Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-03-19 / 66. szám

NHPté 1953 MÁRCIUS 18 Meg kell mérettetni a Falelítő Vállalat dolgozóival az özemet, a termelést»»* A Dombóvári Fate Intő Fólia lot éeJepö3Ó: T-áff.«iés»?Icat példásam tel­jesítették. A március 9-i vereeny «zeKem nem jankatíi, uesacsa'k kam, pámv wilt az ® verseny, amit a do'- goxok Rákosi ehr társ sasütetésnepjáb, aák tóststedebére indítottak, hanem az AÁesndóvá vácit Az üzem dolgozói feb- :fuáv havi tervüké! ttO $záza'ékban 'dfesítették. A márciusi tervükkel is ■wir előre varrnak, au *-tőfelek arrc mutatnak, hogy március havi érvükéi is szépen túlteljesítik A verseny tovább folyik nagyobb Jen dttletteí. De a kiértékelés nem mutat javuló formát, ugyanaz mint eddig volit Eddig is csak a legjobban tel­jesítő dolgozókat értékelték ki és most, is csak az a helyzet. Időszerű volna már az eddigi kiértékelés’ mó­don változtatni és az elért eredmé­nyeket a falitáblákon kifüggeszteni. Ez egyik legfontosabb feltétele »szo­cialista mun!Laversenysi)ek: A dolga, zók elért, eredményezi kiértékelni és gondoskodni annak megfelelő ny?l* vánossógáröL !%em iebintik fonta* feladatnak h.ogv a dolgozókkal megszerettessék üzemet a termelést Nem gondos, •kodnak taeHőeti & dolgozók szociális hé.yj. elének javításén, A már tmir. kába étit új dolgozókkal nem foglal koznak nem tudatosítják bennük a v»rv teljós ütésének je'on tőségét, nem iPiagyaráazá'k meg hogy minden dob muílkájávall a terv győzelmes stegyaáósítását segíti elő. Feladat ezen a sér©n bogy az űze mi partszerverjet és üzemi bizottság a doigoáókkr/l még többet beszélgessen. A pártesoportokiiak és bizalmiaknak ebben a munkában döntő szerepe van Először is nekik kel tisztában len­ni a pért- és kormán yhatéro zatok. ka'v nekik kell ismerni a kollektív szerződés minden egyes pontját és különösképpen azt, amely a dolgozók Szociális juttatásairól rendelkezik. Ha az üzem vezetősége az új munkává 1- Ia1 ókkal tervszerűen foglalkozik és neveli őket, akkor nem fordu. elő olyan eset, hogy azok tömegesen ki kérik b munkakönyvét én otthagyják az üzemet. Megnyílt ö fejlődéstani kiállítás Szekszárdin A ittÖietMftök és mőemiékek orszá­gos bizottságának fejlődéstani vándor kiállításét iWárciirA lvó-én nyitotta meg ünnepélyes keretek között ár. Újhelyi József egyetemi magántanár Szekszár- dőn. \ nagyszámú szemlélistő tábia, va '».Őriül eredet? demonstrációs ahyag ssemléltetőerí mutatja be az élet ke­letkezését. A szekszárdi és környék­beli dolgozók nagy tömegekben láto­gatják á kiállítást, A diákok csopor­tosan nézik meg a tárlatot, me’.yöek az első két (kiállítási napon közel ezer látogatója volt, A Miinkaeroíatiaíék megyei kuli árversenye Szekszárdim vasár«©# rendezték meg a munkaerőt áriái ékok hivatalá­nak megyei kulíűrversenyét, A me­gyei bemutatón 23 kultúrcsoport vett vészi, közöttük Slmontornya, Nagy­lányok, Dombóvár, Konyhád ipán tanulói, A versenyen köl&nöseíj nagy sikert arattak a nagymányoki vá- jériskola táncolói, akik a termelés munkájáfoarÉ is derekasan megáldják a helyüket. Á üagyssányoki iskola kuítúrcsóportjártak munkájában első­sorban csak az vehet részt, aki ter­melési tervéi 