemcsak a t>e- gyüjtés vonalán, hanem a tavasziak .vetéstervének nyilvántartásánál is. Ezen nem is lehet csodálkoznunk, amikor az elnök maga sincs tisztában feladataival és nein-ismeri a tervét, akkor hogyan ellenőrizheti a begyűj­tést. vagy a tavaszi vetések munká­ját.' Ezért fordulhat az elő, hogy a ía- vaszi vetések kiértékelésénél is a ta­nács által a kilenc tszcs összes tava­szi vetések 108 hold. Az egyéneknél pedig nyilvántartás szerint elvétett terület 41 hohl. A tszcs-ket megnézve, megállápí. íotiuk azt, hogy ennek a terület uek már hatszorosa el van vetve és az egyénileg dolgozóknál szin­tén jóval nagyobb az elvetett terület, mint amennyit nyilván­tartanak a tanácsnál. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a községen belül gyenge a’ jelenlőszol-' gálát és az ellenőrzés, így. elszakadnak a gyakorlattól és nem veszik észre azt, hogy a. községben vau olyan hely. ahol a búza kiveszőben van és ezt is a tulajadouos jelentése a'apján vette tudomásul a tanács. De lniányossá? van ;< is. mert azok sem jelentik rendszeresen az elveteti területeket a tanácsnak. Ezeket a munkákat csak úgy tudják helyrehozni, ha a tanács sokkal na gvobb gondo' fordít a. begyűjtés és a : Iaraszi munkák elvégzésére é- ' saját ! maga győződik meg az egyes munkák folyamatáról. Iliihez azonban* elsősor­ban is fontos a párttitkár és párt. szerver<í vezctríségéuék ellen őrzcse mert ha ez az e^tciiör/.és már előbb megtörtént volna, nem for­dulhatott volna elő az, hogy a tanács nem ismeri a terv feíad-a tail. A tanácsok munkája jellemzi a part- szervezet munkáját is, -inért ahol jól halad a munka, olt jó a pártszervezet irányítása és ellenőrzése is. A munka megjavításának érdekében tehát a báíaszéki párttitkár, az eddiginél sok­kal jobban végezze el az ellenőrzést és adjon nagyobb támogatási a ta­nácsoknak, hosy a*y. eddigi hiányos ságait fel ludja számolni. lregszemcse község dolgozó pa- j tasztsága szégyenkezéssel vette tudó-1 másul, hogy Szakáiy községet kizár-1 ták a szabadpiaci forgalomból. Ezért követelik, hogy Szaká y község dol­gozó parasztsága hozza helyre lema­radását s mossa le a szégyent a fa luról, de az egész járásról is. A tamási járás a múlt évben első helyen végzett a járások kö&tli be. gyűjtési versenyben, lregszemcse köz. ség dolgozó parasztsága, úgy érzi, a7 első hely kötelezettséggel jár és csak úgy tudja a járás továbbra is megtartani, ha. minden község dók gozó parasztsága tisztában van azzal, hogy a begyűjtéssel népünk élet. színvonalának emelkedését segíti elő és ezért mindenkinek kötelessége tel­jesíteni beadási előirányzaté t. Az iregszemcséi dolgozó parasztok azon vannak, hogy azt a sok jót és szé­pet, amit népi demokráciánk nekik adott köte'ezettségük példás teljesítr. sével hálálják meg. A község dolgozó parasztjai büszkék arra hogy a me gyei begyűjtési versenyben-a járáséi ső helyen végzett. Ezt a helyzetéi igyekeznek megtartani ebben az év. ben is. Azonban hiába minden igye­kezetük, ha egyes községek, mini Szakály is, lerontja a többi közsé­gek jó munkáját. Ezért kérik, hogy Szakály község dolgozó jxirasztsága ■javítsa meg eddigi hanyag munkáját s a. beadási kötelezettség maradékta­lan teljesítésével tegyen hitet ötéves tervünk s a béke mellett. Javítsa meg munkáját a községi tanács is és a A Termény forgalmi Vártaiét tér- metöszövetkezeti ©kiiökö-k és egyéni do’gozó parasztok' részére baráti