Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-03-28 / 74. szám
1952 MÁRCIUS 28 ff A P t O P.4Ä2 £6 PA Rí ÉPÍTÉS * Pártcsoportbizolmm/ak Senni kitüntetés Üzemi pártszervezetünk a múlt év ben azzal a megtisztelő feladattal bízott meg, hogy pártcsopartbizalmi legyek. A megbízatás alkalmával még »em voltam azzal tisztában, hogy milyen kötelezettség hárul rám és mit kell tennem, azonban olyan elvtársi segítséget kaptam, a párt titkár elv társtól, hogy teljes egészéiben megismertem azokat a próblémákat', amelyeket végre kell majd hajtanom. Büszke voltam és vagyok ma is er re a megbízatásra. Büszke vagyok azért, mert megbízatásomban jó párt munkái tudok végezni, de. nemcsak abban, hogy felvilágosíthatom munka, társaimat, hanem azért is, mert a párt számára dolgozhatok. Számomra nincs megtisztelőbb feladat, miül azért a pártért dolgozni, anvelv lehetővé telte számomra és egész dolgozó népünk számára a biztos feiemelke dést és lehetővé tette életszínvonalunk mind nagyobb emelkedését. Az első időben megbízatásomnak nehezen tudtam eleget tenni. Éreztem azt, hagy a párt segítségemre vau és így bíztam abban, hogy munkámban fokozatos javu'ás áll be. Ennek meg lett az eredménye. Ivancsik elvtárs állandó látogatást tesz az üzemben és felkereste a pártcsoportunkat is. Segített helyesen megoldani azokat a problémákat, amelyek nehezeknek mutatkoztak. Ivancsik elvtárs, a pártszervezet titkára minden kéthétben összehívja a pár hísoportbizalm lakat érte kéziét re és ott beszámoltatja a bizalmiak:!I. a végzett munkáról és megadja « további ütnui tatái sokat a munkák elvégzéséhez. Keladatul kaptam többek között, hogy azokkal a dolgozókkal foglalkozzak, akik termelésükben még 100 százalék alatt állnak. Ennek érdekében szó ieskörű mozgósítást igyekeztem végrehajtani ' és munkánk eredménye lett az, hogy üzemünkben 100 százalék alatt termelő ma már nincsen. A minőség megjavítása érdekében is fokozott harcot folytattunk. Pártcsoportjaink felosztják maguk között a munkát és egy-egy csoporttag két,három dolgozóval foglalkozik, hogy ezen a vonalion is biztosítani tudjuk az eredményt. Máris mutatkozik ennek eredményeként minőségi javulás. De nemcsak a termelés biztosításával foglalkozunk, hanem azok Hal a dolgozókkal is. akik jól viszonyulnak mozgalmunkhoz, munkájukhoz, neveljük őket* felvilágosítjuk. így értem el azt, hogy bá rom dolgozó társamat az a ki tüntetés ért, hogy pártunknak tag- jelöltje lett. Március 1 l-én munkaidő után az volt az első feladatom, hogy összehívjam pú facsoportomat és ú jabb válla last tegyünk (elszabadulásunk ünne pere. április 4 tiszteletére. Nemcsak szűk lerii.etre korlátozom nevelő é.s fe'világosító munkámat, hanem igyekszem munkám területén, niíhelyré szemben is jó felvilágosító munkát végezni, hogy egységesen mindenütt' a. legjobb eredményt érhessük t;. Tisztában vagyok azzal, hogy fel szabadulásunkon keresztül m't köszön belek a dicsőséges Szovjetuniónak. Látom azt, hogy országunk egyre job... ban szépül, épül. Életszínvonalunk emelkedése is bizonyítja, hogy mind nagyobb lépésekkel haladunk nagy cé'juink megvalósítása felé. I- cl emelkedésünket a Szovjetunió támogató sáliak, pártunk vezetésének ós szere lett vezérünknek. Rákosi elv társnak köszönhetjük. Hálámat és szeretete. met csak úgy tudom kifejezni, ha még jobb munkát végzek és megbízatásomat úgy latom el, pártunk irányvo na lát és tanítását követve, hogy még nagyobb és szebb eredményt érhessünk el. Ennek