300 százalék felett tel­jesítette. Á nagymányoki ku-túrcso port tagjainak átlagos munkateljesít­ménye Í38 százalék, Újabb felvétel az irodai szakiskolában Az első szekszárdi rangadó jó sportot hozott Vetiyuip a* 5átjárás is saegJavTsJr tm ve­Straetjuyi mérkőzése» rt-kordközönség vette körül & pályákat. Az alsó rangadó» győzött a szít és a lelkesedés, »agy küzdelem után az Építők győztesen hagyták el a pályát. Tolna is reális körülmények között gyűrte maga alá a bátaszéki vasutasokat, Bonyhá dón pedig csak minimális gólkülönbséggel kapott ki az újonc T. Petőfi. Mázán is nagy küzdelem után tudta kétvalíra fektetni a házigazdái a Dombóvári Lokomotív csapata, míg a szerencsésnek mondott Postások újra győztek a hőgyésziek ellen. Az ..északi der­bi" a földváriak győzelmével végződött. Eredmények: Tofna—Bátaszck 7:1, Bony hád—Tamási 2:1, D. Postás—Hőgyész 3:0- Építők—Dózsa 4:5, Dombóvári Lokomotív— Máaa ísO, Dunaföldvár—Paks é:2. Ss. Me­ieor—Fadd 5:2. Nagydorog—Tolnasziget 7:0, Siőag&rd—Palánk 6:2, Decs—Mórágy 7:0. Bajnokság állása: í. Dombóvári Postás . 4 4 ' _ 9:3 8 2. Sz. Dózsa 4 3 _ 1 26 :5 6 . 3,­Dunaföldvár 4 3 _ 1 14 :8 6 4. 5. Nagymányok. ■ Tolna 2 3 2 2 i 7:2 14:7 4 4 6. Sz. Építők 3 2 _ 1 10 :8 4 7. Dombóvári Lók. 3 2 _ 1 6:5 4 S . Bonyhád 4 2 — 2 8:9-1 9. Máza i 1 í 2 8:8 5 10 Simontornya 3 i '__ 2 5:8 2 1 1. Bátaszék 4 i _ 3 3:1 2 2 12. Tamási th _ í 3 6: 18 1 13. Paks 3 _ _ 3 4:1 2 0 i 4. Hőgyéig 5 — — 3 1:17 0 K&sdefvm ntáss nagy escglepeUire as Építők gyöxtek A feeiyi rangadás Szekszárdi Építők—Szekszárdi Dózsa 4:3 (1:0) Szekszárdi Építők—Szekszárdi Dózsa 4:3 (1:0) Szekszárd, Edzőpá'ya, 1500 néz, vezette. Hranyi (baja). Góliüvők: Lépő, LeheivúM, Dósai, Lépő, Lehalván, Dósai, Helesi Ülésből). Mór az eíőmérkőzés alatt megindul a kö­zönség áradata. Mire a játékvezető jelt ad a csapatok, kifutáséra, a közönség tömött sorokban veszi körűi a pályának mind a négy oldalát, igazi tavaszi labdarúgóidő. kissé hűvös, déli szél lengeti a zász ókat. A két csapat a rendőrzenekar által iútonált sportinduló hangjaira fut ki a pályára. A mérkőzést kis ünnepség előzi meg. At első összecsapás emlékére. A két csapatkapi­tány: Vigh és Marosi zászlót cserél. Építők: YVittner — Fridrichn, Fehér, Nagy — Figh, (Jirú'ky — Lehe1 vári. Lépő, Kál- tuán Jánosit, EHermann, —- Dózsa; Schmidt — Brandt. Palésthy, László — Schidl, Dal íoa — Dósai, Hetesi, Nágynémedi, Marosi, Kovács. Ideges mind s két csapat. A 6. perében Lehelvári lesgyanus helyzetben kapja a lab­dát a félpályán túl néhány méterrel. Elfut vele. Éles szögből leadott, lövését Schmidt Csak kiütni tudja és Lépő a 16-osról nagy erővel lő a hálóba, 1:0. A játék izgalmas, de nem magaszínvonalú. Höl áz egyik, hol a másik kapu kerül veszélybe, de védelmek egyelőre jói miiködnek. Különösen ás Épí­tőké. A 15. percben Marosi sarokrúgás után felé 16. 