ta­lálkozót rendezett. A váK-alat dolgo­zói mindent megtettek, h-ogy ez a fa. Lalkozó minél értékesebb 'Legyen, A föladatok és a. hiányosságok megbe­széléséiül több vitás ügy elintézést nyert, mint például a dióst)erényi Vörös Cs-iMagnóik 12 ezer forint, ami még a múlt nyáron, esedékes fett vonna és a zoipbal Vörös Csrrtag ter­melőszövetkezetnek a kukorica ki- utaká.s-nát felmerült 700 formt külön­bözet A baráti hangulatot a vá.Laial által rendezett vacsora még jobban. eJmé- iyítette. Vacsora közben és utána a vendégek bátrabban és bizalimasab ban mondták el véleményüket. Illés .Antal fclsőnánaj egyénilég dolgozó paraszt beszélgetését azzal kezdte ő már nem. fiatal, de életében először Vett részt ilyen összejövetelen. Ezután elmondta, hogy ő .idős korára a •de­mokráciától kapott 9 hold földet és gazdasági fetegerefest. Gazdaságában a jó gazda gondosságával, szorgalma, síin dolgozik. A part es Rákosi elv- társ tanácsát megfogadva a talaj jó előkészítésével, korai vetéssel na- gvobb terméseredményt ért el tavaity is. Igv az áriammal szembeni kötélé- zettségét könnyen túlteljesíthette és pontosan kifizette az adóját. Állam­polgári köiefezetlségónck eleget tett így esténként nyugodtan, és bot do­gén ül a rádió metletí és hakgaitja a szocialista munka verseny nagyszerű eredményeit. pariszervezette1 szorosan együttmű­ködve. mozgósítsák a község dolgozó parasztságát, számolják lel az eddigi hiányosságokat e különösen nagy gondol fordítsanak a rendszeres nép­nevelő munkára. Iregszemcsén a pártszervezet «s * 1 tanács sznrosan együttműködve nap. mint nap megbeszélik a ielmerülő kér déseket és a rendszeres népnevelő munká\'al tudták elérni azt, hogy ©i ső negyedévi tojásbeadási kötelezeti ségüket március 24-ig 94 százalék tAn, baromfibeadd sónak 96 százalékban» sert ésbeadd sónak 120 százalékban vágómarha beadási kötelezet*ségénsl* 90 százalékban, tehá,t első negyedévi kötelezettségűnek globálisan 100 sze. zalékban eleget tett. De vdlalfiffc még, hogy április 4-rc a tojás - és batomfibeadási kötelezettségét l.W százalékra teljesítik. ügy érzi lregszemcse dolgozó pa­rasztsága, hogy Szakály község ta­nácsa ni mi fordított, kellő gondot er­re a kérdésre. Azt akarják, hogy « járás továbbra is élenjáró járás le* gyen ezért arra kérik Szakály dol­gozó parasztjait, hogy • minél hamm- rabb hozzák be lemaradásukat, mert erre minden lehetőség megvan. lregszemcse község dolgozói ne­vében: MAGYAR .JANOS VB-elnöle. CZETTL MÁRTON Közben Illés Antal elmondja vet is, hogy ő' már látja a nagyüzemi gazdálkodás minden előnyét és fölé­nyét, de őt eddig visszatartotta ' g belépéstől az idős életkor. Itt nem egy embertől hallotta, hogy u, terme, lőszövetkezetben nincs megvetve vagv eldobva a munkából kiöregedett ember sem, hanem megbecsülésben re. szesül. így már ő is rálép arra. sz út. ra, amit Rákosi elvtárs kecskeméti, beszédében megmutatott a dolgozó p&• ra-azteágnaík a nagyüzemi' gazdálko­dás útjára, ahotl megszűnik az cinbé­rek kizsákmányolása és egyre vek- gyobb leni'eteken v-égzik gépek ' n munkát. • A jelenlévő lermeLÖDzövístkéiieü. el* nökök is öimrael beszélitek; a baráti kapcsolat okról} amelyek, ezen a üaláfi korón 'is mognyilvánuiíak. ^ váű’á'iwi dolgozóival megibeszrékék problémái­kul, az előttük á®ó feladatokat Ba- !