végrehajtása a leg. szebb kötelesség meri ezz.I a fékét szolgáljuk, szocialista hazánkat erősítjük. Elmondta. . Werkmann János a Bonyhádi Cipőgyár pártcsoport bizalmija, Nagyobb gondot fordítson a mozsi gépállomás az üzemcsnyagelíátásro , Hol volt, hol nem volt. nem is olyan régen MÖzsőn, a gépál'omáson volt egy értekezlet. Ezen az értekezleten szerződést írt alá a gépállomás és a terme’őcsopori. Megállapodtak abban is, bogy megbírálják egymás munkáját, vagyis ha a gépállomás vagy á terme'öcsoport hibája miatt nem mennek a munkák rendszeresen. Most felhozok egy példát, amelyből mindenki tanulhat. A gépállomásuk- ■k az a feladata, hogy s-gis«. égért* legyenek a termelöcsoportokuak é.s az egyéni dolgozó parasztoknak is a nagyobb terméseredmény elérésében. A mözsi gépállomás azonban még mindig nem fordít c ég gondot arra, hogy a munkában né legyen fennakadás. A traktorosok már hat nap óta nem tudták kenni gépeiket, mert nem volt kenőzsír. Végre kijött a vontató, hozott vagy hat hordó üzemanyagot, csak éppen kenő zsírt felejtettek el kihozni. .V traktorosoknak i.s elmegy így a munkától a kedvük, mert ők is szeret nék túlteljesíteni a normát, az élenjárók kört lenni, hogy elősegítsék a több, a jobb termést, hogy minél előbb felépítsük a szocializmust. Ezért ké rém a gépállomás vezetőségéi, egy kicsit nagyobb gondot fordítsanak az üzemeltetésre, és ha kiviszi a vontató az üzemanyagot, ne feledkezzenek meg a kenőzsírról sem, hogy ne legyen anyaghiány miatt gépkiesés, így mielőbb elvégezhessék a traktorosok és mi is a tavaszi munkákat. Nagy J iinos £i faddi Búzakalász elnöké. A szekszárdi Gőgös Ignác tagsága egyénileg tel esiti a termelőszövetkezet te]beadását A szekszárdi Gőgös Ignác termelőszövetkezet munkafelajániásokka! járul hozzá április 4. liiegüriepiés'éhoz. Vállalták, hogy a 41 hold szőlőterületen teljes egészében elvégzik a kika. palást és a metszést, sőt ha az idő kedvező lesz, akkor ezt a felajánlási egyéb munkálatok elvégzésével túl is teljesítik. Befejeződött a bonyhádi MSZT által . rendezett mezőgazdasági szaktanfolyam Március 19-én. tartottá meg záró. vizsgáját a bonyhádi járási MSZT álltai rendezett mezőgazdasági s®ak- tenfotyam. Váncsa István <eSvtárs, a Magyar- Szovjet Társaság járási titkára tartott rövid megnyitót, utána a hallgatók tették: tanúságot; az eddig tanultaik. róü. Tihanyi Lajos a tanfolyam legidősebb hallgatója megköszönte pár- tunfenak, az MSZT nek és oktatói, nak, hog.v megadták a ’lehetőséget a tanfolyamon való részvételre. Megígérte, hogy a tanultaikat átadják a többi dolgozóknak is ,és megismerteU:k vénük az élenjáró szovjet termelési módszereket. A tanfolyamon és a vizsőn kiemelkedő eredményeket ért el Dénes Júlia. Lili 1 bvgdoitna és Tihanyi Lajos. Szép eredményeket én el a tanfolyam többi h ütegé tó ja i.s. Fáradtságot nem kímélve napi munkájuk után tanultok, mert tudták azt, hogy maguknak, ír népnek tanulnak. Dicséretet érdemel Várda József és Erős Józseféé tanító i>, akik önzetlenül, tiirexraroel foglalkoztak a hallgatókkal és jó munkájukat bizonyította a tanfolyam eredménye Rudolf Józsci dunyhád. Legutóbbi taggyűlésen határozatot hozott a tagság, és egyben telajánlották. hogy a tojás beadási kötelezettségei: teljes egészében telje sitik április 4.re, Az államnia teljesítése se fejlődését é.s íottőle, hogy háztáji gazdálkodásukból adnak be tojást, amelyet a termelőszövetkezet majd vissza fog téríteni. Száraz Mihály 30 darab, Horváth István 80 darab, Auto’ János 40 darab, Aulai Mi hó vH,'- 120, Fiiiöp Máté ?