2 perc múlva Cziráky góliígérő beadásáról késnek le a belsők ée a labda helyett Lépő kerül á hálóba. A tísásik «1- daíon e 2b percben Dósai elől csak kornörre tudnak menteni. A sarokrúgást a védelem tisztázza. Most a Dózsa van némi fölény­ben, mégis majdnem újabb gólt kap. Le- helvári László mellett elfut, de Kálmán « 16-oson belül a labdára lép és Schmidt meg szerzi ázt. A 31. percben a Dózsa lendül támadásba. Dósai, Hetesi és Nagyöémedi Iá­ban vándorol a labda, de Marosi fölélövésíe! fejezi be & támadási, A 3*. percben egyen­líthetne á Dózsa. Nagynémedi a kifutó WHtner melleit kapura gorút, azonban Frid- rich jókor érkezik és kivágja a labdát, A 36. percbén Dósai fölélő, majd egy pere múlva Wittcersek minden tudására szük­sége van Dósai lövésének ártalmatlanná tételére. A 40. percben Lehelvári és Schmidt összefut, Schmidt megsérül. Ügy viszik lé a pályáról. Csak két perc szünet Után foly­tatódik a játék. A II. félidő I. perce újabb Építők gólt hbz. Lehelvári meredek labdát kap a bel­sőktől. Elfut vele és Schmidt alatt a kapu közepébe lő, 2:0. Most az Építők szárnya­kat kap a góltól és fölényt harcol ki- A fi. percben Cziráky nagyszerűen eltalált szabadrúgása a kapufán csattan. (Schmidt rajté volt a labdán). A 15. percben esik a D ózsA első gólja. Dósai középen ugrik ki és az Építők védelmének kísérete raeJleít megszerzi ft Dózsa első gólját, 2:1. ismét éleíebb lesz a harc. A Dózsa e'ott megcsil­lan az egyenlítés lehetősége. Azonban a 22. perc ismét kettőre növeli az Építők elő­nyét. Ellermánn sarokrúgását Lehelvári kö-' Zépre adja és Lépő most sem hibáz. 3.1. Közben Kovád; helyett Schlarb áll a Dózsa halszélére. Ezután Dózsa támadások kö^ vetkeznek .Dówsi, Schlarb, majd Kötési ló kapura, sőt a 32. percben Schlarb labdája az oldálhúlóba Vágódik. A 33. percben újabb gólt ér öl ftz Építők ötösfogata. Kálmán Le- helvúrinak ad és az megtalálja Schmidt»ka­puján a rési. Már 4:i! A Dózsa azonban nem adja fel á harcot. A 34. percben szabadrú­gást rúghat a Dózsa a 16-osról. Hetesi lö­vését Dósai fejjel teszi Wlttneí hálój&Tk, 4:2, Az utöleó 5 percben nagy hajrát vág ki a Dózsa. A 44, percben Dósai lövését teák ftajsv szerencsével védi Bárokra Win­ner, A 43. percben Fridrich elbuktatja Dó­sait. A megítélt büntetőt Hetesi lövi a léc alá, 4:3. Éé ezzel végé is a mérkőzés Uck. SíR ÁL AT- A rangadó hatalmas küzdelmet és az Építők megérdemelt győzelmét hozta. Mindkét csapat kivette á részét a támadá­sokból, és bátran elmotadhatjnk hogy a Dózsa ié támadott annyit, mint ellenfele. Azonban, amíg az Építők védelme Fehérrel az élén biztos lábbal rombolta széf a Dózsa támadásait, addig a Dózsa közvetlen vé­delme többször jött zavarba az Építők csa­társorával szemben. Nézetünk szerint vég­eredményben az döntött, hogy Fehér Nagy- némedit teljesen semlegesítette és a Dóz»a csatársornak balszárnya ném lévén, az Épí­tők védelme majdnem teljes figyelmét » Dósat—Hetesi szárnynak szentelhette. Ez a kettő az í. félidőben nem is mutatott so­kat, de a II. félidőben még így is nagy veszélyt jelentett a kapura, jók vo’tak: Fe­hér (a mezőny legjobbja). Nagy és Lépő, illetve Dósai és Paláthy. A játékvezető jó! vezette a mérkőzést. Tolnai Vörös Lobogó—Bátaszéki Lokomotív 7:1 (4:0) r % Szekszárdi Közgazdasági Xőzép- äskola keretében llétesített gépíró, gvoréíró és irodai szakiekoia február f-Jévjcn megkezdte működését. Mivel a rendelkezésre álló írógépek száma még ú.jaHL tanulók tanítását lehetővé teszi, az iskola újabb je entkezőkef