>arci eivtárs, a zombai Vörös CsilLag elnöke búcmizásfcor megemflítetfe, hogy ez az. összejövetel is serkenti őket, hogy Lehető legjobban megvidósifeák a termelés fokozására tett felajanlá- saika't, az évi munkák határidő előtti elvégzését, beadási kötofezettségük ünteljesítését. A váliladait doígozói vtóit iadták, hogy' még jobban elmélyíÜSk a kan csőintúkat ^ termeLőszöveííkeze­; tekfcel és segítségüké lesaáick, hógy ezzel is elősegítsék a fejteit nagy­üzemi-termelést a szocializmus épfté- sébez Varjú István Termény fo rgo^’m i Vá'-ióa len,. üzemi páirttítkára. Hazánk visszaadta amit ad look A szekszárdi általános iskola úttörői is nyerlek a tervkölcsön busáskor Á báíaszéki tanács tagjainak is meg kell ismerni a íervszámokaf és feladatokat levt 1 ező. Á Terményforgalmi Vállalat kimélyíti kapcsolatait a fsz-ekkel és az egyéni dolgozó parasztokkal A Szovjetunió kullurálb IVIIődcse a számok tükrében A, Szovjetunió 1951-ben állami költ■ í ségveUsének mintegy 27 száza'ék át ■ri'iiir, es kulturális szükségletek ' kielégítésére- fordította. A hatalmas, összeg új iskolák,. technikumok, \ gyógy- és tudományos intézmények, j művészeti létesítmények, óvodák és j napközi, otthonok létesítésére-, illetve a már meglévők fenntartására és to­vábbié jl ejtésére szolgá l. A társada­lombiztosítás íejle.-iíésére is nagy összeget ruháztak be. A szovjet hatalom fennállása óta a Szovjetunió Tudományos Akadé­miája tagjainak száma meghúszszorozó dtrti. Harmincnégy év aiait 12 köz társasági és 8 szakmai akadémia lile siUt, közöttük a világ legnagyobb or­vostudományi központja: a Szovjet­unió Orvostudományi Akadémiája, amely uek keretében közel Ő50 kutató intézet dolgozik. Az intézetekben az orvostudománynak több, mint tízezer doktora Ón doktorjelöltje fejt ki tudó mányos tevékenységet. Í95í-bcn két új köztársasági akadémia létesült, az. egyik Turkruéniábnu. a másik 1 ;<ú zsikisztánban. A Szovjetunióban 120 nyelven több. mint 200 központi és terülni; kiadó jelentit meg könyveket Negyven szovjet népnek, amelynek mit gazda­gon virágzó uodojnm van. a *7,úvp. t hatalom megalakulása előtt ábécéje ■sem volt A Szovjetunióban a -köny­vel: és brossa rák é\ cnkó&i né úánv száma meghaladja a 600 milliót, 7800 újság és \1400 folyóirat is többtízmil- Hős példány számban jelenik meg, A szovjet könyvkiadás fejlődését mutat­ja. hogy z tudományos kiadványok példány száma kétszer akkora volt 1950-ben. mint a háborúelőitj utolsó esztendőben A szépirodalmi kiadvá­nyok mennyisége ugyanez, idő aalt megnégyszereződök. Óriási példány- számban jelennek meg a marx'znms- eenifi izmus- klasszikusainak írásai. A szocializmus országában több, 'mink 300 ezer könyvtár van, amelyek­ben több mint 00 millió kötet áll a dolgozók rendelkezőiére. 4 moszkvai 1>iín könyvtár polcainak hosszúsága eléri a 200 kilométert. A világ leg- t nagyobb könyvára ez, amelyben több, mint 14 millió könyvei és idő­szaki kiadványt gyűjtöttek - össze. A Leniv-könyvtá- rrvapemként 5 ezét öl vasöt' szolgál ki. A Szovjetunió •városaiban es ipart kOrz,étéiben több. mint 8 ezer inunké« klub c.s kultúrliáz működik. A szak- szervezetek klubjaiban 114 ezer kuL túi*gárd3 2 millió öntevékeny kuSiir- munkást f'ogíakezlnt. A sportlétesítmények terén iá mef- mutaíkozik a kommunizmus építésé­nek korszakára jellemző fejlődés. A .Szovjetunóban többezer .stadion t»o. 1951-ben efkész-öít Európa legnagyobb stadionja, a lrningrádi, amelynek le­látói több, mint 100 erer nérJa ssnÁ mára adnak helyet.

Next

/
Thumbnails
Contents