Á) darab. Dömötör József 20 dara)). Szőke Anna 10 darab. Horváth István 80 darab, verni Vili köti; a'Ztífts'ésr gít: cici 1 népgazd aságmik ezért a tagok iclajántehetsé gükhöz mérten a Má rion .1 óz sei 10. Tarján M;li élv 1.0, Má rfon J m re 10. Baka . István né 30. K rizer Adá m 20 darab, I lobi József 10, Siling Isi; ,-á rsué 20, ' T:tk ,'n !S Fü reno 20 dara!) tói Mi ajánl o;t le ■: hogy bead lt í i e nn-eii ■»szövc-.l'kczet i’ie-z) i'gálta tusába. V Gőgös Ignác tagjainak • á'ht’á;biz.om üék arra. h.yry veikezetek azon vniuial ben élenjárjanak é.s ' leljesiisék az á iáimmá lezettségüivCl a I ’rmeiöszö- , hogy minden |>é damutatóan szembeni köte Követeljük* vonják felelősségre azokat, akik a népek békés életére löraek 4 kanacsi átlátni gazdaság dolgozat tiltakonnak a baktérium háború elten A kanacsi állami gazdaság dolgozói r megyei békebizoUeág dtAór- ságának küldtöt levelükben emelik lel tiltakozó szavukat az amerikai agresszorok újebb gaztette, a baktériumháború elír-v. — Felháborodással vettük tudomásul — írják, - hogy az impertárták újabb emberpu8zütó tevékenységhez folyamodtál:. Követeljük, hogy azokat .akik a békés népek életére törnek, azonnal vonjak felelősségre és a legszigorúbban büntessék meg. Tiltakozó szavunknak a termel» munka terén elért kimagasló eredményekkel adunk még nagyobb súlyt. Azzal válaszolunk az újabb gaztettre, hogy április 4-rc az összes ve,ö- magot jól megszervezett,* munkával földbe Hittatjuk a tavaszi növényápolást, iejtrágyázdst határidő előtt befejezzük. A két műszak bevezete. sével biztosítjuk a tavaszi munkák sikerét, ff béke megvédését. — ■Kérjük a békebizottság megye; titkárságát, hogy tiltakozásunkat juttassa el az Országos Béketariácshoz, — írják, * hogy mi is égyut hallassuk hangunkat azokká. akik a béke megvédéséért harcolnak. Kanac.si Áttenni Gazdaság dolgozói. üj iBwiitagyőzeSnieiike! vüaszo'isak a iHbonis pitugaíokró a Bonyhádi Malom dolgozói A Bonyhádi Malom dolgozói április 4 ..ét, felszabaduló sunk 7. évfordu lóját újabb munkagyőzelmekkel akarják megünnfepélni. Az üzem minden dolgozója vállalást tett. Az őrlőüzemben dolgozó két brigád tagjai vállalták, hogy fel- bontott tervüket 102 százalékban teljesítik és a fbiomliszt kiaknázását újabb 0.1 százalékkal növelik, azaz a rendeletben előírt 30 százalék helyett 30.fi százalékra emelik a finomliszt kiörtési százalékát és ezzel még több lisztet adnak népgazdaságunknak. Hetes! János, Budai Vince és Völgyi Antal karbantartók vállalták, hogy április 3-ig t-gv újítást fognak bevezetni és a vfzszivaty tv irt megjavítják. Kasába György és Schneider Henrik lisztmérők válla’ Iák. hogy tervüket Hű százalékban teljesítik és a finomliszt kiaknázás! százalékot 0.1 százalékkal noveUk Sperczel János gépkocsivezető és Gáspár Fcrdinárd koc«ifeisér6 vállalták, hogy a cseretelepeken kintié vő 17 vagon gabonát áprí Its 4_ig a malomba beszállítják és benzinfogyasztásukat 100 kilo méterenként 5 literrel csökkentik Még egész sor. értékes vállalást le-; hetne felsorolni ami a munka verseny helyes felismerését tükrözi vissza a Bonyhádi Malomban. A Bonyhádi Ma lám dolgozói elítélik és me-gbé yegzik az amerikai intervenciósok baktérium háborús politikáját, éppen ezért hat colnak szívósan és kitatróan tervük maradéktalan teljesítésével, hogy méltó választ tudjanak adni 3 háború« gyujtogatók aljas terveire. Jó I a I a je! okésxí léssel mt&vohb