tfloég elfogad, A jelentkezők tnorsó iskolai bizo ayltvái-jvukat í* hozzák magukkal. A Ext a kérdést sok VIJÍ-os tan-Jó teszi fel magában ebben az iskolai évben. Van, aki tanár, aki orvos, aki pilóta, akj mérnök akar lenni. Mind szép pálya és mindegyiken korláttá nők a lehetőségek Most én is felteszem magamnak a 'kérdést: Mi leszek, ha megnövök? Es határozottan cseng bensőmben a vá­lasz: repülőgépmérnök! Hogy miért éppen repülőgépmérnök. Erre teljesen határozott választ tudok adni. Éppen a napokban, amikor beszélgettem egv délután a barátommal, ecsetelte ne­kem a tanári pálya gyönyörű hiva­tását ,és szépségeit. Egy másik bará­tom pedig kifejtette előttem, hogy mily sokat „keres‘‘ az orvos. Engem <azonban nem érdekel a kereset nagy­sága és bátran ki merem jelenteni, hogy egy öntudatos hazafivak nem is szabad törődnie a gazdasággal Ma -nem ezen van az élet hangsúlya. Ma minden embernek arra kell töreked- •nie, hogy olyan pályát válasszon, mellyel szerinte a legnagyobb mér­tékben szolgálni tudja ötéves tervün­ket. a szocializmus építését. Abban az elhatározásomban, hogy repülögépmémök akarok lenni, kél tényező játszik fontos szerepet. Az egyik a/, a tudat, hogy szerintem a repülőgépmérnöki pályával tudom Heg jobban elősegíteni a szocializmus építését, és megerősíteni fejlődő népi demokráciánkat, A másik tényező pe. dig az, hogy én a pálya iránt érzem ■ízt az Ösztönös szereletet csodála­tot, illetve vonzódást, amit minden timber egy er/y bizonyos pálya iránt érez. Már kisgyermekkoromban meg­volt bennem az ösztönös csodálat a repülőgépek iránt. Bámuló csodá­lattal néztem a zúgó ércmadarai, amint, hasítja a levegőt. 4 fa. bádog, jáiékrepü’ök voltak legkedvesebb já­tékaim Kimondhatatlanul szerettem, őket. Később pedig állandóan feldob iható papír repülőkkel játszottam. — ilyenkor figyelemmel kísértem, hog*/ ids modeUem hogyan szád,1, szélcsend­ben, hogyan erós szélben, milyen ne héznek kell lennie az. ,,orránakc „farkának“, milyen alakúnak kel lennie a szárnynak, általában Ugye ,emmel kísértem: milyen arányoknál Kel kialakulnia a kis papírgépen ah hoz. hogy a legszebben és a legto vább repüljön a levegőben-. Nagy öröm ért amikor bátyjaim először ké­szítettek nekem papírsárkányt. Telt az idő. Mikor a Szovjet Had­sereg felszabadította falunkat, ideig, lenesen repülőteret létesítettek a falu melletti nagy réten. En, amikor csak tehettem, mindig kimentem a repülő térre és néztem elmerengve a gépe­ket. Mikor egy repülő büszke sas módjára „tecsapott“ a rét fölé és las­san leszállt, úgy éreztem, mintha va tam{ kedves hozzátartozóm érkezett volna meg messzi útjáról Mikor pe­dig egy a büszke sasok közül iel emelkedett a földről, akkor úgy érez tem. mintha vágyó szivem is vele re­pülne. El, a messze kékbe... A re­pülő és a repülés iránt érzett ösztö­nös vonzódásom ma már mindjobban tudattá fejlődik. Végül szerelném megemlíteni, hogy egyre szépülő életem legnagyobb örö­me az lenne, ha vágyam teljesülne: repülőgépmérnök lenne belőlem. Be­kapcsolódhatnék én is eredményeseb­ben a szocializmus építésébe, a béke­tábor végső győzelméért vívott harcba. DÉR MIKLÓS ált. isk. Vili. oszt. tan., Decs„ Járási tanácsülések Március 20 án, pénteken Bonyhádon fél 10 órai kezdettel járási tanácsülés lesz. Március 22-én, Dombóváron, Gyón kön, Pakson. Szekszárdon és Tamási­ban lesz megtartva a járási tanácsülés délelőtt 9 órai kezdettel. Ugyanezen a napon lesz megtartva a szekszárdi városi tanácsülés is 19 érti kezdetiéi.' Tolna, ifeOö néző, vezette: Horváth F. — Góllövók: Reichl í, Gréhlinger 2, Gálám bős 2, Ádám í, Isgum 1» illetve Fábik íl-és- bŐl. , Mezőnyjátékkal múlnak e! az első per­cek. Felváltva támad mindkét Csapat. A 8. percben Isgum gyorsan lefut, beadását Gréh- liűger a kaputól 2 méterre elhibázza. Az iram fokozódik, nagyobb részt Tolaa támad s Bátaszck csak lefutásokkal kísérletezik. A 10 perc után a tolnai nyomás fokozó­dik s a bátaszéki védelem íi-est vét. Ezt Reich! belövi (1:0). A 18. percben a sok támadás eredménye lesz Grehlinger újabb gólja, 5:0. Hullámzó játék- után mindkét csapat sarokrúgásokat ér el, de ezek ered­ménytelenek. A 35. percben Gréhlinger Mcp helycserés támadás után edut a jobbszélen s erős beadását Galambos befejeli, 4:0. A bátaszékieket Kalász lendíti támadásba. ő* szabálytalanul szerelik a kaputól IS méter re. A szabadrúgást Ganezer fölé tolja. A sarokrúgás eredménytelen. Az utolsó per­cekben tolna szorongat, de támadásaikban nincs átütő erő s Báías/ék is lelkesen vé­dekezik. A 11. félidő tolnai támadással kezdődik Isgum gyorsan lefut, a kapuson is átemeli a labdát, de a belsők lemaradnak és a vé­delem ment. A 13. percben Isgum megint szépen lefut s beadását Galambos befejeli. 5:0. Felváltva támadnak a csapatok, de Tolna támad többet. A tolnai támadások egymás ntáft lese« akadnak meg. A 25. perc­ben a bátaszéki védelem rosszul ad haza Sarokrúgás, melyet Isguiü szépen beível, a labda ide-oda pattog, míg Ádám 15 méter rő! hirtelen rálő s a labda gólba fut, 6:0. BátaSzék nem adja fel a harcot, egymás­után lefutásokkal kísérletezik. A tolnai vé­delem kézzel ér a labdához. A il-est Fábik belövi, 6:1. A gól után Tolna állandóan tá­mad, de a lövések nem sikerülnek. A 43. pereben Ádám ós Isgum szépen adogatva lefut és Isgum belövi a 7. gólt, 7:1. A hát­ralévő időben a tolnai támadásokat a lelkes bátaszéki védelem menti. BIRaLAT: Az egész mérkőzésre rányomta bélyegét a tolnái csapat kondicióbeli fölé­nye. Gyorsabbak voltak és lelkesen játszót tnk. Különösen a halfsor, a Link I. és II- uralta a mezőnyt. Minden magas labdát el­fejeltek a bátaszéki csatárok elől. A véde: lem masszív és jól rombol. Biztos pontjai a csapatnak. A csatársor íendítökereke a kis jobbszélső Isgum. Nagy gyorsaságával ál iando veszélyt jelentett a kapura. A többi csatár is jói játszott a mezőnyben csak a kapu előtt maradtak adósak a lövésekkel. A bátaszéki csapatot dicséri a fegyelmezett ma­gatartása és az. hogy a 7 gól ellenére sem adták fel a küzdelmet és lelkesen játszot­ták végig a mérkőzést. Csatársoruk széteső játékot mutatott Védelme lelkes és szívós játékosokból áll. Vasűrnap kezdődik a kosárlabda bajnokság A Magyar Népköztársasági Kupára március 24-ig lehet benevezni. A megyei kosárlabda bajnokság vasárnap kezdődik reggel 9 órakor. Ha az időjárás kedvező lesz, a Sportpályán Ünnepélyes ke_ retek között nyitja meg a MTSB, ellenkező esetben az ált. gimn. tornatermében. Ugyan­ekkor sor kerül a múlt évi bajnokok dijai nak kiosztására is. Az ünnepség mán a következő e-mpatnk fognak mérkőzni: 9.30-kor: Sz. Építők Ai—Bonyhádi Vasas (férfö. Vcz.: Fogarasi—-Baka. ifi.30 kor: Sz. Bástya—Paks női Vez.: Pá­dén yi—Gaesályi. !t 30-kor: Sz. Építők Bt—Bonyhádi MTSK (férfit. Vez.: Romvárv—Csapó. !2.30-kor: Sz. Bástya B)—Paks (férfit- Vez.: Kardos—Nyárs. 