ggyapottermést érhetünk el 9 Fiz? » 22 Az Országos Gyapoítamtácskoizúshoz hasonlóan a. ioegivó gyapoiitormeLok nek. f-asiócskozá-sa elfogadja art a határozatot, amit a^. országos tanács kozákon az élenjáró gyapottenniefiők ujóní'ottak pártuiniknak, korín ényza- tu aknák és R&kösi .elv-társnak. A határozat jó és poratos végre, hajtásában szükségünk van arra, hoglv a gyapotvetés előkészítéséhez felhasználjuk az élenjáró, szovjet agro te eh ni ka min den tápaszta lat á t. Tudnunk keil, hogy 3 tavaszi tafretökészités egyik á-egfaatosább bfiátósitáka a nagy- termés betakarításának. Ezért mihelyt a talajra rá lehet menni. el kel! egyengetni az őszi mélyszántást a. ViljamsZ-féle szöges nimitóval ezt a szántás irányával keresztben, vagy rézsútoson kell elvégezni.. így az őszí mélyszántás közben keletkezett nagy bántok és barázdák oífeimítása egve-rdővé és simává 'teszi a ta’jaj felü’líetét. A simitózás azért, i.s szükséges, mert ezáúíal. a tét folyamán iehudló csapadékot a taJajban meg tudjuk őrizni. A második «rag vén i-on-íös taf-aj. Aőkész-ítési művel-at 3 kiítivllorozás, ami a talaj porhanyítását segitá edö. Ezt nyomón, kövesse utána a totajEgy újítással öt óra helyett egy óra alatt raknak ki egy vagon húsát a B A bonyhádi rákodon két vasutas beszélget, „Mi van, mi történt a Bonyhádi Mállómban, egy órával ez előtt állítottunk be .nekik egy 15 tonnás kocsit és már jelentük, iiogy a gabonát kirakták .és a vasút rendiek kezesére -bocsátják az üres kocsit ,Egy óra alatt kiürítettek egy 15 tonnás vagont? Érthetetlen“. A másik hozzáfűzte:: „Biztos m-unkaversenybeu vannak“■ mire a másik — azt tudom, de ezért megás, eddig 4 óra átok raktak ki egy vagont, sőt sok esetben a Mrakási időt is íúlúépték. Én már régóta a vasútnál dolgozom és tudom, hogy a kirakási idő túllépése miatt a malom sok esetben ko. osáái-Iást 'és pénzbírságokat fizetett.“ így beszélgeUciibt két vasutas dolgozó. Nézzük meg, mi is az oka, hogy ilyen hamar kiürítették a 15 ioniniás vagonból a gabonát, A maíom igazgatója és egyik óe- ■roliösíonk eimeséb, hogyan is ériék e-i *zií a szép eredményt a vagonok kirakásában. Sok nehézséget és lejtő, rést okozott a malom igaizga-tó iának és maridén dolgozójának a vagonokban érkező gabonák kiraká-u. A vagonok rendszerint munkaidő után érkeztek az esti órákban. A malom doí. gozói napi 8 órájukat ledolgozták és sok cselben l>> kekek, őket hívni, hogy ki ludjuk rakni a kirakás-; idő aia-ít, mert 5 óra után már kocsiál- kis és pénzbírság jár. Sok esetben éjjel kellett az ágyból kikelni a dől gőzöknek, hogy a. későn beáUHtott vagonokat ki tudják rakni. Ez pedig másnapi munkájuk rovására mem-t, a,ml még magával, hozta a túlórakeret 4úL lépését és egyéb más nehézségeket is. A malom fejlődését az újítások bevezetése segítette elő. A dolgozók tudják, hogy ezt a nehézséget csak egy újítás megváltási fásává! lehet kiküszöbölni. A javaslat megszületett amely bevált és ma . már használják a vagonok A kakasához. Eddig a vagonokban érkező gaNanát 5 dolgozó 4 órán keresztül fizikai erővel rakta ki. Egy merte, ke',.. ten zsákolták, a másik kettő pedig kézikocsivá', a vagonból a maiom- épüietbe hordta és garatba öntötte. Ez volt a régi módszer. Most össze sen 2 dolgozó lapát olássá;', a. vagonhoz erősített, garatba r.o\*ábbi;i.i a gabonát é- a. giarat'ta-l össziíkölőtt csiga as.'l 'a malomba viszi. Egy vagon, amely 15 tonna gabonát tertákíaz- az újítás bevezetése óta 1 óra alatt kirakható. Az igazgató