13.30- kor: Sz. Építők—Tolna (női). Vez.: Szittya—Farmost. Í4.30-kor: Sz. Bástya A)—Bátaszék (férfi). Vez.: Lovrios—Lackó. 15.30- kro: Sz. V. Meteor—Bátaszók (női). Vez.: Pálinkás—Szűcs. Az Országos Testnevelési és Sportbizott­ság az 1952. évi Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtező mérkőzéseit április hó 6, 13. ’20-ra írta ki férfi csapatok ré­szére. Ennek alapján a bajnoki mérkőzések sorsolása a követKezőképpen változik meg: A IV. fordulót május tl-re, az V. fordulót április (4-re halasztják el. A további vál tozást a szövetség az érdekelt sportköröknek időben tudomására hozza. A Népköztársasági Kupa sorsolása e hó 28-án este 7 órakor lesz a megyei TSB hi­vatalos helyiségében Élénk érdeklődés mellett a Dózsa nyerte a női, a Bástya a férfi közép fokú tornászcsapatbajnokságot Tóth (Dózsa) és Benedek (Tamási) 0 két egyéni bajnok Az MTSB Torna Szakszövetsége vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel a szekszárdi ált liáiskola tornatermében rendezte meg Tolna megye 1952. évi középfokú tornász egyéni os csapatbajnokságát. A bajnoki versenyen a szekszárdi Dózsa női, a Bástya férfi és a Tamási Petőfi férfi és női versenyzői vet­tek részt. Igen örvendetes, hogy a tamási Petőfi a labdarúgószakosztály mellett á do/ a tornára is. Tanulhatnának tőle a megye többi egyesü'etéi is. A dombóvári és bony­hádi tornászokat erősen hiányoltuk. A női csapatversenyben a szekszárdi Dó/.sa lett az első a támási Petőfi előtt. A tamási együttes mind 13—16 éves lányokból áll. akikről 1—2 év múlva még sokat fogunk hallani. A férfi csapatbajnok- gól a Bástya szintén biztosan nyerte meg a vendégek előtt. A női egyéni bajnokságban az első b&t helyezett között nagy küzdelem alakult ki, végül is Tóth (Dózsa) szerezte meg a baj­noki címet. A férfi egyéni bajnokságot a tamási Benedek 0.6 ponttal megérdemelten vitte el Szckszárdról. Részletes eredmé­nyek: Tolna megye 1952. évi női középfokú tor­ná»/csapatbajnoka a Szekszárdi Dózsa (bi­llión, Wagner, Dicsi, Rajcsányi, Tóth. Stei- nokker) csapata 213.9 ponttal, 2. Tamási Pe­tőfi (Bus, Várhegyi, Kaszás, Würtz, Táncos, 'Balogh). 208.9 pent. To1 na megye 1952. évi középfokú férfi tornászcsapatbajnoka a Szekszárdi Bástya (Bessenyei. Bercsényi, Bus. Szüle. Pékozdi, Perger, Doszpod) csapata 266.8 ponttal. 2. Tamási Petőfi (Szabó, lukács, Piros, Mailin- gi r, Rosenberger, Benedek) 255.9 ponttal. Női egyéni bajnok: Tóth (Sz. Dózsa 36 7 pont, 2. Táncos (Tamási) 56.5 pont. 5. Raj; ősanya (Sz. Dózsa) 36.3 porit, 4.—5. Dicső (Sz. Dózsa) 36.2 pont. Balogh 0 amási) 36.2 pont, 6. Würtz (Tamási) 35.9 pont Férfi egyéni bajnokság: Benedek (Tamási) 45.5 pont. 2. Bus (Sz. Bástya) 44.9 pout. 3. Rosenberger (Tamási) 44.6 pont, 4. Besse­nyei (Bástya) 44 5. 5. Pákozdi (Bástya) 44 pont, 6. Szüle (Bésiy«) *3.9 pont. Hatalmas tömegeket mozgatót! meg a megye motoros tóraihvnoksága Vasarnap fél 10 órai kezdettel Szekszáró. t^csény, Decs, Sárpilis, Várdomb, Szekszárd, Hogy ész, Tamási, Simontornya, Dunalóldváz. Paks, Tolna, Szekszárd útvonalon rendezte meg az MTSB mootor Szakszövetsége To ne megye 1932. évi turabajnokságát. Az erede tileg tervozett útvonalból a ilőg vész—Dombó vár és Dombóvár— 1 amási szakaszt üzem anyaghiány miatt le kellett vágni. A vei senyre 34 nevezés érkezett. Ebből 23 ver senyző állt rajthoz. Szekszárdról, a Garay térről percenként történt az indítás, hama rossn azonban bollyá a akult a mezőny, amelyet a megye valamennyi községében hatalmas tömegek vártak. Dunaszentgvörgy— Tolna közti szakaszon a holtversenyek el­döntésére gyorsasági verseny volt 10 km-<N> távon. A Bajnoki verseny igen sokat hasz nált a megye motorsportjának. A versenyen a szekszárdi Építők, a Szekszárdi Dózsa, e Szekszárdi Zalka Máté és a Dunaföldván Petőfi versenyzői ál tak rajthoz. A 23 induló közit) 17 érkezett a céiba. 6 versenyző rao- terhiba miatt feladta < versenyt. A verseny reázletes eredményei a következők: 125 köbcentiméteres; motorok versenyébe®: t. Töltös (Szekszárdi Építők) 0 hibapont, 2 Petényi (Szekszárdi Dózsa) 0 hibapont. 3 Angyal (Zalka Máté) 0 hibapont, 4. Csontos (Durtaföldvári Petőfi) 0 hibapont. 5. Szávo- lovits (Dunáföidvári Petőfi) 7 hibapont, 6 Tóth (Szekszárdi Dózsa) S hibapont. 7. Ré­vész (Dünafö dváfl Petőfi) 10 hibapont, 6 Bay (Szekszárdi Zalka Máté) 26 hibapont °. Paulai (Dunáföidvári Petőfi) 29. hibapont. Valamennyi Csepel gépen. 250 köbcentiméteres motorok versenyében 1. Illyés (Szekszárdi Dózsa, Csepel génen) 0 hibapont, 2. Vaíkay (Szekszárdi Zalks Máté, Jáwa gépen) 0 hibapont, 5. Grube; (Dunáföidvári Petőfi, NSU gépen) 0 hiba pont, 4. Falusi (Szekszárdi Dózsa, NSU gé pen) 0 hibapont, 5. BuCsi (Dunáföidvári Pe­tőfi. Jáwa gépen) 0 hibapont. 350 köbcentiméteres motorok versenyébeni 1. Soltész (Dunáföidvári Petőfi, NSU gépen) 0 hibaponttal, 2. Herémért (Szekszárdi Dózsa jáwa gépeh) 0 Ilibe,ponttal. 500 köbcentiméterei motorok versenyében- i. Hámori (Szekszárdi Dózsa, Ersztmág gé­peli) 0 hibaponttal. K8rz«ii Iftbdarágéiufrlt&xés To!»» Nagydorog“To!naszlget 7.-0 (1:0) 500 néző, vezette: BeéCze. — Tolnaszige* 9 emberrel áll föl. Az első 20 pere után a nagydotogi csapat fölénybe kerül és 4 gólt rúg. A 52. percben a tolna szigeti Pásti ejpf összecsapás alkalmával lábát törte. A S főre lecsappant tblnaszigeti csapatot s'nágydoro- giak végeredményben 7:0-ra győzték le. Az egyik játékost a bíró ismételt durva játéka ért kiállítja. Dombóvári Lokomotív—Mázai Bányász í:§ Dombóvári Lokomotiv: Pintér — Sípos, Nagy II., Berta — Nagy L, Pólyák — Ge­lencsér, Bodoki, Jacket, G. Kiss, Viezkó. — Mázai Bányász: Zöld — Szemes, Miksai, László — Láng, Rádó — Markovios, Henezi, Feil, Ferenc, Nagy. Vezette: Paár. 600 néző előtt, a vendégek indítják el s labdát. László elcsúszik a 16-osún belül. Jacker gólhelyzetbe jut, de a kapusba lő A mázai választámadások után Nagy ké! ízben elhamarkodottan 20 méterről ló