újításának gv a kor a ni megvalósítását a-/ üzem müvez-ezője és a karbtwitertó brigád segíted,-, elő. akik pénzjutia.ornhan i.s részesültek mér. Az újítás nagyszerűen bevált, az üzenr részére és a népgaMovkpink számára komoly megtakarítás; ved mén vezet t Ez a? újítás kiküszöböli a nehéz testi munkát és sók pornyéléstől menti meg a dolgozókat. Január, február és március hit l&sg ksfizeiíewt 5,34k'?. loi-Ui t túlórád!jat szünteti meg. Ezen feiii; évente az előzetes számítások •szcriin t n munltabéralapbó: 2000 fo ri'iivOi. 'aAcrhanak meg. Ugyanakkor 3 munkaerő szabadéi fel a nehéz fizika.; munka aló;. De nem utolsó sorban, a begyűjtés sikerét segíti o:ő. főleg az augusztusi begvüjüési gabonakainpán y idejön, ínért meg. gyorsítja a k’ocsiforduiót és képesek naponta 6—3 vagont kirakni. minden i.öíkiienő né.küé mindezek mellct’t évente mintegy 100 darab zsák el- hasaná/Msá-t takarítják meg. Az tizein Icarbantartó brigádja. Fehér Károly művezető segíts igével még ti újítás bevezetését iktatta be ütemtervébe. Ebből az egyiket április 4 re elkészítik. A Bonyhádi Malom dolgozói eddigi eredményeikké’ és az újítások bevezetésével akarják még híresebbé tenni a szocialista maóomá par viilágh írtvev ét. ‘ S. Ä. simító és a vetés előtti ismételt kuk tivátorozúíS. amieSryct a vebés előtt legalább 2—3 nappal keli elvégezni, hogy a magágy kissé megütep-edjen mikorra vetésre kerül sor. Ezeknek a munkákmiak előnyét a szovjet tapasztalatok ailmpján számok* kai is Ireigiazo’ihaajuk. a ?a’a/ fel- száradásától számítva háromnapos késedelmes simitózá-s mintegy 50 kg termésveszteséget okoz. Ez hat napos késénél mintegy egy mázsás termés- veszteséget és a kilenc napos késén körülbelül 160 kilós veszteséget je lent a késői és rossz UilajsiMitőzás. Elengodhetetim félté tele a nagy termések térésének, hogy a vetésre körűlő gyapoémagot a vetés előtt. 10 15 nappal megkezdve a napon élő- melegítsük szél védethelyen, vagy esetleg üvegiházakban. aho.l 0. levegő hőmérséklete 20—34 C fok. Napi háromszori átlapátolás esetén szán. tó földi viszonyok között legalább két nappal meggyorsítja ez áz eiőméiegí tés a kelés, virágzás és az éré4» fázisát. Ha megvaJtósítjálk termeíőinlt. ezeket a efladatokeü. s az útnmtatáso- kát pontosan betartva, nagy gondot fordítanak, a vetésre, vefésméíység- re. a vetőmag-norma kivetésére) sfeíl a fö dművelésügyi má-násztérium gye potosztálya eiőir, a szja.kközegeí< úí- mutatásét elfogadják és betastjáfc. akkor’ jó termést takarítanak majd be. Vetés után elsőrendű feladat 3 ialalessrepesedés megszlíntetéss. amit a műit évben tapasztaltunk, mert cserepedéskor lép .fel a gyapot legveszélyesebb betegsége, a. gyökér- fekély. A talaj rendszeres tnegmun. káiásávai elejét- vehetjük ennek * betegs-égioék. Ehhe% a fent emiített, fele.dalok be- tartá-sát keíl követni tehát mór mos# szükséges, hogy. vetőgépünket átvizsgáljuk és előkészítsük, hogy időközben egyéb magvakat vetett vető. gépünké: gondosa^ karbantartsuk; hogy adott esetben, amikor a talaj és a levegő) hőmérsékletének felmelegedése megengedi, azonnal megkezd, hessük a vetést és azt 4- 5 napoy. belül be is tudjuk fejezni. Ha a te$a- junik laza. akkor a vetőgép előtt könnyű íahingert. a vetőgép uiám könnyű magtokaró fogast fcetój hass. a állni. Ezeknek a leladaitofiknaíc p»oßr tos elvégzésévé';, feléméit ötéves tervünk kikeres végrehajíóeá't bfetSgMfc- juk, a. béketábor erősítéséi, zmndk megszilárdítását segítjük efŐ, flrtagycl Mihály