ame­lyeket a kapus könnyen tesz ártalmatlanná.. Változatos és erős iramú a játék. Pil'anatók alatt forog veszélyben a két kapni. Mindkét csapat több szabadot rúg IS—20 inéterrőí, de eredmény nem születik. A 23. percben Máza rúgja az első sarokrúgást, melynek tisztázása után egy gyors Lokomotiv tárna- dúst csak szintén sarokrúgás órán tud tisz iázm a hazai védelem. Néhány pillanattal később Szemes veszélyes hazaadásat tisz­tázza Zö'd. Gyors helycserés támadást vezet, a vendégcsapat, Jackcl lövése a kapufán csattan. A hazai védelem megzavarodik é® a védelmi hibából Gr-lenesér a kapufa mellót pofozza a liá'óbu a labdát. Henezi veszélye«, bal íelsősarokba tartó fejesét Pintér szépen húzza le. A 34. percben a Lokomotív cse­rél, Gelencsér helyett Galambos játszik. A 38. percben Jackel gólhelyzetbe kerül, de gyengén a kapus kezébe gurít, A 40. perc ben Nngvnak alkalma vo'na szépíteni az eredményen, de a ' hatosról csúnyán mellé 15, Rögtön kezdés után a Bánváss támad. Fai! kiugrik, a hatosról vánszorgó lövést küld, mely Pintér zsákmánva lesz. Az 5. percbe;: Nagy éles lövése süvít el a léc melleit. A mázai Bányász is cserét határoz el. Ferenc helyett Somogvvári játszik. A helyi csapat a többet támadó, de a Lokomotiv támadások Veszélyesebbek. A 20. percben Berta _ éle* lövését védi jóérzékkel Zöld. A vendégek beszorultiak. egymásután 4 sarokrúgást vé­geznek a hazaiak Az egyik oarok’úsás után Miksai ugráló« lövése Pintér válói ró! pattan újra sarokra. Az irtol«ó nc"y-edórá- ban többet támadnak a vendégek, de Zöld többizben bravúrosan véd és így sikerül megmentenie kapuját a góltól A máza* kapu plőtt pattog a labda, amikor a bíró a mérkőzés végét jelzi. BÍRÁLAT: Változatos mérkőzés, a két es is. esapaf egyformán fámadoff, de a vendégek sokkal gőlratdrőbbeu. Lelkesedésben is ?e lillmnlták a vendégek n bányászokat. Jók: Nagy I. és II., G, Kiss és Viezkö, illetve Zöld, Miksai (a Radó. Góllövő: Ge- • lencsér. II I It E K SZERDA, MÁRCIUS 19 ÜGYELETES GYÓGYSZERTARj 11/1, sz. All. gyógyszer ár. NÉVNAP* József. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás szerda eslig: Felhő, átvonulások, kisebb esővel, esetleg havazással. Kissé megélénkü-ő észak­keleti keleti szél. A hőmérséklet tohg északon kissé csökken. MOZI Szabad Ifjúság: CIVIL A PÁLYÁN. Akciós jegy érvényes! Előadások vasárnap: 4, 6, 8 órakor, hétköznap; b, 8 órakor. GYERMEKSZERETŐ nőt keresek 1 éve» kislányom mellé. Cím: szekszárdi kiadóban. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: SOMOGYI LAS/LÖ Felelős kiadó. KIRÁLY LaSZLO Szerkesztőség lelOouszáinn: 22-tO Kiadóhivatal telefonszama. 20-10. M N. ü. egyszámlaszam 936 571 38, Előfizetés! díj; havi |j.— forint. Pécsi Szikra nyomda Féca, Munkácsy Mihály utca 10. ss. Telefon; 20-27 A nyomdáéit (elei: MELLES REZSÓ W leszek, ha megnövök?, „ * tanfolyam tízhónapos és áHamérvé.í nyes bizonyítványt ad. A felvételi vizs-s ga díja 22 forint, a havi tandíj 4HÍ forint, Jelentkezéseket elfogad az iskola- igazgatósága az intézet Mars-utcai ~ 8—12 szám a'atti — irodájában min­den hétköznap délelőtt 9 és 12 közö’t, délután pedig 3 és 5 között, szombat kivételével.

Next

/
Thumbnails
Contents